Hozzászólások
Elsődleges fülek
Arra céloztam, hogy számomra látszólag kiegészítetted azzal a lore-t, hogy Altairnak szűkös eszköztárának kell lennie (ugye a lore szerint például nem ő nem tudott úszni, csak a korábbi Animus nem tudta emulálni az úszást), kevés gyilkolási metódust alkalmazhat, és mennyivel rosszabb, hogy sok száz évvel később több lehetőség van. (Ha nem is a merényleteket illetően, de arzenálgyűjtögetést tekintve.)
A zászlógyűjtögetés amúgy az AC1-ben is lelombozó volt, kihagytam, noha - platformerekben, akció-kalandokban - nem szokásom. A kvótán felüli mellékküldetésekre is elmondható uyganez - leszámítva, hogy azokat megcsináltam. Ezzel együtt nem hiszem, hogy önmagában az opcionális felhalmozás ártana a legtöbbet a koherenciának, bár tényleg nagyrészt fölösleges. Kis kulturális színesítő jellege miatt mondjuk értékeltem a festményeket, de amúgy értelmük tényleg nem volt.
Mármint ott a sztoriban, hogy minél pontosabban úgy kell csinálni mindent, mint Ezio, szóval rá lehet kenni mindent a szinkronizációra. Ettől persze még nem kell értékelni, pláne ha a narratívától eltávolítóan túltolják, ezt kellett volna jobban megoldaniuk. Másrészt viszont az is idegesítő, ha betesznek egy városba, és nem csinálhatsz semmit. Meg te vagy a Jani, de utasítani nem tudsz senkit (a Brotherhoodban ugye főnökök lettünk, és kaptunk behívható assassinokat is, akikkel a főszálon is lehetett cheatelni).
Eleve a narratívairányított játék dichotómiája áll szemben a homokozással. Tulajdonképpen a te eszményedet egy jóval szűkebb, Thiefet idéző keretek közé szabott AC hozhatná a legjobban, ami nem is hangzik rossz koncepciónak. Nyílt világúként viszont az említett időt és társait különösen könnyen el lehetett szabotálni kezdettől fogva. A kérdés persze az, hogy az idő hogy telik az Animusban (nem emlékszem már, hogy volt-e erről szó), de úgy tűnik, hogy jóval gyorsabban, mint a valóságban.
És akkor a krédóban foglaltak, Assassinok céljainak teljesen figyelmen kívül hagyására ki sem térnék... mint írtam, egy önálló videójátéknak kellemes az AC2, de az első epizód folytatásaként, vagy az abban található belső kohéziót tekintve igencsak alul marad.
Ebben egyetértünk, az első rész szerintem is egy egész érdekes sci-fi próbálkozásnak indult, és jól kapcsolódott össze a két szál. Ezt többször említettem az évek során magam is. Értettem is ezt a szembeállítást. Kettőnk álláspontja között a különbség abban van, hogy egy alapozásnál sokkal többre nem tartom ebben az első részt, a folytatásokban pedig bár ez érdektelenné vált számomra, nem annyira és nem főleg azok miatt esett szét nálam, amiért nálad. A "tiltakozásom" elsősorban annak szól, hogy mintha ajánlanád az elmondottak miatt az első részt (tudom, írtad a rossz szájízt, tehát ebben sem állnak távol a véleményeink), én pedig különvéleménnyel élek, hogy nagyon óvatosan kell hozzányúlni, mert játéknak kevés, a többi oldalában pedig nem biztos, hogy van annyi, amennyit itt írunk róla.
Akkor egy-egy játékrészlet más játékokhoz való hasonlósága akár jelentős mértékben is befolyásolhatja az egészről alkotott képedet?
Azért írtam, mert hogy a konkrét mechanika hangsúlyozása narratív kontextusban olyan, mint elemezgetni XY akciófilmben a damsel in distress szituáció mélységeit. Szimpla jól vagy rosszul megvalósított klisé. Tehát nem ezért érdekes a játék, még narratív szempontból sem, mert van ilyen máshol. Szóval csak arra próbáltam rámutatni, hogy nagy jelentőséget nem tulajdonítanék a minden második játékban látott megoldásnak, pláne ha mások óvatosságra nevelése után itt ez sokkal könnyedebben van megoldva. Emiatt nyilván nem is éltem meg türelemre tanítósnak a játékot, nálam máris másképp csapódott le, szóval ez eléggé lutri. (Ugyanakkor ismerek olyat is, aki kipróbálta a Brotherhoodot, és mivel nem lehetett elég fejetlenül támadni, nem "értette" a játékot, ki is szállt belőle.)
Bevallom, egy tíz másodpercig én is úgy értelmeztem, hogy felesben kellene megosztani Jodával a kulcsot. Aztán rájöttem, hogy csak direkt kétértelműen fogalmazott az édes szívem, hogy jól becsapjon. Én sem csinálhattam volna szebben.
Miért nem pótoltad soha? Nagyon finomak a PS2-es részek!
De a színházhoz hasonlóan hány másik médium operál különböző elemek elnagyolásával?
Irreveláns, az AC esetében az elnagyoltságnak nincs funkciója. Lusta design, mely annyira kényelmetlenné tudja tenni a játékot, akárcsak ha állnod kéne a színházban nézőként. Művészi szándékok nélkül, spórolás okán.
Ami semmiképp sem jelenti azt, hogy a készítői szándék felülírná az értelmezésünket, hiszen miért kéne ismernem a készítő életútját a mű pontos értelmezéséhez? Furcsállom is, hogy erre hivatkozol, hiszen az AC "közepes játékkezdeményként" való leírásával te is minősítesz, a széria későbbi részei illetve más élmények alapján.
Ha el akarom helyezni az "életműben" (legyen az a széria maga, a Ubi-játékok a sandboxok stb.) akkor azért érdekes, hogy milyen fejlesztői szándékok húzódtak, miért és hogyan fejlődött. Pláne ha ez meghatározza, hogy mennyire tartom élvezhetőnek az adott játékot, és miért találom ajánlhatónak vagy kerülendőnek olyan számára, aki bele tud unni az efféle mókákba.
Jelen esetben elsősorban arra kívántam rámutatni, hogy a játék dicsérete nálad egy műelemzős élvezeten alapszik (a Rambo 2-t is lehet elemezgetni persze), nem a designon vagy a fejlesztők ambiciózus ötletein (bár vannak benne jó dolgok). Ha azt akarom átélni, hogy értelmetlen, ködös célok érdekében becserkészek és legyilkolok bossokat, akkor egy Shadow of the Colossus mellett nem rúg labdába ez a játék. De lehetne felemlegetni a Spec Ops: The Line-t, sőt a még CoD4-nek is vannak megfelelő részei. Az sokkal alkalmasabb az említett érzések átadására, mint ez a C-játékmenettel megvert C-film.
Az viszont mindenképpen figyelemreméltó, hogy kiegészítetted a saját szád íze szerint a lore-t, mely igazolja az első AC gyengeségeit, és mivel ebbe nem illik bele szerinted, hogy évszázadokon át fejlődtek, és más környezetben új eszközöket is kényszerülnek bevetni, alapul szolgál a későbbi részek leszólására. Mintha normatíve elvárnád az "elnagyolást" is.
A harc nehézségi mentén megfogalmazott véleményeddel pedig teljesen figyelmen kívül hagyod a játék által prezentált kontextust, vagyis hogy Altair egy félisten, bocs, Master Assassin. Viszont a harcrendszer így is türelemre, kivárásra tanít, mivel egyrészt a nagy parasztlengők csak 4-5, vagy még több suhintásra iktatják ki az ellenfelet, másrészt teljesen nyitva hagyjuk magunkat vele a többi ellenfélnek.
Jól mondod, félisten, akár képregényjáték is lehetne. Ez engem önmagában is zavar, de ez legyen az én bajom. Amit írsz a türelemre tanításról, az a legtöbb valós idejű akciójátékra igaz. Valójában a hagyományos parry-riposte kombóval, itt lehet kezdettől fogva a leggyorsabban gyilkolni. Ha csak a Diablóval és a Fable-lel játszottam volna előtte, akkor biztos máshogy élném meg, így a relációk miatt nem ez volt az első, ami eszembe ötlött, hiszen ezzel az erővel majd' minden játékban megkapnám ugyanezt, tehát ezért biztos nem ajánlanám éppen az AC-t. És szerintem igenis jól lehetett érvényesülni a játék korábbi szakaszaiban is. Mivel ügyes nem vagyok, más magyarázatot nem tudok találni a könnyű sikereimre.
Továbbá a mechanika elemek kiismerése hiúságra, "terminátorkodásra" is sarkalhatja a játékost, ami a játék elején a karakterünk vesztéhez vezetett.
Nemcsak a kiismerés, a gyengén megvalósított lopakodás is eltaszít a sunnyogósabb megoldásoktól. Tehát ha az ember unja a rossz játékot, és szabadulna tőle, akkor hiú? Minél rosszabb játékokat kell tehát csinálni! Mármint komolyan, ez a narratíva sem szokatlan, elég tipikus, hogy elveszítjük az erőnk egy részét büntetésből vagy egyéb okokból. De ebből nem kell következnie a többinek, azok nem szükséges elemek, hanem a játék gyengeségei (számomra mindenképp, mert nem tudtam miattuk igazán élvezni).
Amit írsz az érdekes megközelítés, de úgy gondolom, hogy egy komolyabb játékban sokkal jobban működött, mint itt a buta standard játékmenet ráállítása pár narratív mankóra. Nyilván elfogadom, hogy nálad így csomagban átadta a szükséges érzéseket, de amellett, hogy nálam kevésnek találtatott, 2016-ban nagyon nagy fenntartásokkal ajánlanám csak bárkinek. Mert nem akarom, hogy utána megverjenek.
@Zaxx
Zoo-nak persze annyiban igaza van, hogy harcolva is könnyű őket megcsinálni, na de a komoly sunnyogós játékost ez nem érdekli, helyette inkább keresi az elmés megoldásokat.
Na jó, de amikor valami logikátlan ökörség vagy bug miatt lebuksz, az meg azonnal elmenti? Gabalyoghatsz az idegesítő menüben, hogy elölről kezdhesd a küldetést, és még fél kilométert is versenyezz hozzá a tetőfelügyelőkkel.
Ugye ha nem találja az ember közepesnek sem a lopakodós mechanikát (vagy mondjuk úgy, hogy a komoly sunnyogós játékos komolyan vehetetlen sunnyogós játéknak éli meg az AC-t), akkor nem sok kedve van vele kínlódni sem, hiába lehet kihozni jó dolgokat is.
A gyilkosságokat követő párbeszédek pedig a játék fénypontjait jelentik, mesterien jól vannak megírva.
Azok tetszettek, ha vicces részei is az absztrakciónak, hogy a testőrei gyűrűjében megölt ellenséget hallgatod egy fél óráig, mielőtt elmenekülsz. Később már ezek is csak hagyományból megírt részeknek tűnt, ahová a közhelyszótárból kivágtak pár okosságot. Az olaszból meg pár olasz szót.
Ugyanez a kérdés a nagy kiadóknál is felmerülhetne (nincs is sok, a közepes kiadók közül is több kidőlt vagy kivonult mögülük), de nyilván egy konzolgyártónak ott a sok royalty és egyéb bevételi forrás (a nyereséges a hardver, az előfizetések stb.). Nekik már csak annyi exkluzív kell, amennyivel el tudják adnia masinájukat, hogy ahhoz jár hozzáadott érték. Ebből a szempontból önmagukban nem nyereséges presztízsberuházások is hozhatnak plusz pontokat (ICO, SotC, Okami - utóbbi már van Wii-re, jöhetne PC-re is, nagyon szerettem).
Ennek nem a racionalitását vitatom, mert sok piacon elég az, hogy ott a kompakt doboz, illetve azt úgyis megpróbálják más irányba is népszerűvé tenni. Kíváncsi leszek, hogyan folyik tovább a PC-konzol homogenizálódás, egyelőre ez a kockázatkerülő út, és úgy tűnik, kifizetődik.
Számomra meg nyilván gyenge hardveres PC-utánzatokat jelentenek, kevés exkluzívval, fizetős multival, vitatható minőségű szolgáltatásokkal. Az amúgy örömteli, hogy szinte minden játék megjelenik mindenre, de nyilván lesznek olyan stúdiók és olyan IP-k, melyek korábban is a konzolcsillagzat szerencsés együttállásának köszönhetően jöttek létre. A Naughty Dog valószínűleg sosem vált volna azzá a Sony nélkül, amivé sikerült nekik. A Crash Bandicoot annak idején rátette őket egy diadalmas pályára, ami a korábbi játékaikból nem következne, és akkor az exkluzivitás is segített rajta (kritikailag nem nem volt erős a fogadtatása, a 2.5D-s játékmenet a nagy 3D-be váltások között szinte visszafogott innovációnak tűnik).
@brianaspirin
Szerintem csak az van rá, ami minden másra is, és abból sok csoda nem is ugrik be. Ami mégis, az PS4-re nincs is.
Azért ír spoilerben, hogy én véletlenül se tudjam meg, ki az a Prince. Fogalmam sincs, csak már minden topikban írjátok, hogy meghalt.
No, megyek Facebookra részvétet nyilvánítani, mindjárt itt vagyok.
Ha nő lennék, inkább keresnék egy igazi férfit helyetted, aki chestbursting közben bevizelés nélkül fogja a kezemet.
@Tno
Az utóbbi időben kezdtem rájönni, hogy életem legmeghatározóbb filmélménye/könyve a The Thing (a második talán az Alien 4 könyvsorozat),
A filmkönyvek? Mert a The Thingnek az eredetije is egy novella (Who Goes There? címen).
Én arra gondoltam, hogy várost váltva haladva a sztoriban mindig ugyanazt a koncentrikus kört kellett lefutni a következő áldozat körül: az ismétlődő, száz méter széles körvonalakkal berajzolt mellékküldetés-típusok közül X darabot teljesíteni. Az általad írt hatásokhoz én egyáltalán nem tartom szükségesnek, hogy ennyire erőltetetten oldják meg. Ez persze az eredetileg szájról szájra terjedő, később lejegyzett lovagi költeményeknél érthető, ahol segíti a memorizálást. Itt kevésbé.
Márpedig egy reduktív krédó nevében elkövetett gyilkosságok sorozatának miért kéne élvezetesnek vagy változatosnak lenniük?
Hogy ne unjam a játékot, mert ahhoz kicsit hosszú, hogy végigásítozzam efféle elképesztően magas művészi megfontolások kedvéért.
Az orgyilkosságok milyenségéből pedig nem sokat adott át, hiszen a lopakodás és a tényleg ravasz opciók gyengék voltak vagy hiányoztak, terminátorkodva pedig - az egyébként béna harcrendszer keretein belül - városokat ki lehetett irtani gond nélkül, és a játékosok jó részét erre lökték, mert joggal feltételezzük, hogy a legkisebb ellenállást követik (vessük ezt össze egy Thieffel). Magyarán nekem már ott egy orgyilkosnak nevezett szuperhős "paprikajancsi" volt, legfeljebb szűkösebb volt az eszköztára, mint később.
Amit írsz, az egy közepes játékkezdeménybe való belemagyarázásnak tűnik. Aztán lehet, hogy tényleg ez volt a szándék, de akkor nem sült el jól. Ha hasonló megközelítésű orgyilkosszemszöget szeretnék megtapasztalni, akkor biztosan valami fejlettebb médiumhoz fordulnék, de legalábbis egy épkézláb játékhoz, nem egy unalmas torzszülötthöz. (Az a mechanika, "amin keresztül kommunikál", nem jó, recseg-ropog, bántja a fület. Jobb, ha hozzám sem szól.)
Mondjuk ennek ellenére elvoltam vele, mert a sci-fi felütés éppannyira tetszett, mint a régi korok megidézése, és valóban működött az Abstergo-koncepció, de aztán a jelen kori részből a folytatásokban - ameddig jutottam, a Revelationst hamar letettem, utána a 3-ban meg ugye már elvileg nyugvópontra jut - nem hoztak ki olyasmit, ami érdekelt volna.
Altair valódi orgyilkos jellemével amúgy nem volt bajom. Bár érdekes volt Eziónál, hogy tényleg a születésétől követjük a karaktert (és mondjuk így érthető, hogy nem egy kész, morózus orgyilkost kaptunk), de ő tényleg jellemileg is csak egy menő digó csődör szuperhős lett, ami előtt a játékosok milliói leborultak. Ami egy akciójátékhoz rendben volt, de amúgy túlértékelt.
Nem kell ahhoz olvasni tudni. Szülőként is fel lehet olvasni esténként, zseblámpafénynél pedig árnyjátékként előadni a vizuális részletezést leginkább kívánó jelenteket.
Nem is értem, hogy alienes diafilm miért nem volt gyerekkoromban, csak Nyuszi Pista, Öreg néne őzikéje meg hasonlók :(
Nem véletlenül reagáltam arra, amit idéztem. Éppen az egyéni tetszésindextől elvonatkoztatva (bár a sajátommal a megállapításom praktikus módon egybevág :) egyértelmű, hogy melyik Alien számít klasszikusnak (aminek nincs köze ahhoz, hogy más stílusúak, illetve annyiban igen, hogy így lehetett más irányban is fejlődni). Nem hiszem, hogy vitatárgya lehet, hogy az első rész, mint sci-fi is, mint horror is, mint szörnyfilm is meghatározó klasszikus lett. Az Aliens meg egy más folytatás lett, de az éra egyik legnagyobbat szóló akciófilmje, az első igazi női akcióhőssel, aki még röhejesbe sem ment át, és máig üt (bónusznak meg még ott van Vasquez is :). Ezek akkor bealáztak mindent, ami előtte volt, és jó sokáig előre, a mainstream szinten sok újat és finomságot hozva.
És a 3-4? Megint mások lettek, én megint szeretek őket a maguk helyén, de nem tettek már hozzá egyik zsánerhez sem rendkívülit. Frankó volt a börtönkoncepció? Az! És a kalózcsapat? Naná! De azért ez nem ugyanaz. Eleve négy nagyon neves rendezőről van szó, akik közül kettőnél a pályájuk ékkövének számít a xenomorphos film, a másik kettőnél meg kegyetlenül nem. Fincher le is öntené alienvérrel Jodát, ha felhozná előtte egy rajongói találkozón a filmet.
Szóval én most klasszikus alatt nem azt értettem, amit kölökként láttam, frankó volt, és ezért klasszikus. Mert az elég szerencsétlen szóhasználat lenne.
Egyébként az is egy érdekes kérdés lehet, hogy hány filmsorozat van, ahol a harmadik-negyedik rész klasszikus tud lenni. Ahol van ilyen, azok nem annyira stúdió által berendelt, esetleg többféle verzióból összefércelt folytatások, hanem szerzői koncepció mentén haladó ciklusok - jellemzően nem szorosan vagy egyáltalán nem összefüggő sztorival, karakterekkel. Persze lehet, hogy mindjárt jön valaki, hogy gyerekként naponta kétszer megnézte a Police Academy 5-öt, mekkora klasszikus, de arra én inkább nem reagálnék ;)
Azt én osztom, hogy mind nem volt nagy siker (a Resistance-t és a MotorStormot eleve jórészt a launch és a bundle-ök vitték el a hátukon). De azért voltak köztük sikeresek. Ez egyébként más nagy kiadóknál is így van: van pár nagy cím, ami eltart szinte több stúdiót is, meg egy rakat, ami hoz nyereséget (vagy legalább nullszaldót), de a bebukott vagy törölt játékok okozta veszteséget nem ellensúlyozzák. És persze évekig kell beléjük önteni a milliókat. (És abba bele se menjünk, hogy mennyit kell beleönteni magába általában a konzolba, hogy valamikor nyereséget hozzon. Látjuk ennek a biztonsági generációs eredményeit.)
Én nem arról beszélek, hogy nem nehéz új és sikeres IP-t felépíteni, pláne egy platformon, hanem arról, hogy néhány gyenge kísérleten túl csak folytatásokkal próbálkoztak, ergo önbeteljesítő jóslat is, hogy nem fogy úgy, mint régebben (amikor már néhány milliós eladással tarolni lehetett), ami nincs. Az Order vagy a Knack nemcsak azért teljesített rosszul, mert exkluzív, hanem azért is, mert nem ütötte meg a szintet. Ez nem azt jelenti, hogy nem természetes az elsorvadásuk, de a bénázás segít élesebbé tenni a kontrasztot.
Egyébként még mindig úgy gondolom, hogy a korábbi erős és sokáig adagolt exkluzív felhozatal a PS4 launcha során segített, mint ütőkártya.
A Naughty Dogtól pedig én eleve új IP-t szeretnék a közeljövőben, mint rókabőrt (vagy legalább régebbi nagy játékaik sok év utáni megidézését), de ha az UC4 tényleg az utolsó is lesz, látunk még tőlük PS3-exkluzív folytatását, ja.
Így jártam az Bolygó neve: Halállal is, ott pont akkor lestünk öcsémmel (apám későn szólt, hogy szemet becsukni), amikor megtalálták a fészket és éppen kigyütt' az élijen a gazdatestekből :D
Az nekem is nagy gyerekkori élmény volt! Akkor még volt részem horrorélményben, most meg már semmi. Régen minden jobb volt!
Ezt érted, de még veled is csak 3-3 az a rány. Mindenki másnál rossz akkor? Minden felhasználó kap adminjogot, és probléma megoldva.
Mondjuk Bane - bizonyos okokból - egy büdös nagy nulla volt Rocksteadynél, így az Originsban elég volt a kötelező minimumot hozni egy óriási hullámhegyhez.
Játékmenetben van pár újdonság, de inkább átszabtak más korábbi képességeket, illetve átskinezték a bossfightokat. Nem csodálom, ha az AK-ban legalább nem ezzel próbálkoztak :)
Ami engem engem zavart, azok a különböző szintlépős dolgok benne, főleg, amikor sztorihoz kötöttek, és ha túljutottál abban egy bizonyos szinten, akkor a predator vonalon nem léphetsz előre. Még akkor sem, ha korábban teljesítetted, de még az előző feladat volt a soros.
Remélem is, hogy a hírekkel ellentétben a WB Montreal nem Superman játékot kalapál, hanem a stílusukhoz sokkal jobban illő és az Origins végén belengetett Suicide Squadon rabszolgázik.
Azért nem lenne baj, ha a komfortzónájukból kilépve valami frissebben dolgoznának, de én bármelyikre vevő leszek, ha jó lesz (a port is).
Bejelentkezve nem hiányzott neki.
Elég ritkán tűnnek el kommentek. Moderáció ritkán szükséges, és dupla sincs sűrűn. Én ilyenkor mindig figyelek, hogy jön-e közben válasz, illetve melyikre. Szóval nem erről lehet szó, de nálam egyébként sem létezik a probléma.
Mostanában Vivaldiból (Opera helyett próbálgatom pár hónapja) és Firefoxból RW-zek. Chrome-ból csak pénzért csinálnám.
@lefty
Mi lehet közös benned és psishockban?
Elhatárolódom, nincs olyan!
Inkább az az érdekes, hogy különböző böngészőkből miért tér el brianaspirinnél ugyanannak a kommentnek a sorszáma. (Szerk.: Bejelentkezéstől függhet, ahogy nézem.)
Akkor jó, mert nem voltam benne biztos, hogy most etalon sandboxként tekintesz-e a Cityre vagy sem :) Bűncselekmények amúgy voltak már szerintem ott is, csak limitáltabban, mint az Originsben. Mondjuk azokra is rá lehetett unni gyorsan, a jórészt a City térképét újrahasznosító Origins sem lett jobb "sandboxnak", de mint játékot - és mint előzményt -, bírtam azt is.
Tudom, de úgy nehéz is, ha nem adnak ki jó játékokat, a stúdióik pedig csak kopnak.
PS3-on amúgy jelentős részben új IP-k debütáltak, ha nem is azonos minőségi szinten (Uncharted, The Last of Us, inFamous, MotorStorm, Resistance, LBP, Quantic Dream játékai + a third-party Demon's Souls). First-party franchise, ami tényleg több geenráción át húzódott tőlük a kvázi second party fejlesztő Insoniactól, az a Ratchet & Clank, amúgy nagyobb volt a vérfrissítés. Még a God of War is már szinte a hetedik generációval jött PS2-re, és a koncepcióban benne volt a PS3-as befejezés. A rókabőr már nem jött be. A PS1 és a PS2 nagy saját címeit is lehetne mondani, de akkoriban még sok volt a third-party exkluzív (ami az MGS 4-nél még szinte hattyúdalként a nagy dobások közül megvolt), máshogy nézett ki a konzolbiznisz.
Ehhez képest most van Knack és Order, mellettük leesik egy Until Dawn, meg remasterek, kiizzadt folytatások, illetve a Bloodborne. Persze új IP-t meg nehéz a semmiből építeni, az Uncharted sem úgy kezdett, hogy tarolt. Alapból az egész AAA-fejlesztés drága és kockázatos, ezzel, és a platformok homogenizálódásával pedig látványosan a mindenre megjelenő játékok kerültek előtérbe, ami nyilván más irányt mutat. Tehát nem vitatkozom veled, csak hozzáteszem, hogy amivel előállnak, az sem konzisztensen magas színvonalat képvisel, illetve megfáradtnak tűnik, az is biztos. Így pedig csal még jobban begyűrűzik az "antiexkluzív" hatás.
A franchise-ok erodálódása egyébként régen is létezett, a Tomb Raider vagy a Final Fantasy is éveken át fogyatkozott. Szóval nem meglepő, hogy egy relatíve generáció eleji Halo 5 is, más fejlesztőktől, a 3-ban lezárt eredeti sztorivonal után is már nem hoz annyit, mint csúcsformájában a széria. Én legjobban a Sunset Overdrive-ot sajnálom a bukása miatt, de őszintén szólva reklámanyagok alapján én is kerültem volna, utólag tűnik érdekesnek játékmenet-videók és játékosi vélemények alapján. Az Insomniacnak meg marad így a Ratchet-reboot, a 2D-s "indie" próbálkozásuk meg a VR-nagyüzem.
Én nem ajánlom az első részt. Egy kicsit meg is lep, hogy éppen swoder dicséri, mert ha valami folyamatosan feltartott kézzel jelezte folyamatosan, hogy egy patikamérlegen kimért játék, akkor az az volt. Nem azért, mert jó volt (mechanikailag baromi gyenge, olyan mint a 2, csak rosszabb, kevesebb stb. még a folytatások előtt is, nemhogy utánuk visszatérve), hanem mert erőltetetten futtatja le veled a főszálon ugyanazokat a koncentrikus köröket, ugyanazokkal a mellékküldetésekkel. És egy elképesztően borzasztó végjátékkal.
A szentföldi milliő persze jó benne, csak nincs meg az a szintű kidolgozottság, mint a folytatásokban, hogy tényleg ott jársz azokban a városokban, és nézed a korabeli, létező műemlékeket. Viszont ott konkrétan a jelenkori részek tetszettek a legjobbak, egy érdekes sci-fi alapjait fektették le. Amiből később hatásvadász játék-szappanopera lett, tehát a Zaxx által említett, ideig-óráig kitartó érdemei ellenére a folytatásokban minden alaposság ellenére elvesztettem az érdeklődésemet. Maradt így a játékból számomra egy adott korban mászkáló szimulátor, hidegen hagyó sztorival és ubisoftos játékmenettel.
@Zaxx
Az Arkham City-t azzal promózták annak idején, hogy a "oké, hogy kicsi a világ, de ez a legkidolgozottabb világ evör" és ez minden szempontból így is volt.
Szerintem meg a világ egyik legfölöslegesebb sandboxa volt. OK, tök jó, hogy a bűnözők csevegéseit minden sarkon ki lehetett hallgatni (az Asylumban is), tele volt Riddler-cuccokkal és mellékküldetésekkel (talán túl sok is volt ezekből), sok-sok épülettel, reklámmal gondosan felépítve. De nem éreztem azt, hogy bármit is lehetne tenni benne, amitől világnak érezném (persze, mert börtön volt, de nekem attól még játszani kéne benne), innentől sandboxként nálam megbukott.
Félreértés ne essék, bitang jó játék az Arkham City, és a kevésbé feszes mivolta ellenére is veri nálam az Asylumot (a jobb végjáték ott is kellemesebb szájízt hagyott, és persze sok apróságban fejlődött, csiszolódott, "nehéz" lenne utána visszatérni az elődhöz), de sandboxként nem adnám senki kezébe mintának.
Én a GT Academyt próbáltam, de amikor kanyarokban szaggatott, az kocsik ütközése meg hangeffektekben és eredményt tekintve is elmaradt a C64-es színvonaltól, én úgy letöröltem, hogy az őrület. Értem, hogy szép - számomra sok unalmas - tartalom van ezekben, de elment mellettük az idő. De milyen jó, hogy 700 PS2-es belső nézetű kocsit beleerőltettek az 5-be. Jó, külsőre is voltak extrém rondák. Valami nagyon elpattant a Poliphonynál, amit csak egy generációvégi GT5.5-tel próbáltak orvosolni. (Sőt, mielőtt valaki rugózik rajta: tudom, volt külön markkonzolos GT is, ha nem is valamelyik sorszámos.)
Elvesztette a nimbuszát a franchise, 40 évenként jelenik meg, eközben ott a konkurenciánál a Forza, és újra több szimulátor emelkedett a garázsszint fölé. Korábban egyértelmű system seller volt (évekkel megjelenés előtt), és talicskával hordták haza az emberek a boltból még a Prologue-ot is, de jelenleg már egyre kevésbé hívószó, de a Sony szemszögéből biztos jó pénznyelő a jamaucsis fejlesztési ciklusokkal. Persze kívánom, hogy üssön megint, és a PS4K-n - bocs, Neón - kanyarokban is legyen meg a 30 fps legalább.
Aminek nyilván több oka van, de PS4-re alig van olyan, ami sikert érdemelt volna. Kritikailag is vegyes visszhangot kapott a legtöbb, a Bloodborne és a Ratchet & Clank 1000 a kivétel. Az inFamous: Second Son is határesetnek tűnik. (A Resogun nem AAA, és van már PS3-ra is.)
Régen azért GoW, GT, MGS miatt várakozott az ember, meg ugye a Naughty Dog (nem voltak mindig név szerint ismert sztárok, de három generáción át nyomtattak pénzt, és PS4-en is elkezdték folytatni) és az Insomniac (a Spyro és Ratchet is szépen termelt a maga generációjában) miatt. Most azért pókhálósabb a portfólió. A Santa Monicánál az Ascension ugye nem volt nagy siker, és rengeteg pénzt égettek el (leépítések is voltak), az általuk "producerelt" Order sem jött be. Nem tudom, hogy a GoW III után vissza tudnak-e újra térni a nyeregbe, vagy kifújnak. A GT elvesztette státuszát, az MGS meg már a - a játékos szemszögéből nézve - Konami teljes megőrülése előtt elhagyta a platformot. Egy LBP3-at nehéz eladni, mint kreatív csodát.
Ráaádsul a Quantic Dream is elfogyni látszik. Valaha egyedi volt, amit csináltak, így lehetett szolid siekrt hozó kiegészítő cím a Heavy Rain, de a Beyond: Two Souls már nem volt az igazi (a kritikai visszhang is megríkatta David Cage-et). Figyelembe véve, hogy a műfajukat több fejlesztő is lenyúlta, meghaladta és multiplatformizálta, a Detroitot is nehéz lesz hiánypótló Szent Grálnak beállítani.
őleg, hogy az elmúlt... 10-20 évben a szuperhős játékok valami borzalmasan sikerültek.
Mint a...
The Incredible Hulk: Ultimate Destruction (a Prototype fejlesztőinek első sandboxa)
inFamous 1-3
X-Men Legends 1-2, Marvel Ultame Alliance 1-2
Freedom Force (van folytatása is)
az érintett Lego-játékok
Sanits Row 4
Viewtiful Joe
The Wonderful 101?
De a Deadpool vagy a Raven-féle Wolverine sem örvend éppen közutálatnak, és a Spider-Manek között is van jobb hírű. Azt pedig nem tudom, hogy a The Darkness 1-2 vagy az Injustice: Gods Among Us ér-e.
Nem kell mindet szeretni, de azt, hogy az összes borzalmas közülük, szerintem te sem gondolod komolyan.
Már jó ideje sokat változott az online világgal, számos játékon kívüli funkcióval. Az egyedi architektúrák, valódi különbségek eltűnése után nem meglepő a további formálódás.
Nem tudom, én annyi idős koromban már horrort faltam édesanyámmal, meg később a húgom is.
Hogy a majdani gyermekeimnek mit engednék, az még a jövő zenéje.
Technikailag igen, de egy marokkonzolra más szemmel néz az ember, én ezért nem akartam belekeverni őket. Meg mert Tetris óta nem is volt olyanom :)
@brianaspirin
Igen, ez lenne a lényeg. A szarabbul futást mondjuk eddig is hozták, legfeljebb máshoz képest.
És a shoulder gombok között is van különbség a különböző verziók szerint, az is egy releváns kérdés lehet. A receiver mondjuk nem olcsó, tartok tőle, hogy nincs benne az árban.
A legjobbak a Lego-játékok, amikor PC-n csak lokális co-op van bennük, konzolon meg online is. (Mondjuk van ezer, nem tudom, hogy mindre így igaz-e, de soknál elég idióta módon van.)
Egyébként komolyan, a mai világban, amikor feltalálták a HDMI-kábelt (egy méternél hosszabb is lehet ám!), és a Steam akár a biciklipumpára is rástreameli a játékodat, már ebből a szempontból technológiailag nem sok ok van a platformok közötti különbségtételre. A gyakorlati használat már más kérdés.
Nekem amúgy simán tetszett a Force Awakens, teljesen szórakoztató fan homage, többet nem is vártam. De osztom a "még egyszer ez nagyon kevés lenne" tábor véleményét, amit gáz lenne most egyediként előadnom, ha más segítsége nélkül is feltaláltam volna.
Tudok amúgy néhány rosszabb lucasos SW-filmet nála, csak kérdés, hogy ez mennyire releváns.
Ryse: Son of Rome 5 dollárért
Nem is rossz ajánlat, ráadásul 3 dolláros költekezés fölött eleve jár egy Deadly Premonition is. Már ha valakit lázba hoznak ezek.