Hozzászólások

rwurl=https://youtu.be/Z2MZzIhjlpY

Most éppen az egyik legnagyobb kedvencnél járok:

rwurl=https://youtu.be/9MmavaV1-2o

Ja, amikor egy időben rövid ideig voltak hivatalos eladási listák, akkor is felkúsztak rá a Farming Simulatorok. De Németországban (komoly piac) is kelendők, és nem csoda, hogy konzolokon is vannak már.

Amúgy BF alatt volt olyan árban Xbox One S, hogy habár itthon csak japó konzolok vannak, majdnem elcsábultam a BC és a kontroller miatt. Azért az utóbbi erősen jó PC-hez is, és az akciós konzol árának majd' harmada. De mégse vettem. Ha viszont csak az exkluzívokat nézném, akkor azt mondanám, hogy minek PlayStation, ha van Nintendo? Mindkét nagy a korábbinál is inkább multiplatformokból és a havidíjból él már, csak az egyik több saját csontot dob be a szokásos trendkövető AAA műfajokban. (Melyek érdekelnek, csak lázba jönnöm nehéz.) Ugyanazért az árért persze PS4-et/PS4 Prót vennék, bár ezen a szinten a friss One X meglehetősen impresszív lenne.

Abban egyébként igaza van az unalmas PR-szöveget felmondó interjúalanynak, hogy itthon fektettek munkát platformjaik felfuttatásába, a Sony meg alkalmaz pár srácot supportnak, akik élő-lélegző válaszológépek a gyakran ismételt kérdésekre. (Volt hozzájuk szerencsém.)

Mondja a nedves kezű delfinember.

Jobb a SNES-es Lost Vikings, de ez esetben tényleg meglepően vállalható a PC-s verzió, és hiába Activision Blizzard, még zsebbe sem kell nyúlni érte.

Egyébiránt nem egyértelmű, hogy a SNES-es a csúcs, hiába az minden idők legpöpecebb konzolja, mert Mega Drive-os verzió sem fest rosszul, átvezetőket kapott, új zenét, extra pályákat, legalábbis az internet és az egyik kedvenc játékosoldalam szerint:

rwurl=https://youtu.be/noTYvzaHay0

Ez meg egy összehasonlító videó:

rwurl=https://youtu.be/OwUYisoOUr4

Nekem az amigás van meg még, majd lehet, ránézek egyszer arra is:

rwurl=https://youtu.be/At6ar6_NBpc

De ha valaki onolni akar, ajánlhat valami hasonló steames játékot. Ahhoz képest, hogy mindennek van már szellemi utódja, nem rémlik, hogy a Lost Vikingsével találkoztam volna. (A Trine határeset, számomra nem annyira az, a The Cave pláne nem, a Project Eden már régebbi hullámos, a CreaVurest meg nem tudom.) De retróplatfromer ajánlást is szívesen veszek, ami jól megy a DOSBox ellenére. Vagy leeht tőlem emulált is.

Egy tökéletes világban GOG-on és Steamen is lehetne válogatni verziót a launcherből az összes verzióból. (Mondjuk vannak efelé közelítő példa más műfajban: a Zak McKrackenből elérhető GOG-on az FM-Towns-verzió is. Az egy pár fényévvel jobban fest a DOS-osnál.)

De amúgy tényleg azért írom, hogy egyrészt ezt érdemes belekalkulálni, másrészt meg ha kipróbáljátok ezeket, érdekelne, hogy miként muzsikálnak.

Az Earthworm Jim-es blama után kevésbé szívesen adok értük pénzt. Sajnos a gilisztahádésítést még akkor oldották meg, amikor a PC-s port nem volt magától értetődő. Ahogy az Another Worldből is közel élvezhetetlen a PC-s 20th Anniversary, a GOG-on extraként járó 15th Anniversary turbó - vagy valami hasonló nevű - módban az, ami már egész jól játszható. Bosszantó, hogy Steamen nem jár. Vicces, amikor új játékokat töredékéért szétszednek user review-kban, mint borzalmas re-release-eket vagy remastereket. Bár a Mega Maneket már lehordták rendesen.

Azért kivételek is vannak, például a Blizzard ingyen osztogatott The Lost Vikingse még játszható is, amellett hogy kegyetlen jó.

Nemcsak neked szántam, de mivel láttam, hogy mindenki lelkesedik, gondoltam, leírom azt, amit a kollektív örömkönnyek mögött valószínűleg amúgy sem csak én gondolok a csomagról. Mert azért jó lenne a minőségen, az egyediségen hüledezni, valljuk be :)

Személy szerint annak örülök a legjobban, hogy most amellett, hogy most nem modelljét tekintve hülyeséggel harangozták be (az egyik kedvencem az volt, amikor 2016 júliásában benyomták posztergyereknek a máig early accessben tespedő Hurtworldöt, pedig előtte komolyabb és jobb darabok voltak mindig), hanem még három játékról fel is lebbentették a fátylat.

Nem jön be ez a zsákbamacskázás, mert adhatnak jó indie-ket minden bundle-be, de mindenre úgysincs idő, Inkább célirányosan veszek olyan játékokat, melyekkel öt év múlva most "már aztán tényleg, de tutira" játszom.

Nem akarok negatívkodni, de legyünk őszinték: két bukott és finoman szólva is megosztó AAA játékról van szó, és jön mellé egy - lehet, hogy jóféle - indie a túlélős, Dunát rekesztős műfajból. Aláírom, hogy még aránylag drágák, ismert nevek (tehát spórolásilag jó ajánlat), egyénileg tetszhetnek bárkinek, akár nekem is (amit majd nem vallok be, mert az nem menő), de nem érzem azt, hogy garantált a minőség. Márpedig vagyok olyan perverz, hogy a játékok milyensége is szempont.

Félreértés ne essék, én is megvettem, mert kíváncsi vagyok, hogy a két nagyból mi sült ki (Relic, Remedy, WH40k), mert eddig annyira voltak biztatóak, hogy ennél többet együtt sem adtam volna értük. Kívánom, hogy pozitívan csalódjak.

Talán leggyakrabban valóban mágiahasználót indítok, és egészen biztosan állítottam is ilyet magamról, de valójában elég vegyes a kép, gyakran van közelharcosom, is a tolvaj/hacker karakter pedig inkább valódi lopakodást biztosító modern játékokban szokott prioritás lenni.

Volt varázslóm a BG-ben, de a legtöbbet paladinnal játszottam. Egyébiránt nem power play volt a cél, nem tápoltam szét CON-ra, így kapott olyan attribútumokra is pontot, melyek semmit nem érnek a csodálatos rendszerben. Sajnos ennél a játéknál van ilyenkor félsz az emberben, hogy a Throne of Bhaalban visszaüthet. Mondjuk a szintlépésenkénti random is nagyon sokat számít, cRPG-ben nem tartom szerencsésnek, hogy ennyire érvényesül. A Realms of Akraniában meg ugye karaktergeneráláskor dobálhatod negyedóráig a kockát, hogy egyáltalán a kívánt alapvető kasztot indíthasd :)

Nem bánom én a low levelt, azért hoztam fel, mert kevés HP-vel az elején könnyű nagyot sérülni, a kockán múlik. Persze azt lehet csinálni, hogy csalogatsz a tolvajjal, és körbe-körbe futsz a mobokat előtt az üldözöttel, a többivel meg lövöd, de ez sem nem élvezetes, sem nem a taktikázás csúcsa, cserébe nem is gyors. Az is biztos, hogy a nagyobb pörgéshez és azonnali sikerélményhez szokott játékost elriaszthatja. Az persze igaz, hogy egy szál harcossal csapkodni ezekben a játékokban borzasztó unalmas (később is), mágusként meg az elején kb. az első farkasnál kifogysz a varázslatokból, és ott állsz egy törékeny semmire nem jó karakterrel.

Valahogy a szintén a low level Gothic (melyben egyedül csalogatva nyilazva szintén nagy sikereket lehet elérni) felvezetése a mágussá váláshoz minden döccenő ellenére is átélhetőbb és szabadabb volt, de nem a nézet miatt.

@Zaxx

Nem egy karaktert idnítottam az évek során a Falloutban, és ott sem feltétlen a power play volt a cél. Volt többek között perceptionös-agilitys pisztolyhősöm és charisma-intelligence-luck trióra gyúró manipulatív szerencsevadászom (indulásként 6-os perceptionnel és 10-es luckkal) is.

A BG1-ben a dobókocka az elején nagyon könnyen megölhet, egy sérülés után futni kell. Ha jön egy caster, akkor ott a mentődobások sok mindent eldönthetnek. A gyógyítási lehetőségek korlátozottak, és a pihenés gyakorlatilag garantálja a respawnt, sőt szinte azt is, hogy rajtad ütnek. A varázslatok száma pedig napi néhány darab. Nem tudom elképzelni, hogy lehet úgy játszani az elejét, hogy sima ügy legyen, a jó dobásokon kívül. Még ha mellékszálakról is ebszélünk, a társak sürgetnek, és Minsc sem vár örökké, hogy segítségünk a mentőexpedíciójában.

Az inventoryban turkálás nálam a fegyverváltásnál jött elő. Ugye Khalid a legjobb tank az elején, de jó íjász is, és ha sérült, akkor akár menet közben is vissza kell vonulnia. Minsc is rangerként berserker/íjász. Persze nem mondom, hogy kötelező erőltetni pajzsot, Minschez nem is illik (nála inkább a két fegyver jöhetne szóba), de ez is egy számomra visszatérő bosszúság.

A Demon's Souls vonatkozó részénél nekem úgy tűnt, hogy ott a korábbi gyakorlattal vagy a második fázissal ellentétben nem lehet biztonságos zónákba átfutni, de lehet, hogy én nem jöttem csak rá. Mondjuk máig minden guide inkább a grindhegyet ajánlja.

Helyenként amúgy is voltak furcsaságok, például volt ahol a pallón átesett karakter (halál), de a levegőben meg megállt, ami a játék stílusát tekintve nem volt szerencsés, ráadásul elég borzalmasan is tudott futni. Ezek a hiányosságok erősen grind felé löktek. Majd emulátorral jobb lesz egyszer :)

Visszataláltam. Bocs, de mindig úgy szőrszálhasogatsz, hogy ha az ember el akarja helyezni a kérdéseidre reagálva kontextusban, amit addig írt, akkor kisregény nélkül lehetetlen. Néha az az érzésem, hogy ennek megvitatásához nem sörözni kellene elmenni, hanem Mars-misszióra, akkor lehetne egymás számára világossá tenni, hogy pontosan mire gondolunk ;) Tudom, hogy egy-egy odavetett példa félreérthető és pongyolán hathat, de tanulmányt írni a témából, mind a fórum, mind a szabadidőm kereteit feszegeti. Most sem teszek így, de hosszú lesz, spoiler tagekkel rövidítem a szöveget.

Szerintem nem kell túlmagyaráznom, hogy mit értek játékmeneten, te valóban tág értelemben használom: minden beletartozik, amivel az irányításon keresztül te lépsz fel cselekvőként, vagyis játszol. Ez RPG-nél jellemzően a harcrendszert, a karakterfejlesztést, a különböző szakmák kijátszhatóságát (pl. lopakodás, crafting), a c&c-t, a quest designt, a világ kínálta interakciós lehetőségeket (a passzívabb exploringot és a pótcselekvéseket is ideértve, a fizikának, ha mechanikai szerepe van, jellemzően beletartozik ezekbe vagy a többi kategóriába, de nincs jelentősége az éles szétválasztásnak), a feladványokat.

Nem csoda, hogy leginkább a játékmenetre jellemző, hogy a fejlődés kétirányú: egyszerre történik előre is és hátra is. És még ez is többféleképp értelmezhető :) Ugyanis míg új vívmányok, finomodás nyilván történtek a ’80-90-es évek óta, a technikai lehetőségek is mások, a játékosok halmazának vélten és/vagy valósan változó igényeinek megfelelve az egyébiránt működő áramvonalasítások mellé kivagdosnak mást is (akár pár év eltéréssel is, lásd Mass Effect 1 vs 2). A Pool of Radiance és ivadékai például még aligha volt élesen elválaszthatók a kor squad-based TBS-eitől, erősen dominált a taktika. Ez a későbbiekben a csapatalapú RPG-kben is visszaszorult, korábban magad is köztes kompromisszumként említetted meg a BG által újra elővett és popularizált RtwP rendszereket. A KotOR vagy a Mass Effect sem éppen a harc összetettsége miatt lehet szórakoztató.

Az RtwP-vel az a bajom, hogy jó alkalmazásával szinte még nem találkoztam, azokban a játékokban sem, melyek segítettek elterjeszteni, és a közfelfogás szerint a jobbak közé tartoznak. (Az egyszerre zajló események szimulációja miatt pedig jó is lehetne. A Total Warban eléggé korlátozottan jelenik meg, a Paradox stratégiái nagyon más stílusúak, talán a Soldiers: Heroes of World War II lehetne jól működő hardcore példa, melyből ki lehetne indulni RPG-knél is. A Jagged Alliance: Back in Actionben megjelenéskor viszont nem működött, bár nem tudom, hogy később hová patchelték, moddolták.) Nálam a két szék között a pad alá zuhanás esetét jelentik. Ugyan a BG1-ben a farkasok ellen gyorsan automatizálható a rendszer, de amúgy nagyon könnyű súlyos sebeket kapni még normálon is, tehát folyamatos mikromenedzselés-kényszer van. Ez azt jelenti, hogy néhány könnyebb és unalmas harcon túl, ha jól akarsz kijönni a csatákból, akkor folyamatosan ki kell kockázni a harcokat. Főleg, ha hozzám hasonlóan szereti valaki a kézben tartani az eseményeket. Így az esetek komoly hányadában nem lesz érdemben pörgősebb a körökre osztott rendszereknél, de a legdurvább csaták az egyszerre zajló, az útvonalkeresés és az AI miatt még gyakorlatilag jobban lassított felvétellé válnak. Ráadásul ha sikerül a formáción keresztül ráaggróznia valakire az ellenséges böhömnek, vagy akár peched volt, és a tankod HP-jét leszedte, akkor a diavetítéses kergetőzéssé válik. Lehet, hogy mindig én játszottam rosszul ezeket a játékokat, de taktikailag sosem kaptam „mély” élményt, de mellé lendületesebb élményt sem.

Az érthetőség kedvéért érdemes a BG1-et (az NWN_es szálba a szólózás miatt bele sem megyek) a Dragon Age: Originsszel összevetni,

Számomra ez a nagyító alatti vizsgálatról nem a játék objektív felboncolásáról szól, hanem annak okainak megfejtésére és artikulálására, hogy nekem mi tetszik adott játékban, és miért. Jól hangzik, hogy szépirodalmi igényű egypercesben ragadjam meg vélemény kikérésekor válaszként, hogy engem mivel ragadott meg egy játék, de ehhez egyrészt nincsenek meg a megfelelő a kvalitásaim, másrészt nem biztos, hogy kellően informatív lenne. Pláne amikor konkrétan mechanikáról beszélünk. Ettől még a végeredményt egyben nézem, de ha valamit kritizálok, azt azért teszem, mert engem vagy tényleg zavart, vagy úgy gondolom, hogy sokakat elriaszthat (és nem azzal, hogy hardcore vagy különc, hanem például túlzottan vontatott).

Mint láthatod, a régi és egy relatíve újabb BioWare-nél én is „egyrészt-másrészt” módon írom le a fejlődést. Ami nem jelenti azt, hogy a szerintem túlzott filmesedést semlegesen nézem, de így tudtam egy konkrét fejlesztő játékain keresztül kifejteni, hogy mi az, amit a régiben tartok jobbnak, és mi az, amit rosszul öregedőnek (illetve annak idején sem annyira kiemelkedőnek). A gyakorlatban a saját preferenciám követése úgyis abban nyilvánul meg, hogy mások régebbi vagy újabb játékait játszom.

A grind számomra az, amikor egy játék repetitíven ismételteti ugyanazt vagy nagyon hasonló megoldásokat, hogy érvényesülhess. Van olyan játék, melyben ennek van szerepe, akár a humor része is lehet ennek a vakvágánya, de ebbe most nem mennék bele. Inkább írok pár példát a fárasztó grindra több műfajból. Mindegyik nevezett vagy nagy kedvenc, vagy legalább nagyon tisztelem.

Tudtam, hogy hiba olyan játékot megemlíteni, amit te kedvelsz ;)

Nem sok szólózásra épülő körökre osztott RPG jelent meg azóta sem, de jó párban lehet úgy nyomulni, és jobban tud működni a Falloutnál. Az egész harcrendszer kínos a '98-as Jagged Alliance 2 mellett (lehet vitatkozni az RPG mivoltán, de mondjuk 1990-ben senki nem kötött volna bele), bár amellett sok minden az. Nagyon keveset tudott (azért ebben mindenki igyekezett változtatni), és bár érthető a főhősre helyezett hangsúly, az AI miatt nem működött jól. Nem biztos, hogy tudnék mondani olyan RPG-t, melyben annyira zavartak a társaim.

Egyetértek, hogy akkor sem volt jó, de akkor még jobban elnézte neki mindenki a hülyeségeket, ma már kínosabb, és éppen az utóbbi években jelent meg egy jó pár körökre osztott RPG. Lehet, hogy ki kéne próbálni azt az idén megjelent Divinity: Original Sin 2-t, állítólag az sem szar, d eki tudja.

De még egyszer, én nem azt mondom, hogy ma nem érdemes velük játszani, sőt a Fallout királyság, csak azt, hogy öregedtek. És a játékmenet nem csak harcrendszerből áll, említettem más elemeket is, igaz, azokat nem elsősorban a Fallout miatt.

Számomra sokkal kevésbé öregedő műfajok a platformerek (mondjuk a PoP1... ööö), a... Doom 1-2 (source porttal, tehát csalok) vagy a point 'n' click kalandok. Akár RPG-knél, akár akció-kalandoknál sokkal több archaikusságból fakadó jellegzetességet kell lenyelni. Nyilván ennek mértéke szubjektív, de azt hiszem, lehet felhozni komoly érveket amellett, hogy egy DotT vagy egy Monkey Island 2-re miért nehéz ráfogni, hogy lemaradt volna. Ettől még rajonghatok náluk is jobban a Gothicért, de ha te most belefognál, óriási rage-et olvashatnánk róla, amíg a végére nem válna kedvenccé.

Szerk.:

@swoder

Holnap dolgozom, ezért a válaszra kicsit várnod kell :)

Pl. az új Doom is butább az első kettőnél az armort illetően, mert a régi játékban nem csak a százalékérték, hanem a szín is számított, és most meg nem mondom fejből, melyik színű volt az überpáncél, de ha azt felszedted, elég sokáig darálhattál mindenkit eszetlenül, nem is tudom, hány százalék alá kellett csökkennie az értéknek ahhoz, hogy az eggyel gyengébb kategóriájú és más színű armorral jobban járj.

Nem is tudtam erről a doomos páncélos a dologról, de ez így elsőre nem hangzik jól.

@Sunyi

Nekem egyetlen igazibb járműves rész rémlik, amire alkalmazható a leírásod, de nem is tudtam, hogy azt el lehetett rontani, pedig nem is vettem komolyan. Én tényleg rendre kilépkedtem a főmenübe ellenőrizni a nehézségi szintet, mert keményebbre számítottam. Tartok tőle, hogy a New Colossusban, majd a lefelé váltás miatt fogom nézegetni :)

Arra gondoltam, hogy annak idején modulbarátság és a multi megoldása friss feature-nek hatott, de ma ezekkel nem fogsz odacsapni egy remasternél. A játékmenetre szintén az NWN volt az új BG, nem azt mondom, hogy jobb, de az új belépőknek, a 3D-s grafikára, az új szabályrendszerre kíváncsiaknak ez mind-mind érdekes lehetett. Mostanra mi maradt ebből? A nosztalgia.

A core gameplay akkor a frissítések miatt még jobban elmehetett, mint most, ellensúlyozva a csapatnélküliséget, de most a partyért kiáltó magányos RPG-zés RTS-es irányítással már nehezen értelmezhető. OK, lehetett KotoR módra is irányítani, de úgy sokkal rosszabbul működik, mint akár az, akár a Dragon Age, és még jobban kijön a grafikai elavultság is.

Ezért mondom, hogy az NWN nem volt hajdan jó, de releváns volt, most sokkal kevésbé az, és a pótlásra ajánlott alapkövek közé sem tartozik. Ráadásul PC-n annyira sem igényel remastert, mint bármely korábbi.

A régi RPG-ket én szeretem, vannak, melyek sok modernebbet leköröznek játékmenetre, de a legtöbb hajdan jót azért sikerült meghaladni (gyakran más régieknek). Annak idején vonzó lehetett a Daggerfall végtelen világa a végtelen ugyanolyan küldetéssel, de ma akármennyire is lehetne rosszmájúan UbiSoft-formulának hívni, nem éppen korszerű. A Realms of Arkania: Blade of Destiny harcrendszerét meg régen el lehetett nézni, de ma vállalhatatlan, hogy srégan lőni sem tudnak a varázslók és az íjászok, sőt a közelharcosok sem támadni, ezzel kivégezték a taktikai lehetőségeket. A Wizardryk ezeréves grindja sem korszerű, ha ez nem is olyan probléma, ami megszűnt számomra, de az ügyesebbek tesznek ellene vagy jobban elfedik. Ha későbbre evezünk, a Gothic harcrendszere az irányítás nehezen megszokhatóságától eltekintve a maga idejében hozta a szintet, aki ma ül le elé, az meg nem érti, és valóban van jobb. Ebben a Risen 1-nek is sikerült jól modernizálnia, de azon is lenne mit. Kíváncsi leszek az Elexre.

De Zaxx szerintem a Black Isle-korszak RPG-ire gondolt, és azoknál is azt gondolom, hogy ami releváció volt annak idején, az ma már nem annyira (az RtwP-rendszer újrafeltalálása, és popularizálása, a küldetések, a c&c, a csapattagok közötti repetitív beszólogatások). A Fallout ebből a szempontból jobb lehetne, de az első rész harca nem az igazi már, az AI különösen gyenge.

És igen, szeretem az újdonságokat és a fejlődést, az RPG-k már-már olyan öszvérműfajt képviselnek, mint az "akció-kalandok", hogy gyakran sok mindenben akarnak jók lenni. Kortól függetlenül küzdenek azzal, hogy a specialistákhoz képest gyengébb például a harcrendszerük (a modernebb specialistákhoz képest pedig pláne, lásd a PB-játékoknál felmerülő soulsozást és fejlesztői útkereséseket), egyáltalán kevés RPG van, mely minden fronton legalább erős közepes szintet megüt. Ami nem tragédia, csak valami több különböző minőségű elemből van összerakva, az idővel még jobban meglátszik.

Nem azt mondom, hogy ma rossz a BG(1), a Fallout, a Wizardry 8 és a Gothic, vagy hogy nem tudnak pluszt adni akár a mai játékokhoz képest is bizonyos aspektusaikban, de a kor érezhető rajtuk, és egy fiatalabb RPG-kedvelőt nehezebb megszólítaniuk akkor is, ha az nem a fősodrat bűvöletében él.

és az oké, hogy már az első rész über fokozata is memóriajáték volt (ismeretlenül nekiindulva a pályáknak tutira meghalsz vagy 200-szor, mire végigviszed)

Én tanknak éreztem magam überen. A kampány egészét tekintve 181-en állt meg a halálszámláló (a VVVVVV-ben egy bizonyos képernyőn összejött ennél több), de ebből sok volt egy-egy elfuserált helyen, gyakran rohantam szórakozásból direkt fejjel a falnak, sőt direkt is sokszor ölettem meg magam*.

Az viszont tény, hogy már az első fejezetben bedobott egy hagyományos Wolfenstein akcióba, ami a tutorialszintű kihívásával sem volt éppen elriasztó.

*Hogy megnézzem lopakodva is, vagy más technikával, illetve ha túlmentem valami összeszedhető cuccon, de még nem mentett, ha már csak chapter select és egyetlen autosave van.