Hozzászólások

2023.10.21 - 07:43,szo Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Moken írta:
Pontosan! Én gimnazista korom óta állítom, hogy a diktatúra sokkal hatékonyabb kormányzási forma, mint ez a kamudemokrácia, amivel beetetik a népet.

Azért tippre gimnazista korod óta érettebbé vált a gondolkodásod, szóval lehet, hogy nem érdemes ott leragadni.

Kiragadni dolgokat meg mindenhonnan ki lehet igazából, mint jó meg rossz példákat. Pl. mondhatjuk Hitlerre is azt, hogy erős vezető volt, aki az uralma elején fellendítette a német ipart, csak aztán a teljhatalma miatt nem lehetett megakadályozni azokat a döntéseit, amik miatt aztán végül szétbombázták Berlint.

Alapvetően egyébként nem hiszem, hogy tévedsz abban, hogy az erős vezető előny és nekem sem feltétlenül a hatalom mértékével, hanem a leválthatatlanság miatti túlkorosságával van bajom. Putyin, Netanjahu vagy Orbán pl. közel vagy teljesen leválthatatlanok, miközben látszik a kormányzáson, hogy öregszenek és elavulnak. Nálunk a Fidesz szerintem olyan 2018 körül jutott el odáig, hogy onnantól már csak lefelé van, érezhetően jót tenne a váltás kb. teljesen mindegy, hogy milyen konstrukcióban. Csak ott a bibi, hogy ha le lehetne őket váltani, akkor se lenne kire, mert lehet választani a nemcsak látszólag, de valóban inkompetens ellenzéki bagázsból.

Belülről meg eleve nem lehet megújulni, mert hát erős a vezető, szóval elnyom mindenkit, aki veszélyt jelentene rá és akkor megint ott vagyunk, hogy elkerülhetetlen elavulás.

2023.10.21 - 00:11,szo Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Mondj már egy olyan országot, ahol a koalíció miatt szárnyaltak!

Svájcban ‘59 óta koalíciós kormány van. De pl Írországban is most az van és legutóbb 8,5 milliárd eurós költségvetési többlettel zárták az évet, ami elég jó

2023.10.20 - 22:54,p Játékok holdudvara Játékfejlesztés ugrás a hozzászólásra

Taktikai Konzerv írta: https://www.techpowerup.com/review/lords-of-the-fallen-performance-bench...

Lords of the Fallen. UE5.

4K-ban még a 4090 sem tud 60fps-t RT nélkül. RT-vel inkább hagyjuk is a 4K-t :D

Elméletileg már gőzerővel dolgoznak a javító patchon. PS5-ön egész jól megy bár framedroppot én is tapasztaltam. A látvány + az egész settings viszont nagyon bejön eddig.

2023.10.20 - 22:32,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Egyedül akkor van gond ha nem bölcs a vezető :D

2023.10.20 - 21:27,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Erről vajon miért a diktatúra jut eszembe?

Pontosan! Én gimnazista korom óta állítom, hogy a diktatúra sokkal hatékonyabb kormányzási forma, mint ez a kamudemokrácia, amivel beetetik a népet.

Minden állam akkor volt sikeres és erős, ha erős vezető állt az élén, aki letörte a sok demokrata szárnyát és betömte a pofájukat, hogy azt csinálhassa, amire szükség van. Thatcher, Churchill, Roesewelt, Putyin, Merkel, stb.
Mondj már egy olyan országot, ahol a koalíció miatt szárnyaltak!

2023.10.20 - 20:26,p Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

The Last Voyage Of The Demeter

Valami 6-oson áll az imdb-n, szóval meglepődtem azon, hogy nagyon tetszett. Remekül összerakott Drakula-film, ami egy kicsit szenved az alacsony költségvetéstől, de ezt pótolja néhány frankó ötlettel. Ezek közül egyértelműen Drakula újragondolása viszi a prímet: ismerős elemeket használtak fel hozzá, de sikerült őket úgy összemixelni, hogy egyedinek hasson a végére.

2023.10.20 - 20:03,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Moken írta: najó Szabolcsban Harvy lehetne az illetékes

Emberi erőforrások minisztere. A poén az, hogy tutira jobb lenne, mint a Kásler.

2023.10.20 - 20:02,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Moken írta: LOL már csak az kéne. A létező legrosszabb dolog egy ország életében, ha koalíciós kormány van.
Haladni kell, nincs idő tárgyalgatni, kompromisszumokat keresni, úgy kell vezetni az országot, mint egy céget, ahol nincs visszapofázás a vezérigazgatónak.

Erről vajon miért a diktatúra jut eszembe? :D

Az a baj ezzel a felfogással, hogy a cégvezetésnek van egy olyan hátránya, hogy nem tart örökké, mert a cégek az országok jelentős többségével ellentétben előbb-utóbb megszűnnek. Egy állam nem tud megszűnni abban az esetben, ha szarul vezetik és fizetésképtelenné válik, nem tudja elbocsátani az állampolgárait és azt mondani nekik, hogy srácok nézzetek új ország után, mert a legutóbbi üzleti negyedév alapján le kell építeni a népességet és átstrukturálnánk kevesebb nyuggerrel és több keresőképes nagykorúval. Pedig olyan jó lenne egy csődeljárás ahelyett, hogy Putyin Orbán hajába törli a kezét.

2023.10.20 - 18:20,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Moken legyen az igazságügyi miniszter

primae noctis-t be is vezetném egyből. Végrehajtó: Vajk, InGen, Gabika, myself, najó Szabolcsban Harvy lehetne az illetékes.

2023.10.20 - 17:57,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

nem kerek semmilyen posztot, csak legyen egy ado, ami egy az egyben nekem jon :)

2023.10.20 - 17:32,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Adom, csak Moken legyen az igazságügyi miniszter, én meg kapjak valami alkoholbeszerzésért és disztribúcióért felelős főispáni posztot plx.

Ja meg a cigit is be kéne tenni a portfóliómba plx.

2023.10.20 - 16:58,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Lúfaszt!

Én leszek a magyar Trump!

2023.10.20 - 16:17,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

addig jó amíg nem kerül a Mokenünk valami vezető pozícióba. mert ő lenne a magyar Trump.

2023.10.20 - 15:44,p Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Kb 15 éve láttam a Brazilt. Akkor ilyen érdekes egyszernézősnek tűnt. Vannak sokkal inkább cringe filmjei az ürgének.

2023.10.20 - 15:32,p Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Moken írta: Brazil

Két óra az életemből... Nem vagyok hajlandó több filmet megnézni drogos rendezőktől. 12 Majom egyetlen értelmes filmje ennek a hülyének.

Rühellem a Brazilt, meg úgy Gilliam filmjeit általában :D
De a 12 Majom mellett a Félelem és Reszketés Las Vegasban is bejött nekem.

2023.10.20 - 15:30,p Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Akkor nem sok rendező fog maradni 😀

2023.10.20 - 15:17,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Miért, államoknál nincs?

2023.10.20 - 15:15,p Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Brazil

Két óra az életemből... Nem vagyok hajlandó több filmet megnézni drogos rendezőktől. 12 Majom egyetlen értelmes filmje ennek a hülyének.

2023.10.20 - 14:59,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Csak a cégeknél van konkurencia :D

2023.10.20 - 14:45,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

LOL már csak az kéne. A létező legrosszabb dolog egy ország életében, ha koalíciós kormány van.
Haladni kell, nincs idő tárgyalgatni, kompromisszumokat keresni, úgy kell vezetni az országot, mint egy céget, ahol nincs visszapofázás a vezérigazgatónak.

2023.10.20 - 14:41,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Jaj édes jó istenem, mit nem adnék azért, ha manapság ilyen dolgok lennének aktuálisak az országban, mint pl. koalíciós tárgyalások. :D

2023.10.20 - 14:10,p Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Gondolom összeadták az eddig beleöntött pénzt, és elosztották a háromszögek számával, így jött ki a "darab ár".

2023.10.20 - 13:16,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Khm, azért a magánnyugdíjak behúzását ők nyomták le, most meg majd állhatnak neki újra kiépíteni, persze NERnia cégekkel

2023.10.20 - 13:15,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Európának sok baja van, amiből az egyik, hogy az európai országok nagy része kormányozhatatlan az arányos választási rendszer miatt. Évente összeomló kormányok, új választások, folyamat összezuhanó horrorkoalíciók, hiába nyersz választást, be kell venned 6 nyünnyügő lipsi zöldpártot a hülyeségeikkel, hogy egyáltalán kormányt tudj alakítani, megatöbbi satöbbi.

2023.10.20 - 12:51,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

na ez a baj, hogy az EU szervek és vezetés, meg a mocskos EUB nem ragadt le az EUSZ-nél...

2023.10.20 - 12:47,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Gabika írta: valojaban az euban kb. ojban az egyetlen jozan hang
mar csak a 10th man theory miatt is kurva fontos lenne megtartani a sok bologato janos kozott
kell az ellenvelemeny

A bólogató János és a ruszkibérenc fúrógép között azért elég nagy a mozgástér az ellenvéleményhez.

2023.10.20 - 12:46,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Moken írta: Jézusom Te leragadtál a 20 éves egyetemi tankönyveknél?!

Inkább az EUSZ-nál ragadtam le. :D

2023.10.20 - 12:41,p Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

ki is szopta meg az összes létező válságot elmúlt 50 évben? Úgy, hogy egy csomó az USA-ból indult (2008-as pénzügyi válság) vagy az USA miatt alakult ki (Ukrajna)? Igen, az EU.
Te meg ilyen hülyeségekkel példálózol, aminek a világon semmi köze a politikához, se a gazdasághoz.
De én is tudok faszságokat írni, tessék: hol veszel olcsóbban kocsit? hol jár már 16 évesen minden hülyegyerek saját kocsival a suliba? hol tankolsz olcsóbban? hol lehetsz orvos vagy ügyvéd könnyebben? hol vannak a világ legjobb egyetemei? kiknél vannak a világ legbefolyásosabb, legnagyobb vállalatai? kik járnak az űrbe? sorolhatnám estig :D Egy világraszóló EU-s tudományos felfedezést nem tudsz felmutatni elmúlt 30 évből fogadok.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!