Hozzászólások
Elsődleges fülek
A nemrég kiadott steames verzióval próbálkoztál? Amikor kijött a C&C Ultimate Collection még tavasszal, egy kicsit megkalapálgatták a játékokat, szóval elvileg futniuk kell.
Én a C&C 3-mat szeretném mostanában átismételni, már a 30 fps lockot is sikerült áthidalnom a Lossless Scaling frame gennel, meglepetésre teljesen okésan néz ki. Persze a 30 fps-sel járó input laget az isten se tudja kiirtani belőle, de ez van, SAGE motor baszódj meg. :D Amit viszont itt felhoznak az LS ellen (brutális input lag egérrel, 10:30 körül említődik a C&C 3-nál), azt már sikerült azóta javítani és hibátlan:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=69k7ZXLK1to
Btw. az LS a TS-sel is remekül működik és nemcsak a frame gen miatt érdemes használni: már önmagában az FSR skálázástól olyan szép lesz a kép, hogy akár egy öreg CRT-n is futhatna. Simán megoldás arra, hogy ezeket a régi játékokat nam lehet natív monitorfelbontáson futtatni, ha nem akarsz hangyákat irányítani.
A múltkor tettem vele egy próbát, egy tényleg combos, hosszú próbát és sajnos rohadtul nem jött be. Annyira át van már tuningolva, hogy nyomokban sem emlékeztetett az eredeti játékokra, szóval akkor már inkább a C&C Remastered Collection néhány quality of life moddal.
Btw. állítólag lesz még egy adag C&C remaster is.
Jaj, remélem nem lesz kurva szar, már egy közepes C&C klónnak is örülni tudnék még akkor is, ha a Shitgate fejleszti.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=6YXMLiY-L0U
LOL :D
A RAGE 1 az még a megatextúrás idTech 5 volt (ettől még jogos meg egyébként elég tágas pályák voltak egyéb későbbi idTech játékokban is), a RAGE 2 viszont az Avalanche Apex nevű motorján futott, vagyis azon, amin a Just Cause és a Mad Max.
Nálam a WarCraft 1 és 2 Remastered élmény továbbra is itt tart:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=3fstKelGwk0
A Blizzard supportja meg olyan zseniális javaslatokkal él, mint hogy pl. próbáljak meg egy korábbi AMD drivert. Ez onnan jött, hogy AMD procim van... de NVIDIA videokártyám, basszátok meg anyátok oszló tetemét a ravatalon.
Tippre már nem is emberek foglalkoznak a supporttal, hanem valami AI algoritmus. Mi ez? :D
I've seen your specifications of your PC you've sent us and let me inform we recently had issues with the latest AMD drivers and the game, this causing issues and not letting most of our players play as it should, so if this is the situation you are passing, please I strongly recommend you to download the previous Drivers and try again.
Szintén azzal együtt, hogy mivel nekem nagyon bejött az Outer Worlds is, nyilván várok egy hasonszőrű "olyasmi mint egy Bethesda játék, csak kisebb és okosabb" játékra tőlük. Ha már Outer Worlds, az a játék speciel teljesen ízlésesen volt itt-ott "woke" és azon belül érdekes témát is járt körbe (pl. az aszexualitás), szóval abszolút egy előnyére tudott fordítani valamit, amit általában csak erőltetetten elcseszni szoktak.
Viszont most nagyon úgy tűnik, hogy ők is elkezdték nyomni ezt a harcias hülyeséget, aminek nulla értelme van, szétcseszi egy stúdión belül a szakmaiságot és még rossz játékokat is eredményez. Lehet, hogy megvan, miért néz ki olyan unalmasan az az art style az Avowedban, amit az Outer Worlds még kisujjból kirázott jóval izgalmasabbra?
Youtuber sztori, szóval ki tudja mennyire megbízható, de az utóbbi napok eseményei tükrében eléggé reálisnak tűnik:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=AQbZcsFguFI
Jaj istenem, már az Obsinál is van egy ilyen elbaszott tetűgeci art director...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=P3PThTCtnBY
Faszért nem lehet ezeket az embereket kivinni a hátsó kertbe és elásni.
Ez valóban elképesztő, thanks, Sony. :DDD
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=MEXoJBqpbsI
A fejlesztők ugye Prágába tették át a székhelyüket ahogy írod is, de mögöttük áll az MS kb. végtelen erőforrásokkal, úgyhogy ezt így nem tudom elfogadni. Valóban nehézkesen mehetett a fejlesztése a játéknak, de akkor ne adják ki! A folyamatos csúszás miatt ebben az esetben nem volt az "internet" felháborodva, mindenhonnan az jött, hogy ok, persze, nyugodtan csinálják csak, érthető a háború miatt... stb.
Persze, fogyasztói oldalról abszolút áll, amit írsz. Viszont szerintem baromira nem lehet egyszerű az, hogy kényszerből el kellett hagyniuk a hazájukat és átköltözni Prágába, ráadásul úgy, hogy azért közben volt olyan fejlesztő is, aki inkább elment háborúzni és meghalt. Szóval ez sem annyira szimpla, hogy megfogunk egy adag embert, áttesszük őket egy másik államba és dolgoznak tovább, mintha mi sem történt volna, életekről meg családokról van szó alapvetően.
A MS végtelen erőforrásaiból meg sajnos a jó QA departmentre valahogy sosem jut. Én alapvetően az Age of Empires-t meg a Halót követem tőlük és vezető techcéghez képest egyik flagship játék sem tud röccenéstelenül kifutni a kikötőből. Az AoE mögött pl. egy sok megjelenést megélt, kipróbált csapat áll és az idén megjelent Age of Mythology Retold volt az első játékuk, ami úgy jelent meg, hogy nem az volt az első kérdésem, hogy mikor jön a peccs.
Kár, hogy a háború közbejött a fejlesztőknek, kurva gáz lehetett úgy végigvinni egy ilyen projectet. Csoda, hogy valami kiadható lett a vége.
Két évad alatt én is megszerettem a sorozatot. Lehetne jobb is meg kár, hogy a cselekmény nagyon áthallásos akar lenni a LOTR-re, de vannak benne érdekes dolgok meg jó ötletek bőven.
Szerintem jobb is volt az elsőnél.
Mégis kb mikor van benne?
Amikor Atreides swordmaster visszamegy dumálni a haverjaival. Maga diszkó rész nincsen benne, csak végig hallod a tuc-tucot a háttérben. :D
irtózatosan irritáló fejű színészeket válogattak össze. Igaz ez főleg a hercegnőt és a tesóját játszó színészekre.
Hú, a herceg az kemény valóban, őt dobnám is be fejjel előre a darálóba azonnal. Ynez viszonylag oké, de igen, neki is vannak pillanatai.
Szníki Microsoft meg akar védeni minket az Ubisofttól. :D Furcsálltam is, hogy miért nem rakta még fel a 24H2-t, de akkor megvan a válasz: installálva van az AC Odyssey. :)
Dune Prophecy 1-2
Nem vártam sokat, de ez két rész után annyira bejön, hogy már a könyvet is megvettem, amiből csinálták / ami a közvetlen előzményeként szolgál a cselekménynek. Nagyon sok érdekes dolog van benne, ami 10 000 év távlatából is érdekesen utal előre az old school Dűne sztorira, Desmond Hart meg egy tök jó mystery box, mert TUDOD, hogy nem az, aminek elsőre látszik.
Egy dolog nem tetszett: a kibaszott Dűne diszkó. :D Hát édes faszom hogy minek kell minden egyes sci-fibe egy ilyen generic, tuc-tuc zenét árasztó klub, amiben persze drogoznak is. Utóbbi érdekes lenne Dűne szempontból, mert hát piszchedelikus egy franchise-ról van szó, amiben a szereplők egész életükben szívják a fűszert. Tehát adott esetben lehetett volna kezdeni valamit a drogkultúrával meg kitalálni menő drogfogyasztási módokat. Ehhez képest mi van? Fehér port szívnak fel az orrukkal meg van vmi inhalálójuk, amivel füstöt fújnak...
A második részben ráadásul visszatér a tuc-tuc a klubbal együtt, plusz beraknak egy olyan softcore szexjelenetet, hogy már én szégyelltem magamat a végére. Önismétlő leszek, de a Dűnében amúgy sok a szex, a késői könyvek már csöpögnek tőle, szóval itt is lehetett volna valami érdekeset csinálni ahelyett, hogy az értékes egyórás játékidőből 5 percet végigbasznak.
Ha már szex, akkor sajnos van egy nagyon esetlen "young adult melodráma" is a sorozatban, ami eltörpül az érdekes intrika és lore mellett, de ott van és a színészek, akik ezért a részért felelősek egytől egyig szarok. Jó mondjuk nem is lehet túl sokat kezdeni színészileg azzal, hogy "összeszemezünk mert kúrni akarok aztán kúrunk", de azért na.
Szóval a fiatalokat kivágnám, főleg úgy, hogy csak 6 részes lesz az első évad és így a nagy antiwoke közepette meglepődnék, ha lenne második egy női karaktereket mozgató, a Bene Gesserit megerősödéséről szóló sztoriból.
Oké hogy újraéledsz, de ha ugyanúgy 5s alatt kicsinál a boss, vagy előtt a minionok, akkor nem mész vele semmire.
Ha 5s alatt kicsinál a boss, akkor az egy egyértelmű jelzés arra, hogy azt a bosst egyelőre hagynod kell.
Vagy nem tudod kivel mit kell beszélni...
Egyszerű: mindenkivel mindent. :D
A Planescape Torment miért más szint, mint a többi? Simán "butább", mint a BG1 vagy a Fallout 1-2 annyiban, hogy nem level 1-en kezded a karaktert, ráadásul meghalni sem tudsz és dumálással lehet a legjobban xp-t keresni az előző életeidre visszaemlékezős koncepció miatt. Simán a PST a legkönnyebb a klasszikus D&D CRPG-k közül már amiatt is, hogy nem létezik a BG1-es alacsony szintű téblábolás, emiatt ideális első ilyesmi játéknak is.
A társaid is kurva jók és ha meghalnak, fel tudod őket támasztani.
Amúgy simán, szerintem nem is nagyon van olyan, hogy "keménymag játékos" ebben az esetben, mert azt az elbaszott RNG-t nem lehet kivédeni, ami ellen a hagyományos játékban gondolom véd a dungeon master.
Csak azért, mert a BG1 elég szar. :D Semmi extra őskövület izometrikus RPG-kről van szó a leggenericebb fajtából, ami annyira komolyan veszi az asztali szabályrendszert, hogy az első kéttucat órában save scummolnod kell minden harcot. De aztán jó lesz.
Nem tudom ez mennyire konteó, de én erősen kétlem, hogy a Valve hobbiból ad ki kövér peccseket meg csináltat 3+ órányi dokfilmet a régi játékaihoz. Teljesen egyértelműen előpromóznak valamit, csak az a kérdés, hogy VR-e vagy rendes játék.
Ja és még annyit tennék hozzá, hogy amúgy meg igenis elbírt volna még ez a franchise pár jó kis Valve fejlesztésű FPS-t, mert azért a modder community két évtized alatt megértetett velünk valamit: senki sem tud olyan jó szingi HL-játékot csinálni, mint a Valve. Ha összehasonlítod mondjuk a Black Mesát bármelyik hivatalos HL-játékkal, hát közelében sincs annak a minőségnek, amit a Valve tudott hozni ezekkel a játékokkal. Még a fanmade Xen is jelentősen szarabb annál, mint amit a Valve összefingott két hét alatt az első játék végére, pedig majd egy évtizedet elbasztak rá a rajongók, csak túlgondolták és csináltak belőle egy walking simulatort FPS helyett.
Hát őőő... konkrétan meg. :D Három epizódra volt betervezve a sztori, az Ep2 cliffhangerrel ér véget, szóval konkrétan olyan a helyzet, mintha sosem lett volna Jedi visszatér a Birodalom visszavág után.
És igen, az az érvelés nekem is 1000 sebből vérzik, hogy az innováció hiánya miatt nem lett Ep3. Azt megértem, hogy az epizódok nem ütöttek akkorát, mint a HL2, de nem is kellett nekik és szerintem ugyanolyan érték lehet egy jó iteratív folytatás, mint egy innovatív. Nekem a HL2 Ep2 a kedvenc HL-játékom, mert tökéletes benne a pacing és szerintem abban benne van az is, hogy egy tapasztalt csapat csinálta, ami addigra már mindent tudott a HL2-ről meg a Source-ról.
A HL2-t meg totál lehetett volna "iterálni" is szerintem, pl. az első két epizódban egy darab új fegyver nincs meg új helyszínt is abszolút be lehetett volna hozni. A "winter HL2" is erős alapkoncepciónak tűnik egy Ep3-hoz, szóval röviden és velősen: hülyék voltak a Valve-nél, túl magasra rakták maguknak a lécet és azt hitték, hogy az emberek csodát várnak egy jó FPS meg a történet folytatása helyett.
Azt meg elutasítom, hogy az Alyx jelenti az innovációt, mert ott sokkal inkább műfajváltásról van szó. Ha egy RTS-ből körökre osztott stratégiát csinálsz, azzal nem oldottad meg az innováció problémáját, hanem megkerülted.
Yay, kint van a HL2 20th Anniversary Update egy kellemes honlap és egy 2 órás dokfilm kíséretében:
https://www.half-life.com/en/halflife2/20th
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=YCjNT9qGjh4
Hát ő, ezt egy kicsit elkiabáltam: megvettem a War 1 és 2 remastert és egyik sem indul el. :D My bad, tudom, hogy a Blizzard egy szar, de azért arra még számítottam, hogy legalább alapszinten működni fog az, amit kiadnak.
Milyen cég lett ezekből baszki, hogy már másodjára fogok refundolni egy szaros remastert tőlük. Ezek a játékok egyszer már készen voltak, mégis mi a kurva gecit csináltok ti ott manapság Irvine-ban vagy hol a faszomban, hát dolgoznak ott egyáltalán emberek? A videóban látott Brad az egyetlen ember, aki az RTS teamen van, a többi meg AI meg patkánymajom? Komolyan nem értem. Már nem is az van, hogy valami minőségi kiadót kéne megugrani mint lécet, de nem tom, mondjuk a Focus Home Interactive-nál lehetne jobbat hozni, vagy nem, már az is sok? :D Egy remastert még az Atari meg a Konami is ki tud adni olyan szinten, hogy elindul, srácok.
Lol a Rogue PoP-ban megpeccselték az art style-t:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=EAeRM7fJ2S0
Ezt vajon nézi valaki?
Mindenesetre van egy ismerősöm, aki majdnem végig benne volt a TV2-s honvédségi propaganda valóságshow-s részében, aminek elvileg Kiképzés vagy mi a tököm lesz a címe. Borzalmas ember kurvára irritáló személyiséggel, szerintem már miatta bukni fog. :DD
Ja egyébként szerencsére nem árulják drágán őket. Gyakran van sale, az alapár meg 20 euró körül van, ha jól emlékszem, ami akárhogy is nézzük, egy tucat régi játékért nagyon baráti.