Hozzászólások
Elsődleges fülek
Tegnapi panel, meh, hol a trailer???
Markerezni minden VFX shothoz kell, hogy a kamera mozgást vissza lehessen követni és így a CG elemek ne lebegjenek ide-oda. Ez mára elég alap és automatizálható dolog, teljesen megszokott; mint ahogy az is hogy mindent körbefotóz a VFX sup, meg lemérik, meg néha LIDARral be is scannelik. Akkor is, ha nincs díszlet bővítés vagy ilyesmi, csak sima füstöket kell berakni vagy ilyesmi.
Sztem én tehetek róla, ritkán nézek focit de az mindig szar lesz ;)
Nekem is nagyon bejött, de valahogy az utolsó évadra ráuntam és azt már végig sem néztem.
Szerintem az öreg pontosan tudta, hogy Margaery kamuzik, és ezért erőltette a trónörökös témát. Ha az megvan, akkor lehet félreállítani a királynét is meg a családját is; és ha nem akar együttműködni, akkor Tomment is. Pont ezért adta le a drótot a csaj a nagyinak rögtön ez után, mert ebből jött rá hogy ők mind feleslegessé válnak az első életben maradó fiúgyerek születésekor.
Margaery nyilván abban bízott, hogy a szexen (és annak megvonásán) keresztül még mindig ő tudja jobban manipulálni a srácot, azzal nem tud versenyezni a High Sparrow. Az öreg meg pont emiatt akarta visszazavarni Tommenhez, hogy ne használhassa ezt eszközként a csaj.
Az pedig nem naivitás, hanem arrogancia volt, hogy mindannyian alábecsülték Cerseit. Félreértés ne essék, az teljesen jogos elképzelés volt, hogy az anyakirálynő butább náluk :)
A hibát ott követték el, hogy ezzel együtt is azt hitték hogy képes felmérni a lehetséges cselekedeteinek a következményeit, és ezért úgyse mer valami nagyon radikálisat lépni. Ez egy elég tipikus gyengesége az ilyen embereknek, azt feltételezik hogy az ő korlátaik ugyanúgy érvényesek másokra is, és pont az az ő zsenialitásuk hogy ezeket jobban tudják kezelni. A sorozaton belül asszem a Red Wedding a legjobb példa erre, ott is a Starkok arroganciája hozta rájuk a bukást, eszükbe sem jutott hogy valaki kész áthágni bármiféle szabályokat.
Ráadásul Cersei elég jól megmutatta már korábban is, hogy képes és hajlandó is ilyen merész lépésekre, Robert és Ned és Tyrion esetében. Pont ezért csúnya és végzetes dolog az önhittség, hogy még az elrettentő példákból sem tanul :)
Nyilván ennek az éremnek meg az a másik oldala, amikor a merészség nem párosul a megfelelő előrelátással. Oké, Arya megjelenésére tényleg nem lehetett számítani ;) de az öreg Frey nélküle is elbukott volna pár éven belül, ahogy Jaime célozgatott is arra hogy a megmaradt Lannistereknek igazából semmi szükségük rá. Cersei is ugyanúgy ezt fogja bebukni, akárki is zárja le a várhatóan rövid uralkodását.
De Jon Snow esete is pont erről szólt, neki is számolnia kellett volna azzal, hogy a rang önmagában nem fogja megvédeni. Ő kapott egy újabb lehetőséget, és élt is vele ;) de King's Landingben viszont nincs mentődobás.
Szóval szerintem sztori oldalon is teljesen rendben volt ez a fordulat. És az is érdekes benne, hogy Olenna viszont szinte biztosan tanulni fog belőle, és őt már nem tudja Cersei újra megvezetni...
Te teljesen mellébeszélsz, és nem is figyelsz a sorozatra sem, és megint csak az a lényeg hogy egyszer véletlenül tévedtél de az nem lehet hogy el is ismerd. Majd beszélek veled ha túltetted magad ezen, addig mindenjókat.
A fejtegetéseidet azért nehéz hova tenni, mert itt semmiféle egyházépítés nincs.
Van egy évezredes múltú vallás és egy arra épülő egyház. Ezen belül kap lehetőséget a Faith Militant újbóli engedélyezésével a Sparrow, aki ezt politikai hatalom építésére használja; és ha Cersei nem lenne bolond, akkor könnyen lehet hogy évszázadokra szóltak volna a változtatásai.
Nyilván Margaerynek is voltak tervei meg bosszúvágya, de sztem az öreg pontosan tudta róla, hogy a megtérése színlelt. Viszont neki ennyi is elég volt, mert rövid távra megvoltak az új törvények a királyi hatalom befolyásolására; hosszabb távon meg kb. az első életképes trónörökös után vége lett volna Margaerynek, mint a botnak.
Szóval ez nem vmi rövid életű szekta építése volt a nulláról, hanem egy belső reformációs mozgalom inkább ;) plusz külső befolyási potenciál jelentős növelése. Kicsit talán az inkvizíció térnyeréséhez lehetne hasonlítani, és azért az se volt éppen rövid életű divathullám...
Az intróról már a legelején elmondta a kivitelező stúdió, hogy azért kifordított gömb és nem földgömb, mert nem nagyon tudtak értelmes megoldást kitalálni a horizontra, arra hogy mi legyen azon túl. Semmiféle utalást nem kell belelátni :)
Most akkor naiv és kedves volt, vagy radikális? :D
Ezt a könyvek valamivel jobban megmagyarázzák. Egyrészt a rendnek nagyon sok tagja van a fővároson kívül is, másrészt pedig a köznép teljes támogatását élvezik - elsősorban azért, mert ők védig a szegényeket a felprédált hátországokban portyázó katonáktól és rablólovagoktól. Martin jó pár ilyen sztorit elszórt a negyedik kötetben, de igazából már Arya fogságba esése is valahol erről szólt (akkor még ugye Ser Gregor volt a legnagyobb ilyen veszedelem). Sokkal többen is vannak, mint a hasonlóval próbálkozó Brotherhood, és akkor még ott van a vallási oldala is.
Ráadásul vhol olvastam (én már nem emlékeztem rá) hogy a Faith Militant létezett korábban is, a Targaryenek alatt, és akkor csak borzasztó nagy vérengés árán sikerült megszüntetni őket. Erre az összes nemesi család biztosan jól emlékszik és ezért sem mertek nyílt konfliktusba kerülni velük. Ez egyébként abból a szempontból érdekes lehet még, hogy mit szól majd a köznép Cersei húzásához...
Hát, szerintem meg pont az ellenkező irányba mentek el, és a valós történelemből ismert egyházi-világi hatalmi kavarásokat foglalták össze bennük. Az a gesztus pl. amikor a Loras fejét fogó Sparrow felnéz a fogdmegjére és biccent neki hogy jöjjön a késsel, nagyon szépen mutatta meg az egész szertartás színjáték mivoltát. Kíméletlen és okos játékos volt az öreg, de az arrogancia és a hatalommámor őt is elintézte ;)
Asszem egész pontosan arra célozgatott, hogy őneki is akadnak azért bűnei. Nyilván a csávó "kinyírandó" politikai ellenfeleinek a listáján azért eléggé dobogóközeli helyezése volt.
Tywin vagy teljesen lerombolta volna a srác személyiségét és egy magához fogható kíméletlen törtetőt csinált volna belőle; vagy ami valószínűbb, kudarcot vallott volna. A gyerek egész jelleme teljesen ellentétes volt a westerosi viszonyok közötti érvényesülés feltételeivel.
A trial by combat visszavonása - obviously - a High Sparrow taktikája volt. Tommen szegény végig báb volt, alapvetően a királyi pöcörőnél vezetve; és így ebben is az döntött, hogy Margaery jó ötletnek találta az alkut az ördöggel. Innentől kezdve a szegény srác sorsát is megpecsételte, aki egyébként valszleg az egész szereplőgárdában a leginkább romlatlan és "jó" karakter volt. Szomorú, de logikus, hogy ebbe bele is bukott.
A Cersei - Jaime vonalnál inkább az várható, már csak a könyvek alapján is, hogy Jaime felismeri benne a fullkretént és kiszeret belőle végre; de ezzel párhuzamosan Cersei meg egyre jobban magára marad és elkezd kelleni neki a tesó segítsége, csak már hiába kérleli.
Mondjuk a könyvekben ugye amikor ez bekövetkezett, akkor még bőven élnek Cersei ellenfelei, de a sorozatban biztos meg lehet ezt oldani máshogy is.
szerencsétlen hülye inkább elhívta a Hegyet kínozni? Wtf? Kb. végig Tommen vállán kellett volna hagynia a kezét és akkor nem ugrik ki a kölyök.
De hát pont ez a lényege Cersei karakterének, impulzív és képtelen eléggé előre tervezni, másoik fejével gondolkodni, ugyanakkor a legkisebb személyes sérelemért is muszáj a lehető legkeményebben elégtételt vennie. Ezek a jellembeli hibái akadályozzák meg abban, hogy felmerüljön benne hogy Tommen esetleg valami hülyeséget csinálhat, vagy hogy elhidegült volna az anyjától. Várhatóan ugyanez lesz a veszte, mert azt sem képes felfogni, hogy ezzel (és főleg Tommen halálával) Jaime-t is eltaszítja magátót... de az már másik sztori lesz, bár legalább ilyen érdekes.
Wat
Manderly meg akkor mi, ha nem északi?
Hátööö, igazából a posztod nagy része egyetért azzal a blog bejegyzéssel, amit linkeltem. De ezzel semmi bajom nincs ;)
ez elég feminista hozzáállás volt. Igazából az automatizálás minden kategóriás embert munkanélkülivé fog tenni, egyre nagyobb iramban ahogy haladunk előre a fejlesztésekkel. Faszik vagy csajok se lesznek jobb helyzetben tuti.
Jogos, kicsit gyorsan írtam - de annyit azért fejben kell tartani, hogy a nőket a gyerekvállalás azért mégiscsak valamivel több időre köti le, és ez várhatóan a jövőben is így lesz. Részben emiatt, a nőket kevésbé zavarja majd az hogy nincs elfoglaltságuk (állásuk/munkájuk).
Meg nemrég olvastam ezt, és biztosan ott motoszkált a fejemben ez is...
http://raerunk.blogrepublik.eu/2016/06/09/frusztralt-fiatal-ferfiak/
Pont az lesz az egyik legnagyobb forrása a frusztrációnak, amikor a robotok fognak talicskázni és hasonló fizikai munkát végezni. Tele lesz a világ férfiemberrel, aki nem találja a helyét...
Felvilágosdott nyugati társadalom ide vagy oda, az még mindig főoldalas hír volt, hogy Rómában nőt választottak polgármesternek. Másfelől meg, ez nem történhetett volna meg a társadalmi változások nélkül, amik egyre meghatározóbbak lesznek, ahogy ez a generáció felnő. Az utánunk következőknél meg már nem lesz az ilyesmiből newz, besorolják a többi mellé. És ez így van jól :D
Egy alapvetően hímsoviniszta társdalomban az sztem nem jó hivatkozási alap, hogy de hát még mindig többen vagyunk és jobban teljesítünk, mint a csajok. Bármiféle mérőszámnak egy totál egalitárius környezetben lenne csak értelme, minden más esetben csilló egyéb tényező miatt nem lehet előjönni a matekkal...
Télleg csak azért mert Zaxxot most lerohanni látszik egy tömeg, de azért beadnék ide egy +1-et. Ez az egész elég ciki volt sztem is.
A sisakok mellőzésétől Martin is készen van, de tévésorozat, látni kell a színészeket. Meg hát eleve a könyvekben mindenki a késő gótikus teljes lemezpáncélos szerkókban nyomja, itt meg azért annál sokkal változatosabb és koraibb páncélokat alkalmaznak, valszleg részben hogy fantasy jellegűbb legyen az egész. Gondolom a többi esetben is hasonló elvek miatt vannak a logikátlanságok.
Hát sokat tartogatni nem érdemes egy ilyet, ha tényleg bevállalják. Egyrészt azért már egyre kevesebb rész van hátra, főleg ha tényleg rövidebb évadok jönnek; másrészt meg rá is fér a sztorira az, hogy végre alaposan kirántsák alóla a szőnyeget ;)
Izé, Wildfire kb. az egész város alatt van mindenhol, szóval akár mindenkit elintézhet Cersei. Figyelembe véve a lakossági reakciókat a walk of shame alatt, nem lepne meg ha elvetné a sulykot... Kérdés hogy sikerül-e, azért az nem semmi fordulat lenne.
Iiigen, kb. arra gondoltam hogy a sorozat valamivel sarkosabban építi a karaktereket, főleg ebben az évadban - Sansát leszámítva talán - és ezzel könnyen lehet, hogy Martin fordulatainak próbálnak megágyazni, mármint úgy hogy még hatásvadászabbra akarják venni őket.
Viszont a sorozatnál fontos különbség, hogy
Ezen a ponton szerintem szinte semmiről sem lehet kijelenteni, hogy az eltérő útvonalak bejárása után ugyanott kell kikötnie, mint Martinnál... De ezzel együtt
Hát erre kellett felkelnem?? :(