Jelenlegi hely

TBS

Bejelentették a Mutant Year Zero: Road to Edent

Fórum:

Még idén érkezik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra a Mutant Year Zero: Road to Eden című, taktikai harcokkal megspékelt kalandjáték.
 

De mi is ez? Kezdjük egy rövid történelem leckével!
A Mutant egy svéd asztali szerepjáték, mely 1984-ben indult ma is tartó hosszú útjára. Posztapokaliptikus világát emberek, robotok és különböző ember-állat keverékre emlékeztető mutánsok népesítik be. A későbbi kiadások során Judge Dredd-jellegű óriás városokkal és megacégekkel egészült ki a kép, melyeknek a naprendszer fiktív tizedik bolygóját, a Nerót is sikerült kolonizálniuk. Ezzel egy ősi gonoszt is megpiszkált az emberiség (azaz mutánsság), s így kerültek természetfeletti elemek is a már amúgy sem könnyed settingbe.
1993-ban jelent meg a Mutant Chronicles című kiadás, mely ezt a vonalat vitte tovább. Ez két kiadást élt meg, mielőtt az összes Mutant jogot 2015-ben felvásárolta a Paradox Entertainment. Még ez előtt egy évvel azonban megjelent a Mutant: År Noll, melynek Mutant: Year Zero című angol kiadását a Modiphius Entertainment hozta tető alá. A játék ezen inkarnációja visszatért az 1984-es gyökerekhez a posztapokaliptikus vadonba, ahol a mutánsok és a robotok még épp csak megjelentek, az okkult elemeknek pedig nyoma sincs. A korszellemnek megfelelően ez a szerepjáték már egy hangulatos kis videóelőzetest is kapott:
  Szóval itt vagyunk most, 4 évvel később, és készül a Mutant eredeti világán alapuló Mutant Year Zero: Road to Eden. Mire lehet számítani?
Adott egy elég jó portfólióval rendelkező norvég kiadó a Funcom képében és a The Bearded Ladies nevű friss fejlesztőcég, melynek soraiban ex-HITMAN fejlesztők és a PAYDAY game designere is helyet kapott. Eddig nem tűnik rossznak.

A Road to Edenben kis csapatunkkal fellfedezhetjük a háború előtti világ romjait: omladozó városokat, elhagyatott autópályákat és növények által visszahódított farmokat. Utunk során kevesen lesznek velünk barátságosak, őket XCOM-féle, körökre osztott harcokban, a rombolható környezetet hasznunkra fordítva rendezhetjük le. Szerepet kap a lopakodás is, mellyel elkerülhetünk nem kívánt összetűzéseket, vagy éppenséggel megszerezhetjük általa a meglepetés előnyét.

A sztori szerint az emberiség utolsó bástyája az Ark nevű település, mely egy vad folyó fölött, a vadontól biztonságos távolságban található. A város életét egy Elder nevű, rejtélyes figura irányítja, aki az egyetlen olyan túlélő, kinek semmilyen mutációja sincs. Sajnos a közösség étel- és vízkészlete fogytán van, így jönnek képbe a mutánsok, kiknek szívóssága és különleges képességei alkalmassá teszik őket arra, hogy a városon kívül is túléljenek. Ezek a stalkernek nevezett mutánsok járják a zóna nevezetű vadont, hogy készleteket gyűjtsenek a bentiek számára. (Zóna, stalker – milyen érdekes névválasztás...)
Csapatunk válogatott stalkerekből áll: Dux, a cilinderes kacsa, Bormin, a morgós vadkan és Selma, ki első látásra egy egész normális hölgynek tűnik. Őket mutatja be pazar módon a játékhoz legelőször megjelent cinematikus előzetes. Íme:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Ix-jhpj3Zts
Mutánsainkat a szerepjátékos gyökereknek megfelelően fejlesztgethetjük majd. Különféle mutciókkal újabb képességekre tehetnek szert. Selma például kőbőre által válhat szívósabbá, Dux repüléssel képes 100%-os kritikus találati esélyhez jutni, Bormin pedig lerohanó támadással tudja semlegesíteni az ellenfeleit. Minden karakternek adható egy major, egy minor és egy passzív mutáció, melyeket akár minden csata előtt ki lehet választani, alkalmazkodva az előttünk álló megmérettetéshez (egy bunkerben például nem sok hasznát vennénk a kacsa repülés képességének).

A környezet rombolható, így az ellenfeleink egy precíz gránátdobás után könnyen fedezék nélkül találhatják magukat. Persze, ez igaz fordítva is.
Az ellenfeleknél talált eszközöket, fegyvereket az Ark műhelyében módosíthatjuk. Nincs is szebb posztapokaliptikus jelenet annál, mint amikor egy humanoid varacskosdisznó tüskés páncélban rohamoz meg egy ghoult.
A városban lehetőségünk nyílik még egy korábbi stalkerből lett boltossal üzletelni (biztosan kapott egy nyilat a térdébe), a kocsmában csapatbónuszokat szerezni, illetve az Elderrel beszélgetni, aki meglepően sokat tud a környező helyekről és a katasztrófa előtti világról.

Ha valakit a fentiek nem helyeztek tűkön ülő álláspontra, nézze meg az alábbi videót, mely bemutatja a játék intróját (mely kísérteteiesen emlékeztet a Fallout-széria Ron Peralman által narrált bevezetőire), amit egy jó félórányi alfa játékmenet követ kábé a játék közepe tájáról.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=P2X15hsococ
A játék weboldalához erre tessék, a Steam Wishlist pedig emitt bővíthető a játékkal.

Into the Breach betekintő

Fórum:

Az Into the Breach egy tökéletes kispoén játék, ami sokszor újrajátszva is élvezetes marad. Ugyanannak a Subset Gamesnek a keze munkáját dícséri, akiét az FTL is. Ahhoz hasonlóan ezt is ízléses pixelgrafika és midi zene jellemzi, de ez körökre osztott.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tnURf37cXdQLogikai játék. Adott három mech, mindegyik más eszközökkel felszerelve, ezekkel kell a bogárszerű idegenek (Vek) támadásától megvédeni a városokat, és ha lehet, kiirtani őket. A Vekek is sokfélék, sokféle képességgel, ők lépnek először, majd támadni készülnek – hogy hogyan és hova, azt látni fogjuk a játéktéren. Most a mechjeink lépnek: igy elkezdhetünk elhárítani vagy elterelni a várost érő csapásokat, illetve irtani vagy éppen egymás megsebzésére rábírni az ellent. Alaposan át kell gondolni minden lépést, gyakran csak nagyon kacifántos megoldással érhető el, hogy ne szenvedjen visszafordíthatatlan sérülést a város, és mi magunk sem – olykor pedig csak csökkenteni tudjuk a kárt. Ha nagyon muszáj, visszaugorhatunk az időben a körünk elejére, de csatánként csak egyszer.
Elsősorban a háztömbökre kell vigyáznunk, mert ha ezek sérülnek, pusztul a lakosság (ez a pontszámunkat érinti), de ami még fontosabb, hogy csökken a Power Grid ereje is, márpedig ha ez nullára esik, a játéknak vége. Ha magas az érték, az azért is jó, mert nő a százalékos valószínűsége annak is, hogy néha lerázzák magukról a támadást az épületek, meg hát a végjátékra sem ártana bőven tartogatnunk belőle... Másodsorban a mechjeinket féltjük: ha elfogy az életerejük, az adott csata hátralévő részében csak ócskavasnak jók, és meghal a pilótájuk is. Pedig ők igen hasznos skilleket kapnak a játék folyamán (már egy első szintű emberünk elvesztése sem öröm, hát még egy teljesen kiképzetté). 


Ezt a karikatúrát a játékban hozandó döntésekről Strato mester találta. :-)

Ezen felül minden csatatéren van valami plusz feladat is, ami megnehezíti az életünket, de új lehetőségeket kínál, és ha sikerül megoldani, jutalmakat jelent. Ilyen például egy lerombolandó gát, ami ha átszakad, a víz elsodorja a közelépen lévő Vekeket, vagy egy erőmű, ami nehezen védhető pozícióban állandó céltáblája a bogaraknak, de ha megvédjük, növeli a Power Grid értékét...

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=oaiFvuWsfy8A csatatérre olykor időkapszulák hullanak, amiket megmentve értékes fejlesztéseket szerezhetünk a mechekhez. Ha egy egész szigetet megtisztítunk, szintén ilyeneket vásárolhatunk a csaták során felhalmozott pontjainkból. A mechek fejlesztett reaktort kaphatnak, amivel új rendszereket üzemelhetnek be, vagy a meglevők plusz képességeit nyithatják meg. A maradék pontokból pedig valamelyest kijavítgathatjuk a Vekek tépázta Power Gridet.
Aztán nekiveselkedhetünk a következő szigetnek, ahol számottevően erősebb bogarak várnak ránk. Legalább két sziget kipucolása után megpróbálkozhatunk a végső küldetéssel – minél több szigeten fejlődtünk, annál hatékonyabban vehetjük fel itt a harcot, de annál ádázabbak a bogarak is.
Akár győzünk itt, akár elbukunk, a háború bármelyik pontján, egy pilótánkat visszaküldhetjük az időben, így egy pici előnnyel kezdhetünk a következő játékba. Ezen felül különböző achievementek teljesítésével újabb mech csapatokat nyithatunk meg, akik teljesen másképpen harcolnak, mint a többi – ezzel is növelve az újrajátszás élményét.
Megint egyszerű de nagyszerű kis játék született a Subset Gamestől, örülök neki, és várom a következőt!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=awHepFu-YBk

Oriental Empires betekintő

Fórum:

Az Oriental Empires egy 2017. szeptember 14-én megjelent indie fejlesztésű, körökre osztott 4X stratégia a Civilization mintájára. A játékot a Total War széria volt fejlesztői hozták össze, tehát nem meglepő, hogy abból is bőven merítettek –  az ókori Kínában, a bronzkort megelőző időktől kezdve egészen a puskapor feltalálásáig tudjuk építeni birodalmunkat. Néhány újítást leszámítva nagyon ismerős lehet minden a Civ sorozatból, így nem nagyon lehet vele mellényúlni, főleg az ára miatt: mindössze 22 Euro, amiért egy abszolút teljesértékű játék birtokosává válhatunk.

​rwurl=https://youtu.be/tpGncxAQR04
A grafikai stílus (szemben a Civvel) teljesen realisztikus, ami – számomra – pozitívuma a játéknak. Nagy kiterjedésű városok, Total Warhoz hasonló több száz, vagy épp ezer fős seregek látványa, de még az egyes farmokon is találhatunk 10-20 kapálgató kínai munkást. Igény szerint, akár minden egyes katonára, vagy városban található piaci bódéra ránagyíthatunk, folyamatosan váltakoznak az évszakok/napszakok, amitől mindig más megvilágításban láthatjuk a térképet.
 

Minden körben meghatározhatjuk egyes csapataink formációját és viselkedését (bekerítés, roham, védekező magatartás stb.), és majd csak a kör végén, a gép irányításával zajlik le a csata, ami egy igazi látványorgia, hiszen egyszerre mozdul meg minden sereg! Érdekesség, hogy a városok kijáratai is külön védhetők. Sok múlik azon, hogy mennyire látjuk előre az ellenség mozgását, ugyanis nem kis feladat egy-egy kisebb fosztogató csapatot elkapni, amelyek hatalmas károkat tudnak okozni birodalmunknak. Az egyes seregek élére hadvezéreket állíthatunk, akár magát az uralkodót is – azaz magunkat. Halálunk esetén örökösünk veszi át a helyünket, viszont vigyáznunk kell, mert minden hadvezér saját „stats” pontokkal rendelkezik. Uralkodónk „hatalmi” pontjai az egész birodalmunkra kihatnak, halálával könnyen lázadások törhetnek ki. A hatalmi pontoktól függ, hogy mekkora birodalmat tudunk kézben tartani.
 

Diplomáciára a játék elején relatív kevés lehetőség van (meg nem támadási paktum stb.) mindaddig, amíg más népekkel nem tudjuk elfogadtatni magunkat mint uralkodót, hogy aztán akár a birodalmunkhoz is csatolhassuk őket. Szerencsére a játék elején nem nagyon rágnak be az ellenfelek, ha terjeszkedünk, de vigyázni kell, hogy kibe futunk bele, mert egyes népek már a kezdetektől ellenségesek. Grand Campaign módban külön stratégiát alakíthatunk ki például arra, hogy elkerüljük az északi hordákat, mivel ilyenkor történelmileg hű helyén kezd minden nép. Olyan finomságokkal is találkozhatunk a játék során, hogy ha tegyük fel háborúba megyünk, akkor a gépi szövetségesünk általában aranyat is küld (!), hogy segítse a hadi kiadásainkat.
Egy steames review-ban olvasott szösszenet: „megcsinálhatjuk azt is, hogy egy még semleges néptől havi visszafizetésre veszünk fel aranyat, majd miután kisajtoltunk belőle mindent, az egyeszégünket megbontva lerohanjuk.”
 

Központi elem a játékban, hogy a parasztok/nemesek igényeire külön oda kell figyelnünk – különféle kiadható rendeletekkel, speciális épületekkel és akár a lakosság áttelepítésével tudunk hatni rájuk. A parasztokból gyengébb, a nemesekből elit katonai egységek toborozhatók. A lakossággal egyébként szabadon gazdálkodhatunk, hogy hányan kerüljenek az egyes városokban farmokra, vagy esetleg a seregünkbe. Mivel az egységeknek nincs gyártási ideje, így akár az egész város hadrendbe hívható azonnali hatállyal, éppen ezért nagyon kell figyelnünk aranykészletünkre, amit főleg kereskedelemmel gyarapíthatunk. Ha bazárt építünk, akkor automatikusan létrejönnek kereskedelmi utak, amelyekre azután úthálózatot/vízi utakat építhetünk ki. A térképen ritkán elszórt speciális nyersanyagokra érdemes lecsapni, amelyek komoly extra profitot hoznak.
 

Pár negatívum:
  • A Steam Charts szerint még elég kevesen játszanak, így nem tudom, hogy mennyire lehet multiban összeütni egy játékot.
  • Eléggé oda kell figyelni, hogy az egyes népek között észrevegyük a különbségeket (egyébként 24 féle van a játékban).
  • Extra nagy nehézséget okozott nekem, hogy a seregek relatíve lassan mozognak ahhoz képest, hogy mekkora távolságok vannak már a játék elején is. Emiatt nagyon könnyen hatalmas területek bukhatók el, és a gép előszeretettel égeti fel a városainkat (amit 1 kör alatt el lehet foglalni, ha nincsenek védők). Másrészről a seregek fenntartása is elég drága, így nem érdemes minden várost telepakolni katonákkal.
  • Különböző zoom szinteken kissé csúnyán ugrottak elő a semmiből a részletek, de cserébe semmilyen akadást/lassulást nem tapasztaltam.

Steam link

Phoenix Point, avagy a cthulhuid X-COM?

Fórum:

Régóta nem titok, hogy Julian Gollop, a Laser Squad és az eredeti X-COM játékok atyja, a Chaost megújító kitérője után visszatér ahhoz a műfajhoz, amit ő maga is a szíve csücskének tart: a menedzsmentréteggel ellátott harci stratégiához.
A Phoenix Point névre hallgató legújabb játéka már első pillanatra is sokban hasonlít az UFO: Enemy Unknownra. Nyilván az azóta eltelt 23 év nem múlt el nyom nélkül a videojátékok világában, de ha átlapozzuk a játék Fig-kampányának az oldalát, legkésőbb a geoscape képénél bárki megláthatja a párhuzamot.

A játékban ezúttal nem a bolygó lakóinak életére törő földönkívüliek, hanem a bolygó lakóit már majdnem teljesen megsemmisítő Pandoravírus lesz az ellenlábasunk, mely borzalmas mutációkat okozva veszedelmes lényeket hoz létre. A vírus kicsiny planétánk tengereit már megfertőzte, és most a szárazföldet és a levegőt próbálja bekebelezni.
Az emberiségből már csak elszigetelt csoportok maradtak. Mindegyik másképp áll a kialakult helyzethez. Van, amelyik tűzzel-vassal és modern fegyverek segítségével próbálja irtani a mutánsokat, ahol éri, és van olyan is, ami istenként tiszteli az idegen vírust, és annak torzszülötteit. Természetesen a ló különböző oldalai között van egy ló is: a nyereg, amibe játékosként beülhetünk a Phoenix Projecthez, egy világméretű szervezethez fűződik. Ennek a hálózatnak egy sejtjét fogjuk irányítani, mely a legjobb tudósokat, mérnököket és katonákat tömöríti (ismerős hármas). A többi sejttel sajnos nincs kapcsolatunk, így a játék során azt is ki kell derítenünk, hogy mi történt velük.

A többi infót csak címszavakban:
  • Procedurálisan, sokféle testrészből generált mutáns ellenfelek
  • Szintén procedurálisan, az adott vidék jellemzői alapján generált, rombolható környezet
  • Boss-harcok és testrészre célzás
  • Overwatch (nem, nem a rohadt Blizzard-féle) és return fire
  • Földi és lebegő drónok
  • Skilltree-k által fejleszthető katonák, különleges képességek
  • Diplomácia más emberi frakciókkal
  • Kutatás és gyártás, különféle emberi technológiák ötvözése
  • Különféle küldetések az erőforrásszerzéstől, a segítségnyújtáson át az új XCOM-ból sokak által hiányolt bázisvédelemig

A pénzgyűjtés célja félmillió USD, melynek az ötöde már a Fig-kampány indulása előtt összejött a backstage látogatóktól. A kalap tartalma jelenleg 375.000-en áll, és a cikk írása közben is folyamatosan növekedett. Aki a játékot is szeretné megkapni a pénzéért, annak $30 mélyen kell a zsebébe nyúlnia, igaz, ezért jár egy steames Chaos Reborn példány és egy maréknyi háttérkép is. Ösztönzésképp jelzem, hogy az $500-as tierre is neveztek már öten és az $1500-asra is hárman.
A gyűjtés még bő 41 napig tart, de a jelenlegi ütemmel esélyes, hogy Gollopéknak maholnap már villantania kell a stretch goalokat.
Sok sikert nekik, egy újabb jó játékot nekünk!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=iuN9g502cYM

Total War WARHAMMER 2 - Bejelentve!

Fórum:

Még idén rátehetjük majcsunkat.

A bejelentés örömére pedig megajándékoztak minket egy CG trailerrel, mely a szokásos, grandiózus csatákon felül világok harcát és azték gyíkembereket ígér. Ime:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=fXxe897bW-A

Megjelent a Faeria

Fórum:

Egy év Steam Early Access után a héten megjelent a Faeria 1.0.
Egy bájos képi világú, gyűjtögetős kártyajátékkal egybegyógyított táblás taktikai játékról van szó. Ha valamihez hasonlítani kellene, akkor talán a PoxNorát lehetne felhozni, bár a Faeria annál áramvonalasabb és egyszerűbb. Tipikusan olyan játék, amit az ember játszva meg tud megtanulni, és utána bármiféle erőfeszítés nélkül ki tudja tölteni az üres félóráit, de akár el is mélyedhet benne, komolyabb időt és összegeket rászánva.
A F2P volta miatt ingyen is lazán játszható játék Steam (Windows, Mac, linux) mellett iPaden is elérhető. A hivatalos weboldalhoz erre tessék.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=n5IxFzyCU3I

Területre ható fegyverek a Frozen Synapse 2-ben

Fórum:

A Frozen Synapse 2 legújabb előzeteséből nemcsak az derül ki, hogy milyen fegyverekkel tarthatjuk ellenőrzésünk alatt az olyan stratégiailag fontos területeket, mint például egy épület bejáratait, vagy (az ellenfél szemszögéből nézve) hogyan intézhetjük el az épület lerombolása nélkül azokat, akik meghúzódtak benne, hanem azt is, hogy a játék megjelenése átcsúszott 2017-re.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=HxpdI47qLMI

Civilization VI – közzététetett a gépigény

Fórum:


A Firaxis engine kóderei úgy tűnik, elég jó munkát végeztek, lévén annak ellenére, hogy a legendás frencsájz legújabb része teljesen új motort használ, még az ajánlott rendszerkövetelményeket is meglehetősen ésszerű keretek közt tartja. A minimális elvárások egy több, mint fél évtizedes konfigot is elegendőnek minősítenek. Persze érdekes kérdés, hogyha a design nem a könnyedebb, rajzfilmesebb vonulatot képviselné, akkor milyen mértékben módosulnának a követelmények. 
 
 
DirectX-et tekintve mindkét oszlopban csak a 11-es verzió van feltüntetve, ám korábbi hírek alapján a 12-es iteráció is támogatva lesz, sőt. A játék nemcsak az aszinkron compute-ra van felkészítve, hanem az explicit multi-adapter képességet is belekódolták. Utóbbi gondoskodik majd arról, hogy különbőző videókártyák (elméletileg akár AMD és NVIDIA is) egyszerre legyenek használhatók – elvileg akár IGP és DVGA is együttműködhet ilyen esetekben egymással, de korábbi, más játékból szerzett tapasztalatok szerint ez pont nem szerencsés, lévén a gyengébb eszköz visszafogja az erősebbet, harmatosabb összteljesítményt produkálva. Lesz a játékban benchmark is, ez pedig valószínűleg arra predesztinálja majd a játékot, hogy a DirectX 12 tesztek egy stabil főszereplője lehessen a jövőben, dacára az egyébként alacsony gépigénynek.

Civilization VI: Egyiptom és Japán bemutató

Fórum:

A Firaxis apránként csepegteti az infómorzsákat Sid Meier pápa októberben érkező következő játékáról, a Civilization VI-ról. Ezúttal Egyiptomról és Japánról tudunk meg egyet s mást.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=0YFh38ImZ58
A kissé ijesztő ábrázattal megáldott Kleopátra által pátyolgatott egyiptomiak speciális képessége a folyók mellett elterülő városok gyorsabb fejlesztését teszi lehetővé, ami különösen a játék korai szakaszában lesz majd nagy segítség. Bónuszt kap a kereskedelem, különleges egységként pedig egy Age of Empiresre - amiből egyszer tán még RetroWiRED is jön, mivel a fanmade HD verzió igencsak megér egy misét - hajazó "chariot archer" került a balansz-kotyvalékba.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ZHgVlRdO72U
A japánok az egymás mellé épített kerületekből profitálnak majd, harci kedvükre a víz közelsége lesz jótékony hatással, speckó unitkét pedig természetesen szamurájokat kapunk. A modern korba lépve electronics factory építhető, ami kulturális és a gyártási bónuszokat ad a közelében lévő városoknak.

XCOM 2 - Érkeznek a konzolverziók

Fórum:

Nem túl nagy meglepetés, ám a játék konzolos rajongóinak mindenképp jó hír, hogy a Firaxis ma bejelentette a játék legutóbbi generációs portjainak érkezését. Egész pontosan szeptember 9-ét kell bekarikázni a naptárban, ha valaki PS4, vagy XB1 példányt akar iskolakezdéskor nyüstölni. A Digital Deluxe Edition tartalmazni fogja az összes eddig kiadott DLC-t. A bejelentés fényét emelendő, még egy kis videót is összedobtak a marketinges lányok.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=iRNjceEEb9A

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!