Hozzászólások
Elsődleges fülek
Perlman csak Del Toroval vállalta volna, Del Toro viszont azzal a minimálköltségvetéssel, amit a stúdió biztosított, nem vágott bele.
Na, jó fogáson szinte ingyen újítottam be ezt a komplett c64-et :D:
rwurl=https://image.ibb.co/hewPsF/WP_20170809_001.jpg
Es mi alapjan keszultek volna akkor?
Remélem, azért valami szinten érdekelni fogja az enyémet a dolog, mert xbox 360-on izzítom is a második kontrollert, mihelyst érett lesz hozzá :D Meg majd a programozható játékok. Robotok így is imádja, meg az űrhajókat (bejött a rakéta játék amúgy!). De tök mindegy, csak szeresse, amit csinál. Focizni is kimegyek, ha kell :D
Atomic Blonde
Csalódás. Üres, buta és súlytalan az egész film. Persze vannak jó pillanatai, de tele volt olyan apró hülyeségek hadával ami mellett egyszerűen nem tudtam elmenni. Persze sznobizmus valamilyen szinten, hogy rohadtul zavar mikor akciójelent kellős közepén tolnak egy blackout cut-ot csak épp nem tudják organikusan összeilleszteni a két shotot ezért mocskosul zavaró és az akciójelenetek vágása végig borzalmasan tré volt. Kevésbé vájtszemű ismerősöm is megjegyezte, hogy ez zavarta. Meg annyira style over everything akart lenni, hogy sikeresen a két szék közé esett. Therone felhajta a turtle neck-et ami cool meg minden, de fél perc se telik el aztán visszahajtja. WAT?! Érthetetlen. Nade ezeket félretéve egy közepes kém/akció filmnek elment, de többet vártam volna Leitch-től. Viszont így már elég egyértelmű ki miatt lett a John Wick olyan amilyen (hát nem miatta) és egy kicsit félek attól milyen lesz a Deadpool 2. =/
Bizonyos mertekveb igazad van viszont streamerek nem adnak el 6+milliot es nem lesz attol 550k+ egyideju jatekos minden nap.
@Bagoly: ne is mond. 2 ugyanolyan inget nyitottam es meg penzt is adtam erte. Miattam hanyatlik a jatekipar.
Tippre jóval a mostani évad előtt készültek. hashtagfanfic
De kozmetikai ládák... szerencsejáték kiskorúaknak... ***dünnyög, dünnyög***
beirtam google-ba hogy FTL like pirate game:
https://www.rockpapershotgun.com/2015/02/09/seaworthy-kickstarter/
vagy
https://www.rockpapershotgun.com/2016/11/03/abandon-ship-looks-like-ftl-...
?
Spiderman: Homecoming
Tök jó volt! Szórakoztató, könnyed, kikapcsolt. Nem volt izzadtságszagú, mint némelyik szuperhősösdi, kivéve talán a Stan Lee cameo amin rajta hagyták a kamerát vagy tíz másodpercig :-) A poénok is tetszettek, szerintem a Marvelversebe illesztés is még az erőltetetten innen maradt, a főgonosz pedig szerintem kellemes meglepetés. (A színész is jó, és a karakter sincs túltolva. Külön tetszett
Szóval sztem ez egy nagyon kellemes könnyed kikapcsolódás volt.
Keresek egy játékot, ami ha jól emlékszem még BETA, címe nem rémlik, de olyan mint a FTL, csak Kalózos... nem tudja valaki véletlen?
(annak idején hülye voltam és nem bookmarkoltam...)
Baywatch
Hát jobb volt mint amire számítottam. Persze benne volt az ami a reklámokból is lejött: sokszor izléstelen buta amerikai vígjáték. Néhol viszont mert igazi paródia is lenni és akkor működött igazán.
Egyszer simán nézhető
Nem tudom, nekem van egy olyan érzésem, hogy bizonyos játékokat mint a PUBG is a streamerek 'adnak el'. Ha népszerű streamerek tolják akkor divatos lesz és sokan játszanak vele. Persze egy elfogadható minőség azért kell.
A valvenál ilyen nem történik, mert a valvenál semmi nem történik.. :D Fenn kell tartani a DOTA hypeot és kész. (Bár lehet, hogy még az se kellene) Azt ugyan leshetjük, hogy a valve csak azért is spirituszból csinál egy HL3-at.
That was r'lyeh funny ;-)
ugyanakkor nem akarod spoilerbe tenni a hossza miatt?
Ja, főleg azért nem értem én sem mert Pearlman többször nyilatkozta, hogy szívesen lenne megint Hellboy. És szerintem kifejezetten jó is volt.
Hát igen, nem is értem, hogy hogy sikerült az nekik. :)
Mondjuk a 13th Moon is egész olvasható.
Ja az az egy amit el lehet olvasni.
Mostmar van PUBG is. ;) Legalabbis en amulok es bamulok, hogy naprol napra egyre tobb jatekos van. Lassan mar tobben toljak majd mint a dota2-t. CS-t mar par napja folyamatosan lehagyja. (Bar ez itt nyilvan senkit nem erdekel)
Még mindig imádom ezeket a bandalogókat. :D
Mondjuk a Blaze of Perditioné eléggé kilóg. :)
Csak kár h amikor vágtat fele, akkor már nem a sárkányon ül.
Nálunk is táblagép szünet van. Valamikor, talán egy éve, szép lassan elhagytuk. Nem sok szándékosság volt benne a részemről, de a gyerek sem igényelte annyira, szóval szép lassan kikopott a mindennapokból. Mostanra elvétve kerül szóba is, nem, hogy elő.
0:47 Sean Gunn (Kraglin)
0:48 Pom Klementieff (Mantis)
0:58 Michael Rooker (Yondu)
1:12 Zoe Saldana (Gamora)
1:28 Dave Bautista (Drax)
1:34 Karen Gillan (Nebula)
1:42 David Hasselhoff
2:18 James Gunn (Director)
2:34 Guillermo (Jimmy Kimmel)
2:59 STAN LEE CAMEO
3:22 Chris Pratt (Star-Lord)
Jó rész volt. Kíváncsi vagyok mit tesz a Targaryen oldal most,
Bronn elég 'jedi' volt ebben a részben.