Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ez egy vígjátéktrailer, melyben gondosan vigyáztak rá, hogy a poénokat ne lőjék le?
Jó, de a sokszor megbukott hazugsággyárra hivatkozni (Sony melletti propagandaoldalnak indult a platformháborúban), akik a játékok 95 szálakénál eleve nem is mérik a PC-t, és szerintük 2016. június 4-én is 30 ezren áll a PoP (legalább ne írnák ki, hogy friss adatok), amikor te is említetted a SteamSpy-t, egyszerűen röhej. A kalózkodásnál undorítóbbnak tartom, ha őket forrásként kezeli valaki, amikor tudjuk milyenek. Nagyon károsnak, sőt megvetendőnek tartom a legitimálásukat akár egy linkeléssel is. Szóval újra megkérlek: felejtsd már el azokat a férgeket a rákba!
Másrészt meg rosszul tudod a sorrendiséget, a Ubi már a PoP megjelenése előtt elment az online DRM irányába, ugyanis be is jelentették a Far Cry 2-höz. Még hivatkozási alapnak is jó lehetett a PC-exkluzív FPS folytatása a DRM-mel szembeállítva a konzolosabb, DRM-mentes ugrabugrával házon belül, hogy igazolják a DRM szükségét. Az egy szem PoP-ot nem lehet beállítani a UPlay okának, akkor ez már valószínűleg lefutott meccs lehetett.
Abban egyetértünk, hogy általában okozott kárt a kalózkodás, és gyengék lehettek a PC-s eredmények, de én kerülném az ok-okozati összefüggéseket ilyen sarkosan és tényként előadni, és pláne számokra hivatkozást hasonlóképp, amikor azokról vajmi keveset tudunk.
DLC nope
Ami a Steam igazi áttörése nélkül, úgy, hogy ők sem erőltették annyira a platformot, már kevésbé meglepő, ami a áll a RE5-re is. Ma ugyanez mennyire valószerűtlenül hangzana.
bármiféle folytatás nope
Volt még a The Forgotten Sands (PC-re is jött, persze DRM-mel), mindjárt kettő is, mert Wii-re az egy tök más játék. De te ezt nálam is jobban tudod. Az viszont már minden platformon elhasalt.
- A 3D platformer halott, még annyi konkurencia sincs, mint a megjelenés idején, a PoP 2008 meg ízig-vérig 3D platformer a mostani cover shooterek helyett.
Akkoriban is volt Mario és Ratchet, most is :) És némi túlzással ennyi :( Meg hát Ratchet elég TPS-szerű. Remasterek mondjuk jönnek azóta bőven.
Most még jön a Yooka-Laylee meg sohanapján kiskedden a Psychonauts 2. Az előbbivel mondjuk éppen az a baj, hogy nem tűnik túl innovatívnak, de kicsit spártainak annál inkább. Azért várom szeretettel.
Szerk.: Egyébként én azért nem vettem a megjelenéskor a hazai 6k-ért, mert az előző részek kimaradása mellett casualnak is tűnt a játék. Pedig a UBi promós árazása kedvező volt. Ugyanezt eljátszották a Far Cry 2-vel is.
főleg az utóbbi lehet jelentős fegyvertény, nagyon régóta nem láttunk normális 3D platformert 60 hz-en konzolon.
Bármit ritkán látunk. Ha azt nézzük, hogy a Mariók 60 fps-esek, illetve PS3-on még sokáig a Ratchet is az volt, akkor annyira nem kell messzire visszamenni. Már amennyire tudták tartani, még a remasterek is kínlódtak a mozgalmasabb, effektgazdagabb helyeken.
A cell-shaded Sly 4 (2013) viszont szépen tudott szaggatni PS3-on (főleg a havas pályán a füstöktől,a többin vállalhatóbb volt), pedig csak 30 fps-t célzott. Igazság szerint generációk óta túlvállalják magukat a rajzfilmes platformerekben is, persze az többnyire nem cell-shaded volt, sőt nagyon is "komoly" grafikának számított. (A Conker N64-es teljesítménye már-már legendás.)
Szerk.: És inkább a modos topikban segíts, ha már PoP! ;)
A VGChartz roppant pontosnak tűnik ebben az esetben:
:DDDD
OK, majd megjelölöm forrásnak a Mikroszkóp Színpadot, ha felmerül.
Reális, hogy rosszul fogyott, de értelmezhető adat nincs a kezünkben.
Kontrollerhasználathoz is tudsz tippet adni?
Elsősorban azért reagáltam, mert fura az a megfogalmazás, hogy a Witcher eredményeiből következik, hogy ő a kivétel. Az a többiből következne ;)
Egyébként a Witcher 3 esetében egy 10 hónapos bontás alapján 30-70 volt a PC-konzol arány darabszámra, de természetesen a digitális kópiák arányosan jóval nagyobb bevételt hoznak, a GOG-on eladottak nyilván még inkább.
Ez meg márciusi, a PC-konzol arány nélkül.
rwurl=http://assets.vg247.com/current//2016/03/digitaldiscwitcher3-1152x545.jpg
A kalózos-DRM-es sötét kort amúgy osztom, szerencsére jó szolgáltatással sikerült ezen sokat javítani. Emiatt viszont nehezen is vethetők össze a korábbi próbálkozások a mostaniakkal. Mellesleg olyan sikerjátékost DRM-mentesként reklámoztak, mint az Oblivion, de a lemezt azért csekkolta az is.
Most az látszik, hogy GOG-ra jön frissen a Telltale is, odatalált a szintén lengyel Techland is, és a Nordic is gyorsan kidobta oda a DarkSiders II Deathinitive Editiont. Főképp a saját platfromukat sütögető nagyon maradnak el a frissebb játékokkal, de ők le is fedik az AAA-piac nagyját, ezért nagyon nehéz méricskélni. (A Capcom vagy a Sega pedig a régi cuccait sem tette fel még, sőt az utóbbi a steames terjeszkedés óta otthagyta a DotEmut, ahol DRM-mentesen elérhetőek voltak a régi játékaik, még exkluzív bundle-öket is dobtak össze.)
Szerk.: A PoP 100 ezres PC-s eladásáról tudsz forrást adni?
Szerintem azzal nincs gond, ha valaki hardvert és szoftvert kínál emulálásra, amíg jogvédett játékok kalózkópiáit nem adja mellé. Az már a felhasználón múlik, hogy hogy oldja meg. Nálam is csak legális játékok vannak a ScummVM-mappámban, és konzolos cartridge-eim is vannak, meg C64-es kazettám. Nyilván ha használtan veszi ezeket az ember, azon nem keresnek semmit, de legális, és megítélésem szerint morálisan sem kifogásolható. (Sőt, vannak NES-emulátoros játékaim is PC-re, mert kiadta őket úgy a Konami, szegény Nintendót megkárosítva.)
A Nintendo persze csinálja a Virtual Console-t is, de borzasztóak a digitális szolgáltatásaik. Ha jól tudom, még mindig megy az az agyrém náluk, hogy amit megveszel digitálisan WiiU-ra, az a géphez kapcsolódik, nem az accountodhoz. Ez nem rugalmatlanság, hanem atommal irtandó baromság. (Mondjuk ennek egy japán cégnél különös bukéja lenne.)
Akkor biztos nagyon sok kurrens adattal rendelkezel ellenpéldára ;)
Részemről megvettem a honlapjukról, majd dobozosan, és végül bundle-ben is :)
Mert sokan úgy vannak vele, hogy legális játék=Steam, és elvárják a kulcsot. Így valaki vásárol is honlapjáról.
viszont kevesebb VRAM
Mindkét kártya full HD-re való, arra meg elég lesz addig a 6 GB, amíg ezek a kártyák. Mellesleg a 8 GB-os 480 nem is 200 dolláros, de a ref 4 GB-os is 8-as, csak alig kapható már.
nincs SLI, DX12/Vulkanban ratyifos
Mármint DX12-ben egy szinten vannak, OC nélkül, amiben a 480 gyengébbnek tűnik. Az SLI vagy Crossfire meg úri huncutság, persze pozitív, ha van, de egy erősebb VGA-val általában jobban jár az ember fogyasztásban és megbízhatóságban (tudom, a DX12-ben más lesz, majd meglátjuk).
Ezek középkategóriás kártyák a GTX 970 szintjén, illetve valamivel fölé, egyik sem a nagy jövőállóságról szól.
A fő probléma itt az árcédula lehet, ha valaki olcsóbbat várt, amúgy van mindkét gyártótól releváns kártya a szegmensben.
Én PS3-on játszottam ilyesmikkel (Ratchetek, Unchartedek jók lennének a célra, hogy offoljak velük :), és általában jól felcsavarva a nehézségi szintet, segítségeket kikapcsolva, így limitáltan tudok segíteni. De mivel a topik nem túl virulens, megpróbálom pár PC-n nem elérhető PS3/Xbox 360-játékkal.
Szóval a Vanquish (ez TPS) például eleve nem igényel annyira pixelpontos célzást, más kérdés, hogy maga a játék pörgős és nehéz, de nem azért, mert célba találni nehéz. Külön van benne Casual Auto mód.
Szintén van erős aim assist az FPS-ek közül a The Darknessben is, ráadásul el lehet lenni a szuperképességekkel célzás nélkül is.
A vadnyugati GTA-ban (Red Dead Dead Redemption) is rá tudsz lockolni a célpontokra.
(Esetleg a PC-n is elérhető Space Marine-t megnézheted, ha WH40k-kedvelő létedre kimaradt, de én gamepaddel nem próbáltam.)
Egyébként gyakorlat kérdése, pár bemelegítőbb játék után könnyebben majd, de egér nyilván sose lesz, szerencsésebb bemelegítőbb darabokkal kezdeni.
Szerk.: Ja, hogy ez ilyen régi hozzászólás volt, akkor azóta már biztos jobb vagy kontrollerrel, mint én :)
A single-only Ryder White DLC is megvolt? Ha nem, az mindenképpen ajánlott a Riptide előtt, főleg ha bejött a sztori, mert ahhoz fontos. Viszont melee helyett abban főleg lőni kell.
Nem olvastam még, de érdekesnek tűnik, köszönöm az ajánlást.
Írd fel azt a jelszót valahova magadnak, az autentifikátor meg nem kötelező ám. :)
Próbáltam, kényelmetlen. A biztonsági lehetőségeket pedig keveslem a Steamhez vagy a Battle.nethez képest.
Értsd meg, használom őket, nem tudtam olyan szintre egyszerűsíteni, hogy ne plusz macerát jelentsenek. Ez van.
Vagyis lenne, ha nem olvasod hozzá a mondatom további részét.
Attól még, hogy nem idézem be a teljes wall of textet, olvastam. Írtam is, hogy pozitív az ingyenes játékosztást, de a kliensek léte melletti fontos érv. Kár erre kihegyezni.
Oké, de végeredményben ugyanott vagy: a Steam-et magát nehézkes erre a célra használni, szóval mindenképpen ki kell ugrani belőle.
Ez így van, mondjuk én ritkán keresek játékokat az alapján, hogy Ubi-logósak legyenek, és ha mégis a UPlay is hiányos a régebbiekből.
Rendben, nem szeretjük a kliensprogramokat, mert... őőő... nem szeretjük a kliensprogramokat és kész,
Tököm ki van a jelszavak megjegyzésével, autentifikálásokkal. Éppen a UPlayjel küzdöttem mikor itt kötöttem ki :) Nem nagy tragédia, de jobban szeretem minimalizálni. A katalógus színvonala mellett pedig a legtöbb kliens színvonala megkérdőjelezhető (pl. az Originben egy nagyobb akciós hullám végig nem pörgethető, mert akad, mint a rosseb, böngészőből működik csak nálam; a Windows Store is lassan halad; a Social Clubnál is voltak a játék elindítását akadályozó kliensbugok). A jobb klienseket könnyebben benyelem.
Téged ez nem zavar, psishock más értelemben nagyobb gányolásokat is bevállal, nekem meg ez is sok. Mindenkinek megvannak a maga igényei, ha a piacon nem azt elégítik ki megfelelően, akkor azt szóvá teszi.
Húsz óra (1965)
Ritkán nézek közszolgálati tévét, ha nem sport megy rajta, de ezt véletlenül elkaptam. A '60-as évek kádárista modernizációjának jegyében készült rendszerkritikus film, ahol persze a meglehetősen kemény él elsősorben a rákosista rezsim téeszesítései, padláslesöprései felé (persze a grófi világnak is odaszól), a kádári céloknak már inkább megfelel. Sánta Ferenc azonos című dokumentumregényét feldolgozva, az idősíkok között ugrálva rekonstruál egy ávós által elkövetett gyilkosságot, és közben látjuk, hogyan változott meg egy falu, és benne élő emberek erőszakba torkolló viszonya egy hamis rendszerben.
A diktatúra kötöttségei ellenére sem lehet elintézni azzal, hogy propagandafilm lenne. Az új szeleket jelképező hajlékony téeszelnök (akit az exnyilas, újra sztár Páger Antal játszik kiválóan) erkölcsileg tökéletes lenne, ha pozitívabb szereplő is, jutott rá is folt.
Minőségi magyar film, jó színészi játékokkal, a történelmi kor és a politika iránt érdeklődőknek feltétlen ajánlott. Érdemes megfigyelni azt is, hogy mit lehetett akkor kimondani egy filmben és hogyan.
Eredetileg psishockra akartam reagálni, de aztán elkezdtél olyan dolgokat is felhozni, melyekkel elloptad a show-t.
Az ingyenjáték már csak azért is jó biznisz lehet,[...]
Pozitív dolog, de ezzel megindokolni az újabb kliensek létét már az igyenélés kategória nálam. Pár fillérért a GOG-on vagy akár a Steamen is megszerezhető játékokról van szó. Akinek eddig kimaradtak, és nem is mozdult meg eddig feléjük, azok számára ezeknek a gyakorlati jelentősége csekély.
A XIII meg egy licencjáték, joglejárat miatt került rá GOG-ról, azóta is készült belőle újabb feldolgozás, csak nem a Ubitól vagy AAA-kiadótól érkezett, amihez még normális linket is nehéz adni, akkora siker lett.
De mi van, ha én mondjuk az Ubi termékei közül akarok válogatni, és meg akarom spórolni magamnak azt a kínt, hogy mindenféle szörcsresztrikciót alkalmazok a steames kupiban?
Ehhez nem kell kötelező kliens, ehhez egy online üzlet kell. Vagy csak katalógus Steam-linkekkel. Ezek létező gyakorlatok is.
Mellesleg 50 milliószor borzalmasabb lenne, ha minden egyes fejlesztő oldalára fel kéne mászni, hogy aztán megvehesd és letöltögethesd a portékát: csak egyiküket kell feltörni, hogy aztán valaki örülhessen a bankkártyámnak
Bemutatom a fizetős havert. Szívesen.
Ahol van igény rá és a fejlesztő sem hülye, ott megcsinálják, a GOG-on már promózott fícsör is, az esetek 99,99%-ában meg nincs szükséged a régi verziókra.
A Vice Citynél mindezt cseszhetem, nyilvánvalóan jogi okokból, mert ugye szolgáltatás, így hiába vetted meg akkor a használati jogot, amikor még benne volt a plusz tartalom, azt elvehetik tőled. Inkább elvi alapon bosszantó, de akkor sem öröm.
a GOG-hoz is a Galaxy-t használom, mert egyáltalán nem hiányzik a böngészőben hülyéskedés a letöltéshez, viszont ugyanazt a tartalmat (hírek, fórum, patch notes, whateva) elérem a kliensen keresztül, egyszerűbben.
A Galaxy előtt is volt letöltőkliensük, melynek erősen ajánlott volt a használata. A Galaxy azt kibővítette alaposan, de ugye továbbra sem kötelező kliens, viszont sokkal jobb a régi funkciókra is. Az újakra sajnos kevésbé, én sokat használom még böngészőből, ami Steamnél szinte fel sem merül.
A Rockstaréra? Ők tesznek a játék portolására magasból, azért nincs remaster sem, ez a megoldás a Microsoft érdeme. Szóval akkor lesz a PC-n RDR, ha az MS megcsinálja Win 10-re is az Xbox 360-as játékok visszafelé-kompatibilitását (Phil Spencer azt mondta, hogy szeretnék, de nem ez a prioritás), vagy ha a Rockstar a reménybeli második részhez közeledve előáll egy remasterrel.
Illetve végső soron harmadik részhez, mert ott a Red Dead Revolver is, mely One-on sem játszható még (PC-n emulátorral igen).
Az összes multis FPS tele van ezzel az unlockolós marhasággal. (Nem mondom, hogy semmiben ne legyen, de nagyon unom már. A CoD:UO-ban is zavart, pedig az talán a második volt az Enemy Territory után, ami elsütötte.) Nagyon örülök, hogy itt nincs ilyen, remélem, hogy így is marad.
A mostani jutalmak bénák, azon lehetne javítani, de én nem kamukárpótlást várok a bénázó kompetitív módért, hanem azt, hogy rendbe tegyék. Annyira sokadlagos kérdés ez számomra, mint hogy egy alboss miért nem ad achievementet egy játékban, pedig tök nehéz legyőzni. Egyfelől jogos, másfelől meg ki pörög ezen, ha a játék frankó?
De biztos velem van baj, ha számomra az a jutalom, amikor magamhoz képest jól játszom, illetve sikerül jó meccset játszani (remélhetően győzelemmel, de nyertes félként is játszottunk már kiábrándító meccset, és vesztesként is sikerült jó ütközetet vívni).
Nekem tényleg bejön a játékban, hogy két egyforma hős tényleg egyforma az alternatív cicomán túl. A nagyobb változatosságot újabb hősöktől várom.
Ebben a szegmensben mondjuk extrém használatnak számítana, ha a 6 GB nem lenne elég, de a 480 esetében a 8 GB-os memória gyorsabb is ( a 4 GB-osból csinált 8-as is), inkább azért érdekes.
Viszont a 4 GB-os 480-akból még (?) lehet 8 GB-ost csinálni :)
Csak az alaplapot (Asrock P67 Pro3) és procit (Core i5-2500k) nézve szinte mindegy, milyen videókártyát pakolok a gépbe. :D
Veszel egy normális hűtést, és ez a proci ebben a lapban elég keményen széthajtható. Az úgyis játékfüggő, hogy mi limitál, a CPU-kímélő DX12 pedig még inkább a jövő, de nem lenne nagyon aszimmetrikus a konfig, ha tuningrekordra hajtasz, meg semennyire sem, legfeljebb pár különösen procigyilkos stratégiában.
Nyilván a 4K és a VR is inkább a VGA-t terhelné, de ahhoz meg már nem árt más ketyere is, és legfeljebb "retróra", illetve belépőszintnek lenne elég a 480.
@Toorop
Eléggé meglódultak a PC játékok árai is, ráadásul mindenféle premium meg season pass-oknak hála tovább szélesítették a bevételi csatornákat.
Amelyek ha hülyeségeket tartalmaznak, kihagyhatók, ha nem akkor meg régen is voltak kiegészítők, szép áron. Persze a mai DLC-őrület túlzó, és ha nem siet az ember, jobban jár a GotY kiadással és társaival.
Foleg, hogy utoljara nagyon komolyan mondta hogy nem jon vissza.
Melyik utoljára? Egyébiránt ez valami Mega64-es humor, hogy ezen meglepődtél, vagy komoly? Már hónapok Riplának hívja a fél RW* a Riplaként viselkedő Riplát.
*A RiplaWiRED találóbb név lett volna, előbb is eszünkbe juthatott volna.
Az egy jogos felvetés, hogy a jövőt tekintve mit jelent a Denuvo, mert a régi erőszakosabb védelmek máig gondot okoznak, ha elő akarod venni az attól nem mentesített játékot, lásd StarForce vagy GfWL, de a SecuROM-ot sem szeretik az Windowsok.
A Denuvónak egy nagy előnye az említettekkel szemben, hogy a jelenben nem okoznak bosszúságot a vásárlónak. Volt rá példa annak idején, hogy eredeti játékkal vártam a törésre, vagy nekem kellett bűvölnöm magamnak használható lemezképet róla, ha nem akartam hallgatni, a lemez halálkiáltásait játék közben.
Ennek a vége az lesz, hogy mindent hatszáz helyre be kell regisztrálni/aktiválni, és ha az egyik is bedől (DDOS, csőd, árvíz, akármi), akkor baszhatod az egészet.
Ennek viszont nem elsősorban a Denuvónak van köze, hanem a kiadói törekvéseknek. Lásd UPlay, Rockstar Social Club. A játékok többségét azért ez a többszörös szórakozás nem érinti, ami még mindig lehet egyszeres, ha ezeket nem Steamen veszi az ember, hanem bárhonnan máshonnan.
Eddig is Bluetooth-t használt a DS4, csak PC-s adapter nem járt hozzá, anélkül meg lutri (a CSR-es adapterek nem jók vele, és állítóélag broadcomosokkal is hajlamos egy kicsit lagolni). PS4 mellett ugye PS3-hoz is simán csatlakoztatható a konzol beépített adapterének hála.
Ja, hogy te vagy az az "ismerős", már értem! Akkor menő!
@Bagoly
Még nálam is jól fut, szóval a burgonya túlzás hozzá.
Többek között. De a nyári akciók alatt is sokan a korábbi interaktív élmény elmaradása miatt panaszkodtak. Tetszik vagy sem, millióknak számít, hogy Steamen birtokolják-e az adott játékot (gondoljunk bele, hogy még mikrotranzakciók során is mennyi hülyeséget képesek venni!), kapnak-e achievementeket stb.
Mindenki a saját nézőpontjából szemlélődik, csak esetedben úgy hangzott, mint ha a tredet leíró megjegyzéseket a saját példáddal próbálnád szembeállítani. Ami lehetséges, sokan vannak hozzád hasonlók is, de nem zárja ki az ellenkezőjét. Magam persze a Steamhez és társaihoz hozzálustuló táborhoz tartozom, a Galaxynak is örültem kezdettől fogva, mert anélkül, hogy DRM-esíteni a GOG-os játékokat, ad egy falatnyi steames kényelmet. Ez máris egy hozzááadott érték, amiért a fogyasztók egy része hajlandó fizetni. Tulajdonképpen a mentalitás átformálásában is tevékenyen közreműködnek.
Nyilván felnőtt azóta egy játékosgeneráció is, akiknek könnyebben megfizethetővé váltak a játékok, és már vadkeleten sem számít feketemágiának a PayPal.
@Bagoly
Miután rám különösen igaz a "nem sürgős"
Azért ha a témában posztgraduális képzésre adnád a fejed, tudod, hol találsz!
Gagyi, a négy számjegyű fps nem lesz meg így se.
A saját szemszögedből nézed, de ettől még millióknak van igényük a steames ökoszisztémára. Én meg kényelemsebbnek tartom, azt sem tudom már, hogy kell warezolni, bár azt a GOG-verziók kénylemesebbé tették. Régen meg az eredetivel többet kellett szívni. Mit lekínlódtam a Halo 2-n Windows XP-n, te jó ég! (Ez némiképp más téma, de bizonyos értelemben a Vistához kötés DRM-hez hasonló restrikció volt, hiszen nem használt DX10-et játék, csak törni kellett a játékot az XP-s használathoz.)
Az automatikus patchelés, az akár 70 Mbyte/s-t is elérő letöltési sebesség sem rossz. Az Originről is lekapok 90 GB-ot fél óra alatt. Eközben lemezről telepíteni már vállalhatatlanul lassú.
Nyilván vannak bőven, akik úgyis ingyen akarják a játékokat, és náluk nehéz versenyezni, de a Steam egy jelentős átrendeződést indított el.
Még mindig érdekel, de Bruce benézhetne egy kis fehérjeporért az Egészséges életmódba.