Hozzászólások

2021.06.30 - 10:20,sze Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Elite Dangerous Horizons

Ezt a játékot is jópár éve vettem, valami akcióban. Most csak azért került előre, mert egy kollégám ki akarta próbálni az MS Flight Simulatort VR-ben, és emiatt előástam a HOTAS-omat is (Hands on Throttle and Stick, szóval gázkar és élvezőrúd). Ha már elől volt, gondoltam megnézek egy olyan játékot, amihez kell. Rögtön elkezdtem nézni konfigokat a HOTAS-hoz, de csak egy olyat találtam, ami pedált is használ. A kollégám is hiányolta, meg nekem is jó lett volna korábban már más játékokban, szóval vettem egyet.

Az Elite-hez régi emlékek fűznek, Commodore +4-en ez volt az a játék, ami miatt meg kellett tanulni billentyűzettel játszani, mert valamiért nem volt hozzá joystick irányítás. Másik emlékem, hogy egyszer meg akartam nézni, hogy mekkora a galaxis térkép. Elkezdtem scrollozni, de pár perc múlva meguntam a gombot nyomni, és rátettem egy poharat. Ezt kb 20 perc múlva untam meg. Gondolom generálta a tartalmat. :)

Szóval az ED (Elite Dangerous) már vagy 7 éve jelent meg, egy sikeres Kickstarter(?) kampány után. Braben bácsi Chris Robertshez hasonlóan fűt-fát ígért, de az Elite legalább megjelent. A Horizons az a kiegészítő, amivel landolni lehet a bolygókon, és egy holdjáróval repeszteni vadul. Mostanában jelent meg az Odyssey, ami FPS módot ad a játéknak. Gondolkoztam, hogy megveszem azt is, de elég rossz kritikákat kapott, úgyhogy passzoltam.

Ha valaki ma született, azoknak egy pici összefoglaló: Az Elite egy űrhajós játék, 3000 után játszódik. Az emberiség belakta már a galaxist, de főleg csak űrállomások vannak, a bolygókon csak kis bázisok léteznek. Az űrhajózás mindennapos dolog, egy kis űrhajót bagóért utánad vágnak. A nagyobbak sokmillió kreditbe kerülnek, azokhoz azért bányászni kell pár órát. A világban sokféle űrhajózással kapcsolatos dolgot lehet művelni: kereskedelem, fejvadászat, személyszállítás, felfedezés, űrbányászat, kalózkodás, stb. Alapvetően egy MMO, de lehet játszani Solo mode-ban is, ahol látod ugyan a játékosok nyomát (pl. űrállomások), de nem találkozol velük. Ez egy homokozó játék, azt csinálsz amit akarsz, sztori nincs (vagy legalábbis én 100+ óra után nem találtam).

Vannak idegenek is, a Thargoidok, akikről keveset tudni, de nagyon durva űrhajóik vannak. Hallani még a Guardian-okról is a hírekben, akik valamikor harcban álltak a Thargoidokkal (azt hiszem nem léteznek már, de lehet tévedek). Nagyon nagy a kereslet a Guardian tárgyak iránt.

Űrhajók
30-40 féle űrhajó van. Mindnél meghatározott, hogy mennyi és milyen felszerelés akasztható rá. Pl. az egyik típusra 2 közepes, és 2 könnyű fegyvert szerelhetsz. Azon belül már szabadon válogathatsz, leginkább a pénztárcádtól függően. A hajó meghatározza, hogy maximum mekkora felszerelés tehető rá, de kisebbet is lehet. A felszereléseknek is van egy csomó statisztikája, az egyik legfontosabb a fogyasztás, vagyis hogy mennyi energia kell a működtetéséhez. Ha nem figyelsz oda, előfordulhat, hogy aktiválod a fegyvereket és leáll minden, mert elfogyott az energia. Erre van egy menü, ahol fontossági sorrendbe lehet állítani a berendezéseket, vagy akár ki is kapcsolni párat teljesen.

Minél nagyobb és jobb minőségű felszerelést veszel, annál többe kerül. Még ezeket is viszonylag könnyű megvenni, de van még egy fokozat, a Mérnökök. A Mérnökök olyan NPC-k, akik módosítani tudják a felszerelést, mindenféle ritka nyersanyagok segítségével. Ezekhez rengeteget kell farmolni, és szerencse is kell hozzá. Pl. amikor bányászol, az ércek helyett időnként "Anyagok" esnek ki az aszteroidából, pl. Kén. Egy Mérnök viszont nem csak egyet használ el, hanem sokat, szóval sokat kell bányászni, mire pont azokat az Anyagokat találod, amire szükséged van. Létezik még jópár egyéb ilyen ritka erőforrás, amiket más tevékenységek közben lehet szerezni.

Minden űrhajóra automatikusan van biztosítás, a hajó teljes értékének 5%-a. Ha meghalsz, akkor ennyi pénzért kapod vissza tökugyanazt a hajót. Szóval nem szabad minden pénzt a hajóra költeni, mert ha meghalsz akkor nem fogod tudni kifizetni a biztosítást, és a kezdő hajódba kerülsz vissza.

Pénzszerzés
Erre rengeteg lehetőség van, vérmérséklettől függően. Ha tudod mit csinálsz, akkor pár óra alatt össze lehet szedni 1 milliárd kreditet (ami majdnem mindenre elég).

Fejvadászat/zsoldos megbízások: A bányász területeken mindig lehet találni körözött fickókat, akik a bányászokat abajgatják. Csak arra kell figyelni, hogy akire lősz, azt körözze a hatóság. Sokszáz frakció van, amik közül mindig vannak egymással harcban állók. Ilyenkor Konfliktus zónák jelennek meg az adott naprendszerekben, ahová bármikor be lehet menni és csatlakozni egyik vagy másik oldalhoz. Ilyen küldetéseket az űrállomásokon is lehet kapni. Vannak továbbá dedikált megbízások is kalózok/szökevények ellen.

Természetesen ehhez nem árt, ha erős, harcra skálázott űrhajód van.

Kereskedelem/személyszállítás: Temérdek megbízás van mindeféle árucikk szállítására, beszerzésére. Embereket csak akkor tudsz fuvarozni, ha van olyan modul hajódban, ami ezt lehetővé teszi, hiszen mégsem utazhatnak a raktérben. Itt nyilván ismerni kell, hogy mit, hol és mennyiért tudsz beszerezni, és persze hol lehet eladni. Ehhez van néhány weboldal segítségként.

Létezik persze Feketepiac is, az illegális árukkkal kereskedőknek.

Felfedezés: 7 év után már nincs olyan hely, ahol ne járt volna játékos, de így is nagyon jövedelmező tevékenység. Gyakorlatilag minden bolygóról szerzett információ eladható a 20 fényévnél távolabbi naprendszerekben. Alapvetően kétféle infó van, alap és részletes információ. Az alap információt a naprendszer bármely pontjáról be lehet szerezni egy alapfelszerelés műszerrel. A részletes infóhoz kell DSS (Detailed Surface Scanner, szóval egyfajta kutatóradar). Közel kell repülni a bolygóhoz, és kis szondákat rálőni. Ezek egy nagy körben beszerzik az infók maguk körül. Annyit kell a bolygóra lőni, hogy teljesen beterítsék a körök. A kisebbeket 5-6 szondával le lehet fedni, a nagyobbakhoz akár 30 is kell (ebből végtelen van a hajón). A sok pénzt főleg a lakható bolygók részletes infójáért adják, ez akár milliós nagyságrend is lehet.

Bányászat: Alapvetően háromféle bányászat létezik, felszíni, felszín alatti és magbányászat. Minden bányászathoz kell egy a hajóba szerelt finomító, ami feldolgozza az ércet, eladható nyersanyaggá alakítja. Hasznos felszerelés a Collector Limpet vezérlő. A limpetek kis repülő robotok, amiket különböző célokra lehet használni. A Collector limpetek összegyűjtik a körülöttünk lebegő cuccokat, nem nekünk kell mászkálni utánuk. Nem elengedhetetlen a bányászathoz, de nem érdemes nélküle menni. A másik hasznos limpet a Prospector limpet. Ezt rá kell lőni egy aszteroidára, és nemcsak hogy megmondja, hogy mi van benne és mennyi, de még meg is duplázza a kitermelhető ércek mennyiségét.
- Felszíni bányászat: Bányászlézer kell hozzá. Meg kell vele lőni az aszteroidát, amiről ércdarabok hasadnak le. Ezeket kell gyűjteni, és kész. Időnként látni nagyobb ércdarabokat az aszteroidákon, de azt nem viszi a lézer valamiért.

- Felszín alatti bányászat. Ehhez mindenképpen kell a Prospector limpet, és egy speciális bányászrakéta fegyver. A prospector megmutatja, hogy hol kell fúrni a rakétával, és ha jól csinálod a kis minijátékot, akkor sok nyersanyag hullik ki. Igazából senki se bányászik így, mert egyrészt nehézkes az űrben forgó aszteroidák miatt, másrészt meg nem éri meg.

- Magbányászat: Ehhez 3 felszerelés kell, a Prospector limpet, egy időzített bombákat lövő fegyver, és egy olyan, amivel az érccsomókat el lehet választani az aszteroidától. Van még két, szinte kötelező felszerelés. Az egyik a már említett DSS, ami megmutatja, hogy egy aszteroidagyűrűben hol érdemes kutakodni, illetve a Pulse wave scanner, vagyis egy szonár-szerű érzékelő, ami megmutatja, hogy melyik aszteroidák az érdekesek. Ez nagyon jövedelmező módszer, de kell hozzá gyakorlat, ugyanis csak nagyon kevés aszteroidának van magja. Először is keresni kell egy megfelelő aszteroidát. Ezt a kezdők úgy csinálják, hogy minden a szonár által megjelölt aszteroidára rálőnek egy Prospector limpetet. Mivel ebből véges számú van, könnyen elfogyhat úgy, hogy egy jó aszteroidát sem találsz. A gyakorlottabbak már meg tudják mondani egy aszteroidáról, hogy van-e benne mag, ha közel mennek hozzá. A profik meg már messziről, az aszteroida alakjáról megismerik.

Ha megvan az aszteroida, egy Prospector limpet megmutatja, hogy hol vannak rajta a repedések. Ezekbe a repedésekbe kell belőni robbanóanyagot, de el kell találni, hogy mennyit, mert a túl kevés nem veti szét az aszteroidát, a túl sok meg a nyersanyagot is felrobbantja. A látványos robbanás után már csak be kell gyűjteni a zsákmányt. Ennek egy része szabadon lebeg, más része meg még a nagyobb aszteroidadarabok falába van ágyazódva, ehhez kell a másik fegyver.

Itt is érdemes külső weboldalakról infót szerezni, hogy hol érdemes eladni a cuccot, mert az árak folyamatosan változnak és nagy a különbség. Nem mindegy, hogy 100K/darab vagy 800K/darab áron adod el. Ez azonban veszélyt jelent, mert utazás közben majdnem mindig megjelenik egy kalóz, hogy elvegye a cuccod, ügyesen kell manőverezni, hogy elkerüld (mivel a bányászcuccok miatt nem igazán tudsz használható harci gépet építeni).

Az aktuális gazdasági helyzettől függően a felszíni vagy a magbányászat az egyik legjobb pénzforrás.

Egyéb tennivalók: Az állomkásokon mindig sok küldetés vár, amikkel lehet némi pénzt keresni. pl. vigyél el valami infót A-ból B-be, szerezd meg xy felrobbant hajónak a fekete dobozát, lopj adatokat, szerezd meg a bolygóra zuhant hajó rakományát, stb.

Játékmenet
Mivel nincs sztori, ezért leginkább azzal fogsz foglalkozni, ami érdekel. Eleinte azért bejátszik némi pénzkeresés is, hogy meg tudd venni a nagyobb, jobb űrhajókat, meg persze a jobb felszerelést is. Gyakorlatilag magadnak találsz célokat, és ezek eléréséhez mászkálsz a galaxisban.

Pozitívumok
- Nagyon részletesen konfigurálható az irányítás, eleinte kicsit ijesztő is. Mondjuk ez is bugos, pl. beadok egy Joy 3 + Joy POV 1 Right - ot valamire. A Joy 3 a botkormányon van, a másik a gázkaron. Amikor használni akarom, akkor nem működik, csak ha fordított sorrendben nyomom a kombót. A legjobb, hogy a Joy 3 + Joy 15 űrhajóban jól működik. Amikor ugyanezt beállítom a holdjáróban, akkor már csak visszafelé működik...

- VR-ben játszani nagyon jó (alapból van VR támogatás). Egyrészt jól néz ki a pilótafülke is (minden hajónál más persze), másrészt meg nagy szabadságot ad az, hogy körülnézhetsz. Ha valami felé fordítod a fejed, akkor be is célozhatod, szóval harc közben sokkal gyorsabban tudsz választani. A VR-hez viszont nagyon ajánlott egy HOTAS, mert nyilván nem fogod látni a billentyűzeted (egyébként ez egy kicsit probléma is, mert van úgy hogy gépelned kell, amikor egy naprendszert keresel). Az is jópofa, hogy a karaktered pár mozdulatod leutánoz, pl. a gázkart oda tolja, ahová te a valóságban.

- Szintén nagyon szórakoztató a bolygófelszíneken repeszteni a holdjáróval (főleg VR-ben). Nagyon jól irányítható, gyors. Van egy kis "ugratórakéta" is, bár azzal elég könnyen fel lehet bukfencezni. A bolygófelszín elég kietlen, de hozza az elvárt "leszálltam egy holdra" érzést. Az ilyen égitesteken lehet találni Anyagokat, bázisokat, titkos lerakatokat, stb. A holdjáróval harcolni is kell időnként. Az egyetlen probléma, hogy a raktere nagyon kicsi, csak két konténer fér el benne. Amikor ez megtelik, akkor vagy vissza kell menni a hajóhoz, vagy odahívni a hajót és átrakodni, szóval időpocsékolás kicsit.

- Nekem tetszik az a minijáték is, amikor rádióhullámok segítségével keresed a bolygókat egy új naprendszerben.

Negatívumok
Sok a "kóder-design". Ez azt jelenti, hogy az adott feature tökéletesen működik, ellátja a feladatát, de annyira absztrakt, hogy egy ötéves számára sem logikus. Pár példa:

- Alapvetően kétféle dolgot lehet gyűjteni: Árucikkeket(Platina, Musgravite, stb) és Anyagokat (Foszfor, Nikkel, Pajzsgenerátor, Phase Material, stb). Nagyjából ugyanúgy néznek ki, ugyanazzal a játékmechnakiával kell begyűjteni őket. Mégis, az Árucikkek helyet foglalnak a raktérben, az Anyagok meg nem. Szóval lehet nálad 300 pajzsgenerátor a kis vadászodban, elfér.

- Lehet több űrhajód, de csak ahhoz férsz hozzá, ami az adott űrállomáson van. Ha van az űrállomáson Dokk (Shipyard), akkor lehet fizetni azért, hogy hozzák ide a hajódat. Ez időbe is kerül, ami attól függően nő, hogy milyen messze van jelenleg, szóval 30-40 percig simán eltarthat. Ez igaz minden fel nem használt alkatrészre is, amiket elraktározol. Csak az adott űrállomáson férsz hozzá, egyébként ide kell szállíttatni. Ez eddig teljesen logikus, ugyanakkor szvsz szükségtelen várakozásra kényszeríti a játékost. A másik probléma, hogy te csak úgy mehetsz oda egy hajódhoz, hogy egy másik hajóddal odarepülsz. Nem lehet fizetni egy NPCnek, hogy ugyan vigyél már oda, miközben a játékban létezik a személyszállítás fogalma. Talán egy másik játékos elvihet a Multicrew hajóján, de ezt nem próbáltam.

- A limpet drone design szimplán borzalmas. Minden limpet funkcióhoz dögnehéz hardvert kell telepíteni hajóra, még olyan alapfunkciókhoz is, hogy a limpet képes legyen Üzemanyagot átszállítani egy másik hajóra. Szóval ha te jó fej akarsz lenni, és segíteni a bajba jutott űrhajósokon (reagálni az SoS hívásokra), akkor kell egy Üzemanyag limpet vezérlő, meg egy Szerelő limpet vezérlő. Ezek persze értékes helyet vesznek el a hajón más felszerelések elől. Ha ezek nincsenek, akkor odamégy az SoS híváshoz, majd otthagyod a fickót az űrben, mert nem tudsz semmit se csinálni.

Az is baromság, hogy magas szintű vezérlő kell ahhoz, hogy egynél több limpetet vezéreljen. A limpetek ráadásul fogyóeszközök, szóval nem térnek vissza a feladat elvégzése után, hanem ott maradnak az űrben. Szóval semmi köze a mostani földi realitáshoz, hogy a drone akárhányszor használható, egy átlagos számítógép sok tucatnyit is vezérelhet, nem kell hozzájuk extra hardver.

Értem én, hogy játékegyensúly miatt van ez a kavarás, de ezt ennél sokkal értelmesebben is meg lehetett volna oldani. Az meg hab a tortán, hogy bizonyos körülmények között a drone-ok miatt leválsz a szerverről egy hibaüzenettel. Ez azért rossz, mert a bányászatot úgy kezded általában, hogy megvárod, hogy jöjjön egy kalóz. Az leszkenneli a raktered, látja, hogy nincs benne semmi, és továbbáll. Ezek után nyugodtan lehet bányászni. Ha viszont elveszíted a kapcsolatot, akkor a kalóz is resetelődik, és most már van cucc a rakteredben, szóval meg is támad.

- A naprendszer térkép idegesítő. A design szerint a térkép aktiválásakor a kurzor mindig a napon van, ami kb. az egyetlen égitest, ahová NEM akarsz menni. Ha most érkeztél, akkor amúgy is a nap mellett vagy, és valamelyik bolygóhoz tartasz (pl. bányászni vagy egy űrállomáshoz). Ha mondjuk egy űrállomásról szállsz fel, akkor ezt a térképet csak akkor hívod be, ha a naprendszerben akarsz valahova menni, ami megintcsak 100% biztonssággal nem a nap lesz (a naphoz akkor megy csak közel az ember, ha üzemanyag kell neki). Fel nem foghatom ésszel, hogy miért nem a hajódon van a fókusz, vagy a hozzád legközelebbi bolygón/állomáson. Az meg már a QoL netovábbja lenne, ha a hajód alapján próbálna okoskodni. Pl. ha teli raktérrel érkezel, akkor egy olyan űrállomást választ ki, ahol le tudsz szállni. Ha illegális cuccok vannak nálad akkor egy olyat, ahol van Feketepiac. Ha űrállomásról szállsz fel és bányászcucc van a hajódon, akkor egy olyan bolygót céloz meg, amenek a gyűrűjét már felderítetted bányászás szempontból. És így tovább. Persze ez sem lenne tökéletes, de a mostaninál csak jobb lehetne.

Nem lehet VR és sima játék között váltani menet közben. Ha kimerül a headset, akkor csak kilépni tudsz.

Unalmassá válik. Mivel nincs sztori, minden hamar repetitívvé válik. Akit nem érdekel a PvP (mint engem), annak még inkább.

Verdikt
Egy eléggé üres homokozó. Azoknak ajánlom, akik szeretnek valamilyen űrtevékenységben elmerülni és nem hiányolják a sztorit. Még így sincs semmi félnivalója a Star Citizentől, két okból: a SC még sokkal durvábban hardcore, durván arcra fog esni, amikor a játékosok otthagyják, mert unalmas nekik mindenre várni. A másik ok meg az, hogy sose lesz kész.

6.5/10

2021.06.04 - 22:46,p Általános csevejfarm Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...) ugrás a hozzászólásra

Na, rájöttem. Szóval ha a prioritását állítom, attól még fogyaszt. Konkrétan ki kell kapcsolni, amihez fura a GUI, nem volt egyértelmű, hogy ott kell, ahol.

Akkor egy dolog megoldódott. A másikat most nem tudom megnézni, mert a tutorialban üres a hardpoint menü.

2021.06.04 - 22:41,p Általános csevejfarm Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...) ugrás a hozzászólásra

Köszi, de ez sajnos nem segít. A küldetés továbbra sem megy tovább, hiába van mindenre energia. Illetve egy módon továbbmegy, ha bekapcsolom a Silent mode-ot, mert az mindent lekapcsol, de akkor meg porráég a hajó a nap miatt. Manuálisan is próbáltam _mindent_ kikapcsolni a létfenntartáson kívül, de a küldetésben semmi sem történt. Viszont ezek szerint mégsem én vagyok a hülye, hanem rossz a tutorial.

A groupolást is megtaláltam és én is így csoportosítottam, de továbbra sem tudtam scannelni, pedig az a csoport volt aktív, amiben a scannerek voltak. Megnézem még egyszer, mert itt viszont gyanús, hogy én voltam a hülye (lehet Fire1-et nyomtam Fire2 helyett).

2021.06.04 - 21:50,p Általános csevejfarm Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...) ugrás a hozzászólásra

Nem találtam topikot neki, úgyhogy ide írom.
Szóval az Elite Dangerous-t próbálgatom (VR-ben, HOTAS-sal), de siralmas az eredmény.

Képtelen vagyok végigcsinálni a Mining tutorialt. Ezek történnek:
- Mondja a csaj, hogy kapcsoljam be a fegyvereket.
- Bekapcsolom, erre leáll minden, mert túl sok energiát fogyasztanak.
- Erre mondja a csaj, hogy kapcsoljam ki a pajzsot a jobb oldali panelen.
- Megteszem, visszajön az áram.
- És innentől kezdve nem történik semmi.

Én vagyok ennyire hülye, vagy ez a küldetés szimplán hibás? Amin erősen csodálkoznék, mert mégiscsak egy tutorialról van szó.

A másik szintén durva problémám, hogy nem tudok az azonos Hardpointra tett kütyük között váltani. Szóval ha mondjuk scannelni akarok, akkor nem tudok scannerre váltani. Már vagy 5x végignéztem az összes nyomorult gombkiosztást, de nem találom, hogy mit kellene nyomni.

Szóval meg tudná mondani valaki, hogy mit csinálok rosszul? Meg azt is, hogy mi a neve annak a funkciónak, ami a hardpontok berendezései között választ?

2021.05.28 - 15:41,p Játékok holdudvara Akciós játékok ugrás a hozzászólásra

Az Among Us ingyér van az Epicen.

2021.05.15 - 21:59,szo Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Nier Replicant

A Nier Automata után magasan volt a léc. Sajnos ennél nem egyértelmű, hogy leveri, vagy csak simán átmegy alatta.

A harcrendszer nem rossz, de egyszerűsítettek rajta. Most már csak egy fegyvered van, plusz egy lebegő könyv, ami ugyanúgy működik, mint az Automatában. Lehet nagyokat ugrani, levegőben kombózni, védekezni, félreugrani, hárítani... van kis ütés, nagy ütés, hosszan nyomás, időzített kombók... szóval nagyon részletes a harc, van mit megtanulni.

Ami viszont kiábrándító, hogy a készítők még mindig a PS2 nagyságán merengenek, és gondosan olyan világot csináltak, hogy azon is elfusson. Baromi sivár és ronda. Mindezek ellenére hajlamos belassulni a 1080Ti-men, nincs meg a stabil 60 fps. Ezen kívül a világ teli van láthatatlan falakkal is, a rosszabbik fajtából, amikor egyértelmű, hogy a karakter tovább tudna arra menni, mert csak egy kis törmeléken kellene átugrani, de nem lehet.

A designerek is elmehetnek a fenébe. Vérgagyi küldetések sora, sok a grindelés. Pl. valakinek kell 10 birkabőr. Birkából 4 van a pályán, és kb. 10% esély van, hogy van is bőre. Általában csak húsa van. Ilyenkor ki kell menni a pályáról, hogy újraszülessenek az ellenfelek.

Vagy másik példa, hogy mondják, a fegyver fejlesztéséhez Titánium kell, amit a robotok szétverésével szerezhetsz. A küldetésben dobnak is 3 titániumot (ennyi kell). Ezt a kovács kérdés nélkül azonnal elhasználta a leggagyibb kezdő fegyver fejlesztésére, ami így már feleolyan jó lett, mint a fegyver, amit épp használtam, és amit fejleszteni akartam. Ezek után visszamentem a pályára, ahol a titániumot szereztem, de azok csak a küldetésben estek, egy darabot se találtam.

Az előző részhez hasonlóan itt is rengeteget variálnak a kamerával, de itt még rosszabb. Mindig is utáltam, amikor elveszik a kamerát tőlem, itt meg még rosszul is csinálják. Pl. közeledsz egy szobához, és a kamera elkezd fejed fölé menni. Így nem látsz magad elé, nem látod, hogy hol vannak az ellenfelek, csak amikor már belépsz. Egy másik példa egy Boss harcnál teszi a kamerát egy furcsa szögbe, ami miatt nem láttam, hogy hol vannak pontosan az átugrandó lézersugarak, el is talált egy csomó.

Az se tetszik, hogy értelmetlen minijáték is került be, növényt kell termeszteni, locsolgatni, tápsózni... én mindig elfelejtkezem róla, még csak egy virágot sikerült összehozni, pedig kellene termelni mást is a küldetésekhez. Van pecázás is, talán itt történt az egyetlen előrelépés az első részhez képest. Ez a minijáték elég jó lett.

Pozitív:
- érdekes agyament sztori kezd kialakulni
- a könyvnek a szövegei jók, és a színész is jól adja
- jók a zenék
- a kontroller beállításait meg lehet változtatni, de csak kb. egy óra játék után (tehát mire hozzászoktál már)

Negatív (a fentieken kívül):
- nem vitték túlzásba az opciókat a grafika tuningolásánál (gondolom a PS2 kompatibilitás miatt)
- nincs Rotate minimap opció
- (még hiányoltam valamit, csak most nem jut eszembe, majd lehet beleeditálom később :) )
- kicsik a pályák és sokszor visszaküld rájuk

Verdikt: 6/10

2021.05.13 - 19:33,cs Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Without Remorse 2021

Egy újabb Tom Clancy regény feldolgozás, mégpedig a Ryanverse legelső kötete. A készítők megpróbáltak hűek maradni a forrásanyaghoz, de persze ez nem mindenhol sikerült. A különbségek az első másodpercnél kezdődnek és az utolsónál érnek véget. Gyakorlatilag 2 dolgot sikerült átemelni, a film címét és a főhős nevét. Az égadta világon semmi, de semmi köze nincs a könyvhöz.

Gyakorlatilag fogtak egy B kategóriás akciófilmet, és tomkleszisítették. Még az se zavarta őket, hogy a főszereplő a regényben nem néger. A film végén még volt egy kis teaser is, hogy jön ám a Rainbow Six is (ami 10 könyvvel arrébb lenne egyébként).

Remélem elég nagyot bukik ahhoz, hogy ne legyen rá pénzük. Erre van is esély, elég bénák a harcjelenetek. lassúak, dinamikátlanok, unalmasak. Szó szerint majdnem bealudtam az egyik közben. Szakértőjük se volt, pl egyszer mondja a főszereplő, hogy "Fire in the hole!". Aztán meg nem dob gránátot. Ilyet most láttam először.

Mivel én vérnősző Tom Clancy fan vagyok, az ilyenektől mindig kinyílik a bicska a zsebemben.

2021.05.12 - 22:23,sze Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Genshin Impact (PC)

Már egy ideje szemeztem vele, le is töltöttem az installert pár hónapja, de csak most jutottam oda, hogy ki is próbáljam.

Erről elsőre mindenkinek az jut eszébe, hogy "Dehát ez egy mobilos játék!" Nem ismerem az előzményeket, de jelenleg elérhető néhány platformra, többek között PC-re és PS4-re is. Most jön ki PS5-re. Stílusát tekintve anime stílusú, egyjátékos (de van coop mód is), nyílt világú hentelős játék, RPG elemekkel.

A játék során az intróban elrabolt ikertestvérünket keressük (itt lehet kiválasztani, hogy fiú vagy lány karaktert indítasz, a másikat elrabolják). Elvileg a karakterünk világutazó, ahol a világ egész bolygókat jelent. Sokszor hivatkoznank ránk úgy, hogy Utazó (Traveler). Ez a képességünk is elveszik, szóval itt kell maradnunk. Találkozunk továbbá egy lebegő kislánnyal (Paimon), aki szintén itt ragadt. Ő leginkább a narrátor szerepében tündököl, mert a készítők nem vettek fel minden párbeszédet a kétféle főhőssel, szóval a videókban mindig Paimon beszél. A sztoriba nem megyek bele mélyebben, eddig nekem bejött, ügyesen adagolják az új információkat, és a misztériumot.

Játékstílusában hasonlít a Zelda - Breath of the Wild-ra és a Fenyxre. Hasonlóságok:
- nyílt világ, teli kincsesládával.
- staminát használunk mindenhez, sprintelés, úszás, levegőben siklás
- a ládák nagy része kis fejtörő mögött van. Ezek mondjuk közel sem olyen bonyolultak, mint a másik két játékban.
- majdnem minden falra/fára fel lehet mászni
- gyűjtögetni kell a mindenféle erőforrásokat, amik szintlépéshez és felszerelés fejlesztéshez kellenek

A világ nem túl részletgazdag, rajzfilmes stílusú, de jól illik az anime stílusú karakterekhez. A sztori szerint 7 isten uralja, akiknek mind van egy saját országa. Őket Archonoknak hívják, és valamilyen elem is tartozik hozzájuk. Az elsőhöz a Levegő/Szél. A karakterünk hamar talál egy Archon szobrot, ami által meg is tanulja használni a Szelet, és ezzel 2 új támadásra tesz szert. Ezek a szobrok többfunkciósok, megtalálásukkor kivilágosodik a térkép egy része, megmutatja, hogy hol vannak a teleportálási pontok, és még meg is gyógyít. Van még egy funkció, de az a sztoriból derül ki, nem lövöm le. A világ teli van gyűjtögetni való cuccokkal, virágok, ércek, kristályok, főzési nyersanyagok, vadállatok, stb. Ezeket kell is gyűjteni, mert mindnek megvan a maga haszna, jó valamire. Általában tárgyak készítéséhez, vagy főzéshez, de kellhet szintlépéshez is. A gyűjtögetés nincs túlbonyolítva, nincs pl. csákány, ugyanúgy a fegyvereddel bányászol ércet, vagy azzal ütöd a fát, hogy legyen pár deszkád. Szintén azzal vadászol. A tárgyak helyét csillogás mutatja, szóval a nagy fűben is látszanak.

A világ mérete elég kicsi, mert minden csak párszár méterre van. Az eddigi 2 ország fővárosai 3 kilométerre vannak egymástól. Ugyanakkor elég nagynak tűnik, mert mindenhová gyalog megyünk (persze lehet siklani is, ha van honnan leugorni, és a teleportok is használhatóak, miután megtaláltuk őket). Általában van honnan leugorni, mert a világ teli van hatalmas hegyekkel, amiket meg is lehet mászni. A világ teli-tele van kincsesládákkal, olyannyira, hogy amikor már úgy érzed, hogy most már tényleg voltál mindenhol, és mindent megcsináltál, akkor vagy 70%-nál (a térkép mutatja a terület teljesítettségének százalékát). 4 féle láda van, különböző szintű cuccokkal.

Ha már a cuccoknál tartunk: Minden karakternél eleve adott, hogy milyen stílusú fegyvert használhat. Van egykezes kard, kétkezes kard, lándzsa, íj, és fókusz (varázslófegyver). Ezen kívül van még 5 hely, ahová varázstárgyakat lehet pakolni. Ezek setekbe vannak rendezve, és 2 már ad valamilyen set bónuszt, illetvé 4 valami még jobb bónuszt. Páncél vagy pajzs nincs. A felszereléseknek van egy alap minősége, a már ismert színkódokkal (fehér, zöld, kék, lila, sárga). Minden felszerelés fejleszthető (a színkód határozza meg, hogy mennyire), egyrészt a nem kívánt felszerelés beáldozásával, másrészt meg erre szolgáló kristályokkal. A fegyver fejlesztének szintjei is vannak, elsőre csak 20. szintig lehet fejleszteni. Utána kell néhány ritka erőforrás, hogy tovább lehessen vinni 40-ig, és így tovább. Ez igaz a karakterekre is. A ritka erőforrásokat általában a bossoktól lehet beszerezni. Van garantált és persze sok a véletlenszerű cucc is náluk. Érdekesség, hogy a boss-ok egy része eleve a pályán van. Én is betévedtem egyhez, neki is álltam püfölni, és akkor vettem észre, hogy 36. szintű (én voltam olyan 8 akkor). A nyúlcipő formációt választva magára hagytam inkább. :)

A karakter fejlődése elég fura. Például nem igazán kapunk tapasztalati pontot, egy nagy boss is kb 40 pontot ér, miközben 100K nagyságrendű pont kell magasabb szinteken a szintlépéshez. Az átlag ellenfél 10-15 Xp. Szóval így durva grindelés lenne. A küldetésekért is csak a a játék elején kapunk Xp-t. Ehelyett később már a ládákban találni olyan tárgyakat, amiket elhasználva xp-t kap a karakter. Van 1000 Xp-s, 5000 Xp-s és 20000 Xp-s tárgy. Meglehetősen sokat találni ezekből, és szükség is van rájuk, mert amit még nem mondtam, hogy sok karakterünk lehet.

Nagyon hamar már 2 karakterrel vitézkedünk, és lehet még szerezni párat a küldetések során is. A többi az nehézkes, itt jön be a játék árnyoldala - ha nem fizetsz, kevés esélyed van új karaktereket szerezni. Gyakorlatilag időnként kapsz pár "kulcsot" (itt Wish-nek hívják), amikkel "ládákat" nyitogatsz, és lehet benne új karakter is. Erre persze nagyon kicsi az esély. Új kulcsot meg nagyon nehéz szerezni, ha nem költesz valódi pénzt. Azért nem ennyire sötét a helyzet, most is megy 2 Event, amikkel meglehetősen könnyen szereztem 2 új karaktert.

De vissza a karakterfejlődéshez. Minden karakterhez tartozik még egy konstelláció menü is, amit baromi nehéz fejleszteni, mert a hozzá szükséges tárgyat is csak "kulcsokkal" lehet elérni mindenkinek a fő karakteren kívül. Ezek viszonylag erős bónuszok persze. Van továbbá egy képzettég menü, ahol a meglévő képzettségeinket lehet fejleszteni a világban talált erőforrásokból. Itt csak pár dolog van, a sima támadás, az elementális támadás és a szuper támadás. Pár százalákkal nagyobbat fog sebezni, ha fejleszted.

A karakternek van továbbá kalandozó szintje, és valójában ez az igazi szint, ehhez vannak kötve a legfontosabb dolgok. Pl. a karaktert nem tudod egy bizonyos szint fölé fejleszteni, ha nincs meg a megfelelő kalandozó szint. Ennek saját Xp-je van, amit a küldetések teljesítésekor, bossok legyőzésekor, és a ládák megtalálásakor kapsz.

De vissza a partihoz. Egyszerre 4 karaktered lehet a partiban, de csak egy aktív. Váltogathatsz köztük kedvedre, és kell is, különösen harc közben. Mindenkinek van egy elementális képessége, és ez a harcok lényege is: az elemek reakcióba lépnek egymással, ezért úgy kell a karaktereket használni, hogy a neked előnyös kombinációk jöjjenek ki. Pl. beteríted őket víz elemmel, majd karakterváltás, és megütöd az elektromos elemmel, amitől néhány másodpercig automatikusan sérülnek. Jópár kombináció van, és a sorrend is számít, ez szerencsére le is van írva, és tutorial harcok is vannak.

Harcrendszer

Minden karakternek saját animációi, támadásai vannak, szóval két kardforgató karakter különbözően fog harcolni.

Elég egyszerű, néhány gombod van csak. Sima támadás, elementális támadás, szuper támadás, félreugrás. A sima támadást többször nyomva kombózol, lenyomva tartva nagyot ütsz. Létezik még a fentről támadás, de ezt csak valamilyen magaslatról, vagy platformról lehet előadni, simán ugorva nem (van egy olyan Achievement, hogy 5 másodpercnél tovább zuhanj egy ilyen támadással, mielőtt megütöd az ellenfelet :) ). Az elementális támadás az adott elemet teszi az ellenfélre, ha eléri. Ezt a támadást karaktertől függően 5-30 másodpercenként lehet használni. A szuper támadást először fel kell tölteni, leginkább az elementális támadások használatával. Ezek persze erősek, de nem radírozzák le a csatateret, egy komolyabb csatában többször is lehet sütni.

A legfontosabb elem a csatában a félreugrás. Ez ugyanis - ha jól időzíted - sérthetetlenséget ad. Tehát ha mondjuk a rakéta becsapódásának közepén állsz, ha jókor ugrasz félre, hiába vagy benne még mindig a robbanás hatósugarában, semmi bajod nem lesz.

A csaták egyébként nagyon jók, kellően fokozzák a vérnyomást, különösen ha az ellenfélnek is vannak elementális támadásai. Az ellenfelek nem túl változatosak, csak néhány fő típus van, és azoknak a variációik. A legidegesítőbbek a varázslók és a távolsági fegyveresek, de azért van pár közelharcos is, akiknál észnél kell lenni erősen (igazából a legeslegidegesítőbb egy óriáskalapácsos fazon, aki akkor is képes eltalálni, ha a közelben se vagy). Vannak repülő ellenfelek is, akiknél rá kell jönni, hogy hogy tudod lecsalogatni az égből, ha épp nincs íjászod. Az is jó, hogy ki lehet használni a pálya adottságait. Pl. lelökni az ellenfelet egy szirtről, vagy becsalogatni a sekély vízbe, és rátolni egy kis áramot. Néha ez ellenünk fordul, pl. esőben Jég elemes ellenféllel harcolni nagyon gáz, mert ha eltalál, már meg is fagytál.

Pozitívumok:
- lehet a térképre saját feliratokat tenni
- szinte végtelen hátizsák (inventory). Sosincs olyan, hogy üríteni kell.
- nagyon sok teendő, mindig van mit csinálni
- sok a felfedeznivaló
- kiváló zene

Negatívumok:
- pénzéhes fejlesztő/kiadó. Pl. nem lehet farmolni sem, mert a boss-ok ládájának kinyitásához kell egy újratermelődő erőforrás (40 kell hozzá, 1 darabot kapsz vissza 8 percenként). Ha ez elfogy, akkor vagy vársz, vagy veszel. Meg egyébként is eltűnik a boss jópár órára, ha megölted, de ezt azért láttuk már más játékban is.
- nem elég reszponzív az irányítás billentyűvel. Pl leugrasz egy hegyről, és zuhansz pár métert mire szíveskedik kinyitni a szárnyát. Emiatt esetleg nem éred el azt a célod, és kezdheted újra a feladatot. Számomra ez a legidegesítőbb, plána, hogy nemrég vettem egy szuperreszponzív Corsair K70 billentyűzetet.
- Nincs egyszerre kontrolleres és billenyűzetes irányítás, nehézkesen lehet csak váltani a kellő között.
- Nem lehet rendesen átkonfigurálni a billentyűzetes irányításat. Pl. nem lehet a célzást a jobb egérgombra tenni.
- A talált cuccokat egyesével kell felvenni. Ez azért rossz, mert mindig mindent fel akarsz venni egyébként is, és gyakran találsz egyszerre 4-5 tárgyat is.
- A párbeszédeknél nem lehet visszalépni korábbi választható témákra, mindig az elejéről kell kezdeni.

Verdikt: 8/10

2021.05.11 - 12:56,k Általános csevejfarm Meztelen nők ruhában ugrás a hozzászólásra

Balra az első képen smink nélkül van, gondolom.

2021.05.07 - 08:55,p Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

10 másodperc után nem néztem tovább. Ha zsűri lettem volna, hamarabb nyomom a húzz a fenébe gombot.

2021.03.25 - 07:46,cs Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Ez arra utal, hogy el kell adnod a fél tüdőd, hogy megvehesd?

2021.03.14 - 15:07,v Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

the little things 2021

1990-ben, Amerikában játszódó krimi, Denzel Washingtonnal és Rami Malekkel. Egy sorozatgyilkost keresnek. A film kicsit össze-vissza, de érdekes a vége.

7/10

SAS: Red Notice 2021

Örültem, amikor megláttam Andy McNab nevét az írók szekcióban (korábbi SAS katona, írt pár jó könyvet az SAS Öböl-háborús ténykedéseiről). Sajnos nem voltak különösebben jók az akciók. Illetve inkább úgy mondom, hogy balf@sz dolgok voltak benne. Pl. a tömegből nem szokás kilőni terroristát, mert a lövedék továbbmegy és megöl még pár másik embert is a célpont mögött.

Erről is a filmről is hamar kiderült, hogy megint egy Die Hard lite, megint Ruby Rose-zal (lásd előző filmje, Doorman). Andy Serkis is szerepel, saját arcával.

Annyi pozitívuma azért van, hogy nem egyértelmű, hogy kik a rosszak.

Azt is megtudhatjuk, hogy a Bálna valójában Herefordban van, és az SAS főhadiszállásaként üzemel.

6/10

2021.03.13 - 07:50,szo Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Az előző vevő visszaküldte, mert nem voltak lábai.

2021.03.12 - 12:37,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

11:22-kor megérkezett. A vicces, hogy kedden rendeltem amerikából egy cuccot, az 1 órával korábban ideért.

2021.03.12 - 09:55,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Sprinter - egy csomag profizmus

Ez a szlogenje a Sprinter cégnek.

Hétfőn rendeltem 2 cuccot Budapestről, az egyiket a GLS szállította, ide is ért kedden.

A másikat a profi Sprinter kapta meg. Kedden semmi reakció tőlük.

Szerdán kapok egy e-mailt, meg egy SMS-t, hogy akkor fél 3 és 6 között jön a futár.
Nem jött, semmi értesítést se kaptam, hogy bocs, valami gáz van. Nézem a levelet, a futár telefonszámának ez van megadva 06-70-1234567
Természetesen nem egy noname futár rendelkezik ezzel a szuper számmal (igazából senkié jelenleg).
Ekkor írtam egy panaszlevelet a Sprinter oldalán egy formon keresztül, mert a telefonos üfszolghoz már későn volt.

Másnap (csütörtök) fel is hívtam őket, mondták, hogy bocsi, akkor majd ma. Mondtam nekik a rossz telefonszámot is, az új levélben már rendes száma volt a futárnak. Most 4 és negyed 8 közé írták a szállítást.
Közben jött válasz a panaszra is, de csak egy sima sablon szöveg.
Megint nem hozták, megint nem szóltak, hogy nem hozzák.
A panaszlevélre érkezett válaszban benne volt az ügyintéző e-mailje is. Erre válaszoltam neki, hogy wtf (nem anyáztam). Ez a levelem visszapattant a levélszerverükről, hogy nem létezik az e-mailcím.

Most péntek van, megint kaptam újabb SMS-t meg levelet, hogy na majd ma! Negyed 12-ig ideér!

Kíváncsi vagyok.

2021.03.04 - 07:27,cs Művészet HQ Önreklám ugrás a hozzászólásra

Megint elkapott a térképezhetnék:

Nightwish - Alpenglow

2021.03.01 - 08:56,h Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

A legnagyobb bajom az ezzel a játékkal, hogy egyáltalán nem érzed magad kalandozó partinak. Inkább egy csapat balfék, akiknek minden harc után pihenni kell, mert 4 darázs is kihívást jelent. Az is uncool, hogy minden csatában az van, hogy az egyik harcos csak és kizárólag védekezik, mert különben meghal, és a pap meg folyamatosan gyógyítja.

Mondjuk így már érthető a 600 óra játékidő, minden harc hosszú és nehézkes.

2021.02.28 - 18:46,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Contraband Police: Prologue

Ha játszottál a Papers, Please!-zel, akkor a fele máris megvan ennek a játéknak.

A 80-as évek elején járunk egy isztánban. Frissen rendeltek ki minket a határőrségre, hogy a belépőket ellenőrizzük.

Ez elég sok dologból áll, ellenőriznünk kell
- a belépő iratait
- engedélyeit
- a kocsi papírjait
- a rakományt
- a kocsi állapotát (ez igazából opcionális, de beleszámít a pontszámba)

Mindezt rendes 3D környezetben. Elég sok dologra kell figyelni:
- fotó
- egyezik-e a név minden iraton
- egyeznek-e az iratszámok
- stimmel-e az országhoz a papír mintája
- jók-e a dátumok
- pecsétek
- egyezik-e a rendszám
- az autó típusa
- súlya
- a rakomány típusa és mennyisége
- meg biztos van még pár dolog.

Időnként kapunk spciális parancsot, hogy pl. egy Zöld Ladával csempésznek. Vagy csak egy rendszámtöredék van meg a csempészről.

Ilyenkor neki kell állni és szétcincálni az autót, sok helyen lehet benne csempészcucc. Van vagy nyolcféle szerszám is, amivel ezt meg lehet tenni, a késtől a vasvillán keresztül a fejszéig.

Itt is plusz pont jár az alaposságért. Az embert le kell tartóztatni, aki a határőrség zárkájába kerül (némelyik megpróbál megvesztegetni, ezt még nem próbáltam). A csempészárut meg a raktárba kell tenni.

Ki lehet pakoni a szállított árukat is, és egyesével átvizsgálni őket.

Itt nem érnek véget a teendők, mert időnként a rabokat meg a csempészárut el kell szállítani. A rabokat a munkatáborba, a cuccot meg a rendőrségre. Ezeket a helyeket szintén 3D-ben egy autószimulátor keretén belül lehet elérni, szóval neked kell vezetni. Elég nagy a terület van még jópár egyéb hely is, ahová el lehet menni, pl. a bolt, ahol újabb szerszámokat lehet venni, mert sajnos ezek nagyon gyorsan elhasználódnak.

És még itt sem ér véget a dolog, mert vannak küldetések is. Pl. az egyik határátlépő elhajtott, áttörte a korlátot, és üldözni kellett.

Egy másik alkalommal meg kerestek pár vámőr kollégát, akik eltűntek. Kirendeltek engem meg egy kollégát, hogy keressük meg őket. Ehhez kaptunk szolgálati fegyvert is, szóval itt a játék átmegy FPS-be.

Lehet továbbá fejleszteni is pár dolgot, de ez nincs a demóban.

Szóval eléggé összetett játék, nagyon valószínű, hogy bezsákolom majd.

2021.02.28 - 09:33,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

DRAGON QUEST® XI S: Echoes of an Elusive Age™ - Definitive Edition Demo

Ez is azok közé a híres szériák közé tartozik, amikkel sosem játszottam. Láttam, hogy van demo, kipróbáltam.

A grafika egy az egyben a Dragonball-t idézi, főleg a karakterdizájnra gondolok itt. A világ is rajzfilmes, szegényes, unalmas, egy-két skyboxon kívül nemigen van bámulnivaló. Ehhez képest a gépem produkált pár lassulást, szóval elég szar a motor.

Nagyon hamar belefutottam 3 dologba, ami miatt le is tettem a játékot:
- láthatatlan falak: Ha már az első pályán is vannak, biztosan nem spóroltak velük később sem.
- néma főhős: mármint úgy néma, hogy nem csináltak neki hangot (pl. Gordon). Ezt és sose szerettem, nem is tudom miért alakult ki ez az irányvonal. Így mindig a többi karakternek kell elmondani mindent, ami időnként nyögvenyelőssé válik. A másik meg, hogy a főhős minden párbeszédes jelentben csak hülyén bámul, egyáltalán nem segíti elő a rokonszenvezést a karakterrel.
- béna harcrendszer: kb mint régi FF, csak itt tudsz mozogni is közben, de ennek nem láttam értelmét, ugyanúgy körökre osztottan tudsz csak cselekedni.

Szóval passzolom.

Érdekesség, hogy a teljes verziót lehet játszani 2D modeban is, szóval elég komoly retro fan service van.

Grimoire : Herald of the Winged Exemplar

Most épp ilyen hosszú nevűeket próbáltam.
Ez ugye egy olyan játék, ami 20 éven keresztül készült. Egy meg is látszik a telepítőn, kemény 43 mega. Azért ehhez kellett volna 3-4 doboznyi lemez. A játék egyébként az Eye of the Beholder-re hasonlít, van 8 karaktered a képernyő két oldalán és egy négyzethálós pályán mászkálsz.

Sajnos minden egyébben is a 90-es éveket idézi. 4:3-as képarány (ki lehet sztreccselni), nehézkes menü, semmi tutorial, borzalmasan elmaradott kezelés. Csak egy pár példa:

- Rendszeresen kell használni a térképet, és a gombja nem az M billentyűn van, mint ahogy minden játékban. Az F3-on van ehelyett, és nem is lehet átállítani.

- Mozgásnál a WASD-ot lehet használni, az A és D a fordulás. Ahelyett, hogy az egyébként semmire nem használt Q és E-n lenne az oldalzás, a Z és X-en van.

- Borzalmas UI. Pl egy fegyver tulajdonságait nem tudod megnézni azon a képernyőn, amin ráaggatod a karakterre. Valójában csak olyan módszert találtam erre, hogy megvizsgáltatom egy karakterrel, és bár abban a módban is látszik minden karakter keze, nem lehet odaadni nekik.

A zéró tutorial miatt nem tudom elképzelni, hogy egy mai játékos ezzel tudna egyből játszani. Még nekem is ismeretlen volt jópár dolog, pedig én nagyon sokat AD&D-ztem régen. Az sem segít, hogy a nehézségi szintek is a szuperhardcore játékosokra vannak méretezve, én konkrétan a Novice szinten játszom (azért választottam ezt, mivel tudom, hogy rohadt hosszú a játék, és csak akkor van esélyem többet látni belőle ha gyorsan haladok), és eddig 4 durva falba ütköztem, legyőzhetetlen ellenfelekkel. Ezt úgy a kezdő területen.

Bedob olyan ellenfeleket, amik darabja 6-10x támad, ezek közül jópárnak van valami hatása, ami egyből kiiktat egy vagy több karaktert (bénítás, vakítás, alvás, stb). A másik meg hogy ha ezek ellenére el is találja a csapatból valaki, alig sebzünk rájuk.

Ezek közül 1 nem kikerülhető (3 bandita), 2 véletlen találkozás és 1 egy danzsönben van. Szóval ilyenkor az első körben rájössz, hogy nem fogsz győzni, de akkorra már meghal egy-két karakter. Meg lehet próbálni elmenekülni és van lehetőség feltámasztani a halottat (de ezt is gugliznom kellett), de olyankor permanensen veszít egy csomó Constitutiont, ami miatt kevesebb HP-t fog kapni szintlépésenként. Szóval egy lassú negatív spirálba kerül a karakter, mert a kevesebb HP miatt könnyebben meghal megint, megint veszít CON-t, még kevesebb HP-ja lesz, stb.

Persze aki töviről hegyire ismeri az ellenfeleket meg a rendszert, annak sokkal könnyebb dolga van. Ami viszont totál gáz, hogy pl. a fent említett banditáktól semmilyen felszerelést nem lehet szerezni. Hiába ütnek téged fattyúkarddal, hiába nem sebzel rajtuk semmit a páncéljuk miatt, ezek a csata végén nincsenek ott. Szóval marad a harcosodnál a fabot és bőrpáncél. Ez egyébként minden ellenfélre igaz, csak pénz van a patkánynál is.

Szóval ezt csak nagyon hardcore fanoknak ajánlom, mert a készítő durván megragadt a 90-es években.

2021.02.25 - 20:25,cs Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Vagy az, vagy egy "ki találja meg az összes hibát" rejtvény. Nyomdás teszter felvételi kérdés is lehet.

2021.02.21 - 18:35,v Művészet HQ Önreklám ugrás a hozzászólásra

Megint rámjött a Beat Saber pálya készítés:

Nightwish - Élan

2021.02.11 - 19:32,cs Játékok holdudvara Akciós játékok ugrás a hozzászólásra

AC Chronicles China ingyér van a Ubinál.

2021.02.11 - 11:28,cs Általános csevejfarm Vásárolni voltam ugrás a hozzászólásra

Bandido írta:
Valahol a hátulján lennie kell USB portnak. Oda tudsz dugni fejhallgatót, pendriveot stb.
Amiatt van két USB csatlakozása.

Valóban.

2021.02.11 - 07:31,cs Általános csevejfarm Vásárolni voltam ugrás a hozzászólásra

Jan 24-én rendeltem egy Corsair K70 billentyűzetet Angliából. Febr. 2-4-re mondták a szállítást. Ebből hamar Febr. 4 lett, ahogy írták, a Brexit miatt. Febr 2.-án már Vecsésen volt, de akkor a mieink kezdtek Brexitelni. Már azon gondolkoztam, hogy most akkor a Brexit jegyében pár évig tétovázni fognak, hogy kihozzák-e vagy sem, de végül tegnap figyelmeztetés nélkül megjelent a futár, és a kezembe nyomta, vámot se kellett fizetni. Azért is fura volt, mert pont fél órával korábban néztem meg a Tracking infót, és aszerint még Vecsésen volt.

Maga a billentyű nagyon király. Tartottam tőle, hogy mennyire lesz hangos (mert mechanikus), de ideális körülmények között halkabb, mint bármelyik korábbi billentyűzetem.

Nagyon érzékeny, nem kell püfölni, kis nyomásra is beveszi az inputot. Ezt még szokni kell.

Érdekesség, hogy olyan USB kábele van, hogy 2 USB csatlakozó van a végén. Gondolom az egyik a világításhoz kell.

Adtak hozzá továbbá más színű billentyűkupakokat a tipiukus gamer gombokhoz (pl. WASD), meg egy kis eszközt, amivel le lehet piszkálni az eredetit.

Nagyon értékelem a gombot is, amivel ki lehet kapcsolni a Windows gombot.

2021.02.09 - 22:57,k Nagybetűs játékok Cyberpunk 2077 ugrás a hozzászólásra

Lassan el lehet kezdeni CD Projekt részvényeket venni. :)

2021.02.07 - 15:35,v Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Nem lehetne ezt egy kresz topikban tárgyalni esetleg? Ez a vita nem edzi a rekeszizmot.

2021.02.06 - 18:11,szo Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Tegnap toltam a Division 2-ben a Summit pár szintjét egy Noked Lee nevű gyerekkel. Gondolom nem te voltál.

2021.02.02 - 14:05,k Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

A mai Division 2 patch notes-ból:

- Fixed an issue where Memento buffs could last beyond death. Which was both grim and ironic.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!