ZeneDrop

A Capcom játékaiban mindig volt egy kis egészséges pózörködés: a picit ciki, de mindig hibátlan hajjal – na meg a valósághű maximumnál is tökéletesebb mellekkel és fenekekkel – megáldott menőzés átitatja a kiadó teljes életművét, és én biztos vagyok venne, hogy sokan kifejezetten emiatt kedvelik a Street Fightert, a Resident Evilt vagy jelen dropunk tárgyát, a Devil May Cry-t. Van abban valami sajátos, ahogyan a Capcom japán szemüvegen keresztül akar reflektálni a nyugati popkultúra szemfényvesztésére, de pont a szemüveg miatt mindig túltolja a dolgot, és valahogy így lesz a végeredmény mégis jellegzetesen „japános”.
 
A tévhittel ellentétben nemcsak a grafikáról van itt szó, hanem a játékaik zenéjéről, hangeffektjeiről is: a Street Fighter harmadik és negyedik része nem lenne ugyanaz a technós dallamvilág nélkül, ahogyan a Resident Evilt is más érzés lenne elindítani úgy, hogy a Start gomb lenyomásakor nem olvassa fel egy keménykedős hang az aktuális epizód címét (most egy kicsit süsd lesz a szemedet, Resident Evil 7). A Devil May Cry még ezeken is túllő azzal, hogy az egyedfejlődésben utolsó franchise-ként egyesíti az előbbi fogásokat, zeneként meg valami egészen sokkoló műfajhibridet hoz be az egyenletbe, ahol akár egy számon belül is megférhet egymással a metál, a technó és a lebegős j-pop.

A 2013-as reboot, a DmC: Devil May Cry ezt egy kicsit tompítani és modernizálni szerette volna, így a szokásos őrület helyett műfajban a drum n' basst, a dubstepet és az aggrotechet, zeneszerzőnek pedig Noisiát és Combichristot választotta. A végeredmény elég badass lett (elég csak a Pull the Pin vagy a Devil's Dalliance című számokba belehallgatni), az egyedi íz viszont elveszett... ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám, fel lett áldozva a hallgathatóság oltárán.

A rajongóknak nem jött be dolog, ráadásul a DmC eladásai sem verdesték az égi kapukat, így a Devil May Cry 5-tel a Capcomnál ismét szippantottak egy csík kokaint, belenéztek a tükörbe, kihámozták, mit látnak benne a nyugati kultúrából... és valahogyan ötvözték a metálhangzást a német Brooklyn Bounce-szal. Beköszöntött a Devil Trigger, hölgyeim és uraim, sőt, még egy elég vad klip is készült hozzá:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=8k6GC5NtuAg
Érdekes módon a szám alkotóiként két amerikait, Casey Edwardsot (Wolfenstein: The Old Blood, The Division) és Ali Edwardsot (Killer Instinct 2013) üdvözölhetünk, a végeredmény mégis annyira capcomos, hogy tökéletesen sikerül visszahoznia a régi DMC-feelinget. Simán ott van a The Time Has Come vagy a Devil's Never Cry szintjén.

Természetesen ez már a fanok tetszését is elnyerte, szóval máris meg lehet belőle hallgatni Little V Mills zúzós kis metál remixét:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=pZJqWFXCDEg
Jó látni, hogy a Resident Evil 7 után a Capcom a DMC-vel is igyekszik visszanyerni saját identitását. Talán rájöttek arra, hogy egy japán cég a nemzetközi piacon is azzal tud sikeres lenni, ha „japános” dolgokat csinál?

ÁPDÉT: A mai naptól a létező összes digitális platformon beszerezhető az album (Spotify, Google Play, iTunes, Amazon, CD Baby).

A Rise of the Triad, a Duke Nukem 3D és a Shadow Warrior (1997) zeneszerzője, Lee Jackson hamarosan szólólemezzel jelentkezik. A Calibrations címre hallgató albumot blogján jelentette be a művész.
 

A BloodGDX source port megjelenése óta főnixként támadt fel a Blood című klasszikus FPS-t támogató közösség: sokan 20 év után most küzdötték át magukat először Caleb bosszúszomjas kalandján, a régi pályacsomagok és modok új verziókat kapnak, de fokozatosan kerülnek elő friss projectek is, amelyek hol a további játékidő, hol pedig a szebb külcsín reményében nyúlnak hozzá a Monolith mesterművéhez.

A szórásból természetesen nem maradhatnak ki a zenei kezdeményezések sem, friss és ropogós idei termékként pedig már itt is van egy dögös metálfeldolgozás a játék Infuscomus című trackjéhez Michael Markie-tól.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=4Qpg6iVqNWs

Aki annak idején végigküzdötte az eredeti Prince of Persiát, minden bizonnyal verejtékező homlokkal emlékszik vissza a játék néhány ikonikus hanghatására. A Herceg testét kettészelő guillotine-ok és a bekapott kardcsapások zajai nem éppen 5.1-es minőségben szóltak, de ennek ellenére, vagy talán pont emiatt könyörtelenül adták tudtunkra, hogy lehet elölről kezdeni a pályát.

Mai remixünk szerzője, Bitplex valahogyan meglátta a zeneiséget ezekben a puffanásokban és csörömpölésekben (egy kicsit őrült lehet szegény), így az 1989-es főcímzenét felhasználva csinált belőlük egy remek dubstep nótát. A szám címe Chomper (így hívják az angolajkú fanok a játék guillotine-jait), és egy poénos, térhatású klip is jár hozzá, amiből kiderül, milyen széles a herceg valójában.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=AZsZzKN8u1s

Az OverClockedRemix igazi kis csemegével készült a játékzenék kedvelőinek Halloween alkalmából: kiadtak egy remixalbumot a Raven Software klasszikus FPS-éhez, a Heretichez. Már önmagában a borító is mosolyt csal az ember arcára ezzel az aranyos élőhalott karmesterrel:
 
A Heretic Sinphony névre hallgató lemezt Thomas Nelson (Ghetto Lee Lewis) követte el, stílusát pedig leginkább az összefoglaló „elektronikus” jelzővel lehet illetni, mivel itt aztán mindenből felfedezni egy darabot a drum'n'basstől a trance-en át a technóig. Ami összetartja a hatszámos kakofóniát, az nem más, mint az eredeti zeneszerző, Kevin Schilder munkájához való kötődés: hiába a sok modern elem, Nelsonnak mégis sikerült különösen közel maradnia a Heretic hangzásához és dallamvilágához. Ettől az egésznek olyan hangulata lett, mintha éppen egy szellemjárta kastélyban diszkóznánk.

Alább csak egy szám hallgatható meg, innen vagy a borítóra kattintva viszont ingyen és bérmentve tölthető mind a hat track, akár FLAC formátumban is.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=pnM-JgVo4rQ

Augusztus 25-én igazán keserédes hírre ébredhettek a Half-Life hívei: Marc Laidlaw, a franchise történetét papírra vető írómágus kiadott egy homályos, de Half-Life-ismerők számára könnyen dekódolható fiktív levelet, amely a soha el nem készült Half-Life 2: Episode Three cselekményébe engedett bepillantást. A kezdeti szomorúság után a rajongók inspirációs forrásként tekintettek az irományra, majd gyorsan meg is indult az Unreal Engine 4 alá tervezett „rajongói Half-Life 3” fejlesztése. Az ilyen kezdeményezésekről persze sosem lehet tudni, hova futnak ki, főleg ilyen korai fázisban, Laidlaw viszont sok ember fülébe bogarat ültetett, így sorra kerülnek elő az érdekesebbnél érdekesebb fanmunkák.

Ezek közé sorolható Harry Callaghan legújabb szerzeménye is, az „Unofficial Half-Life 3 Soundtrack” névre hallgató, három számból álló összeállítás. Harry-ről annyit érdemes tudni, hogy igazi Valve ősfan, rajongását pedig gyakran fordítja kreatív célokra: YouTube-csatornája hemzseg a jobbnál jobb animációs kisfilmektől és zenéktől, de részt vett a Portal Stories: Mel című, kíváló Portal 2 mod fejlesztésében is (ő felelt a játék zenéjéért, az átvezető animációkért és Cave Johnson hangjáért is).

Mindenkinek jó szórakozást az elképzelt Half-Life 3 elképzelt soundtrackjéhez, igazán szép meló:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=5IEF9UKinqM
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=eHrd9-VJ_qo
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=cKPvVl4h_DU

Bizton ki merem jelenteni, hogy akinek eddigi játékos pályafutásából kimaradt a Castlevania-széria, az nemcsak a világ egyik legjobb platformergyűjteményétől, de egy igazán maradandó zenei élménytől is megfosztotta magát. A Belmont-klán kalandjait leginkább az különbözteti meg az ihletet a horror műfajából nyerő többi programtól, hogy egyáltalán nem megijeszteni, hanem épp ellenkezőleg: inkább feldobni szeretné a játékost. A fülünkben duruzsoló muzsika ennek megfelelően szinte mindig pörgős, dallamos, nem utolsósorban pedig hihetetlen hangulattal hívogat kalandba. Ha akarnám, csak az egyes Castlevania-epizódokkal hónapokig meg tudnám tölteni a rovatot, szóval kicsit rendhagyó módon most három remix is belefért a ZeneDropba.
 
A Bloody Tears című szám a Castlevania II: Simon's Quest óta képezi részét majdnem minden soundtracknek a frencsájzban (itt az egybevágott verzió az összes hivatalos változatából, röpke fél óra végighallgatni), de millió áthangszerelés és remix után is elnyűhetetlen darab. Friedrich Habetler kísérlete különösen jól sikerült; az eredeti koncepciótól ugyan nem kanyarodik el, de ennek a dalnak erre nincs is szüksége.
 
A Symphony of the Night alcímű epizód Wandering Ghosts névre hallgató trackje már 1997-ben is komoly mediterrán hatással bírt, devilbelmont MIDI-rimásztere viszont teljesen csúcsra pörgeti ezt az elemet. Flamenco!
 
A számomra legkedvesebb darabot a végére hagytam: még mindig Symphony of the Night, ezúttal azonban Lost Paintingnek hívják az alapanyagot. Palpable kiváló érzékkel ismerte fel, hogy a szám tökéletes kiindulópontként szolgálhat egy trance nótához, a Lost in a Nightmare-t viszont nem is ez teszi igazán különlegessé, hanem a gyönyörű dalszöveg.
 

A Syndicate 2012-es rebootja nem tartozik az EA és a Starbreeze (The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay, Brothers: A Tale of Two Sons) legdicsőségesebb pillanatai közé: a rajongói gyűlöletáradat kíséretében kiadott FPS Syndicate-játéknak borzalmas, de lövöldeként nézve is maximum erős közepes minősítésre érdemes. Meglehetősen furcsa hát, hogy pont egy ilyen cím kapcsán kell beszélnünk az utóbbi évek legnépszerűbb - és egyben leggyűlöltebb - dubstep előadójáról, Skrillexről.
 
Pedig a szintén 2012-es Bangarang bombasikere előtt a wubwub királyától még egyáltalán nem álltak távol a videojátékzenék, sőt, kifejezetten minőségi trackek is fűzödnek a nevéhez: a Mortal Kombat 9-hez mellékelt zenei albumom Reptile című száma egyértelműen messze kiemelkedik a tömegből, de a Syndicate-hez készített, műfaján belül abszolút kiváló remix még azt is simán übereli. Vigyázat, dropokban gazdag cucc!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=b2vhoxmRPAQ

A héten múlt 20 éves minden idők egyik legjobb valós idejű stratégiája, a Command & Conquer: Red Alert. A három epizódot is megért frencsájz leginkább négy ismertetőjegyével emelkedett ki a 90-es évek RTS-dömpingjéből: egyszerű, felhasználóbarát irányításával, akcióközpontúságával, a humort sosem nélkülöző átvezető videóival, nem utolsósorban pedig Frank Klepacki zseniális zenéjével. Az amerikai úriember rengeteget adott a videojáték-soundtrackek világának, a Red Alert küldetései alatt dübörgő anyag ugyanis egyike az első olyan alkotásoknak, amelyet külön árusított albumon is be lehetett szerezni a játék kiadójától (érdekes módon a Command & Conquer első része csak később részesült ebben a kiváltságban). Ahogyan sokakat, úgy engem is a Red Alert hatására kezdett el komolyabban érdekelni a VGM-szubkultúra, szóval ki tudja, talán a ZeneDrop sem létezne nélküle. :)

A legnagyobb sikert és ismertséget a játék főcímzenéje, a rockzenét elektronikával és katonás meneteléssel párosító Hell March érte el, annyira, hogy nincs is Red Alert-folytatás a szám valamilyen - természetesen kivétel nélkül Klepacki által komponált - verziója nélkül. Érdekesség, hogy a Hell March-ot eredetileg a Command & Conquer Covert Operations című kiegészítőjéhez készítette a mester (a Brotherhood of Nod frakciónak szánta), azonban a végleges verzió egyszerűen túl jól szólt ahhoz, hogy egy szimpla expanzióra kárhoztassák.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Ky56pHvyy-g
Az én kedvenc Red Alert-indulóm ugyan a harmadik részben hallható Hell March 3, de a nosztalgia érdekében azért az eredetit sem nélkülözzük.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=-b5X69vREAg

Égbekiáltó bűn, hogy a 2013 óta évente bővülő-fejlődő Killer Instinct reboot még nem szerepelt a rovatban: az első két évad zenei anyaga abszolút kiemelkedik a bunyós játékok palettájáról, és a harmadik etap most megjelent soundtrackje is teljesíti az előzmények által felállított toronymagas elvárásokat.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=yE5WclWqafwA lemez meghallgatása után roppantul megnyugtató volt konstatálnom az előző mondatban leírtakat, hiszen lehetett volna ez másként is: a Killer Instinct zenéjéért két évig és  kb. 18 karakterig felelős Mick Gordon ugyanis tavaly úgy döntött, hogy többi projectjének (pl. a nem is olyan régen megénekelt DOOM-nak) utat engedve kiszáll a buliból. A rajongók egy emberként rezzentek össze a hír hallatán, a Microsoft azonban szerencsére remek döntést hozott a pótlást illetően. A cég a Season 3 munkálatait látszólag biztosra menve már nem egy zeneszerzőre, hanem mindjárt kettőre, a játékok világába kívülről érkező, az elektronikus műfajokat metál és szimfonikus elemekkel vegyítő munkásságáról ismert Celldwellerre és egy biztos kezű iparosra, Atlas Plugra bízta... jó üzlet volt.

A Killer Instinct így megtartotta azt a valamennyire mainstream, mégis változatos és kreatív jellegét, amellyel Gordon olyan ügyesen sáfárkodott korábban, azonban Celldwelleréknek köszönhetően a harmadik évadra jóval nagyobb hangsúlyt kapott benne a fejét eddig csak hellyel-közzel felütő metálzene. A dance és a rapbetétek tehát ezúttal kimaradtak, helyettük viszont kaptunk egy frissnek ható, erős nyaki mozgásra ingerlő metállemezt. Kiváló anyag, nemcsak játékosoknak.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=i0bFl5Mu5gYAhogyan az nagyobb megjelenések esetén lenni szokott, a lemez Google Play-en, Spotify-on, iTunes-on és Amazonon is elérhető.