Hozzászólások
Elsődleges fülek
Én attól tartok, hogy most mindannyiunk szájában ott van. Nem tudom, hogy örüljek-e neki, hogy nem jön éppen belőle semmi.
Mármint flexibilis: azaz egy kasztképességen túl mindenkinek ugyanazok a képességek, és elixírekkel, szintlimitált cókmókok nélkül szét lehet hackelni a rendszert (nyilván bizonyos kereteken belül, és el lehet ezektől tekinteni, mint soft cheattől). Én természetesen a PC-s verzióról beszélek, ha esetleg konzolon ez más lenne.
Ezért nem zártam ki, hogy tud róla (ugyanakkor lássuk be, bejelentkezve jobban követhetők a fejlemények, és a hirirói kommunikációs csatornát csak úgy látni), de mivel egyébként is offline-nak kellene lennie, fölösleges ennek nagy feneket keríteni.
Mindenkit óva intek jelen ismereteink alapján a post hoc ergo propter hoctól.
Remélem, ennyi már mindenkinek elég, hogy más hiányozzon neki végre.
Próbálok egyértelműbb lenni anélkül, hogy kibeszélnék bárkit is: tervezett távollét volt a balhé előtt is. Mivel azóta nem kommunikáltam vele sem titkos hátsó szobában, sem máshol, nem tudom, hogy a lebukásával egyáltalán szembesült-e.
Tegyük hozzá, ő az a típus, aki ilyenkor - sőt mindenkor - úgyis reagál, tehát a pszichológiai profiljába sem illene bele. Az, más kérdés, hogy egy kis pihenő ráfért, és ez valószínűleg leeshetett neki, de ez már nem ok-okozati összefüggés, és ezt találgatni máris nem olyan izgalmas.
Sajnálom, ha elrontottam a játékot, hinni mindenki hihet mást is. Én csak arról számolok be, amiről tudunk, és az drasztikusan csökkenti a vélelmezések valószínűségét. Szóval az Occam beretvájával lenyírtam őket, mert én már azt is láttam, hogy nem csíkos. Tehát - nagyon - albínó zebra lesz!
Lásd a Moderátorok figyelmébe topik utolsó X oldalát, bár nem szívesen terjesztem a flame-ben is gazdag igét.
De mint mondom, a vélt összefüggés nem áll fenn, nincs itt semmi látnivaló.
rwurl=http://img.pandawhale.com/post-33707-nothing-to-see-here-gif-please-BeZM...
Kár találgatni, legjobb tudomásom szerint nem valószínű, hogy lenne összefüggés, illetve lapulás, amit sejtettek. Az egybeesés véletlen.
A kamuaccot természetesen kitiltottuk, de mivel a topikban egyszeri alkalommal gőzkieresztő terápia folyt RW-témában, mindenki amnesztiát kapott.
Azzal, hogy ezt a szabálysértő poént (?) ő hogy gondolta, majd elszámol, de legközelebb nem fogja megúszni.
Tartok tőle, nem lesz nálunk 60 ezres RX 470 egyhamar, pedig nálam ez lenne a terv.
Ez az NX az én szempontjaim szerint lelohasztónak ígérkezik, de majd meglátjuk. Egyébként még több most nem pontosan ismert tényezőtől is függ a sikere.
Ami a modell mellett szól:
- a marokkonzolok eddig mindig bejöttek a Nintendónak, ha a 3DS döcögősen is indult
- Japánban az asztali konzolok bázisa eközben drasztikusan visszaesett, de mivel a marokkonzolok ott erősek, így talán ezt a régi bázist is visszanyerhetik egy hibrid megoldással
- a két platfrom egyben azt jelenti, hogy egy játékgépre több játék, azaz szélesebb, változatosabb kínálat jut
- azért egyre nagyobb divat home streaming és társai, ez nem ugyanaz, de ebbe a trendbe beilleszthető majdnem új gimmicként (hátha bejön, de azért ebben nem látok tömegeket magával ragadó potenciált)
Ami problémás lehet vele:
- third partyban már a Wii is elbukott a Wii U hamvában holt, emiatt mind a kiadók, mind a közönség részéről várható fenntartás felé, mint asztali konzollal szemben (mindez kétségessé teheti, hogy milyen emnnyiségű és minőségű kínálattal tudnak nyitni)
- már a 3DS sem kezdett igazán ütősen (persze a 3D nem elég univerzális gimmick, csináltak 2DS-t is ugye), és a mobilok korában már nem biztos, hogy könnyű elterjeszteni
- pláne, ha nem lesz olcsó verzió, mert mindenképpen asztali konzol is egyben, kontrollerrel
- a cartridge-eknél nem a jogdíjjal van a vaj, hanem legyártani drágább, de már nem annyira, mint régen (ez drágíthatja a szoftvert, és elbizonytalaníthat third party szereplőket)
- elég sok Nintendo-konzol volt eddig visszafelé kompatibilis az előző generáció erejéig, most félő, hogy ebből sem marad semmi (nem kívánok ennek önmagában döntő jelentőséget tulajdonítani, de mindig könnyebb így gyorsabb váltásra ösztökélni a régi híveket, és a mikor kérdéses a korai felhozatal, akkor jól jönnek már a kész remasterek)
- várhatók-e normális online képességek, mert a Wii U-nál ez még úgy megy, hogy a konzolodhoz köti az összes letöltve vásárolt játékot, egyszerűen nem megy ez a Nintendónak
Hogy fontos-e a third party. Reggie Fils-Aimé mondogatta az utóbbi években is, hogy "sofware sells hardware". A probléma pedig éppen ebben rejlett: a saját sokéves szériáikon túl kevés szoftvert tudtak felmutatni. A Wii is egy sikeres gimmick eladásával futott fel, a Wii U a maga kevésbé felkapott gimmickje mellett viszont éppen egy szűk és egyedi kínálatú "hardcore" konzol tudott csak lenni. A Mario lehet nagyon jó, népszerű és sikeres, de a jelenben tömegeket becsábítani vele nagyon nehéz. Azt meg már fentebb írtam, hogy kínálat kell. De ha a többi régóta piacon lévő platformra "végtelen" mennyiségű játék van, köztük remasterek, akkor pláne, és a cartridge még drágíthat is akár (vagy valakinek a hasznát csökkenti, de a Nintendo nem biztos, hogy rosszabbul jár, mint ha a Blu-rayért fizet a Sonynak). Ezzel szemben a Wii a generációnak az elején jött a Wii U-val a többi elé vágott, most örülhetnek, ha szérkokszolt Xboxot megelőzik.
A siker azon fog múlni, hogy az említett előnyöket mennyire tudja érvényesíteni a Nintendo, illetve hátrányokat kiegyenlíteni, mindezt jó marketinggel megtámogatni. És főleg az árcédulán. Mert ha az elriasztja a marokkonzolosokat, az asztali konzolra vágyóknak pedig nem lesz tuti ajánlat, akkor kellő kezdeti felhozatal nélkül nehéz lesz eladni. A Wii U árán garantált lenne a bukás, az nem is valószínű, de az sem, hogy veszteségesen adják a hardvert, akár az elején.
de ott legalább nem fél másodperc alatt fröccsennek szét az actbossok a csapásaim alatt,
Én annak idején hardon próbáltam a PS3-as demót (PC-n nem indult el oprendszer miatt), és annak a bossát vagy fél órán át gyaktam varázslóként, de még a fele HP-ja megvolt. Aztán mivel el kellett mennem otthonról, töröltem a francba.
Az előző részeket viszont nem lehetett, csak normálon elkezdeni. Elsőre mondjuk annak idején elég volt az, újabb körhöz meg egyedül azokban sem volt kedvem. (Sőt az első részben eleve csak kooperatívban jutottunk el Diablóig, egyedül mindig előbb elsikkadt. Igaz, külön is tápolgattuk a karakterünket, mert akkor még a PC-hurcolós LAN jelentette a közös játékot.)
@Bagoly
Ja, ezen én is felnevettem, az a 2-ben is részben azért volt a legemlékezetesebb, mert már az első rész demója is azzal hengerelt, illetve maga a környezet is jó ismerős volt (más állapotban).
Vannak jó meglátásai is, de ő is túltolja a saját meggyőződése szerinti irányba - vagy ő is rászorul arra, hogy valaki tájékozódjon helyette.
Egyrészt a vallások szent könyveiből kiragadva idézni éppen úgy megtévesztő lehet, mint amikor azt rosszra használják fel. Az Ószövetség történelmi könyveit például már az Újszövetség előtt meghaladták "békésségben" a próféták, alapvetően egy régebbi fennmaradásért folyó küzdelem hagyományáról van szó (bár Izrael számára aktuális ez a helyzet több ezer év után is). A hatása tehát a mai követői számára megkérdőjelezhető (a keresztények számára az Újszövetség eleve felülírta az erőszakos szabályokat). És persze a Koránnak is vannak kifejezetten gyilkolós részei, amelyeknek történelmi kontextusa és értelmezése nyilván megint csak nem fekete-fehér.
Az Ószövetség meg ugye eleve mindhárom ábráhámita nagy vallás fontos könyve. Ezért is nem fair a Koránnal összevetni, hiszen az már modernebb hagyományokra épít (Jézusra, a keresztény tanokra is), más történelmi korban, tehát ez (vallás)történelmi szempontból egy nagyon tudománytalan megközelítés, ha nem bontja ki jobban az ember. A Koránban egyébként éppen az újabb szúrák az agresszívabbak, harcba hívóbbak, mert akkor már Mohamed több volt, mint menekült próféta, és a törzseket egyesítő hadvezéri tekintély volt. A radikális iszlám követői szerint ezek az újabbak felülírják a régieket, mert azokat diktálta Mohamednek Allah később. Ebben sokkal nagyobb tömeg, sokkal több egyházi tekintély hisz, és sokkal többen gyakorolják, mint amennyien a más vallások hivatkozott erőszakos deviáns példáit.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az iszlám követői számára, sőt ha valaki vallástalan is, de ebben a kultúrkörben nőtt fel, a közösség az első, az egyén annak csak egy része. Ebből következik az, hogy hiába bűn az öngyilkosság, egy merényletnél az a közösségért való harc része, így máris felmentéssel jár. (Nyilván léteznek Nyugaton is öngyilkos akciók, de jellemzően más formában, és nem vallásos mázzal felkent kultuszként, már ha nem valami szektás ökörségről van szó. Japánban meg helyből nagy kultúrája volt mindig is az öngyilkosságnak, ebből szempontból sem Nyugat.) Viszont mivel az egyén is elsősorban a közösség reprezentása, így a civilek sem ártalmatlan civilek, hanem annak megtestesítői, akik ellen harcot viselnek. (Érdekes amúgy az iráni származású gyerek, aki kimondottan nyugati típusú lövöldözést követett el, és nyugati módon lett öngyilkos a végén.)
Az sem használ, hogy az iszlám uralta térség folyamatosan háborúk, erőszak, vallási ellentétek és megélhetési problémákkal uralta terület. Emellett a Nyugat értékeinek elutasítása sok esetben levezethető a vallásból (és most nem a terorristákról beszélünk, hanem a muszlim államok és jelentős pártok ideológiájáról, amely a közvéleményt is áthatja; más vallások ellen fellépő, az erőszakot tűrő és burkoltan támogató pártok is nyertek demokratikus választást a közelmúltban - igaz, például Murszit nemcsak a hadsereg puccsolta meg, de a népakarat is "visszahívta", az egyiptomi nép egy jó része szemében tehát a leváltása is demokratikus volt), erre ráépülve több más érelemmel. Ilyen az antikolonalizmus, és az is, hogy nem engedték után pánarab szuperállamot, amihez hasonlóan korábban a maga módján az arab szocialista Nasszer tört, Kaddáfi is próbálkozott különböző átfogó, inkább afrikai megoldásokkal, de most az Iszlám Állam is erre tör (bár ők már pániszlám szinten). Plusz ott van Izrael is, ami máig folytatólagos sérelem a szemükben.
Az átlagmuszlim ugyanúgy, mint az átlagember vagy átlaghottentotta, békére, nyugalomra, normális életre vágyik, de a vallási és történelmi okokon alapuló gondolkodásmód, és a jelen valóság miatt nagyon is releváns ideológiai "háború" folyik az iszlám különböző irányzatai között, már nagyon régóta ütközik szekuláris irányzat a poititkai iszlámmal, és a politikai iszlám különböző képviselői is egymással - és akkor még a szunnita-síita ellentétről szó sincs (ami mögött gyakran egy adott rezsim és ellenzéke közötti vita, vagy éppen egy állam regionális hatalmi szempontjai is meghúzódnak). Nem terrorista alapból, aki a muszlim, de mindennek a realitásaival szembe kell nézni, ha hatékony eszközökkel akarjuk kezelni. (Az iszlámnak is, ahogy arra ott a bejegyzésben példának egy link az erőszak elutasítására.)
Azt is látni kell, hogy a nyugati vívmányok egy jó része még egy liberális muszlim számára is ellentmondásos. Egy a társadalom peremére szoruló fiatal (ami jellemző Európában) még jól szituált, mondhatni európaivá vált szülők gyermeként is könnyű célpontja lehet az Iszlám Államnak. Főleg, ha vallásilag képzetlen, akkor még könnyebb az erőszakos, egyszerű válaszokat adó irányzatnak behálóznia. (Bár ha rossz mecsetbe, imaházba jár, az is lehet probléma, elvégre az EU-ban vagy Oroszországban is visszatérő téma az uszító imámok, hitszónokok ellehetetlenítése, közösségeik feloszlatása.)
Szóval azt állítani, hogy a kulturális, történelmi, vallási hagyományoknak (ami ugye mindent átsző) nincs köze a terrorhoz, az történelemből elégtelen. De azt állítani, hogy az iszlám maga eredendően terrorista, minden muszlim ördögfatty, szintén vállalhatatlan. A létező problémákkal szembe kell nézni, ez csak egy hosszú távon rendezhető helyzet lesz. Mindenesetre a középkorban évszázadokon át egész jól működött a vallási tolerancia az iszlám kalifátusokban, de a későbbi korokban is jobb volt a helyzet. Minden vallás, minden ideológia használható rosszra, az iszlámmal manapság nagyon sokan tesznek így, amit kívülről nézve nagyon nehéz a helyén kezelni. Pláne megfelelő tájékozottság nélkül, ami nyilvánvalóan a véleményformálók (nemcsak a sajtót és az értelmiséget, de a témáról megnyilvánuló átlagembert is ideértve) túlnyomó többségre igaz, akármelyik "oldalon" is áll.
Ideális esetben az kerül ki a topikból, ami odavaló, ami odavaló, az ottmarad. Tehát az összefüggéstelenség máris nem értelmezhető. Ezek persze laboratóriumi körülmények, a gyakorlatban egy-egy félmondatból érezhető lehet, hogy flame volt. Bizony tönkreteszi a topikot, ha nem lehet ott helyben rajta csámcsogni.
Elfogadom, hogy te máshogy szeretnéd, de ezt az érvedet nem tudom.
Azt feltételezni, hogy a francia jogrendszerből kötelezően következett a napi többórás szabadság, az azért naiv. Természetesen van mozgástere a bírónak, hogy előzetes, házi őrizet vagy efféle lazított házi őrizet mellett dönt.
A jogi eszköz létezik, a döntés a tragédia miatt rossznak bizonyult. A kérdés az, hogy szakmailag indokolható-e. A bíró büntetőjogi felelősségét felvetni ennyi alapján túlzásnak tűnik, a bírói gyakorlat egészére meg nincs nagy rálátásunk (lehet, hogy 10-ből egyszer történik iylen, de a többiről nem hallasz, mert elmarad a merénylet). Azt viszont a hasonló eseteknél ki szokott derülni, hogy a közvélemény számára engedékenynek bizonyultak, vagy nem nyomoztak elég alaposan az adott esetekben a bejelentések ellenére sem.
Nem mondhatod azt, hogy a (további) bűnmegelőzés mindegy, mert ez EU, de utána már végezzük ki őket (ha még élnek), mert az Emberi Jogok Európai Egyezménye már kit érdekel. Ez fából vaskarika.
A frissebb fejlemények csak még jogosabbá teszik ezeket a kérdéseket, amelyekkel joggal folgalkozik a közvélemény, csak mindig a helyén kell kezelni azokat a rendelkezésre álló információk alapján.
A topikban marad sok lenyitható hozzászólás is szemetelés (olvasóként kiábrándító és zavaró, ha nem katasztrófaturizmusról van szó), ráadásul felhívás keringőre, hogy azokra is reagáljanak. Ha pedig a feszültséget szeretnénk csökkenteni, akár már csak azért sem célszerű otthagyni.
A cél az ontopik olvashatósága, nem a flame-é.
Jog igenis van a kezünkben, amelynek az alapjait senki nem ellenezte, de minden megnyilvánuló támogatta, és minden eddigi visszajelzés alapján ragaszkodik is hozzá a közösség. Ha ez mégsem így van, és új anarchista alkotmány akar a túlnyomó többség, akkor lehet forradalmat csinálni. Addig a RW-alkotmány alapján járunk el. Attól, hogy a magánéletben, más IRL vagy kár online közösségekben ettől el lehet térni, ha ott más norma is működőképes, akár a moderátorok is eltérhetnek. Itt azonban RW módi van, a moderátoroknak kötelessége ahhoz ragaszkodni. Tehát aki nem alkalmazkodik, az moderálva lesz, indokolt esetben kitiltva, akár véglegesen. Egy biztos, nem személyes jellegű döntésekről lesz szó. De ebben egyetértünk Grifterrel, fölösleges még jobban túlmagyarázni, mindenkinek szíve joga elutasítani a normákat, a hatóságoknak pedig joga és kötelessége intézkedni.
Az egyértelműség kedvéért: a szamóca sem enyhítő körülmény, tehát velük flame-elni sem szabad bátran, mert ugyanúgy repülhet mindkettő (vagy csak a szamócás, vagy csak a másik, ha úgy indokolt, de jellemzően kettőn áll a vásár, ha nem többön).
Érthető okokból a hülyeséget nem feladata a moderátoroknak szűrni, amíg nem sértenek vele szabályt, akármennyire is fájdalmas. A szembeállítása tehát a tartalomnak és a formának moderáció szempontjából fölösleges. Mindenesetre aki okos, az tud a formára is figyelni, ha akar.
Ami a modorvitát illeti, magánvélemény következik. Provokatívan belenyomni valakinek az orrát a saját mocskába, gyakran lehet hasznos. Egyéntől és helyzettől is függ, hogy hogyan működik. A butaságot a provokatív megnyilvánulásoknál sokkal jobban gyűlölöm. Tapasztalataim szerint azonban az állandó magas lóról észosztás és szidalmazás a gyakorlatban alkalmas a közösségek szétverésére. Tudni kell mikor mi fér bele. Én itt azt látom, hogy a stílus egy dolog, de ha már minden második hozzászólásban azt olvasom (nyilván Grifterről van szó, de név nélkül is elég egyértelmű), hogy senki nem ért semmit, mindenki buta, és azon belül is minden második bekezdésben, akkor már nem egyszerűen elveszhet az akár jogos mondanivaló, de már tartalmilag silányul a hozzászólás. Masszívan. A béka segge alá. Régen még a flame is szellemes(ebb) volt. Ez nyilván magánvélemény, másnak tetszhet így, és szidhatja az én hozzászólásaimat.
Nyilván lehet erre az utóbbi bekezdésre is reagálni nem indokolatlan mellékvágányokkal terjengősen, hiszen senkit nem kívánok úgy megtalálni, hogy ezt ne tehesse meg. De csak a szabályoknak megfelelően, különben más topikba vagy törlésre kerül, semmiféle hosszadalmas flame-re nincs szükség emiatt, magam is csak egy méretesebb bekezdés szántam rá, pedig a terjengősségnek és önismétlésnek én vagyok a királya és királynője.
Na erre a kutatásra építeni egy segédappot már jobbnak hangzana, mint a Pokémon Go!
A 15-17. kapásból jól hangzik, de valószínűleg előtte a hétvége is. Egyébként 26-28-ra volt szó második lellei körről Vajnál utoljára, nem tudom, hogy azzal mi a helyzet. Mindenesetre a további tervezés már mehet az összeröffös topikba, a többiek se maradjanak le róla.
A "pszichónak" is mások a szokásai. Nagyon is releváns kérdés, hogy a témában érintett Franciaország jelenlegi jogrendje és bírói, nyomozási gyakorlata megfelel-e a kihívásoknak, illetve mi az, ami a jelenlegi jogszabályi keretekbe még belefér, vagy indokolt lehet módosítani. Az utólag végezzük ki a halálra kész merénylőket, akik többnyire úgyis öngyilkosok lesznek, nos, az még tüneti kezelésnek sem jó.
Az persze egy jogos dolog, hogy a Norvégiában sikeresen alkalmazott módszer nem működne a Közel-Keleten, egy ember miatt azért nem kell elsietni az átalakítást, amíg őt kezelni tudják.
@Bandido
MO-n is járhatnak és járnak is orvosi kezelésre a háziőrizetesek. És emiatt nem kell kikapcsolni az eszközt kivételek persze vannak. De akkor meg őrzik személyesen a pácienst.
Más is lehet indok, de tényleg ez a fősodrat.
Itt az is kérdés, hogy kellett-e addig volna megfigyelni, vagy bármi volt-e még. Az biztos, hogy nem hangzik bölcsnek, ha a merényletre készülővel (bár itt is jó lenne tudni, hogy mi volt konkrétan, hogy milyen szinten került képbe) szemben indokolt a házi őrizet, de napi 5 órás láthatatlanság biankóként azért jár neki. Rendben van, hogy nem elítélt (senki nem kezdi úgy a tárgyalást egy jogállamban), de attól még a kényszerintézkedések nem dísznek vannak.
egyebkent meg holnaputan delelott indulok, nem tom hogy lessz netem de szamitsatok egy-ket sorozesre!(viszek megint vnd-t osztogatni, mas erdekes "helyi szoro ajandek" nem jut eszembe;) )
OK, de majd idővel/időben részleteket kérünk, mert mivel nem tudod, hogy hol lakom, anélkül nem talál meg a söröm ;)
Hadd idézzek a hatályos magyar büntetés-végrehajtási törvényből:
138. §409 (1) A házi őrizet a terhelt mozgási szabadságát és a tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozza. Házi őrizet elrendelése esetén a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a terhelt csak a bíróság határozatában meghatározott célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása vagy gyógykezelés céljából az ott írt időben és távolságra (úti célra) hagyhatja el.
Na most az az híradásokból nem derül, ki hogy a franciáknál erre konkrét esetben mi ok volt, de lehet, hogy rendszeresen orvosi kezelésre járt vagy bármi. Az tényleg érdekes lenne, ha azt csinálhatna, amit akarna, de nem biztos, hogy erről van szó (Magyarországon meg nem tesznek minden házi őrizetesre eszközt, és mégis kaphat eltávot, tehát ők is bárhová mehetnek ezzel az erővel, szóval a sajtó megfogalmazásával csak óvatosan). Lehet, hogy szakmailag rossz döntés volt, de ezt nem lehet egy félmondatból megítélni, nem tudjuk, hogy milyen információk alapján döntöttek.
Az meg abszolút szőrszálhasogatás, hogy technikailag a hatóság miként tudja kikapcsolni az eszközt. Szerintem valahogy ki tudják, és nem Stihl fűrésszel szokták levágni az emberek lábáról - vagy lábával együtt.
Az eredményt ismerjük, az tragikus. Az elgondolkodtató rész itt az, hogy terroristákkal való együttműködés (merényletet terveztek volna, ha minden igaz, de semmiképp nem bolti lopásról volt szó) miatt indokolt a kényszerintézkedés, akkor arról érdemes-e eltávot adni. Illetve miért bármiféle megfigyelés nélkül tehette azt, mert abban egyetértek, hogy az eddigi információk alapján nem teljesen normális a történet ezen oldala, vagy csak én vagyok túl szigorú. De mindenképpen több információ kéne, hogy tudjuk, ki a felelős.
Ha végre egyszer hazajössz inni velünk, te fizetsz.
Az ütésváltások kerültek oda átmozgatva. Mondhatni az off, de ami mindenhol az, az értelemszerűen moderációt kívánó anyázás volt. Viszont nem volt lezárva, tehát be lehetett fejezni a feszültség levezetését, de lényegében az is moderációs karantén volt. Talán egyetlen komolyabb hirig került át oda, az is egyből elhalt, de megszüntettük utána az intézményt, a mostanihoz hasonló okokból, csak akkor Grfiter is azt mondta, hogy korrektebb, ha töröljük, mintha karanténbe zárjuk vagy szekesztjük a hozzászólásait.
Végezetül direkt külön hozzászólásba egy más színnel jelézett moderátori komment, hogy legyen rá példa is: ami itt folyik a topikban, na az abszolút moderációs kategória, amit egyelőre a különleges körülmények miatt hanyagolnék, mert aktuális közügy az egész téma, de mostantól a durvább személyeskedések és hosszabb offtopikláncok törlésre kerülnek. Grifter-Zaxx meccset pedig úgy általában máshol sem kérünk.
Befutottam én is, úgy látszik, a távolmaradást kommentcunamival büntetitek.
Hadd reagáljak pár dologra (hosszú lesz, mivel sok mindenre kell reagálni), ami szintén az én nézőpontom lesz, nem közös álláspont, előre nem egyeztetett vélemény, néhány technikai műhelytitokkal. Persze ha mindenki a sajátját írja, akkor nem vagyunk "profik", ha pedig a sötét szobában egyeztet a háttérhatalom, nincs demokrácia. Többek között olyan esetekben viszont többes szám első személyt használtam, ahol a többiek általam is tapasztalt gyakorlatára hivatkozok, mielőtt valaki ebbe beleköt. De ez ettől még nem testületi álláspont. A hirirós, oldal jövőjés topic illető fejezet is idekerül, mert logikailag összetartozik a kettő.
1. Valóban nincsenek kiosztott szerepek, mint egy szerkesztőségben, és az egész lebeg a levegőben. Ennek nagyon egyszerű az oka: azért csináltuk meg az RW-t (mármint mindannyian, az egész nép), hogy a HW által hagyott űrt bepótoljuk egy jó kis fórummal, a régi társasággal. Nyilván ehhez kell moderáció is, és a főoldalra is mutatkozik igény (a HW-n mindig ment a sírás utána, itt is a hozzászólások egy szép része ott születik meg, és alkalmasabb a konkrét hírek kibeszélésre), ergo a technikai teljhatalommal rendelkező személyzeten túl ezért vállalkoztunk egy páran.
Mivel azonban mindannyiunknál kétséges volt a rendszeresség, a gyakorlat, és mivel a mandátumokat gyakorlatilag psishock osztogatta ki, így a Grifter által sokat emlegetett "hatalom" számunkra éppen annyira nehezen értelmezhető, mint a legitimációnk. Többeknek fel lett ajánlva a szamóca, de volt aki egy hír vagy kvízsókísérlet után abbahagyta, más hosszabb munka után vonult vissza, mások pedig eleve nem vállalták (illetve kerültek ki a főoldalra pluszba felszavazott tartalmak, és plecsnimentes emberektől anyag, előzetes egyeztetés után). Úgy a közönséggel szemben, mint egymás között így az alá-fölé rendeltségi viszonyt kerültük. Ne felejtsük: eleve a FUD-on is ezt kerülve tűztük ki közösen a jövőt, tehát arról volt szó, hogy megpróbáljuk "lezseren". Erről már ott így volt szó, semmiféle eltérés nem történt a tervtől, és csupa olyan dolog történt, amiről előtte volt szó.
Szóval erre lehet választani főszerkesztőt, de értelme nincs sok, ha nincs tartalommal megtöltve, ráadásul eleve idő kellett ahhoz, hogy egymást, mint kollégát kiismerjük, és informális szinten kialakuljanak a "szerkesztőségen" belül a viszonyok. Én az RW-t egy ex-HW-sekből álló fórumnak tekintem, melyre páran blogolnak is (bár nem szeretem sem a szót, sem a műfajt, lényegében erről van szó). Kb. ugyanezt mondtam itt a legelején is, de talán már a FUD-on is. Szóval ez a szerkesztőbizottságos-játékkópiás út szerintem egy mellékvágány. (Egyébként azzal sem értek egyet, hogy ha lenne is főszerkesztő, az minden tartalmat előzetesen csekkoljon. Profi oldalnál azt mondanám, hogy OK, a főszerkesztő, vagy aki az adott napi felelős, az ellenőrizze, de a mi formátumunkban és létszámunkkal ennek nincs értelme. Nem is volt ebből semmi gond.) A komolyabb formailázlás pedig növelné az egésznek a munka jellegét, abból pedig lehet, hogy senki nem kér.
Nem panaszkodásként, csak az elkötelzettség miatt említem, hogy így is voltak olyan hetek, amikor játszani nem volt időm, mert kitologattam cikkeket, összedobtam nagyobb irományokat, ötleteltünk a háttérben, olvastam az RW-t, nyelvtannáciaskodtam, és kinyírta a szabadidőmet. Nem hiszem, hogy sokaknál kell magyarázni, de annál sokkal időrablóbb a dolog, mint a felszínen látszik, ha az utóbbi időben én éppen kevesebb időt is tudok rászánni, vagy néha nem átállottam játszani lefáradva esténként.
Hirirói szempontból a kommunikáción és a jogkörök különírásán a plecsnis topikban lehetne javítani (az mehetne egy külön Impresszum linkre is, akár lezárt formában), illetve ott lehetne feltüntetni az érintettek listáját is, nem mintha tömegekről beszélnénk, és mindenki tudja kikről van szó, csak az alkalmibb vendégek.
2. Ami a moderációt illeti a seriffcsillagokat tudtommal mindenki meglepetésszerűen kapta meg. Én sem örültem neki, de mivel rendszeresen kell átmozgatni offokat más topikokba, ahhoz nagyon jól jön a jogosítvány, meg még egy-két esetben technikai okokból jól jön, mert többet tud, mint hiriro.
Moderálni sosem akartam, de néha muszáj volt. Jelzem, a közösségből három embert kell folyamatosan, közülük kettő permabant kapott a HW-n, de lehet, hogy Ripla is, azt nem tudom. Kettő itt is kapott már bant. (Részint közismert, részint már itt közölt dolgokról van szó.)
Itt is ugyanaz áll, mint amit említettem: mivel csak úgy ki lettünk jelölve erre a pozícióra, részemről nem akartam hatalmaskodni (ha megválasztottak volna, akkor már bannoltam volna mindenkit!). Persze ez csak az egyik oka a kesztyűs kéznek, a másik szintén a korábban említett közösségi szellem magam, a gyakran túlzott remény - aminek ésszel tudom az ellenkezőjét -, hogy ez az egymást úgy-ahogy ismerő egy-két tucat ember megfér egymással, vagy ha elkezdik csépelni egymást leállnak. Ezért van az, hogy ha látok egy szóváltást, egyből nem avatkozom be, aztán elmegyek itthonról, és mire hazaérek, még mindig ugyanazt a két hozzászólást pattogtatják egymás között a jómadarak (mindig ugyanazok).
Emiatt ígértem a legutóbb szigorúbb moderációt. Persze mire elkezdtünk ha késve is, de törölgetni, egyből jönnek a kritikák, hogy minket senki nem választott, nem vagyunk átláthatók, szar moderátorok vagyunk stb. Mondjuk ez mindenhol így van, ahol moderáció is van, és sehol nincs olyan, hogy az összegyűlt szennyet Hall of Fame-ként megőrzik csemegézve. És igazuk van! Mármint szar moderátorok voltunk eddig (a jövőt illetően hadd legyek naiv), de most arra gondolok, hogy a szabálysértő bélsárdagasztást nem szokás közkinccsé tenni (nagyon jó alkalom egy trollnak megörökítenie így az emlékét, és a sérelmek megőrzésére is). Ha arra vagy kíváncsi, ki mennyire buta vagy értelmes az értékítéleted szerint, az kiderül a nem moderált hozzászólásaiból is, eleve a légkörbelépős téma soha nem volt az.
Persze a "normális" oldalaknak van tulaja, nálunk éppen ezért is megérthetőbb az RWLeaks iránti igény. Ahogy az is, hogy a szűk létszám miatt nem szeret senki lemaradni a történésekről. Nyilván a gyakorlat követhetősége azt is segít rögzíteni, hogy szem előtt van, kivel mennyit volt baj, miért moderálnak, ki vállalhatatlan stb. Ezek is érvek, és ugye a HW-n is sokan kibányászták a flame-et, igazi kódfejtés volt rekonstruálni az eseményeket.
Technikai gikszer most is van, a sorrend átmásolásnál gyakran rosszul kerül át, más felhazsnálónak mennek a válaszok, így egy hosszebb folyam átmozgatásánál néha 30-40 percig is eltart, mire nagy kínlódással nagyjából rekonstruálom a sorrendet. Tehát sok vele a plusz munka, és nem 100%-ig hiteles a végeredmény. Részemről a közösségre nézve az egyes módszert tartom kívánatosabbnak, de ha mindenki a Pandorában akarja túrni a szemetet (mert tényleg csak az anyázásokról van szó, ez nem a HW, hogy Blizzard- vagy MGS-kritika miatt ban járjon), a szabadság és a katasztrófaturizmus jegyében (jó kis populista kampány, anélkül, hogy populistát itt negatívnak vagy pozitívnak minősíteném), nem fogok Damoqles bulldózere alá feküdni, az ellen a seriffcsillag sem véd. Érvek szólnak mindkettő mellett. Ez egy tisztázandó kérdés, de 3 ember kedvéért, főleg hogy vannak ellenzők is, talán túlzás befordulni erre a földútra. (Jóllehet, magam is hozzájárultam az ötlet felvetéséhez, kipróbáláshoz. Amikor egyébként még lezárás nélkül jött létre a Gumiszoba, szintén Damoqles követelésére, akkor Grifter volt a legnagyobb ellenzője, mert nem tetszett neki, hogy megbélyegző karanténbe kerül. Valójában az akkor is, most is moderált tartalmat jelentett volna, ha eltéárő módszerrel is.) Mindenesetre ezt át kell még gondolni, újabb hirtelen döntés helyett.
A moderátorokkal szemben a kommunikáció hiánya jogosabb kritika, de én érzek túlzást. Nyilván magma felé hajlik a kezem, de az utóbbi időben gyakorlatilag mindig jeelztük eltérő színnel a moderátori kommenteket, legyen szóbeli figyelmeztetés, vagy akár már a törlés, offátmozgatás jelzése. Szóval az nem igaz, hogy erre nem volt rendszeresített és részemről következetesen alkalmazott metódus. Ha más hozzászólásába szereksztettem bele, akkor az eltérő szín nem ment, csak ha újratördelem az egészet, ami egy wall of texteknél megint indokolatlan munka. Ebben az esetben dőlttel jeleztem a hozzászólás tetején a nevemet vállalva az átmozgatást (az első néhány alkallommal normal betűvel, bocsássatok meg).
Ha valakinek ezek a jelzések nem voltak egyértelműek, hát most leírtam. De ott és akkor eddig mindenki vette lapot, és úgy érzem, törekedtünk a közérthetőségre. Én úgy érzem, ha voltak is hibák, mindig kiegyensúlyozottan ítéltünk, és csak indokolt esetben avatkoztunk be. Inkább a a mikorral volt gond. (Mármint a mikor nemmel és a túl későnnel.)
Amiben fejlődni kéne, az itt is az impresszum, a hiriróknál említett módon; a következetesebb, rendszeresebb moderálás; valamint a moderációs történések jobb átláthatósága. Ebből az első további kifejtést nem igényel, az utóbbi kettőre kitérnék.
Tehát a második egyrészt egységesebb moderátori álláspontot jelent (eddig is rendszeresen egyeztettünk egyébként, és idő kellett, amg kialakult legalább a mostani gyakorlatocska), illetve nagyobb szigort (ami persze akkor értelmezhető, ha van online rárérő moderator – vices, ha kávészünetben ránézek az RW-re, és azt látom, hogy 40 wall of textet kéne elolvasni, és döntnei róluk). Ez persze már végképp véleményes, de a fórum állapotát illető álláspontom mellett, a szabályzatot is a végletekig liberálisan kezeltük, gyakolratilag megsértettük, hogy hagytunk pár vitát elfajulni. Különböző visszajelzésekből is úgy érzékeltem, hogy szigorúbb fellépés lenne az elvárás, de reprezentatív mintám nincs (persze nyilván reprezentatíven szeretnének kérni tőlem ingyen sört is, de a világ nem így működik).
A kommunikációt illetően a hogyan továbbtól is függ a forma. A banoknak már megtörtént az e-mailre váltás, ami szerencséebb a privát üzenetnél. A banok esetében valóban szerencsés lenne arról is információ. Az adott helyen és/vagy gyűjtőtopikban jelezve, esetleg plecsnivel, de a stigmázást kerülni kaartuk. A törlést/átmozgatást írtam, ezt ki lehet egészíteni egymondatos összefoglalóval, komolyabb esetben a felelősök megnevezésével, de ilyenkor mindig kérdés, hogy mi a túl sok információ. Véleményem szerint a megnevezésnek akkor van értelme, ha a moderátor nemcsak eseménynaplóként jegyzi meg, hanem indokolt esetben megfeddené név szerint a renitenskedőket, afféle szóbeli figyelmeztetésként.
Ha valakinek bármilyen észrevétele van, megteheti, akár ha utálni akar, petíciózni, diktátorozni vagy megvonni bizalmat. Ez az a hatalom, amit az ellenségemnek sem kívánok, de ha már korábban nem volt alkalmam leírni: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk alapon folytatni szándékozom a moderátorkodást, mert a történtek arról győztek meg, hogy szükség van rá. A "pozícióimhoz" persze nem ragaszkodom, ha a szerepvállalásom a közösségnek nem tetszik.
Akkor ezek szerint a GOG-verzió is cenzúrázott? Bár nem hiszem, hogy élnék amúgy sem a lehetőséggel.
(pl. shader cache kikapcsolása)
Kösz, ezzel okésnak tűnik, legalábbis egyelőre.
Ahogy haladok a játékban, már az 1080p-t se bírja szegény GTX 750 Ti. Szóval játszhatom tovább alacsonyabb felbontásokon, mint az új játékokat :) Pedig full HD-ben már igencsak jól festett, most nehéz lesz a 720p-t megszokni.
Addig úgysem lesz mindenki számára átlátható, amíg Ripla minden acca meg nem kapja a megfelelő verziószámú átnevezést :(
Attól függ, mit akarsz vele futtatni, egy néhány éves VGA-terhelő játéknál akár elég lehet, egy jövőre érkező új játék meg pár fölösleges effekttel az 1080p-hez is kevés lesz.
De az sem mindegy, hogy 24 fps a cél (az emberi szem nem lát többet, megírta egyszer egy hülye az interneten!) vagy a 144.
Ezt most súgta nekem Captain Obvious, szóval tuti infó.
Az OFF a helyén, a Diablo III topikjában landolt.