Hozzászólások
Elsődleges fülek
Pár napja elkezdtem játszani az új résszel, és kissé confused teletabinak érzem magam a sztoryval kapcsolatban. Valami kimaradt volna? A 2016-ban még ott tartottunk, hogy a doki átvágott, és lelépett a dzsedi karddal, most meg ott folytatjuk, hogy Doom Guy megérkezik a föld mellé egy lebegő palotával. WTF?
Nincs erre rendszer, sem akarat. Ilyesféle családok tucatjával-százával élnek hazánkban. Anno nekem is akadt dolgom velük. Amikor megszabadultunk tőlük, mint a méhecske, mentek tovább egyik helyről a másikra, csak ganét és tartozásokat hagyva maguk után. Amikor összevesztek az elszámoláson a következő hely tulajával, az elzárta a vízt és az áramot is, mire ők tovább vitték az éttermet generátorral, moslékos vízben mosogatva.
Vagy mondhatnám régebbről a hotelünk előző bérlőjét, akinek úgy volt fűtése egész télre a helyen, hogy amikor már minden helyre tartozott, csődbe vitte a céget, aztán valaki más nevén újra megalapította, és kezdte elölről.
Az effélék ritkán kerülnek parkolópályára, pedig a korábban említettek - úgy hallottam - kamionnal próbáltak embert csempészni, és megbuktak a dologgal. Gyereket mégsem nagyon ültették le.
Az utóbb említett nénit szintén senki nem marasztalta el. Legutóbbi infóm szerint egy osztrák panziót amortizál valamelyik síterep közelében.
Ja, amúgy egyik példának írt formáció sem klasszikus fehérember, de megesik ez a legjobbak között is :)
Gyerekként olvastam a képregényt. Ott úgy szólt a mese, hogy az anyabolygón történt balhé kimeneteleként a jók meg a gecik egy űrhajón utaznak/ütik egymást, amikor lezuhannak a Földre, és ott gyakorlatilag élettelenül hevernek. Majd valamilyen oknál fogva a hajó elektronikája a hetvenes években feléled, és akkor kezdi el a környező járművek alapján újraépíteni az utasokat. A dínós rész gondolom, már egy későbbi add-on a storyba, ahol biztos kiderül, hogy voltak, akiket már a hajó előbb újjá épített.
Optimus eredeti formája:
rwurl=https://i.redd.it/n43ykfnepcm31.jpg
Persze ez csak egy -legelső- a sok kontinuitás közül.
Azt állítja, ő ezt így élvezi - ellentétben Bruce-al, akinek a fejére van írva, hogy kb lélekben ott sincs a szettben, csak kómázna a kanapéján a TV előtt legszívesebben.
Esetleg nézd meg vele a Pig-et. Ez egy nem hivatalos dráma a Nagy Levinről :D
Pár éve volt ez nagyobb divat
Tehát ezek szerint a videós progik oldaláról ez nem megoldott. Jó tudni.
Felraktam ezt a progit. Tök jól működik, meg minden, no de onnantól lenne értelme, ha felébresztené a gépet az emeleten, amikor kapcsolódni akarok rá a TV-ről. Ilyet tud, vagy legalább az androidos appjáról lehet ébreszteni?
Mondjuk egy western lévén revolverben legfeljebb akkor győződhet meg a töltény fajtájáról, ha kitárazza az egészet, az meg aligha elvárható a színésztől.
Bohóc dolog ez dízel személyautózás. :)
Gondolom, ilyen messzire nézős, de a pisztoly torkolata 50 centire van a kamerától. Átment rajta.
A rohadás később nem mindegy, vagy ha a szőnyeg alatt csomitartóban elmennek a lemezek, és már csak törött árban lehet eladni.
Mint olyan, aki minimálisan ismeri a szériát: ez egy teljesen ok egyszernézős popcorn mozinak néz ki.
Never forget
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Y2HKBQMQmbw
Aztán nekem meg agyvérzésem volt, és nem is vágtam, hogy az már megvolt neked <3
Itthon aki e-bookon jelenik meg, soha nem térülnek meg a költségei, mert mindenki varezolja.
Vártam a dubstep betétet, de nem jött :/
Lesz, csak covid szünet volt.
A budmill cuccok mindig olyan furák.
Téged szoktak látogatni esténként. Jó a mobilod kamerája?
Karban passzentosak, de ennyi.
182/91, és L-es pólóim vannak. Mielőtt edzettem, jó volt pár M-es is ugyanezen testsúly mellett.
Milyen mélynyomót javasoltok a fentebb beszerzett Denon AVR-S650H + Wilson Cinematic 5.0 kombóhoz?
Viszont Suzukival és sportautóval is predesztinált a sebesség. Aki sportkocsit vesz, az nem megy lassan, kivéve pár őszülő halántékú majom.
Kevesebb a reakcióidő, de jobb a technikai feltétel. Ha figyelsz, jobb a gyors kocsi gyorsan, ha nem figyelsz, inkább a lassú.
Az eldurranó kerék nem anyaghiba, hanem a karbantartás hiánya, tehát fáradás, értsd durranásig hajtja a barom a gumit százezer kilométeren át. Anyaghiba jellegű probléma irreálisan kicsi eséllyel fordul elő egy jól karbantartott sportkocsiban, amely balesetet okozna.
Persze, mindig van rá esély, hogy a tréleres gumija melletted durran el, de ha emiatt áttér a sávodba, az betartott sebesség mellett is ugyanolyan halálos tud lenni. Sőt, alapvetően egy gyorsabban menő, gyorsabban sebességet változtatni autóban kisebb a kockázat, mint a 110-el mellette döcögő Suzukiban, tekintve, hogy 50x annyi ideig előzi a trélert, és nincs kitérési esélye sem a motor vagy a fékek teljesítménye miatt.
Már Borisz is megmondta, hogy a súly a megbízhatóság jele.
Az autós topic azon kevesek közé tartozik, ahol akár azt is boldogan kifejtheted, ha te egy szál szatyorral a kezedben szeretnél Tescoba sétálni ;)
Amúgy a 200 fölötti sebesség szerintem sem védhető már egy közepes forgalmú autópályán, hiszen nehéz kivédeni mások hülyeségét, lásd kisorol eléd a világtalan.
Ellenben, ha gyér a forgalom, tehát nem várható előzési szituáció, úgy már csak méltatlan útminőség okán van ok a félelemre, értsd, képesek beletenni olyan szintkülönbségeket a burkolatba, amelyek faszán ugratóként működnek 200 fölött. Úgy hírlik, emiatt dobta el anno a Huracanos is. Mondhatnánk, miért ment ennyivel, de valójában nem lenne szabad ilyen veszélyeket tartogatnia az aszfaltnak.
Kap egy beöntést kriptonittal, aztán még a mentőben is üthetik.
Pár hete elkezdtük a Cobra Kai-t.
Kb négy rész mehetett le, de jegeltem. Kíváncsi lennék, megéri-e folytatni. Nos, a sorozat, pont olyan, amilyennek elképzeltem, hogy lennie kell, de pont ez a problémám is; azért kezdtem nézni, mert ennek ellenére népszerű, aztán gondoltam, valami jóság lesz. Ennek ellenére ez egy limonádé, olcsó dramaturgiával, és viccesnek sem különösebben vicces.
Van értelme folytatni?