Hozzászólások

rwurl=https://youtu.be/_YLhQJSwCQo

Tegnap egy kicsit jobban belenéztem ezekbe, mert érdekesnek tűnt, hogy NVInspectoron keresztüli 61.8 fps-es lockot javasol a guide. A 60 fps erősen problémás a régi GTA-knál, mert 30 felett elkezd meghülyülni a fizika, szóval felcsillant a remény, hogy talán van olyan fix a csomagban, ami ezen segít... de nope. A lockkal a Vice City tolatós bugját ugyan meg lehet oldani, de 60 fps-en játszva így is látni a kelleténél sokkal gyorsabban forduló-haladó autókat a 3-ban és a VC-ben, a San Andreasban pedig továbbra sem működik jól az autók fizikája 60-on (mondjuk imádom, ahogyan imbolyognak :D), szóval az old school GTA-t továbbra is 30-on kell játszani sajnos.

Sajnos a beépített frame limiter erre manapság nem igazán jó, mert borzasztó szaggatást tudnak produkálni a rossz frame pacing miatt (ezen a SA esetében a Silent Patch legalább annyit javít, hogy a régi 25-os lockot felhozza 30-ra, de az is szaggat), szóval érdemes inkább az NVInspectorban belőni a frame limiter v2 opciót 30-ra (ez egy vsyncelt framelimit, és az esetek többségében működik is, szóval külön a vsycnet ráerőltetni már nem kell), majd a pre-rendered frames beállítást belőni 1-re, hogy megszabaduljunk a durva input lagtől. A RivaTuner Statistic Server is remekül működik, de amellett is érdemes legalább a half refresh rate vsyncet és az 1-es pre-rendered frames-t belőni az NVInspectorban.

A komikumot tetőfokára tekerő Max Payne 2 lényegesen koherensebb élményt adott. De a harmadik rész minden szempontból klasszisokkal magasabb súlycsoportban mozog.

Egyébként igen, nálam pl. a Vice City-vel holtversenyben a Rockstar legjobb játéka (és nagyon úgy néz ki, hogy melléjük fog férni a GTA 5 is) és jobb bárminél, amit az eredeti fejlesztő Remedynek sikerült összehoznia.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy az első két rész rosszul öregedett volna (illetve az első igen, de más szempontból), mert amit számon kérsz rajtuk, az sosem volt a sajátjuk. Az első rész egy John Woo-film játékverziója akart lenni egy noiros sztorival, de még véletlenül sem véresen komolyan véve (a stílus mindenek felett), maga a történet pedig még mindig simán a jobbak közül való. Kicsit a John Wickhez tudnám hasonlítani a dolgot: ott is komoly pofával játssza végig mindenki a sztorit, sőt, a saját világán belül még a főhős haragra / gyásza is valós, és csak kívülről nézve, filmként válik egy baromi vicces over-the-top akciómozivá az egész. A Max Payne-nél már mag a cím, illetve a főhős beszélő neve is erősen megkerülhetetlen, és tényleg elég viccesen hangzik az, hogy "maximum fájdalom". Az olyan dolgok is ezért vannak benne, mint a negyedik fal ledöntése vagy a hülyén eltúlzott Twin Peaks-paródia tévéműsor (persze utóbbi a második részben csúcsosodik ki, itt még csak egy részt nézhetsz meg :D). Az első rész egy ahogy esik, úgy puffan garázsfejlesztés, és eléggé hozzátartozik a vonzerejéhez az, hogy ezt egy percig sem titkolja.

Ami miatt öregedett, az inkább az, hogy az eltelt évek alatt komolytalanná vált a grafikája is, és a 2000-ben a Mátrix miatt menőnek látott lassítások is sokszor inkább röhejesek manapság, mint stílusosak. Emiatt egy kicsit sérült a komoly tálalás és a lappangó humor egyensúlya.

A második rész meg pont azért rosszabb az elsőnél, mert ott a Remedy gyakran már magát a történetet és a világot is komolytalanná silányítja (a roppantul ötletes és kellemesem szimbolikus, de a világ addigi komolyságába egyáltalán nem illő "szellemvasutas" pálya a díszletek között, Vinnie Captain Baseball Bat Boy fanatizmusa, ami aztán úgy csúcsodik ki, hogy egy óriáskosztümben kell terelgetni a szerencsétlent, stb.), a játékmenetet meg szuperképességekkel színesíti, miközben ott van az első rész búval vertsége is. Sehogyan sem áll össze.

A harmadik rész már azért is csúcsteljesítmény, mert ezeket az elemeket újra összhangba hozza, csak simábban és más utakon: a humort elsősorban a rockstaros, Houserékhez méltó írói teljesítmény miatt kapod meg, a negyedik fal csak és kizárólag a tévéműsoroknál dől el, de még akkor is csak kikacsintva, integrálva a cselekménybe (az első részhez hasonlóan Max tesz egy megjegyzést arra, hogy kezd megőrülni, miután Mona hangját hallja a tévéből), a történet belső komolyságán meg egy apró vágást sem ejtenek.

Az átvezető és az akciórészek között pedig szerintem nincs disszonancia, vagy legalábbis én nem ezt a kifejezést használnám rá. Elég konzekvensen végigviszi a játék azt a koncepciót, hogy Max az akcióknál igazából vagy az adrenalin hatására van magánál (és ez vizuálisan meg is törik néha pl. úgy, hogy egy pillanatra elmosódik a kép, amikor painkillert használsz), vagy pedig egyszerűen csak összeszedte magát annyira, hogy felhúzza a gyűrött zakóját, és tetűmásnaposan bemenjen dolgozni.

Másrészt meg a mozgékonyságában sem érzek ellentmondást: szvsz a játékmeneti animációk teljesen jól átadják azt, hogy egy kiégett fószerral mész, aki erőlteti azokat a fájó izületeket (elég lassú, még sprintelésnél is), és a vetődéseknél sem Tequila jön át a Hard Boiledból, hanem csak egy fickó, aki nyögdécselve dobálja magát. A határon tolja sokat megjárt testét.

Mellékzönge: egyébként meg tök bírom a Rockstarban azt, hogy nem múlik el náluk játék hatás nélkül. A GTA 5-ben egyszerre érzem a korábbi GTA-kat a városon, a Red Dead Redemptiont a sivatagon és a Max Payne 3-mat. Utóbbi főleg azért is mókás, mert a játékmeneten és a prezentáción is érezni: egyrészt a kifinomultabb akción látni, hogy sokat tanultak Maxtől, de a rádióban is találni számot a Health-től + a dinamikus soundtrack elég erős áthallásokat tartalmaz a Max Payne 3 soundtrackkel, annyira, hogy a menükben a panamai szám remixe megy. :D

Kurva jó:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Fjy3o2wZATc
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=e0h09RpeMSY

A Max Payne és az Uncharted viszonylatában leírtad azt, hogy miért működik mégis a disszonancia az előbbiben.

Igen, a Max Payne 3-ban. De a széria első részében a játékmenet nagyon nem tükrözi a traumatikus élményen átesett Max lelki állapotát. Azaz nem a narratíván keresztül lefestett bosszúvágy manifesztációjaként jön le Max akrobatizálása. Ezért a mechanikai vagy a narratív elemek lennének inkább felelősek? Max grimaszolását és az ellenfelek komikus bekiabálásait hova sorolnád? A sokat emlegetett dikotómia nem igazán állítható fel.

Amúgy mikor játszottál utoljára a Max Payne 1-gyel? A maga idejében valóban kiemelkedő volt egyes módszereit tekintve, de egy kicsit is kritikusabb szemmel nézve komoly tonális és struktúrális gondokkal küszködik. Pár éve játszottam újra, és a tonális ugrabugrálás nem is a leglátványosabb megnyilvánulásaiban - "Úristen, meggyilkolták a családomat!" *nem sokkal később* (karikatúrába illő olasz gengszter) "HEY, IT’S MAX PAYNE!" - volt megdöbbentő, hanem hogy az egyik legdrámaibb momentumban döntötték le a negyedik falat: "És a drogtól eltorzult traumatikus lázálmomban döbbentem rá, hogy egy vizuális novellában vagyok."

A komikumot tetőfokára tekerő Max Payne 2 lényegesen koherensebb élményt adott. De a harmadik rész minden szempontból klasszisokkal magasabb súlycsoportban mozog.

***

Egyébként mostanában játszom újra az Alan Waket, és a még évekkel ezelőtt tárgyalt horror aspektusai továbbra is megragadnak, viszont az írói válság témakörét körbejáró motívumok sajnos mennyiségre és minőségre is a játék leíró monológjait követik: mellőznek minden kifinomultságot és borzasztóan sok van belőlük. Szóval osztom a véleményedet, hogy még maradhatott volna a játék a vágószobában.

De nem hasonló tendenciáktól szenved a legtöbb mechanikai központú AAA-s játék? Vagyis a hosszra borzasztó meghatározó tényezőként tekintenek, mert a core közösség bizonyos mennyiségű "tartalmat" vár el a $60-os árcédulától. Ami egyben a korábban említett tematikai sekélyességben is kulcsszerepet játszik.

Többek között ezért is hüledezem, hogy mintha továbbra is a videojátékos blockbusterektől várnátok a megváltást, miközben a tripla-A-s szektor még kevesebb kockázatot vállal, mint valaha. Vagyis ha jó narratíva-központú játékra vágytok, a kisebb projektek felé tekintgessetek, mert már nem csak Japánból és a PC eldugott zúgaiból jönnek a jóságok. A What Remains of Edith Finch és a Night in the Woods például remek lett, de a Firewatchot és a Somát is különösebb fenntartások nélkül merném ajánlani.

Akinek még nincs meg, mindenképp ajánlom! Nagyon jól sikerült.
SPOILER

https://www.gog.com/game/shadowrun_dragonfall_directors_cut

Shadowrun: Dragonfall - Director's Cut 80%-os, illetve a full packból 78%-os leárazás.

Ó bmeg: http://www.overkillsoftware.com/games/payday2-ultimate-edition/

Nekem 4 DLC van hozzá, de azok már azóta, amióta először ingyenes volt. A többi árazása N/A, kosárba se rakhatók.

Nálam csak a Humble Bundle-lel szerzett Mask Pack DLC-t írja a játéknál, a többit nem. Hozzáadni meg sehogy sem tudom egyiket sem...
A store page egy free DLC kivételével mindegyikre azt írja, hogy N/A, de azt az egy free-t is hiába nyomkodom, nem történik semmi.

Nem rekeszizom, de inkább ide:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=_amGaZ04qSA

Katarral szemben ott gurult el a gyógyszer, mikor kifizettel 1 MILLIÁRD dodót az emberrablóknak, akik 18 királyi családtagot kaptak el, Irak déli részén (vadásztak a lelkeim). Nos, ez a pénz iraki tisztségviselőkhöz, meg különböző szélsőséges/terrorista csoportokhoz került. Túl sok pénz nagyon rossz helyre.

semmiképp :-) Esetleg ugyanaz volt egyszer :-)

Bizony nagyon más mint az enyém. Mert ha kitalálná hogy neki nem tetszik hogy én a magyar sörpártra szavazok pedig szerinte a sör romlásba viszi az országot, és ezért lelőné a gyerekemet, én nagyon-nagyon lassan tépném nagyon sok cafatra. Bocs de ehez nem tudok kultúráltabban hozzáállni.

Épp kérdezni akartam, oldalbordát is gyorsan átirányítottam, hogy szedje lefele, de még nem akarta letölteni, aztán így kérdőjel volt, hogy DLC-khez mi kell, mert ugye a steam azt írja, hogy előbb az alapjáték legyen felrakva.