Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ilyen fejjel biztos félreállítanak.
Akár Zalában is lehetett volna az a gólyafészek...
Nem értem, mi folyik a felvételen.
A munkamoráljára nem tennék garast, mivel sok érdekeset olvastam már az indiaiakról. Úgy gondolom továbbra is, hogy a hátteréhez mérten aranyos. Ezt nem mondtam, hogy felvenném. A takker meg Magyarországon is olyan, hogy kimegy cigizni, meg telefonálni, faszbookozni, amikor épp úgy gondolja, megteheti, aztán gyakran meg is teheti, mert nincs helyette más.
Szerintem lazán túlteljesíti egy átlag indiai IT-s képességeit. Amit mond, azt jó folyamatossággal raccsolja. Nálunk simán letenné ezzel a szinttel a középfokot. Egy kedves fickó, aki túl őszinte, és valaki beadta neki, hogy mindenkit sir-nek kell szólítania.
Nah, pont erre jó, amit az index és társai tesznek. Felelősséget persze nem vállalnak.
Igazából majdnem mind betaorbiterként kezdjük, kivéve azt a 10%-ot, aki úgy néz ki, mint a csávó a Final Fantasy 7-ből, illetve ott vannak még a szociopata vonásokat mutató egyének. Lényeg, hogy minél előbb kinőjön az ember belőle :)
Mely csajok nagyobb része 25 fölött jellemzően férjnél van, a beta fag meg totál kiborul, amikor erre hónapok után rájön :D
Ezzel a csávóval még mindig nem tudom, mi a hatalmas gond.
A szépségért megéri szenvedni.
Chiller már biztos mondta volna:/
Ennek fényében külön sértő számomra, hogy eddig csak 2-3x került ki a könyvem az index2 blogketrecébe!
Mosdatják magukat. Biztos meglepődtek, hány olvasójuknak lett tele a töke velük
Érdemes megnézni az első részt?
Attól tartok, ezek a kőműves/burkolók csak beszélgetni szeretnek a munkáról, de elkezdeni kevésbé.
Először ott volt az asszony apja. Egyszer ki is jöttek még egy éve, amikor csak készültünk a ház vételére. Kaptam árajánlatot is - igaz, az alaprajz alapján számítva, meglehetősen elnagyoltan, hibákkal.
Még decemberben is kérdezgettük, hogy ugye, egy hó nap múlva kezdhetünk? Mire: Persze-persze!
Mondom, akkor lehetne tolni, ki kellene javítani az ajánlatot: Síri kuss.
Asszony megkérdezi személyesen, mire mint a szűzlány: hogy hát akkor talán inkább mégsem, de a falbontást azért megcsináljuk! Itt egy burkoló száma, ő nagyon jól dolgozik!
Kettes számú burkoló megjelenik. Átbeszéljük. A napokban visszajön felmérni pontosan, és küld ajánlatot.
Pár nap múlva hívom; nem veszi fel. Írok neki sms-t: semmi. Szólok apósnak: Az sem éri el.
Ok, akkor ez ennyi. Van valaki más? Persze!
Hármas rajtszámú mester megjelenik. Átbeszélem velük, bólogatnak, helyben felmérik, egyikük benyögi, hogy akár már a jövő héttől ráér. Mondom, jó. Küldjék az ajánlatot, hogy lássam, mennyi anyagot kell rendelnem, úgy is van több hét átfutása.
Az volt hétfőn.
Szerdán hívtam, hogy találkozzunk majd jövő héten a gépésszel falbontás ügyében, meg amúgy mi a fasz van az ajánlattal? Este megküldi.
Szerintetek?
Csütörtök este hívtam, hogy este kapjam el, amikor tud ezzel foglalkozni. Felvette?
Ma délelőtt hívtam. Felvette?
Faszomat, komolyan! Remélem, az ilyenek egy dekonjunktúrában ráfaragnak.
Ugyanitt kőműves-burkoló kerestetik 130nm burkolásra, kis bontásra!
A maratonon úgy szét voltam esve, hogy alig fogtam fel. Már megvan a jegy nyárra, meg egy extra rózsaszín póló, hogy oldódjak a közegben.
Koszond hogy a hivatalos forrasok mind cserbenhagytak az embereket, es normalis informalodas helyett igy talalgatniuk kell, vagy kaparaszni a megmaradt szemetek kozott az ertekelhetokre.
Ez a része nem izgat. Az annál inkább, hogy az Index sipákol örömében, hogy végre írhat valami jó clickbéjtet, a vége meg az, hogy minden második cikkük erről szól, az egyszeri user meg rettegni kezd, mint a migránsoktól, és felvásárolja előlem a kolbászt a boltban + nem tervezi elég aktívan a nyaralását nálam.
Az utóbbi hülyeségnek tűnt, szóval nem láttam. Különben úgy vadászom az új filmekre, de azokat nem nézem meg, ami nem nekem szól (szuperhős, csajos film), hülyeségnek tűnik (Captive Sztét, Joker, Majombolygó), vagy az IMDB pontja 6.0 alatt van :)
Én is arra szavaznék így, hogy azt nem is láttam :D
Végül is belátható, hogy nála viszonyítási pont a Bale által megformált hős.
Love interest nem egyenlő azzal, hogy ki a mérce.
Lásd mondjuk: Bejön neki a sármos Eastwood, de a korban jobban hozzáillő fiával fog kezdeni. Vagy még jelemzőbben: A lányok gyakorta az apjuk alapján választanak párt, de főleg a kortársaik közül.
Pár hónapja néztem újra, de az első kép totál nincs meg, a második meg oké, hogy az ebédlőjük, de mennyi filmben látni hasonlót...
fasztudja ezeknél az új filmeknél. Miért nem klasszikusokat tesztek be?
Némi rivjúzás
Még tavaly ősszel eljutottam addig, hogy megtekintsem az FLCL egyenesági folytatását. Azt mondanám, az egyetlen dolog, amit értékelni tudtam benne, hogy a főkolompos csaj visszatért, és sikerült olyan angol szinkront találni neki, ami egy az egyben hozza az eredeti seiou hangulatát. (valamiért poénból úgy gondolták, hogy angol szinkronnal csinálják meg, de azért egy ponton elhangzik egy elhadart jámete!)
Annyi értelme biztosan volt, hogy kedvet kapjak az eredetihez, ami auristen, de nagyon durva még mindig megvalósításra. Nagyon ritkán jön szembe ilyen, érdemes nosztalgiázni!
Full Metal Panic harmadik rendes évad.
Ez ilyen perverz dolog. Ha az elmúlt 10 évben indult volna a sorozat, kb nulla esélye lenne, hogy akár egy részt is megnéztem volna belőle, mivel azonban még a kétezres évek elején indult, amikor még mindent megnéztem... hát... ezt is meg kellett :D
A sorozat már annak idején is viszonylag nagyot fejlődött a két első évad között (a Fomofut hagyjuk). Amolyan bájosan dinka elegye a komolyan vett, de legfeljebb vérességében komoly akciónak, és a totál ergya dramaturgiának, amiért anno már az első évad alatt is gyilkos gondolataim támadtak.
Ezzel szemben most nézve már bájos az egész. Mondhatni egy olyan letűnt korszak terméke, amikor több hónap kaland és bimbózó vonzalom után a hősök nem merik megfogni egymás kezét hazafele menet, de amikor elrabolják a csajt, beígéri, hogy legközelebb TÉNYLEG csókolózni fognak :D
Kedvenc fordulatom, amikor az egyik zsoldos a jófiúk közül elkezd lázítani, hogy szolgáltassák ki az ellenfélnek a kiscsaj parancsnokukat, mert különben mind meghalunk. Az ilyen szituban ugye borítékolható a főbelövés, ám emberünket jól leszidja a csaj, és onnantól minden el van nézve. Emberünk ezen fél órával később úgy fellelkesül, hogy kámikáze akcióban kileheli lelkét.
Ám szó práud! lol
Mindezek ellenére jó volt nézni, és az akciók részről részre egyre jobbak. Az aktuális ellenlábas is jól sikerült figura.
Egy részt nézünk az Evergardenből.
Ha 14 éves lány lennék, imádnám.
Devilman crybaby
Két részt láttam, beosztással élek. Ez valami istentelenül király. Ha valamihez feltétlenül hasonlítanom kellene, az a Kemonozume.
Nézzétek meg az első részt... aztán a következőt! ;)