Hozzászólások
Elsődleges fülek
Hát köszi szépen :D
Egyébként az egész Promised Land valami egészen elképesztően kurva jó lett, ami főleg azért nagy szó mert ez volt az első :)
Sajnos csak 2 napot voltam és kevés előadásra jutottam le (pénteken 3-ig a saját dolgainkra készültünk), de a többiek elmondása szerint még ez az első lineup is bőven kitöltöte az idejüket, az előadások és workshopok kombinált programjával. A CDPR igazán kitett magáért, ráadásul egy iszonyat jó felújított gyári épületben volt az egész, az ellátás is kurva jó volt, egyedül a mi notebook-unkat nem sikerült jól összehergelni a projektorral.
Az előadásunk is asszem sikeres volt, bár a legfőbb tanulság nekem az volt hogy ennél sokkal látványosabbat és profibbat kéne tolni - de erre sajnos most nem volt elég időnk. Szóval PDF prezi és állandó alt+tab a képekre módban toltam; de ennek ellenére csak pozitív visszajelzéseket kaptam az emberektől.
A legnagyobb élmény meg a minden estére megszervezett közös kocsmázás volt, ahol tök jól összehaverkodtunk egy rakás emberrel. Ebben egyébként nagy segítség volt az a 7 Digices, akik első naptól ott voltak és kb mindenkivel spanok és ivócimborák lettek :D - szóval mire mi előadók megjöttünk, már csak győzni kellett a sok bemutatást :D Pár "nagy" arcról sajnos lemaradtam, mert csak az első 1-2 napra maradtak, de így is volt pl. közös ebéd Sze Jones-al aki korábban a Blurnél dolgozott valami 8 évig. A CDPR-es arcok meg az átlagon felül is kiemelkedően jó fejek voltak, mindenki ajnározta a Witcher trailert, tényleg áradt a szeretet (meg a sör). Konkrétan a péntek esti záróbulin kézműves söröket csapoltak mindenkinek ingyér (és menet közben is járt minde beugróhoz free kávé, tea, meg napi 1 kajakupon a hamburgeres / ramenes food truckokhoz).
Összességében baromi nagy élmény volt, én még úgy is nagyon feltőlödtem hogy lényegében dolgozni mentem oda ;) de a többiek meg egyenesen lélekemelőnek nevezték az egészet. Asszem a beugró nem túl olcsó (300 EUR?), de ha lesz jövőre is, akkor tényleg minden érdeklődőnek csak ajánlani tudom.
https://www.google.hu/search?q=ec1+lodz&safe=off&client=opera&hs=Rzo&sou...
Holnap négykor kelek, megyünk ide előadni:
http://www.promisedland-artfestival.com
Mondhatjuk hogy be vagyok szarva, egyébként is mindig para az ilyen, de most még angolul, ráadásul csomó nagy nevű szakmabeli is lesz... :P
Musk az egész emberiség történelmének legambíciózusabb példánya. És a baromállatjának még esélye is van arra, nem is kevés, hogy meg is valósítsa az álmait.
A 2002-es SpaceX fotó volt talán a legerősebb az egész előadásban. Akármennyire is jól tudja magát eladni valaki, ezzel akkor is nagyon nehéz vitatkozni. 14 éve egy kis szoba meg úgy 10 ember - ma meg egy parányi hajóra leszállni képes hordozórakéta és minden idők legbrutálisabb rakétahajtóműve. Közben egyébként a százéves autógyárak "Tesla-killereket" fejlesztenek, mert különben elsöpörné őket az elektromos cunami; és a csávó az emberi genom baszkurálását is tolja hobbiprojektként.
Az egésszel az az egyetlen egy bajom, hogy most vagyok 38, szóval én már aligha fogok a Marsra költözni.
Hát nemtom, a filmet elnézve nekem meg pont az volt a benyomásom, hogy nem is rossz :) Oké, nyilván lehetett volna sokkal jobbat is csinálni, de sztem a célnak megfelel.
Na lássuk azt az előadást...
Plusz szerintem a formára is oda kell figyelni nagyon, mert az tudja aztán igazán gyilkolni az ízületeket. Talá YT vagy futóblogok segíthetnek a legkönnyebben.
Meg persze bevezető melegítés, levezető nyújtás, de gondolom ezeket nem kell mondani ;)
180 centis japán csajt kellett volna castingolni
Kút
Tetszett a film, nagyon sok mindent tök jól csinál. Érdekes a sztori, jók a karakterek, szép a fényképezés, hangulatos az egész, meg van benne kicsit sem erőltetett humor is (ráadásul az a fajta, aminél párszor nem vagy benne biztos hogy itt okés-e nevetni :). És ami magyar filmnél kifejezetten kellemes meglepetés: jók a színészek is! Bár a tényleg kiemelkedő alakításokat pont mellékszereplőktől látni ;) Meg van az egésznek egy kis Tarantinós beütése is, de ez sem válik a hátrányára.
Kiváncsi vagyok hogy vajon ezt is hanyagolni fogja-e a hazai közönség... Részemről erősen ajánlott.
Mintha Blomkampot is láttam volna. HYPE!!!!
Iiigen, ez a része is jogos, meg az a pálya rohadt keskeny is, és ahogy a videókból láttam, a gyepen kb. jégpálya van - szóval aki lemegy az aszfaltról, azt tényleg csak a korlát fogja meg...
Ettől függetlenül elég riasztó videók ;)
Néztél már Norschleife fail/crash videókat?
Minket nagymamám temetésén próbált a pap guilt trippeztetni (szüleim se jártak már templomba, én sem). Nagyon nehéz volt uralkodnom magamon, hogy ne csapjam szét a vén rohadékot... hogy merészelt így viselkedni, a mai napig nem értem.
A rendőrnek mondjuk tuti járna egy komolyabb kitüntetés
Warcraft
A 2/3-ánál tartok, de egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ezt mégis hogyan gondolták. Zséfilm az egész... AAA-s VFX karakterekkel, de akkor is tragikus.
Mellizmok tapadása hibás
Hozzá kell tennem, hogy a szintén hazai Puppetworks is jelentős szerepet vállalt a projektben; sőt, ők kapásból 15 percet csináltak (bár fogalmam sincs még, hogy melyik részt :) )
Köszi :D
Kicsit más
Real-time Graphics in Pixar Film Production
rwurl=https://vimeo.com/180966864
Sírtam
Egyszer-egyszer elvetődöm arra az OMV kútra amikor sokáig vagyok melóban, lehet látni dolgokat.
Mondjuk a legkomolyabb az volt, amikor pár hete "ebédelni" ugrottam be szombaton délután négykor, és felmentem a McDonalds emeletére. Aztán egyszercsak látom hogy egy kisebb csatahajó próbál leparkolni - hát egy veterán Rolls-Royce Phantom volt az :O
Thx az egész csapat nevében :)
Na akkor mától streamen a Kingsglaive...
Meg máshol is :P
Sing Street
A trailer elég jól összefoglalja:
https://www.youtube.com/watch?v=C_YqJ_aimkM
Teljesen jó szórakozás volt, pár visítva röhögős résszel. Aki egy kicsit is bírja a 80-as évek zenéjét, annak erősen ajánlott :)
Meg elég rövid is :P
Na erre én is nagyon kiváncsi vagyok, hogy mennyire állt össze az egész... A legutóbbi infóim szerint legalább 5-6 stúdió dolgozott a filmen:
- Square
- Image Engine (Chappie, District 9)
- Unit Image (For Honor és egyéb Ubi trailerek)
- Puppetworks (szintén hazai csapat!)
- Digic
- legalább 1 másik stúdió
Remélem nem kapok ki a következőkért nagyon...
Közvetlen kapcsolatunk csak a Square felé volt, velük ment az assetek cseréje, lookdev egyeztetése, illetve a saját fejlesztésű lények kidolgozása (az összes emberi karaktert tőlük kaptuk, viszont a monsztákat mi csináltuk a csatajelenethez; bár asszem legalább a Diamond Weapon szerepel még később is, más stúdiók szekijeiben).
Az együttműködés baromi jó volt, teljesen egyenrangú partnerként kezeltek, mindenre nyitottak voltak, kevés dologba szóltak bele. Amikor pedig kommentáltak, az először is végtelenül udvarias volt - de mégis nagyon határozott és pontos, nagyon precíz és képekkel illusztrálva.
Abba nem nagyon láttam bele, hogy a lighting+comp csapattal milyen volt a kommunikáció - a végső kinézet szempontjából ugye ez a legfontosabb. Mindenesetre itt is az volt az érzésem, hogy inkább a kölcsönös megértésre törekedtek, és nem ostorral akartak valahova terelni minket. Kifejezetten azt akarták, hogy legyen egy "Digices" karaktere a mi részünknek, a rendezéstől kezdve a kinézetig.
Szóval életre szóló élmény volt, toplistás ügyfél, toplistás projekt; annak ellenére, hogy - nyilván - nem volt egyszerű móka... :)
Utószinkron volt a főszereplők nagy része, tök más felvételekhez készült az animáció
Tudtommal a többi Digicesnek a CDPR/Digic állta a belépőt, szóval ez többé-kevésbé megoldható ;)