Hozzászólások
Elsődleges fülek
És ez egyébként baj?
Ezt írtam:
(ami nem baj, csak ezt most leszögeztem)
Ami baj, az a GTA-spoilered ;) (Spoiler tagbe is teszem, nehogy más is pórul járjon.)
Kratos nem egyszerűen egy 100%-ig férfias egy szenvtelen tömeggyilkos, akit elárultak, hanem egy 100%-ig férfiatlan férfiatlanul vinnyogó emós, aki végighisztizi az összes játékot, mindig másban keresve a hibát
Mert az érzelemmentességtől lesz valaki férfias?
Nem véletlen használtam a hypermaszkulin kifejezést, amely egy férfiakra jellemző, szűk, negatív értékhalmazt takar. Ez magába foglalja az érzelmeit elfolytó, és azokat felfedő jellemet egyaránt, hiszen a két végletet is dominancia motiválja, melyet aggresszív, erőszakos viselkedésen keresztül próbálnak elérni.
Kratost pedig elsősorban ezen tulajdonságok határozzák meg, hiszen a játékmenetet frenetikusság jellemzi, a karakter célja pedig minden esetben az ellenfelek brutalitáson keresztüli legyűrése.
Talán a harmadik rész fekteti a legnagyobb hangsúlyt Kratos romlottságának kihangsúlyozására, ahol az istenekkel folytatott párbeszédek rendre az antihős destruktív viselkedésére világítanak rá, majd a meggyilkolásuk jól érzékelhető változásokat idéznek elő: a víz istenének halála özönvizet, míg a nap istenének elpusztítása természeti katasztrófákhoz vezet. Viszont az istenekkel való összecsapás nem csak a leggyőzésükről szól, hiszen miután Kratos egyértelműen felülemelkedett rajtuk, még perceken keresztül, egyre nagyobb kegyetlenséggel mutatja ki fizikális fölényét.
Az erőszak pornóba illő részletességével csakis a karakter motivációijába, dühhének mélységébe kapnánk belátást? Aligha, hiszen a QTE-knek is megvan a maga fizikalitása: a gombok püffölésén keresztül egyfajta erőpróbáról is van szó, melyek Kratos fizikális megterhelését kívánják szimulálni. Ennek tükrében Kratos maszkulinitásán keresztül kifejezett fizikális erőszak még jobban kitapintható (pun intended).
Fel lehetne még hozni a női karakterek ábrázálolását, no meg, hogy a QTE-s szexjelenetek milyen párhuzamot vonnak az erőszakkal és a főhős dominancián alapuló szemléletmódjával. De mindezzel továbbra is azt kívánom hangsúlyozni, hogy miért nem tudom elválasztani a játékmenetet a narratívától. (Re: "Mondjuk egybites Kratost mindig rühelltem, mint karaktert, de a játékokat nagyon nem." - Azaz nálam nincsen ilyen jellegű elhatárolódás, mert a játékmechanikai és narratív elemek együttesen alkotják a játékélményt.)
***
elbeszél egymás mellett a film és a játék
Nem figyelhetünk meg hasonló tendenciákat különböző játékmechanikák között? Vagy hogy egy mechanikai központú játék "TY-kategóriás" témákat járna körbe?
Értem az alapvető preferenciáidat, csak a borzasztó tág "filmes" eszköztár mentén való kibontása olyan, mintha valaki a "külső nézet" felől fejtené ki az ízlésvilágát, úgy hogy csak fedezéklövöldékkel játszott. :)
Azt nem vitatnám, hogy az előző generációt jobban meghatározták az átvezetőkkel tarkított, akkori tipikus konzoljátékok. De az ingyenes fejlesztői motorok elterjedése a sokszínűbb megjelenések mellett a nagy kiadók játékaira is kihatással vannak. Vagyis már most sem Cage kóklerkedése jelenti egyedül a tripla-A-s trendektől való eltérést.
Né má, lefogyott!
Ok köszi az infót így már érthető.
F22 nélkül ne is próbálkozzanak :)
De, a Hound csak akkor idéz frostot a boardra, ha van a deckedben Biting frost lap még. Ha kijatszod, akkor az a frost megy a graveyardba a deckedbol. Szal 3 hound -3 frost a deckedbol.
A Navigator szinten úgy működik, hogy a deckedben lévő lapot húzza elő, ha még van olyan. Fontos, hogy a deckben Legyen, ne a kezedben. Tehát ha van a boardon bármilyen wild Hunt egységed, akkor tudod megidezni ugyanazt, ha van még belőle a deckedben. Ezzel szemben Eredin (a leader) "kívülről" idéz meg bármilyen wild Hunt egységet, nem kell h legyen meg belőle a deckedben. Ez a különbség a "summon" és a "spawn" között.
Top Gun: Maverick címmel érkezik a '86os film folytatása, jövő év elején forgatás
stílusban az elsőhöz hasonlót akarnak és elvben Val Kilmert is felkérték, hogy térjen vissza Iceman
"Monsters-el ha kijátszod wild hunt houndokat akik 3 weather effektet megidéznek az mínusz 3 lap"
Na, ezt nem vágom. A Wild hunt hound az csak simán frostot summonál az egyik általad választott sorba. Ettől még nem használ fel + lapot.
Más: A wild hunt navigator, hogyan működik?
"Deploy: Summon a copy of a different Bronze Wild Hunt Ally."
Akár mit csináltam ez még nekem nem summonált semmit sem az égvilágon... Bug vagy valamit én csinálok rosszul?
W.W.
Gal Gadot annyira jó WW mint amennyire Hugh Jackman jó rozsomák. Erre a szerepre született.
Nem is tudnék mást elképzelni helyette.
Az akciók látványosak, szépek voltak. Kicsit igazán lehetett volna több is belőle. A helyszínek is jók voltak a sziget is ahol WW felnőtt.
A "főboss" is jó volt kicsit meg is leptek vele.
Ami nem tetszett az ugyan az mint a mostani filmek többségénél. Túl hosszú volt. 2 óra 20 perc. Azt a 20 percet kivághatták volna nyugodtan. A kevesebb több lenne.
Az egyik mellékszereplő létét sem értem. Miért kell egy féleszűt beleírni a történetbe. Egyáltalán ki vinne magával egy ilyet egy küldetésre. A "mesterlövészre" gondolok. Nyugodtan kihagyhatták volna egy nagy nulla karakter volt.
8/10
Új Avatár ötletek:
rwurl=http://kephost.com/images/2017/06/03/19e2de.pngrwurl=http://kephost.com/...
Hamarosan talán el is döntöm, melyiket szeretném használni. Még mindig szomorú, hogy Gif-eket nem lehet betenni.
A God of War túltolásait és Kratos kritikáját pedig éppen jómagam hoztam fel. Engem meglep, hogy egyikőtök sem dobta be a játék übermacsósága mellett a kevésbé nyilvánvalót: Kratos nem egyszerűen egy 100%-ig férfias egy szenvtelen tömeggyilkos, akit elárultak, hanem egy 100%-ig férfiatlan férfiatlanul vinnyogó emós, aki végighisztizi az összes játékot, mindig másban keresve a hibát, mert őt mindenki elárulja, az nem számít, hogy ő a múltban és a jelenben is átgázol az ártatlanokon (ezeket nemcsak díjazza a játék, de az átvezetőkkel kánonná is teszi). De ha ez szerintetek sem kiemelendő, akkor nem csodálom, hogy a rajongóinak fel sem tűnik, hogy a God of Cryingot irányítják. Mindez amúgy lélekrajz szempontjából maga elnagyoltságával együtt éppenséggel nagyon is rendben van, csak a jogos büntetéseket kapó, szerintem is a Tartaroszba vágandó Kratos nem lesz tőle szimpatikusabb (ami nem baj, csak ezt most leszögeztem).
És ez egyébként baj? Én a Mafia 2-t is azért szeretem, mert utálom a főhősét, és szvsz a God of Warnak is ez adja meg a sajátos ízét a főhős nyilvánvalóan "dühöd tinédzsereket" megfogni igyekvő hozzáállásán túl. Kratos borzalmas ember és ettől kiváló vele lenni. :D
Most meg a GTA 5-tel játszogatok, és itt is imádom, hogy igazából nincs egy szerethető karakter a három főhős között. Michael egy igazi dongagerincű patkány, aki számára ismeretlen fogalom a betyárbecsület, Trevor a létező legbetegebb pszichopata a világon, de még az elsőre a legnormálisabbnak tűnő Franklin sem arról papol, hogy a bűnözés rossz dolog, hanem arról, hogy ha már egyszer bűnözőnek állsz, akkor csináld rendesen és kergesd a nagy lóvét. A Rockstarra jellemző humoros tálalás megvan, de elég erősen érzed célként sok elem mögött azt, hogy ne szeresd ezeket a karaktereket
Te jóságos ég! =D Igen, tényleg nem az akksikra bőgtem el magam. =D
azt már nem tudom elfogadni, hogy dög unalmas.
Szerintem egy másik sorozatot nézel. :D Mondjuk én már azt sem értettem, miért írják többen is, hogy a harmadik és negyedik rész is még mindig mekkora művészkedés, meg hogy érthetetlen a cselekmény, amikor onnantól, hogy Coop kijut a Black Lodge-ból tulajdonképpen kapsz másfél résznyi kiváló burleszket majdhogynem nulla mélyebb tartalommal.
Nem értem az embereket: pl. mindenki arra panaszkodik, mekkora unalom volt hármas epizód, én meg azóta is azon röhögök, hogy "Hellooo-o-o!" :D
;(
Only sad reacc..
rwurl=http://imgur.com/jSHX2uu
A God of Wart nem kontrasztként hoztam elő, hanem Zaxxra reagálva leírtam róla a véleményemet, hogy szerintem van ott játékmenet a QTE-k ellenére, és a harmadik részben azok is jobbak, emészthetőbbek lettek. Ettől még azok, amik.
A God of War túltolásait és Kratos kritikáját pedig éppen jómagam hoztam fel. Engem meglep, hogy egyikőtök sem dobta be a játék übermacsósága mellett a kevésbé nyilvánvalót: Kratos nem egyszerűen egy 100%-ig férfias egy szenvtelen tömeggyilkos, akit elárultak, hanem egy 100%-ig férfiatlan férfiatlanul vinnyogó emós, aki végighisztizi az összes játékot, mindig másban keresve a hibát, mert őt mindenki elárulja, az nem számít, hogy ő a múltban és a jelenben is átgázol az ártatlanokon (ezeket nemcsak díjazza a játék, de az átvezetőkkel kánonná is teszi). De ha ez szerintetek sem kiemelendő, akkor nem csodálom, hogy a rajongóinak fel sem tűnik, hogy a God of Cryingot irányítják. Mindez amúgy lélekrajz szempontjából maga elnagyoltságával együtt éppenséggel nagyon is rendben van, csak a jogos büntetéseket kapó, szerintem is a Tartaroszba vágandó Kratos nem lesz tőle szimpatikusabb (ami nem baj, csak ezt most leszögeztem).
A filmességet tekintve amúgy nem véletlenül hangsúlyoztam az öncélúságot. Nem azzal van a bajom, ha egy átvezető filmszerű. Azzal sem, ha egy játék interaktív film. Azzal van, amikor ennek a tűzön-vízen át követése sekélyes eredményeket és rossz kompromisszumokat szül. Cage-dzzsel sem lenne bajom, ha a filmjei megütnék a szintet. Lehetne akkor is vitatkozni a műfaj jogosultságán vagy helyén, de ha egy sztoriorientáltnak, mélynek szánt film TY-kategóriás, játékot pedig nem tartalmaz, az rossz irány. Reálisan nézve pedig ritka az a játék, mely nagyon komoly konverzió nélkül megállná így a helyét. A Walking Dead S1-et éppen azért írtam, hogy jelezzem, ott például ezek tudtak működni, a gyengébb QTE-k, a főszál alaposabb megkavarásának hiánya, illetve az AAA-költségvetés hiányának ellenére is. Persze annál is segít a színvonalbeli szintlépés által nyújtott újdonság érzete.
Rossz filmességre jó példa még az Uncharted is, ahol elbeszél egymás mellett a film és a játék. Van egy fedezéklövölde néhány kamu extrával, ami megtöri a harc monotonitását, és visszautal a kalandfilmes narratívára, és van egy könnyed, szórakoztató B-film. A tetteink alapján Nate viszont mégsem a jópofa kalandor, hanem egy Kratos lábujját csiklandozó tömeggyilkos, aki egyébként olykor maga megy önként hadsereget kiirtani, mert sértve érzi magát. A Max Payne 3 ebből a szempontból egy fokkal jobban kapcsolódik a lecsúszott, mindig erőszakhullámba keveredő Maxszel, ahogy arról nemrég ment itt vagy a szomszédban a diskurzus. Az más kérdés, hogy ott a filmet a hosszával, alacsonyabb színvonalával, illetve helyenként az elnyomhatatlanságával sikerült annyival elrontani, hogy engem jobban untasson, és a játék kárára várjon.
És nem, én nem a filmre és játékra kívánom felbontani ezeket a termékeket, és külön értékelni, éppen az a problémám, amikor Frankenstein szörnyén nagyon látszanak ezek a varratok. Márpedig minél nagyobb a filmszerűség, annál erősebbek ezeknek az ellentmondásoknak is az uncanny valley-je. Nem mintha ez mostanában kezdődött volna. Ez pedig áll a direkt filmesebb vonulatra is, amikor Cage gy TY-kategóriás blockbustert próbál interaktív művészfilmnek előadni (a marketingoldalán túl a hübrisze és a kijelölt iránya megmosolyogtató, illetve aggasztó).
Persze azért nem estem kétségbe, ahogy írtam, más újabb alkotásokat még ki sem próbáltam, jönnek point and click kalandok is, mégpedig jók is, tehát ennél kellemetlenebbül érint általánosságban az AAA-szegmens kötelező sztorijainak jellemző bénasága. De összességében szeretnék látni a médium szintjén látni előrelépést, és nem csak jó példákat.
Cancel. Az még hagyja ám, hogy zavaros, mert az a műfajhoz tartozik, de azt már nem tudom elfogadni, hogy dög unalmas. Másodpercekig csak néznek maguk elé a szereplők, hogy utána valami ökörséget mondjanak? Köszönöm, nem! És a színészek. Szűz anyám! Nagyon rosszak! Akkor kapcsoltam ki a TV-t, amikor a csávókámból feltörtek az emlékek a 4. részben.. Természetesen 4 rész alapján nem ítélek meg egy 18 részes sorozatot, szóval lehet hogy még feltámad. Majd szeptemberben újra ránézek.
EVE V, crowdfunded izmos Surface vero baberokra torekvo klon. Ficsorok nagyon a szeren van, foleg a portok, ram.
https://www.indiegogo.com/projects/eve-v-the-first-ever-crowd-developed-...
rwurl=https://c1.iggcdn.com/indiegogo-media-prod-cld/image/upload/c_limit,w_12...
rwurl=https://c1.iggcdn.com/indiegogo-media-prod-cld/image/upload/c_limit,w_12...
cpu: Intel 7th Gen Code i7-Y
ram: 16GB LPDDR3
storage: 512 GB SDD
ports: 2x fullsize USB 3.1 Gen1
1x USB 3.1 Gen 1 USB-C
1x Thunderbold 3 USB-C
1x 3.5mm audio
1x Micro SDXC reader
display: 12.3 inch IGZO LCD 2736x1824, 1:1400 contrast ratio, 450 nits brightness, anti-reflection coating
battery: 48wh 10-12 hours real use
audio: quad speakers, audio jack amplifier by Ti
keyboard: pogo-pin and wireless bloetooth 4.2
price: 1400 dolcsi (vs Surface 4 pro hasonlo specifikaciokkal 2400dolcsiert)
what's the catch? Az a -Y. Alacsony teljesitmenyu mobilprocit jelent, szemben a Surface rendes -U cuccaval. Masik meg gondolom hogy build quality-ben is elmarad a nagyon profiktol mint kis ceg, nem is annyira stilusus mint a Surface. De egy ezressel kb olcsobb is, es joval zsirabb mennyisegu port van rajta.
rwurl=https://i.imgur.com/1cuG7U2.jpg
#covfefe
varosunk felett megjelent egy ilyen bebi :D
rwurl=https://i.imgur.com/dVgTuHn.jpg
HAHAHA nekem is megvolt ez anno, csak ugye unokatestvérek vagy 100 felé széthordták már a darabjait (és a legó készlet kb 80%-át) és már kb csak a barna alap van meg belőle a maradék pár darab legómmal valahol a szekrény tetején egy dobozban:)
ezt teszi veled a rák. de amúgy érdemes megnézni Mark Hamill hogy nézett ki mielőtt elindult az EP7 :D
@Chiller: