Jelenlegi hely

Killer Instinct

ZeneDrop: A Killer Instinct harmadjára már teljesen metál

Fórum:

Égbekiáltó bűn, hogy a 2013 óta évente bővülő-fejlődő Killer Instinct reboot még nem szerepelt a rovatban: az első két évad zenei anyaga abszolút kiemelkedik a bunyós játékok palettájáról, és a harmadik etap most megjelent soundtrackje is teljesíti az előzmények által felállított toronymagas elvárásokat.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=yE5WclWqafwA lemez meghallgatása után roppantul megnyugtató volt konstatálnom az előző mondatban leírtakat, hiszen lehetett volna ez másként is: a Killer Instinct zenéjéért két évig és  kb. 18 karakterig felelős Mick Gordon ugyanis tavaly úgy döntött, hogy többi projectjének (pl. a nem is olyan régen megénekelt DOOM-nak) utat engedve kiszáll a buliból. A rajongók egy emberként rezzentek össze a hír hallatán, a Microsoft azonban szerencsére remek döntést hozott a pótlást illetően. A cég a Season 3 munkálatait látszólag biztosra menve már nem egy zeneszerzőre, hanem mindjárt kettőre, a játékok világába kívülről érkező, az elektronikus műfajokat metál és szimfonikus elemekkel vegyítő munkásságáról ismert Celldwellerre és egy biztos kezű iparosra, Atlas Plugra bízta... jó üzlet volt.

A Killer Instinct így megtartotta azt a valamennyire mainstream, mégis változatos és kreatív jellegét, amellyel Gordon olyan ügyesen sáfárkodott korábban, azonban Celldwelleréknek köszönhetően a harmadik évadra jóval nagyobb hangsúlyt kapott benne a fejét eddig csak hellyel-közzel felütő metálzene. A dance és a rapbetétek tehát ezúttal kimaradtak, helyettük viszont kaptunk egy frissnek ható, erős nyaki mozgásra ingerlő metállemezt. Kiváló anyag, nemcsak játékosoknak.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=i0bFl5Mu5gYAhogyan az nagyobb megjelenések esetén lenni szokott, a lemez Google Play-en, Spotify-on, iTunes-on és Amazonon is elérhető.

Hírek a verekedős játékok világából I.

Fórum:


Killer Instinct-képregényen dolgozik a Dynamite Entertainment! A 2017. végén induló széria az Xbox One-ra és PC-re megjelent reboot karaktereit és világát veszi alapul, remélhetőleg szépen kibővítve ezen elemeket. Különösen jó hír ez a KI-lore kedvelőinek, hiszen bár a játék rendelkezik sztori móddal, igazán kidolgozott történetet nem találni benne. A részletekről a ma startoló New York-i Comic Conon beszél majd a kiadó.

A Killer Instinct egyébkényt a 90-es években már kapott egy képregényadaptációt, de ezt a füzetek gyenge minősége miatt még a keményvonalas rajongók is feledni szeretnék.
 

Free-to-play üzleti modellre váltott a PC-s Dead or Alive 5. A Core Fighters nevezetű csomag ingyenesen és időlimit nélkül nyüstölhető, fícsöreit tekintve azonban egy erősen lecsupaszított játékot tartalmaz: a sztori mód kivételével az egyjátékos és a multiplayer opció is elérhető, viszont mindössze négy karakterrel játszhatunk. Szép próbálkozás ez a Dead or Alive 5 népszerűsítésére a Tecmótól... már csak a PC verzió hiányosságait kellene pótolni a konzolon elérhető extrákkal (a free-to-play Core Fighters is konzolon ütötte fel a fejét először, szóval a remény hal meg utoljára).
 

Október 4-én végre Steamen is elérhetővé vált a Mortal Kombat XL. Az enyhén szólva is kalandos életű PC-port komoly technikai változásokon esett át: a rollback alapú netkódnak köszönhetően kisimultak az online mód ráncai, rengeteg korábbi hiba kijavítása mellett pedig jobb minőségű árnyékokat is készített a játékhoz a Q-LOC csapata. Tartalmi változások terén a Pit nevű pályával együtt elérhetővé vált a Kombat Pack 2 négy új bunyósa.

Killer Instinct Season 3 LÖNCSTRÉLER®

Fórum:

Kloffolós metállal és infótengerrel törekszik vásárlócsalogatásra a Killer Instinct Season 3 megjelenését promótáló előzetes. Bemutatkozik a bunyót egy kis területfoglalós stratégiával ötvöző új szóló játékmód, a Shadow Lords, de felbukkan az áprilisban és májusban érkező két karakter, Mira és Gargos is.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=6oezNzZ_V1o
PC-s és Xbox One-os debüt ma, a játékról további információt pedig itt vagy a REWiRED Killer Instinct topikjában találtok.
 

Még mindig Microsoft: Március 29-én startol a Killer Instinct Season 3

Fórum:

A bunyós játékok szerelmeseinek igazán szép ez az év: a Street Fighter V kicsit félkészen ugyan, de már itt van, a Killer Instinct harmadik évada pedig március 29-én startol Windows 10-en és Xbox One-on. Részletek a folytatásban!
 

A Season 3-mal kapcsolatos felfokozott várakozás elsősorban annak köszönhető, hogy ez jelenti a Killer Instinct széria PC-s debütálását. A portot az eredeti konzolos változat és a Divekick fejlesztője, az Iron Galaxy hegeszti, szóval valószínűleg nem lesz gond... mondanám, ha nem lennének részben ők is felelősek a tavalyi Arkham Knight armageddonért. Srácok, ezt most lehetőleg ne szúrjátok el, oké?

Szerencsére a gépigény meglehetősen barátinak mondható:
 

A jó teljesítmény és a szép grafika fontos, de a Killer Instinct igazi fegyvertényét a crossplatform támogatás és az üzleti modell jelenti. A crossplatform jellemző az Xbox One és a PC verzió közötti teljes átjárhatóságot jelenti: a játékosbázis közös, így a PC-sek és a konzolosok végre kibunyózhatják magukból sérelmeiket, sőt, a játék bezsákolásával mindkét verziót megkapod, a felhasználói fiókod pedig automatikusan szinkronban van a platformokon. A minőségi port igazán alapkövetelmény, hiszen a free-to-play modell megmarad PC-n is: egy karakter mindig ingyenes (rotáció dönti el, hogy éppen melyik), így alaposan kipróbálható a játék vásárlás előtt.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=hrYhCBh7snA
A harmadik évad egyébként egy rakás új karaktert és teljes balanszcserét hoz majd magával, szóval mindenképpen érdekes bunyóknak nézünk elébe. A klasszikus Killer Instinct bunyósai közül egyelőre Kim Wu – tréler fent – és Tusk tér vissza biztosan, a vendégek között pedig a Halo Arbiterét – tréler lent – és a NES-klasszikus Battletoads Rashét üdvözölhetjük.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=sgJvFQHw-1w
FIGHT ON!

Forrás: Hivatalos oldal

FRISSÜLT: Killer Instinct PC verzió? BEJELENTVE!!! + Season 2 lezárás

Fórum:

Váratlan bombát robbantott Phil Spencer, a Microsoft Xbox divíziójának fejese az E3 PC Gaming Show-ján: a Windows 10 megjelenését követően PC-n is tiszteletét teszi a c-c-c-combo breakerek koronázatlan királya, a Killer Instinct című bunyós játék.

A Windows 10 egyik nagy újítása a PC és az Xbox One közötti crossplay lehetősége, amely funkcióval természetesen a Killer Instinct is rendelkezik majd: a PC-k és konzolok háborúja ilyen formában végre virtuális csatateret kap, ahol az utálkozók vígan bucira verhetik egymást. :) Nagyon érdekes lesz látni, hogyan muzsikál majd az online játék a két platform között, ugyanis a KI Xboxos netkódja a piac egyik legjobbja. A minőségeséstől úgy tűnik PC-n sem kell félnünk, a portot ugyanis a játék fejlesztőstúdiója, az Iron Galaxy saját kezűleg készíti el. Megjelenési dátum még nincs, de nyugodtan lehet őszre saccolni.

Azt hiszem, a verekedős játékok rajongói nevében mondhatom: rohadtul köszönjük, Microsoft! Tessék hangolódni a gyilkos ösztönre ezzel a badass nótával:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7wHVXaQRuFU

ÁPDÉT: Kellemes adalék, hogy a játék Windowson is a free-to-play üzleti modellt viszi tovább, az Xbox és PC platformok között pedig teljes lesz az átjárás, így a konzolon vásárolt tartalom PC-n is elérhetővé válik és fordítva.

MEGINT ÁPDÉT: Beesett egy tréler a KI második évadának fináléjához:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=kECFQz4tc8s
Szép összegzés ez az elmúlt év során kiadott tartalmakhoz, de a legfontosabb, hogy végre valahára elkészült a sztori mód, ami Xboxon már tölthető is. Harmadik évad, MS? 

Forrás: Polygon, Twitter

Killer Instinct: Cinder!

Fórum:

Lassan második szezonjának végéhez érkezik a Microsoft és az Iron Galaxy free-to-play modellen alapuló verekedős játéka, a Killer Instinct. A játék sikere, ezzel együtt pedig a harmadik évad megvalósulása is nagyon kérdéses, de a fejlesztők most egy újabb klasszikus KI karakter, Cinder felélesztésével próbálják javítani a teljesítményt. Íme a tréler, aminek a végén kapunk egy kis ízelítőt a soron következő Ariaból is:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=D2KpYlEfYdQ

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!