Hozzászólások

2023.08.31 - 12:57,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Fallout 4 fin (kivéve a DLC-k nagyját)

Összességében nagyon tetszett, de belátom, ennek oka lehet az is, hogy alacsony elvárásokkal vágtam neki. Ettől függetlenül abszolút jobb Fallout-játéknak tartom a F3-nál több okból is.

Az előző kommentben már említettem, hogy a világ itt nekem jobban passzol a Black Isle-játékokhoz és a New Vegashoz. Ehhez pluszban annyit, hogy a játék kb. minden téren megpróbálja egy kicsit összhangba hozni a Bethesda és a Black Isle világát, ami a narratív dolgokat illeti, szóval nemcsak maga a világ lett egy kicsit normalizálva, de a frakciók és a sztori is.

Na, de tényleg: átvették a New Vegasból a frakciók közötti ugrálást. Mint ahogyan ott, a fősztori végét itt is az teszi ki, hogy az ember megpróbálja a neki megfelelőnek tűnő frakciót támogatni. Amit nem vettek át, az a lehetőségek sokszínűsége, tehát itt van 4 fix befejezés egy kis variációval és annyi.

Én pl. úgy okoskodtam, hogy a legtöbb értelme a Railroad nevű synth-felszabadító társaságnak van, viszont a főellenfél Institute nélkül nincsenek synthek, szóval valami kompromisszum kéne a kettő között a "fajfenntartás" érdekében. Na, ilyen befejezést nem írtak a Bethesdánál, mindenképpen el kell pusztítani az Institute-ot, ha a Railroadot választod. Hogy hogyan fognak fennmaradni ezek az androidok a sok lemészárolt tudós nélkül? Kettőt és könnyebbet.

Maguk a frakciók amúgy érdekesek és itt is tetten lehet érni a "normalizációt". Pl. a Brotherhood of Steel itt tulajdonképpen az "igazi" BoS-ként jelenik meg. A F3-ban lévő BoS és az ott fekete-vörös páncélban járó outcastok újraegyesültek az eltelt 10 év alatt, így ismét beképzelt izolacionista seggfejek lettek. Eleve háborúzni jönnek azért, hogy leverjék a technológiát szerintük felelőtlenül használó Institute-ot, szóval totál megvan ez a "csak mi tudjuk jól, álljatok félre, primitívek" feeling.

A baj csak az velük, hogy sajnos idióták is. Egyrészt 20 éves az elderjük a F3-ban még gyerekként a Citadelben rohangáló Maxson-leszármazott képében... elég ciki. A főhadiszállásuk egy Fallout Tacticsből átemelt zeppelinen van, pedig a Hindenburg óta tudjuk, hogy ennél rosszabb ötlet nincs a világon. Arról meg ne is beszéljünk, mekkora Enclave-i idiotizmus még 210 évvel a bombák után is utálni mindent, ami nem teljesen ember (ghoul, szupermutáns, synth stb.). Nagyon örültem annak, hogy totálisan ki lehet irtani őket a fősztoriban, szóval az én végigjátszásom végére a Brotherhoodból egyedül Maxson páncélozott kabátja maradt meg a szekrényemben, a zeppelint pedig elérte a zeppelinvégzet.

Az Institute, mint új frakció sajnos ötleteket illetően nem valami új, ők is durván izolacionisták pl., de arra nagyon jók, hogy érzékeltessék a bombák óta eltelt 210 évet. Végül is a Fallout világában teljesen elképzelhető az, hogy két évszázad alatt egy külvilágtól elszeparált tudóscsoport androidokat fejlesszen ki, és az elsőre nevetséges "kicseréljük az embereket robotokra" plot is értelmet nyer a végére.

Sőt, ha már 210 év, akkor a Bethesda most tök jól megindokolja az Institute-tal azt is, hogy miért nincs ennyi idő után a Commonwealthben valamiféle kormány vagy uralkodó erő, mint amilyen az NCR volt a nyugati parton.

Ja és a korábbi posztban előítéletes voltam a szupermutánsokat illetően: akad okos szupermutáns a játékban és összességében is egy kicsit értelmesebbek lettek, csak a játék nem kommunikálja ezt valami jól. Nehéz elszakadni az orkoktól a Bethesdánál, de itt majdnem összejött.

Szerencsére a társak terén is sikerült lenyúlni a New Vegast, csak rosszabb eredménnyel. Sok van belőlük, elég változatos a repertoár és jól is lettek megírva, akadnak speciális képességeik, sokuknál van dedikált küldetés is, nagyon sokszor szólnak hozzá random párbeszédekhez, alapból kurva jó lenne ez a része a játéknak... ha nem rontották volna el nagyon sok helyen. :D

Pl. eleve nonszensz az, hogy csak egy darab társad lehet. Még a F3 is tudta azt, hogy legalább a kutyát megtarthattad, ha felvettél mást, de itt még azt sem lehet. Emellett az AI-jük elképesztően szar és primitív, a játéknak néha teleportálgatnia kell őket még ahhoz is, hogy egyáltalán követni tudják a játékost. Harc közben teljes idióták és általában eléd állnak, amikor célozni szeretnél, bár ha adsz nekik valami jó fegyvert és lőszert, akkor azért viszonylag eredményesek tudnak lenni.

Nagyon gáz az a rendszer is, ami szerint a játék eldönti, hogy a társad hogyan érez irántad. Pl. van, aki jobban bír minden egyes feltört zár után, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy feltörsz ~20 zárat, mire a társad a semmiből kiönti neked a lelkét és esetleg megnyit egy küldetést is. Ugyanígy Paladin Danse pl. szereti azt, ha power armort használsz, szóval ha sokat vagy power armorban, kurva jó barátok lesztek.

Borzasztó mesterkélt az egész sajnos, egyedül egy karakternél, a szupermutáns Strongnál éreztem azt, hogy valamit hozzáad a játékhoz. Strong hangosan utálkozik minden egyes alkalommal, ha bármilyen "intelligens" dolgot csinálsz (hackelés, zárfeltörés), de diszlájkot ér a power armor használata is ("Human look like robot"). Sajnos így is imádni fog, mert gyilkolni nagyon szeret, de ez legalább vicces volt.

Abszolút pozitívumként viszont ott a power armor, ami baromi feelinges lett ebben a részben. A játék nagyon hatásosan érzékelteti a cucc súlyát, bizonyos dolgok pedig máshogyan működnek a használata közben. Pl. nincs fall damage, helyette bármilyen magasságból lezuhanva csak csinálsz egy "superhero landinget", ami minimálisan még sebzi is a körülötted állókat. Úszás sincs power armorban, levegőt viszont nyilván kapsz benne, szóval a folyómeder alján kell átsétálnod úszás helyett.

Ja és van jetpack, amivel remekül lehet marhulni, Goodneighborbe pl. simán be lehet vele airdroppolni a játék egyik magas épületéről:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=sNbb4qxg8vY
Ha már marhulás, akkor meg kell említeni azt is, hogy a F4-ben elég sok olyan "kúl" dolog van, amire az ember számít egy 3D-s Falloutban, a 3 és az NV viszont egyszerűen nem tudta hozni őket az engine miatt. Ilyen az előző kommentemben felhozott vertikalitás is, de pl. a Brotherhood oldalán játszva kapsz jelzőfényt, amivel vertibirdöt lehet hívni a térkép bármely pontjára, hogy aztán minigunozhass a levegőből, amíg elvisz oda, ahová kéred. Szóval itt végre megvan a lehetőség arra a kicsit GTA-s / sandboxos ökörködésre, ami a korábbi 3D-s részekből hiányzott. Már csak egy autó kéne a teljes örömhöz.

Sok a jó quest is, sőt, a fősztori is nagyon jó most. Tulajdonképpen még ki is szúrtam magammal, mert túl sokáig hanyagoltam a fősztorit. Azt hittem, hogy a 3-hoz hasonlóan a 4 is olyan, hogy a főtörténet valami kis rövid izé, ami alig használja a térképet, szóval kb. a térképt 2/3-át felderítettem, mire visszatértem rá... hogy aztán mehessek vissza jó sok helyre, ahová a main quest egyébként is elvitt volna.

Két nagy hátrány van viszont, ami egy kicsit rányomja a bélyegét a questekre és a világra is: a randomgenerált küldetések és a settlementezés. A random questek miatt a játék kb. úgy néz ki, hogy találsz egy questvonalat, elkezded megcsinálni, tök jó, aztán egy idő után eléred a randomgenerált izéket és szomorúan elkullgosz más elfoglaltság után nézni. Emiatt bizonyos feladatoknak konkrétan nincs végük, így történeti lezárásuk sem, az egész csak kontent a kontentgyárban, hogy a kontentre éhező kontentjátékosnak legyen kontent addig, amíg meg nem unja a végtelen kontentot.

A settlementekkel meg az a baj, hogy túl sok van belőlük. Amíg a F3 (igen, pozitív példa lesz itt a F3) bedobott ilyen kis hülyeségeket, hogy Republic of Dave vagy Oasis, addig a F4 odarak egy viskót, mellette kapál két ember, adnak valami küldetést, hogy izé "a 600 kilométerre lévő milelurkök lopják a krumplit" és ennyi. És persze tök jó az a 30 perc, amíg a borzalmas kezelőfelület miatt meg nem unod a táborépítgetést meg azért akadnak még így is érdekesebb helyek meglepő küldetésekkel, de érezhetően kevesebb van belőlük.

Az "RPG-rendszert" sem tudtam megszeretni, bármilyen pozitív szemszögből is próbáltam ránézni. Annyi az egész, hogy ha lépsz egy szintet, akkor kapsz egy pontot, amit elkölthetsz egy SPECIAL jellemző növelésére vagy egy perkre. Az eredeti F1-2 rendszer egyszerűsítését abszolút támogatnám, a F3-mal is csak annyi volt a bajom, hogy túl könnyű volt SPECIAL értéket növelni benne, így nem kellett együtt élned a hiányosságaiddal. Ezt leszámítva tényleg nincs szükség pl. Outdoorsman skillre meg 100 fölötti értékekre a skillekből, fölösleges túlbonyolítás.

Na de ez az unalmas izé, hogy ott egy táblázat, kapsz egy pontot és akkor költsd el valamire a táblázatban? Azért a Falloutban mindig élmény, egy esemény volt szintet lépni, mert minden egyes szinttel viszonylag sok dolgot lehetett befolyásolni. Itt ezt azzal próbálták "megoldani", hogy jóval gyakrabban dobálja rád a szinteket a játék (még 1-es induló intelligenciával is), de ettől ha lehet, még jelentéktelenebbnek érződik az egész. Gyakran el is felejtettem, hogy szintet léptem.

Párbeszédrendszer? Borzasztó és nem azért, mert csak 4 opciód van, hanem azért, mert mindig ugyanaz a 4 opciód van. :D Ezek a következők:
- Kérdés
- Egyetértés
- Elutasítás
- Szarkasztikus egyetértés.

??? Ennyi? Ennyi. Nem vágom, hogyan lehet párbeszédrendszert ennyire elrontani egy szerepjátékban. És kár érte, mert egyébként nincsen rosszul megírva a játék. Nem olyan szárazak és érzelemmentesek a párbeszédek, mint a 3-ban voltak, hanem maga a párbeszédrendszer teszi merevvé azokat.

Ami tényleg rosszul van megírva, az az intro és az outro. Wow, itt aztán valakinek nagyon bejött az a mondat, hogy "war, war never changes", mert megpróbálta beleírni mindenhova. Alapvetően két semmitmondó videó... igen, a befejezés is, döntéseid következményeit magyarázó betét meg nincs.

A játék végére így azért sikerült megértenem azt is, hogy miért a F4 volt a Bethesda fekete báránya egészen addig, amíg a F76 alul nem múlta. Rengeteg dolgot csinál meglepően remekül, miközben alap dolgokat ront el csúnyán, ezeket pedig akkor is nehéz lenyelni, ha tudod, hogy sosem lesz már olyan a Fallout, mint amilyen a 90-es években volt. Világépítésben, történetben és nem random questekben viszont sokkal-sokkal jobb a 3-nál és a NV mellett sem kell szégyenkeznie szerintem.

2023.08.31 - 12:30,cs Általános csevejfarm Tőzsde ugrás a hozzászólásra

OTP-nél van pl tőkegarantált befektetési alap, az már az első hónap alatt hozott olyan 1,33%-ot nekem.

2023.08.31 - 11:46,cs Általános csevejfarm Tőzsde ugrás a hozzászólásra

Most nincs benne. Az a kérdés, hogy a most megkeresett pénzemet mibe tegyem. Egyrészt nem tudom, fog-e csökkenni a hozama, másrészt az első 3 hétben kvázi nem kamatozik semmit, szóval meg kell fontolni a matekot.

2023.08.31 - 11:45,cs Általános csevejfarm Tőzsde ugrás a hozzászólásra

Szerintem igen. De nekem a bank 0% kamatot ad lekotesre, értékpapír szamlam nincs, a rövidtávú pénzeket igy ebbe teszem.

Ha nalad az az alap rugalmas futamidejű ,tőke es hozamgarantalt akkor jobban megéri.

2023.08.31 - 11:44,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

https://stackoverflow.com/a/56043694
lehet hogy régi statisztikákról van szó meg egyéb dolgokba is bele lehet kötni de 1bug/1000 sor kód az a saját tapasztalataim alapján... mondjuk úgy hogy nem tippelnék én sem kevesebbet :D
úgyhogy egy BG3 méretű projekt esetén de még sokkal kisebbnél is gyakorlatilag irreális a bugmentesség.
az persze nagyon nem mindegy hogy milyen bugok vannak.
Pl:
Factorio minor issues - We are aware of them, but they have low priority.
https://test.forums.factorio.com/viewforum.php?f=48
és 500 óra játékkal mégsem nagyon emlékszek factorio bugra.
mindeközben a Skyrimban 100 óra alatt annyi broken quest volt már a logomban hogy inkább abbahagytam.

2023.08.31 - 11:41,cs Általános csevejfarm Tőzsde ugrás a hozzászólásra

Hagyd az Erstés befektetési alapban?

2023.08.31 - 11:36,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Milyen szép kis kulipintyója van. Megnézném.

2023.08.31 - 11:33,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Határozzuk meg a nyugger fogalmát, mert ebbe ov is beleesik, ha úgy vesszük.

2023.08.31 - 11:31,cs Általános csevejfarm Tőzsde ugrás a hozzászólásra

Erre milyen kondíciók vannak, hogy jobban megéri, mint a bankos? Nincs kamat- meg illetékadó, tehát spórolni lehet vele kb 30%-ot?

2023.08.31 - 11:27,cs Általános csevejfarm Tőzsde ugrás a hozzászólásra

Dkj 9%
En ebbe tolom az 1-2-3 honap mulva befizetendő adomat.

2023.08.31 - 11:26,cs Általános csevejfarm Tőzsde ugrás a hozzászólásra

Le kellene kötnöm a pénzemet kb 9 hónapra kockázatmentesen. Eddig Erstén toltam az Alapok Alapjával. Ez az elmúlt évben 15,6%-ot hozott - mínusz az adók. Persze nem tudom még, hogy jövőre mennyit csökken a hozama. A lényeg, hogy május végén ki kellene vennem.

Tudnátok javasolni?

2023.08.31 - 11:11,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Ti állandóan azt követelitek, hogy nyuggerek ne vezethessenek autót, bezzeg országot (atomhatalmat) hagyjátok őket vezetni...

2023.08.31 - 10:49,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

aki rendszeresen nem tudja hol van / elalszik / nem tud válaszolni

ez szerintem részben marketinges trükk, amivel hülyítik az embereket. amúgy meg ha igaz is, ettől még lehet jó és BÖLCS vezető valaki. lehet hogy kicsit autista, ami megintcsak nem feltétlen negatívum. arról nem is beszélve, hogy nem egyszemélyi vezető, hanem csapat van mögötte. ebben különbözik az ilyen orbándisznótól meg trumpdisznótól... (mondjuk orbán nem jó példa erre, orbán nem dönt semmiről, a papok sugallják bele hogy mit kell csinálnia, amiről ő úgy hiszi, hogy ő döntötte el)

2023.08.31 - 10:38,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Az a baj, hogy csak alsó korhatár van pl az elnöki posztra

2023.08.31 - 09:19,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

A színfalak mögött. Ha nem látjuk, akkor nem is létezik...
rwurl=https://youtu.be/w_O_lRBqS18?si=gxebTiQzgiGExoIJ

2023.08.31 - 09:12,cs Technika HQ Technikai hírek ugrás a hozzászólásra

Na ez aztán az elkötelezettség :D
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=PUeZQ3pky-w

2023.08.31 - 09:10,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Nekem biden gyanus, hogy xiaomi robot, pont ugy mozog mint a robot porszívóm.

2023.08.31 - 09:05,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Szerintem se elvárható egy ilyen komplexitású játéktól, hogy tökéletesen bugmentes legyen. Ezt még jóval kevésbé komplex játékoknál sem tudják megugrani ennél jóval nagyobb fejlesztőcsapatok. Viszont ahogy hallom így is sokkal jobb állapotban jelent meg, mint az AAA cuccok többsége mostanság.

Gondolom én, hogy egész egyszerűen ilyen komplexitásnál vannak dolgok, amik csak akkor fognak előjönni, amikor több millió játékos rávetődött. Lásd pl. úgy hallom, hogy az Act 1, ami ugye korábban early accessben elérhető volt, szinte teljesen bugmentes.

A save scumming meg mindig is a videojátékozás része volt, kérdés, hogy ki enged a kísértésnek és ki nem :)))

2023.08.31 - 09:03,cs Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

utolsó ember lenne Adam Driver, akiről elhinném, hogy olasz, erre House of Gucciban meg Ferrariban is olaszt játszatnak vele... Hol vannak a kiváló olasz színészek?

2023.08.31 - 08:55,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Gondolom azt is csak óvatosan, hogy elengedje a pukit vagy sem, mert lehet összeszarja magát. :D
Lehet csak lemerült benne a duracell elem és csak azt kéne cserélni, vagy megszakadt az rádiójel és nem tudták irányítani a hátsó szobából...

2023.08.31 - 08:51,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Létezik egyébként tökéletes 0 day bugmentes játék?

Nagy részt max a kisebb projektek, vagyis az indie játékok általában egész tűrhetően bugmentesek szoktak lenni. Tökéletes példa erre a BPM (Bullets Per Minute), amikor kijött, nem találtam benne bugot, persze sokkal, sokkal kisebb volumenű game, nem is összehasonlítható, csak eszembe jutott.

Ja, meg CP2077 XD

2023.08.31 - 08:49,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

teljesen nonszensz, hogy demens nagypapak iranyitjak a vilag legnagyobb katonai hatalmat. egy ilyen ember milyen dontest bir meghozni?!

2023.08.31 - 08:45,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Tele van sajnos bugokkal

Igen van benne, de folyamatosan javítva van, hozzá kell tegyem én még nem találkoztam sokkal.

Viszont a fejlesztők olyan patcheket adnak ki, aminek a javitasok listája olyan hosszú, hogy nem fér ki steamen :D

Igen, olvastam őket illetve YouTube-on is néztem ezekről összefoglalót.

BTW az egyik csatlakozó karakter sztorija jelenleg nem vihető végig, mert a játék vége után unlockolodna ami kell hozzá :D

Cut contentet alighanem fentiekhez hasonlóan javítják, legalábbis mintha ez olvastam volna.

sak addig toltogeted vissza a save-et, amíg nem sikerül

Igen van ilyen csábítás, hogy visszatöltikézzem, de egyelőre sok helyen hagytam hogy vigyen az rngod is és úgy alakuljon a story.

Szóval nagyon, nagyon nem tökéletes a játék szerintem

Ezt nem mondta senki, de hogy nem dlc-s, nincs benne mtx, nincs benne season pass és relatív teljes a game és ahogy mondod annyi tartalom és gondolat van benne mint kevés game-ben amivel játszottam mostanság.

Létezik egyébként tökéletes 0 day bugmentes játék? Ezt nem azért hozom fel hogy bárki ügyvédje legyek, szimplán érdekel ki mit tapasztalt illetve mi az a játék ami így jött ki.

Ha legalább ennyire kész és tartalmas gamét adnának ki a nagyobb AAA játékot kiadók, akkor nem sírták volna tele a twittert ill X-et, hogy hát ne számítson a jövőben senki ilyenre, mert ez egy abomination...

2023.08.31 - 08:27,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Ez az egész fundamentálisan nem vicces. Hogy valaki vagy nem tudja elengedni a gyeplőt, vagy kvázi belekényszerítik még mindig, mint ahogy szerintem az elnöknél van. Mert most 'muricai pártszimpátiától függetlenül:

1. Egész egyszerűen gáz (az ő szempontjukból), hogy a legnagyobb világhatalomnak egy olyan vezetője van, aki rendszeresen nem tudja hol van / elalszik / nem tud válaszolni / stb.

2. Otthon kéne üldögélnie, kertészkednie, unokákkal lennie, fröccsöznie a teraszon, könyveket olvasnia és 40-50 év politizálás után a maradék pár évet békében eltölteni. Amit most csinálnak vele, az sok szempontból konkrétan már inkább kínzás lehet sztem.

2023.08.31 - 07:49,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Amúgy a kérdést tekintve simán lehet, hogy ilyenkor bevillan neki, hogy nemsokára vége, és szvsz pánikrohamot kap a haláltól való félelem miatt, ami BTW egyáltalán nem tud vicces lenni.

2023.08.31 - 06:26,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

:DDDDDDD

szegényke..... de ez nagyon gáz

2023.08.31 - 06:14,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Csak az openAI szerverei voltak túlterhelve. :D

2023.08.31 - 06:13,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Tele van sajnos bugokkal, bár ez ilyen méretű játéknál valahol érthető. Belefutottam már olyanba, hogy vissza kellett toltenem régebbi mentést, mert nem történt aminek kellett volna (gamebreaker bug). Viszont a fejlesztők olyan patcheket adnak ki, aminek a javitasok listája olyan hosszú, hogy nem fér ki steamen :D BTW az egyik csatlakozó karakter sztorija jelenleg nem vihető végig, mert a játék vége után unlockolodna ami kell hozzá :D

Ezen kívül a kockadobast ugy kellett volna megoldaniuk, mint a Jagged Alliance-ekben van, hogy amikor elindul a párbeszéd szekvencia, már fixalva kellene legyen a háttérben az eredmény, mert így ha nem sikerül a dobás, csak addig toltogeted vissza a save-et, amíg nem sikerül, és így nincs súlya az egésznek. Mondjuk ebből jön a következő, kissé bosszantó dolog, hogy arányait tekintve lassú a quickload (nvme...).

Szóval nagyon, nagyon nem tökéletes a játék szerintem, de ami tartalom van benne, az elképesztő. Mondjuk ha pl. egy Skyrimet nézek, akkor azért messze nem annyira vészes a bug helyzet itt :D

2023.08.31 - 01:26,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

BG3...
Act 2-bn vagyok még mindig már bőven 100+ óra felett, ez valami iszonyat jó!
Ha ez nem lesz az év játéka akkor az skandalum!

2023.08.31 - 01:25,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Hja ja, ez már a második alkalom, ha jól tévedek, múltkor is lekisérték egy nyilatkozat közben, majd 15 perc múlva visszajött és a pause után folytatta... :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!