Hozzászólások

Elég ránézni a 2002-es NWN-re, tök jó, hogy be lehetett zoomolni, borzasztóan csúnya sem volt, de nehéz előrelépésnek értékelni. Vagy a Desperados 3D-s folytatásai is véleményesen néznek ki. Míg az új Shadow Tactics már nagyon is jól, és nem is limitál a "2D-s" felbontás, simább is az élmény, mint a régiekben. Szóval igen, végre sikerült beelőzni a 20 éves szintet!

Egyébként azért tud kifelé tolódni egy-egy berögzült látványéra. Például a Rome Total War annak idején büntetősen nézett ki, de a Shogun 2 óta már csak másképp nézek rá, míg a Warhammer és az utóbbi között kevésbé egyértelmű a különbség. Mondjuk ezek közül a Shogun 2 fut jól, és a Rome teljesít máig a legrosszabbul :)

Szerk.: Nekem a Diablo 2 sosem volt olyan nagy látványélmény, mint az első rész demója, amikor elsőzör megláttam, illetve meghallottam azt felerősítve a Tristram-témát mellé.

Persze, de ha már azt írtad, hogy

Tehát ha csak ott, akkor elég gyorsan?

mégiscsak kötelességem volt beszólni.

Először nem is rakétavetőnek hívtuk a Doomban :) De az a játék a maga módján tökéletes volt, a Quake-kel viszont Duke Nukem (a 3D) és az ő RPG-je után találkoztam. A Quake 2-ben legalább a minigunnak nagyobb súlya volt a super nailgunhoz képest. Mondjuk a rakétavetőt is lelassították annyira, hogy autentikusan rosszabb legyen :)

És ezzel nyilván nem a Q1 legendás multiját szidom, de a kampányban untam az egész arzenált (ami egy FPS élvezetében nálam mindig kulcs), míg később az UT vagy Q3 esetében botok ellen is bejöttek. (Emberi ellenfelek ellen is, csak jobb lett volna több sikerélmény :)

Én inkább az általam is írt európai tapasztalatokra írtam. Speciel a kínaiakra nálunk is jellemző az elkülönülés, de a fiatalabbak már inkább beszélnek magyarul.

Másrészt meg kínaiul megtanulni egy-két nap kiruccanáshoz akár pár mondatot is, azért már kevésbé életszerű, persze meglepődni is hülyeség. Aki Magyarországra jön, az is legjobb esetben a Jó napot! vagy a Köszönöm szintjéig jut el, de még az is extrém ritka.

Mármint amíg szállodában dolgoztam, nem is találkoztam ilyennel (a román határőröktől tegnap viszont igen), se finnektől, se környékbeli országokból érkezőktől. Az 50 fős francia vendégcsoportból pedig volt egy fő, aki tudott angolul. Én ennek ellenére kedves voltam minddel, és nem is magyarul válaszolgattam nekik :)

Amúgy igazad van abban, hogy pár alapmondatot érdemes megtanulni elindulás előtt, de én jártam már úgyis, hogy legfeljebb furán néztek csak, máskor meg angolul is körberajongtak. Szóval a főszabály fennáll, de garancia nincs.

Javaslom ennek kifejtését szakértői fórumokon, és persze e-mailben mindezt elküldeni a Sonynak is.

Itthon akkor lett PS3, amikor el kezdtek özönleni a PS2-es remasterek rá.

Nyilván nem ez a főcsapás, ami az igényeket illeti, de a remasterek szaporodása, a régi játékok PSN-es sikere (miután kijött a PS4, a PS3-as játékok eladása annyira visszaesett, hogy a még nem ősrégi PS3-on a PS1-es Crash Bandicootból több fogyott, mint bármi másból), a GOG vagy akár a múltba kacsingató crowdfunding, hogy ez sem egy elhanyagolható piac. Az Xbox BC és a PS Now sem ok nélkül született.

Ettől viszont még a technikai oldalától nem érdemes elvonatkoztatni, mert ez nem csettintésre megy. Lehet fogyasztóként egy elvárásod, de ha már "javaslatot" teszel a Sonynak, akkor már azt is nézni kell, hogy abból reálisan mi sülhet ki. Tudják ők is, hogy mi a helyzet. Nyilván engem motiválna egy BC-s PS4, ahogy az Xbox One-nál is plusz pont ez (pláne, hogy 360-am sose volt).

Iszonyúan nehéz lesz, de kézilabdában az 5 gól percek alatt összehozható vagy ledolgozható, és még a régi, lassabb tempójú időben is az volt az a különbség, amire azt mondta minden szakember az esélyeknél, hogy határeset, elég előnynek számít-e. Sokszor éltem át már, hogy egy nálunk papíron jobb csapat leblokkolt, és akár 8-10 vagy több góllal is elhúztunk. Most ez kevésbé valószínű, de bármi lehet még.

Szóval inkább azért gond ez, mert piszok jók vagyunk idegenben is, és a világválogatott Bukarest pedig még kinti győzelem esetén is veszélyes lenne. Ezért nem mertem a szezonbeli játék alapján magunkat esélyesnek mondani. Tavaly a végjátékra kapták össze magukat (meg is nyerték a BL-t, ugye), és most is messze jobban játszottak, mint a tavalyi BL-döntő óta bármikor, amikor láttam őket.

Nekünk a visszavágóra 8 nap pihenőnk lesz, és nem 5, mint az elsőre egy duplameccses hétvége után. Ha lesz Szucsánszki (ezen a ponton vannak félelmeim), és a többi sérült többet tud hozzátenni, akkor már jóval beljebb lehetünk, "szerencsére" sok poszton van hova előrelépni, ha voltak is kiváló teljesítmények. 57 percen át fantasztikusak voltunk, a végéért nagyon kár, de a kevés forgatás miatt benne volt ez a fáradtság, és elvitt minket a szív. Ennek ellenére négy lövőjátékossal elég jól lehoztuk erőnlétileg. A játékvezetés pedig szerencsére sokkal rosszabb már nem lehet. (Nem szép dolog ezzel foglalkozni, de gyakran tényező, nevekről lehet tudni előre, hogy jót vagy rosszat húzott az ember.)

Én már a Polyvalent Arenában is bizakodó voltam, amíg arra vártunk, hogy a román biztonságiak végre kiengedjenek minket, most is. Nem mi vagyunk az esélyesek, de ez egy piszok jó szezon, emelt fővel veszítettünk. Ha így esünk ki, az is rendben lesz. De ha az utóbbi időben megszokott hozzáállással megyünk neki a következő meccsnek is, akkor nevetséges lenne leírni a csapatomat, mely az utóbbi időben rendre felállt meccs közben 4-5 gólos hátrányokból, akár többször is (az ETO elleni bajnokin például kétszer).

Az első részben ott volt, hogy megostromolhattad a bázisokat, támadhattál bármilyen irányból (járművekkel akár), tiéd volt a játszótér. Emellett volt tankcsata és repülőgépes pálya. A folytatás ehhez képest egy cső lett, ahol a legtöbb esetben ha be is ülhettél egy járműbe, akkor vagy a sztoriban kellett railshooterkedned vele, vagy néhány méter után zsákutcába jutottál. Ha ennek az ellenkezőjét élvezted az elődben, akkor ez fájdalmas volt.

A sztori mindkettőben szar volt, a második részé akár még jobbnak is tűnne, de tényleg arról szólt minden második mondat, hogy a SUIT feltalálja újra a kereket, és a SUIT megmenti a világot, mert a SUIT a kulcs. Mármint a SUIT. Tudom én, hogy Richard Morgan írta, de elég baj ez neki.

A mechanika amúgy jóval csiszoltabb lett, és a betonba oltott dzsungel sem volt rossz. Az előkapott új idegentípusok viszont sajnos unalmasak voltak. Jó FPS volt mindkettő.

A harmadik részt meg az első pályán hagytam abba, mert a múltkori egyhetes Origin-próba alatt több motivációt nem tudtam meríteni hozzá. (Ettől még lehet akár a legjobb rész is, éppen ez az, hogy nem tudom.)

És van gép, ami ma viszi 60 fps-sel a Crysist very high-on? Mert még egy GTX 970 is kevés hozzá. 9600 GT-vel mediumban futott el valóban normálisan, de úgy high-hoz képest is egy másik játék, szóval engem YouTube-bal nehéz átverni :) A Wildlands ráaádsul tudtommal még jobban sandbox.

A GTX 1070 amúgy 379 dolláron nyitott, a 8800 GT 512 MB RAM pedig tán 249-en (amin olyan rosszult futott, mint a 9600 GT-n). De az nem az 8800 GTX-szel jött, ahogy az 1070 az 1080-nal, hanem a későbbi népkártya volt. Ár szempontjából a 8800 GTS-t lenne érdemes nézni, abból a 320 MB-os 300 dolláron, a 640-es pedig 400-on kezdett.

Szóval ja, korát megelőzően ütött a Crysis, és azóta egyre kevésbé látványos a fejlődés, de azért túlzásokba nem kell esni. Ha előveszel más 2006 és 2008 közötti akkor valahogy kinéző játékokat, láthatod, hogy a folytatásaik vagy mai ekvivalenseik jócskán lehagyták őket.

Az MP3 bőven fasza, csak van egy rakat bosszantó és véleményes vonása, mely árnyalhatja az élményt. Ha nem játszottad végig a TPS-ek krémjét, akkor mechanikailag ebből kevesebb fogja szúrni a szemedet, ha pedig úgyis bullet time-ot akarsz, úgyis ez a te játékod. Mondjuk a Vanquish is tud időlassítást, de az azért kicsit más, és ugye még (?) nincs PC-re.

Az MP1 meg nagyon primitív a második részhez képest, ott teljesedett ki a formula (szóval nem is értem az ellenérzésedet), de nyilván azóta is eltelt annyi idő, hogy az MP3 az elődhöz képest mindenképp többet tud, ami a játékmenetet illeti, és sok mindent nagyon jól csinál, néhány dolgot - többnyire mellőzhetőbb dolgot - kevésbé.

Egyébiránt a Strangleholdba is érdemes lehet belekóstolni, ha John Woo vagy a Hard Boiled bejön, kicsit repetitív, és a 40 milliós büdzsé ellenére van egy B-kategóriás szaga, de a helyén kezelve igenis jó móka tud lenni. Sajnos PC-n digitálisan nem kapható, de PS3-ra van egy eladó példányom, ha érdekel ez a szuper játék! :)

Mondjuk az elég rossz is tud benne lenni, amikor kikandikálva Max tarkója kitakarja a képernyő közepét ellenségestül :D Másrészt vetődgetve minden szituációt könnyen meg lehetett oldani az elsőre hack nélkül elérhető legnehezebb szinten, megkockáztatom, könnyebb volt, mint bármelyik Uncharted. Bár erről tehet az egér és az akkori kijelzőmnek megfelelően stabilan hozott 100 fps is :) Egyszer meg bezuhantam a talajtextúrába, ilyet előtte utoljára egy béna garázsprojektben produkáltam, csak spoilerbe merem tenni a címét is.

Mechanikailag is bénának éltem meg több dolgot.

- a blindshot használhatatlanságát tekinthetjük koncepciónak, de más TPS-ben sem az volt a megoldás attól, hogy nem volt olyan embertelen szar, mint itt;
az egy vicc volt, hogy éppen egy bullet time-ozó játékban lehetett a leginkább antifolyékonyan fedezék fedezékbe elvergődni;
- eközben oldalt sem lehetett kilőni;
- ahogy már említettem, néha nem működött a célzás, vagy a tarkóm takarta ki a célpontot, vagy vakon lövöldöztem;
- lézeres célzás értelmezhetetlen volt számomra, egyszerűen nem lehetett úgy célba találni, annyira csálé volt, ha egy fegyver lézeres volt, már dobtam el, hogy normálisat vegyek fel.;
- gyenge bossfightok (okés, ez a szériához hozzátartozik, és ezekre már annyira nem emlékszem, hogy csak az rémlik, nem tetszettek);
- idegesítő az automata shoulder switching;
- jó, nem kimondottan játékmenet, de borzasztó cső volt, mögöttünk idegesítően leomló fallal (vagy mással, érted), nemhogy a CoD4 vagy bármely UC, de még a Max Payne 1-2 is sandboxnak tűnt, Gears of War-szint talán megvolt.

Ha csak a fedezékes oldalát nézem, a Spec Ops: The Line jobb volt, és az említettek miatt sokszor felcseszett.

De abban mindenképp igazad van, a bullet time maga tényleg nagyon büntetett még mindig, de a béna sztori, az érdektelen karakterek a brutális mennyiségű átvezetővel legalább annyit rontott rajta (még ha Max kommentárjai többnyire rendben is voltak), mint ezek ízlésesebb adagolása az Uncharteden javított. Nyilván az is rontott rajta egy kicsit, hogy az UC-k, a Spec Ops, a Stranglehold mind lement előtte, így minden feltűnt, amit rosszabbul csinál, és semmi sem tűnt újdonságnak, ami másban már megvolt, míg a Max Payne 2 mégiscsak egy nagy releváció volt. Ráadásul ott én a rombolhatóságot már átéltem a Havokkal, sok év után itt nem éreztem annyira nagynak a szintlépést, mint ott. Ellenben a fizika túljátszása szintén az MP2-t idézte, amikor borult minden, amihez csak hozzáértem.

Nagyon élveztem a lényeget persze, az akciót még mindezzel együtt is az UC-k elé tenném, sőt most meg is jött hozzá a kedvem, de talán fölösleges külön leírnom: "kissé" féloldalasnak éreztem magát a játékot.

viszont mégis ott van alatta a szokásos D&D RPG-rendszer, amit a párbeszédekkel sokkal jobban tudsz befolyásolni, mint az ellen agyoncsapásával,

Lásd interaktív filmek. Az más kérdés, hogy jobban, rosszabbul vagy másképp csinálják. Nyilván az UC esetében a film rész nem interaktív, de én a konkrét kérdésedre válaszoltam, hogy narratíva önmagában is kiemel néhány játékot tömegből. (A KotOR vagy a Mass Effect sem a mechanika miatt fog klasszikusként fennmaradni, hanem a döntések és a sztori vélt vagy valós erényei miatt. Csak a döntések elegek az illúzió miatt, mert rengetegen így élik meg, akik végigjátsszák ezeket light side-on vagy paragonként.)

Egy klasszikus kalandjátékra sem mondanád, hogy nincs játékmenete, csak ott ez fejtörők formájában képződik le, nem a konkrét mechanikákban (hülyén fogalmazva nem a kattintgatás jelenti a játékmenetet, hanem az, hogy gondolkodsz).

Alapvetően egyetértek, ezért is szeretem jobban a hagyományosabb csapásirányt, de elavultabb puzzle-ök mellett is maradnak fenn klasszikusként vagy kultklasszikusként emlegetett darabok. A Syberia 1-2 például puzzle designra nem nagy szám, nem azért lett a kedvence senkinek. Kultklasszikus alatt pedig a szűkebb körben elismert I Have No Mouth, and I Must Screamre gondolok. Nem mondom, hogy nincs benne jó puzzle, de az egész bugos és nehézkes "förmedvény" a narratíva miatt működik, illetve itt is vannak döntések vagy elcseszések.

Lássuk be olyan játékot tényleg nagyon nehéz mondani klasszikusabb, a történetre nagyobb hangsúlyt fektető műfajokból, melyekben borzasztó a játékmenet, de a sztori meg nagyon jó. Őszintén szólva a fordítottjára se nagyon ugrik be semmi.

Ez gondolom ott dől el, hogy kinek képzeled Nathan Drake-et. Én elsősorban tökös kalandornak, aki az eszével és ez ügyességével hódít, szóval autentikusabbnak éreznék egy olyan játékot, ahol fejtörőket kell megoldanod és bonyolult platformer részeken kell átverekedned magadat gyilkolászás helyett.

Pontosan így vagyok vele én is, de látom, hogy a fejlesztők máshogy képzelték el. Vagy legalábbis másként ültették a játékba. Tehát azt én is felrovom neki, hogy miért TPS, de nem kezdem el a vágyaim műfajában értelmezni. Azt leszámítva persze, hogy jobb platforminggal és fejtörőkkel mennyivel jobban betalált volna nálam. A God of War játékmenetre azért is áll hozzám közelebb, mert a harcra fókuszálás mellett az mégiscsak hangsúlyosabban akció-kaland. Persze a Prince of Persia arányai még inkább kedvemre valók.

Érted, ha az Uncharted TPS, akkor hol helyezkedik el mondjuk egy olyan listán, amire fel akarod pakolni a Max Payne-t, a Vanquist, a Gears of Wart vagy akár a Resident Evil 4-et... nem hiszem, hogy túl magasan.

A Vanquish über. Az első May Payne elég anakronizmus, a harmadik pedig itt-ott kiforratlan a modernségéhez képest, miközben a sok év alatt elég keveset tett hozzá a maga idejében tökéletes, de mára már feature-szegénynek tűnő MP2-höz képest. (A Stranglehold bizonyos megoldásaival ambiciózusabb volt, és a gyengébb végeredmény ellenére is szórakoztató volt, főleg a végén nagy zúzás, ha addig nem unta meg az ember.) Az MP-vonalat persze többre tartom/jobban szeretem, de szofisztikáltságra azért nem tenném ki a hétmérföldes különbséget korántsem. Ahhoz kellene egy igazi új Max Payne.

A Gears of Wart meg nem tudom. Csak az első résszel játszottam, értem, hogy sokaknak újszerű volt a Kill Switch mechanikáját egy ismertebb címben kicsiszolva visszakapni, valamint kapásból kooperatív és multis módokkal indított, de játékmenetre egyáltalán nem győzött meg. Egy kicsit folyékonyabban működött, mint az első UC, de ennyi, viszont hiányzott, hogy a darán kívül nincs más (hogy nézetet váltsunk: a klasszikus FPS-ekben jellemzően voltak puzzle-ök, nemcsak a COG-tagek vadászatánál voltak nehezebbek, de az UC feladványainál is).

Nincs igazán sok nagy képviselője a műfajnak, a zömük az UC2-3 mögött gunplayre is ordítóan sokadvonal, az általam ismertek közül alig tudnék valamit eléjük tenni.

Inkább itt reaghálok a Ki milyen videojátékkal játszott a héten? topikban elhangzottakra, konkrétan erre és más ezt követő hozzászólásokra (nem feltétlen csak Zaxx gondolataira).

Te arról írsz, hogy más játékoknak van olyan kihívás kínáló aspektusa, mely leköti az embert, de az Unchartednek nincs, mert túl egyszerű és könnyű a platforming. Márpedig ahhoz, hogy az előbbit megkapd, igenis el kell jutni - nem YouTube-on - a játék olyan megfelelő részeihez, és nem a csak viccnek jó közepes szinten. Engem még hardon is zavart az ott már kevésbé érezhető - a nehézségi szinthez skálázódó - aim assist, így a crushing még jobb élmény volt utána.

A platformingot meg el kell felejteni. Sokan akció-kalandozzák a játékot, a Wikipedia még platformernek is nevezi, de ezzel nem értek egyet, amikor 90%-ban TPS, és roppant meglepő módon a multi is erről szól. Ugrálni kellett a Dark Forcesban vagy a Bloodban is, és?. A kalandfilmes körítés, a fejlesztő előző játékai vagy a platform nem írja felül a műfajt, csak a lövöldét tényleg kiegészítik egy mindehhez illeszkedő kis mással. Ami tök jó, és én is sajnálom, hogy csak ennyivel, de egy mellékzönge felől megítélni a komplett játékmenetet, az az, amit nem kéne.

Az interaktív film pedig önmagában nem új találmány, feltételezem, legalább Dragon's Lair címe ismerős, de számos ebbe a kategóriába átlógó játék készült az évek alatt. A Fahrenheit a maga módján szintlépés és újszerűnek ható volt (gondolom, ezért nevezed új műfajnak), és tény, hogy azóta, főleg a Heavy Rain után el is terjedt a modern változata.

A Fahrenheit és a HR is nagy immerzív élmény volt számomra, de nyilvánvalóan megvannak a maguk gyengeségei, a sztorit is tekintve, és David Cage-nek sel áll jól, hogy videojátékos sztoriktól nagy művésznek érzi magát. A Beyond már nem is lett igazán jó, én a Detroittól sem várok sokat. A Walking Dead nálam amúgy drámában és hihetőségre simán lenyomta a HR-t (a Quantic Dream legjobb filmje), a történet alakíthatóságában viszont a HR a nyerő. A Beyond meg éppen ebben lépett vissza, pedig részint ezzel tudott a HR előrelépni a Fahrenheit után. A narratíva nem lett annyira jó, hogy ezt pótolja. Azért korrekt popcorn volt, de csalódás, mert fejlődést vártam, és úgy érzem, ez elsősorban azért volt fantazmagória, mert David Cage-ben nincs több. Persze nem bánnám, ha rám cáfolna, de így, hogy tele a piac interaktív filmekkel, fel kell kötni a gatyát, hogy tényleg ne csak a grafikával tűnjenek ki legközelebb.

Biztosíték nyilván nincs, ez csak egy vélemény, de szvsz ha végignézünk az igazán időtálló játékokon, akkor csak olyan címeket találsz, ahol a játékmenet állt a fókuszban. A prezentáció sajnos megkopik.

Planescape: Torment? De lehetne még sorolni RPG-ket és kalandjátékokat. Közöttük olyanokat is, melyek szerintem is rosszul öregedtek, de sokan mégis legendásnak értékelik a körítésüket :) Műfajtól is függ, hogy mi számít. És mondjuk a Silent Hill 2-t sem elsősorban a mechanika miatt szokás máig emlegetni, sőt annak idején sem amiatt borultak le a leginkább elé.

Amikor kifejezetten játékmenetről van szó, kár belekeverni a grafikát, a hangdesignt, a sztorit vagy az Indiana Jones-hangulatot, hiszen nem ezek voltak a kritika tárgya (hogy lehetne-e ezeken is fogást találni, az más kérdés).

A játékmenetet én szórakoztatónak találtam, de ami a lövöldözésen kívül van, az nekem mind köztes sallang volt, a narratívát kiszolgáló pihenő és változatosság az akció között. És éppen miattuk jött be jobban, mint a Gears of War. Egyébként a harc sem rossz, a fedezéklövölde TPS-ek egész családja nem kimondottan a borzasztó szofisztikált mechanikájáról híres, de mást is meg lehet találni ezzel. Szóval igen, az UC mechanikailag felszínesebb játék, mint oly sok (legtöbb) darab az AAA szegmensben, de nem jobban.

Mindenesetre az is igaz, hogy nem az első pályákat érdemes nézni, és az crushingon jön el, hogy egy-egy jelenet izgalmas legyen, és vállba veregesse magát az ember. Tehát ha valaki normálon vagy akár hardon megnézi a játék elejét, az valóban keveset kap az UC-mechanikából, d eazt azért sejtheti, hogy neki való-e vagy sem.