Hozzászólások
Elsődleges fülek
ömm. linket direkt nem raktál a hírbe? használjunk google-t? :)
szerk: nos. konzol híján előző részekről se hallottam, de kickstarter-re ránézve ez se fog érdekelni, nem az én játékom.
ömm. ugyanazt a H6-ot próbáltuk? jó ötletek, de ettől még a kivitelezés szar volt. a skill-ek 3/4-e totál fölösleges volt, max 1-2 irányba volt érdemes menni, minden hős ugyanolyan volt, rettentően unalmas játékmenet született belőle.
kiegészítők, későbbi patch-ek lehet javítottak ezen, de mivel ostoba módon előrendeltem a coll's edition-t, így rohadt nagy csalódás volt. próbáltam megszeretni, de nem igazán sikerült, aztán a csodás ubi online rendszere el is cseszte a campaign haladásomat, először csak 1-2 órát szúrt el, majd utoljára sacc/kb 5-10 óra játékom semmivé lett, azóta a közelébe se mentem. (és nem, nem heroes 3-at vártam el. nekem a 4-es rész is tetszett speciel, tök jó ötletek voltak abban is, kár hogy nem volt idejük rendesen befejezni)
King's Bounty sorozat sajnos nem nyerte el a tetszésemet, random nagyon ki tudott cseszni az emberrel, nem szeretem, ha egy 20 órával korábbi hiba / rossz döntés vagy akár csak pechesen kapott lénylehetőségek miatt esélyem sincs befejezni egy játékot.
+1, mintha hollywoodi marhaságot olvasnék...
Hónapokba telik, mire a nyers képek mind megérkeznek.
Nekem valami 26 nap rémlik egy nagyobb felbontású kép átküldéséről. Az meg borzasztóan sok.
Inkább arra gondoltam, hogy nőj fel, de felőlem azt csinálsz, amit akarsz :D
Nyíltan kimondhattad volna, hogy húzzak a francba, nem kell az előjáték. :)
Amúgy azt tudtad, hogy a Rewired szervereiben is samsung ramok vannak?
A 3D grafika nem is zavarna az uj reszekben, de ugy fest az Ubi nem is probalkozik friss vert vinni a dolgokba, hanem csak probalja legalabb a 3. szintjet elerni valahogyan es majmolni a reg lefektetett dolgokat.
Sajnos itt most meg kell védenem őket: nem tudnak mást csinálni, ha eltérnek a H3 által bevezetett rendszertől, mindig csak a mocskolódást kapják a fanoktól. Volt pl. bármi baj a hatodik rész játékrendszerével? A világon semmi, inkább a technikai oldalon volt bénácska a játék, ehelyett kommentek ezreit lehetett olvasni lebutításról, a széria megerőszakolásáról stb. Akartak újítani, jól is csinálták, de nem vette be a nép gyomra, így a H7 ismét a harmadik rész újrázása lesz úgy, hogy a H5: Tribes of the East szvsz teljesen kimaxolta azt a vonalat, a Nival a frencsájz abszolút legjobb részét tette le az asztalra azon a vonalon.
Nem véletlenül van ennek a hetedik résznek annyira H6 szaga: az Ubi elfordult az előző rész rendszerétől és minden bizonnyal egy eredetileg tervezett H6 kiegészítőből csinálnak most teljes játékot. A fanok meg megeszik, amit főztek maguknak, reméljük, ízleni fog.
A kettőt mondjuk nem igazán lehet összevetni. Jut eszembe: be kéne már fejeznem a The Legend-et, tavaly már majdnem megvolt, csak legyőzött a sereg mikromenedzsmentjének borzalmas unalmassága.
Dumaszínházba 4-5K egy beugró - ugyan SoCal nem egy Szilícium-völgy árszinvonal, 15-27K nem tűnik vészesen drágának egy ilyen előadásért San Diegoban.
Nem rossz, fullosan Bowie hatása van, akár lehetne egy Labyrint-szerű Torment bábfilm 80as évekbeni zenéje :)
Honnan tudod, hogy ninja nem Hillary?
Filmes bónusz szintén Gavintől:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=5YtGaba6rR4
WITNESS!
Hatalmas könnyítés lenne, szóval big thx!
nyilván ez is egy lehetőség, ahogy azt sem zárhatjuk ki, hogy te leszel az első amerikai elnöknő.
Kegyetlen! Fingom nincs mirol fog szolni de ez egy vizualis alom o.o
Ne is probald megerteni. :D szegeny ha tudna mennyi mindennek van koze a samsungnak... Meg ha nincs is rairva. Sotet vilagban elunk! :(
Még jó, márkahűség rlz. :D Majd keresek valami mást. :)
Uram ég... Így gyűlölni egy céget meg mindent amihez hozzáér. Komolyan képes vagy eldobni egy jó toolt, csak mert van egy külön megállapodásuk a samsunggal? :D
Vagy Edgar Wrightot azért baszták ki, mert évek alatt csak egy ígéretesnek tűnő, inkoherens valamit sikerült összehoznia, aztán mikor élesedett a projekt, akkor már csak foltozgatásra volt ideje az új írónak.
Techpriest írta:
Úgy várom, mint a messiást!
Majd jól pofára esel... :-)
Úgy várom, mint a messiást!
Ezek szerint már működik Androidon? Nekem csak a bejelentkezésig jutott el, mikor utoljára néztem. :D Nem mintha újra tolni akarnám, kell az a napi 30 perc másra.
Jól van, remélhetően a fekvenyomásban hanukáig sikerül áttörni a 110-es határt. Az már igen nagy teljesítmény lenne a te súlyod mellett.
a sima váltott kezes, kézisúlyzós bicepsz gyakorlattól is brutálisan beállnak a karjaim, tehát még messze kezdő szakaszban vagyok és szerintem elég hatásos is már ez a kevés is
Nem lehetséges, hogy a volumentől esel szét? Hány ismétlés megy?
Az a gondom ezzel a fajta bicepsszel, hogy az ember akaratlanul is lendületből kezd el dolgozni, és ha nem ül, a törzs lengése is fokozottan bekapcsolódik. Nem túl jól izoláló gyakorlat.
A bicepszénél a különösen lassú végrehajtás hozhat szerintem eredményt - a súly indítása és az alsó pontba való visszatérése között minimálisan három, de inkább négy másodperc teljen el úgy, hogy a fenti részben egy másodpercig ráfeszít az ember - különösen a bukás előtti ismétléskor.
Ha váltott karral csépelsz, óhatatlanul is nem figyelsz eléggé a negatív szakaszokra. Ezt a módszert akkor már scott padon tudnám elképzelni.
Én most már azért tolom ezt a brutál bicepsz edzést, mert ezzel sikerül csak nőnöm mondjuk évi egy centit, de a nagyját úgy szedtem előtte össze, hogy szépen, megfogtam jobb kézre a súlyt, amit max 8* tudtam felemelni, a könyökömet nekitámasztottam a berogyasztott térdemnek, és toltam neki szép lassan. Majd jött a bal kar, majd más gyakorlat pihinek, és megint nekimentem, csak 5-7%-al kisebb súllyal, amíg el nem jutottam 60%-ig a kiinduló súlyhoz képest. Később már támasztani sem kell a könyököt, ha sikerül a levegőben mozdulatlanul tartani.
Mindenesetre köszi a posztot, megcsináltam, kaptam három packot - meg a fura kártyahátat - és hát naná, hogy az egyikben egy legendary volt :DD
Ezt se tudtam, eddig Dropbox-ot használtam, de akkor innentől annak is annyi. Kösz az infót. :D
Rühellem a samsungot, az a nagy helyzet, agresszívabbnak gondolom őket, mint az apple. Én meg zsigerből ódzkodom mindentől, ami folyton a képembe dörgöli a saját cuccait. De mindennel így vagyok, pl. mozifilmeknél most ezzel a minyonos lóf*sszal. Akárhol meglátom, már lapozok is, zárom be, kapcsolom ki, azonnal.
Miert szanalmas? Miert taszit ettol vissza a Samsung markanev meg jobban? A blizzardnak promo es nem hiszem, hogy ez vasarlasi ok lenne barkinek ami a samsung s6 fele sodorja. Ezek szerint a Dropboxot is utalod amiert 50gb tarhelyet adnak samsung keszulekekhez?
Inspired by true events, THE REVENANT is an immersive and visceral cinematic experience capturing one man’s epic adventure of survival and the extraordinary power of the human spirit. In an expedition of the uncharted American wilderness, legendary explorer Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) is brutally attacked by a bear and left for dead by members of his own hunting team. In a quest to survive, Glass endures unimaginable grief as well as the betrayal of his confidant John Fitzgerald (Tom Hardy). Guided by sheer will and the love of his family, Glass must navigate a vicious winter in a relentless pursuit to live and find redemption. THE REVENANT is directed and co-written by renowned filmmaker, Academy Award® winner Alejandro G. Iñárritu (Birdman, Babel).
http://www.foxmovies.com/movies/the-revenant