Hozzászólások

2017.09.03 - 23:27,v Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

...viszont valamiért a Digic cuccai már évek óta verik őket látványban, és biztos, hogy nem azért, mert a Blizzardnál elfelejtették a szakmát. :D

Én alig néhányat néztem csak meg. Szépek meg minden, de nem hoznak lázba. Egyébként úgy rémlik, hogy voltak leépítések a mozis részlegnél, és mivel úgyis fizetni kell az alkalmazottakat, így nyilván gyártani kell valamit. Az persze jelzésértékű, hogy mihez jönnek. És hát nyilván nem filléresek, de a volumenből lehet, hogy visszavettek. (Nem vizslatom őket annyira, hogy kiderüljön számomra laikusként.)

PUBG?

Te levágtad az idézetem elejét. A kicsiknél az lett volna lényeg, hogy ők kevésbé az öltönyösök profitmaximalizációra törekedve csinálhatnak olcsóbb hobbiprojektet gonosz modell nélkül. Na most a PUBG-ben tudtommal van mikrotranzakció, innentől már bukott.

A másik meg, hogy a szintén kikötött produkciós színvonalon is elhasal, ha az OW nem 60 eurós, ez nem 40-es. És gyakorlatilag még "early access" is.

Akkor legalább te kritikusan adod nekik minden pénzedet. :D Lehet, hogy te voltál a kritikusabb, de nem én vettem három CE-t. :D

Értem én a viccet, de nem tudom, hogy hozzá miért az eritreai minimálbérből indulsz ki. Ha esetleg ekkora a baj, inkább mondd ki, hogy kölcsön szeretnél kérni, de inkább privátban :P

Komolyra (?) fordítva szót azt sugallod, hogy kvázi kritikátlan fanboy vagyok a Blizzarddal szemben akkor is, ha kritizálom őket vagyok, csak azért, mert veszek a portékájukból? Tudhatod, hogy (egykori) gyűjtőként több száz dobozos játékom van, jó pár gyűjtői kiadásom olyan játékokból, melyek nem is érdekelnek. A Blizzardhoz mint céghez való viszonyomnak nem sok köze van ahhoz, hogy SC2 CE-ket vettem. Még az SC2-höz sem. Az SC1-nek igen. De ugye abból nem következik, hogy a mostani Blizzard iránt gyengébb érzelmeket táplálok.

Szerintem mindketten azt szeretjük, ha a másik mondanivalónkra reagál, nem a személye mögé képzelt motivációkat találgatja, véletlenül éppen úgy, hogy az a saját álláspont igazolására és a másik támadására jó legyen.

2017.09.03 - 23:34,v Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Én most úgy látom a Valvét, hogy Gaben meg Icefrog aki a Dota2-t fejleszti, néhány szerverkarbantartó a TF2-nek, meg a CSGO-nak, meg a DOTA-nak, meg néhány büfés.. A Valve nem kelti multicég benyomását nekem. Mondjuk talán a vive VR fejlesztés azért nem indie, de abból tömegtermék még nem most lesz. És eljutottunk oda, hogy pl. teljesen elképzelhetetlen ma már, hogy a Valve kiad egy HL3 kiegészítőt VR támogatással. (egy ilyen kb. doubleretard képtelenség :D ) És itt jönnek a képbe az EA, a Bethesda mondjuk, meg az UBI, akik legalább megpróbálnak még valami nem mobát, meg nem ládanyitogatóst is kiadni.

"Overwatch is a game born out of the wreckage of Blizzard's last attempt at a massive, World of Warcraft-like game codenamed Titan, and is inspired by the company's relatively tiny game and surprise hit Hearthstone."

2017.09.03 - 23:21,v Oldalügyek Hírek a Rewired figyelmébe ugrás a hozzászólásra

A végére illett volna egy váratlan TW4 bejelentés. :}

2017.09.03 - 23:15,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Uristen ember ertsd mar meg, hogy nem azzal van a bajom, hogy a re4 milyen szinten valtoztatta meg a vilagot orokre hanem azzal, hogy minek kell egy alapvetoen teljesen mas jatekstilusra kicsiszolt jateknak az arcaba mosni, hogy "50 millioszor butabb" mikor meg csak nem is probal az lenni aminek te vizionizalnad. Ha mar nagyon ND akkor a last of us-t jobban ide tudnam sorolni es ott mar talan meg is talalnad a keresett okossagodat. Mas jatek, mas stilus.

Unchartedes okfejtesed nem teljesen ertem. Nagyon rajongoi korben is kb a 2. resz van csak balvanyozva. Az elso nem volt rossz, de nem is volt megvaltas a harmadiknal meg eleg sok csalodas volt, mert nem tudta hozni a 2. szintjet. A 4. resz meg szerintem se volt tul jo, de a ps topikban vissza tudod olvasni bovebben ha erdekel. North meg nem kapott 600 dijjat se. VGA trofeat is csak a 4. reszert kapott es szvsz azt is inkabb az evek soran kieerdemelt vo es motion capture munkajaert mint kifejezetten az uc4ert. Azt meg senki nem mondta, hogy utalnad. Egyszeruen hulyeseggel sikerult belekotnod feleslegesen. Most is josz itt a "pocsojasekely egy szokasos hardcore cimhez kepest" hulyesegeddel. Mi a szukseg ezekre? Csak feleslegesen generalod az indulatokat szokasodhoz hiven az ilyen megnyilvanulasokkal.

2017.09.03 - 23:09,v Cikkek A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #36: Catachan ugrás a hozzászólásra

Kösz szépen! Ez nagyon jó írás volt. Catachan tényleg nem semmi hely lehet.

Akkor ezek szerint Catachani lakóknak egy Pl Fenrisi kiküldetés kész nyaralás lehet.

2017.09.03 - 23:02,v Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Zaxx írta:

Szerk.: Plusz az Overwatchhoz azért máig gyártják a méregdrága rendervideókat.

...viszont valamiért a Digic cuccai már évek óta verik őket látványban, és biztos, hogy nem azért, mert a Blizzardnál elfelejtették a szakmát. :D

Azt én se értem, hogy miért kell rajzfilmgrafikát csinálni manapság (Epic is a Fortnite-al) amikor egy Battlefrontról lassan nem egyszerű eldönteni, hogy ingame videot lát az ember, vagy az SW8-at. Más, hogy ott meg a fotoreál grafika mellet olyan tartalom van, hogy régebben az olyan játékokat mint a legújabb Battlefront1 is volt tartalmilag (60 eurós áron) 10 dollárért lehetett megvenni, mikor mentek a filmek. Mint a Battle for Naboo, Star Wars racer stb.

2017.09.03 - 23:01,v Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

a Valvenál azért talán valamivel jobb.

Úgy könnyű jobbnak lenni a konkurenciánál, ha a konkurencia már játékot sem fejleszt. :D Egyébként én ezért nem haragszom ezekre a cégekre, elvégre az üzleti életben a profitmaximalizálás és a költséghatékonyság borzasztó sokat számít, és ha egy Heathstone-nal meg Overwatch-csal zsebre tudod tenni egy kisebb ország éves költségvetését, az SC2-vel meg nem, akkor tutira nem fogsz nekiállni drága szingli kampányokat meg tartalmas core cuccokat fejleszteni. Az üzleti logika nem ezt diktálja.

Ami zavarni tud, az az, amikor a nép megragadja a tűzoltókészüléket és elkezd mindenkit nyugtatni, hogy "jaj, hát ez tökre nem is így van, meg nézd, micsoda promóvideókat csinálnak hozzá", mert a hatás sajnos sosem marad el. Ha ez a divat, akkor "csá, Half-Life 3, nincs rád szükségünk, szevasz Warcraft 4, tök jó volt veled, de megy ez nekünk olcsóbban és sikeresebben is." "Mit akarsz te itt a kampánnyal, Warcraft 4, hát nézd má', ezekből a szar értéktelen dobozokból többet keresünk, mint belőled keresnénk, fuck off, lúzer!" :D

A Titan egyébként asszem egy teljesen másik project volt, de nem vagyok otthon az Activision belügyeiben, szóval a fene tudja.

2017.09.03 - 22:45,v Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Amennyire tudom az OW egy rohadt sokáig készülő multijáték -Titan volt a projekt neve talán- eredménye. Gondolom ezért is lehetett valamivel olcsóbb a fejlesztése, mert a nagy része már megvolt. (mondjuk karakterek, engine stb.) Csak át kellet írni OW-ra. Az más jkérdés, hogy valószínűleg a Titant se lelkes amatőrök hegesztették, de annál valószínűleg bármi jobb volt, hogy az egész projektet mindenestől kukázzák. Aztán megnézték, hogy mit lehet belőle kihozni és kész is lett a OW. Legalábbis én így tudom (Jó mondjuk a Blizzardot se kell félteni, hogy hamarosan kiad egy Warcraft4-et, de a Valvenál azért talán valamivel jobb. Ott kb. a második rész után "Number 3 must not be said" van és pörög a CSGO félkarú rabló)

2017.09.03 - 22:32,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Egyáltalán nem értem minek kellett beszólogatni az Uncharted meg Gears irányába mikor ég világon közük nincs a kameraálláson kívül a RE4hez.

Attól, hogy te felszínesen nézel rá egy játékra és emiatt csak a kamera tűnik fel, más még tisztában van azzal, hogy amikor egy fejlesztő merít egy másik fejlesztő munkájából, akkor nem felszínes megfigyelések alapján történik mindez, hanem gondos elemzésekkel. Én elmondtam neked, hogy mi a kapcsolódási pont a játékok között, elvégre megkérdezted, őszintén szólva azt már pont leszarom, hogy elhiszed-e vagy sem. Ha mélyebben érdekel a téma, akkor van 500 cikk és elemző videó arról, hogy a Resident Evil 4 hogyan hatott a modern cover shooterre.

Egyébként ne aggódj, én is meg tudok lepődni azon, amikor odavetek egy állítást, amiről évek óta rendszeresen cikkezik szét a fél internetet, az RW-n meg megdöbbenés van. :D

Az Unchartedet illetően meg hadd mondjam el, hogy nekem semmi bajom nincs magával a játékkal, a mögötte lévő jelenség zavar. Ti. az, hogy a Naughty Dog sorban hozza ki a korrekt, 7-8/10-es játékokat, viszont a médiában mindig az egekbe ajnározzák, Nolan North 600adjára kapja meg a szinkrondíjat egy csomó valóban zseniális alakítás helyett azért, mert 8 órán keresztül ismét nagyon jól elő tudta adni, hogy "woah, that was a close one!", és ha te ezt felhozod (vagyis elmondasz annyit, hogy jó játék az Uncharted, csak nem annyira jó játék), akkor mindjárt neked ugrik egy tucat down szindrómás meg szétDDOSolják azokat az oldalakat, ahol 7/10-es értékelést mertek adni egy bejáratott széria nulla újdonságot nyújtó negyedik részének. Sokan úgy állnak hozzá egy korrekt akció-kalandhoz, mintha minimum a Krisztus utolsó megkísértése lenne, én meg csak nézek értetlenül, hogy wtf? A második rész tényleg minden dicsértet megérdemel, ott sikerült kitalálni valami újat, a korábbi hibákat meg kicsiszolni, de maga a frencsájz nem több szombat esti könnyed szórakozásnál: egy kis kaland, egy kis történet, egy kis akció, egy kis humor, elvagy vele néhány órát, nem basz fel, de ennyi. Amikor én azt mondom, hogy az UC pocsolyasekély egy szokásos hardcore címhez képest, csak tényt állítok, erre mindig megjelenik egy adag apologista, hogy "hát de amit a Naughty Dog csinált itt az hú meg há meg VÁÁÁÁ".

Szóval konkrétan az van, hogy én azért "utálom" az Unchartedet, mert nem verem ki rá. Nevetséges.

2017.09.03 - 22:21,v Nagybetűs játékok Hearthstone ugrás a hozzászólásra

Nem :( pedig milyen jól jonne most az a 2k dust priesthez.

2017.09.03 - 22:15,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Dante írta: Life is strange - Before the strom valakinek megvolt?

Aha. Jóféle cucc. A lelkizős vonalat viszi tovább az alapjátékból, szóval ha az bejött, akkor ez is be fog.

2017.09.03 - 22:12,v Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Idegesnek tűnsz :DD Nekem nem kellett kigugliznom, szimplán emlékszem, hogy 8 éves körüli lurkó voltam, amikor beültünk rá a Bástya moziba ;)

2017.09.03 - 22:06,v Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Attól függ, mit akarsz írni ;)

2017.09.03 - 22:06,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Jó, én itt rá is hagyom, mert teljesen felesleges tovább beszélgetni. :D I mean, geez. Fifikásabb játék, hát beszarok. :D A következő az lesz, hogy milyen deep mechanikát ad a játéknak a crafting és ezért mennyivel jobb. Hiába a játékmechanikák, sztori, helyszinek, plotpointok 90%-a egy az egyben Unchartedből lett átemelve, de mennyivel fifikásabb. dude. :D Oké.

A TPSek nagyja meg ilyen plebgame mert a RE4 feltalált valamit ami taktikus lövölde és minden TPS utána csak lebutított wannabe verziója ha jól értem. Kivéve ami neked megtetszik, mert az ugye alap, hogy különleges és kiemelkedő. :D

Mondom mindezt úgy, hogy RE4et imádtam, mindkettő új TR-t szintén, de te itt olyan ideológiákat gyártasz hozzájuk, hogy agyam eldobom. Egyszerűen hihetetlen. Egyáltalán nem értem minek kellett beszólogatni az Uncharted meg Gears irányába mikor ég világon közük nincs a kameraálláson kívül a RE4hez. Minek, mi értelme volt? Én is fasz vagyok amiért triggelel a hülyeséged, ezt aláírom mondjuk.

2017.09.03 - 21:53,v Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Én asszem tizenegy évesként olvastam a könyvet, és az ablaküveget kaparó jelenet miatt, hetekig minden nyikorgásra a frász jött rám lefekvés után :D

2017.09.03 - 21:54,v Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Kiszálltam annál a résznél, ahol aréna FPS-nek nevezted az Overwatchot. :D

Másrészt te most kilóra méred a tartalmat, és nem veszed figyelembe a játékmódok fejlesztésébe, tesztelésébe, és folyamatos csiszolásába fektetett rengeteg munkát.

Na de CS GO-t, a Quake Championst vagy LawBreakerst nem kellett balanszolni? Oké, nyilván jó kritikákat kapott a játék, a DX11-es endzsin, amit fejlesztettek hozzá is kellemes, a netkód csacskaságait meg viszonylag gyorsan kijavították, szóval egy jól balanszolt, minőségi produktumról van szó, a Blizzard meg érti a melót, de ehhez nem kell gigaköltségvetés.

Az Activision 3 éves fejlesztési ciklusok mellett, a meglévő technológia apró fejlesztgetéseivel manapság kb. 15-20 millió dolláros fejlesztési költségből ki tud hozni egy CoD-ot kampánnyal, multival, zombikkal cakkumpakk. Kb. ez a hozzáállás jellemzi a kiadót a többi címénél is, egy EA sokkal többet költ a Battlefieldre.

2017.09.03 - 21:41,v Játékok holdudvara Digitális zsákbamacska ugrás a hozzászólásra

Ha nem akarsz hozzátenni semmit, csak gerinctelen módon szurkálgatni akarsz, akkor inkább kussolj szerintem. Hidd el, hogy mindkettőnknek jobb lesz a gyerekes sírásod nélkül is.

A New Vegas meg egyébként is jobb az OW-nál, köcsög. :D

2017.09.03 - 21:39,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

De benne vagyok 3v3 botok elleni csatába is, amíg felszedi magára az alapokat.

2017.09.03 - 21:38,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Ezt még mindig nem értem. Mármint TPS, de...

Röviden arról van szó, hogy a RE4 volt az első olyan over-the-shoulder nézetű lövölde (ha volt valami más ilyen is korábban, Zoo majd elmondja), ami nem arról szól, hogy egy távoli pontról leszeded az ellent, hanem sokkal dinamikusabb ennél. Sokszor közel kell menni, mert annak van értelme, sokszor visszavonulót kell fújni, mert az a logikus stb., tulajdonképpen egy taktikus lövöldözős-bunyós játékról van szó, nem egy sima TPS-ről, hogyaszongya "ha közelebb jönnek, előkapom a shotgunom".

A Gears is ezt a szisztémát másolja, az Uncharted is, csak a korai Gearsek egy kicsit strtégiázósabbak (ahogy néztem, a 4 már nem igazán).

A mostani TR-ek meg egy az egyben másolják az Uncharted szériát szóval duplán összezavarsz.

Nem egy az egyben másolják, harcban a TR pl. a UC továbbfejlesztett, valamivel mélyebb változata, és ez alatt értem azt, hogy a TR egy kicsit fifikásabb játék... meg ugye nyíltabb is.

2017.09.03 - 21:36,v Oldalügyek Hírek a Rewired figyelmébe ugrás a hozzászólásra

Legjobb franchise. Pedig a 3. résznek még nem is értem a végére... nem merem folytatni, mert elszívná minden időmet. De még idén be kell fejeznem, mert zseniális.

2017.09.03 - 21:26,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Na akkor még egy ember és tolhatunk 2v2-t is? :)

2017.09.03 - 21:15,v Oldalügyek Hírek a Rewired figyelmébe ugrás a hozzászólásra

Witcher 10. évfordulóra videó
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=zgqz8Je7P0s
*elmorzsol egy könnycseppet*

2017.09.03 - 21:01,v Nagybetűs játékok Destiny ugrás a hozzászólásra

Tudsz olyan játékról ahol a DLC-t csúsztatták? O.o Nem nagyon rémlik ilyen, még Ubi-tól sem.

2017.09.03 - 20:51,v Nagybetűs játékok Destiny ugrás a hozzászólásra

Joda írta: Remélem PC-n nem lesz időeltolás, értelmetlen lenne.

....ez megállított eddig bárkit? :(

Mondjuk inkább az Ubisoft híres a "PC-re fél év késéssel érkezik minden" faszságról.

2017.09.03 - 20:38,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Crossout

A gaijin legújabb dobása a mmorpg lövölde piacon, amiben ezúttal nem tankok, repcsik vagy hajók várnak ránk, hanem, kapaszkodjatok meg a billentyűzetbe, poszt-apokaliptikus világban, Mad Max szerű járműharcok várnak ránk. Mielőtt előre leírnátok a játékot, elárulom, nem egy hagyományos, szintenként kinyitható és tuningolható járgányokkal kell egymást irtani, illetve különféle játékmódokban harcolászni, nem. Itt bizony te építed meg a kocsid! De tényleg, rajtad múlik, hogy a mit hozol ki a járművedből, max hp-s tankot, vagy gyors, homok futót akarsz? Esetleg ezek kombóját? Semmi akadálya! Már az alap kaszniból is pofás dolgokat lehet építeni, teherautót, vagy pickupot, és számít is mit és hova raksz fel, mert ezeket lelőhetik rólad, annyira részletes "törésmodell", hogy sokszor fejeztem be 1 kerékkel az adott csatát, miközben a páncélom alig sérül. Na, annyi szépség hibája van a dolognak, hogy azért a cuccokért és a felszerelhető hely kimaxolásáért kell csatázni és szinteket lépni. De ez is gyorsan megy, minden szinten megvannak, miket fog dobni alapból a játék, győzelem estén, pl. 2 szintű kereket, ágyút, de ofc. véletlen is kaphatsz tárgyakat, vagy egyáltalán nem sikerül semmit összeszedned az adott tierbe az alap dolgok közül. Ilyenkor simán lehet ott maradni és gyűjtögetni.
Hamar pvp lesz a dolog, 2.-3. szinten már nincsenek gépi ellenfelek, és szinte 0 a várakozási idő a meccsek közt. Vannak a szokásos hosszú küldetések (konvoj támadás, kísérés stb.), meg a napi feladatok, klán missziók stb., de ofc. nem ez a legjobb rész, hanem az építgetés. Magas szintű terveket láttam, ott lépegető, pók robotot épített valaki, de a hülye kombánj szerű gép, markoló (wtf?), fallosz szerű rakétagép, meg egyéb baromságok jelzik, mennyire rugalmas a játék.
De tényleg, annyira elcseszett járműveket lehet már korán összetákolni, hogy az borzalom. Oké, nagy kreativitásra nincs terünk az első szinteken, de simán a + páncélt adó lemezeket számít hova rakjuk, mert felborulhat a jármű, vagy éppen nem védjük a benzineshordót (ez bónuszt ad a benzingyűjtésnél), vagy a boostert, és hamar kilövik ezeket.
Ráadásul az extra dolgok + "életerőt" adnak, igaz, súlyukkal is számolni kell, ami a csotrogányunk mozgékonysága bánja az extra pajzsokat. A fegyverek, boosterek energiába kerülnek, amit a kaszni biztosít, viszont szintet lépve is nő, ahogy a felpakolható cuccok mennyisége. Órákat el lehet ütni csak a megfelelő (és kinézetre is badass) harci kocsi létrehozásába. Jó hír, hogy külön színezhetőek az alkatrészek, viszont időbe kerül kinyitni vagy gyártani festéket (van gyártás is, majd elfelejtettem).
A gyengéje a játéknak a csaták változékonysága és társak hülyesége. Kb. egy fajta játék menet van (a coopos küldetéseken kívül), bázis foglalás, ami az esetek nagy részében deathmatch fajul. Pozitívum, hogy ha egyszer kinyiffantál, akkor az adott meccsre véged is, nézheted a többieket (kilépés esetén buktad győzelem esetén bezsebelhető tárgyakat).
Hogy mennyire lesz szórakoztató később, az még elválik, igazából építgetésen, örültkedésen kívül egyelőre más nincs, ami leköt. Esetleg később jöhetne még pár plusz misszió, vagy "szerepjáték" rész, mint a star conflictban. Na, akkor tuti befutó lenne!

2017.09.03 - 20:17,v Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

rwurl=https://68.media.tumblr.com/73360413c87ac1924e46c3f3b45d9d80/tumblr_ovpk...
mármost és jókat szórakoztam a Tékasztorikon, még mindíg jókat szórakozom Tibi atya némelyik poénján, és, horribile dictu, még Puzsér filmkritikái is szórakoztatni szoktak, de hogy ÍRNI tőlük kéne tanulni...?

2017.09.03 - 19:59,v Nagybetűs játékok Hearthstone ugrás a hozzászólásra

Más is kapott 2k dustot? Én kaptam NA-EU-ban is.

Ez volt az indok:

Greetings,

Patch 8.4 for Hearthstone introduced new infrastructure to prepare for the recently announced improvements to card drop rates. As a side effect of this change, a small number of players who opened packs after the patch launched received one fewer Legendary or Epic card than they would have otherwise. We have identified you as one of those players, and we've given you 2000 Arcane Dust to use however you want!

Thank you for your continued support, and we'll see you at the Inn!

Hearthstone Team

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!