Hozzászólások
Elsődleges fülek
Asszony ott kiesik a filmből, hogy idézem. "A hajuk is milyen már" Textúra helyett a 80-90-es évek frizkóitól ő máris a telefonját nyomkodja és megy inkább a 85 ezredik pályája a valamelyik candy crash klónnak.
Mindegy, a fiammal megnézzük őket. Talán a Mad Max 2-nek adunk még egy esélyt, az beletekergetve már mad maxesebb =D
Die hard 1
Teljesen vállalható volt még most is. Az már jól látszik, hogy a lányomnak, meg az asszonynak ezek a régi akciófilmek egyáltalán nem pályák, a fiam meg már az elején fejtegette, hogy ő a pisztolyával lelőne egy terroristát, elvenné a fegyverét és azzal menne tovább egyesével szedegetve. Mondtam neki, hogy akkor nézze figyelmesen.
Köszönöm a kimerítő választ!
Családdal mennék Júliusban. Kpop témákat megnézni a lánnyal, meg nagyjából mindannyian szeretjük a koreai-ázsiai kajákat. A fiam visszafogottan, de azért megeszi.
Megnéznénk persze mindenféle szép épületet, parkot. A háborús memorial jó ötlet, a fiammal úgyis láttunk több háborús filmet is mind a két oldalról.
-Kell-e vinni itthonról a pénzen és útlevelen kívül valamit? Oltások?
-Utcai kaják okésak, vagy pálinkán és palackozott vizen kell majd élni? =D
-Jól beszélnek angolul?
-Van valami kihagyhatatlan infód?
Megfordítanám a témát. Melyik ország az, ahol ez javasolt? =D
Láttuk a gyerekekkel, pedig tervezzük XD
Volt már valaki közületek Dél-Koreában? Jövő nyáron lehet elutaznék a családdal és érdekelne infó.
Hozzád majd becsengetnek kézbesítővel
Pár hete engem is hívtak iraki számról, de nem vettem fel.
Predator 1
A fiammal egyetértésben likeoltuk, a család nő tagjai meg lefitymálták. Hogy az Alien Romulus jobb. Ebből még AVP filmezés lesz... XD
Chiller írta: Az elég fura lenne, mert csak jövőre jön ki.
Nincs még 4. rész, gondolom a "csodás" magyar kamu névnek ugrottál be és a "Csupasz pisztoly a (z)űrben" (2001)-re gondoltál? Aminek annyi köze van a Naked gun trilogy-hoz, hogy semmi. Szerepel benne Leslie Nielsen, ahogy még további 100+ filmben is.
Testhőmérsékleten van az olvadáspontja, szóval folyékonyan kiköhögi majd. =D
Ne nézz fel!
Tökéletes volt, vicces, szomorú, találó
Vannak túlerőltetett részei, de a többin én is tudtam még vigyorogni.
A Csupasz pisztoly 3. része teljesen okés volt, röhögtem is rajta, de a kamu 4. rész iszonyat béna ÉS erőltetett is =D
Jaja az volt. Bár ugyanúgy rendőrségen dolgozott, meg ilyenek, de szar volt.
Meet the spartans, 300 paródia
Erőltetett volt, de mégis szórakoztató.
Csupasz pisztoly 4
Bealudtam rajta
Már rég bekerült. De értelek.
Termi vs predator képregény van.
A legkisebb is számít
Vajk álló fasza hatással van a filmiparra.
Venom 3
Sok elcsépelt jelenet, történetben is logikai bukták. A végére mégis egy kicsit működni látszott, de csak mert nagyon elengedtem a dolgot a közepén. Tom Hardy rendesen megpocakosodott.
Hát még a régieket. Egy jó kis klasszikus Blood ezzel megtolva. Vagy Terminator: Skynet
Leon a profi meg ilyenek, soron vannak nyugalom. Nemrég fejeztük be az összes Alient, most a predator meg a die hardok vannak soron. De azért néha egy-egy új filmet is nézünk. Illetve hétköznap esténként a Hatalom gyűrűi s2-t