Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nem kellene a saját türelmedet előtérbe helyezned, a saját dolguk. Lásd:
Felelosseggel tartozol a biztonsagukert amig nem felnottek, de azon felul ha kedvuk van dugni barmilyen koru es nemu egyedekkel, sajat dolguk.
Úgy értem, hogy az évek alatt megszoktam, hogy tipikusan (14-)18-29 éves korosztálynak szánt (ami nyilván nem teljesen egyenlő kategória az említettel) divatos, friss tartalmakról "jelentesz", médiumtól függetlenül. A mostani listádon sem ez az egyetlen. Persze ezzel nincs baj, tudom, hogy nem vagy vén öreg medve, annyira még én sem, és a többnyire a játékok sem 50+-os kategóriába tartoznak.
Pongyolán szólva a fogyasztásunk között "generációs különbséget" látok. Értékítélet nélkül, és azt sem mondom, hogy az említettek ne lennének érdekesek számomra, egyszerűen csak más stílusok kedvéért mégiscsak lehúzódnak a listáról.
Szóval bocsi, tényleg csak egy közepesen béna ugratásnak szántam, nem állt szándékomban a lelkedbe tiporni. Arra ott vannak az irl barátaim.
Nyugi, az ugratás ellenére én örülök, hogy ajánlottad, mert érdekesnek hangzik. Mondjuk elolvasni úgysem fogom, ilyesmire ritkán szánok időt, valamit ki kell szűrni előítéletből is.
Egyébiránt tényleg hozzád illőnek érzem, hogy megemlítesz egy ilyen műfajú könyvet. Viccen és pejoratív felhangon kívül is.
Oh wait, teen and young adult.
És Joda ajánlja. Próbáltam meglepődni, de nem sikerült.
Ha még él a péeshármad, akkor itt az egyszerűbb megoldás, de Ubisoft rimászter, szóval lehet, hogy bugos, mint a dög (720p-ben fut 60 fps-sel egyébként):
PS3-ra csak lemezest tudok venni acckamuzás nélkül. Ráadásul tényleg rossznak hírlik. Sok remasterrel játszottam, többnyire a legjobbakkal, de még azoknál is el tudok mosolyogni a fanfárokon (pl. a Jak II tömény szaggatásai a városban, ami nem kis részét teszi ki a játéknak), ha tudom, hogy PS2-n rosszabbak voltak.
A BG&E HD nem tűnt problémásnak (az a Ubi egyetlen remastere, amit dicsérni szoktak), amennyit eddig láttam belőle, a PC-s verzió viszont ott sem az igazi, és nyilván nem a grafikáról beszélek. Úgy tűnik, hogy a mai játékok már "időtállóbb irányítással" jönnek PC-re (XInputot csak nem lesz nehéz emulálni még sokáig, ellenben amikor konzolos játékokba bele sme tettek régen gamepadtámogatást, az vicc).
Lehet, de attól még itt egy profi szakács ígér annyit, hogy főz egy jót neked. :)
Emlékszem is rá történelemórákról, ő az aki még friss mamuthúsból főzte a palaeodiétát, mielőtt elkészítette a da Vinci megörökítette utolsó vacsoráját.
A kalandjátékok viszont igen és őszintén szólva én a Psychonauts humorát annyira nem kedveltem meg.
Attól függ melyik, sztoriban a Broken Age nálam alulmarad, de ha neked úgy jó, kaphat több artsy-fartsy pontot, tőlem viheti az összes fölöslegest, éppen most találtam a zoknis fiókban is párat :P
Amúgy nyilván más szabadságérzetet és interakciós szintet kínál, mint egy kalandjáték, és nem az a lényeg, hogy sztoriban nem lehet azok közül jobb vagy viccesebb nála némelyik. A pszichológiai analógiák nagyon jól működtek benne, minden közhellyel együtt - és van annyira más, mint az I Have No Mouth, And I Must Scream, hogy ne rivalizáljanak egymással :)
Az meg oké, hogy játékmenetileg érdekes dolgokat csinál, de én nem 2005-ben láttam először, azóta meg szerkezetileg olyan jól lekoppintotta a Rocksteady az Arkham Asylummal, hogy még fejlesztett is rajta egy jó adagot (na persze nem platformingban :D).
A legtöbb gyűjtögetős platformer vagy Zelda-like akció-kaland felemlegethető. Például nagyon finom falat az Okami, de az Arkham Asylum legközvetlenebb előképe a Beyond Good & Evil nálam.
Rendben, de csalsz, mert a Psychonauts 2005 óta fel lett újítgatva Steamen, szóval verném is az asztalt, ha nem támogatná a modern kontrollereket. :D
Inkább érdekességként említettem meg, mert aktuális probléma, most fel van téve a gépemre. Billentyűvel és egérrel már szinte csak stratégiát vagyok hajlandó játszani. Preferencia okán is, illetve ülök muszájból eleget, hiába kényelmes a székem, ami megy még kényelmesebb pózban dögölve a tévém előtt, az onnan megy. Van amúgy hozzá third-party szoftverem, belőttem vele, de fura azért az emulált billentyűzet analóg karokon. Egyszerűen annak, aki ma elő akarja venni egy kiemelkedően fontos franchise meghatározó darabját, szembe kell néznie ezzel.
Ez így van, de pont ennek is készült, míg a Thimbleweed Park kalandjáték lesz a szó legszorosabb értelmében, szóval nem tudom, miért pont a Cave alapján aggódsz. :)
A Broken Age alapján jobban aggódom, és az alapján látszik, hogy nem is ugyanaz az elvárásunk, ha nem is feltétlen a feladványokat tekintve. Azt hittem, hogy Timnek - és Ronnak - ujjgyakorlat lesz, aztán másképp alakult. Basszus, három kalandjátékával játszottam Gilbertnek, ebből a legújabb lassan negyedszázados, és ahhoz is kellett három muskétás! Én bízom benne (jobban, mint a Psychonauts 2-ben), de nálam a 99% sem bizonyosság.
Egyébként miért győzködsz? Én befizettem rá. És te?
A DeathSpank első két része[...]
Dettó, de nálam csak az első rész pörgött le. Nagyon helyén volt a humora, és a játékmenet éppen annyira volt egyszerű, hogy szórakoztató tudjon lenni a gyakás anélkül, hogy a poénok útjában álljon.
Jó, én azért a Diablo 1-2-LotR kombóval elbántam, meg szigorúan co-opban pár egyedül inkább kerülendő néhány FPS-Diablóval (Borderlands, Dead Island).
Én azt a részét nem értem, hogy egy legendának bármit is le kéne tennie az asztalra a bizalomhoz.
Romeróval együtt már ketten vagytok ;)
Tehát a Broken Age-be belekötünk, ahol lehet, a kismillió apró hibát felhalmozó Psychonauts meg alapmű? :D
Azért a Psychonauts marha nagyot szólt amikor megjelent, tényleg behozott olyan szintű humort, sztorit és elborultságot, mellyel a 3D-s mascot platformerek sosem rendelkeztek (tudom, a Conker elég beteg, bár azzal éppen nem játszottam, és nem feltétlen abban az értelemben értettem). Nagyon bírom a Jak & Daxtert és a Ratchet & Clanket, de olyan viszonyítás, mint Tom és Kerryt mérni a South Parkhoz. Na jó, lehet, hogy kicsit túloztam :D
Olyanokat rósz fel neki, amik a műfaj a legkiemelkedőbb darabjaira is igazak voltak akkortájt. Mechanikailag is voltak benne jó ötletek és jó megvalósítások is, kár hogy igazán messzire nem jutott velük, és nem is folyékony, mint a Ratchet 2 (ami jórészt lövölde már). De ugye ezeket a főoldalon is bevallottam :)
Megvannak a maga hibái, akadnak az kétségtelen, de ettől még egy klasszikus, ahogy mondod. A Broken Age-ben viszont már kevésbé látom a maradandót, az új minőséget (és kisiklott benne nálam a komplett fősztori, a Psychonautsban meg nem - ez marha nagy különbség), de tény, hogy a hangszínészkedés jobb benne. Engem érdekelne egy BA2 is (bár nem hiszem, hogy muszáj folytatni a sztorit, legyen tehát DFA2), de meggondolnám a 30 dollárt is. A Psychonauts 2-be meg egy százassal szálltam be. Mondjuk 3D platformerre könnyebb kiéhezni, mint arena shooterre, kalandjátékra pedig eléggé nehéz :)
persze a Sands of Time talpát sem nyalhatja meg,
Mindig ellök tőle az irányítás. Billentyűvel próbálja a fene, a modern kontrollereket pedig nem szereti annyira, mint akár a Psychonauts.
WAT?! :D Nem tudom, hogy nálad hol vannak az elvárások, de el kell, hogy szomorítsalak: még egy Monkey Island 1-et nem fog készíteni, mert bár minőségben azt csinálja 500 éve, nincs még egy első nagy dobás.
Nekem a Maniac Mansion volt tőle az első ;) De arra gondoltam, hogy a The Cave egy könnyed móka, egyszerű feladványokkal, fölöslegesen fárasztó háromkarakteres, kisinventorys lótifutival, a sztori pedig vékonyka minden értelemben egy igazi kalandjátékhoz képest (az alapötlet amúgy jó volt). Vicces, semmi bajom vele, de nem "igazi" kalandjáték, csak "egy kis valami". Egyébiránt nagyon bejött a DeathSpank is, végül is az párbeszédeket tekintve még kalandjátékosabb is volt :)
A Thimbleweed Parktól nyilván egészen mást várok el, mást is ígérnek. Olyat viszont már régen alkotott Gilbert. Ja, a fantasztikus Monkey Island 2-vel, két noname arc segítségével. De bízom benne, be is szálltam ma. Korábban is inkább a lustaság fogott vissza, ahogy írtam.
De tényleg ne értsd félre az "ellentábort": itt mindenki szurkol Romerónak, nem is írta le senki végleg, sőt a többség epedve várja, hogy bízhasson benne, mint te. (Mikkát hagyjuk, majd idővel felveszi az RW-s ritmust, legfeljebb mentoráljuk a kölköt.)
Akkor ugye nekem rajongóként nagyon kellene haragudnom bármelyik gyengébb GNR lemezre,
Úgy értettem, hogy a Chinese Democracyért (is) rajongtál, és ez emlékezetes volt. Nem tudok hozzászólni, hogy milyen, ha most meg is hallgatnám egyszer, a zenei alulműveltségem és a bizonytalan első benyomás miatt az sem érne semmit.
@damoqles
Két hónappal előtte jött amúgy a Metallica Death Magneticje is (amit különbe' szeretek, de)... szal hjah
Azt viszont meg is vettem. Kb. amikor két hónapos volt, de ezt nem tudom biztosan. Jó az, de a loudness war áldozata tényleg érezhető rajta, és nyilván nem ott találták fel a Metallicát (mert azon viszont növögettem fel). "Csak" egy jó zúzós album tőlük, amitől sok rosszabbal előálltak.
hogy a konkrét rajongói kívánalmak érezhetően egy percig sem érdekelték Schafert,
Pedig az Act 2-re rányomta a bélyegét a megfelelési kényszer. Érezhetően hosszabb akart lenni, keményebb feladványokat öntött bele az első adag fogadtatása után, de ez nem mindenhol tett neki jót.
Engem az amúgy nem zavar, hogy az évek változott Schafer humora, illetve más stílusú kicsit a hangvétel, nekem tetszett. De az, hogy ennek ellenére mi jön ki konklúziónak (már az Act 1 után), az nem volt igazán okos, inkább egy geget geggel fingós vicces játékban nem lett volna feltűnő. Szinte csak érdekesebb fantáziái voltak az embernek a "rejtély" feloldásáról, mint amit kaptunk. Amire csak azért nem számítottam első helyen, mert jobbat vártam. Egy közepes játéktól alap lett volna az a fordulat.
Amúgy nagyon jól elköltött pénz volt, mert alapvetően persze tetszett, és úgyis újrajátszom, family sharingben családon belül is lepörgött többször, nagy sikere volt amúgy. És még GOG-os extra példányt is kaptam. Megrövidítve nem lettem, nem mintha az élményt számszerűsíteni vagy forintosítani próbálnám :)
Persze, hogy jó lesz a Thimbleweed Park, az ellenkezőjét feltételezni kb. kultúrsznobság. :D
A The Cave játékmenetre és sztorira is túl egyszerű volt, szerettem a humorát, végigjátszottam hatszor, de annál több kell. A játékmenetnél nyilván ez a cél, de éppen a Broken Age kapcsán említett erőlködés miatt tudok aggódni kicsit, és a régi klasszikusoknál is voltak lólábak. Mindegy, ma befizettem rá, de azért piszok drága, kész kalandjátékért még sosem fizettem ennyit :D
Romero sem AI partnereket, 50 fegyvert meg a fene tudja még milyen innovációt ígér (lsd. Daikatana), hanem egy olyan típusú játékot, amiben minimum kétszer jelesre vizsgázott, az Unreal Engine 4-ről pedig még néhány évig biztosan nem kell váltania. :D
Ettől még nem vagyunk róla meggyőzve, hogy a projektmenedzselésben világbajnok. És rutinos öreg rókák is el tudnak szúrni alapvető dolgokat. Már nyugtattam magam hasonlókkal máskor, és nem jött be - eléggé ;)
Az id-s egymásnak menéseket tekintve pedig nem kívánok és nem tudok állást foglalni, de megnyugtatóbb lenne, ha valahol befejezett és épkézláb játékkal bizonyított volna.
McGee Alice-e nálam alapmű,
Megértem, kellően beteg, voltak benne jó ötletek, és nem is volt túl gyakori akkoriban egy efféle TPS-platformer keverék. Csak az érződik is rajta, hogy kutyulta a designt rendesen. Mivel ezt elkövette a folytatásban is, nem tudom arra fogni, hogy annyira új dolgot akart, hogy akkor egyszer úgy alakult. És feltenném a kérdést, hogy az Alice-eken kívül mivel bizonyított, de nem biztos, hogy érdekel a védőbeszéd. Egy ügyes gyerek, de egy profibb designer(csapat) elférne mellé.
Egyébként meg emlékezz a "Chinese Democracy-törvényre":
Emlékszem a rajongásodra. Másra nem, sosem hallgattam meg. Sőt, egy lemezüket sem. Pár számmal találkoztam rádióban, szórakozóhelyen vagy filmekben.
Schafer milliókat hozott össze a teljesen "koncepciótlan" Broken Age-re, Ron Gilbert meg 600 000-et a gameplay videóval (vagy legalábbis egy azzal 100%-ig megegyező promóvideóval) és pontos leírással reklámozott Timbleweed Parkra.
Schafernél ott és akkor lecsapódott minden remény, és minden korábbi hiányérzetből származó frusztráció és várakozás. Ezzel az egész addig játékosszemmel vegetáló crowdfundingot új alapokra helyezte. Mellesleg a Broken Age kampányában még Ron Gilbert is fel volt (van) tüntetve designerként (ami nem így lett), aki akkoriban csatlakozott a Double Fine-hoz, tehát ez így nagyot szólt. Ráadásul Schafer és a DF egyáltlaán nem hibázott addig (OK, a Brütal Legend játékmentéért nem vagyok oda, de szórakoztató és hangulatos játék volt, mely sem a játékosoknál, sem a kritikusoknál nem bukott). Eleve AAA fejlesztőnek volt elkönyvelve, hiába gyártott akkoriban már kisebb játékokat - más designerekkel. Szóval az alacsony összeg, és az eredeti filléres terv ellenére, tényleg nagy feltámasztást vártak az emberek. Volt sok kalandjáték akkoriban is, de a piac nem volt telített, pláne az igazán jó darabokkal.
Mire jött a Thimbleweed Park, annál egyértelmű lett, hogy kis költségvetés a cél, tele lett a piac kalandjátékokkal, és jött több a kedélyeket lehűtő csalódás. Gilbert maga jó ideje csak kisebb játékoknál vállal szerepet.
Szóval a kettő összehasonlítható, mint az alma és a körte, de annál több dologban különböznek.
Megjegyzem, a Broken Age nekem is csalódás volt, mert ennél többet vártam, de azért nem rossz játék. A Thimbleweed Parkra is be kéne már fizetni, csak lusta vagyok, de tényleg sor kerül rá (szerk.: megpróbáltam, nem értem az appjukat, egyszerűen nem enged fizetni, pedig PayPal, majd Steamen vagy GOG-on, engem ezzel nem szívattok - megoldottam, de nem tetszik). Az alapelvárás az, hogy jobb legyen, mint a BA, és az inkább az adakozásom ellen hat, noha nem Gilbert tehet róla, hogy az nem lett klasszikus.
Romero helyzete is merőben más, mert ő egyedül csak az id-nél tett le valamit az asztalra (nem akármit!), és onnan is kirúgták (most ennek a hátterébe bővebben talán nem érdemes belemenni). Azóta mit ért el? Bukott nagyot a Daikatanával, dolgozott pár obskúrus projekten, azoktól is távozott, illetve amit az Ion Storm elért, az nem ő miatta volt. Kellene egy ember, akiről elhiszi az ember, hogy le tudja vezényelni a projektet. Ezt például Fargo jól el tudta hitetni, mert a múltja a megosztóbb produktumai ellenére is közismert volt ez a képessége, jól el is adta (könnyű és nem is alaptalan volt a kiadókra mutogatnia), és még ő is a KS kegyelmi állapotában ugrott fel a biciklire.
Még néhány megjegyzés.
1. A Doom előrendelésén kb. addig gondolkodtam, amíg volt rá esély, hogy normális arénás multit kínál. Jobban érdekel a kampány, és úgyis főleg azt gyűrném, de az illúzió miatt jó lett volna annak az esélye is. Mert én eddig életemben nem rendeltem elő akciójátékot, és nem is adakoztam rá.
2. Egyébként én tényleg nem rajongok annyira a multis arénázásért, bírom, de sosem szántam rá időt. 2004-től a CoD ment nálam, előtte meg Duke és Blood LAN-on, nem a Quake vagy az UT. Mondjuk a StarCraft II-t is a régi multis emlékek miatt szoktam venni (mármint a kampány mellett), nem azért, mert szánnék időt a multira. De annak legalább az első részét gyűrtem LAN-on.
3. Az egész "id-dolog" kapcsán van bennem némi bizalmi vákuum. Ki tett le onnan valamit az asztalra? Én a Doom II után a saját játékaikkal is csak hellyel-közzel vagyok meg, Carmack (a John D.) programozó, American McGee-nek csak az elborultságai jönnek be, Romerót kitárgyaltuk. Ja, Tom Hall csinált egy atombugos Anachronoxot, melyet alig ismerek, de biztos jó, igaz, nem FPS, és benne sincs ebben a projektben. Viszont az ő Wizardry-utód RPG-s kampánya is megbukott, melyet Brenda Brathwaite-tel és annak hites urával... hogy is hívják... John Romeróval nyomatott. Szegény Romero nyilván reklámarc lett volna, de az adakozókedv szinte csak csökkent tőle. Nagyon szorítok neki, nem írom le, de ne pénzt kérjen tőlem! Fizetem mondjuk a sörét, ha elmegyünk koccintani, beajánlom éjjeliőrnek, ilyesmi. Ha egy fantasztikus tudású ökölvívó-világbajnokot szétaláznak az utolsó néhány meccsén, majd 15 év múlva előkerül, marhára nem fogok rá súlyos összegekkel fogadni, még akkor sem, ha a korosodása nem zárná ki élből, hogy nyerhessen.
Basszus tegye fel a kezét az a 25 évnél idősebb játékos, akinek a 3 közül valamelyik nincs a gépére telepítve. :D
Telepítve? Nincs. Bemásolva ZDoomba? A Doom II biztos, az első részt nem tudom.
BC2 volt eddig a legjobb single,
Tévedés, a BC1. Tudom, múltkor már tisztáztuk, hogy az neked kimaradt.
Mármint egy hétig, az előrendelni nem merő, de korán beszállók kedvéért.
A Nightcrawler javasolta Alpha Protocol talán a leközelebb álló javaslat, mivel abban is egy modern valós idejű akciójáték keveredik az RPG-vel. Kimondottan szociális skillek nincsenek (OK, jár valami perk az e-mailekre :), de lehetőségek kellően szerteágazóak ezen a téren is, erősen lehet befolyásolni az elkövetkező küldetéseket, információkat, segítségeket vásárolva pedig szintén módosíthatók a missziók. Így legalább végtelen pénz sincs benne, mert a ha felszerelésedet igyekezed a legjobbra cserélni, a fegyvereket modifikálni, akkor örülsz, ha pár alkalmi kedvezményt be tudsz vásárolni.
A Deus Exre meg főképp abban hasonlít - az összeesküvéses.ügynökös háttér mellett -, hogy abban is lehet ölés nélkül lopakodni (a bossokat sem muszáj megölni, egyetlen kötelező gyilkosság van a játékban), sok kidumálós helyzet van, ládanyitogatásnál és pár alkalmi szemfényvesztésnél pedig nagyobb szerepe van hackelős vonalnak. És a harcművészkedés is jól használható, de ha a lőfegyvereket mellőzöd, akkor nyilván lopakodás mellé (talán két ellenségnél muszáj lőni, mert máshogy adott szituációban nem érni el őket).
Persze bugos, csúnya (főleg az animációk), annak idején rosszul futott, és lopakodós játéknak vagy lövöldének nagy jóindulattal is csak középszerű lenne, de jópofa kémes akció-RPG. Hubok vagy civil zónák viszont nem nagyon vannak, mint a Deus Exben vagy a Mass Effectben.
A Mass Effect szerintem annyiból mindenképp távolabbi ajánlat, hogy abban csak lőni lehet és dumálni. Minden más csak kiegészítő dísz benne, infiltratorrel sem lopakodni fogsz, hanem sniperrel darálhatsz, illetve (ME2-től) pár másodpercre láthatatlanná válhatsz akció közben, hogy kibújhass lőni a fedezékből. A technikai vonal is csak a harcról szól, meg lehet vele lootolni az első részben (a második részben már nincs rá skill, így a sztoris-filmes hackelések útjában nem állhat semmi). Ezzel most nem lehúzni akarom a szériát, csak ott máshol van a fókusz.
A kevésbé akciójátékos vonalon például a régi Falloutokban érvényesíthetők a különböző szociális, lopakodós, nem harci skillek, és van bőven choices and consequences. (Az újabbakat nem tudom, de a New Vegas az Obsidian gyermeke, szóval adná magát, hogy ebben hasonló.)
TBS-RPG hibridként a Jagged Alliance 2 az, amiben van lehetőség dumálgatásra (a leadership skill segít), döntések meghozására, illetve a lopakodós taktikák (éjszakai harcok éjjellátóval és mindneféle felszereléssel érdekesek tudnak lenni, figyelve a fényforrásokra)) éppúgy életképesek (és lehet bizonyos keretek között harcművészkedni is), mint ahogy bombaszakértőre, mechanikusra vagy doktorra is szükség van. (Bár az első részben még nélkülözhetetlenebbnek éreztem a specializált szakembereket. Pontosabban a bombák hatástalanítását kardinálisabbnak éreztem.) A felvehető zsoldosok pedig mind saját jellemmel és dumákkal bírnak, sőt egymással is megvan a maguk viszonyrendszere. Nyilván inkább stratégia a játék, ezt érdemes figyelembe venni.
@nagi
de ja2 mint 13. legjobb rpg?!?!?! wtf? Ezzel az erővel fallout tactics. :D
Alapvetően TBS, de meglepően vaskos RPG-elemek és -ízek találhatók benne. Nem szabad elfelejteni, hogy a Pool of Radiance idejében is a squad-based TBS és a party-based RPG még szinte egy műfaj volt, nem vált külön. Megközelítés és definíció kérdése, hogy a Dungeon Mastert, a Mass Effectet, a System Shock 2-t vagy a Jagged Alliance 2-t zárod ki teljesen a műfajból - én bármelyikük esetében túlzásnak érezném ezt.
A kérdés inkább az, hogy egy hibrid egy tematikus listán az élmezőnyben végezhet-e - ha van értelme ezen rágózni. Személyes véleményem szerint jó helyen van ott, ahol, és maga a lista tényleg a legjobb a témában, ami mentén el lehet indulni.
Activision. Még mindig olcsóbb, mint Steamen. Leárazás nélkül én is kihagyom, ennyit nem ér meg a dobozos példányom "digitalizálása".
Ez nekem 66. szinten ~ heti-kétheti 1 boostert jelent, alacson szinten talán kéthavonta csurranhatna valami.
Én összesen egyszer kaptam eddig booster packot (20. szinten vagyok, kb. a karácsonyi akciós hullám óta). Igaz, nem szoktam kifarmolni a kártyákat (mert ugye ahhoz kaphatsz, amiből kigyűlt már az összes), csak abból hullik, amivel játszom, és a Steam-eseményeknél is csak mérsékelten kattintgattam értük, nem gyúrtam rájuk.
A booster pack esélyét egyébként növeli, ha már valaki régen nem kapott, és ugye akkor jár, amikor valaki adott játékból kirakott egy kitűzőt. Tehát adott játékok népszerűsége, újakat bevonzó képessége is számít.
@Harvy
Annyi mint az achievmenteknek.
Azért azoknak legalább a játékhoz köze van, a normálisabbak (a kisebbség?) sarkalhatnak arra, hogy ügyesebben, gyorsabban, érdekesebben teljesíts egy feladat. Meg egy napló, hogy mikor és merrefelé tartottál a játékban :)
Persze erre nyilván vannak más eszközök is, az achievementek előtt is voltak ingame megoldások.
Azt nagyon meg kell szokni. Szvsz a lock-onnal mondjuk viszonylag jól meg lehet kerülni, de akkor meg mást nem látsz. :D
Pontosan, több ellenfélnél nem igazán működik, pláne ha lőnek messziről és lyukas a padló. A fix kamera nyilván ideálisabb lenne ehhez a harcrendszer, de sikerült a lehető legrosszabbul megoldaniuk, láttunk már jobbat, rosszabbat meg alig.
Oké, de az még úgy sem nehéz, legalábbis én úgy emlékszem, hogy nightmare-en vittem végig komolyabb szívás nélkül.
Azért szemét tud lenni az idiótán elhelyezett checkpointjaival, a borzalmas kamerával (nem hiszem, hogy tapasztaltam rosszabbat), valamint a durva beszaggatásaival. Ha értelmesen csinálták volna meg ezeket, akkor valóban nem érezném úgy, hogy meg akar erőszakolni a játék, de az említettek frusztrálnak. Persze a legnehezebb részek között vannak opcionális harcok is.
Hozzá vagyok szokva a jó játékokhoz, amelyekben nem egy lúzer designer (McGee) és a Nike-gyár szalagja mellől programozóvá előléptetett kínai rabszolgák (Spicy Horse) képességeinek határai okozzák a kihívást, hanem az a mechanikából következik.
Így van, de egyébként szerintem nem lenne játszhatatlan nulláról indulva sem.
Tehát indokolt lenne gyári lehetőséget biztosítani rá, a hardcore-kodni vágyóknak ;)
Az AK nehézségválasztását illető infónak örülök, jó hír. Végre egy játék a szériában, amiben odafigyeltek a játékosokra :D
Amúgy elég furának tartom, hogy itt mindenki retrofag megállás nélkül minden topikban, de senki nem játszott a Daikatana-val? :D
Miért is? A megjelenésekor elég új volt ahhoz, hogy a régen (id+Romeró idejében) minden jobb volt mehessen ;) Mire az átlagmagyar hozzájutott a netkorszak korai stádiumában (még GOG és Steam se volt!), már mindenki tudta vagy "tudta", hogy ótvar lett.
2000-ben marhára elkésve jelent meg, addigra az id már a Quake III-nál járt, én meg ott, hogy már a Q1-2-ben is csalódtam :D
Szerk.: Nekem amúgy 2002-től volt modemes netem, addig szinte csak azzal játszottam, amit a haverok hoztak, de még utána is egy darabig. A Daikatana nem volt köztük. Mellesleg 2002-ig papíron PC-m se volt hozzá. Szaggatott nálam az UT vagy a Klingon Honour Guard is. Bár a Tech 2-t használó játékok többnyire elfutottak.
hogy ne akard magadat elsőre még jobban megszívatni.
De ha végigjátszottam más platformon? Például Arkham Cityt én konzolon látogattam meg. De úgy tudom, hogy a fejlesztések átvihetők, tehát ezért indokolt, nem azért, mert elsőre nem érdemes. Mondjuk az Alice: Madness Returns elsőre is enged nightmare-en szívni. Szinte csak olyan YouTube-videót találtam egy-egy részről, ahol csodaruhákban szuperkednek, a natúrban szívást nem nagyon teszik a kirakatba. Abban viszont lehet menet közben nehézségi szintet váltani, Gothamben ezt a Rocksteady/WB törvénye bünteti.
Az már említett nehezítéseken kívül a legnagyobb szívás az, hogy NG+-ban nincsenek figyelmeztető jelzések az ellenfelek fölött, így csak a mozgásukból és az animációikból tudod eldönteni, hogy mit akarnak csinálni.
Érdekes a Witcherben ezt tudta hard, nem kellett hozzá "feltalálni" a New Game Plusot. És ha csak nincs meg a mentett állásom? Tudom, töltsek le egy third-partyt. Azt megértem, ha a karakter továbbvitele miatt van értelme, de ha emiatt előtte casualkodni kell, az nem tetszik.
Mondjuk én az Asylumról és a Cityről is lepattantam az első sarkon hardon, maradt a normal. A DarkSiderst meg szánakozva játszottam végig apocalypticen, hogy mi ez a vicc. Tehát nem annyira a Rocksteadynek szól a beszólás. (A God of War főellenségét is csak valamikor a GoW 3 után nyomtam le egyáltalán normálon, vért izzadva, 99%-ban mázliból, addig csak easyn ment. Szóval én tényleg béna vagyok, ami nem fog ki rajtam, az csak nálam is szánalmasabb. Mint a játékok többsége, melyekben a very easys végigjátszás után unlockolhatod az easyt.)
A jól megvalósított New Game Plusnak látom értelmét, de a nehézségi szintek letiltását általában nem szeretem, pláne ha azzal jár, hogy csak csirke szint elérhető elsőre.
Az Unchartedekben mindezt azért is találtam zavarónak, mert a szinthez van kötve az aim assist is. Very easyn (ez UC2 óta van, UC1-ben még nem volt) például automatikusan rááll a célkereszthez legközelebbi ellenségre, és követi helyetted a falon át is (ez nyilván nem sima aim assist, hanem nagyon durva auto-aim). Viszont a hard enyhe aim assistjéhez képest is PC-sebb a crushing, csak azt ugye előbb unlockolni kell. (A remasterekben már bevállalható alapból, de ott lesz fölötte/utána a brutal. Ez már csak azokkal is jófejség, akik PS3-on rongyosra játszották crushingon, ők újra végigjátszhatják még egyszer, hogy megkaphassák az új nehézségi szintet végre. Fantasztikus húzás.)
akkor sok trükk van, amivel ez alá tudsz menni jóval. de úgysem akarsz, mert nem szopatod a saját pujáid..
Gabika lehet, hogy nem, de sok a tróger. Olyannal is találkoztam, akit rendszeresen lecsuktak érte, mert nem volt hajlandó fizetni egy fillért se. És lehetne még sokat mesélni.
Remélem, kap majd asszonytartást is. A topik alapján alaposan megdolgozik érte, csak már nem Gabikával.
Ez erősen szubjektív, lehet az is replay value, ha egyszerűen újrajátszásra ingerel, mert annyira jó. De sokan pedig csak akkor játszanak újra játékokat, ha azt erősen más módon tehetik, más utat bejárva, más végkimenetelt elérve.
Egy 200 órás RPG-t kevésbé szívesen játszanék újra, pláne sok grinddal, ha ugyanazzal partyval kellene nyomulnom, ugyanazokkal a képességekkel, ugyanazokkal a döntésel (ezekkel viszont az ember szíve szerint megtervez fejben az első közben még 5-6 végigjátszást is, persze nyilván akkor, ha a játék tényleg jó). Egy Total War kampányait is kevésbé automatikusan játszanám újra (pláne más stratégia vagy a széria más darabja helyett), ha az összes frakció ugyanazzal a stratégiai lehetőségekkel rendelkezik.
Egy aránylag rövid és pörgős akciójátéknál viszont inkább elég lehet a más nehézségi szint vagy az arzenál addig haynagolt darabjaira való ráfekvés. Mondjuk nem is tudom, hogy egy hagyományos lövöldétől mennyivel érdemes elvárni ettől többet.
A Black Flagre én is nagyon kíváncsi lennék. Eddig úgy tűnik, hogy azok is élvezték, akik nem szeretik a szériát, mint kalózos sandboxot, viszont a rajongók egy részének fájt az Animus és a jelenben játszódó szál háttérbe szorulása, illetve hogy nem eléggé AC. Ez számomra az eddigi tapasztalatok fényében inkább jól hangzik, mint rosszul.
Az idő múlását illetően dereng, hogy mintha konkrét utalást is kapott volna, de az biztos, hogy a sürgetettség érzése végig jelen van, legyen szó a főkutató által gyakorolt nyomásról az első részben, vagy az üldözöttség tényéről a folytatásban.
Igen, de a részletek emlékeim szerint nincsenek tisztázva, ez teljesen kidolgozatlan rész, ezért nem tudjuk itt mi sem megfejteni. Mindig is viccesnek találtam amikor sandbox játékokban sürgetnek világba, de azért nyugodtan el lehet menni összegyűjteni a hatszor tíz a huszonharmadikon hódfarkat, adott esetben főküldetés közben is, hiába ketyeg az óra a sztori szerint közben.
elvégre ahogy haladunk a sztoriban előre, azzal arányosan növekszik a szinkronizációs (sztori) csíkunk is.
Mindenhol ez magyaráz mindent, mert Ezio a rendelkezésére álló évek alatt marha sok mindent csinált, Desmondnak más keretek között kell reprodukálni ugyanazokat a "lényegi" eredményeket, hogy tökéletesen megkapja Ezio minden tapasztalatát. Az AC-k (ameddig játszottam velük, én is a Revelationsig jutottam, de annak szinte csak az elejéig) gyengesége, hogy ezek tök lényegtelen csacskaságok, miközben a nyílt világ érdemi és logikus lehetőségeket jóval kevésbé kínál.
Az italok ebbe úgy illeszkednek bele, hogy Ezio világában léteztek, használhatta őket, tehát akkor a szimulált világban nekünk is a rendelkezésünkre állnak. Önmagukban nem növelik a szinkronizációt, csak betöltik a funkciójukat, mint egy fegyver, és ezáltal lehetővé teszik a szinkronizáció biztosítását. Nekem sem hiányozna amúgy a játékból, és nyilván nem is reális (ugye nem fantasyről van szó), de az a hajó már az első szénába ugrással elment.
Az AC1 után évekkel megjelent játékokhoz való hasonlítás már alapból felvetheti, hogy mennyire a tényleges élményedet tükrözi az ajánlásod, másrészt az igencsak soktényezős - ám esetleges merítésű - szempontjaid hasonló megközelítési módot feltételeznek.
Én az AC1-et 20%-ban szerettem, 80-ban nem, de inkább 10-90 az arány (ezt nem kell szó, illetve szám szerint venni). Mármint ha a vele töltött időt nézem, ami nem azt jelenti, hogy a jobb pillanatokért érte meg, vagy elviselhetetlen lett volna a többi, de nem kellett ott és akkor a folytatásokhoz hasonlítanom, hogy így érezzem. Már ha a tényleges élményemet firtatod. (Az más kérdés, hogy más kortárs vagy éppen régebbi akció-kalandok is elverték, és nyilván ha máshoz, jobbhoz szoktam, akkor nehezebben volt megemészthető. Ahogy te sem NES-emulációt vársz az indie-ktől, úgy ha más értelemben is, de én is újat, jobbat, fejlődést várok, nem visszalépést.) Most meg ugye Strato az AC2-vel birkózott, szóval így adta magát, hogy szerintem érdemes-e visszatekinteni.
Intellektuális sci-finek csak alapozást látok az AC1-ben, annak tetszett, de a második résztől ez az ága befuccsolt. Ezért nagyon is releváns a folytatásokat is figyelembe venni, mert azokban teljesedhetett volna ki a prológus után. Most már csak egy majdnem (?) érdekes töredék marad.
csak úgy jött le, hogy úgy tekintesz a játékajánlásra, mintha annak egy minél szélesebb rétegeket megszólító, afféle univerzális útmutatónak kéne lennie.
Lásd fentebb, konkrét személy konkrét helyzetére reagáltam, hogy én nem ajánlanám. Mert ugye a téma feljövetelének ez volt az egyik oka, nem a műkritika. Személy szerint kifejezetten értékelem, ha egy játék nem akar mindenkinek megfelelni, kivéve, ha engem morzsol le :) De ahogy többször írtam, nem tartom annyira erősnek az AC1 "művészi" oldalát, hogy megérdemelje ezt a nagy hangsúlyt, és azóta a széria a elsősorban popcornhabzsolós parkourmúzeumnak élhető meg, ahogy fogalmaztál. De legalább ennek elkezdett működni. Egyszerűen úgy gondolom, hogy erényei ellenére alapvetően populáris játékról van szó, ami nem annyira különleges, hogy 2016-ban megérje hozzá visszatérni. Ugye ha látok egy lapos akciófilmet 1985-ből, arra is mondhatom egymást közt azt, hogy főszabályként kerülendő, mert nincs ok foglalkozni vele. Szóval nem hegyezném ki a kedvelt termékajánló vs műelemzés dichotómiádra.
Szerk.: Este már nem volt időm kellőképpen befejezni az utolsó példámat, de nem is kívánom túlmagyarázni. Mindneestre fontosnak tartom megjegyezni, mert az eddig az én hibámból aligha mehetett át, hogy annak, akit a téma és a széria érdekel nem tartom ajánlhatatlannak az AC1-nek, csak fontosnak tartom kiemelni a problémáit, hogy utána ne álljon bosszút még az unokáimon is. Másrészt ha valaki eleve a második résszel kezdett, és ott nem volt odáig koncepciótól, nem hiszem, hogy az első rész Animus-élményben annyival többet nyújt, hogy ezt áthidalja (ez már kicist ismétlés, de kispórolnék a félreérétsek miatti kört). Nyilván vannak kivételek, mint mondjuk te is.
Nem véletlenszerűen püfölve a billentyűt születnek a hozzászólásaim ;)
Az sem baj, ha teljesen mást fejleszt. Kíváncsi leszek, ez a tankos dolog meg így éppen annyira borzasztóan hangzik, mint amennyire érthetetlen volt videókon. Pedig sokan mondják, hogy csak a játék egy része, de ha lecserélték rá a bossfightok tekintélyes részét, az nem jó :(
Egyelőre csak arról van szó, hogy az Infinite Warfare-hez a Legacy Editiontől jár majd. Ha van eszük, később kiadják külön is.
A kampány teljes lesz, a multi 10 pályát tartalmaz (az eredeti a DLC nyújtotta plusz 4-gyel együtt 20-at).