Hozzászólások

2016.05.25 - 21:53,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Konkrétan az Overwatchra céloztam, hogy ott nem köp bele a levesembe, mint mondjuk az RMAH, ami nem tett jót a gazdaságnak, ha nyilván sok játékos bőven visszakereste vele a játék árát. Az OW kapcsán csere híján még az accfeltöréseknek sincs túl sok értelme.

Én az EULA-világ felhasználói oldaláról történő kritikájával egyetértek, de nyilván az is releváns szempont, hogy a játékot magát borítja-e adott modell. Az OW esetében erről nincs szó, ami nem mellékes, hanem egy másik oldala az éremnek, ami szintén nyom a képzeletbeli serpenyőben. Az efféle húzások nélkül pedig biztosan nem 40 euró lenne a játék.

Az meg ugye mindenkinek az érdeke, hogy a neki bejövős játékok termeljenek valami hasznot, mert elsorvadnak. Nem fog úgy működni, hogy 10 év fejlesztéssel beletesznek minden fajt és kampányt, eladják 60 euróért egyszer, és majd 10 év múlva jön a következő játék. A játékosnak persze nem azért kell tüntetnie, hogy a szegény kiadók és fejlesztők ne haljanak éhen (csak tipp, de szerintem a Blizzardnál többnyire alacsony a mortalitási ráta ezen okokból), de azért az új modellek keresését meg lehet érteni. Ahogy közülük a "csúnyábbakat" el is utasítani. Sajnos a Kinder tojásra még felhasználói igény is van, így ezek száműzésére egy darabig hiába várunk. Mert nem rohannak ezt most örvényileg szabályozni, az biztos, idővel persze napirendre kerül még a digitális piacok szabályozása úgyis.

2016.05.25 - 21:36,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Nem kicsi a kavarodás, de ez a psishock kidolgozta RW-s spell mellékhatása. Azóta már átpakoltam konkrét válasznak, szóval észrevettem, más átmozgatás már nem lesz onnan, itt meg marad ez a rendezői változat. Vagy egy órás munka lenne ilyenkor az eredeti sorrend szerinti átpakolás, és kéne az eredeti állapotról képernyőmentés.

2016.05.25 - 21:19,sze Oldalügyek Kérdések, javaslatok az oldallal kapcsolatban ugrás a hozzászólásra

Jó ötlet, át is megy oda.

2016.05.25 - 21:00,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Gargaragóval ez is lesz itt a zárszó, az adok-kapok a továbbiakban törlést kap.
2016.05.25 - 20:59,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Igen, de ezt a random idiótaságot nem érdemes összekeverni a DLC-vel meg az expansion packekkel.

Én arra reagáltam, hogy "normális" esetben mindent megkapsz egyszeri vásárlással. Ez már régen nem igaz, jól látszik, hogy különböző modelleken keresztül próbálnak több pénzt beszedni. Az Overwatch nyilván nem a Paradox útját, hanem a Valve-ét járja ebből a szempontból. Tehát az ellen tiltakoztam, hogy ne a 15 évvel ezelőtti játékipart vegyük most alapértelmezettnek.

A majdani kiegészítők ellen és mellett is szólnak üzleti érvek, de én is inkább akkor lepődnék meg, ha nem lennének azok is.

A szerencsejátékos húzást amúgy nem vitatom, nekem is ellenszenves a modell, de az én játékomat éppen úgy nem érinti, mint a tiedet. A fórumos szájtépést viszont igen. (És ezzel nem arra célzok, hogy nincs helye a partvonal mellől a kritikának, mert nagyon is.)

Viszont az tény, hogy az úgymond egészségesebben hozzáálló fogyasztó számára közvetlenül ez legalább nem rondít bele annyira az összképbe, mint néhány egyéb húzás, amikor a balance rovására megy az aktuális lehúzás.

elvégre az SC2-nél, a Blizzard egyetlen nem pénzsóvárgásra építő játékánál is meg tudták oldani a dolgot, a játékosok meg szépen-lassan felmarkolták az aktuális kiegészítőket.

Azért nem kezelem én a szívjóság megnyilvánulásának, ami az SC2-nél történik, pláne most, amikor elkezdtek DLC-zni ;) Ott eleve a közvetítések blizzardosításával is akartak kaszálni, ami valószínűleg nem jött össze a legnedvesebb álmaik szintjén, gyakorlatilag a Blizzard szintjén elég szerénynek tűnik az SC pénzbeli hozadéka.

@brianaspirin

http://us.battle.net/sc2/en/blog/19954442/starcraft-ii-the-future-of-sta...

Én azt hittem, hogy te megvehető DLC-re gondoltál, az eddig nem volt. De még valóban nem néztem meg ezt sem.

2016.05.25 - 14:26,sze Nagybetűs játékok Total War: Warhammer ugrás a hozzászólásra

A 0 AP-s sereg, de ha egy ügynök kiüti egy körre a csapatot, akkor a hirigbe sem tud beszállni. Engem emgszívatott így a Shogun 2-ben az AI, az én főseregem mellé éppen nem ért fel a teljes utánpótlás, ezért lebénította őket egy körre, és így a harcba nem tudtak beszállni. Persze a szamurájaim így is felszecskázták a paraszttúlerőt.

2016.05.25 - 14:20,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Semmi kétségem afelől, hogy a további fejlesztések büdzséje bőséggel befolyik nekik belőle. Kérdés, hogy emiatt tényleg eltekintenek-e a "normális fejéstől".

2016.05.25 - 13:40,sze Nagybetűs játékok Total War: Warhammer ugrás a hozzászólásra

Még annyit érdemes hozzátenni a plusz seregekhez, hogy az ügynökök eltereléssel elvehetik a lépésüket, és akkor nem tudnak beavatkozni. Ahogy elnézem, most is rendelkeznek ilyen képességgel a kémek. Erről persze úgyis informál a játék.

2016.05.25 - 13:37,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Dehogynem, hiszen a fizetősdi bele van építve a programba, így a fejedbe is bele lesz építve annak a lehetősége, hogy fizethetsz.

Mivel tud róla az ember, látja is másokon, szintlépésekkor is ott van, "beépül a fejébe". De aki "normális", azt ennek nem kellene zavarnia. Az a kérdés, hogy mennyire nyomatja a játék a BUY!-t direktbe úgy, hogy reklámsávként éld meg. Mert ugye HBO-n vagy Netflixen sem a Canesten-reklámot nézzük a havidíjért. Te a jelek szerint már a létezésüket így éled meg. Fontos különbség viszont, hogy itt a fizető felhasználók egy részéről mindez elvárás. Valaha a fejlődést, cheattel, trainerrel vagy modokkal is megoldották a felhasználók, netán feketepiaccal.

"Normális" játéknál erre nem lenne szükség, mert alapból fizető vásárló vagy.

Egy csomó hagyományosan fizetős játéknál megy a csengetős extra tartalom. Amiről te beszélsz, az már a múlt, amihez persze lehet elvi szinten ragaszkodni, de ezen lassan olyan meglepődni, mint hogy a dobozos játékodat PC-n nem tudod csak úgy eladni, mert a Steamen kell aktiválni. Nyilvánvalóan azt keresik a kiadók, hogyan tudnak minél több pénzt kihúzni akár egyetlen játékosból is. Erre a legkülönbözőbb eszközök léteznek tartalmi és kozmetikai DLC-k egyaránt, és a kettő közötti fegyverek/páncélok, melyeknek van szerepe a játékban az általában menő kinézeten túl, de többnyire kihagyhatók vagy cheatként funkcionálnak. Lásd BioWare, de ha ránézel egy Paradox-játék Steam-adatlapjára, garantáltan rosszul leszel.

De a Blizzard is ezer éve üti ezt a vasat. Mintha a hagyományos értelemben is fizetős, emellett havidíjas WoW-hoz nem lehetne vásárolni mindneféle "bolondságot". Az alapjáték+két kiegészítőből álló StarCraft II-höz is jön három darabban Nova kampánya, és most ugye itt van a co-ophoz Abathur is, mint DLC. A Diablo III RMAH-jára is emlékezhetünk. Szóval náluk sem kell az F2P-játékaikig elmenni.

Azért kíváncsi leszek, hogy idővel jönnek-e kiegészítők az Overwatchhoz, meglepődnék, ha nem bővítenék az érdemi tartalmat, és 40 euróért örökre minden ingyen jönne, kivéve a haszontalanságok. Persze ha az utóbbiakból finanszíroznák a valódi fejlesztést, az éppen hagyományos játékosoknak tenné olcsóbbá a játékot.

2016.05.25 - 11:56,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Szóval azt mondod ha fizettél egy játékért akkor semmiféle unlockolható "progression" ne legyen benne. Te mindent akarsz azonnal. Értem.

Nagyon helyesen az Overwatch éppen ezt tudja a lényegi részt tekintve, ahogy modern FPS-es párhuzammal rá is mutattál. Én már a CoD:UO-ban sem szerettem a fejlődést (tudom, az Enemy Territoryból vették, de az nekem kimaradt), és utána a CoD2-ből szerencsére még kihagyták.

A skines szintezés viszont jó pótlék, amire a mai igényekre tekintetteszükség van. A függők anyagi lehúzásán lehet vitatkozni, de legalább az ember saját játékát nem érinti a megoldás.

2016.05.25 - 11:15,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Tudtommal csak fórumokon volt témázás, hogy Abathur hangjára vágynak.

@Csöpi

A pénztárcádat hozod meg ezeket a döntéseket. Adod a pénzt a cégnek vagy nem. Egyszerű döntés.

Ennyire kár leegyszerűsíteni. Nálam leglábbis nem úgy működik, hogy ha fizetek valamiért, akkor mindennel egyetértek, minden tökéletes, ha meg nem, akkor elfogadhatatlan. Azért meg pláne nem fizetek, hogy ne lehessen az adott termékről részben negatív véleményem is.

Nyilván nem erre gondoltál, de amit írsz, abból ez következik. A vásárlás vagy nemvásárlás bináris kód, a vélemény tartalma nem az, kár a kettőt ennyire leegyszerűsítően összemosni. Pláne másokra is kiterjeszteni, mert az a te dolgod, hogy nálad így működik, de mással szemben normatív elvárással megfogalmazni elég erős.

2016.05.25 - 11:00,sze Nagybetűs játékok Total War: Warhammer ugrás a hozzászólásra

Valószínűleg két különálló serege volt, egymáshoz közel (a Shogun 2-ben jelölték vizuálisan a hatókört, meg gondolom azóta is), és így be tudott szállni a másik is a csatába.

2016.05.25 - 08:50,sze Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Ha már Blizzard, a minap jött fizetős DLC a StarCraft 2-höz is. Nem, nem Nova kampányára célzok most, hanem Abathurra, akit külön meg kell venni a co-ophoz.

2016.05.22 - 19:42,v Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

A 4-5 az nem kevés sok crash, persze nem halálos, de nem ehhez vagyok szokva. Mondjuk ritkán játszom megjelenéskor bármivel is, és legutóbb a Day of the Tentacle-lel is teljesen megúsztam :)

FPS nem is adta meg magát nálam ennyiszer, leszámítva a The Darknesst még PS3-on, de az egy "bocs, ismerjük a hibát, de már úgysem javítjuk sohasem bug" volt az egyik későbbi fejezetben, és kezdhettem az elejéről az egészet, kihagyva a mellékküldetést, ami azt fixen okozza.

2016.05.20 - 17:57,p Hírek Batman: Return to Arkham bejelentés ugrás a hozzászólásra

A remaster és a remake nem ugyanaz, itt újraalkotásról nincs szó. Ez a szőrszálhasogatás mellett azért is fontos, mert a Doom 1-2 ezért is nem jó példa, ilyen régi engine-en futó játékokat nem szoktam remasterelni.

Az egész amúgy a konzolok visszafelé-kompatibilitásának hiányosságából fakadnak. A kiadóknak könnyű bevétel, ha a régi játékaikat is tudják árulni sok évvel később. PC-n ez GOG-on vagy Steamen rendben van (kivéve, ha nem működnek jól adott oprendszeren mégse), konzolon kellemetlenebb a helyzet. Egy remaster pedig drágább, de jobban reklámozható az újgenerációs konzolon, mert mégiscsak foglalkoztak vele valamennyit. De az emulációs megoldások is hoznak pénzt, nem sokkal a PS4 kijövetele után a Crash Bandicoot PS1-es változatának PSN-es eladásai (egyébként a retrólistát folyamatosan ez a Naughty Dog-széria vezeti) beelőzték bármely PS3-as játékét. Tehát van igény rájuk.

Fura ez, de az sem ideális, ha az előző generációk gyöngyszemeihez retróhardver is kell. Én sem tudom konzolboltban beszámíttatni a PS3-at egy PS4-ért cserébe, mert azzal egy rakat még (újra)játszani tervezett játékról is lemondanék. Vagy vehetném meg újra a remastert, ha véletlenül van.

Ugye az már kiderült, hogy az egész "visszafelé-kompatibilitás" a van sapka rajta vagy nincsen kérdése, de az tényleg vicces, hogy mennyi remaster jön, és néha szinte azok a legjobb játékok. Most mondjuk nem panaszkodnék, 2016 elég bivalyos év. Pardon: mármint persze minden szar, de ahhoz képest annyira nem nagyon szar, csak közepesen!

2016.05.18 - 16:50,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

Igen, a Monolithot éppen én szoktam leírni a F.E.A.R.-ek óta, csak próbáltam pozitív lenni :) Ráadásul a NOLF-ot is közutálatnak örvendően zárta le a Contract J.A.C.K.-kel (tudom, időrendben nem folytatás), szóval ideje lenne a Claw-t is gyalázniuk :)

Elméletileg mindkét IP az id-nél van.

Mert a Steamen és GOG-on ők a kiadók? Ugyan, a Blood sincsen az Atarinál. Az egy dolgo,h ogy a régi részek fölött ott bábáskodtak, de az IP és az esetleges folytatások ettől még nem az övék. A Heretic II-re esett ki az Activision felé közvetítő kiadó szerepéből az id, azt nem is veheted meg sajnos letöltősben sehol.

Mellesleg - ahogy már írtam - a trademarkok az Activision élő bejegyzései (duplázva, mert repetitio est mater studiorum: Heretic – 1. link, 2. link, Hexen – 1. link, 2. link), eredetileg pedig a Raven jegyezte be őket. Ettől még nem feltétlen kell náluk lennie minden jognak, de ezt az id vagy a Bethesda nem hagyta volna, és így nélkülük tényleg nem lehet semmit kezdeni. Valószínűleg egyébként is náluk vannak a jogok, mint az esetek 90%-ában, semmi sem utal kacifántosabb helyzetre.

2007 környékén állítólag dolgozott a Raven Hexen 3-on, amit lelőttek, 2015-ben pedig áprilisi tréfaként éltek egy utalással.

rwurl=https://scontent.fomr1-1.fna.fbcdn.net/t31.0-8/11000361_1015544964691006...

Az állítólag nem halott Hexen: Edge of Chaos mod alkotója szerint is az Activision az IP tulajdonosa, a ModDB-n legalábbis szintén ezt írta. Ez persze nem hivatalos, nem tudom, hogy fel kellett-e velük vennie a kapcsolatot, vagy csak úgy tudja, mint én.

Thanks for the support! We continue to work and recently added a new programmer to the team. The Hexen IP is actually owned by Activision.

Egyébként meg a Raven több egykori kulcsembere a Human Headnél van.

2016.05.18 - 15:52,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

Jobbra én sem számítottam, csak lelkendezésre még nem látok nagy okot. Majd ha a WB azt mondja a Monolithnak: "csináljatok már a Bloodból egy belevaló, egyszerre oldschool és modern rebootot, a PC-s portra meg külön figyeljetek oda", akkor fogok örömujjongásban kitörni. Meg akkor fogja Bobby Kotick ugyanezzel zaklatni a Ravent a Heretic/Hexen-ügyben.

Azért persze látszik, hogy alakul ez a vonal is, és nem Hard Resetet meg Serious Samet lehet csak várni. Szóval várom a Shadow Warrior 2-beszámolót :)

2016.05.18 - 15:40,sze Játékok holdudvara Akciós játékok ugrás a hozzászólásra

Miért, amiket adnak teljes játékként, azok mostanában többet érnek nála? Elég siralmas az egész szolgáltatás.

2016.05.18 - 12:02,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

Ne felejtsd el a konzolos jelenlétét.

Ha elfelejtettem volna, akkor azt írtam volna, hogy ezután inkább a Bethesda is el fogja felejteni ezt a vonalat :)

Jól áll például a briteknél is, a TOP 5-ben szerepel mindhárom verzió, így a dobozos PC-s is, ami ott nagy szó. Persze a három verzió együtt sem nyomja le az UC4-et, de ez nem is volt várható. Persze most nincs nagy megjelenés, több hónapos komoly címek szerepelnek közvetlenül mögötte, tehát sok tanulságot nem lehet belőle elvonni.

A Doom 3 debütálására való 67%-os ráverés pedig szintén nem mond sokat, hiszen az első nekifutásra csak PC-re jött ki.

Szóval sikeres, de még nem tudjuk, hogy mennyire, és a tempója miatt mégiscsak PC-sebb a az átlag FPS-nél, szóval a steames eredmények különösen érdekesek.

2016.05.18 - 11:18,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

Nem rossz, de nagyobb bankrobbantás nem ártott volna. Szinte ugyanazt a szintet hozza, mint a Paradox szintén kritikai ömlengés nélkül fogadott, de játékosoknak bejövős, kiadói rekordokat döntögető Stellarisa. Az persze valamivel olcsóbb, és persze a Paradoxban bízó elkötelezett tábor mellett nem ~10 órás* single-t ígér , hanem sokkal hosszabbat (és DLC-s fejést).

Az Arkane Studiostól viszont nyilván nem is várok az első részre hajazó Preyt, és annyira nem is emblematikus az eredeti, hogy emiatt a kardomba dőljek, ha valami jól sül ki belőle pár alap átmentése mellett. Egyelőre messze vagyok a nyálcsorgatástól, nincs is mire.

*Ami Jodának 2 óra, nekem 20.

2016.05.18 - 10:32,sze Moziguru HQ Ki milyen sorozatot látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Reagálnék, de a hányinger nem enged.

2016.05.18 - 10:31,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

Most ugye a Dishonored mellett az Arkane Austin kapcsán pletykálnak még Prey 2-t (én bírtam az első részt). Persze a Machine Gamesnek és az id-nek is kell projekt.

Lehet, hogy kéne egy Háború előtti FPS-es topik itt is. Vagy mozgassuk át a váltóáramosba? (Nem érzem durván OFF-nak a lassan kifutó témát, de több kraft van benne, mint sok más külön topikban.)

2016.05.18 - 10:27,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

A Monolithnál voltak a jogok, velük pedig átvándorolt a Warner Bros.-hoz*. Az Atari valószínűleg csak a régi részek kiadási jogával rendelkezik, azért árulja őket GOG-on. Illetve amit tudunk még, hogy amikor pár éve Jace Hall el akarta készíteni a Blood source portját, az Atari lelövette.

A WB nagyobb eséllyel csináltathatna Bloodot, mint NOLF-ot, mert az utóbbinál a Foxnál is ragadhattak jogok, de ezt már ők sem tudják, mint tudjuk. Vagy mi.

Érdekes még, hogy a Redneck Rampage trademarkja lejárt az Activision Blizzardnak, és tavaly nyáron egy bizonyos Rafael Paiz nevű magánszemély jegyezte be újra, aki a Xatrix egykori programozója. Egyelőre nem kötött bele senki, de kétlem, hogy minden jogot megszerzett, a háttérben persze folyhat alkudozás.

Szerk.: *Ha minden igaz, a Devolver Digital meg is kereste őket korábban miatta, és túl drágának bizonyult az IP.

2016.05.18 - 09:45,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

A Steamen az id a kiadó. Viszont a trademarkot annak idején a Raven Software jegyezte be, és máig az őket birtokló Activision a tulajdonos. Valószínűleg új játékot nélkülük nem lehetne készíteni, csak a régieket tudják ráulni, így gyakorlatilag esélytelen.

Egyébként állítólag a Raven 2007 körül dolgozott egy később töröklt Hexen 3-on, de normális forrást már nem találtam hozzá.

A Ravenre és a Molithra is ráférne egy szöktetés, de a Human Head (egykori ravenesek alapították, és ugye a lelőtt Prey 2 erejéig a Bethesdával is együttműködtek) is csak kínlódik egyedül.

2016.05.18 - 08:58,sze Technika HQ PC-builder HQ ugrás a hozzászólásra

Megnyugtató, hogy már orvosolták, elég érdekes történetek ezek. És az is kellemetlen, ha valaki vesz 100k-s VGA-t, kiveszi a szabadságot aztán day1-en vásárolt játékban ez fogadja. Én nem tartozom ebbe a halmazba, de tényleg riasztó tud lenni ekkora költekezésnél.

2016.05.18 - 08:40,sze Kvíz-só Kvíz-Só ugrás a hozzászólásra

Én is azt hittem, hogy kimaradt, aztán guglizva rájöttem, hogy ez egy film (már ezen a ponton döbbenetes volt a felismerés), amit régen láttam, de már alig emlékszem rá.

2016.05.18 - 08:33,sze Nagybetűs játékok Doom ugrás a hozzászólásra

Hm, a Quake-et sosem szerettem annyira, de talán éppen ezért kéne azt a miliőt még jobban megragadni. Mert az megérdemelné.

Én mondjuk legelsősorban még a Doomot szeretném kipróbálni :)

2016.05.17 - 19:00,k Nagybetűs játékok From Software-házioltár - minden, ami Souls vagy valamelyik testvére ugrás a hozzászólásra

Igen, ez fontos különbség, de az elhangzott újdonságok ráhúzhatók lennének szinte mindenre, ezért szóltam, és eleve túlzás mindent úgymond primitívnek beállítani.

Másrészt ott a Blade of Darkness, de abból nem rémlik a páncélos csigabigává válás, szóval ennyiből máris más. Illetve mágusok sem lehetünk benne, de az - vegytisztán - a Soulsnak sem az erőssége.

2016.05.17 - 18:56,k Oldalügyek Webdrótozós topik ugrás a hozzászólásra

Nem jött be a topik, amikor linkeltem, mindig kiakadt, míg az RW többi részen vígan szaladgált. Itt is megerősítette sandalar, illetve inkwizitor is a hírtopikba tett be SW-t, mert az nem ment neki. Most működik, szóval nem értem.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!