Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nekem semmi bajom benne Cruise-zal. Az első rész is tetszett, még a zsánerhez mérten értelmes is volt, ez az előzetes is tetszetős. Zwick sem hangzik rosszul, ha nem is egy Kuroszava :)
Az eredeti forrás viszont mást ír.
Newcomer this month Overwatch (NASDAQ: ATVI) tops May’s revenue rankings with $269 million in earnings across PC and console.
Mellesleg a főoldalra is kikerült a téma, további Overwatchot és más játékokat érintő adatokkal kiegészítve.
Én azért nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy a létszámemelés néhány csapatnak segített. Saccra nyolcnak, és szerintem köztük vagyunk ;)
Én csak azt nem értem, hogy a sikereknek való öröm mellett miért kell magyarázkodni amiatt, mert a versenykiírás segített nekünk. Persze lehet azt mondani, hogy akkor is kijutnánk az Izland elleni döntetlenből következően, ha még mindig négy csapat alkotná a kontinenstorna mezőnyét, de az efféle logikával én nem tudok azonosulni. Pláne, hogy erősen hasonló rendszerben és csoportban kellett volna a 16 közé bejutnunk, mint a 24 közé, és nem csak azért lettünk harmadikok, mert úgyis belefért. Magyarázkodni a csoportelső észak-íreknek kellene.
Más sportágakban is jellemző egyébként, hogy egy-egy válogatottnak segít a versenykiírás. Például női kézilabdában a lengyelek jobban fel tudtak készülni a vb egyenes kieséses meccseire, nekünk pedig az Eb-k csoportközpontú küzdelmei jöttek be inkább (de az utolsó két érmes vb-szereplésünknél is a végjátékhoz közelebb kezdődött az egyenes kiesés). Persze az eredményeket befolyásolja az erőviszonyok változása és a pillanatnyi forma is, de ez is tényező. Örülhetünk, hogy most a focinál jól jöttünk ki ebből, sőt a jelek szerint a sportág is.
Nekem elég nagy nanemá (na jó nem az, tudjuk, hogy megy ez), hogy ez sokaknak a Saints Row-ból maradt meg, miközben a GTA: San Andreas főszálán is szerepelt. Senki nem jutott ki Los Santosból?
Ha a diskurzus arról szólt volna, hogy egyikünk jóslata szerint kijut a magyar csapat, a másikunk szerint nem, akkor igen. Csak az a baj, hogy nem erről volt szó.
Ha holnap bevonulunk Isztambulba, és annektáljuk egész Törökországot, attól még elvesztettük 1526-ban a mohácsi csatát. Legfeljebb megpróbálhatjuk meghamisítani a történelmet ;)
Meglatjuk. (ha lesz meg egy dontetlenunk legalabb, akkor valoszinuleg a 16-os EB-re is kijutottunk volna)
Miért is? 16-os Eb-re a második hely kellett volna a pótselejtezőhöz is, és ott az élesebb verseny miatt keményebb ellenfél is jöhetett volna Norvégiánál. Azt már most tudjuk, hogy nem jutottunk volna ki. Az itt szép döntetlenek pedig ott kellemetlen pontvesztést is jelenthetnek, ez sok mindentől függ. Bár kétséges, mennyire érdemes eltérő versenykiírás és körülmények mellett más időben rendezett sorozatokat összehasonlítani. Egy selejtezőkön brillírozó csapat simán kieshet a csoportkörből, és fordítva.
A 2014-es vb-bronz sem garantálta Hollandiának a kijutást, szóval ne szálljunk el, és ne extrapoláljunk mindebből majdani eredményeket, mert értelmezhetetlen ;)
A játék és az irány viszont nagyon jó, ez a teljesítmény nyilván biztató lenne a jövőbeli selejtezőket illetően is. Tetszik, amit látok, tényleg, bizakodni van miért, de a racionalittástól ettől még nem kell elszakadni.
A tények kedvéért tegyük hozzá, hogy egy éppen téged támadó, durva hangnemű kommenttől kezdődött a törlés, a válaszkommentek pedig automatikusan törlődnek, onnan az összevisszaság. Sem cikket, sem hozzászólást nem törlünk azért önhatalmúlag, mert az abban szereplő véleménnyel vagy állításokkal nem értünk egyet. Amíg szabályt nem sért ez nem moderációs kérdés lenne, hanem szerkesztői.
A moderáláson lovaglás pedig offtopik, és nem szokás tűrni az azzal való szemetelést. Ha kérdés vagy észrevétel van a témában, akkor azt kulturált módon a Moderátorok figyelmébe topikban lehet megosztani, az eltérő véleményt nem üldözzük, de hosszas vitát ott sem kérünk. Ajánlom emellett a házirendünk olvasgatását is.
A cikk körüli perpatvar várható volt, de erős túlzás szerintem. Akárhogy is nézzük, lehet élvezni és felvállalni a pornót, de azt látni kell, hogy ha beengedik egy úgymond művészeti ág egyik legfontosabb rendezvényére - ha az E3 alapvetően egy marketingzsibvásár is -, az jelent valamit. Például azt, hogy komolytalanabb színben tünteti fel magát. Ez tény, minden cég, minden érdekképviseleti szerv is próbál imázst építeni, és megítélik, ha nem comme il faut dolgot művel. Prűdségből? Álszentségből? Abból is, de a játékipart igenis negatív színben tünteti fel az E3-as pornó, még akkor is, ha nem kapott nagy negatív visszhangot, ez éppen a komolyan vehetőségét csökkenti. Lehet azt mondani, hogy ezt fel kell vállalni a szabadság valamilyen sajátos értelmezése nevében, de attól még mai világban ez egy rendhagyó lépés volt, amit nem lehet annyival elintézni, hogy mindenki néz pornót és sok a pénz benne.
Azért a világ sem dőlt össze, és nem ettől vesznek el automatikusan az elkövetkező generációk, nem értek egyet minden leírt Zaxx, de ez is egy olyan téma, amiről lehetne beszélni. (Bár nem tartom a az RW legfontosabb kitárgyalandó témájának, de nem hülyeség. Persze jobb akkor már kevésbé felületesen belemenni, és jobb, ha látszik a vélemény és a tényanyag közötti különbség.) Mármint értelmesen kommunikálni képes embereknek.
Egyébként meg valahol vicces erkölcscsősznek beállítani valakit, mert nem pornórajongó a megnyilvánulása, majd eltartott kisujjal azon hüledezni, hogy mennyire bulváros a téma.
Volt egy kis törlés. A minősíthetetlen hangnemre semmi szükség nincsen az egyet nem értés kifejezéséhez. Aki mégis így érzi, az kénytelen lesz leszokni róla vagy az RW-ről.
Igazad lenne, ha lenne valami nagyobb cél a pénzgyűjtésre. De jelenleg csak az a kérdés, hogy jó-e a 2 forintos penészes kifli, vagy váltsunk sajtos stanglira 4 forintért. Has erről megy a diskurzus, a legelkötelezettebb sem fogja azt mondani, hogy felvesz egy jelzálogot, mert szívesen befizet ötmilliárd évre.
Ez már a trollok elleni küzdelem kérdése. Arra biztosan nem az a válasz, hogy olyan szintre butított játékot kell összehozni, amiben a csapattárs tettei nem számítanak.
Jellemző, hogy az avoid funkciót is ki kell venni, mert a jó játékosokat jelentik, nem a gyökereket.
A legjobb az lenne, ha azt lehetne megadni, hogy magad mellé sorsolva kit akarsz elkerülni (tuti nem a Widow of the Yearre szavaznának a tömegek), illetve saját csapattársakat lehetne kiszavazni menet közben, és hatékonyan lehetne jelenteni a trollokat.
Én ritkábban játszom vadigenekkel, így kevésbé érint a probléma, és a tapasztalataim is árnyaltabbak voltak eddig. A trollok marginálisnak tűnnek ahhoz képest, hogy egyszerűen bénább csapattársakat kapok, mint ellenfeleket. Persze ez szerencse kérdése (randommal még jobb is a győzelmi arányom, gyakran zsinórban tarol úgy az alkalmi csapatom, lehet, hogy ellened játszom olyankor ;), mert a másik oldal is szívhat. Eközben azért nyílt meccsen is sikerült már marha izgalmasan nyerni a játékidő felét overtime-ban tolva a szekeret, ahol mindenki megtette a magáét mindkét oldalon, és nüanszok döntöttek.
Nagyon kínos lenne, ha a különböző kasztok/hősök együttműködésére építő játékban lehetne nyerni egy jó csapat ellen úgy, hogy nálunk a fél csapat idióta. Értelme nem lenne a játéknak, az egész koncepció alól kirúgná a hokedlit. Ugye a CoD-ban sem volt ugyanaz, amíg menő volt, publikus szerveren TDM-ezni vagy wart vívni a megszokott csapattal.
Persze barmok miatt mindig bosszantó veszíteni. Komolyabb szintvesztési lehetőségek pedig mindenképpen jó lenne kompetitívbe, így kirostálná azokat, akik sokat ülnek az Overwatch előtt, de TDM-et nyomnak, azt is rosszul. A gond vele az lehetne, hogy a nem fekvő karakterektől még inkább elriasztaná a játékosokat, illetve bizonyos hősökkel könnyebb jónak lenni (pl. Mercyvel is, ha már a supportot hiányoljátok).
Egyébként most nagyjából azon izgulunk, hogy a tucatnyi vagy több fizetni hajlandó érintett nagy néha belemerné-e dobni még egy sör árát? És magyar árakról beszélek, nem norvégról, azért már beköltöztetnék az egész bandát az RW-s kibertérbe.
Nem mondom, hogy fölöslegesen költsünk többet, de kérdés, hogy meg tudunk-e bízni ezután az illetékesekben. A lényeg, hogy backup legyen.
A WoW bár MMO, de közben mégiscsak egy sztorivonalon is kalauzolgat keresztül, az Overwatch pedig egy kizárólagosan multis FPS, mely kapott hangulatalapozó/promóciós kisfilmeket. Megjegyzem, nálam SSD-n szorong játék, nem bánom, ha fölöslegesen nem növelik az install méretét. Nem mintha azon múlna, de örülök a szerény méretű installnak.
Még ha a Blizzard-játékokban 4K-ban adnák a videót, és azon kívül 240p-ben nézhetnénk csak YouTube-on a modemes netünkkel, jobban érthető lenne a probléma, de nem ez a helyzet 2016-ban. (Mármint a Blizzard oldaláról sem, a csúcs rendervideóikat eléggé borzasztó minőségben képesek betenni a játékaikba, lásd SC2.)
Én Steamen nem látom pár napja, már a játék oldalát adja ki demó nélkül a korábbi link. Nálam mondjuk ennek ellenére ment tegnap is, mivel már korábban letöltöttem.
Ezek szerint nyilván orvosolják ezt, ami nagyon helyes.
Nem is laccsolok!
Inkább képletesen értettem, még mindig nem világos számomra, hogy mi történt, de valami nagy lúzerkedésnek szaglik. Nem tudom már, hogy mekkora kedvezménnyel vagyunk náluk, de teljesen piaci áron több mint kínos lenne történet nagyon jó indok nélkül.
Az állásfoglalásukra pedig mehet postafordultával a faszkorbács.
Most már tényleg jónak tűnik minden, de kb. eddig a percig még nagyon nem stimmelt. Szóval mi a fészkes fene volt ez?
herr STORCK most kivalo teljesitmenyt nyujtott
megmutatta, hogy nem kellett volna 30 evig szivnunk,
Persze, hogy nem, ő már előbb fel emelte volna az Eb-létszámot, mint magyar szövetségi kapitány.
Szép volt, jó volt az eddigi, de nem kell átesni a ló túloldalára. Több esetben is ott ólálkodtunk a selejtezőcsoportok továbbjutó helyeihez közel, többször értünk el jó meccsen szép eredményt (bár az is igaz: ki-ki meccsen tényleg több évtizede nem, legfeljebb a finneknek rúgott Fortuna gólokat). Egy más (ilyen) kiírásban benne lehetett volna az, amit eddig produkáltunk, egy kis mázlival (ami nyilván volt most is). Én is látom a szemléletváltást, de ne kezdd el Griftert igazolni! ;)
Ez tűnik a legvalószínűbbnek. A Microsoftnak ez több eladást hozhat, de rajtunk sokat nem segít, viszont jó jel, hogy legalább ennyit engedniük kellett. Nem mintha nem lehetett volna tudni, hogy a Windows Store bukás. Ha viszont teljesen steamessé tennék a saját UWP-s játékaikat, az nagy dolog lenne.
Sokan azt felejtik el a foci kritikájánál, hogy a magyar sikersportágakba is öntik az állami pénzt. Máshogy nem is működnének, piaci alapon semmiképp. Még nyugaton is kell beléjük közpénz, jobb esetben is cégek mecenatúrája tartja el őket, sosem realizálódó profittal (ha ez egyáltalán értelmezhető).
Jelenleg például kézilabdába annyi pénz áramlik, hogy a fél világ hozzánk igazolt már, több klub el sem tudja racionálisan költeni a pénzt (annyi pénzt kapnak utánpótlásra, hogy szinte gyerek sincs elég hozzá, "kénytelenek" a szabályokat kijátszva igazolásokra elkölteni), a középszerű magyar játékosok is eszetlen pénzeket kapnak, az élcsapatokat pedig elég nagy arányban légiósok alkotják. És a milliárdok ellenére idén másodszor* lesz rá példa, hogy nem lesz csapatunk az olimpián, se férfi, se női, a közelében sem voltunk. Eközben politikai kinevezettekkel van tele a szövetség és számos klubvezetés.
Csak hát ezek kisebb tételek, kevesebb embert érdekelnek, hiszen egy NBI-es focicsapat költségvetéséből már végig lehet verni Európát.
Én úgy gondolom, hogy fölösleges azt sértegetni, aki örül, azzal, hogy betömték a száját cum pane et circensibus, vagy legalábbis az utóbbival. Itt mindenki kifejezte már többször, hogy kritikus, egymást csesztetni nincs értelme. Hogy országos szinten felhasználják, az egyértelmű, az még kétséges, hogy ez mennyit érhet. Egyszerű: a jónak örülni kell, a rossznak meg nem. A jó vezethet rosszhoz, így lehet örülni, ha mégse jött össze, de ha már mégis, akkor külön bosszankodni miatta már nincs értelme. Egyébként a sportnak van közösséget összekovácsoló, indetitást adó ereje, ami szerintem pozitív dolog, ha ki is használható. De hát a kultúra sem egy soha fel nem használt, értéksemleges valami, mégse kéne szanálni emiatt az egészet.
*Az első alakalom 1984 volt, amikor csípőből bojkottáltuk az egész olimpiát, egyébként kimondottan erős csapataink voltak. vb-ezüstérem, BL-győzelmek stb.
Valami tényleges fogyasztásteszt van már róla? Illetve, hogy mit várhatunk majd a riválisoktól? (Tudom, nincs még 1050/1060 spec.) Egyelőre az a 150-es TDP hat számomra riasztóan. A teljesítmény és az ár annak tűnik, amit vártam.
ezzel a driverrel már ment simán high-on,
Azért túlozni nem kell, a GTX 750 Ti a demóhoz sem elég simán high-hoz, inkább csak játszható vele, de ez a tempó mindenképpen erősebb kártyát kíván. Határozottan pofás egyébként, de a titkos pályát nem találtam meg, csak a babát :(
Tehát azt nézed, ami a legjobban érdekel, és annak is örülsz, ha van miért. Ez elsősorban Dulakhnak válasz, nem nekem.
Persze lehet a foci ellen kiállni, és "bezzegalengőtekézni".
Én meg 20 percet néztem ebből az Eb-ből eddig, azt is olvasás közben, és abból is 5 perc már a hosszabbítás volt. Nálam főleg a tenisz az, ami időhiányban kiesik, mert nézhetetlen úgy, hogy egyfolytában játsszák, és egy meccs lehet egy óra vagy akár öt is, az időzónákról nem is beszélve. Néha nézem, de rendszeresen nem tudom követni. Nyilván én a női kézit követem viszonylag "hardcore" módon.
Hol vannak ezek az emberek, amikor a nemfutball-csapataink világversenyeken akár meg is nyerik az adott rendezvényt.
Mennyivel jobb, akkor négyévente megnéz az ember egy birkózómeccset az olimpiát vagy az öttusázókat, de egyébként nem is érdekli a sportág. A foci érdekli az embereket, ha okot kínálra, persze mindez nagy üzlet, így gerjeszti magát. De ezen az alapon kit érdekel az E3, ami egy marketing-puccparádé?
Na meg az baszna be, ha elbotladoznánk a döntőig, és megnyernénk az EB-t. :D
Az EB-t tuti nem fogjuk, az Eb-t talán ;)
de az is beszarik pár év után.
Mégis mitől? Nálam valahogy nem szokott.
Nem Psychonauts 2 lesz az, hanem a Psychonauts: Rhombus Ruin (PSVR) szerintem. Nem láttam még konferenciát, de így tűnik valószínűbbnek, lásd a képen szereplő szöveget.
Sőt, beleállt Flatline valakivel a DNF-beszámoló alatt is, pedig az az utolsó ilyen jellegű irományuk volt ;) Vagy Jabbával a Heroes V alatt. Mindkét esetben ellenbeszámoló is született belőle, ami szintén HW-s feature volt.
Én azzal egyetértek, hogy az RW-nek fórumjellege van főoldalt tekintve is, és a hirirónak is indokolt lehet belefolynia a diskurzusba, de azért azt érdemes mérlegelni, hogy érdemes-e minden hozzászólásra ugrani. Az még más bugyrokban is megkérdőjelezhető, itt pedig még furábbnak tűnhet. Emellett az sem árt, ha a főoldalra kikerült anyag már nem szorul értelmezési segédletre, hanem önmagában befejezett és kerek. (Bár nem volt ez itt akkora probléma, mint amekkora a lángja lett, inkább általánosságban értem.)