Hozzászólások
Elsődleges fülek
mondjuk ezt nem értem. ez inkább a falaktól függ, nem? pl. egy könnyűszerkezetes ház falai nem nagyon tartják a hőt, de egy tégla ház falai igen. tehát mindegy hogy mivel fűtjük fel, tartani fogja, főleg, ha szigetelve van.
radiátorok is tartják valamennyire, illetve a bennük lévő víz, de az jóval kisebb közeg mint a ház falai.
sokat számít persze a hőérzet is. azt megfigyeltem, hogy ha x hőfokot mutat a hőmérő, de a falak hidegek, jóval hidegebbet érzek, mint ugyanennyi hőfokon ha a falak melegek.
Bakker, ez most is tökre érdekesnek néz ki és úgy látom már nem instabil
Na én ilyennek képzelnék el egy jó új XCOMot, nem pedig fortniteos skinekbe bújt ilyen ultra happy designal felspékelt játékmenetre, amire a kolléga oldalakon keresztül panaszkodott.
Valószínűleg a xenonoutsot kell nekem is kipróbálnom, ha befejezem a serious sam 4-et =D
Meg volt olyan mod is, hogy az egyik player rendesen az alienekkel nyomja a földgömbön is. Kezdésnek mind a két fél letesz 1-1 hq-t és nekik is kell researchelni az embereket, meg kaját szedni belőlük a küldetéseikkel.
Szóval az egyik játékos teljesen hagyományos ufo-t játszott, míg a másik meg küldözgette az ufokat az abaductionökre, meg scoutingra, hogy tudja hol a másik HQ-ja.
Sajnos nagyon instabil volt a network kezelése és nem játszottuk tovább azon kívül, hogy működik és tudtunk pár missiont kezdeni.
Egyszer talán bozzal nyomtam egy multiplayer moddal. Az eredeti UFO1 grafika volt, csak ilyen mixált csapatot kapott mind a két játékos egy nagy terror site küldetésen. Tök fasza volt, ahogy a falakat bontogatva toltuk egymásra a rakétákat, meg a távoli sniperszerű lövéseket. A füstnek is volt értelme, mert ténylegesen elvette a line of sightot, nem úgy mint az enemynek, aki éjszaka, füstön át is kb. teliben kilőtt.
Jo lenne vele játszani újra csak mar iszonyat kényelmetlen a kezelése :)
A sectopod ottani megfelelője iszonyat sok mozgásponttal egy apró ufóban üveg alatt egy agy volt. Amerre járt, gyújtotta fel a talajt, mert csöpögött belőle valami savas folyadék.
Ha szétlőtted akkor egy sonic gránát erejút durrant. Nagyon pontosan tudott kb. 3x lőni. A sok mozgáspont miatt általában ment egy átlag embernyit és még maradt neki reakció lövésre is.
Azt hiszem a rákokat kísérte bázistámadásnál meg terrorsite missionökben, meg xl-es hajókban. Marha finom volt raktárhajókban a szűk szobákban belefutni egy ilyenbe. Ha nem nyírtad ki, kilőhetett 2-3 embert is, gyakran a legjobb páncél sem védte meg őket, vagy max. 1 lövés és 2 hét kórház, ha túléli.
Nekem is csak az van.
Amint bekapcsolom, rögtön melegem van. Amint ki, rögtön fázom. A bútorokat nem tudja átfűteni úgy, mint a folyamatosan 24°-ra fűtő hagyományos fűtés. Illetve de, fel tudja fűteni, csak te eközben nem tudsz megmaradni mellette, mert olyan, mint az infralámpa, meggyulladsz.
Úristen nem is emlékszem milyen ellenfelek voltak benne :(
ja, amúgy azt tervezem hogy fent csak klíma fűtés lenne.
Régi xcom tftd, superhumanon első very small hajó küldetés.
Rák volt benne, nekem meg még dart gun mindenkin. Save és csak azért is kinyirtam. Az összes robbanóanyagot belőttem meg a lövedékek zömét és save load csalás, ha túl nagy veszteségeket okozott volna egy körében
szerintem kezdo csapattal es fegyverekkel meg nem lehet kinyirni. foleg ha meg csak 4 embere van, nem 6.
elso honapban nem kell bevallalni a kezdokkel a nehez kuldiket. de ezt elmeletileg mar tudtad, csak indokot kerestel hogy uninstallald :)
en xboxon jatszottam, nyilvan volt par bug, de annyira nem veszesek, talan eccer kellett a kuldi elotti mentest visszatoltenem.
Nagyobb eséllyel shutdownolod a sectopodot, két körig lövöld aztán újra. Az nem jobb?
Nekem a homeofficeom ilyen, tetőtér körbe szigetelve.
Nyáron légkondi kell, mert ha kint van 38°, akkor bent 34° redőny nélkül, 29° redőnnyel.
Kicsi a légtér és megy a számítógép 14 órában kb.
Télen nemigen kell fűteni. Kb. A leghidegebb időszakban reggel felmegyek pulcsiban. Gép belő, délben már pólóban vagyok.
hát nem én akarom csinálni :) itt csak az ötlet a kérdéses, hogy így vajon kevesebbet kéne-e fűteni, ha a felső részben laknék.
mondjuk persze valamilyen szinten itt lent is fűteni kéne ha nagyon hideg van...
Oké, asszem pihenőre megy a játék, mert az a helyzet, hogy még pechem is van.
Elölről kezdtem a kampányt az alapjátékkal ugye. Játszom is a legelső hónapban, feljön valami videó meg kapok valami küldetést, amiben lehet Shent irányítani. Mondom tök jó, az EU-ban is voltak ilyen kis színesek néha, nézzük meg. Jó hosszú küldetés, de nem nehéz... kivéve a végét, amikor meg kéne verni egy sectopodot... őőő, hogy mi? Az első hónapban?
Ahogy Gabika mondaná, ennek is van egy "trükkje". Shennel lehet hackelni, és ha jól hackelsz, akkor ki lehet lőni a sectopodot két körre, ha meg még jobban, akkor a bossfight alatt irányíthatod a gépeket is, amiket folyamatosan bedobál a játék a pályára. Hogy ennek mekkora az esélye? Ekkora:
rwurl=https://i.imgur.com/7b7kkJf.jpg
Tehát úgy lehet nyerni - és CSAK ÍGY lehet nyerni - ha folyamatosan megnyered az 56%-ot, amíg meg nem hal a sectopod. Utánanéztem, hogy mi ez a fos, természetesen ez is valami szar DLC, amit felrakott a Steam...
Nem az a baj, hogy nehéz, az sem, hogy trükkje van, az már inkább, hogy elvesztegettem 45 percet az életemből arra, hogy eljussak a pálya végéig, amit nem tudok megcsinálni, mert később kellett volna bevállalni azt a küldetést, amit feldobott az első hónapban a játék. 45 perc alatt meg lehet nézni egy sorozatepizódot, el lehet olvasni egy hosszabb fejezetet egy könyvből vagy végig lehet vinni kb. két pályát a Doomban.
Uninstall, asszem folytatom a Shadow Warrior 3-mat.
Nagyon figyelj oda a pára zárásra, vagy a szigetelési rétegrendre, különben csinálsz egy óriási problémát magadnak. Vizesedő szigeteléssel, málló cserepekkel, gombával, penésszel...stb.
Én is most gondolkodtam, hogy megcsinálom a tetőteret, de rengeteg a buktató, oda kell figyelni.
Esetleg itt nézz körbe:
https://komkel.blog.hu/
XCOM 2 alapjáték latolgatás
Beigazolódni látszik az a félelmem, ami miatt nem akartam hozzányúlni ehhez a verzióhoz: ez sajnos egy kicsit bugos. Olyan dolgok történnek ebben a base game XCOM 2 univerzumban, hogy néha csak nézek, pl. itt ez a kép:
rwurl=https://i.imgur.com/9vsygF0.jpg
Az úriemberre épp az előbb robbant rá a lakókocsi és semmi sebzés. Sectoid barátjánál működött a dolog és lehet, hogy ez nem is bug, mert végül is egy négyzettel odébb állt a robbanástól, ha a lakórészt leválasztjuk a járműről.
És aztán itt valamiért nincs line of sight, pedig lennie kéne:
rwurl=https://i.imgur.com/LJ6j2by.jpg
Ilyenekkel nem találkoztam a kiegészítőstül telepített változatban, meg egy csomó apróság is van ott, ami itt nagyon hiányzik. Pl. a WotC-ben ha lenyomod az Altot, akkor megmutatja a játék, hogy kire lesz line of sight egy-egy adott négyzeten, sőt még azt is látod, ha flankelsz. Itt ilyen nincs, szóval hinned kell az engine-ben, ami azért az új XCOM-oknál nem mindig jön be. :D
Persze nem hatalmas dolgok ezek, de tök érdekes, hogy pl. az információhiány mennyit tud számítani. Ugyanezen a bugzó pályán pl. egy kör alatt kilőtték az egyetlen okés rangú emberemet a full cover mögül. Oké, előfordulhat, nem életbiztosítás a full cover semmire, de azért számolni kb. tudok és az EU-ban full cover mellett kb. 25%-os találati esélye volt egy sectoidnak, szóval elég nagy mák kell ahhoz, hogy egy kör alatt meghaljon a legjobb emberem egy-egy pöcsömnyi piros meg fekete advent katonától.
Igen ám, csak az XCOM 2-ben a piros advent eleve kicsit jobban lő, amit nem árul el a játék. Azt sem árulja el a játék, hogy a távolságnak semmi hatása nincs az AI pontosságára, tehát a pofádból is 65%-os találati esélye van egy alap advent katonának, meg max range-ről is. A piros adventnél ez 75%. Természetesen ezeket sem mondja el a játék vagy csak én találom azt a részt, ahol ez le van írva?
Emberkémet "markedként" lőtték ki, ami kicsit bonyolítja a dolgot, mert a mark-olósdi egy olyan képesség, amivel a piros advent rád néz és onnantól +15%-kal jobban lő rád ő is meg minden egyéb egység.
Szóval akkor találati esélyek az előbbiek alapján:
- Fekete advent bunkó: 65% (alap találati esély) + 15% (marked) - 40% (full cover) = 40%
- Piros advent bunkó: 75% (alap találati esély) + 15% (marked) - 40% (full cover) = 50%
A markolgatás már csak azért is érdekes, mert ezt úgy tudja megcsinálni a piros advent, hogy utána mindjárt lőhet is, szóval nincs hátránya, ezért általában csinálják is. Ehhez képest az EU / EW-ben a 65%-ról induló sectoid mindenképpen 25%-kal fog lőni, ha teljes fedezék mögött állsz, nincsen semmi buff. Hunker downnal vagy füsttel ez konkrétan 5%-ra csökkenthető, szóval gyakorlatilag elenyésző esélye van meglőni. Itt ugyanilyen körülmények között 20 és 30%-kal fognak célozgatni rád markkal, ami azért elég nagy bullshit a kezdeti küldetéseknél.
És akkor ehhez vegyük hozzá azt, hogy mindjárt az elejétől kezdve bekóstol a mind controllozó sectoid is. Itt az esélyek számolgatásához már számításba kéne venni a will értéket is, szóval szarok rá, de pont elég magas ahhoz, hogy probléma legyen a játék legelején, ahol még esélyesen nincs nálad flashbang, szóval ha mind control van, akkor le kell vágni egy kör alatt a sectót, egyébként cumi van.
Szóval na, ez lényegesen nagyobb bullshit még közepes fokozaton is, mint az előző játék volt, ami igazából annyit jelent, hogy az RNG-nek sokkal nagyobb hatalma van fölötted, egy bizonyos szintig meg ki lehet dobni a stratégiát az ablakon. A fenének kellett ezen ennyit butítani, mindenesetre most le fogok tölteni egy modot, ami kipótolja az infóhiányt. :D
amúgy a fizetős yutub is képtelen normális videó ajánlókat adni? mert yutubon ami csatornákat ismerek és rendszeresen nézek, azt nagy nehezen találtam csak meg. mintha a yutub direkt nem akarna gondolkodni azon hogy mi jó nekem és azokat ajánlani. amiben persze van logika, hiszen minden ilyen média vállalat arra törekszik hogy minél kevesebb népszerű dolog legyen, és így azokat minél többen nézzék egyenként, hogy lehessen hype-olni hogy "nézzétek, ezt a videót x csillárdan nézté meg". míg ha szétaprózódik a nézettség, akkor nem lehet csordaszellemezni.
Aliens: Dark Descent-et ki kellene próbálnom, lehet hogy olyan, amire szükségem lenne. Bár azért a minimális bázis meg economy management azért jó volt az xcomban is.
De, csak az pause-os RTS. Körökre osztottra gondoltam, amiben multi is van.
maradnek az ufoval olyan paraztato chryssaliddal mint ami az eredetiben volt.
de ahhoz eloszor is az kellene, hogy ket evig ra se nezzek semmilyen fejlesztoeszkozre. es legyen penzem eltartani magam. talan akkor lenne kedvem leulni es pocsolni vele.
én AAAAAA játékot csinálnék. mondtam is a főnöknek, hogy 2 nap alatt megvan unreal enginnel
A modok jók:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=N9tXw4hVGF8
Door kickers nem ilyesmi ?
Egy olyan körökreosztott játékot csinálnék, mint a régi xcom keveredve mondjuk a rainbowsix siege-el.
Mondjuk Jagged Aliance csak SWATos CQB heavy scenariók. A breacher ilyen még csak mondjuk multival megspékelve.
az tényleg érdekes lenne, hogy az ufókkal kell elfoglalni a földet :)