Hozzászólások
Elsődleges fülek
Karácsonyra vettem azt a tárcát, amiben direkt nincs hely aprónak. Szinte mindenhol kártyával fizetek. Ahol nem lehet, arra ott a papír. Ha visszajáró van, lejattolom legalább százas kerekítésig, bedobom a farzsebembe, aztán a kocsiban kiteszem, mert jó lesz a mosóban.
Nem ördöngösség fémpénz nélkül élni hála az égnek. A kerekítés miatt bukhatok a témán legfeljebb egy-két ezer forintot. Még mindig jobb megoldás, minthogy a hónap alatt felgyűlt páncélos húzza a zsebemet, míg meg nem unom, és oda nem adom asszonynak.
Az sincs, hogy feltétlenül a kormány mögött ülve kell vezetned. Ülhetsz hátul is ;)
"Kérem, kapcsolja ki!"
Mondjuk, ha a többiek is gyorshajtanak, majd ezzel védekezem :)
Ebben a műfajban a belső sávban direkt ottmaradós "megtanítalak" formákat bírom, akik úgy gondolják, hogy ők már eleve gyorsan mennek, te ne akard őket megelőzni, mert az milyen már... :D
Én nem vagyok az a folyton villogtatós, letolós fajta. Inkább szépen "elhaladok" mellettük a külsőben, aztán néznek nagyokat.
Nekem, ha problémám van melóban/gazdasági dolgokban, egyszerűen csak elkezdek álmodni a problémával, hogy ott se legyen nyugtom tőle, de nem kezd el kergetni a láncfűrészes gyilkos :D
OFF: Tök jó kis ijesztő témák ezek, amik a trélerben mennek, de vajon szokott hasonlót az emberek többsége álmodni? Szerintem max akkor, ha sok ilyen szart néznek; nekik ebből lesz sok élményük, mások meg más, hétköznapi dolgokról.
Én pl nagyon ritkán rémálmodom. Pár havonta sírok, mert azt hiszem, hogy meghalt egy hozzátartozóm, vezetek. A leggyakoribb, visszatérő kellemetlenség, amiről álmodni szoktam, hogy gimiben nem vágom a matekot, vagy biosz / kémiát. Egyetemmel pl soha nem álmodtam, mert már nem gondoltam rá olyan szorongással, amikor benne voltam. A gyerekek túl-szorongják az iskolát, mert a szülők azzal akarnak motiválni, hogy baromi fontos dologként állítják be, mi történik a jegyeiddel. Amit persze ők sem gondolnak komolyan, csak megszokták már, hogy a gyereknevelésben túldramatizáljanak dolgokat a hatás érdekében... Egy kicsit eltértem a tárgytól, de jól esett :D
Lassacskán visszatérek a városba, így ez nem feltétlenül akadály. BTW: Alighanem olyan embert fogok keresni, aki képben van pénzügyi befektetések adózásában. A dolog számomra egyszerűbbnek tűnik, mint egy cég ezer járulékát meg több éven át elszámolt ÁFÁ-ját kezelni, viszont alighanem nincs mindenkinek tapasztalata benne.
Lehet bocsánatot kért, csak ugye az időben hátrafelé mondta ki a szavakat, így "visszabeszélt".
Mármint... Úgy érted, próbáljam megvesztegetni a céget, akiknek egyébként is fizetek a munkájukért, hogy elvégezzék a munkájukat? Ez nem egy állami szerv, baszod :D
Privátban beszélünk róla.
Ebben igazatok van. Pár héten belül elválik, hogy melyik irányba haladok tovább az életem terén, ennek tükrében kérem majd a javaslatotokat.
Szétb@sz az ideg a könyvelőirodától. Valami katasztrófa, ami ott megy. Nem részletezem, hihetetlen.
Múltkor kérdeztem már, de nem kaptam semmi konkrét választ. Még egyszer nekifutok: Értelmes könyvelőirodát keresek ajánlás alapján!!!4
Köszi.
Élek a feltételezéssel, hogy az említett sorozat is Japánban készült.
Én arra asszociáltam, mennyire fájhat neki, ha bunyóba keveredik, és homlokon csapják.
Az elején azt hittem, hogy kutyának álcázva magát fut a kocsi mellett.
Tiltakozom! Ez jogilag többszörösen pontatlan megfogalmazás!
A sakkos csoportunk szervezőjét Marti Györgynek hívják. Lehet, hogy a doki végig a vezetéknevére hivatkozik. Szoktam is mondani Gyurinak, hogy gondolkodjon négy dimenzióban!
Más csatornákon is értékesítened kellene...
Ez a 90 napos megkötés sajnos a BP-banknál is így van.
Ez is változó. Van, ahol tényleg ezzel szívatnak, de pl BP bankban visszakereshetek az ősidőkig.
Egy beszélgetésen belül?
Géza, kis ésszel felvett embereket, és ő már csak az üzletet intézi - vagy soha nem keresett sokat, mert az a csávó volt, aki nem alkalmaz, hanem alkalmaztak, a pénze meg sajnos elment az asszonyra meg a piára.
Az én pityumnak bizonyos határok között kívülről is állítható a rugó feszítése, így ha akarnék, ezzel is csalhattam volna :)
Elmész egy kisebb trafikba, éjjel-nappaliba, amikor nem forgalmas, és veszel az aprón néhány sört. Probléma megoldva, még örülnek is.