Hozzászólások

<3

Elborzaszt, hogy mindenki rajzfilmnek hívja a 3d animációt.

Mokennek ezúton megtiltom a "glom" rövidítést, Ingennek pedig a "gyász" szó bármilyen kontextusban való használatát.

A tilalmat megszegőket önkényesen banolom! :P

A Wonder Suna már smafu, vagy a fiatalabb Amidala?

Nem ez a lényeg. Hanem, hogy karból toljátok a mozdulatot.

Szereti a krumplis tésztát és a vizet, zene terén mindenevő

Egy igazi "személyiség" lehet :D A többiről is ilyen jókat írnak?

Köszönöm, igazából az ilyesmik nálam teszkó gazdaságosan vannak megírva. Ne legyen magyartalan, meg "üljön" a szöveg. A könyveim szövegén 20x ennyit vergődöm, így más szint. Ajánlom azokat is, akinek még kimaradt ;)

Mike?

Esetleg hostesst sunázó story sminkben/smink nélkül?

Ez jó. Mondjuk megnézném smink nélkül.

Egy sztori tőlem
https://www.facebook.com/groups/317625660034658/permalink/416390800158143/

Miért nem rögtön a férjét?

Hát... Az első kis történet minden szempontból rossz. Egyrészt a csajnak a feje eléggé nélkülözi a mimikát, ami nem is lenne baj, ha ezt a szinkron, vagy maga a történet alátámasztaná. Fixre vettem, hogy az lesz a vége, hogy ő a vadász, de ezen kívül is egy szar klisé az egész: A stalker lazán megkerüli a háztömböt, hogy szembetalálkozzanak, amitől úgy tűnik, mintha superhuman lenne, közben nem az - hülyeség az olcsó megtévesztés oltárán. Ezt toppolja a kerítésnek szaladás, átkozódás - mind azért, hogy a néző "hű, de át legyen verve", csak éppen szintén logikátlan tekintve a valós helyzetet.

Én az első rész demójáig jutottam, de full gay :D

Okay, szóval tegnap ellátogattunk az Itoshii „japán” étterembe.

Azok után, hogy a Wasabi árai lassacskán csillagászati magaslatokra hágnak, jó ötletnek tűnt kipróbálni az új versenyzőt. Belépve a helyre minden kulturáltnak tűnik. Az ételfogyasztás mellé térítés nélkül járnak üdítők, tea és Dreher sör is, illetve ezeken felül is lehet még rendelni néhány fogást az étlapról.

Az első akadály kulturális, ugyanis a Tokyo étteremhez hasonlóan ezt a helyet is kínai ajkú csapat viszi. Utóbbi helyen már észrevettem, hogy a mosoly, a vendéget csalogató feltétlen udvariasság sajnos az elmúlt évszázad alatt kikopott a kínai nemzetből. Ez nem lenne feltétlen probléma mondjuk egy újságos bódéban, de itt most felírok egy képzeletbeli plusz pontot a Wasabinak, ahol jobban ügyelnek a kiszolgálás emberi minőségére. Az ételeket „csak úgy” lerakosgatják az ember elé, de kérdéssel véletlenül sem élnek – inkább mintha mellőzni kívánnák a kommunikációt.

Ennek pedig jó oka van, hiszen úgy tűnik, senki nem beszél magyarul. – Ami korántsem lenne probléma, ha nem jönne be a civilizációs különbség: Szerintem szegény pincér srác még életében nem ivott sört.
Kerek szemmel pislog ránk az europid műszó, bizonyos „Pilsner Urquell” hallatán. Mondja; rendben, persze! Szénsavas legyen, vagy mentes? – mire az asztaltársaságunk is viszonozza a nagy szemekkel pislogást.
Mondom neki, hogy az egy úgynevezett „sör”, rajta van az étlapon. A srác bólogat, de látszik, hogy fogalma sincs az egészről.
Az üdítő szépen megérkezett, de a kért sörrendelés továbbra sem akart befutni. Amikor érdeklődtünk az ügyben, végül sikerült a korrekció: kaptunk egy Drehert.

Most, hogy hidratáltunk, ideje enni!

Mivel nincs futószalag, a rendelés egy sokkal izgalmasabb módon történik: Telefonos applikáció segedelmével lehet 20 pici fogást összehalászni, majd az gombnyomásra leadható a konyha felé. Ekkor elindul egy visszaszámláló, és 5 perc után újra rendelhetünk.

Ez a módszer elméletben jól hangzik, de csak, ha a túlsó oldalon is precízen követik. Az első fél órában gond nélkül működött a dolog, ám ahogy a többi asztalnál is megszaporodtak a vendégek, arra lettem figyelmes, hogy a rendeléseknek csak egy részét kapjuk meg. Utóbbi még szintúgy nem okoz problémát, hiszen az ember újra és újra rendel, aztán valahogy mindig lesz mit enni… Azonban mindez a végén megbosszulhatja magát, tekintve, hogy nincs rálátásod, mi van még fent a rendszerben.

Így történhetett, hogy már vagy 40 perce nem rendeltem semmit, az utolsó fogások kb. fél órája érkeztek. Kellemesen beszélgettünk, közben kértük a számlát, illetve elfogyasztottuk a desszertet, csakhogy…

Már vettem volna a kabátom, amikor a korábbi srác hirtelen kegyetlenséggel lerakott elénk kéttányérnyi ételt, s már illant is tovább. A kétkedés pózába fagyva meredtem utána, aztán csendben izzadni kezdtem.
Ezt nem hagyhatjuk itt. Bunkóság lenne. Meg aztán, ha elkapnak, még lenyomják a torkunkon, mint amikor a libát tömik!

Itt egy igazi szamuráj eltökéltségére volt szükség: Meg kellett enni mindent – és lehetőleg olyan gyorsan, hogy közben ne kerüljön elénk további étel. A gyomrom már száz százalékon, de kellett még találnom egy kis tartalékot…

Elég annyi hozzá, hogy ilyen viharos kapkodással még soha nem távoztunk étteremből azon félelmünkben, hogy meg akarnak etetni. Szerencsére senki nem rohant utánunk sodrófával.

Ó, hogy milyenek voltak az ételek? Számomra vegyes a kép. A lazacos, tonhalas nigirik néha csak jelzésértékű halat tartalmaztak, de akadtak finom fogások is. Elmondható, hogy többségében a fagyasztott kommersz pörög, így itt is megmaradt a Wasabi előnye – még ha nem is utcahossznyi. A gyömbérrel igen spórolva bánnak, a szójaszósz pedig felvizezett állagú.

Utolsóként szót ejtenék a mellékhelyiség állapotáról: jobbára olyan, mint egy forgalmasabb szórakozóhelyen, hajnal kettő után. Pedig csak némi odafigyelés kellene, például hogy a vastagon álló vízkövet valaki letakarítsa a mosdóról, esetleg negyedóránként beküldjenek valakit rendet tenni.

Azt hiszem, részemről ennyi volt a hely. Sajnálnám, ha kimaradt volna ez az egyedi élmény, de legközelebb máshol próbálkozunk.