Hozzászólások
Elsődleges fülek
Igen, a kutya szerepe nálam is egyértelműen így csapódott le a John Wicknél. De arra már nem emlékszem, hogy tollba is mondta-e ezt a film :)
Az MP1-ben én azt látom, hogy egy régebbi kor gyermeke, volt ugyan már előtte is narratíva az akciójátékokban, de még gyerekcipőben jártak ezek a megoldások. Ezzel maga idejében igenis jónak számított, és ahogy a willendorfi Vénuszt sem Michelangelo Dávidjához mérjük, úgy ettől még joggal kijár a kritika a modernebb játékoknak.
Ezzel együtt éppen ennek is köszönhető, hogy a menő, laza akcióhős toposza keveredik egy másikkal a megtört családapáéval. Egyébként ez a mix a játékmeneten és a képregényeken is átível, ahogy írod, a Sam Lake-grimasz ott van mindkettőben, és mechanikailag is megjelennek magukba fordulósabb, kétségbeesett részek. Ezek a váltások pedig nemcsak a régi akciójátékos/akciófilmes vonalat erősítik, de főhősnek is adott egy őrületszerű érzelmi labilitást. Lehet, hogy ez néha groteszk, lehet, hogy néha következetlen, de az egész style over substance megoldással együtt meglepően jól működik. Ugyanezt a sokkal újabb Unchartedekre nem mondanám el.
De hogy a kérdésedre is válaszoljak: én az MP2-t játszottam először, viszonylag frissen, ezért az évekkel később (közel 10 éve) átélt első rész más helyet tölt be nálam, mint sokaknál. Nekem igenis bejött ott a Zaxx által kifogásolt "szuperhősös" akció, és bár az egész komorból humorba ácsapó narratíva kilengései ott is megvoltak, azt is jobban túl tudta tolni, mint a játékmenetet is.
A harmadik rész pedig más súlycsoportba váltott, de ott számomra kevésbé lett egyértelmű bajnok. Hogy miért, arról már volt szó, de mivel a kritizált pontjai miatt már elsőre is megkoptak a legjobban avuló részei, valószínűleg az újrajátszásoknál már nem lesz rosszabb.
Summa summarum: akárhogy rágódok rajta, akármilyen kifogásaim is vannak, a három Max Payne számomra három frankó játékot jelent, filmszerűség szempontjából is.
De nem hasonló tendenciáktól szenved a legtöbb mechanikai központú AAA-s játék? Vagyis a hosszra borzasztó meghatározó tényezőként tekintenek, mert a core közösség bizonyos mennyiségű "tartalmat" vár el a $60-os árcédulától.
És ez éppen az a probléma, mely egyik Max Payne-ben sem létezik, leszámítva a harmadik rész túl sok átvezetőjét. (Ellenben a Quantum Break hosszú sorozatbetétei ijesztőnek tűnnek. Mivel nem játszottam vele, egyelőre előre félek, hogy nem is sikerült belőle jól kijönni.)
Én szeretem, ha van matéria a játékokban, és eljátszom 100 órás RPG-kkel vagy stratégiákkal, de a legnagyobb élményrombolások a túlzott időhúzáshoz kötődnek. Az Alan Wake, a Mass Effect vagy a Halo mind elérte azt (kisebb mértékben talán még a Half-Life is), hogy a játékidő 10-20%-a alatt szórakoztam jól, és amiatt kellett (volna) megérnie. Ez ugyanaz, hogy igényelhet egy film 3 vagy akár 5 órás hosszot is, de nem biztos, hogy az jó trend, ha szinte mindegyik hosszabb akar lenni 2 óránál. Van, amikor a kevesebb tényleg fájóan kevesebb, de gyakran több.
A játékidő-beosztásban koncentráltabb Alpha Protocol viszont a Mass Effecttel szemben elérte az azonnali újrajátszást. Mert a ME esetében hiába opcionális egy csomó küldetés, ha azoktól reméled a világ és a karakterek kibontását, vagy azt, hogy a folytatásban lehet szerepük a szálaknak, nehéz passzolni őket (a folytatás ugye egyenesen bünteti ezt).
Az Alan Wak nálam azzal válthatta volna meg a hosszát - azon kívül, hogy a narratívában is többet tud a játékidő mellé letenni az asztalra -, ha mechanikailag a nyomozásba jobban bevonja a játékost. Mert a menj a csőben A-ból B-be, ott nyomd meg a gombot módszer kevésbé alkalmas arra, hogy a rejtélyek megoldásában akárcsak annyira aktív szereplőnek érezzem magam, mint egy interaktív filmben. Persze nagyrészt Alan is csak tapogatózott és botlatozott a sötétben, de ha történt is fejlemény, ahhoz mindig akciójelenet vezetett és sima gombnyomás. Mivel a horrorban egyenlőtlenek a feltételek, és mindig van misztikum, mindig szerettem, ha kalandelemeken keresztül is részt lehetett bennük venni (lásd Alone in the Dark, Resident Evil, Silent Hill, de az eredendően kalandjátékos darabokra ez még erősebben, az American McGee-féle Alice-ek lázálmára meg inkább kevésbé jellemző).
Többek között ezért is hüledezem, hogy mintha továbbra is a videojátékos blockbusterektől várnátok a megváltást, miközben a tripla-A-s szektor még kevesebb kockázatot vállal, mint valaha.
Ugye a magát művésznek beállító ponyvaszerző David Cage-ből indult ki az egész témázás, tehát nem véletlen volt a kritika csapásiránya. Ugyanakkor már az elején bedobtam én is a Braidet vagy a Talos Principle-t, de ezek értelemszerűen a filmszerűségnél nem kerültek elő. A most ajánlottakat pedig még nem próbáltam, de idővel jó eséllyel sorra kerülhetnek.
Nekem 4 DLC van hozzá, de azok már azóta, amióta először ingyenes volt. A többi árazása N/A, kosárba se rakhatók.
Ott lehettem félreérthető, hogy nem etalonokat vagy egy homogén, szám ízének megfelelő megközelítés képviselőit írtam (bár ez nyilván egyértelmű), hanem azokat, melyek számomra akkor és ott a legjobban hozták a filmes élményt, és a játék sem okozott csalódást.
Az Uncharted és a 3D platformerek között abban a van a különbség, hogy a "komolytalanabb" stílus mellett a karakterek sem esnek ki a szerepükből. Az első Jak & Daxter még annyiban csak-csak, amennyire ennek érezhető egy hagyományos színes-szagos 3D platformer, konkrétan egy Banko-Kazooie-klón. De itt alig okoz megbontrákozást, hogy ugrabugra közben harc is van. A Jak II-től pedig ezt még jobban lereagálja a játék, hiszen a főhős átmegy agresszív kismalacba, aki mindenkinek (Dark Jak) neki akar menni. A harmadikban pedig már van Dark és Light Jak is. (A PoP-ok szinte lekövették mindezt.) Tehát jó a játék, a filmek egyre szórakoztatóbbak közte, narratív ellentmondás nuku, és még a mechanikát sem vizezték fel miatta. Erre értettem, hogy nem sérült, az más kérdés, hogy játékmenet-orientáltabbnak is tartom ezeket az Unchartedoknál. (A Ratchet & Clank dettó, hiszen az idolunk egy szuperhős, és ha vonakodva is, de a sztori szerint is seggeket megyünk szétrúgni, és az egész széria az erőszakon és az elképesztő arzenálon/arzenállal viccelődik, erősen megidézve az MDK-t.)
A Max Payne és az Uncharted viszonylatában leírtad azt, hogy miért működik mégis a disszonancia az előbbiben. Pontosan, ha annak szerepe van, jöhet az is! Az Unchartedben viszont egyszerűen külön életet élt a film és a játék. Ami nyilván minél modernebb, minél kevésbé rajzfilmesebb valami, annál inkább elavult megoldásnak tűnik. De mivel élveztem külön a filmet és a játékot is, ráadásul technikailag nagyon folyékonyan tudták őket váltogatni, mégis itt van a helye a listámon, minden kritikám ellenére.
Mármint az átvezetők fokozták a belassításokkal teli játékmenetet? Vagy egy kölcsönös viszonyra utalnál az összekötés szóval?
Sok mindenre, többek között az elhangzottakra is. Elsősorban azonban a nyilvánvalóra: a belassulva akciózás akkor, amikor a Mátrix volt a filmes közbeszéd része, a filmszerű játékosság csimborasszójának számított, mégpedig úgy, hogy közben tényleg kőkeményen játszottuk. Erre jöttek a váltások, hagyományos, de a kor szintjén mindig igen komoly szinten filmes átvezetőkkel, vagy a lövöldözés helyett "pszichedelikusabb", pszichológiaibb küldetésekkel. Lásd az első rész vércsíkon mászkálását, a rossz bőrben lévő Max agóniáját, vagy a második rész sokat másolt tüzes pályáját. De akár a célpontokba becsapódó golyókat vagy a 3 "függő játszmáit" (persze belassítós akcióba ez is belefér). És ugye az első két részben még további médiumnak ott voltak a kiváló képregények, vagy a médium a médiumbanként maguk a tévéadások.
Az mondjuk engem mindig kicsit zavart, hogy mindent túlélve jöttünk mindig megállíthatatlanul, de mivel az egész játék jól megidézte az akciófilmes zsánert is, ezekre a játékmenet és a képregények/átvezetők végül is meglepően következetesen reagáltak, és az egész "painhez" ment is.
Szóval ebben mindig is zseniális volt a széria, sőt az önmagában szórakoztató játékmeneten túl (amitől az említettek miatt lehetetlen is elválasztani, ismét csak szemben az Uncharteddel) emiatt is volt az, nem azért, mert a szinopszist elolvasva szárazon az tökéletes lett volna - de az egy másik médium, ez nem is reális elvárás. A harmadik részben viszont túl hosszúak és laposak voltak nekem az átvezetők ahhoz, hogy annyira működjön nálam így is, mint az elődjei. Persze ettől még marha jó játék, csak túl sok ponton éreztem azt, hogy jobban is elsülhetett volna. De nem a narratíva irányával van problémább. Nyilvánvalóan az sem tett jót neki, hogy az MP2 szinte tökéletes élményként maradt fenn bennem, és a film és játék összekapcsolását - most elsősorban technikai értelemben értve - organikusabban összekapcsoltnak éltem meg például a Remedy Alan Wake-jében is. (Melyben a végeredmény ennek ellenére nekem sokkal kevésbé tetszett, annak a játéknak a felét kihajítottam volna a vágószobában, bár azt jól visszaadta, hogy elgyötört engem is annyira, mint magát a főhőst.)
A hosszú, elnyomhatatlan átvezetők
Amúgy nekem következetlennek tűnt az elnyomhatóságuk lehetősége, emiatt inkább bugként éltem meg.
Javában benne vagyok a 3-ban GInputtal (XInput-támogatással akár GTA IV-szerű irányítás >>>>> PS2-es éra bohóckodása) és Silent Patchcsel. Most már úgy megy le. Ahogy nézem, ennek sem kavar be a GInput.
Igen, lekullog 30 fps körülire (különben már az 55-ön is azt értem), de ez már csak a játék tmepója miatt sem tűnik durvább akadásnak, viszont ha az ember megszokta a 60 fps-t, akkor azért mégiscsak zavaró. A látvány tényleg nem annyira letaglózó, inkább a varázslatok vagy a repülő és batár fantasy egységek tesznek hozzá. Egyébként a Shogun 2-höz képest nem érzek óriási szintlépést, pedig az 60 fps-sel süvített 750 Ti-n is, de még 9600 GT-n is egész jó volt megjelenéskor.
Ja, a sereglétszám "csak" large-on volt végig.
A DX12 is módosíthat az élményen, de nem hazsnálok Win 10-et, és elvileg azt csak bétának meri nevezni. Úgy tesztek alapján a prociból többet hoz ki, de a VGA-ból kevesebbet, tehát bika videokártyával érdemes próbálkozni.
A CPU-m sajnos bclk-zva vagy BIOS-trükközéssel sem húzható.
Majd megnézem a Rome 1-et is, az lehet, hogy rosszabbul fut :) Meg esetleg a felbontásokat, de ma lehet, hogy csak későn érők haza.
@ELiT
Bár a játék nekem a 2 éve egy R9 280X-en tökéletesen futott extreme beállításokkal, jelenlegi kártya hűtése se indul be játék közben.
Nem tudom, hogy mi neked a tökéletes, de durva i7 és 1080 mellett is necces volt a fix 60 fps vele megjelenéskor. Azt persze nem mondom, hogy a teszteket szentírásként kell kezelni. Sajnos a kártya hűtése sem mérvadó, mert nem pörgeti fel mindig akkor sem, amikor nem bírja. De mértékadóbbak lennének a saját tapasztaltaim erősebb procival, hiszen abban van extrémebb igénye a játéknak.
Dragon's Dogma: Dark Arisen már GOG-on is, mégpedig egy rövid ideig jó akciósan.
Örülök, hogy tovább nyomul a Capcom, most már DRM-mentesben és achievementekben is gondolkodnak. OK, régi játék, már Steamen is, de mégis.
Persze, csak arra céloztam, hogy a támadások egy része eredendően "suicide mission" volt, de nem "suicide bombing". Szóval a gerillamódszeres párhuzam melletti mássága miatt írtam.
Miért, tudsz valakiről, akit konkrétan meg akarnak ölni? Éppen az a cél, hogy mindenki féljen, bizonytalanságérzet legyen, hogy nem tudja az állam megvédeni a polgárait. Nem arról van szó, hogy konkrét személyektől akarnának megszabadulni.
Ráadásul egy körülhatárolhatóbb körhöz tartozó célpontok esetén egyszerűbb megelőzni a támadásokat. Sokkal hatékonyabb kiszámíthatatlanabb soft targetekre vadászni.
Persze arra is van példa, a Charlie Hebdo szerkesztőségébe nem éppen találomra sétáltak be.
Az aszaszinok példastatuálásai - hangsúlyozom: bizonyos szempontból - inkább arra hasonlítanak, amikor az afganisztáni tálibok a rosszul viselkedőket megölik vagy megcsonkítják. Nyilván civileket támadnak, de annyiból célzottan, hogy például azokat, akik elmennek menni szavazni. Ezt előre be is jelentik, hogy minél kevesebben vegyenek részt a választásokon. Ez terrornak terror, de nem öngyilkos merénylet.
Ezt nem tudom, de a kronológiába beleillene. Egyébként voltak már századokkal korábban is muszlim öngyilkos akciók, de nem arabok részéről, hanem éppen a távolabbik keleten a gyarmatosítók - és később éppen a japánok - ellenében. Az ázsiai halál- és öngyilkosság-felfogásába amúgy is könnyebben beilleszthető volt. De a XX. század végéig ezek elzárt jelenségként léteztek, Európától jó messze.
Egyébként tudtommal már az aszaszinok (hashishinek) is hajtottak végre öngyilkos akciókat, abban az értelemben, amikor nagy nyilvánosság előtt hajtottak végre olyan merényleteket, melyeket nem volt esélyük túlélni, de kellett a tömeg a hatáshoz. Bár elvileg ártatlan civileket nem céloztak szándékosan, ők nézők voltak, ami nagyon nem mindegy.
Amikor a vallás alakulására és jelenlegi állapotára gondolok, akkor is a nyugatra vándoroltakra gondolok, mert nekem az tűnik relevánsabbnak, ha emberek együttéléséről van szó.
Jó, de azért idő kell a gondolkodásmód átalakulásához. Ez az, ami ott, ahol saját negyedükben élnek ömlesztve, a többségi társadalomhoz képest másként, jóval kevésbé fog működni. Ott még gyakran megtámadják a szomszédot, ha az vallást vált. Ezek a jelenségek még éppúgy jelen vannak a mindennapokban, mint a világiasabb példák. Úgy gondolom, az átlag Nyugaton élő muszlim vallásossága jóval erősebb a keresztényénél, jóval nagyobb hatással van a mindennapjaira.
Az is érdekes, hogy az Európa különböző országaiban élő törököknek közel kétharmada támogatta (országonként jellemzően 60-80% közötti arányban, nálunk a nemek voltak többségben, de nálunk főleg diákok tanulnak, nincs releváns török kisebbségünk) az egyre iszlamistább Erdogan alkotmánymódosítását, míg Törökországban csak 51%. Kőkemény identitásuk van, saját óvodáik, iskoláik (külön erdoganisták és gülenisták). Erre a kapaszkodóra idegenben sokaknak nagyobb szükségük van, mint otthon.
Annak a folyamatnak (is) még nagyon messze van a vége, amiről írsz. Ugyanakkor már a középkorban is voltak pozitív példák az együttélésre.
Régi adósságomat törleszteném Tno felé, akit a játék GTX 1060-on mutatott produkciója érdekelte. Remélem, nem túl későn néztem rá.
Hosszabb időt akartam rászánni, hogy mérvadóbb legyen, amit tapasztalok, de 1-2 óra lett belőle. Először is a felhő bekaphatja, mert meglepetésemre csak az utolsó autosave volt ott, melyen már háborúba keveredtem valakivel, akivel nem kéne (azért egy várukat elvettem gyorsan a túlerő ellenére). Ráadásul egy szövetségesem előbb fog ostrom alá venni egy kinézett várat, mint én, hogy rohadna meg! (OK, a vár azért túlzás arra a szemétdombra, de én akartam ott kapirgálni!)
Tehát a performance. DX11-gyel néztem most is (játékban vsync off, driverben on, RTSS-ben 60 fps plafon), régen is. Korábban GTX 750 Ti-vel néztem, hát azzal kínlódott bárhogy, de legjobban nem is csatában kellett megszenvednem, hanem a birodalmi térkép navigációjával. Na az így 56-60 fps, tök mindegy mit csinálok vele, de jó, ez a körökre osztott birodalomépítés nem egy Bayonetta, így is sokkal jobb, mint volt.
A csatákban is sokszor közel van a 60-hoz az fps, de le tud menni 30 körülre is. Elég lassú lefolyású a játék ahhoz, hogy ezzel játszható legyen, de nem egy tükörsima élmény. Nálam mondjuk a proci (i5 4590) is limitál, azt még többször maxolja ki, mint a VGA-t, tehát izmosabb CPU kéne ide az 1060 valós tudásának a felméréséhez, de az is tud 99%-ra futni, viszont akkor is tud akadni, ha semmi nem megy 90%-os terheltség fölé az RTSS szerint (a jó portok akkor kezdenek akadni, ha elfogy mérhetően a szufla). Viszont egy jó pár patch óta már legalább nem az van, hogy 99%-on pörög a negyedik mag. Mindez ultrán (1080p-ben), de ez lényegtelen, mert mediumon sem tapasztaltam különbséget, ez is azt mutatja számomra, hogy milyen "jó" munkát végeztek a Creative Assemblynél.
Néhány kép:
rwurl=http://i.imgur.com/EFuvJWe.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/NyLH2fd.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/yNSPcF0.jpg
Az eddigi ultra után egy kis medium:
rwurl=http://i.imgur.com/bORBlxi.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/pHRZZlx.jpg
Ez meg ismét ultra, de csak azért mutatom, mert így is csak így sikerült 3070 MB fölé menni videómemória-fogyasztásban (ugye egyértelmű, hogy itt jött össze :):
rwurl=http://i.imgur.com/Hj6IRqB.jpg
Végül bónuszként egy kis meghajtóteszt, a fölös képernyők elnyomkodásával. (Március végén néztem Bretonnia érkezésékor, nem rémlik, hogy jött volna azóta patch, de nem érzek szignifikáns eltérést.)
HDD (WD Blue 1 GB RAM, az igazi Blue, nem a Green)
Főmenübe steames indítástól: 27 s
Főmenüből kampánytérkép: 1 m 44 s
Kampánytérképről csata: 1 m 10 s
SSD (Crucial MX300 525 MB)
Főmenübe steames indítástól: 26 s
Főmenüből kampánytérkép: 33 s
Kampánytérképről csata: 23 s
de ha közben pl. lázas vagy, és legyengülsz akkor inkább doki, mint meloba 'kihordani' a betegséget.
Melóba nem is, de a láz önmagában nem feltétlen ellenség, és akkor sem kell feltétlen orvoshoz rohanni, ha nincs egyértelműen nagy gond.
Rengeteg a kontár orvos, rajtam is követtek el műhibát (emberileg is elég alja rohadék volt, az egész osztály a második-harmadik műtétjére várt), vagy később részben a rendszer miatt küldözgettek másfél évig osztályról osztályra, nem tudva, hogy mi a bajom. Ismerősöm is járt úgy, hogy csak sorra hipochandernek nevezték és kiröhögték, míg végre talált egy lelkiismeretes orvost, aki foglalkozott vele - ezért úszta meg olcsón a rosszindulatú daganatot. (Amihez viszont kellett orvos.)
Olyan is nyilván van, aki erőltet egy-egy reklámterméket, vagy szimplán mindenre felírja a "bevált" orvosságot, de ettől még vannak jó fejek és felkészültek is. Olyan is van, aki fel sem hajlandó írni semmit, amíg három napig nem próbáltál természetesen meggyógyulni (nyilván egyszerűbb betegségekre gondolok).
Az orvostudomány pedig nem gonosz, csak nem árt ismerni az orvosválasztás tudományát is (akár még államin belül is lehet találni, sőt olyan talpig becsületes szaktekintélyt is, aki nem fogad el hálapénzt sem), mert tényleg könnyen lehet rossz élményeket szerezni, ha beéri azzal az ember, amit dob a gép, vagy mindig szentírásnak veszi az első szembejövő szakvéleményt.
Jó, de ezzel az erővel én meg lespoilerezhetném neked a végét? Én azt sem tudom, hogy kikről van szó :)
Amikor évente több ezer játék jelenik meg (és ugye könyvet is mindent olvasunk mellé 1-2 évvel megjelenés után), olyan is rengeteg, mely potenciálisan érdekelheti az embert, nem lehet azt mondani, hogy egy-két év után régivé, spoilerezhetővé válik egy játék. Eddig is ez volt a főcsapásirány a HW-n és az RW-n, de a nagy csattanók 90%-át persze itt lőtték le mindig nekem. Te is játszol régi játékokkal, nézel régi filmeket, nem kerül semmibe a spoiler tag. Ez egy kis figyelmesség mások felé. Például felém, akit ez marha sok játékban érint, és aki felé konkrétan címezted a hozzászólást.
Most komolyan, ne azért kelljen már ugranom a hozzászólásaidat, mert nem akarok spoilerbe futni! :) Mert amúgy tökre jól hangzik, amiket a GTA V-ről írsz.
Amúgy melyek a kedvenc filmszerű játékaid? (mindenki felé intézve; akár felsorolás szinten, regényt semmiképp sem kell írni)
Erre nehéz válaszolni, de nem ennyit gondolkodtam rajta, csak most jutottam el több időt szánva az RW-re, haladva a topikokkal :)
Régen minden filmszerű morzsának örültem, és évről évre, generációról generációra jelentős is volt a fejlődés. A Blizzard játékainak vagy a C&C-nek az átvezetőit például cidrizve vártam.
De ezek nem igazi filmszerű játékok, a kimondottan interaktív filmekről pedig írtam mindenről, amivel releváns időt töltöttem el. Ami számomra nagyot dobott még ebből a szempontból, és idetartozónak vélem:
Wing Commander III: Heart of the Tiger. A korban egész jó színészi játékot hozó FMV, melyben Malcolm McDowell vitte a prímet, de szerepelt benne John Rhys-Davies és Thomas F. Wilson (Biff Tannen), mi pedig Mark Hamill bőrébe bújhattunk. Segített elmélyíteni a kapcsolataimat a társakkal, így sokkal jobban működtek a fordulatok, ráadásul a partner küldetésre kiválasztásán túl egyéb döntéseket is hozhattunk, melyek érintették a következő küldetést (például berúgni nem biztos, hogy megérte :) vagy akár az egész kampányt. A nem túl bonyolult űrszimből így lett tényleg egy emberiségmegmentős élmény. (Bár a háromnegyedénél félretettem sajnos.)
SW: Knights of the Old Republic. Az NWN és az IE-t használó RPG-k után nagy újdonság volt, ma már persze megkopott, de az SW-élményhez kellett az is, hogy filmnek tűnjön. Meg hát a fényszablyákkal összecsapni Zork I-krítéssel mégiscsak más lenne :)
Mass Effect. Minden hibája ellenére a filmes szintlépése miatt is bírtam, bár ettől kedvenc RPG nem lett. A The Witcher sem volt rossz, sőt összességében jobban szerettem, de kevésbé volt film (jó értelemben is, de úgyis értve, hogy a filmes húzások bénábbak voltak.)
Full Throttle. Erősen próbált filmesebbnek tűnni, már az intrójától fogva a korábbi LucasArts-kalandhoz képest, és működött.
Grim Fandango. A rengeteg filmes utalással és beállítással ennek a csodának muszáj itt szerepelnie.
A PS2-es "nagy" 3D-platformerek (J&D, R&C, Sly Cooper). Az N64-es, PS1-es darabok bénább filmes megoldásai után itt már szinte animációs filmben érezte magát az ember, forgatókönyvre, rendezésre és látványra is, a mechanika pedig emiatt nem sérült. Persze nem a szofisztikált sztorijuk miatt szerettem őket. Mondjuk akkor már kénytelen vagyok a Psychonautsot is megmelíteni, pedig az magától nem ugrott volna be, mint filmszerű élmény, így kissé bajban vagyok vele.
Grand Theft Auto, a korai 3D-s részek. Mert a legtöbbet ezekkel játszottam, újabbakkal pedig egyáltalán nem. Ennél jobban filmeket idézi széria nincs, legyen az zene, kamera, küldetések, átvezetők vagy bármi. Sokat fejlődött a 3 után, de az mégiscsak system seller (új PC-t értve ezalatt) volt számomra az átvezetőkben is bomba WarCraft III mellett.
Max Payne. A 3-ról már volt szó korábban, és éppen a hosszú filmezést kritizáltam. De mindhárom játék arról is szólt számomra, hogy átvezetők - és képregények - kötötték össze az akciót, mely során belassulva mátrixoltam, és nem győztem betelni a lassításokkal, illetve a jelentek újrajátszásával. Film noir Maxon.
Alpha Protocol. A Sega hatására az Obsidian kénytelen volt erőltetni a filmszerűséget. Olcsó lett a végeredmény, és nehéz azt mondani, hogy mások után nagyot ütött, de nagyon kellemes kémfilmes hatást hozott a végeredmény (a Deus Exben értelemszerűen sosem volt ennyire hangsúlyos a filmélmény), melyet persze elsősorban a c&c miatt szerettem.
XCOM: Enemy Unknown. Piszok szórakoztató UFO-invázió ellen küzdő B-film lett ebből! Van, amiben jobb a régi, de ez egy remek elegy lett a butítások és az okosítások között lavírozva még modok nélkül is.
Outcast. 1999-ben odacsapott, ma már az átlagnak talán fel sem tűnne, hogy filmszerű próbált lenni.
Mortal Kombat 9. Over the top bugyutaság, de mennyivel más volt így, mint az MK1-ben a laddert püfölni!
Need for Speed: The Run. Rohadt én, de ez az egyetlen NFS, melyben eljutottam a karrier végégig. Nem kedvenc autós játék, nagyon Michael Bay, de hazudnék, ha nem ismerném be, hogy minden hülyesége ellenére szórakoztató menet volt.
És akkor a jegyzőkönyv kedvéért a korábban kitárgyaltak minden kritika és további fejlődési elvárás ellenére:
Fahrenheit (ez ugye egyre inkább múlt idő, de akkor az állam a padlón volt)
Heavy Rain
Walking Dead S1
God of War
Uncharted
Megjegyzés: a Halók, a CoD-ok vagy a Fable sosem jöttek be igazán, és ez főleg a Cod-oknál a filmszerűség miatt is alakult így.
Bocs, ha hosszú lett, de úgy éreztem, némelyik magyarázatra szorul, vagyis muszáj mosdatnom magam :D
biztosan háborúba sodorta volna Németországot.
Furcsába vagy igaziba? ;)
De erre csak a magas labda miatt csaptam le, ez az egész túl hipotetikus, én inkább nem költenék arra utólag elméleteket, hogy a '40-es években mi kellett volna egy következmények nélküli népirtáshoz (te is tudod jól, hogy például a Délvidéken a háború leple alatt volt ilyen). Ellenben továbbra is azt gondolom, hogy teljesen más nemzetközi viszonyokon és jogon alapuló, tök más országok példája nem bizonyít sokat, és én ezért reagáltam, nem másért. Mindenesetre örülök, hogy Ruandánál sikerült jobb példákat is találni.
Ez már történelmileg is nagyon bonyolult, és nagy kilengések is voltak a századokon át a pacifizmustól és az őrjöngésig (vezetői szerepre törő uralkodótól és államtól függően). Nem is lehet homogén muszlim világról beszélni, pláne nincs értelme egy-egy mintaállamot kiemelni. Az iszlám áthatja ezeknek a társadalmaknak a fejlődését, a közösségek életét. Akár olyan szintekig, hogy a vallásilag előírt szolidaritás miatt tíz gyerekkel elélhetsz munka nélkül (nem volt vélelten az arab szocializmus sem), mert a többség eltart. Ez az, ami számukra természetes gondoskodás egymásról, és ami elég furán néz ki, amikor megérkeznek a nyugati jóléti társadalmakra. Tegyük hozzá, a jelentős adománykultúrából jut a terror finanszírozására is. (Itt most arra a vallási-kulturális szempontból releváns tényezőre próbálok rámutatni, hogy egy jószándékú szolidaritási eszme gellert kaphat más szemszögből, és máris ingyenélésnek tűnhet.)
Musztafa Kemál világiasításával és az oszmán kalifátus megszűnésével természetes és érthető volt az ellenreakció (Muszlim Testvériség), de az arab társadalmak alakulása elég sok világpolitika által befolyásolt tényező szerint haladt (arab nacionalizmus, szocializmus), nem lehet elvárni, hogy gyarmattartók szerepére fittyet hányva mindenki hirtelen világi államot akarjon. Pláne olyan műállamokat, mint Líbia, mely szinte sosem volt egy ország, Kadhafi előtti években is a gyakorlatban inkább konföderációként működött. Nyilván ettől még jelentős szekuláris mozgalmak is működtek, működnek.
Mindenesetre az egyházat az államtól és az igazságszolgáltatástól nagyon kevés helyen sikerült elválasztani (jellemzően katonai diktatúrákban), és ma is tömegek ragaszkodnak hozzá, de ez elsősorban nyugati szemmel "szélsőségesség". Aszadék világi rezsimje is jó célpont lett a szunnita IÁ számára, de Irán hiába nagy szövetségese, ő nagy kritikusa az iszlám köztársaságnak. A nagyvárosokba beköltözött tömegek (lásd az ipari forradalmat Nyugaton) a fejlettebb muszlim államokban is csak az utóbbi évtizedekben kezdtek el megszabadulni a törzsi tagolódástól és ellentétektől.
Általánosságban nem lehet csak úgy elválasztani az iszlám vallást a kultúrától, a társadalomtól, a történelmi múlttal való együtthatásától, mint nyugati fejjel neked természetes.
Gyakorlatilag a jogi karokon éppen Szomália és Ruanda a két ellentétes pólust képviselő rossz példa, melyekkel beégett az ENSZ. A mai napig szinte az elcseszés közhelyeinek számítanak, a nemzetközi sajtóban is.
Nyilvánvaló, hogy az öngyilkos merényletek XX. századi torzulást jelentenek. Nem hiszem, hogy itt most nekünk iszlám vallásjogi vitát lenne szükséges folytatnunk erről, és eldönteni, hogy mi az igazi iszlám.
A lényeg itt az, hogy a Korán egy hadvezérré és hódítóvá vált próféta szövege, ennek a nyomát magán viseli. Az Újszövetség más szellemben született, és éppen az Ószövetség is másként, részben mintegy eltörölve néz ki annak a tükrében (meg ugye az is részben leíró jellegű, részben a mai ember számára értelmezhetetlen népcsoportok és vallások elleni harcról szól, már ha nem akarod Edomot lebombázni, mert ott embereket áldoznak és vért isznak :). Ez nem értékítélet, hanem tények kérdése, egyszerűen más volt a szöveg születésének a háttere, más céllal született. Egyenlőséget tenni közéjük önbecsapás.
Lehet politikailag korrektkedni, de az iszlámnak és a Koránnak van egy bizonyos tehertétele, mellyel még mindig meg kell küzdenie. Mert az erőszakos értelmezések nem a semmiből jönnek. Ehhez jönnek még a történelmi és kulturális hagyományok (hiszen a vallások fejlődése és kialakulása ezektől elválaszthatatlan), hiszen Európa és a kereszténység is más utat járt be. Ezt nemcsak vádlólag, de a javítás szándékával is ki lehet mondani, főleg ha minket nem köt a diplomácia egymásnak udvarlásban gazdag szabályrendszere.
Azért reagáltam éppen a korábban idézett gondolatodra, mert ez egy jó pont, de nem lehet ennyivel elintézni, mint ami már befejeződött, éppen ez az egyik kulcspont, amin még sokat kell dolgozni. Mert amíg a gyakorlatban néhány ezres kereszténynek mondott destruktív kultuszokról beszélünk, vagy páran idézgetik a Leviták könyvét, esetleg Szent Pált, hogy a homoszexuálisok méltók a halálra, addig létezik egy ennél sokkal jelentősebb méreteket öltő valóság, amivel ezeket szembeállítod. Lehet beszélni ezekről a problémákról, de szőnyeget takargatni pihékkel nem lehet.
Érdekességként találtam neked a kedvenc híroldaladról egy cikket a két és fél évvel ezelőtti történelmi iszlám konferenciáról, amikor először határolódtak el a terroristáktól ilyen szinten.
Cikk keresése és linkelése helyett néhány kósza gondolatot írnék inkább. A tengeren határosak Líbiával*, és mivel éppen ott van a legnagyobb káosz Kadhafi után, onnan jönne most mindenki, aki menekül valami elől (nyomor, Boko Haram, vízhiány stb.) Afrikában, de időszakosan még a Közel-Keletről is próbáltak arrafelé Európába jönni. Az meg már nemzetközi jogi kérdés, hogy - elvileg - nem mondhatod azt, hogy nem jöhetnek, hanem el kell bírálni a kérelmeket.
Ez most Olaszországban izgalmas téma, sokat támadják ott a Líbia partjainál - véletlenül sem olasz vizeken - mentő civil szervezeteket, akik a beérkezők kétharmadát hozzák. Ez nehéz ügy, mert szerencsétlenek előbb-utóbb a vízbe vesznének, ha nem nem menti meg őket valaki előbb vagy utóbb, de így gyakorlatilag már tényleg bármire felzsuppolhatják őket az embercsempészek, és mennek is töemgével, hiszen már várják őket a kompok. Az embercsempészek pedig összefonódtak az IÁ-val, sőt közvetlenül ők szervezik a menekítést (ugye részben előlük is menekülnek), gyakorlatilag mára ez az egyik legfőbb vagy a legfőbb bevételi forrásuk.
Ugyanők azok, akik nyomják a propagandát az Európán belüli harcra, és büszkén hirdetik, hogy terroristákat is küldenek Európába. Ez alkalmas a radikalizálható muszlimok mozgósítására, az európaiak soraiban a veszélyérzet fokozására, és egyúttal tovább élezi a feszültséget. Nekik annál jobb, minél nagyobb az iszlamofóbia, tehát nekik céljuk azt is fokozni, és ezzel a vallásháborús propagandájukat sikerre juttatni.
Tehát hiába szeretnék az olaszok, ha Líbiában lennének a táborok, amíg néhány hete is tankok vonulgattak és harcolgattak Tripoliban. Meg hát ez is olyan, hogy sok esetben vissza sem akarják fogadni akik elmennek (Líbiában ugye a nem létező központi hatalom hogy fogadná vissza a nigériaikat?), főleg Afganisztánban voltak ezzel problémák, akik a saját állampolgáraikat sem szívesen fogadják vissza, akiknek korrekt eljárás keretében elutasították a menedékkérelmét.
Azt ugye a nemzetközi közösség nem vállalta fel, hogy Líbiába bevonulva az általuk hivatalosan támogatott egységkormány mellett rendet tegyen, diplomáciai úton próbálják közelíteni a feleket. De még ha ott és más országokban rend is lenne, az nem oldaná meg Afrika és Ázsia minden gondját.
Egyébként meg nemcsak a százezres mobilokról van szó. Nyilván Európán belül is látszik, hogy válogatnak, lásd a Calais-nál Angliáéba átszökni tervezőket, a kvótában eddig szétosztottak gazdagabb országokba vándorlását, vagy egyáltalán a Németország után még Svédországba továbbállókat, de az is probléma, hogy a szomszédos országokban rendre tanulási és munkalehetőség nélkül tengődniük tömegtáborokban, ami mondjuk egy felelős szülőnek akkor sem opció, ha ez már biztonságos. Ezen persze próbáltak javítani a törökök, főleg amíg szívesen látták a német politikusokat (most mosolyszünet van), akiknek mutogathatták a vállalhatóbb intézményeiket. Egyébként ők sem hülyék, Erdogan a diplomás szíreket le akarja fölözni, állampolgárságot is adna nekik. Szóval ha rajta múlik, nem az intelligencia jut el hozzánk.
*Merkel a szíriai menekültekért érzett európai felelősséget az idei müncheni biztonsági konferencián azzal is indokolta, hogy Ciprus révén az EU a tengeren határos velük. Ugye a gyakorlatban a többségük Törökországon át jön, mikor mennyire engedik onnan őket, és mikor mennyire keresnek alternatív tengeri útvonalakat.
Ne felejtsük el, hogy az ISIS-terroristát és minden más dzsihádistát is kitagadja a jelenlegi muszlim hit, szóval szigorúan nézve ezek még csak nem is muszlimok, hanem valamiféle szektások, akik a régi dzsihád-elméletből táplálkoznak.
Ez nem ilyen egyszerű, nincs erre muszlim pápa (sőt összkeresztény pápa sincs), sem megfelelő propaganda az IÁ-val szemben. Eleve mi az, hogy a muszlim hit kitagad? Létezik ilyen cselekvő? A szunnita tömegeknek szignifikáns része nem tekinti muszlimnak a síitákat sem, és viszont. Sőt a síiták közül sokan az alavitákat sem. Köztük számos imám is, akiket nincs senki, aki eltiltson a Korán-értelmezéstől vagy kitegyen egy fiktív összmuszlim egyházból. (A Koránban pedig vannak erőszakos passzusok. Igen, az európai muszlimok hivatalos kiadványai szépen értelmezik, hogy azok valójában miért is békések, de ettől még sokan mégis máshogy értelmezik őket, és Mohamed, a szerző is alkalmazta őket véresen.)
Az persze tök jó, hogy időnként konferenciákon vagy közös nyilatkozatban elhatárolódnak, ezek megjelennek a sajtóban, a teljes szöveget pedig el lehet olvasni az interneten. Meg néha csináltak muszlim államok reklámvideót "ne légy terrorista!" jelszóval, de az IÁ kissé jobban nyomja. Ettől viszont az átlag muszlim hívőnek (aki a hit hordozója ugyebár) nem feltétlen fordul meg a fejében a merénylet vallási hovatartozását kétségbe vonni. Az megkerülhetetlen, hogy adott vallás és úgy általában kultúrkör mit mond az egyén és közösség viszonyáról, az emberi élet rétékéről és feláldozhatóságáról, mik a történelmileg kialakult bevett eszközök a politikai célok elérésre stb. Más ez a Közel-Keleten, nemcsak az arabok robbantgattak ott, de ugye Izrael létrejöttét is civileket is célzó terrorcselekmények előzték meg. (De persze Európában is csináltak ezt-azt a baszkok vagy az északírek, hogy modernebb példáknál maradjunk. Általában a célok elérésre az ehhez hasonló eszközök alkalmazása kevésbé bevett, pláne manapság.)
Naivitás azt hinni, hogy néhány elhatárolódás mindent megold. Egyetértek azzal, hogy az iszlám nem egyenlő a terrorral, de ez is éppen egy olyan pont, ahol még rengeteget kellene tenni, és ez marhára nehéz. Persze a legkönnyebb monitor mögül hüledezni egy teljesen más értékrend és gondolkodásmód kapcsán, mintha azt hinnénk, hogy ugyanazon a szocializáción mentek át generációkon át, mint mi.
Azért azt beláthatod, hogy harmadik világbeli példákat szerencsétlen volt hozni, hiszen a XX. század első felében éppen tettek a gyarmatokon zajló eseményekre magasról. Szóval éppen azt tudod alátámasztani velük, hogy a második világháború után más lett a helyzet, ahogy arra Zaxx is célzott. A világháború alatt egyébként tényleg más volt a súlya az ott történteknek, még az §50-es években is, mint később. Meg ugye a szovjeteknek is engedték a holodomort (azért ma máshogy csapódna le az a kiéheztetés).
Minden volt a történelemben, még a '90-es években is, csak konzekvens menetrend nem a beavatkozásra. Az máig nincs. Lásd Szíria.
Bár a téma többé-kevésbé ON, direktebb politzálásba hajásra van más hely az RW-n, és ott is mértéket kérek. Remélem, mindenki érzi, mi az, ami már nem idevaló, és nem lepődik meg, ha átmozgatásra kerül.
Nem számítottam rá, de elég gyorsnak bizonyultam ahhoz, hogy a kertben elkapjak egy kisnyulat (valójában inkább stealth skillből kaptam el, kölcsönös kifárasztás után, segédhajtókkal). Persze a kis piszoknak nem volt elég rácsapni a hátára, hogy ő a fogó, csak negyedjére mertem olyan erősen rámarkolni, hogy meg nem szökjön. Már otthon van a testvéreivel és a gazdáival, de szerintem lesz itt még visszavágó.
A valódi győztesek viszont a szúnyogok, akik felzabáltak engem.
Az orvostudomány már csak ilyen. Minden bizonnyal most is ül a dolgozószobájában, simogatja a macskáját, és azt latolgatja, hogy kit fog legközelebb megnyomorítani.
Találtam egy képet is dr. Medicine-ről:
rwurl=http://www.filmandfurniture.com/wp-content/uploads/2015/05/dr-evil-ox-ch...
Persze ezek között is van olyan aki annyira nem kötődik a vallásához, de van aki nagyon.
Nem feltétlen ettől függ amúgy. Főleg - akár világiasan nevelt - fiataloknál jellemző, hogy hirtelen komolyan veszik a vallásukat, éppen azért, mert a számukra idegen társadalomban, ahol versenyhátrányban vannak, nem találják a helyüket. Ez a gyökérkeresés gyakran odavezet, hogy az Iszlám Állam propagandája találja meg őket (nemcsak hogy tudatosan célozzák őket, de eleve tudatosan és személyre szabottan is keresik őket). De ugye időnként még felnőtt fehérek is akadnak, akik felcsapnak IÁ-harcosnak, vagy lányok, akik beházasodnak valamiféle terrorista romantikától fűtve.
Szóval messze nem arról van szó, hogy aki nagyon vallásos muszlim, az potenciálisan a legveszélyesebb. Nem ilyen egyszerű szűrni. És nyilván attól, hogy sok a jó fej, a konkrét merénylő pedig kevés, a fehérek és a feketék között ott a szürkezóna is, pláne aránylag homogén közösségekben (értsd: akik amúgy sem főleg Jodával barátkoznak).
Engem sem robbantott fel még egy muszlim ismerős vagy ismeretlen sem, bár a legutóbbi élményem ennél sokkal rosszabb volt: nem volt sörük.
Azért Ázsia elég nagy ahhoz, hogy ilyesmit leírni erős legyen :) És mondjuk éppen Vietnamban nincsenek muszlimok, ellenben a Közel-Kelettől (mellesleg ez is Ázsia) távolabb is számos konfliktus volt például hindik és muszlimok között. A muszlim ujgurok is beálltak az IÁ mögé Kínában (merényletek is vannak, sőt otthonról is elmennek máshová harcolni, terrorcselekményeket előkészíteni), persze őket tényleg elnyomják. A történelem folyamán pedig etnikai alapon is történtek sokmilliós genocídium Ázsiában. Ez az egész sokkal bonyolultabb annál hogy vice versa el lehessen intézni néhány felületes és leegyszerűsítő bekezdéssel - bármelyik oldalról.
Duterte pedig elég "érdekes" egyéniség, de őt éppen azért választották meg 2016-ban, mert már előtte is évi több száz terrortámadás volt (de ezek jelentős részével nem sikerült halálos áldozatot szedniük, amúgy gyakorlatilag külön szigetük van hupákolni), és ezek megoldását várták tőle. 2013 volt a leghalálosabb év, 2015 követte azt szorosan. Nem tudom, hogy 2016-ról van-e már hitelnek tekinthető adat.
Két szemléltető kép alább, csalókák lehetnek annyiból, hogy a Közel-Keleten vagy Afganisztánban sokkal többen halnak meg, mint más hasonló színű országokban.
rwurl=https://i0.wp.com/investvine.com/wp-content/uploads/2015/11/Global-Terro...
rwurl=http://www.dw.com/image/36411532_401.png
Legutóbbi jelentés itt.
@Joda
A "multikulti" nem csak abból áll, hogy a belvárosban beülsz egy vegyesebb szórakozóhelyre (most nem azt mondom, hogy ennyiben merül ki a tapasztalatod, ne érts félre, de feltételezem, a gettókat kerülöd). Léteznek gettók is bőven, olykor szinte egész kerületek lázadnak fel. Molenbeek Brüsszelben sem arról híres, hogy kiutálnák onnan a terrorista-utánpótlást. Nem minden muszlim vagy arab ördög, de nem arról van szó, hogy pár ember előkerül a semmiből, és robbantgat. Éppen ebben áll Manchester és a többi hasonló eset problémája is: nem lehet annyi embert kielégítően megfigyelni, pláne előzmény nélkül. (Mondjuk éppen a manchesteri támadóra és más esetekben is előkerültek az iszlamista kapcsolati hálójuk miatt az elkövetők.)
De persze eredendően az egész multikulturalizmus kérdéskörének nem arról kéne szólnia, hogy terrorizmus vagy sem.
A továbbiakban pedig az átpolitizálás elkerülését javaslom, azt a megfelelő helyen lehet folytatni.
Persze ezt mi nem igazán érezzük, mert hozzánk vagy 20 éves késéssel hozták be. :D
Az IMDb-n valóban 2002-es magyarországi debütálást írnak (talán akkor szinkronizálták újra? vagy csak a DVD-hez?), de ettől még ment a közszolgálatin, egy-két évvel a rendszerváltás után (én néztem is akkor), tehát az első évad "csak" 7-8 évet késett. Magyarországon nem vált akkora eseménnyé a vetítése, mint a hosszan futó és orrba-szájba ismételt Dallasé vagy Baywatché, ezért valószínűleg lemaradtál róla, hogy nálunk is volt.
Az egy másik játék, másik cég. Továbbra is készül.