Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ezt Csepel már megcsinálta. Kíváncsi vagyok, hogy a százalékos arányokon mennyit rontott (meg).
Ezen a hétvégén a Square Enix tart kiárusítást. Azaz az "aprólék" mellett Deus Exek (soundtrackkel), Hitmanek, Tomb Raiderek, Thiefek, Legacy of Kainek (az első rész továbbra is fájóan hiányzik), ha bárkinek is hiányoznának. A legtöbb, ha nem mind, már volt olcsóbb, az Omikron - nem a GOG-on, de - ingyenes is.
Sony Interactive Entertainment granted DualShockers the chance to record sixteen minutes of gameplay.
Ugyanaz a demó, de a DualShockers rögzítette.
A Polygoné ez, kikockázva látszik a különbség:
Jogos, tettem be egy hasonló lehetőséget. Mindazonáltal nehéz megítélni, hogy mennyire lesz multifókuszú, illetve mennyire lesz opcionális. De a designt aligha hagyja érintetlenül, mint mondjuk a System Shock 2-ben.
Néhány cikknél nem stimmel a mozaikkép, pedig elvileg kellene. 10-re szűrve nálam még kettő hibádzik.
rwurl=http://www.kephost.com/images/2016/09/15/rewireda93f6.jpg
Szerintem a pedálját legfeljebb arra használnám, hogy felbukjak benne, mert úgysem tudom hová tenni. Szóval bármennyire is csábító az ajánlat, nem venném el más elől a bokatörés lehetőségét :)
Meg valami normális hűtés is elférne rajta.
Nekem fárasztó azzal kínlódni, hogy vegyek az enyémhez hasonló tudású procit, lottózzak vele, és megpróbáljam még mellé a sajátot is értékesíteni. Új vasat hordanék össze, rendben lenne, de így inkább másnak ajánlanám, magamnak nem :)
Nekem meg éppen kormányom nincs hozzá, amennyi autós játékkal érint. Gamepaddel játszanám nyilván.
A TDU1-et van még értelme mostanság elkezdeni egyedül? Elég jól tűröm, mi több élvezem a régi játékokat, de hát éppen nem az autós műfaj az, ami jól öregszik. (Amit úgy emlegetnek, hogy régen mennyire jó volt az irányítás, és mennyire nem sínautó, ahhoz képest a mai arcade cuccok is gyakran szimulátorok.)
Csak azért kérdezem, mert fölöslegesen nem venném le róla a fóliát, ha már eddig nem vesződtem vele :)
Jól használod, de a tearingre éppen a jól működő vsync az ellenszer, ha a vas megbirkózik a belőtt értékkel. Tehát a 100 fps-ből következik, hogy te marhára nem használtál vsyncet. Én használtam, és nálam nem is volt.
Gondolom az Uncharted azért tearingel néha, mert ott vsync nem akarja engedni behullani az fps-t. (Mókás, de a DOS-os The Lost Vikings Battle.netről letölthető verziója is hasonlóképp tearingel :)
A FUD-ot kerestem, ami az akkori böngészőmben volt bekönyvjelzőzve a HW mellé. Ilyenkor nehéz megállni a nosztalgiakattintást :) ÉS ezzel mindkettőtök előtt kimentettem magam - vagy nem, és jöhet a per.
Új/frissített engine-re első sandbox? Nem meglepő, hogy elszúrják. Az első Uncharted se volt sehol a 2-3-hoz képest, csúnyább is volt, be is akadt, tearing is volt. Semmi tragikus, de a Naughty idővel látványosan javított ezen.
Ezt azért mondom, mert amennyire én tudom, a Black Flag is egy folyékony álom volt az AC3 után. Téged nem éppen az a kalózos rész izgatott? Én leragadtam az előző VGA-mmal a Revelationsnél - és annak a 60 fps-énél. Nálam ami rosszul futott, az a PS3-as Brotherhood volt.
Viszont az eddigi fáma szerint 1080p-ben és 30 fps-ben fog futni Ezio, szóval a Ubi megint megcsinálta.
Mi a fene a HW sírhantján az az insurance form? A link linkjén van, 275 MB, én nem mertem letölteni :)
Igen, kiegészítettem a hírt két bekezdéssel, ott szerepel a forrás is hozzá.
Az Ezio-trilógia nálam is remekül futott PC-n, ahogy az első rész is. És eleve "remaster", szóval nem is hiányzik az újrakiadás. Na jó, ha a Uplaytől megszabadulnának, jöhetne. Csak nem nekem, mert mert nem újrajátszósak.
A többiben néha majdnem kíváncsi voltam néha, hogy mi történik, leszámítva az anyázást, hogy miért pofáznak bele a játékunkba, illetve a saját dumákba :) Itt egyszerűen már uncsi, hogy bedobnak az elején beépített titkos hősnek küzdeni a vírus ellen. Nyilván már sokadik zombis játék, de az is része a dolognak, hogy ennyire nem sikerült érdekesen felütniük. A Dead Island kezdeti CS-kategóriás hatásvadászata felcsigázóbb volt.
Még egyelőre sehol sem tart a sztori, szóval bármi lehet még belőle, csak nyomatékosítani akartam, hogy hú, itt még annyira sem érdekel a cselekmény, mint a Dead Islandben! Mondjuk akármennyire is maximum guilty pleasure volt a történet, a Ryder White-ot érdekes volt mellé tenni.
@Reaper
Nem zombiról volt szó, de sikerült már belefutni abból is randomba, akit mégis egy évig kellett ütni. Másokat sokkal hamarabb sikerült kivégezni. (És igen, tisztában vagyok a fegyverek kopásával, javíthatóságával.)
A játék elején még nagy arzenál nincs, de police baton egyelőre elég jónak számít.
Mondjuk én mindig is elleneztem a gigászi HP-t, legalábbis kivételes esetekben nézem el. Itt zavar. A játék még ettől jó az ugrabugrával kombinálva, és később nyilván lesz katana meg minden egyéb itt is.
Dying Light
Tegnap felmarkoltuk akcióban egy kis kooperatív mókához. Pár óra után a parkour tök jó benne, meg a zombikerülősebb mechanika, de amikor egy óráig kell szurkálnod csavarhúzóval fejbe az élő embert is, hogy a végén mégis egy robbantással nyírd ki (mert amúgy ki kell), az nagyon gáz. Értem én, hogy veszélyessé kell tenni a játékot, de ez baromság. Persze levettem nightmare-ről, mert ennek nincs értelme, de hardon is operál ezzel. Amúgy a konfrontációt kerülve nem rossz, csak ez a diablós HP-lekapirgálás egy első személyű nézetű modern játékban kicsinál.
Persze éppen a mássága miatt is bejövős, és mire nem lesz elég, gondolom, már megy a szaftolás is, és jönnek a Followingban behozott járművek is. Maga a sztori viszont sokkal érdektelenebb a Dead Islandénél vagy a Boredlands 2-jénél, pedig a Techland zombitémában nem ebben domborított eddig. Szerencsére így most sem vártam ezt el.
Nem ez a csúcs, de elég pofás amúgy, de cserébe már ez is a nyakára tud hágni egy i5-nek.
Azt psi tudja, hogy milyen lehetőségek vannak erre Drupalban, és pontosan miért így működik. Nagyrészt amúgy átmozgatás volt pár beleturkálással, címkecsere alig. De jellemzően valóban az okozott eddig frissítéshullámot.
Ezt még nem volt időm kipróbálni, de annak idején került ki pár orosz eredetű játékmenet-video ki a HW-re, és azok alapján sem voltam meggyőzve róla, hogy ütött volna. Azért örülök, hogy most ezt már tényleg megis tudhatjuk.
Egyébként meg nagyrészt renomé és IP-építés kérdése volt, hogy ki akarták-e adni. Addigra már a StarCRaft tarolása is egyértelművé tette, hogy a harmadik WarCrafttal nagyot lehet markolni, ha Koreában nem is jött össze az öntrónfosztás.
Továbbá egy gyakorlatilag kész játék bevezetése a piacra, kiadása, támogatása is még szignifikáns hányadát jelentette volna a plusz költségnek, nincs olyan, hogy ennél a stádiumnál már ingyenpénz lett volna. Az árát visszahozhatta volna, de az említett szempontok nem lett volna elég.
A Ghostnál is nagyon látszott, hogy elment mellette a világ, nem is maradt esélye megjelenni, de a StarCraftnak is kellett, hogy maga mögött hagyja a WarCraft II engine-jét.
Véget ért a technikai jellegű frissítésáradat.
Gucci vagy Hugo Boss öltönyben?
Nagyon sok játék azon a beállításokon, ahol jól muzsikálnak ezek a kártyák a 60 fps-re pályázóknál, kihozzák ezt 3 GB RAM-ból. Amelyik nem is, annál is elég "lényegtelenebb" beállításokat kikapcsolni hozzá. A jövőben ez változhat (eleve kinn az GTX 1060 6 GB vagy az RX 480 8 GB), de egyelőre ezeken a VGA-kon arányos a RAM mennyisége. Persze vannak kivételek, és különösebb gond nélkül, megzabáltatható. Van játék, melyben én is 4-5,5 között használom ki, anélkül hogy nagy plusz terhelést kapna egyébként
Itt is a inkább a procitól tartok, egyrészt egy nem húzható i5-ös tényleg egyre könnyebben elfogy, ami fölötte van, az meg drágább, ártartóbb és nehezebben cserélhető mint egy VGA. Az én CPU-m két éve még 10 ronggyal olcsóbb volt, mint a most, és most már egy inkább kezd elfogyni. Adam Jensen felfalja szőrüstől-bőrüstől.
Késik? Én eddig azt nem értettem, hogy hová siet.
Nézd, számomra a HW-t nem a megmaradt közösség jelentette/jelenti, az csak a HW maradékát jelenti, melyet nagyon kedvelek, és bár szerintem sokáig önfenntartó lenne, de egyre kopik.
A HW-n voltak jelen fejlesztők, sokkal színesebb ízlésvilággal pörögtek a játékos és filmes topikok. Ment a konzolgazdaságtanos témázgatás, még sportos topikok is. Más kor meg betévedt egy Geri a Bíborkával. Szállóigék születtek a hírek alatt, érdekes beszélgetések folytak. Rengeteg nick és a mögötte álló ember hiányzik nekem, valószínűleg olyanok is, akikre más alig emlékszik.
Később ebből tényleg csak a kocsma maradt, ami tök jó, de ezzel számomra is beszűkült a tartalom. Régi törzstagok koptak ki a morgósabb, negatívabb hangulattal és a főoldal eltűnésével (meg persze a családalapítással), szóval én nem mondanám, hogy ami maradt belőle, nem kis részben szinte friss arcokkal, az az igazi HW. Mindenki volt kiscsikó, én is 10 éve regisztráltam a HW-re kb. 7700.-ként (előtte csak a főoldalt olvastam, és a regisztrációhoz kötött kereső miatt regeltem csak, mert a hírek alatti kommentek bevonzottak), amikor már szerinted szűk körű volt, és a létszám pár év alatt még megduplázódott. Nem azt mondom, hogy az volt a fénykor, de nagyon sokan jöttek még utánam, az előttem lévőkből pedig sok őstag kikopott.
Én nem hiszem, hogy ha magunknak biztosítunk nagyobb teret a hírek megvitatására a topikstruktúra helyett, és emellett ezt a külvilágra nyitásra is felhasználjuk, az árt a közösségnek. Vagy már kiszorítottak a tini csajok? Én úgy gondolom, hogy ha fenntartjuk a pezsgést, az még mindig jobb eszköz a meglévők megtartására és a régiek visszaszerzésére, az esetleges újkrumplik mellett, mint a tespedés. Semmi olyan drasztikus nem történt, ami indokolja ezt az éles szembeállítást, pláne nem a HW-s szigorhoz képest. Nem tudok azonosulni azzal, ha valakinek gyomoridege van minden új regisztrációtól, de nyilván nem is ringatom magam abba, hogy a régi dicsőség visszaállítása a része az ötéves tervnek, amikor más fórumok is haldoklanak. Azt viszont szeretném, ha legalább az ablakot nyitva hagynánk, sőt ki is világítanánk, hogy akinek ez így tetszik, az esélyt kaphasson.
A konkrét példákkal pedig túlkombinálod, láthatnád, hogy mi ennyire nem esküszünk össze profin :) Grifter a régi tagokkal szívózott (és nekik is legük lett ebből), a házirendre tett magasról, és nem a nyitás miatt kapott kétszer is bant. Az nyilvánvaló, hogy a nyitás a moderáció komolyabban vételét jelenti, de Grifter így zártan is kezelhetetlen volt, tehát cáfolom az ultimate goal miatti lépést. Egyébként jelenleg nincs is bannolva, de ha visszajön, és folytatja, akkor végleg távoznia kell (ő egyébként végleges bant kért magára, vélhetően ezért sem jött vissza). Akkor is, ha már csak ő és egy moderátor lesz itt aktív, nem kellenek ahhoz friss tömegek, akiket féltünk. Nem valami váltás miatt lett vége annak, hogy a moderátorok "fedezték", hanem a csehóban sem volt már így tartható a helyzet. Természetesen másra is áll, hogy azt nem lehet csinálni, és valahogy eddig mindenki meg is állta. Talán erre nem is érdemes több szót vesztegetni.
UbiSoft-akció a GOG-on. Aki még kedd reggelig kattint, nem csúszik le róla.
A sok jóság között a legérdekesebb talán az Albion, mert az nem olyan régóta szerepel a katalógusukban, míg a legtöbb már százszor volt akciós, akár jobban is.
Holnap estig már nemigen tudok betenni semmit, akkor majd leszek. De emiatt másnak nem kell visszafognia magát.
Egyrészt valóban strukturáltabban kellene ezeknek megvalósulnia, jogos, hogy megérdemelt volna dedikált topikot* (bár ezt és Webdrótot is érdemes időnként pásztáznia annak, akit érdekelnek a változások, irányok, mert mégiscsak itt jelentkeznek), másrészt természetes, a változásoktól való félelem, ez nálam is megvan.
Azt is érdemes hozzátenni, hogy éppen emiatt ilyen kérdésekben nagyon nehéz dönteni demokratikusan, mert akkor sosem történik semmi. Éppen olyan ritkán működik, mint a főoldal-fórum kombó :) Amiben egyébként én látok fantáziát.
És most nem a dolgok jobb megtárgyalása vagy a demokrácia ellen vagyok (arra lehet törekedni, illetve hosszú véleményszondázásokkal előkészíteni stb.), mert az én verzióm érvényesült, mert marhára nem erről van szó. Nekem is vannak fenntartásaim, nekem is más volt az eredeti elképzelésem, néha az én fejem fölött is zajlanak az események, de ez a társaság egy jelentős része által látogatott topikban mégiscsak ki lett tárgyalva, többek észrevételét beépítve, és azért inkább bizakodva várom, hogy hogyan ki. Meg hát én néha úgy érzem, hogy még így is több időt vesz el tőlem az oldalról diskurálás, mint a tartalomgyártás rá vagy a csevegés. Pedig erre is szükség van, csak gyakran bonyolult és hosszú folyamat még az ad hoc látszat ellenére is.
*Vicces, de éppen nem sokkal előtte volt téma a Webdrótban, hogy sokakat más felhasználóval léptetett be, így Bagoly be is nyögte ott, hogy neked mennyi olvasatlan hozzászólásod gyűlt össze. Hátha ebből is kimaradtál. Egyébként én sem olvasom mindig, csak ha van valami hirirói technikai jellegű fejlesztés, az nyilván lecsapódik nálam, így odafáradok.
Most komolyan az a cél, hogy legyen egy n+1. magyar gamer hírportál a hwról menekült keménymag rovására?
Nézd, én nagyon sajnáltam, hogy sok mindenki kikopott a HW-ről, és belterjessé vált. Bírom a közösséget, el lehet így is lenni, és nem is érdemes az egekig emelni az ambíciókat, de nekem személy szerint a lassan sorvadó fórum a haveri beszélgetésekkel kevés, sőt csak egyre kevesebb, ha a HW-re gondolok.
Azt viszont nem tudom, hogy mi megy ezzel a kemény mag rovására, vagy például miben zavarja konkrétan a te napi fórumozásodat. Szerintem ha beszélhetünk is eltérő irányokról, szerintem nem kellene ennyire élesen egymással szemben meghatározni a különböző elképzeléseket, már csak a lehetőségek miatt sincs erről szó.
18-34 év közötti hajadonokra vonatkozik a statisztika, valamivel több is az 40%-nál.