Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ő ugyan nem, mert mostanában Belgiumban ténykedik.
Csak ezt nem asztali gépre találták ki, vagy nem tudom mi ez. Viszont a Médiaklikken is elérhető a héten.
Tudom, ahogy a Wizardryban is, de ott sem a a balanszírozottságukról híresek. Ami viszont egy egy RPG-ben még poénként elmegy, stratégiában kínosabb lehet. Vagy marad egy jól belőtt, de szemre gyenge high tech vár. Persze úgyis poén lehetett volna, de megvoltak a fenntartásaim. Bezzeg a Conflux! :)
Számomra mindig érthetetlenül gyengék voltak a Forge egységeinek statisztikái. Elpuhította őket a technológia, a genetikájukat nem nemesítették eléggé. Nem tudom, hogy miként sikerülhetett volna reálisan és kiegyensúlyozva elhelyezni őket a lore-ban, de ezzel mindig kínlódtak az RPG-kben, amikor a high fantasy találkozott a sci-fivel.
A juggernaut viszont feltűnően hasonlít a negyedik rész dragon golemjére, egyértelmű, hogy az lett a menedéke.
Ezt a tévében elkaptam egyszer jó régen, és még tetszett is.
És persze RIP.
Szerintem itt félrement a téma, mert én a túlértékelt arra gondoltam, amikor hirtelen az lett a világ legjobb és a legokosabb filmje, mert egy akciófilmhez képest meglepően sokat lehetett rajta gondolkodni. Tényleg nem azt mondom, hogy nem hozható fel filozófiaórán, vagy nem király (hogy a viharba ne lenne az?!), de sokan túltolták, mint aki először látott értelmes filmet (lásd még Shawshank Redemption). De basszus, neked beszélek a túltolásról, aki szerint a folytatások devalválták az eredeti élményt! ;)
Nyilván a generációs élményről bizonyos értelemben lemaradtam, de mivel nem is volt beszédtéma a film a köreimben, nem is lett volna az úgy meg, mint a VHS-ről frissiben - nem nagy, sőt semmilyen vásznon - látott T2, mely jobban az identitásom részévé vált. Más élmény lehetett volna, de nem kell eltúlozni, mert a Mátrix körüli hype-ot és annak jogos részét simán érzem, és osztom. Ellenben hiába láttam első felnőtt kíséret nélküli filmként moziban a Jurassic Parkot vagy később az Independence Dayt (ez más kategória, de elő szokott itt jönni), egyik sem lett maradandó, és jóval kevésbé értem itt körülöttük a nosztalgiát. Persze a JP marha látványos volt, és ütött gyerekként, de mára megfakult. (A Return of the Kinggel meg jobban jártam volna DVD-n, ezt már tudom, ez van.)
Amiről viszont tényleg lecsúsztam, és tulajdonképpen vele onolni jöttem ide, az a Forbidden Planet.
Jó kis retró sci-fi az '50-es évekből, melyben Leslie Nielsen játssza Kirk kapitány előképét, nem is jut eszembe más, ami ennyire vállalhatóan néz ki az érából, ez a csúcs, amit ismerek, korához képest már-már ledöbbentő technikailag. És még jópofa is, szórakoztató is, bár mai fejjel nehéz meglepődni rajta, belekötni itt-ott könnyebb, de egyébként is korrekt, a maga retróbájával. Na ennek jót tett volna sci-fi szűzebben nekiállni, és ott tátani a számat a moziban premierkor, mert ez a más élmény most, nem a Mátrix 2002-ben!
Shakespeare A vihar című színművének az adaptációjaként is szokták emlegetni, de ez barokkos túlzás, nemcsak a sci-fi környezet miatt, de más a létező párhuzamokon túl teljesen más a cselekmény, a karakterek, és úgy egyáltalán a fő motívum is. Szóval az inspiráció a helyes szó, azt pedig jól helyről vették, és jól használták.
A The Day the Earth Stood Still és az Invasion of the Body Snatchers mellett a kedvenc sci-fim lett a korszakból. A kortárs feldolgozás nagyágyúkat többnyire láttam, de vagy csak korrekt mai szemmel már (a The Thing From Another Worldöt Carpenter verziója lenyomta filmként, amellett, hogy hívebb és jobb feldolgozása az eredeti matériának), vagy eleve nem tetszett (a The War of the Worlds gyenge, de nekem a régi Time Machine is csalódás volt).
Én azt is csodálom, hogy ezt bevállalták, a Limbicnek gyakorlatilag egy rajongói projektje ez, melyre pénzt adtak. Hasonló RPG-ket már csak a garázsban fejlesztenek. Így nézve még jófejségnek is lehet venni egy nagy és gonosz kiadótól. (OK, nyilván kellett a Legend of Grimrock és Kickstarter-nosztalgia hozzá.) A játékot még én sem próbáltam, tehát arról magáról nem tudok véleményt mondani, de annak idején minden láthatóan riasztó vonása ellenére is rokonszenvesnek tűnt. Aztán vagy elborzadok én is, vagy megszeretem :) Mondjuk nálam a - szabad mozgású - Wizardry (8) amúgy is elviszi a show-t a széria elől, és ezt tényleg nem RPG-sznobizmusból mondom.
Ráadásul a Heroest azért nagyobb hype-pal nyomatták, és ott nem feltámasztás, hanem iszap alá nyomás szaga volt a teszkógazdaságos kategóriába süllyedésnek. Teszem hozzá, már a Heroes V mozdulatlan ajkú karakterei körül pörgő kamera is übergáz volt 2005-ben, és az a játék is eléggé félkészen jelent meg, mégis az egy jó játék lett végül minden hibája ellenére. (A Heroes IV vesszőfutása ugye még pre-Ubi történet.)
Nem a VI-IX-nem, hanem inkább az azelőtti részeknek az utóda a X.
Értettem én, de ettől még sok 10/10-es filmélményt kaptam itthon, olyanoktól is, amelyeknél fontos a látvány is. Nyilván ki lehet facsarni belőlük többet, de nincs nagy hiányérzetem. Nekem a moziba járás néha hiányzik, mint közösségi élmény (ahhoz megfelelő társaság is kell), de valójában annak idején sem volt olyan nagy szám.
A Return of the Kingset például egy végigfeszengésnek éltem meg, szinte az otthon nézett előző részek élményét is lerontotta. Márpedig biztos vagyok benne, hogy arról is azt mondanák sokan, hogy moziban volt az igazi, ha arról lett volna szó, és nem a Mátrixról.
Az utóbbi években talán az általad lenézett Fury Roadnál éreztem azt, hogy az tényleg érdemesebb lett volna nagy vásznon (a Gravityt nem láttam, sőt 3D-s filmet se soha), de ennél számomra végtelenül fontosabb szempont hogy a sör csapolt legyen, és ne üveges vagy dobozos.
Otthon is jó volt, bár a reklámokat és szupermozi- ajánlókat kispóroltam volna :)
A mozi jó dolog, és a kell a filmeknek a jó minőség (nagy kijelző/vászon stb.), de nem értékelném túl, a Reloaded akciójelenetei is büntettek anélkül is (hányszor néztem meg őket!), a TT2-től is összecsináltam magam VHS-en kölökként, úgy odacsapott. Frankó volt közben persze szülők nélkül menni moziba a Jurassic Parkra vagy a Die Hard 3-ra, de annyi pluszt nem adott, vagy az éppen a korból és az akkori otthoni szerényebb technikai feltételekből adódott.
Mondjuk egy Blade Runner (ebből már megvolt az idei etap) vagy Alien (felháborító, de ezt már 2015 óta nem néztem újra :O) retróvetítés lehet, hogy csak kéne moziban, kikockázni a látványt nagy vásznon. De azért 55"-on rongyosra nézni a Blu-rayeket sem rossz.
Kösz, akkor majdnem annyira ráérek velük, mint a sorozattal. Legalább abból is lesz addigra mit darálni, jó eséllyel véget is ér addigra.
Engem első körben az érdekelne, hogy mennyire ajánlottak belőle a könyvek. Tehát tényleg jók, vagy abban az értelemben már csak B sci-fik? Mert ugye a prioritásokat be kell lőni.
Én értékelem valamilyen szinten, hogy felhúzták arra a humorra, de nem nevettem, nem én voltam a célközönsége. Ami elég sokszor ki szokott bukni, amikor előkerül egy "végreakciófilm".
Pedig az első rész elég kerek magában is (nem is feltétlen kellene konkrét lezárás), hogy utána már kevés volt Wachowskiéknak a hozott anyag, és elbaltázták, az egy más dolog.
Mondjuk szerintem mindig túlértékelt volt (óriási volt a hype, jogos volt, de ilyenkor mindig nagyobb a füst), még filozófiaórán is felvetette a tanár a filmet, de én akkor még nem is láttam, egészen 2002-2003-ig már nem, akkor mintegy "békeidőben" néztem meg, elvárások nélkül. Ettől még a látványosabb és értelmesebb kategóriába tartozik, a John Wick volt a kiindulópont, te! Másrészt a Terminátor és az Aliens sem Bergman- vagy Tarkovszkij-film, hogy kisujjat eltartva, garbóban is 10/10 legyen. (A Mátrixnál mondjuk jobban bírom őket, és jobban is öregedtek, de nekem nincs különösebb amortizációs gondom a Mátrixszal sem. Érdekes módon - szigorúan technikailag - az első Terminátor vagy a RoboCop nehezen emészthető nekem. De én mondjuk szívesen nézek az '50-es évekből is sci-fit, szóval lecsúsznak.)
Azon még lehet lamentálni, hogy a Dark City és az eXistenZ is kijött a környékén a mozikba, melyek szintén hasonló témát boncolgató sci-fik voltak.
Nem tudsz aludni este, és gyenge minőségben, töménytelen reklámmal nézel filmeket a Film+-on? Igazad van, valóban jó ellenszer ez az insomniára :)
Amúgy igen, nyilván töltelék mindkettő. A John Wick egyszer nézhető volt (folytatásból előzetest s enéztem), de Keanu túltolt tökéletes aimbotos keménysége miatt sok súlya nem volt (végül is a Shoot 'Em Up ezt már megcsinálta poénból, de azért se rajongok), én már ott elkezdtem érezni a fentebb írtakat, a karaktereknél dettó. Az Equalizer jobban tetszett a lassúságával együtt, de a drámázását nem érdemes túl komolyan venni.
És sok egyéb mellett ezért sem rúghatnak labdába olyan értelmesebb klasszikus akciófilmek mellett, mint a Terminátorok, Aliens vagy a Mátrix. A kevésbé értelmesekben meg mind volt poén vagy - illetve jobb esetben és - oldschool tesztoszteron. De ugye Denzel nálam veri Keanut akcióhősként. (Színészként hadd ne vessem össze őket!)
A DLC-k nincsenek meg, de nem tűnnek túlságosan biztatóknak. Főleg az áruk miatt.
Az Enemy Withint végigjátszottam tavaly, de kéne megint egy kis frissebb XCOM. Melyik járok jobban, és miért, ha nekiugrom a Long War moddal, vagy ha a vanilla XCOM 2-nek? (Utóbbira nem tennék modot első körben.)
Hogy néz ki az a Super Mario 64?! Ha itthon rálököm az N64-gyel lapostévére, tízszer különbül fest.
A 3TB WD blue esetén
Azzal óvatosan, mert már összemosták a Blue-t és a Greent (ez ugye a kerülendő szemét), tehátr nagyon utána kell nézni a pontos típusnak. Vagy ha WD-ben gondolkodol, és a Black túlzás lenne (tárhelynek az, másra meg csak elég lesz az SSD), akkor inkább Red felé érdekes nézegetni. De a helyedben ha találnék készleten, inkább HGST-t vennék.
Én pár évvel ezelőtt láttam először A hét szamurájt, és akkora sokk volt, hogy az egyik kedvenc filmem lett, újra is néztem azóta, fogom is még. A 1960-as western is marha jó belőle (bár alacsonyabb polcra tenném, a westernek között is vannak nagyobb kedvenceim, és az Egy maréknyi dollárért számomra kisebb "visszalépés" volt a japán eredetihez kéepst), és már a más környezetbe és korba átültetés is több szerintem, mint az előszereplős CGI-ra váltás, de egy biztos: nem shot by shot remake, mint amit most félig látatlanban felróttak ennek a készülő remake-nek. Megkavarták a karaktereket, és vannak benne tök új csavarok is. Mondjuk Chico messze elmarad a túljátszott (?) Kikucsijótól, aki a filmtörténelem egyik legjobb karaktere. (Azt meg eleve nem várom el, hogy ázsiai filmekben nyugati módra játszanak, én szeretem az ázsiai filmeket.)
Szóval azért tökéletes analógia itt nem igen van. Különben is: Shakespeare is nagyrészt remake-eket, adaptációkat írt, ha a drámáira gondolunk. Itt a kérdés mindig az marad, hogy az új változat mit tud hozzátenni, miért érdemes azt is vagy inkább azt nézni nézni. A remake-ek többnyire ezen véreznek el, nem azon, hogy eleve nincs létjogosultságuk. A "mai gyerekek örülnének neki"-féle szint fölé pedig lehet tenni a mércét bátran, nem az a plafon. Meg annál is, hogy a stúdiónak milyen jó bevételi forrás, nem az alapján minősítjük itt filmkedvelőként a végterméket. Vagy a trailert.
Amik sokkal szarabbak is. Vagy nem ertem a viccet.
Azért ez erős túlzás, ennyire nem szarok, meg a Valentins sem jó. Bár Budweisert nem mostanában ittam, és Krusovicéből is csak barna volt az idei bevásárláskor, de az nem volt rossz. Azt mondjuk aláírom, hogy ezek is átmentek abba, ami nálunk Dreher-Borsodi-Soproni, cseh sörből is inkább kisüzemik között találni finomabbat. Nagyrészt azokat is iszom, szigorúan csapolva.
Nyaralás, lakásbeli összejövetelek kelléke inkább a többi említett, tehát nagy tételben spúrkodós vásárláskor. A Valentins is jó erre (és egyébként sem rossz, nem arról van szó), de nem mindenki akar kizárólag búzasört inni, sőt a környezetemben a többségnek a sima világos a sör. Én bírom a búzát is, de váltogatni szoktam, amit iszom. És mondjuk egy Primátor Búza csapolva sokkal jobb.
Az AC-nak nemcsak nehézségre lenne szüksége egyébként, hanem mélységre is, a komplexebb játékmechanikák pedig önkéntelenül is magukkal hoznák a magasabb kihívást.
Ott van például a Mirror's Edge Catalyst, abban sincsenek nehézségi szintek, és éppen azért nem hiányoznak, mert nincs értelmük. Béna és érdektelen a harc ahhoz, hogy fokozni szeretném az élvezeteket, még mindig. A régi ME-t is mindkétszer normálon futottam végig, a Catalystban meg persze kikapcsoltam a runner vision rásegítését, mondhatni azzal lehet testre szabni a platforming nehézségét (bár nem nagyon akadtam meg emiatt). Valahogy ugyanezért nem hiányzott a Sands of Time-ból sem nekem: könnyű volt, de jó móka, hogy parkourozva lehetett harcolni, de nem ez volt a játék lényege, ahol a harc komolyabb fókuszt kapott (Warrior Within), ott meg bejött a kihívás, választható szintestől (a tutorial bossfightja után mondtam is, hogy ez normálon elég lesz).
Az Assassin's Creeddel az a bajom, hogy a harc mellett a platforming sem elégít ki, és a tömegmészár kifejezetten irritáló tud lenni. Ugye kifejezetten vannak harcolós részek (az első AC gagyi végjátékáról nem is beszélve), és a repetitív játékban is könnyen el tud pattanni annyira az ember cérnája, hogy a cseréptető-rendőrség megkerülése helyett inkább erőből menjen. Ezzel szemben a Sly Cooperek (Super Mario meets Assassin's Creed, a PS2-es harmadik részben még kalózhajós szekció is van, mármint a Sly Cooperben is) viszont kellemesen szórakoztattak, pedig azok sem nehezek.
Na de én éppen azt írtam, hogy én sok esetben elsőre is a hardot éreztem játékélményt nyújtónak. Aztán ez ellen lehet kivagyiságot szimatolni (lehet, hogy nálad erről szólna, Mikka, másnál nem biztos ;), ahogy lehet bölcselkedni is, az átlagos mainstream játékok nagy többségében így élem meg, és pont. Sokszor azt érezve, hogy nem a normál a zsinórmérték, amihez képest könnyítenek vagy nehezítenek, hanem a hard az, amit felvizeznek. Pár száz játék alapján mondom ezt. Aztán ahogy mondom, műfajoktól, játékoktól is függ.
Nyilván a fősodraton kívül esőkben működhet máshogy, legyen az egy Super Meat Boy, egy Souls (itt is azért van new game plus vagy world tendency, az easy viszont az egész koncepciót herélné ki) vagy a valaha mainstream point & click kalandjátékok (OK, a Monkey Island 2-3-ban lehetett keményíteni). Érdekes lehet egy Beyond Two Souls is, amelyben zavaró volt helyenként az elronthatatlanság, de Jodie Aidennel való viszonyára jól reflektált, csak hát a játék felszínes maradt.
@swoder
Nekem az AC mindig is súlytalan volt, nekem az a lopakodós játékok képregényfilmje. Egy Thiefben viszont a nehézségi szintek is érdekesen és rendhagyó módon skálázódnak (több őr, nem szabad ölni vagy leütni sem stb.). Mondjuk ez a kihívástól függetlenül is így van, hiába nem lehetne tömegeket lemészárolni akadály nélkül. Nekem sosem tudta megadni az "asszaszin-életérzést", ha voltak is jó pillanatai. Hozzáteszem, a Brotherhoodtól a teljes szinkronizációs kihívások kvázi nehézségi szintként működnek, ahogy egyébként is motiváló lehet, hogy szépen csinálja az ember.
Nem fűzendő tovább itt az offba hajló vitát, itt reagáltam inkább.
A másik topikot inkább nem barmolom szét, itt reagálok a nehézségi szintes vitára. Leginkább damoqles eme hozzászólására.
Na de kiknek lövik be közepes szintre? Nagira kifejtette, hogy nem "nekünk". Lehet mondani, hogy ott működik pöpecebbül a játék, de ha kihívásra vágysz és otthon vagy a műfajban, akkor nem biztos, hogy élvezni fogod. Szóval ha a magasabb nekem/nekünk való nehézségi szintekre rosszul van belőve a játék, az számomra nagyobb hiba, mint ha a közepes szinten nem működik, aminek engem nem kéne érintenie.
Van, ahol nincs is közepes szint. Például ott a CoD4, hogy nagy nevet mondjak (nekem sem kenyerem, nem az a lényeg). Négyfokozatú a skála, a másodikon tankként vonulhattam előre, le se kellett guggolnom, a harmadikon meg már szívtam. FPS-ek sorát játszottam végig legnehezebb nehézségi szinten, még kontrollerrel is, és egy csomó után azt éreztem, hogy meg sem próbáltak megakadályozni abban, hogy bedaráljak mindenkit (jó, a Serious Sam tud szívatni, vagy mondjuk TPS-ből a Vanquish).
Az meg már erősen szubjektív élményfaktor volt, amikor a PC-n elérhetetlen The Darknesst hardon játszottam (második FPS-em volt konzolon, az első, amiben felcsavartam a nehézségi szintet). Mivel a gamepaddel még bénán céloztam, külön vártam a képességeket, rájuk koncentráltam, szinte velük fedeztem fel a kontrollert, míg a fegyverekkel bénáztam. Aztán amikor egy bug miatt kvázi újra kellett játszanom, hogy eljussak a végéig, már elég jól céloztam, más lett az élmény. De tök érdekes élményt nyújtott, és ez easyn nem lett volna meg.
Ha mondjuk olyan sztár-TPS-t veszek elő, mint az Uncharted, akkor meg azt látom, hogy közepes szinten zavaró a célzásrásegítés, sőt még hardon is érezni, mindig is a crushingot éreztem az igazinak (az UC2-től konkrétan very easyn a hősünk fegyvere már automatikusan követi falon át is az ellenséget).
Persze nem csak lövöldék léteznek, de azokat tényleg muszájnak érzem hardon kezdeni, mert alattuk a nihil van.
A Dragon' Dogma is úgy ízklett, hogy elsőre hardon játszottam, élvezetes volt úgy felfedezni a nem szokványos alapokat. A new game plus alapból kihívásmentes volt, de a második (immár PC-s) hard-végigjátszásom sem tudta az első élményét hozni (élveztem, és a normális performance nagy plusz volt a konzolos kínlódás után). Mondjuk erre a célra ott a BBI, de az meg az alapjátékkal szemben már inkább Souls, mint Gothic, ha megpróbálok efféle erőltetett párhuzamokat vonni.
Stratégiáknál már vegyesebb, mert azoknál ugye növekszik a csalás. Ha a random torzít, az gáz. Ha az ellenség tudja hol vagy, és több nyersanyaggal indít, az sem az igazi. Ha diplomáciai előnyöket kap, az pofátlanság. Ha az ő parasztja agyonveri a te lovagodat, az meg a Total War. (Azért hardon szoktam, de annál följebb ezért nem szeretek menni. A tökéletes csodának bezzegezett Rome 1-ben így is ki lehetett ütni 4-5-szörös túlerőt hardon csont nélkül, az újabbakban ez már nem egyszerű.)
Az XCOM normálon ezért is volt felemás, a kampány felévé már félistenné vált a csapatom. Mint az X-COM-ban anno :) Az Incubation meg easyben is antifair és bullet sponge tudott lenni (az utóbbi rész marha könnyű volt, csak extrém rossz, a játék persze ettől még extrém fasza).
Szóval ez az egész iszonyatosan műfaj-, és főleg játékfüggő, de mivel normálon gyakran felületesnek érzem az élményt, nagyon ritkán éreztem azt, hogy hardon nem az igazi, mert nem arra lőtték be. Az jellemzőbb, hogy ami hardon rossz, az normálon lazulás. Az elmúlt sok-sok év alatt jóval gyakrabban bántam eddig a normálon kezdést, mint a hardot, így nem tudom komolyan venni a Zaxxnak szóló dorgálást általános értelemben nézve. Az Alien: Isolationt tekintve már lehet jogos, de azt meg nem lehet elvárni, hogy ezt tudja előre a játékos. (Én gyakran spoilermentesen utánaolvasok a nehézségi szinteknek, de ha menet közben átállítható, akkor lehet menni lefelé.)
Ez éppen azért van, hogy a lúzerek ne load game-mel próbáljanak csalni, vagy legalábbis nehezebb legyen (ezt magyarázni kell?). Más játékokban is így ment, például a Civ IV-ben. Nem mondom, hogy szeretni kell, de attól, hogy előre kiszámolta, még véletlenszerű az, és a 90% az nem 100% (a swoder linkelte korrekciókról tudok). Én egy pillanatig nem éreztem inkorrektnek, eleve nem is töltögettem vissza ilyesmi miatt. Iron Man ment, ahogy korábban említettem, főleg néhány kameracsalás miatt másoltam vissza mentett állást, 60 óra alatt néhányszor.
Mondjuk én a Blood Bowlban is el tudtam fogadni a randomot, pedig ott load game sem volt meccs közben (vagy csak nem kerestem). A régi Total Warokban viszont fájt, hogy egy random kinyírja az 50 körig nevelgetett ügynökömet (lásd még a Disciples 1-2 thiefjét, becsületesen használva egy kaparós sorsjegy volt), de az újabbakban már sokkal korrektebb rendszer van. Harcban a Panzer Generaloknál zavart a leginkább, de főleg az Alliednál, az alapból túl nehézre lett belőve (legalábbis én a második pályán kiszálltam mediumon, miután a PG1-2-t simán rongyosra játszottam).
Well, that's XCOM, baby... oh wait, ez nem is az a játék.
Annyi sírást olvastam erről, hogy most már érdekel: classictól úgy kezd el csalni, hogy a kiírt százalék csak kamunak tűnik? Mert épp a picsogás miatt normálon játszottam (az Enemy Withint, nem a vanillát), és úgy egy pillanatig nem éreztem, hogy átverne a játék (tudom, hogy van egyébb korrekció is benne). Mondjuk amikor három mesterlövésszel mentem, akik mindenre 100%-os pontossággal lőttek, nehéz is lett volna :)
A Creative Assembly legszarabb játéka,
Nem tudtam, hogy otthon vagy bennük, és örülök, hogy neked a Stormrise is jobban tetszett.
Kikérem magamnak, én nem szoktam stangálni!
Bagoly írásait amúgy mindig bírtam, de a Guruból nem is ismerem, nekem ő mindig HW/RW volt.
/GN on
Helyesen: kémény.
/GN off
A fentebbi System Shock remake lesz (bár annak nyilván elég szoros), a Turok 2 viszont remaster (bár annak bővített), ami létezik az előbbiből is. Azért az nem rossz, hogy az új tartalomra és a multira is gondolnak az autentikusság mellett.
Reálisan a Night Dive-nak nincsenek komoly fejlesztőcsapatai, és mai (tegnapi) szintre felvarrni egy ilyen őskövület ráncait, nem olcsó mulatság. Mondjuk az első Turokból kiindulva, ez is elég magas árazást fog kapni, az biztos.