Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nekem 7K1000-esen (1 TB) volt, ha nem keverem a típusokat, azzal nem volt gondom, de egy év után odaadtam másnak, akinél még sokáig panasz nélkül ment. De hát ez nem túl reprezentatív felmérés. Viszont sajnos hagosabbnak tűnt a megszokottnál, persze visításra nem kell számítani, és embertől is függ, hogy mennyi hangszintemelkedés mennyire zavarja.
Az viszont tényleg nem árt, ha a pontos típus és a méret felé kutat az ember, a Seagate-eknél is gyakran ez volt a halálozások kulcsa a tesztekben. A Blackblaze-nél az 7K2000-es (HUA722020ALA330) jól szerepelt anno, nem valószínű, hogy ezt a HUA722020ALA331-et gyökeresen más.
Szerintem jó vétel ennyiért (még én is elgondolkozom rajta, mintha a sokadik WD-m is furán viselkedne, persze a HDD Sentinel pedig már megint nem tudja, miért), de HDD-nél nem lehet biztosra venni.
@nagi
Azt tegyük hozzá, hogy azért HGST, mert már nem Hitachi (a Hitachi Global Storage Technologies a Hitachi és az IBM HDD-s részlegének a fúziójával jött létre), hiszen már 2012-ben felvásárolta a WD, de elvileg külön gyártják, és a régi szakemberállomány is maradt (az évek alatt persze biztos volt fluktuáció).
És hát amit már kapiskáltunk: gyártón belül is vannak gyengébb márkák vagy szériák (persze írtad, hogy Ultrastar), igaz, a WD vagy a Seagate szennyeihez hasonló HGST-kbe még nem lehetett belefutni teszteken.
Egyébként az otthoni használatra szánt típusokat jellemzően hasonló árban láttam (mondjuk inkább kisebb méretekben kerestem), mint a riválisokét, most is, de lehet, hogy volt ez másként is. Ugyanakkor beszerezni nem volt egyszerű. Gondolom, világszinten is keveset gyártanak belőle, azért kicsi a Blackblaze mintája is.
A Space Marine egy jól sikerült szárnypróbálgatás volt a Relic részéről mivel még nem csináltak addig akció játékot.
2006-ban Xbox 360-on próbálkoztak a The Outfittel is. Jelentős átfedés van a két játék mögött álló designerek között (is).
Nem hiszem, hogy vigasztal, de én annak idején még küldiztem utána (egy loyalty mission maradt csak talán), és senki nem halt meg.
Nyilván ezen is lehet vitatkozni, de a déli gyümölcsöknél, melyek jellemzően marhára nem is termenek nálunk, valamivel egyértelműbb a kérdés. Azt persze joggal lehet mondnai, hogy de ugyanazzal az eljárással készül, de ha valamire eleve nem írhatják rá a pálinka szót, azt is nehéz megmondani, hogy mennyire térnek el a hagyományos "recepttől".
A köznyelv a Zwack Fütyülősöket is pálinkának hívta, pedig azokat is határeset volt, eleve 40 fok alatt szégyen, gyalázat!
Mármint párlatot, mint narancsból is, nincs még annyira "jó" éghajlat minálunk.
Attól függ, hogy veted össze. Ha az almát a körtével almaként, az hülyeség, de ha azt mondom, hogy X almafaj és Y körtefaj közül nekem Z a kedvenc gyümölcsöm, mert az ízlik a legjobban, az is egy érthető megközelítés, csak ekként is kell nézni a relevanciáját.
Nyilván ha valaki összeválogatja a kötelezően megnézendő westerneket vagy sci-fiket, azok között is lesz sok minden, de az a kérdés, hogy melyek az alapművek. Magyarán még jól is jön, ha különböznek, minél több stílust fednek le.
Mellesleg már a Deadpoolt is fura lehet ezen szempontok mentén elhelyezni a sorban, és nem csak azért, mert az ottani főkaraktert korábban mellőzték (a Wolverine-beli szerepét hagyjuk, Reynolds ide vagy oda, a kettő kanonikusan nem kapcsolódik).
Azt hiszem, értem, de valahogy mégis kevésnek tűnik. Vagy legalábbis én máskor használnék olyan nagy szavakat a kézfogás hiányáról :)
De ez maradjon csak az én szkepszisem az iparral és a Guerilla Gamesszel szemben (a KZ2-3-mal elvoltam, nem erről van szó), játszva biztos másképp festene. Majd egyszer, ha veszek gépet, akkor meggyőződhetek róla magam is.
Mostantól ezt folytassátok privátban vagy legalább valami általánosabb kibeszélős topikban kulturáltan, de ez itt nem erre való, már minden lényeges álláspontot a moderátorok elé tártatok. Minden további OFF törlésre kerül, indokolt esetben további szankciókkal.
Végre egy játék, ami nem fogja a kezed.
Konkrétan nem tudom elhinni, hogy ez éppen a Horizon. De tényleg, ki tudnád fejteni? Mármint a helybenhagyáson túl mással.
Nyilván a szabályok és jogszabályok adta kereteken belülről beszélünk, és a 4chan neve mindig is félrevezető volt, egy külön hagyomány az RW-n belül. Az első poszt kapcsán pedig éppen arról beszéltem, hogy csalóka, az egész gyakorlatát, és a kialakult - még egyszer: szabályszerű - közösségi igényekről beszélünk.
Én itt a helyedben abbahagynám az értetlenkedést, mert ezzel nem erősíted a "csak poént volt, nevessünk együtt", vagy az "én jóhiszeműen javítani akarom az oldalt" vonalat.
A jogerős ítélet is megszületett, és mindenki leírhatta a véleményét, látod, még azt is kommentálhattad. Azt gondolsz, amit akarsz, de tartsd tiszteletben az elhangzottakat!
A Vajk-téma felvetése nyilván jogos, de érthetően az nem egy egyszeri moderátori döntés kérdése. Mindenki lefogja vonni a konklúziót az itt - nem csak most - történtekből.
De nekem ilyet nem kell csinálnom, mivel az első poszt kifejezetten engedi az ilyen tartalmat, és emlékszem is, hogy még psi is mondta, hogy neki beleférne. Eléggé fura lenne nem a diszkrimináció gondolatát felemlegetni abban az esetben, ha külön topikba lennének száműzve ezek a szép férfiak.
És ezt figyelembe is vettük, ezért is írtam azt, amit, és ezért is hagytam ki más szabálypontok felemlegetését. A lényeg az, hogy a közösséggel a szembemenve egy topik kialakult irányvonalán kár egyszemélyben csavarni egyet. Tudod, hogy az is zavar többeket, ha például az általános filmes topikban egy film kivesézése folyik hosszan, vagy ha valaki sorozatot mer említeni, vice versa.
El kell fogadni, hogy ha a közösség másképp szeretné használni ezt a cím vagy nyitóposzt* alapján valójában nem tökéletesen körülírható topikot. Emberekkel fórumozol itt, nem paragrafusokkal vagy tesztalanyokkal.
*Mely nem modé, és a képi hivatkozás is egy más körülmények között született ábrára vonatkozik, amikor egy másik fórumrészen az volt, az egyetlen a célra használható topik, és a képi hivatkozás is egy más körülmények között született ábrára vonatkozik, amikor egy másik fórumrészen az volt, az egyetlen a célra használható topik. A kezdőhozzászólást a jövőre tekintettel nyilván át tudjuk írni utólag, ha attól nyugodtabban alszol, de reálisan nézve erre nincsen valós igény, ha valaki nem provokál. Nem az a cél, hogy a balhékeresésé szándékaidba több joggal köthessünk bele, hanem az, hogy kulturáltan próbáljunk egymással fórumozni. Ebből a szempontból kellene mindenkinek elgondolkodnia, legyen az mod vagy felhasználó.
Zaxx! Maguk a képek önmagukban nem voltak szabálysértők, de floodolva őket nyilvánvalóan szembelovagolva a topikot alkotó közösség igényeivel, nem volt volt túl jóhiszemű a kérések ellenére bepakolászni őket. Mert a legfőbb szempont az, hogy normálisan, egymásra tekintettel tudjunk itt fórumozni, néha még össze is jön. Poénkodni lehet, de a folytatásától és a túltolástól jelen esetben is érdemes eltekinteni, mert a tevékenység folytatása a Házirend alábbi pontjainak megsértésére alkalmas:
- Trollkodás, szemétkedés, vita kicsalogatása
- Spamelés, floodolás
Amennyiben most, miután kinevettük magunkat, még mindig van igényed hasonló jellegű topikra, nyugodtan nyithatsz egyet a Pandórában, ha viszont továbbra is látszólag a közösség vicces vagy kevésbé vicces provokálásáért jársz oda, visszavonjuk a belépődet. (Mindez nem azt jelenti, hogy soha többet senki nem tehet be képet a kérdéses topikba, amin nem csak nő szerepel. Felnőtt emberek járnak oda, ennyiből illik megérteni, hogy mi gond, és mi nem.)
Ezen túl nincs itt semmi látnivaló, senki nem halt bele a néhány képbe, és ez a történet már véget is ért.
A fentebbi System Shock remake lesz (bár annak nyilván elég szoros), a Turok 2 viszont remaster (bár annak bővített), ami létezik az előbbiből is. Azért az nem rossz, hogy az új tartalomra és a multira is gondolnak az autentikusság mellett.
Reálisan a Night Dive-nak nincsenek komoly fejlesztőcsapatai, és mai (tegnapi) szintre felvarrni egy ilyen őskövület ráncait, nem olcsó mulatság. Mondjuk az első Turokból kiindulva, ez is elég magas árazást fog kapni, az biztos.
Ő ugyan nem, mert mostanában Belgiumban ténykedik.
Csak ezt nem asztali gépre találták ki, vagy nem tudom mi ez. Viszont a Médiaklikken is elérhető a héten.
Tudom, ahogy a Wizardryban is, de ott sem a a balanszírozottságukról híresek. Ami viszont egy egy RPG-ben még poénként elmegy, stratégiában kínosabb lehet. Vagy marad egy jól belőtt, de szemre gyenge high tech vár. Persze úgyis poén lehetett volna, de megvoltak a fenntartásaim. Bezzeg a Conflux! :)
Számomra mindig érthetetlenül gyengék voltak a Forge egységeinek statisztikái. Elpuhította őket a technológia, a genetikájukat nem nemesítették eléggé. Nem tudom, hogy miként sikerülhetett volna reálisan és kiegyensúlyozva elhelyezni őket a lore-ban, de ezzel mindig kínlódtak az RPG-kben, amikor a high fantasy találkozott a sci-fivel.
A juggernaut viszont feltűnően hasonlít a negyedik rész dragon golemjére, egyértelmű, hogy az lett a menedéke.
Ezt a tévében elkaptam egyszer jó régen, és még tetszett is.
És persze RIP.
Szerintem itt félrement a téma, mert én a túlértékelt arra gondoltam, amikor hirtelen az lett a világ legjobb és a legokosabb filmje, mert egy akciófilmhez képest meglepően sokat lehetett rajta gondolkodni. Tényleg nem azt mondom, hogy nem hozható fel filozófiaórán, vagy nem király (hogy a viharba ne lenne az?!), de sokan túltolták, mint aki először látott értelmes filmet (lásd még Shawshank Redemption). De basszus, neked beszélek a túltolásról, aki szerint a folytatások devalválták az eredeti élményt! ;)
Nyilván a generációs élményről bizonyos értelemben lemaradtam, de mivel nem is volt beszédtéma a film a köreimben, nem is lett volna az úgy meg, mint a VHS-ről frissiben - nem nagy, sőt semmilyen vásznon - látott T2, mely jobban az identitásom részévé vált. Más élmény lehetett volna, de nem kell eltúlozni, mert a Mátrix körüli hype-ot és annak jogos részét simán érzem, és osztom. Ellenben hiába láttam első felnőtt kíséret nélküli filmként moziban a Jurassic Parkot vagy később az Independence Dayt (ez más kategória, de elő szokott itt jönni), egyik sem lett maradandó, és jóval kevésbé értem itt körülöttük a nosztalgiát. Persze a JP marha látványos volt, és ütött gyerekként, de mára megfakult. (A Return of the Kinggel meg jobban jártam volna DVD-n, ezt már tudom, ez van.)
Amiről viszont tényleg lecsúsztam, és tulajdonképpen vele onolni jöttem ide, az a Forbidden Planet.
Jó kis retró sci-fi az '50-es évekből, melyben Leslie Nielsen játssza Kirk kapitány előképét, nem is jut eszembe más, ami ennyire vállalhatóan néz ki az érából, ez a csúcs, amit ismerek, korához képest már-már ledöbbentő technikailag. És még jópofa is, szórakoztató is, bár mai fejjel nehéz meglepődni rajta, belekötni itt-ott könnyebb, de egyébként is korrekt, a maga retróbájával. Na ennek jót tett volna sci-fi szűzebben nekiállni, és ott tátani a számat a moziban premierkor, mert ez a más élmény most, nem a Mátrix 2002-ben!
Shakespeare A vihar című színművének az adaptációjaként is szokták emlegetni, de ez barokkos túlzás, nemcsak a sci-fi környezet miatt, de más a létező párhuzamokon túl teljesen más a cselekmény, a karakterek, és úgy egyáltalán a fő motívum is. Szóval az inspiráció a helyes szó, azt pedig jól helyről vették, és jól használták.
A The Day the Earth Stood Still és az Invasion of the Body Snatchers mellett a kedvenc sci-fim lett a korszakból. A kortárs feldolgozás nagyágyúkat többnyire láttam, de vagy csak korrekt mai szemmel már (a The Thing From Another Worldöt Carpenter verziója lenyomta filmként, amellett, hogy hívebb és jobb feldolgozása az eredeti matériának), vagy eleve nem tetszett (a The War of the Worlds gyenge, de nekem a régi Time Machine is csalódás volt).
Én azt is csodálom, hogy ezt bevállalták, a Limbicnek gyakorlatilag egy rajongói projektje ez, melyre pénzt adtak. Hasonló RPG-ket már csak a garázsban fejlesztenek. Így nézve még jófejségnek is lehet venni egy nagy és gonosz kiadótól. (OK, nyilván kellett a Legend of Grimrock és Kickstarter-nosztalgia hozzá.) A játékot még én sem próbáltam, tehát arról magáról nem tudok véleményt mondani, de annak idején minden láthatóan riasztó vonása ellenére is rokonszenvesnek tűnt. Aztán vagy elborzadok én is, vagy megszeretem :) Mondjuk nálam a - szabad mozgású - Wizardry (8) amúgy is elviszi a show-t a széria elől, és ezt tényleg nem RPG-sznobizmusból mondom.
Ráadásul a Heroest azért nagyobb hype-pal nyomatták, és ott nem feltámasztás, hanem iszap alá nyomás szaga volt a teszkógazdaságos kategóriába süllyedésnek. Teszem hozzá, már a Heroes V mozdulatlan ajkú karakterei körül pörgő kamera is übergáz volt 2005-ben, és az a játék is eléggé félkészen jelent meg, mégis az egy jó játék lett végül minden hibája ellenére. (A Heroes IV vesszőfutása ugye még pre-Ubi történet.)
Nem a VI-IX-nem, hanem inkább az azelőtti részeknek az utóda a X.
Értettem én, de ettől még sok 10/10-es filmélményt kaptam itthon, olyanoktól is, amelyeknél fontos a látvány is. Nyilván ki lehet facsarni belőlük többet, de nincs nagy hiányérzetem. Nekem a moziba járás néha hiányzik, mint közösségi élmény (ahhoz megfelelő társaság is kell), de valójában annak idején sem volt olyan nagy szám.
A Return of the Kingset például egy végigfeszengésnek éltem meg, szinte az otthon nézett előző részek élményét is lerontotta. Márpedig biztos vagyok benne, hogy arról is azt mondanák sokan, hogy moziban volt az igazi, ha arról lett volna szó, és nem a Mátrixról.
Az utóbbi években talán az általad lenézett Fury Roadnál éreztem azt, hogy az tényleg érdemesebb lett volna nagy vásznon (a Gravityt nem láttam, sőt 3D-s filmet se soha), de ennél számomra végtelenül fontosabb szempont hogy a sör csapolt legyen, és ne üveges vagy dobozos.
Otthon is jó volt, bár a reklámokat és szupermozi- ajánlókat kispóroltam volna :)
A mozi jó dolog, és a kell a filmeknek a jó minőség (nagy kijelző/vászon stb.), de nem értékelném túl, a Reloaded akciójelenetei is büntettek anélkül is (hányszor néztem meg őket!), a TT2-től is összecsináltam magam VHS-en kölökként, úgy odacsapott. Frankó volt közben persze szülők nélkül menni moziba a Jurassic Parkra vagy a Die Hard 3-ra, de annyi pluszt nem adott, vagy az éppen a korból és az akkori otthoni szerényebb technikai feltételekből adódott.
Mondjuk egy Blade Runner (ebből már megvolt az idei etap) vagy Alien (felháborító, de ezt már 2015 óta nem néztem újra :O) retróvetítés lehet, hogy csak kéne moziban, kikockázni a látványt nagy vásznon. De azért 55"-on rongyosra nézni a Blu-rayeket sem rossz.
Kösz, akkor majdnem annyira ráérek velük, mint a sorozattal. Legalább abból is lesz addigra mit darálni, jó eséllyel véget is ér addigra.
Engem első körben az érdekelne, hogy mennyire ajánlottak belőle a könyvek. Tehát tényleg jók, vagy abban az értelemben már csak B sci-fik? Mert ugye a prioritásokat be kell lőni.
Én értékelem valamilyen szinten, hogy felhúzták arra a humorra, de nem nevettem, nem én voltam a célközönsége. Ami elég sokszor ki szokott bukni, amikor előkerül egy "végreakciófilm".
Pedig az első rész elég kerek magában is (nem is feltétlen kellene konkrét lezárás), hogy utána már kevés volt Wachowskiéknak a hozott anyag, és elbaltázták, az egy más dolog.
Mondjuk szerintem mindig túlértékelt volt (óriási volt a hype, jogos volt, de ilyenkor mindig nagyobb a füst), még filozófiaórán is felvetette a tanár a filmet, de én akkor még nem is láttam, egészen 2002-2003-ig már nem, akkor mintegy "békeidőben" néztem meg, elvárások nélkül. Ettől még a látványosabb és értelmesebb kategóriába tartozik, a John Wick volt a kiindulópont, te! Másrészt a Terminátor és az Aliens sem Bergman- vagy Tarkovszkij-film, hogy kisujjat eltartva, garbóban is 10/10 legyen. (A Mátrixnál mondjuk jobban bírom őket, és jobban is öregedtek, de nekem nincs különösebb amortizációs gondom a Mátrixszal sem. Érdekes módon - szigorúan technikailag - az első Terminátor vagy a RoboCop nehezen emészthető nekem. De én mondjuk szívesen nézek az '50-es évekből is sci-fit, szóval lecsúsznak.)
Azon még lehet lamentálni, hogy a Dark City és az eXistenZ is kijött a környékén a mozikba, melyek szintén hasonló témát boncolgató sci-fik voltak.
Nem tudsz aludni este, és gyenge minőségben, töménytelen reklámmal nézel filmeket a Film+-on? Igazad van, valóban jó ellenszer ez az insomniára :)
Amúgy igen, nyilván töltelék mindkettő. A John Wick egyszer nézhető volt (folytatásból előzetest s enéztem), de Keanu túltolt tökéletes aimbotos keménysége miatt sok súlya nem volt (végül is a Shoot 'Em Up ezt már megcsinálta poénból, de azért se rajongok), én már ott elkezdtem érezni a fentebb írtakat, a karaktereknél dettó. Az Equalizer jobban tetszett a lassúságával együtt, de a drámázását nem érdemes túl komolyan venni.
És sok egyéb mellett ezért sem rúghatnak labdába olyan értelmesebb klasszikus akciófilmek mellett, mint a Terminátorok, Aliens vagy a Mátrix. A kevésbé értelmesekben meg mind volt poén vagy - illetve jobb esetben és - oldschool tesztoszteron. De ugye Denzel nálam veri Keanut akcióhősként. (Színészként hadd ne vessem össze őket!)
A DLC-k nincsenek meg, de nem tűnnek túlságosan biztatóknak. Főleg az áruk miatt.
Szokott-e otthon cosplayezni? Kép van-e róla?