Hozzászólások
Elsődleges fülek
Hmm, ez viszont érdekes dilemma elé állíthatja a játékosokat: elmerülök a gyilkolászás coolságában, vagy a pacifista utat választom, ezzel kihagyva a puccos varázstárgyakat. Ebben az olvasatban a békepártiságot önmegtartóztatásként is lehet értelmezni.
A Dishonored pedzegetett hasonló morális kérdéseket, illetve számtalan másik mű mellett a Star Wars jedijei is bizonyos értékrendek menti önmegtartóztatást gyakorolnak. Kíváncsi vagyok milyen lesz a narratíván keresztüli visszacsatolás.
@Bagoly
Én fokozatosan hidegültem el a képességeket számszerűsítő és ezt rendszerbe foglaló játékoktól. A törésponot a mértéktelen WoW-ozás hozta meg nekem: egyrészt megcsömörlöttem a min-maxolás nyújtotta élménnyel, másrészt a játék arra is rendesen rávilágított, hogy a cél sokszor csupán egy tárgy megszerzését, kihívás leküzdését jelenti egy sablonos fantasy világban.
Egyszemélyes játékokban jellemzően nem ennyire hangsúlyos a külső motivátorokra való építkezés, de a belső motivációt nyújtó rendszerekben való elmélyülés alapvetően nem tud sok újdonságot mutatni. Ezen kívül pedig lényegében egy klisés sci-fi, vagy fantasy világot szoktak kínálni a játékok, ahol jellemzően a világ felépülésének logikáján szokott lenni a hangsúly. Ezért szoktam oly gyakran Tolkienre hivatkozni, aki a szakterületéből fakadóan inkább az összefüggésekre fókuszált, elég egysíkű karakterekkel, akik inkább valamilyen alapvető jellemvonást testesítenek meg a világon belül: orkok a gonoszságot, hobbitok a bátorságot, stb. A Gyűrűk Ura mindezek mellett ugyanúgy szól a bajtársiasságról, hovatartozásról, de a Tolkien munkásságából merítő művek sokszor mellőzik az emberi mivolttal foglalkozó motívumokat, és csakis a világon belüli összefüggésekre koncentrálnak.
A Gothic például ezért is fogott meg annyira, mivel a teljesen hétköznapi emberek nehézségei is gerincét képezik a játéknak. A Witcher széria szintúgy hasonló motívumokkal operál, amik a Wild Huntra még jobban előtérbe kerültek, megfejelve Ciri és Geralt kapcsolata által reprezentált apaság témájával.
A Witcherrel ellenben a Gothic viszont a játékmechanikáin keresztül is nagyban hozzáad az élményhez, hiszen egy teljesen hétköznapi embert testesítünk meg, akire egy vaddisznótámadás is ugyanúgy halálos lehet. Ez az alárendelt szerepkör pedig segít azonosulni a világot benépesítő átlagemberek nehézségeivel. Mindennek az elmélyítésében a belső nézet, és a hanggal megszólaló karakterek is kulcsszerepet játszanak, hiszen nem csak távolról szemléljük a néma, arctalan karaktereket.
Ettől független érdekel a Numenera, mert érdekes témákat látszik felvetni, de a fentiek függvényében talán érthetőbb, hogy miért távolodtam alapvetően el az izometrikus RPG-ktől.
A Divinity: Original Sint próbáltad? Annak ellenére, hogy ismert eszközökkel operált, a sokféleképp kombinálható képességeknek köszönhetően elég újszerű összecsapásokat kínált, amik a felülnézetes műfajnak elég nagy hányadát szokták kitenni. Másrészt az ismert toposzokkal elég pajkosan bánt - néhol megdöntve a negyedik falat -, hogy azokat fejük tetejére állítsa, vagy kommentárt fűzzön hozzájuk.
A szuberzív jelleg nem létszükséglet, de elég sok izometrikus RPG-vel játszottam ahhoz, hogy egy ismert motívumokat csak újrázó alkotásra közel száz órát áldozzak.
Mit értesz az alatt, hogy elmarad sztoriban a Planescape: Tormenthez és a Baldur's Gate II-höz képest? Azért kérdezem, mert történetileg az előbbi egy lassabb folyású, exisztenciális kérdéseket is pedzegető játékként maradt meg, míg a BG2 egy cselekménydús Dungeons & Dragons eposzt mesélt el.
Köszönöm mindkettőtöknek a karakterbemutatót!
nem azt mondom hogy eléri azoknak a klasszikusoknak a magasságát amikből merített [a Pillars of Eternity; ...], de ha ráérez az ember az ízére akkor addiktív
Ezzel a megfogalmazással nem hinném, hogy sokakat sikerül meggyőznöd. Ha nincs ló, jó a szamár is? :) Zsánerkedvelők között még talán, de a 100 órás kalandokat én sokkal jobban meg szoktam válogatni.
A Cipher klassz mit takar, milyen szempontokból emelkedik ki [a klassz és a játék] a műfajon belüli társaihoz képest?
***
sterner írta: Olyan szinten nem számít, hogy titkos ügynökös az alaptéma, hogy ihaj.
Ha elegendő valakinek a szerteágazó döntéseken keresztüli szerepjátszás, akkor valóban. De a szokványos sci-fantasy felállástól való eltérés miatt különösen üdítően hatott az Alpha Protocol. Most így hiretelenjében nem is tudnék olyan játékot felhozni a nyugati fejlesztők elmúlt 10 évéből, ami ne hordozná magán a tipikus zsánermotívumokat. Tuti csak az én figyelmemet kerülték el, vagy éppen nem fog az agyam, de az elmúlt évekből a keleti blokkból tudnék egyedül példákat hozni, amik kicsit is eltértek a szokványos felállástól.
Én meg a játékmechanikát
Hol? A korábbi idézetedben játékmechanikák mennyisége és minősége alapján tettél egy kijelentést, hogy milyen típusú játékokat preferálsz. Az immerzió fogalma mentén fejtetted ki mindezt, ami már azért sem igazán állja meg a helyét, mivel a nyomozást absztraktizáló point 'n click játékok, vagy a mechanikán keresztül kommunikáló Papers Pleaseben is ugyanúgy be tudunk kerülni a "zónába", amit Csikszentmihályi fogalmazott meg a flow teóriája kapcsán.
Induljunk ki a preferenciádból, mondjuk az Arkham szérián keresztül, ahol a controller is kulcsszerpet játszik az élmény elmélyítésében: Batmanhez hasonlóan játszi könnyedséggel, azaz egy-két gombnyomással tudjuk pépesre püfölni a bűnözőket. A controller rezgésen keresztüli visszajelzésén túl a gombnyomások is kulcsszerepet játszanak az absztraktizált Batman élményben. Az élmény átadására szintén beviteli eszközöket alkalmazó VR miben különböne mindettől?
De a fenti példák mutatják, hogy nem csak kizárólag a beviteli eszközön keresztül lehet kommunikálni, hiszen az egér esetében nincsen meg a controllerhez hasonló visszacsatolás. A Papers Please esetében nem nagyon lehet a papírok kezelésének beviteli eszközön keresztüli absztrakcizációjáról beszélni, hiszen mikromozdulatokat teszünk az egérrel. Az élmény sokkal inkább a fejünkben létezik, amit elsősorban ludonarratív módszerekkel adnak át.
Lehetne még taglalni különböző történetmesélési módszereket, amik csakis a videojátékok világában létezhetnek. De ugyanezen gondolat mentén miért olyan nehéz elképzelni, hogy "játékmechanika", azaz koncepció szinten a VR is számtalan új lehetőséget tartogathat?
***
A Resident Evil 7 hoz a legkevésbé lázba, mivel a VR-t csak kellékkép alkalmazza. A motion controlleres hasonlat e téren meg is állja a helyét, hiszen a Wii-n is a tradícionális játékmechanikáktól elvonatkozó játékok ütöttek igazán. A ZomnbiU talán a legjobb példa ennek demonstrálására, hiszen a portolással teljesen odaveszett a játék sava, borsa.
Visszakanyarodva a VR-ra: a Thumper például ütősebb VR szemüveggel, de egyáltalán nem adja azt a pluszt, mint a mechanikát alapjaiban másképp megközelítő megoldások. Persze e téren még mondhatni gyerekcipőben jár a téma, és az emiatti kivárás érthető, csak ez a megközelítési mód túlmutat a platform koncepció, "játékmechanika" szintű megközelítésénél.
Szóval én a "nincs interakció" megfogalmazást kb. úgy értem, hogy nincs érdemei játékmechanika a VR-játékokban, és nekem a térélménynél sokkal immerszívebb lesz egy olyan játék, amibe a játékmeneten keresztül tudom beleélni magamat.
Milyen VR játékokat próbáltál? Mert a videojátékokkal szemben támasztott személyes prefernciádat értem, de furcsállam hogy ezekhez mérten igazítod az elvárásaidat egy több szempontból is más perifériákkal operáló platformnál.
***
Egyébként a reddites kérdezz-felelekből számomra az volt a legérdekesebb szál, hogy Gaben elég nagy szerepet játszott a Half-Life széria kreatív döntéseiben, és hogy ebből fakadóan nem is tud rajongani érte, sőt, a Xen kapcsán valószínűleg sokakkal egyező véleményen van.
Gaben írta: I think Portal 2 is our best single-player game. I play Dota 2 the most of our multiplayer games.
.
The issue with Half-Life for me is that I was involved in a much higher percentage of the decisions about the games, so it's hard for me to look at them as anything other than a series of things I regret. There's no information in my response about what we'll do in the future. It's simply easier for me to be a fan of things that in which I was less directive.
If you are involved in a game, everything ends up being a set of trade-offs. Anything in a game is a sacrifice of things not in the game. I just feel those more personally about Half-Life for a bunch of reasons.
And Xen.
https://www.reddit.com/r/The_Gaben/comments/5olhj4/hi_im_gabe_newell_ama...
*felveszi Zaxx alufóliasityakját*
Basszus! Gabennek a mai napig álmatlan éjszakái vannak a Half-Life miatt. Tuti emiatt nem jött ki a Half-Life 3, mert akárhányszor kiejtette valaki a széria nevét, Gaben kényszeresen magába gyűrt egy fánkot. Ez egyrészt Gaben túlsúlyát is megmagyarázza, másrészt a belső konfliktusok is valószínűleg innen fakadhattak, hiszen a sokadik alkalom után már tuti megelégelték a veterán fejlesztők, hogy akárhányszor valamelyik zöldfülű ötletelt a Half-Life-ról, kifosztott kantin várta őket.
Te nem tudsz objektiven megitelni egy filmet, nem tudod az atlag nezo nezopontjat felvenni es megerteni.
Mindenki valamilyen perspektívából érvel; a kritika eredendően szubjektív műfaj. Hogyan definiálnád az "átlagnézőt", és miért lenne követendő ebből a nézőpontból érvelni? Nem látom mitől lenne értékesebb egy megfoghatatlan értékhalmaz mentén vizsgálódni, amikor mindenki a saját szemszögén keresztül tud a legőszintébb véleménnyel előállni.
Az első Kane & Lynch egy elég konvencionális lövölde, néhány emlékezetesebb momentummal. Az aspektusaiban formabontó folytatás viszont a "szaksajtó" felületes értékei mentén egyértelműen kudarcra volt ítélvet: a játék rövid volt, és nem pozitív érzések kiváltására volt hivatott. A játékok franchiseként való kezelése is mindent elárul a beidézett író értékrendjéről, ami a mainstream sajtó egészét tekintve talán valamennyit javult, de a reviewk továbbra is inkább a reklámoknak által lefektetett értékek mentén szolgálnak útmutatóul, nagy hangsúlyt fektetve a játék árcédulájára.
Ez a megközelítési mód lehet több játéknél elegendőnek tud bizonyulni, de például a Bioshock Infinite ezen lencsén keresztüli viszgálata rendesen rávilágított ezen módszer sekélyességére: "pofás a helyszín, kellemes a lövöldözés, és még a rasszok kérdéskörét is felveti. 10/10, Citizen Kane of video games!" De a Beginner's Guide reviewkkal is sikerült a "szaksajtónak" kollektíve kiállítani a szegénységi bizonyítványt azzal, hogy a művészetek között legalapvetőbbnek számító témáról az útmutatók zöme nem tudott egy épkézláb gondolatot sem felvonultatni.
Nem egyetlen motívum jelenlétén áll vagy bukik egyik film műremekké avanzsálódása sem, de egy olyan műfajon belül, ahol 80-as évek női főszereplős B-vonulata is hypermasculine heroinákat takart, ott szerintem illik megemlíteni a kicsit is formabontó motívumokat. Főleg, ha mindez a zsánerre jellemző keményvonalas toposzokkal társul.
Furcsállom, hogy a Fury Road szubverzív jellegére ki sem tértél, amikor a zsáner, khm, kifinomultságát követte ennek lekommunikálásában: "You are my property!" Bár a film pozitív üzenetét figyelmen kívül hagyva sem egy hétköznapi látványorgiával volt dolgunk.
A John Wick felhozatalával arra kívántál utalni, hogy jobban szereted az ilyen régivágású akciófilmeket? Mit szerettél a régi Mad Maxekben?
Ja, nálam a két fél azonos színben való feltüntetése rendesen rontott az egyébként nem rossz megközelítésen. Ez elsősorban a játékmeneten keresztül csapódott le, hiszen ugyanúgy érintkezel az elnyomókkal, mint a felszabadult elnyomottakkal: halomra lövöd őket, sőt, emlékeim szerint szinte azonos mód megkoreografált csatatereken. Ez Booker karakterívén és az erőszakról szóló kommentáron nem ront, de az interakciónkon keresztül azt sugallja, hogy a rabszolgatartók és a felemelkedett rabszolgák is ugyanúgy hibásak. Az előbbi csoport azonban egy hatalmi pozícióból hozott egy önálló döntést mások rabszolgasorba döntéséről. A Vox populi pont ennek a csoportnak hatására került alárendelt szerepkörbe, de a legfontosabb különbség, hogy az elnyomott pozíció már alapból előír bizonyos viselkedésnormákat, amiért nem lehet azonos felelősségről beszélni.
Ugh, what a mess. Egyébként az itteni leírásod remekül szemlélteti, hogy a Bioshock Infinite miért nem hagyott mély nyomot bennem: a néhány érdekes humán kérdéskör szinte teljesen odaveszett a nyakatekert sci-fantasy maszlagban. Az pedig, hogy szinte kizárólag a lövöldözés mechanikáján keresztül lehetett érintkezni a játékvilággal, csak mindezt tetézte.
A Kane & Lynch szériát, de főleg a 2-t emiatt előszeretettel szoktam ajánlani, mert kevés játékok egyike, mely érdemben körbejárja az erőszak kérdéskörét. A sztori két zsoldos történetét követi, akik egy elkefélt megbízás miatt kénytelenek menekülőre fogni magukat. A sarokba szorított helyzet egyiküknek sem az előnyös oldalát hozza ki, sőt, egyből egymást kezdik okolni, ahogy a folyamatosan kibontakozó hátterük hamar felfedi, hogy két önző, velejéig romlott fazon társaságában vagyunk. Már az alapfelállás is idegen a műfajra jellemző hősszerepkörtől, de a kamerahasználattól kezdve a ludonarratív elemeken át a játék minden eleme azért dolgozik, hogy visszataszítónak mutassa az erőszakot: az összecsapások Tókió koszos, szűk utcái megalapozzák a nyomasztó hangulatot, amit a nagy szórással rendelkező fegyverek csak fokoznak, hiszen a borzasztó kényelmetlen helyzeteket még jobban kihúzzák.
Nem akarom minden csínját-bínját lelőni a játéknak, de a vizuális effektek és játékelemek használata mellett a narratíva teljesen videójáték-idegen visszafogottsággal operál. A játék teljesen mellőzi a hasonló üzenettel bíró, de olcsó, moralizáló módszerekkel operáló Spec Ops: The Line eszközeit. Az erőszakot palástolatlanul annak tálalja ami: visszataszító.
A Bioshockra még egy rövid időre visszatérve: tudom ajánlani az alábbi, Ken Levine stílusát kifigurázó cikket.
10 Classic Twilight Zone Episodes as Reimagined by Ken Levine
A várost.
Life Is Strange
A karakterek nagyon el lettek találva, amiért teljesen megértem a rajongást. Viszont a történet a mystery-thriller toposzokon és fordulatokon kívül egyedül a tini-szorongás témakörét érintette érdemben. Vártam, hogy a játékmechanikát mikor fogja kiterjeszteni/visszacsatolni, hogy a fotózás műfajáról, vagy bármilyen kreatív nehézségekről tegyen kommentárt, de az időutazás motívumához hasonlóan ez is csak körítés maradt. Nagy kár érte, mert kifejezetten élveztem a csajok társaságát, egészen a harmadik rész végéig, amikor a Butterfly Effectet nagyon csúnyán idéző jelenettel kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy ez is vonalzó mentén megrajzolt termék, ami csak a tripla-A-s játékok homogén felhozatalából tud egyedül kiemelkedni.
Miután tavaly ősszel én is végigjátszottam a Demon's Souls, már nálam is! De talán egy kicsit kevésbé felhasználóbarát, illetve nem nagyon szeretném fájdítani azon rajongók szívét, akiknek nem áll lehetőségükben kipróbálni. :)
A Dark Soul 2, 3 még nálam is várat magára, de a DeS-t lazán a Dark Souls mellé raknám. A pályákat illetően maximálisan egyetértek: az összekötöttség nélkül is ugyanúgy informál a világról, az azt benépesítő lényekről és a játékos hozzá fűződő viszonyáról. Az apróbb struktúrális különbségek ellenére nagyon hasonló stílusjegyekkel operál, mint az első Souls; talán egyedül a boss-felhozatalát és a zenéjét tekintve tetszett jobban a DeS, de az egészüket tekintve mindkettő zseniális.
Ezek a Dark Souls meg Bloodborne, stb. játékok miért olyan vonzóak? Én youtube playthroughkból 1-2 részig bírtam annyira depresszív, sötét hangulatuk van :/
Mechanikailag valóban kellemes játék, de nem kizárólag emiatt kiemelkedő a Dark Souls, hiszen akadnak még játékok, melyek helyzetfelismerésen és pontos időzítésen alapszanak. Sokkal inkább ezen elemek a játék többi motívumával való összefonódása emeli ki a játékot a tömegből, és hogy mindezen elemek együttesen képeznek jelentést. A videófelvételekből már csak ezért sem lehet következtetéseket levonni, ahogy a gyakori elhalálozásra és az ezen maszturbáló nihilista szemléletmódok is csak egy (szelektív) értelmezést takarnak. Az első Dark Souls már csak a helyszíneit tekintve is tele van kellemes, már-már reményteli pillanatokkal.
A Bloodborne valamivel sötétebb színpalettával és komorabb motívumokkal operál, de az élmény egészét nem letargikus érzésekhez hasonlítanám, hiszen a vérszomjas vadász bőrébe bújtatásával a játék dinamikája is egy frenetikusabb tempót kapott. Ennek ellenére a széria prózai szépségét és az eltöprengésre sarkalló stílusjegyeket a Bloodborne is ugyanúgy magán hordozza. Mindez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy a csapongó zsánermaszturbációk fölé emelkedjen a széria, csak az elmúlás témakörét még ennél is ritkábban vetik fel a videojátékok, így nem véletlen, hogy ilyen és ehhez hasonló ömlengéseket lehet olvasni a Souls játékokról.
A Dark Soulst tényleg érdemes pótolni, akinek eddig kimaradt volna. De hogy ne csak öt évvel ezelőtti játékokról essen szó: az alábbi ingyenes játékok élménye maradt meg igazán a tavalyi év felhozatalából.
- Awkward Dimensions Redux
- Fitz Packerton
- North
Nagy költségvetésű játékoknál elég hétkoznapi, hogy semmi érdekfeszítőt nem tudnak letenni az asztalra. Ennek ellenére a borzasztó alacsony elvárásaimat a Deus Ex: Mankind Dividednek sikerült alulmúlnia. A végeredmény az összes szociálpolitikai témáját csak súrolta, vagy valami otromba egyszerűsítő választ kínált a flegma főhősön keresztül. Minden ízében sekélyes fércmunka.
A Mafia 3 ezzel szemben üdítően hatott az elkötelezett üzenetével, de néhány játékelemen kívül egyáltalán nem tükrözte a főszereplő bőrszínéből fakadó nehézségeket. Csalódás.
@Joda
Ja, lehet hogy túlzásba viszem a Mega64-os híreket, csak gondoltam megszondáztatom a társaságot a tavalyi év játékélményeiről. Vagy a videojátékos témákat már sikerült teljesen kiszorítani? :D
Remedy boss Tero Virtala on Quantum Break and the studio's new strategy
Rather than the one big team that built Quantum Break, Remedy has split itself into two smaller units. The firm is expanding, with the aim to increase its headcount from 125 to 140, but Virtala says it will be ‘picky’ when it comes to recruiting talent.
.
The firm has yet to detail what exactly its two games will be, but it will be in-keeping with Remedy’s previous story-driven, pop culture-inspired output.
5 óra [...] manapság egy RPG-nél is sok lenne felvezetésnek.
Akkor neked úgy látom kimaradt a Piranha Bytes munkássága. :D A Risen kezdő táborában 8-10 órát lazán elszöszöltem. Bár a Gothiccal pont ezzel emelkedtek ki, hogy a műfajra jellemző hősködés, felemelkedés sokáig elmaradt, és az élményt a játékos alárendelt szerepköre, átlagjani bőrébe bújás jelentette. Ettől független bátran merem ajánlani, és elnézést kérek a Gothic, sekélyes Borderlands-klónnal való összevetése miatt. :)
Csak átmásoltam az itteni kommentet egy új topikba, de a hivatkozással együtt remélhetőleg később is értelmezhető lesz.
Sejtettem, hogy valami ilyesmiről lesz szó, de nem akartam kizárni, hogy valami nálam nem kóser.
Amúgy mennyire körülményes lenne megoldani, hogy a 'belépés, regisztráció' url-ek mellett a beállítások csak egy része jelenjen meg, a többi pedig egy 'további beállítások' gomb/url mögött? Konkrétabban: a kinézetet nagyon átvariáló csúszkák mehetnének a tovább gomb mögé - hiszen ez tényleg olyan extra, ami csak nálunk van, így egy első látogatót csak megkavarhat -, és csak a profil képet, aláírást rejtő opciók jelennének meg a sakkbábura klikkelve.
Ja, hogy arra gondolt; 90%-os nagyításon mindkét böngészőből stimmel a menü, de ugye ideálisabb lenne, ha alapbeállításokon is látszana az alja.
Ja, van hogy alacsony felbontású laptopról nézek fel.
Ezt a "nagyítási rátát" a Firefoxon belül merre találom?
Csak a hírírók, modik és esetleg a támogatók lennének kijelezve, többi nem is kell.
A legtisztább megoldás, kétségtelen. De a "hasznosság" menti okfejtésed egyben felveti a kérdést, hogy szükségszerű lenne az operatív tagok megkülönböztetése az őket érintő hírek, illetve moderációs témákon kívül? Különb lenne, "hasznosabb" a kommentjük egy ezektől független témákban? Aligha.
Ettől független informáló jelleggel ugyanúgy bírnak egy új tag fele: ki a moderátor, ki körmöl híreket, és hogy egy adott fórumtag mennyire erősíti a törzset. Eddig ez számszerűen volt kifejezve, de a vizuális szempontok mellett a relációs jel menti összevethetőségük is hátrányokkal járhat. Az összevethetőség kérdése a plecsnikkel is felmerülne, de jól átgondolva motiválóan is hathat: én is akarok a többiekhez hasonló achievementeket! A különböző szempontok mérlegelése menti tervezés persze munkaigényes, és lehet, hogy a fejlesztési prioritások miatt ezen a fázison meg is ragadna. De én nem vetném el kategorikusan, mert a potenciális pozitívumok mellett egy kis hagyományőrző személyiséget is tudna kölcsönözni a fórumnak.
Továbbra sem fekete-fehér a téma (a pongyola megfogalmazásomon való fennakadást mondjuk megértem). Viszont operatív szerepkörrel még mindig nem rendelkezem, ahogy a vélt következetlenségre való mutogatás sem vezet sehova.
a kommentszám helyett kellene valami más
A jelenleg is látható plecsnik, és az esetleges egyéni címkék nem tudnák ezt a szerepkört betölteni? Vagy mit javasolnál?
Annak vajon mi lehet az oka, hogy a beállítások menü (lol) alja nem látszik Firefox, ill. Chrome alatt? Más is találkozott ilyennel? Explorer alatt okés a dolog.
Ha nem csak regionális bérmunkáról van szó, akkor a referenciákkal tömött B-filmes stílusidézés bármikor jöhet. Ez az új irány hosszabb távon a stúdió anyagi biztonsága mellett remélhetőleg az Alan Wake 2-t is elhozza valamikor.
Szymanski munkásságát bátran merem ajánlani a horror műfajának szerelmeseinek. A Fingerbones 5-10 perces hosszában remekül átadja a készítő stílusát, természetesen ingyen. Aki pedig hosszabb lélegzetvételű kalandra vágyna, annak a The Music Machine + The Moon Sliver csomagot ajánlanám figyelmébe.
A DUSK külsőre és hangulatra remekül látszik hozni Szymanski ködös, rideg stílusát, Blooddal és Undyinggal megfűszerezve. A klasszikusokra való hivatkozás ellenére a promó nem hozza a Buildben épült játékok érzését, a daráláson kívül nagyon mást se. Szymanski renoméjából kiindulva azért remélem nem csak új köntösbe öltöztett omázs a céljuk. Meglátjuk.
Esetleg a plecsniken keresztüli ösztönzésen lehet elgondolkodni. Ha már úgy is vannak, és a közösség fele egyébként is viseli őket. :D Illetve rövid távon/a kezdetekben ösztönzőleg hathatnak a külső motivátorok.
Mittudomén:
- kommentszám után szintlépős plecsni
~ lvl 1: 10 komment után "Már nem vagyok újkrumpli!"
~ lvl 2: 50 komment után "Rászokóban az epertortára"
~ lvl 3: 100 komment után "Rutinos szalonnázó"
Fontos, hogy ezek egymást cseréljék, elkerülve a tábornok kinézetű profilokat. Továbbá kevés szint legyen, alacsony számokhoz kötve, hiszen csak addig hathat motiválóan.
- 100 komment elérésekor a név alatti "rang" is elérhetőve válhatna, választható címkék és egyénileg megszabható titulus formájában
~ ezzel a kolbászpörköltes és a saját szájíz szerinti egyéniséget is vissza lehetne hozni, a hierarchikusság hátulütői nélkül
- fórumprofil évei után is járhatna a szintlépős plecsni, de elkerülve az ábra számszerűsítését; mittudomén, egy őszülő szőrmadár formájában
- klikkelhető "top 10 játékok" plecsni: profilon belüli opcionális űrlap kitöltése után járna, mely a a fórumozó jellemzése mellett az ajánló szerepkört is betölthető
Most hirtelen ezek ugrottak be elsőre, de a téma mindenképp megkívánja az alaposabb átgondolást, szem előtt tartva:
~ a számszerűsítést, hierarchikusság elkerülését
~ a külső motivátorok sajátosságait, azaz muszáj könnyen elérhetőve tenni őket, hiszen csak rövid távon fejthetik ki kommentelésre ösztökélő hatásukat
~ és a plecsnik számszerűségét, azaz ne legyenek hatalmas eltérések egy veterán fórumozó és egy új regisztráció között
VAGY
Meghagyni a plecsnizést az operatív szerepkörökre, amik az oldal remélhető bővülésével kevésbé fognak kitűnni a későbbiekben. Az ötlet is innen fakadt lényegében, hiszen a sallang levakarásával jobban szem elé kerültek az átlag felhasználó és sheriff-csillagos-szamócás-helyesíróbajnokok, amit jelen felállásban lehetetlen megközelíteni. Ezek az arányok idővel remélhetőleg változni fognak, vagy akár most is ki lehetne mindenkinek osztani Vajk és Bagoly egyéni plecsnijeit. :D
A Steam bolti felületén futó toplista asszem napi szinten frissül, szintén összbevétel szerint, így kevésbé meglepő, hogy a limitált idejű akció alatt ugrásszerű eredményt produkál a több ezer eladott példány. (A revenue eladási listáknál mindig összbevételt takar, hiszen a részesedési arány kuncsaftonként eltér, és mértékét nem mellesleg hétpecsétes lakat őrzi. ^^)
Ez bíztatóan hangzik! A kiindulási alapomat egyébként kizárólag a videó és a műfaj harcdús jellege teszi ki, mivel a Numenera rendszerét nem ismerem, és a fejlesztést sem követtem.