Hozzászólások

2026.10.04 - 15:42,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

(btw fentebb írtam, hogy kipróbáltam természetesen a Hajnalban Sétálgatók Vérét, csak nekem minden erénye mellett ez így ebben a formában too much UE5 slop + eurojank overdózist okozott ahhoz, hogy túl sokáig bírjam)

2026.10.04 - 15:35,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Ha a Gears 4-5 vonal folytatódott volna, én sem lelkesedtem volna. Így is benne volt a pakliban, hogy elbaszarintják, de szerencsére az ellenkezője történt, és elképesztően fasza lett. Mármint, ez 2-3 óra stream alapján is egyértelmű, Prof meg végig is tolta. A beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a woke sincs benne teljesen túltolva: vannak persze a kihagyhatatlan bossbitch karakterek, meg multiban a 120 féle gender zászló (lásd lentebb), de az előbbi még viselhető, az utóbbi meg nem érint, mert a Gears multiját sose szerettem.

Az első három részt couch coopban toltuk végig, de hát akkor még gyerekek voltunk, ma már ilyesmit gyakorlatilag lehetetlen összehozni, megvenni meg nem fogom, hogy neten lehessen tolni (főleg, hogy valószínűleg ott sem tudnánk összehozni értelmesen).

rwurl=https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSjbjE5DBN0uuAMTuht...

2026.10.04 - 14:09,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

mondjuk én GoG-on sem látom, de valsz csak vak vagyok, úgyhogy nem akarok több álhírt terjeszteni ÉN KÉREK SORRYT

2026.10.04 - 12:10,v Technika HQ Robotika és MI ugrás a hozzászólásra

Musk azt mondja, átnevezik a céget SpaceXAI-ról SpaceXSI-re

2026.10.04 - 11:01,v Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Váááááááááááá még mindig nincs kinn virágboltban. Annyira vártam már, hogy gondoltam csak belekukkantok VR Pisti streamjébe, de aztán vagy 2-3 órára leragadtam előtte. Az látszik, hogy totál epic. És igen, én is valami megúszósra számítottam, valami trükkre. De nem baszki, tényleg brutál az egész. Szerintem ilyen részletességű grafikát még sosem láttam, ez tényleg next-gen baszki. És az már a videóból is átjön, hogy a játékmenet nagyon jól visszaadja az eredetit, viszont a mozgás meg egyéb dolgok pont úgy vannak felturbózva, hogy olyan nagyon smooth-nak tűnik az egész.

2026.10.04 - 10:20,v Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Haha, pontosan! :D lehúztam én is ottan pár évet :))

2026.10.04 - 10:07,v Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

A Montevideo utcánál? De ja, a garázsok szórakoztatók szoktak lenni :))

Az utcánk végében a bádogos haverom vett egy Dodge Demont pár éve, amikor kb elénk ér rendszeresen megnyomja kicsit, ami hát nem a legkulturáltabb dolog egy csendes kis falusi utcában, de hát egyefene, elképesztően bitang hangja van :D

2026.10.04 - 09:14,v Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Glorious!

De meghallgatnék pont ugyanígy pont ilyen felvételen több más autót. Egy 12 hengeres Astont, Ferrarit, egy korábbi 6,3-as V8-as Mercit, a 10 hengeres M5-öt.

2026.10.03 - 16:10,szo Technika HQ Technikai hírek ugrás a hozzászólásra

Ééééérdekes.

https://www.digitalfoundry.net/news/2026/10/hands-on-with-qssr-ai-driven...

A Sony hozott egy AI upscale technikát a sima PS5-re QSSR néven. Az érdekesség benne, hogy a PS5 GPU-ja valójában inkább RDNA1 + RT, mintsem teljes RDNA2, így nem támogat pölö INT8 és INT4 adatformátumokat, mint az RDNA2. Úgyhogy FP16-tal oldották meg.

Ezzel szemben például az Xbox GPU-ja teljes RDNA2, ott mégsem vették a fáradságot semmilyen AI upscale technika bevezetésére. Az új Gears is például az UE5 sima TSR-jét használja.

Viszont a Gears meg egy másik érdekes dolgot használ a Series S-en. A kevés memóriát úgy tudták áthidalni, hogy gyakorlatilag újra feltalálták a swap file-ot lol :D vagyis amire nincs közvetlenül szükség abban a pillanatban a RAM-ban, azt kiírják az SSD-re. Gyakorlatilag a játék monitorozza, hogy mi az az adat, ami már X képkocka óta nincs használatban, és azt üríti ki a RAM-ból. Illetve eleve csak bizonyos dolgokra vonatkozik ez, tehát amiknél garantálható, hogy az SSD-ről időben visszatölthető a memóriába úgy, hogy a player ne vegye észre a trükköt. Tehát gyakorlatilag felturbózott virtual paging.

2026.10.03 - 10:56,szo Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

ez nekem teccik!

2026.10.03 - 09:25,szo Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

Hmm azt hittem tudtál róla mintha meg beszéltünk is volna róla itt

2026.10.03 - 08:46,szo Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

ott az új Star Wars ha ilyen típusú game kell

2026.10.02 - 17:06,p Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

Gears teljesítményteszt by TPU
https://www.techpowerup.com/review/gears-of-war-e-day-performance-benchm...

Na ebben a game-ben van minden amit az UE5 tud, még RTX Megalights is, meg egy preset az Ultra fölött amit Ludicrous-nak hívnak (ahol van ilyen más UE5-ös cuccban ez a Cinematic szokott lenni). Az eredmény, hogy nem létezik jelenleg GPU ami natív 4K-ban 60fps-sel tudná futtatni a cuccot :D Viszont ha leveszed sima Ultrára, már az is +50% teljesítmény, a látványban meg nem sok különbség van. Sőt, még a Low is tök jól néz ki. Mondjuk ahogy megfigyeltem ez a legtöbb UE5-ös cuccnál így van, valamiért nem tud annyira skálázódni teljesítményileg, viszont a látvány meg simán tök oké marad.

rwurl=https://tpucdn.com/review/gears-of-war-e-day-performance-benchmark/image...

2026.10.02 - 13:56,p Technika HQ Technikai hírek ugrás a hozzászólásra

ja ezek kábé annyira komolyan vehetőek mint a Mistral mint AI cég :D

2026.10.02 - 13:41,p Technika HQ Technikai hírek ugrás a hozzászólásra

A Nextcloudot mi is használjuk a cégnél, mondjuk a Talk részét nem, nem is tudtam hogy van neki olyanja.

2026.10.02 - 13:23,p Általános csevejfarm Mi jut eszedbe? ugrás a hozzászólásra

https://x.com/BenceSudar/status/2094062423296606367

baszkiiiiii :D én ennek a nyulas videónak a teljes verzióját csak most látom :D sírok :D

2026.10.02 - 13:01,p Technika HQ Technikai hírek ugrás a hozzászólásra

De ráadásul ez a cucc amit Prüsszel elővett UK fejlesztés, tehát még a nagyon-nagyon fosch se EU-s termék, mert ezek szerint még olyat se sikerül :D

2026.10.02 - 12:18,p Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

A Gears ugye jelenleg advanced accessben érhető el, és pont hasonló számokat hoz Steamen, mint a Halo remake, ugyanúgy advanced accessben. Nem törvényszerű persze, hogy a megjelenés után is hasonlóan fognak teljesíteni, de ez alapján azért lehet tippelni hasonló nagyságrendre. És a Gears nem jön PS5-re.

Szóval szerintem a Coalition készülhet:

rwurl=https://www.neogafimages.com/856091/FA8s7S4jZHxUwPeJ.jpg

2026.10.02 - 10:16,p Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Nagy gond nincs velük, csak nem kíván rá az ember, meg már futurisztikusnak se tűnnek. Ha a kínaiak jól hozzák azt a dizájnt, amire az európai ember rákíván, akkor sztem a Teslának azt kéne hoznia, hogy azzal tűnjön ki a tömegből, hogy full sci-fi. Ezt pölö a Cybercab tök jól hozza.

A BMW-k kinézete meg lehet véleményes, de csak eladták évekre előre az összes iX3-at.

2026.10.02 - 10:00,p Technika HQ Technikai hírek ugrás a hozzászólásra

https://www.politico.eu/article/eu-microsoft-teams-alternative-bad-revie...

Prüsszel kitalálta, hogy a Teams mellett ilyen back-upként bevezetik az Element Pro nevű appot kommunikációra, csak eddig nem nagy siker, az egyik bizottsági alkalmazott azt mondta, hogy "absolute shit".

Na most azon gondolkozom, hogy mennyire kell valaminek rossznak lennie, ha még a Teamshez képest is absolute shit? :D

2026.10.02 - 09:46,p Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Valaki azt mondta olyan mintha kapásból levett volna egy villanyoszlopot :D

DE KÖZBE RÁJÖTTEM MIRE EMLÉKEZTET

Hát a Fisker Karma

rwurl=https://imgur.com/a/EK8q3HK

2026.10.02 - 09:29,p Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Az i3-on valahogy jobban működik ez az orr.

rwurl=https://imgur.com/a/HI0fFzh

2026.10.02 - 09:16,p Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

Úgy látszik a Gears elég jó rivjúkat kap, csak hát a jelenlegi piaci helyzetben meghalni küldték ki (+Gamepass). Szóval gondolom Asha két hét múlva kirúgja majd a fél stúdiót. :/

2026.10.02 - 08:53,p Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Még ennél is olcsóbbnak kéne lennie. Minden modelljük öreg, ma már különösebben sehogyse néznek ki (bár az X meg az Y már alapból ronda volt), belül meg fapad.

A Cybercab menőn néz ki, az kéne rendes autóban.

2026.10.01 - 13:37,cs Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

jó a dualsense, semmi bajom vele amúgy :)) ez a finom rezgése ez tök faja

2026.10.01 - 13:09,cs Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

😅😅😅

szexbox kontrollert vennék akkómá, nekem valahogy jobban kézre áll az eltolt analóg kar

vagy hát inkább megkérdezem kell-e még, és ha nem akkor visszakérem 😅

2026.10.01 - 12:52,cs Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

Kijött az új Castlevania demója. Belekukkantottam, elég jónak tűnik, de bill+egérrel borzalmas játszani, a kontrollerem meg kölcsön van adódva már vagy egy éve :(

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!