Hozzászólások

Igen,harc nem nagyon van benne,irtam is,hogy az elvontsagban es hangulatban hasonlit ra egy kicsit, tulajdonkepp az alapok vannak meg: segitotars (ott Agro,itt meg egy róka szerű lény),az egyedüllét, az,hogy igazából a sztori kizarolag a képi infok alapján all ossze szepen lassan,es csak mész elore,de igazából nem tudod egy ideig hogy mi a célja. Aztan ott van a második mapen a Boss képződmény,es az,hogy nem neki kell ugrani,hanem szepen,lassan,a pályán haladva teszed el lab alól.Szoval ilyen indirekt dolgokkal van tele,es ebben azert hasonlit. Plusz a főhős animációja is hajaz a SOTC fohosere (termeszetesen nem annyira profi,nehez azt a szintet elerni). Egy próbát a tékából mindenképp megér,es lehet hogy utána te is megveszed :)

És ne felejtsük el, hogy világos van az új szerelvényekben. Ez most biztos hülye fog hangzani, de már szinte bántóan világos. Míg a régi kocsikban még a baglyok se láttak semmit, az újban cserébe annyira túltolták, hogy fájdalmas néha.

Nekem igenis bejött ott a Zaxx által kifogásolt "szuperhősös" akció

Mechanikailag nekem is, mert baromi látványos dolgokat lehetett csinálni vele, de az kb. a lustaság csúcsa, hogy Max újdonsült "pókösztönének" megindoklására egy betűt sem pazaroltak egy egyébként nagyon sztoriorientált játékban. Még a korossága miatt lesajnált, "gyerekcipős" narratívájú első rész is vette a fáradságot arra, hogy az időérzékelés relativitásával indokolja meg a bullet time-ot... erre a MP2-ben bullet time reloadolsz meg úgy lassítod az időt, hogy te nem lassulsz, az ellen viszont annyira, hogy lemerevedik. DA FUQ? :D

És akkor ezek után kapja mindig szerencsétlen Max Payne 3, hogy "de nem volt nojár"... hát noir az tényleg nem, de nem is hányta aortán a játékmenet eredeti koncepcióját. :D Persze ettől még remek játék a Max Payne 2, csak fókkin sztúpid is.

Moken in 3, 2, 1...

Felújítottak. A kocsik kasztnija maradt, minden mást cseréltek. A homlokfalat változtatták meg, hogy az előírásoknak megfelelően legyen kialakítva a menekülőút (mint az Alstom kocsiknál).

Utaztam vele többször is. Belsőleg vannak tré megoldások, pl a kapaszkodók olcsó hamar lekopó felületű fémből vannak, amire raktak egy plusz gumiréteget. Na ez a gumiréteg már 1 hét után elkezdett a széleken lekopni. Sok helyen illesztési problémák a burkolaton és igénytelen gányolások. Egyáltalán nem minőségi az összeszereltsége.

Nincs klíma az utastérben (vezetőnél van) mert a régi kocsiszekrények nem bírják el a klímaberendezéseket és a megerősített átépítés nagyon nem fért bele az árba... Ezért ventilátoros hűtés van, ami a jelenlegi alagút hőmérsékletéből adódóan lófaszt sem ér. Nyilván ha eltűnnek a régi kocsik amik a fékezések és működésük miatt sok hőt termelnek, akkor javulni fog a dolog.

Az utazás hangja valamit javult de amíg a magát a vonalat nem újítják fel addig marad zajos. A 4-es álom hozzá képest.

Szóval nem vészes, alapvető dolgokat tudja ami elvárható (állomáskövető, normális ülőhelyek, gombbal nyitható ajtók), de jobb lett volna ha újakat kapunk klímával és hozzá felújítják az egész vonalat is.

Igen, a kutya szerepe nálam is egyértelműen így csapódott le a John Wicknél. De arra már nem emlékszem, hogy tollba is mondta-e ezt a film :)

Az MP1-ben én azt látom, hogy egy régebbi kor gyermeke, volt ugyan már előtte is narratíva az akciójátékokban, de még gyerekcipőben jártak ezek a megoldások. Ezzel maga idejében igenis jónak számított, és ahogy a willendorfi Vénuszt sem Michelangelo Dávidjához mérjük, úgy ettől még joggal kijár a kritika a modernebb játékoknak.

Ezzel együtt éppen ennek is köszönhető, hogy a menő, laza akcióhős toposza keveredik egy másikkal a megtört családapáéval. Egyébként ez a mix a játékmeneten és a képregényeken is átível, ahogy írod, a Sam Lake-grimasz ott van mindkettőben, és mechanikailag is megjelennek magukba fordulósabb, kétségbeesett részek. Ezek a váltások pedig nemcsak a régi akciójátékos/akciófilmes vonalat erősítik, de főhősnek is adott egy őrületszerű érzelmi labilitást. Lehet, hogy ez néha groteszk, lehet, hogy néha következetlen, de az egész style over substance megoldással együtt meglepően jól működik. Ugyanezt a sokkal újabb Unchartedekre nem mondanám el.

De hogy a kérdésedre is válaszoljak: én az MP2-t játszottam először, viszonylag frissen, ezért az évekkel később (közel 10 éve) átélt első rész más helyet tölt be nálam, mint sokaknál. Nekem igenis bejött ott a Zaxx által kifogásolt "szuperhősös" akció, és bár az egész komorból humorba ácsapó narratíva kilengései ott is megvoltak, azt is jobban túl tudta tolni, mint a játékmenetet is.

A harmadik rész pedig más súlycsoportba váltott, de ott számomra kevésbé lett egyértelmű bajnok. Hogy miért, arról már volt szó, de mivel a kritizált pontjai miatt már elsőre is megkoptak a legjobban avuló részei, valószínűleg az újrajátszásoknál már nem lesz rosszabb.

Summa summarum: akárhogy rágódok rajta, akármilyen kifogásaim is vannak, a három Max Payne számomra három frankó játékot jelent, filmszerűség szempontjából is.

De nem hasonló tendenciáktól szenved a legtöbb mechanikai központú AAA-s játék? Vagyis a hosszra borzasztó meghatározó tényezőként tekintenek, mert a core közösség bizonyos mennyiségű "tartalmat" vár el a $60-os árcédulától.

És ez éppen az a probléma, mely egyik Max Payne-ben sem létezik, leszámítva a harmadik rész túl sok átvezetőjét. (Ellenben a Quantum Break hosszú sorozatbetétei ijesztőnek tűnnek. Mivel nem játszottam vele, egyelőre előre félek, hogy nem is sikerült belőle jól kijönni.)

Én szeretem, ha van matéria a játékokban, és eljátszom 100 órás RPG-kkel vagy stratégiákkal, de a legnagyobb élményrombolások a túlzott időhúzáshoz kötődnek. Az Alan Wake, a Mass Effect vagy a Halo mind elérte azt (kisebb mértékben talán még a Half-Life is), hogy a játékidő 10-20%-a alatt szórakoztam jól, és amiatt kellett (volna) megérnie. Ez ugyanaz, hogy igényelhet egy film 3 vagy akár 5 órás hosszot is, de nem biztos, hogy az jó trend, ha szinte mindegyik hosszabb akar lenni 2 óránál. Van, amikor a kevesebb tényleg fájóan kevesebb, de gyakran több.

A játékidő-beosztásban koncentráltabb Alpha Protocol viszont a Mass Effecttel szemben elérte az azonnali újrajátszást. Mert a ME esetében hiába opcionális egy csomó küldetés, ha azoktól reméled a világ és a karakterek kibontását, vagy azt, hogy a folytatásban lehet szerepük a szálaknak, nehéz passzolni őket (a folytatás ugye egyenesen bünteti ezt).

Az Alan Wak nálam azzal válthatta volna meg a hosszát - azon kívül, hogy a narratívában is többet tud a játékidő mellé letenni az asztalra -, ha mechanikailag a nyomozásba jobban bevonja a játékost. Mert a menj a csőben A-ból B-be, ott nyomd meg a gombot módszer kevésbé alkalmas arra, hogy a rejtélyek megoldásában akárcsak annyira aktív szereplőnek érezzem magam, mint egy interaktív filmben. Persze nagyrészt Alan is csak tapogatózott és botlatozott a sötétben, de ha történt is fejlemény, ahhoz mindig akciójelenet vezetett és sima gombnyomás. Mivel a horrorban egyenlőtlenek a feltételek, és mindig van misztikum, mindig szerettem, ha kalandelemeken keresztül is részt lehetett bennük venni (lásd Alone in the Dark, Resident Evil, Silent Hill, de az eredendően kalandjátékos darabokra ez még erősebben, az American McGee-féle Alice-ek lázálmára meg inkább kevésbé jellemző).

Többek között ezért is hüledezem, hogy mintha továbbra is a videojátékos blockbusterektől várnátok a megváltást, miközben a tripla-A-s szektor még kevesebb kockázatot vállal, mint valaha.

Ugye a magát művésznek beállító ponyvaszerző David Cage-ből indult ki az egész témázás, tehát nem véletlen volt a kritika csapásiránya. Ugyanakkor már az elején bedobtam én is a Braidet vagy a Talos Principle-t, de ezek értelemszerűen a filmszerűségnél nem kerültek elő. A most ajánlottakat pedig még nem próbáltam, de idővel jó eséllyel sorra kerülhetnek.

+ 1. A warbanddal mai napig tolom, bár mostanában inkább csak multizom. Szóval ribi opció itt is befigyel :D Előnye: nem vietkongba lakom :)
Amúgy jövő tavasszal jön a Deliverance kingdom come is. Bár az még rohadt messze van.

Darksheer írta: Itt, ha jól látom Keanu Reeves egy az egyben hozza John Wick paródiáját.

rwurl=http://i.imgur.com/5f4O0gp.png

A John Wickkel szerintem nagyon nem áll a párhuzam, hiszen az alapfelütés sokkalta hétköznapibb: Wick nem a családja meggyilkolását, hanem a kutyája és az autója elvesztését bosszulja meg. A humor fő forrása pont a helyzet banalitása és a főhős attitűdje közti éles kontrasztból fakad, mivel Wick véresen komolyan veszi a legtöbb mércével hétköznapinak számító veszteséget. Mindemellett egy igazi zsánerműről van szó, amiért az abszurd történet egyben a tipikus akcióhős sekélyességére is rávilágít, aki egy autó visszaszerzésért képes vérfürdőt rendezni.

Max Payne hallucinációi viszont mind rémálomszerűek, és a humor teljesen független a főhős tragédiájától.

A maga nemében én is imádom a Max Payne 1-et, de hasonló okokból fakadóan, mint Cage játékait, melyeknél szintúgy a csapongóság kölcsönöz a játékoknak egy sajátos bájt. Cage egyik pillanatban zseniálisan fogja meg a karakterek hétköznapi humanitását, hogy aztán néhány jelenet múlva félresöpörje egy tetőn mátrixolós bugyutasággal.

Elég konzekvensen végigviszi a [Max Payne 3] azt a koncepciót, hogy Max az akcióknál igazából vagy az adrenalin hatására van magánál, vagy pedig egyszerűen csak összeszedte magát annyira, hogy felhúzza a gyűrött zakóját, és tetűmásnaposan bemenjen dolgozni.

Szerintem ennél többről van szó. Nem véletlen hoztam fel példaképp az erősen stilizált átvezetők és a játékmenet vizualitása közti markáns különbséget. De ezen túl a játékmenet sem Max megfáradtságáról informál elsősorban, hiszen az ellenfeleket játszi könnyedséggel lehet lepuffogtatni. Továbbá a "QTE-k" sem a reflexeinek tesztelik, hiszen nem lehet őket elrontani.

Viszont a lövöldözés és a "QTE-k" is mind látványos vérfürdővel végződnek, így olvasatomban a játékmechanikai elemek sokkal inkább a főhős erőszakkal való viszonyáról informálnak. Azaz, hogy ezen keresztül tudja csak igazán elnyomni a múlt tragédiáit.

De ezen túl a játék központi témája a különböző társadalmi rétegek közti berendezkedés, és hogy milyen szerepet töltenek be a drogok és az erőszak. A drogtól és az erőszaktól Max kristálytisztán lát, és különösebb akadályok nélkül puffogtatja le az ellenfeleket. Viszont mindig valakinek a megbízására hajtja végre a piszkos munkát, így Max is csak egy bábu az erőszakon és drogokon alapuló gépezetben.

Szóval tartom magamat ahhoz, hogy az átvezetők és a játékmechanikák közötti kontraszt kifejező értékkel bír. Az elcsépelt fogalom megemlítésével meg csupán ennek a megközelítési módnak a korlátjaira kívántam rávilágítani.

Számi folk
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=i4Ccv5uF69c

nekem pont az tetszik benne :)
(de lehet én vagyok a beteg)

Elkezdtem nézni a Lego the batman movie-t. És hát nekem valahogy túl over the top, túl sokat akar egyszerre. Mintha száz szivárványszínű páva rázná a tollait megállás nélkül. Az első 10 percig még káprázatos meg húdeszép, aztán valahogy kiég az egész. Úgyhogy a felénél kb bealudtam. Pedig az első lego movie tetszett még az élőszereplős rape ellenére is a végén.

De, egy modernizált változatával.

Nokedli írta: Akinek még nincs meg, mindenképp ajánlom! Nagyon jól sikerült.
SPOILER

ShowHide spoiler #

Egy kövér mentés után mindenképpen érdemes kipróbálni a végén átállni a főellenfélhez.
Már az ötlet is nagyszerű hogy lehet ilyet, a sztori utána meg még inkább, főleg ha ismered a Shadowrun/Earthdawn világát.

Wait