Jelenlegi hely

Frozen Synapse

Területre ható fegyverek a Frozen Synapse 2-ben

Fórum:

A Frozen Synapse 2 legújabb előzeteséből nemcsak az derül ki, hogy milyen fegyverekkel tarthatjuk ellenőrzésünk alatt az olyan stratégiailag fontos területeket, mint például egy épület bejáratait, vagy (az ellenfél szemszögéből nézve) hogyan intézhetjük el az épület lerombolása nélkül azokat, akik meghúzódtak benne, hanem azt is, hogy a játék megjelenése átcsúszott 2017-re.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=HxpdI47qLMI

Nyílt világú lesz a Frozen Synapse 2

Fórum:

Egyáltalán hogyan értelmezhető egy körökre osztott, kis léptékű taktikai játékban a nyílt világ kifejezés? A fiúk a Mode 7-nél azt találták ki, hogy a Frozen Synapse 2 minden egyjátékos kampánya egy egyedileg generált városban fog játszódni, aminek akár minden egyes épületébe behatolhatunk. Ha el akarunk jutni A-ból B-be, akkor meg kell terveznünk az útvonalunkat, és olykor megéri kerülőútban gondolkozni, mert bizony számít az is, hogy melyik irányból érkezünk a küldetésünk helyszínére.
Magyarul kapunk egy magasabb szintű stratégiai réteget az első részből már jól ismert taktikai rész fölé. Nagyjából úgy, mint a Jagged Alliance esetében.
 

Ha ez nem lenne elég, ott vannak a frakciók is. Markov Geist városában különböző csoportosulások ügyködnek, saját célokkal, szövetségesekkel és ellenségekkel. Ügynökeik ugyanúgy járják az épületeket, ahogyan a mi csapatunk. Ha szövetkezünk valamelyik frakcióval, annak számíthatunk a segítségére, és persze ők is megkérhetnek minket, hogy segítsünk nekik. Ha valamelyikkel összerúgjuk a port, akkor esélyes, hogy a közeljövőben az megtámad minket, és hozza a barátait is. 

Az első Frozen Synapse-ből megismert hatféle katona további 7-8-cal egészül ki. Közülük néhány a játékba frissen bevezetett settenkedéssel kapcsolatos. A füstgránáttal például átmeneti fedezéket biztosíthatunk a sötétben osonó kommandósaink számára, hogy észrevétlenül fel tudják venni a pozíciójukat, mielőtt eldördülne az első lövés.
Ezek az újítások természetesen multiplayer módban is bevethetők lesznek, ahogyan néhány összetettebb taktikai lehetőség is. "Ha X történik, csináld Y-t" jelleggel akár feltételkhez is köthetjük majd, hogy katonáink hogyan reagáljanak.

A hírek mellé került egy új videó is, ami inkább hangulatos, mint sokatmondó. A játék megjelenése továbbra is eléggé minimalista, de azért az egyszerű kék téglalapokat sikerült leváltani felismerhető tereptárgyakra. Így már látszik az is, hogy a fal melyik oldala számít kintnek és melyik bentnek.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=01ZnHgvSpK8

Forrás: PC Gamer

Készül a Frozen Synapse 2

Fórum:

A két törzstaggal bíró Mode 7 hírlevélben adta a rajongók tudtára, hogy a sportjátékos kitekintő után egy új résszel bővítik a Frozen Synapse IP-t.
 

 
Részleteket még nem tudni, de annyi azért kiderült, hogy a nem hagyományosan körökre osztott stratégiai játék új felvonását is nervous_testpilot egyedi hangzású dalai festik majd alá (ízelítő a cikk végén). A megjelenés még idén várható Windows, Mac és Linux platformon.

rwurl=https://soundcloud.com/nervous_testpilot/complicity

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!