Hozzászólások
Elsődleges fülek
Eléggé utópia a dolog ez ránk vetítve. Én japánban simán el tudom képzelni, hogyha akarnák, 15 év múlva már mindenki kötelezően ilyennel járna. Nálunk azt kell nézni, hogy a szegény paraszt is hozzájuthasson a vashoz, hogy ne legyen állampolgári jogaiban csorbítva. Már pedig, ha ilyen lassan fejlődik a gazdaságunk, akkor 25 év múlva lesz az, hogy már mindenki meg tudja venni, a 20 éves, 300ezer kilométert futott önvezetőt. Nézzétek meg a használt autós csoportokat; a 300-500ezer Ft-os kategóriák pörögnek. (És reménykedünk valamiért közben abban is, hogy addigra a magyar utak, útburkolati jelek állapota már megfelelő lesz az AI részére is)
A képletet bonyolítja, hogy ezek az 5 év múlva forgalomba kerülő önvezetők jórészt akkumulátoros gépek lesznek, amelyek a cellák öregedése miatt ugyan gyorsan veszítenek az értékükből, de olyanok lesznek, mint az RX-8 Mazda: Hiába veheted meg egy millából, ha még egy milla, hogy működő mocit rakj bele. Ugyanezért nem lesz alternatíva a szegény parasztnak. A hidrogéncellás megoldások talán jobbak lesznek ebből a szempontból, tehát lehet számolni ezeknek az előretörésével.
Jó képek. Követlek.
Eztán nem árt, ha néha a hátad mögé nézel ;)
Max pár húszonévesnél. Ha megnézed a kicsit fiatalabbak zömét, ilyen kis belőtt hajú szopottgombócok. Belőlük nemtom, mi lesz még.
Én ma csak a könyvemmel foglalkoztam :)
Vágod, hogy a híreket a pici fülekkel a sarkukban ki is lehet kapcsolni?
Ez a csávó a spoilerben elég metroszexuál/gay sado. Még szerencse, hogy a trendek ellenére is bőven akad lány, aki a férfiasságot részesíti előnyben.
Szerintem anyukája befogta takarítani.
Mindenkinek vannak titkai :)
Keresd googliban a "yaoi" kifejezést. Képbe kerülsz ;)
Ilyen szokott lenni 10 éves korig, belátom :)
Az eleje valószínűleg az lesz kiszínezve, jah. Bár én a bemutatóból arra tippelek, hogy összemosták azzal a jelenettel, ami a sorozat első részében van a robi-gézákal.
De már megbeszéltük, hogy a nő jól jár a válásnál. Akkor?
Mondjuk az tényleg rossz a kereslet oldaláról, hogy a csöves punkok jönnek be.
Jah, biztos megnézem.
Tehát... félsz, hogy a pasi elviszi a dolgaidat, ami nincs?
Az X5 a verem aljáról is kijön, ha van benne X-drive.
Gabikának, ha kell valami, csak áthajt rajta az X5-el.
Az akksi nem tétel, hűtőben van. A lehetőség meg legalább továbbra is adott, nem kótyavetyélem el a cuccokat pár rongyos tízesért.
Már két éve nem voltam lassan... Valahogy lecsengett a varázsa, pedig hány évig toltuk. Persze biztos rá lehet venni.
Ezen szakadtam :D
Volt egy C2D-féle konfigom, ami már a kezdetektől ezt játszotta velem. Volt aztán, hogy hónapokra meggyógyult, majd újrakezdte. Kb csak az imádkozás segített. Azaz mégsem. Emlékeim szerint egy printer is bejátszott. Ha az nem volt rádugva, sokkal kevesebb volt a hiba. Szóval nem árt perifériák nélkül tesztelgetni, majd sorra rádugni őket.
Értem, csak tovább látok a dolgokon.
Jah. :D
Még láthatóan nem igazán érted ezt a "háború" témát. Szerintem lapozzunk, és ne bolygassuk ezt pár évig ;)
Ne szemetelj! van külön airsoft topic.
Aranyos cikk
http://hvg.hu/cegauto/20170311_Tillmann_auto_korszellem_arculat_design
Gabikának szeretettel :D
Six shades of darkness-nek olvastam.
Pedig én mindig úgy hittem, hogy Batou csak alváshoz veszi ki a szemét.
Ha már szóba kerültek a másik topicban a klasszikusok.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=50cB3sGqKmY