Hozzászólások
Elsődleges fülek
Szerintem a járőrök pont az ilyen "mezítlábas" dolgokkal is kell foglalkozzanak. Akikre te gondolsz, azok a nyomozók.
A Punisher egynek jó volt, különösen a korábbi feldolgozás után.
Ezek olyan elvek, amikkel, ha tényleg kell a cucc, csak magadat szivatod, ha meg nem is kell annyira, felesleges érveket költeni.
A konzolvilágban 4e-rel olcsóbb. Egy ponton túl a spúrság már megmosolyogtató. Vettem volna valamivel drágábban is, ha cégre kapom számlával, de az egyszeri kis ügyeskedők ilyet nem tudnak.
Viszont szemetet nem égettünk!
Anno Etnára pont a kitörése előtti hetekben sikerült fellátogatni. Az ember azt vette észre, hogy mászik fel a ködös mínuszokban, és egyszer csak melege lesz. Hopp- ott folyik a láva. Faterral lehugyoztuk, majdnem beleestem. :)
Egyelőre még fingers crossed. Képesek, azt szólnak, hogy mégsem :) Átutalással kellett fizetnem, ez eleve más átfutás, mintha simán levette volna a rendszer a kártyámról...
Ezer hála a tippért! Megrendeltem!
És ők sem. De szerencsére nem gyúrtak.
Az előző lakásban el tudtam a szekrények mögött vezetni a projektorba irányuló kábelt. Amíg nem döntöttem az új helyen a TV mellett, több megoldást is fontolóra vettem, pl, hogy kifúrom a mennyezetet, és onnan jön a video jel, vagy az egészet megoldom rádiósan.
TV esetén értelemszerűen nincs ilyen problem, a surround meg előre kábelezve vagyon.
Redőny az van, de pont azért adtam el a teljesen jó FHD vetítőmet, mert itt már olyan megoldást akarok, amely miden élethelyzetben egyszerű.
Ez érdekes ötlet lenne, csak ha projektor (különösen, ha ilyen speckó), akkor vászon is van, és az tippre a cucc árának további 70%-a, tehát olyan 1.2 millióért kell versenyezzen a TV megoldásokkal.
Ha az emberek fixen dagadtabbak, az a gyerekekre is értendő statisztikailag.
Azt mondjuk eleve nem ajánlott 14 alatt kezdeni, szóval jobbak az esélyek, hogy ne erőszakolják rá egy gyerekre.
Engem szüleim molesztáltak focival, úszással (ez volt egyiknek meg a másiknak a nagy kedvence). Utáltam őket érte, szerencsére a masszív ellenállásomon hamar megbukott a dolog - ellenben nem minden gyerek ilyen: Öcsém már kiskorától egy vigyorgó maszk mögé bújt a kellemetlen válaszok kikerülésére, aztán fújta a furulyát fejlilulásig. Most meg tinédzserként tikkel szerencsétlen. Nem egyszerű ügy ez.
Már megrendeltem az ülőgarnitúrát, úgyhogy valszeg mégis :)
Most újították fel, kíváncsi leszek rá.
A Philipssel egy 44nm-es nyaralóban vagyok megelégedve annak kontextusában, hogy anno 50-ért vettem, és kb 2.5 méterről nézzük - de az egész elvárás itt más; ez egy nyaraló, itt kicsi a foci, kicsi a mozi. Otthon azt várom el, hogy beleessek a képbe. Olyannyira, hogy 4 méterről a 82" is masszív visszalépés, hiszen az előző lakásban 3 méterről szerettem a 3,5 méter átmérőjű képet.
Ha kifejezetten közel tolnám a kanapét, nem csak mások, de magamat is kiröhögném egy ekkora helyen. Már eleve a garnitúra kialakításától fogva 2.5 méter lenne, hogy az egész ülőalkalmatosság rendszert a falig toljam :D (mert L alakú)
Nem vágom. Te szoktad vinni.
Ez teljesen világos, és működne is az érvelés, ha panelban laknék, de az új lakásban igen bálterem jellegű a nappali, tehát hülyén nézne ki, ha közel lenne tolva az ülőgarnitúra. Persze, akinek majomra, annak banánra is legyen, csak nem vagyok biztos benne, hogy hozná a dupla ár - dupla teljesítményt. Teszem azt, én eddig a Chapelltől vett, ezer éves 42" philips falraháttérvilágítós TV-vel is meg voltam gaming közben elégedve. Persze, biztos jobb a drágább, de...
Az fixen megvan, hogy öcsémnek sem volt még kiverni sem ideje, mert ment a furulya óra (lol), meg a focira járatás. Szóval szerintem is divat lett a gyerek széjjel fejlesztése - más kérdés, hogy ez mennyire látszik meg a kölkökön, mert attól még a gyerek ugyanolyan kis ducika, hogy focira jár.
Az általam fentebb linkeltek szerintem pont ezen kettő család megfelelői
tu8000-> UE82TU8002
Q70/Q70T QLED-> QE85Q70TAT
Számomra ez szimpi volt, mert jók az értékelései:
https://www.arukereso.hu/led-tv-lcd-tv-plazma-tv-c3164/samsung/ue82tu800...
Aztán, ha gaminget vadászok, Real linkje alatt ennek egy közeli tesóját ítélték a legjobbnak, de sokallom az árkülönbözetet
https://www.arukereso.hu/led-tv-lcd-tv-plazma-tv-c3164/samsung/qe85q70ta...
Felhasználás: PS/filmezés vegyesen. A PS5-ön a gyagyerák kontroller, meg egyébként is nem pro gamingről lenne szó. Van-e bármilyen érzékelhető hátránya vajon ezek mellett az első kijelzőnek?
Ha megjön a PS5, nekem is az lesz az első, hogy ezeket végigtolom. - annak ellenére, hogy a LoU2 volt a legutóbbi konzolélményem még tavasszal kölcsön PS4-en...
Der Hauptmann
Ezt a filmet régóta meg akartam nézni. Tékából minap kikölcsönöztem egy másik nácis filmet, ahol a leleményes zsidó kamu szavakra tanítja meg a buta táborvezetőt azzal, hogy "perzsa" nyelvleckéket ad. Engem egyedül a fast forward része érdekelt volna, amikor a német csávó kimegy Iránba, és mindenki hülyén néz rá, de ha volt is ilyen, azt már nem vártuk ki, mert a harmadánál unalomba fulladt.
Vissza a Hauptmannra: Emberünk a háború végnapjaiban dezertál, lopni próbál, éhezik. Aztán talál egy tiszti uniformist, amelyet egy szintén dezertőr tiszt hagyott maga után. Innentől ő lesz a százados, és hamar rákap az ízére.
A film pontosan azt hozza, amit ígér. Itt nincsenek elnyomott kisebbségek, sem ellenséges katonák: Német a németnek farkasa. Az elejétől az utolsó pillanatig 5/7. Azért csak az utolsóig, mert az erdőben a csontvázak elég látványosan kamuk. - ellenben külön plusz pont jár az end credits alatti képsorokért.
Nem tudom, hova, úgyhogy ide:
Body horror a nyolcvanas évekből
https://szellemvarosok.blog.hu/2021/05/23/elhagyatva_fovarosi_hamvasztou...
Nem túl rózsás kilátások...
Ismét egy amatőr kérdés tőlem az árak alakulását illetően:
Ha szeptemberben kell új TV, érdemes addig várni, mert kifejezetten ki akarják majd akkor szórni őket az újabb modellek érkezése okán?
Vagy semmit nem nyerek/rosszabbul járok, mert májustól őszig nem mozognak az árak / ősszel magasabbak lesznek a közelgő ünnepek miatt / egyéb világgazdasági dolgok, amelyek számomra negatívan befolyásolják az árat?
Használd egészséggel!
Én inkább drágábbra nagyobb garival szavazok, de persze nem mindenki szeret egyszerre sokat költeni.
A 4K topicban is előjött ez a téma, és igazából még nem tartom életképesnek a megoldást. 100"-t ad vászonnal kb 1 misiből, és kb egy 4-5 éves TV szintjét hozza, amíg nincs egy világosabb lakásban - mert onnantól annyit sem. Ezzel szemben még hangja is lehet, mert hűtenie kell magát.
Ennél a képminőségnél lényegesen jobbat kapok egy belépő TV-vel 82"-ol 400e-ért...