Hozzászólások
Elsődleges fülek
Sztem az Inland Empire volt a kiteljesedése annak amit a Lost highway-el kezdett es a Mulhollanddal folytatott. Amolyan magnum opus. Nagyon szerettem.
Én eddig betudtam annak Cooper viselkedését hogy 25 évig nem volt a való világban és még kondicionálódnia kell. De valszeg nem erről van szó.
Megismétlem mégegyszer: ha további példákra vagy IGÉNYED.
Mert én részemről leírtam amit akartam.
Abban eltérhet a véleményünk hogy ki min tud nevetni, milyen humor működik nála. És ebben nem is a véleményünk tér el, mint inkább az izlésünk.
A film szatíra mivolta az viszont nem vita alap, mert az, és áthatja a film teljes szövetét.
Ha ennek elfogadásához további példákra van igényed, elemezhetem mág a filmet.
Igen, ez tényleg liberális rasszizmus volt. A film pedig a feléig olyan volt mint az Apádra Ütök horror verziója :D Azon a jeleneten is röhögtem amikor
Ez nem a klasszikus vígjáték humor volt. Ez szatíra volt, mert társadalom kritika volt benne és eltúlzott sztereotipizálás.
De még sorolhatnám tovább hogy ez miért egy nagyon gúnyos szatíra amellett hogy egy pzsicho horror is.
Szerintem pedig eredeti volt, és nem kicsit. Még csak hasonló filmet sem tudok mondani pedig nagy rajongója vagyok a műfajnak.
Get Out
Ilyen eredeti pszicho thrillert nem láttam az elmúlt évtizedben. Minden perce eredeti volt. Ütött is rendesen.
Alapvetően a rasszizmus témájával foglalkozik a film első fele de elég bizarr módon teszi azt mert sok benne a humor, szatíra formájában. Aztán egyre furcsább lesz a film és ez exponenciálisan növekszik a film végéig.
Intelligens-vicces-izgalmas-félelmetes-csavaros-érdekes-meghökkentő-feszült. Ráadásul első filmes rendezőtöl.(persze feka)
Szóval: Vééégre egy eredeti "pszi-ho"!! Mindenki nézze meg!!44!
U.I.: A szinészi játék is kifogástalan volt és a hangulatos lassan építkező de hatásos rendezés is.
Igen pont így képzelem../facepalm/
Az IMDB hogy lehetne releváns egy olyan ember számára akinek komoly hobbija, szenvedélye a film, fórumokra jár elmélkedni ismeri a nagy rendezőket stb.. Egy ilyen ember miért adna a "bárki" véleményére, miért foglalkozna a számokkal? Egy olyan rendszer pontszámával ahol Józsi bácsi is szavazott aki amúgy két sör közt a tökét vakargatva nézte a filmet amit azéé nézett meg mert épp azt adta a tv és mer olyan Fentezis volt vagy tudomáányosos amit ő szeret...
Nyílván sarkítottam. De egy ennyire random és ennyire szüretlen rendszernél csak azt lehet figyelni hogy hány ember szavazott. De most komolyan, ha nincs elég infód egy filmről, illetve az alkotójáról...te felmész IMDBre és megnézed a pontszámot, ami hiteles lesz ha magas a szavazó szám? Aki komolyan foglalkozik a filmművészettel annak ez tényleg jelent bármit??
Mert aki leszarja az egészet csak valamit nézni akar. Akinek a film nem más mint néha egy jó kis kikapcs de amúgy semmilyen szinten nem foglalkozik vele, aki így is gondolkodik: Ami ennyi embernek tetszik, az nekem is fog!- nah annak rendben van.
Úgy tudom Lynch teljes alkotói szabadságot kapott. (Hál istennek) A célközönség viszont nem a mai sorozatjunkie generáció akik WalkingDead-et es GOT-t néznek. Nekik ez túl nehezen dekódolható lesz. Ma a TP nagyon rétegsorozat ami sejthető volt de ebben, ez a 4 rész masszívan megerősített.
Annyira szeretem mikor valaki a véleményét IMDB-s pontszámokkal próbálja megtámogatni. Ha már a sajátodon kívüli véleményre akarsz hivatkozni menj rottentomatoes-ra, ott válogathatsz kritikák közül. Rengeteg szar kritikus van ott is, de találni remek cikkeket is.
De az IMDB? Most komolyan? Ahol az szavaz aki csak akar? Egy olyan világban ahol két pofára zabálják az emberek a szar filmeket?
Fincher fasza klipp rendező volt. Fincher utálja az Alien3at. Neki az után kezdődött az igazi saját karrierje amire büszke is lehet. Mert mindegyik kiváló film volt amit utána csinált, mondom ezt úgy hogy nem mentem gyorsan fel az Imdb-re egyeztetni a pontokat hogy igazam van e....
A saját véleményeddel semmi bajom. Elfogadom hogy nem egyezik az izlésünk.
Azért is aggódom mert bár Firefly, Dr.Horrible-t nagyon szeretem és az írói munkáit is de az Avengers filmek sztem nagyon retkek lettek.
Persze a DC se kezdett túl bíztatóan de annyira szeretem a Justice League tagjait képregényekből hogy nagyon hittem hogy ez változni fog. Még mindig remélek persze.
De akkor is. 1000 féle filmbe belevághatott volna az Avengers-ek után, erre megy a DChez rendezni...
Oke. Akkor sem értem. Itt háborúzik a pénztáraknál a Marvel meg a DC (bár ez nem harc mivel nem azonosak az erőviszonyok). De konkurencia az konkurencia. Ő meg csak fogja és átsétál. :D
Miért pont a konkurencia szupercsapatának rendezője de komolyan?! Nem hiszem el hogy ennyire nem volt ötletük hogy ki legyen. Nem hiszem hogy mindenki más visszadobta...
Az Imdb szerint 18 reszes lesz, de van ahol meg csak 8at irnak.
A Disrict9 óta elkészült filmjei alapján....és szerinted mi az amit tud?
Jó ötlet lett volna egy szarkasztikus paródia a Baywatch-rol ami kifigurazta volna az akkori korszellemet, trendet es ideál képeket.
Egyelyett egy suttyó vígjátéknak néz ki ilyen legalja humorral.
Kihagyott ziccer...
De te láttad is emiatt valid a saját véleményed.
Nem hinném hogy utaltam volna arra hogy csak annak lehet igaza akinek tetszett. Szal felesleges beböfögnöd ilyeneket.
Akkor egy picit vegyél már vissza.Ne ítélkezz és vitázz meg nevess ki más meglátásokat.
Menj és nézd meg ha vitázni akarsz róla.
Miután ilyen kurva aktívan vitàzol a Covirol...egyáltalán láttad már a filmet?
Megvolt a furulyas jelenetnek is a mogottes tartalma. Persze ellenálhatatlan volt félre asszociálni.
Az meg kurvara tetszett amikor David elfurulyazta Shaw emlékére a Promcsi főtémáját.
A másik az hogy mindenki csak a saját igényeit nézi. Pedig egyáltalán nem volt egyszerű a helyzet. Ott van Scott aki szerette volna folytatni a Promcsit ahogy ő elképzelte, ott vannak a fanok akik szerették a Promcsit és pontosan tudják mit szerettek volna látni a folytatásban, ott vannak az Alien fanok akiknek megintcsak megvannak az igényeik mert nosztalgiázni szeretnének a régi részek hangulatában, aztán ott van a stúdió aki fél hogy nem lesz sikeres a film és próbálnak biztonsági játékot játszani, aztán ott vannak azok akik akarnak classic Alien és Promcsi folytatást is stb.... A lényeg. Nem lehet mindenkit kielégíteni. Aminek az egyik tag örül annak a másik nem. És a Covenant egy olyan kompromisszum lett ami feltud mutatni értékeket ezért nem érdemli meg a savazást.
Az Alien 5öt pedig hagyjuk már. A D9 óta nem csinált jó filmet az a balfasz és ezzel a nagyképű hozzá állással hogy telibeszarja a 3dik es 4edik részt, ez nekem nagyon ellenszenves volt. Persze akik nem találták meg a számításaikat a Coviban azok most rugózhatnak azon hogy milyen zseniális lett volna az Alien 5. Nem, szerintem nem lett volna.
Hatalmas +1
Annyit hozzá tennék hogy a fanok nagyja utálta a Promcsit és könyörögtek Xeno-kért és a klasszikus elemekért. Scott pedig keresett egy kompromisszum pontot. (vszeg stúdió nyomására) Most meg az a baja mindenkinek hogy szerintük bepucsított az öreg és hogy emiatt nem folytatta azt a filmet amit mindenki utált. Make sense....
Technikai szempontból biztos. Mint film? Remélem magasabbra rakják a lécet mint az első.
Szeretem a sci-fi irodalmat Asimov, Gibson, Dick.. imádom a könyveiket.
De nem látok semmi rosszat abban ha egy rendező(Scott) egy létező franchise-t(minek az alapköveit ő rakta le) próbál tovább gondolni a maga módján.
A 2001 pl. sokkal érthetőbb könyvben, de a Blade Runner vagy a Minority Report vagy a Total Recall elég radikálisan eltértek az alapul szolgáló könyvektől de a jó értelemben. Kubrick-nek pedig az A.I.-át imádom mégha Spielberg kicsit(nagyon) át is formálta a maga stílusára. De vannak erősen negatív példák is mint pl. az I,Robot ami egy talicska szar.
Szóval szeretem az igényes Scifi irodalmat de nem hinném hogy csak azokból adaptálva születhetnének érdekes filmek. Scott pedig próbálkozik amit én díjazok.
Ebbe a filmbe nem is illett volna az engineer szál, annyira más irányba vitték Daviddel a történetet. (Ami egy jó dolog volt).
De a kővetkező épülhetne rájuk. Hisz Promcsi a Genesis-ről szólt, A Covi pedig a teremtés-teremtő kapcsolatról, úgyhogy a következő szólhatna a paradicsomról, és akkor szép ívet írna le a trilógia.
A Covenant-ba több gondolat szorult mint a 2-3-4ben egyutt. Szeretem mindegyiket, de ha nincs Scott a sorozat ment volna tovább az önismétlő, kitaposott útján. Scott pedig visszatért és folyamatosan új mederbe tereli a franchise-t, néha önellentmondásokat szülve. Nem hiszem hogy mindenre választ fogunk kapni valaha is, és azt sem hogy nem maradnak logikai bukfencek, de sokmindenben sarkall az agyalásra, ami egy jó dolog. Én már a Prometheusnál elengedtem azt hogy számon kérjek minden új ötletből fakadó ellentmondást kezdve a SJ méretétől a 426os holdon elhelyezett tojásokig. Mert engem nem az érdekel hogy minél jobban összesimuljanak a részletek a régi filmekkel, hanem hogy még mit tud hozzá adni vízió szinten az öreg az univerzumhoz.
Egyetértek. Ritkán sikerül jól stúdió álltal(aka Smithee) készített bővítés álltalában. Sajnos nem adott hozzá mint inkább elvett. Amúgy nagyon szeretem amellett h olvastam Herbert műveit és sose értettem a sok hate-ert. Persze némely vizuális megoldás már akkor sem volt korszerű, de a hangulat és komorság Toto zenéjével nekem felejthetetlen élmény. Cooper pedig a legjobb Paul ever.