Hozzászólások

Kétféle ember ért a nagyszabású pénzügyekhez: az, akinek óriási saját vagyona van és az, akinek nincsen semmije. A milliomosnak egy millió font létező és felfogható valóság. Az alkalmazott matematika szakemberének és a közgazdasági előadónak (és mindkettőről feltételezhetjük, hogy gyakorlatilag éhezik) egy millió font éppoly valóságos, mint ezer, mivel egyik összeg sem volt még birtokában. De a világ tele van olyan emberekkel, akik e két csoport közé esnek: a milliókról nem tudnak semmit, de megszokták, hogy ezrekben gondolkozzanak. Ilyenekből állnak többnyire a pénzügyi bizottságok. Ennek eredménye az a jelenség, amit gyakran megfigyeltek már, de sohasem vizsgáltak meg. Nevezhetjük a Jelentéktelenség Törvényének. Röviden megfogalmazva azt jelenti, hogy a napirend bármelyik pontjának szentelt idő fordított arányban áll a szóban forgó összeggel.

...Tisztában kell lennünk azzal, hogyan működik egy pénzügyi bizottság. A laikus olvasó kedvéért ezt dramatizált formába öntjük, a következőképpen:

Elnök: Elérkeztünk a kilencedik ponthoz. Pénztárosunk, Mr. McLop teszi meg jelentését.

Mr. McLop: Az atomreaktor költségvetése önök előtt van, uraim, az albizottság jelentésének H mellékletében. Látni fogják, hogy az általános előirányzatot és a tervrajzot McHashad professzor jóváhagyta. Az összköltség tízmillió fontra rúg. A vállalkozók, a McFog és McFal cég úgy vélik, hogy a munkát 1963 áprilisára befejezik. Mr. McFoor, a tanácsadó mérnök, figyelmeztet bennünket, hogy októbernél korábbi átadásra semmiképpen sem számíthatunk. Véleményét támogatja Dr. McChal, az ismert geofizikus, aki azon a véleményen van, hogy a telek alsó részét valószínűleg alá kell betonoztatni. A főépület terve önök előtt van - a IX-es mellékletben - és a részletes tervrajz itt fekszik az asztalon. Ha a bizottság tagjai közül valaki további felvilágosítást kíván, örömmel állok rendelkezésére.

Elnök :-Köszönjük, Mr. McLop, hogy ilyen világosan megmagyarázta a javaslatot. Kérem most a
jelenlevőtagokat, mondják el véleményüket.

Ennél a pontnál meg kell állnunk, hogy felmérjük, mi lehet a tagok véleménye. Tegyük fel, hogy tizenegyen vannak, beleszámítva az elnököt, de nem számítva bele a titkárnőt. A tizenegy tag közül négynek - beleszámítva az elnököt is - fogalma sincs róla, mi az a reaktor. A fennmaradók közül hárman nem tudják, mire való. Azok közül, akik tudják, milyen célt szolgál, csak kettőnek van valami halvány fogalma arról, mibe is kerülhet. Egyikük Mr. Isaacson, a másik Mr. Watsac. Mindegyik akar valamit mondani. Tegyük fel, hogy Mr. Isaacson beszél először.

Mr. Isaacson: Elnök úr, nagyon örülnék, ha nagyobb bizalmat táplálhatnék a vállalkozóink és tanácsadóink iránt. Ha mindjárt kezdetben Levi professzorhoz fordulunk és a megbízatást a Dávid és Goliath cégnek adjuk, nyugodtabban néznék a terv elébe. Mr. Eliah Holloe nem holmi megalapozatlan becslésekkel szolgált volna a befejezés valószínű eltolódását illetően és Dr. Jacob Laitoria határozottan megmondta volna nekünk, hogy kell-e alábetonozás vagy sem.

Elnök: Mindnyájan méltányoljuk Mr. Isaacson törekvését, hogy ezt a munkát a lehető legjobb tervek alapján végeztessük el. Félek azonban, hogy most már késővolna új technikai tanácsadókat bevonni. Igaz, hogy az alapszerződés nincs még aláírva, de nagyon nagy összegeket adtunk már ki. Ha visszautasítjuk a szakvéleményt, súlyos pénzekbe kerül, még egyszer ki kell ugyanazt az összeget fizetnünk.
(Néhány tag helyeslően morog.)

Mr. Isaacson: Szeretném, ha véleményemet jegyzőkönyvbe vennék.

Elnök: Természetesen. Talán Mr. Watsacnak is van valami mondanivalója.

Mármost Mr. Watsac szinte az egyetlen ember itt, aki tudja, miről beszél. Sok mondanivalója volna. Nem bízik ebben a túlontúl kerek tízmillió fontos összegben. Hogyan jött ez ki ilyen szépen? Miért kell lebontani a régi épületet, hogy az új beköt útnak helyet csináljanak? Miért tettek félre ilyen nagy összeget „előre nem látható" kiadásokra? És különben is, ki az a McChal? az, akit tavaly a Choorran és Cheppen Olajtársaság perbefogott? De Watsac nem tudja, hogyan fogjon neki. A többiek nem igazodnak el a részletes tervrajzon, ha hivatkozik rá. Mindenekelőtt meg kellene magyaráznia, mi az a reaktor és senki a jelenlev k közül nem ismerné el, hogy eddig nem tudta. Jobb, ha meg sem szólal.

Mr. Watsac : Nincs mondanivalóm.

Elnök: Akar még valaki hozzászólni? Rendben van. Úgy tekinthetem ezt, hogy a terveket és a
költségvetést jóváhagytuk? Köszönöm. Aláírhatom az alapszerződést az önök nevében? (Igenl mormogás.) Köszönöm. Most áttérhetünk a tizedik pontra.

Leszámítva azt a néhány másodpercet, amit papírok zörgetésével, grafikonok kigöngyölésével töltöttek, a kilencedik pontra fordított idő pontosan két és fél perc volt. Az értekezlet jól halad. Néhány tagot azonban nyugtalanít a kilencedik pont. Azon morfondíroznak, vajon igazán megtették-e a magukét. Most már késő, hogy a reaktor-tervet kifogásolják, de szeretnék megmutatni az értekezlet befejezése előtt, hogy minden felmerült kérdés élénken foglalkoztatja őket.

Elnök: Tizedik pont. Kerékpárfészer az irodai személyzetnek. Ajánlatot kaptunk a Lasshoo és Ross cégtől : háromszázötven fontért elkészítik a munkát. A tervek és a részletezés ott van önök előtt, uraim.

Mr. Failaink: Elnök úr, az összeg nagyon magas. Úgy látom, a tető alumíniumból lesz. Nem volna olcsóbb azbesztből? Mr. Foocar: Egyetértek Mr. Failainkkel abban, hogy a költség magas, de a tetőt véleményem szerint horganylemezből kell csinálni. Úgy vélem, hogy a fészert meg lehet építeni háromszáz fontból vagy még kevesebből is.

Mr. Mairgesh: Én tovább megyek, elnök úr. Vajon csakugyan szükség van erre a fészerre? Amúgy is túlságosan sokat teszünk az alkalmazottainkért. Az a baj, hogy soha semmivel sincsenek megelégedve. Legközelebb majd garázst követelnek.

Mr. Foocar: Nem, ebben nem értek egyet Mr. Mairgeshsel. Azt hiszem, a kerékpárfészerre csakugyan szükség van. Csupán anyag és költség kérdése...

A vita szépen megindult. Háromszázötven font olyan összeg, amit mindenki fel tud fogni. Mindenki
maga elé tud képzelni egy kerékpárfészert. Így tehát a vita folytatódik negyvenöt percen át, azzal a valószínű eredménnyel, hogy esetleg ötven fontot megtakarítanak. A tagok végül az eredményesen végzett munka jóleső érzetével dőlnek hátra.

Elnök: Tizenegyedik pont. Az Egyesített Jóléti Bizottság ülésein felszolgált frissítők. Havonta harmincöt shilling.

Mr. Failaink: Milyen frissítőket szolgálnak fel ezeken az üléseken? Elnök: Úgy tudom, kávét.

Mr. Foocar: És ez évente - várjunk csak - huszonegy fontot jelent?

Elnök: Úgy van.

Mr. Mairgesh: Hát kérem, elnök úr, ez azután igazán nem jogos. Mennyi ideig tartanak ezek az
ülések?

Most még elkeseredettebb vita kezdődik. Lehet, hogy a bizottság egyik-másik tagja nem tudja, mi a különbség az azbeszt és horganylemez között, de minden jelenlevő ismeri a kávét - mi az, hogyan kell csinálni, hol kell venni - s hogy egyáltalán kell-e venni. Ez a napirendi pont
egy és negyed óra hosszat foglalkoztatja a tagokat s végül is meghagyják a titkárnak, hogy szerezzen be további adatokat, a döntést pedig elnapolják a következőülésre.

Magától értetődő kérdés volna itt, hogy még kisebb összeg — tíz font vagy öt font — ennek arányában még hosszabb ideig foglalkoztatná-e a Pénzügyi Bizottság tagjait. Ebben a kérdésben, meg kell vallanunk, még nagyon hiányosak az ismereteink. Előlegezett végkövetkeztetésünk szerint azonban van egy pont, ahol az egész tendencia visszájára fordul, mert a bizottsági tagok véleménye szerint a szóban forgó összeg szóra sem érdemes. E fordulópont helyét a további kutatásoknak kell meghatározniuk. A húszfontos vita (egy és negyed óra) és a tízmillió fontos vita (két és fél perc) között az átmenet valóban nagyon ugrásszerű. Érdekesebb volna megtalálni azt a pontot, ahol bekövetkezik. Sőt mi több, gyakorlati haszna volna. Tegyük fel, hogy az érdeklődés nullfoka tizenöt fontnál van; akkor a pénztáros legjobban teszi, ha a huszonhat fontos napirendi
pontot kettéválasztva, egy tizennégy és egy tizenkét fontos tételben adja el, mert ezzel nyilvánvalóan időt és energiát takarít meg. Ebben a helyzetben minden megállapítás csupán kísérleti lehet, de van ok arra a feltevésre, hogy az érdeklődés nullfoka azt az összeget jelenti, amit az egyes tagok hajlandók fogadáson elveszteni vagy jótékony célra adni. Nagyon el mozdítaná a kérdés megoldását, ha ilyen irányú vizsgálatok folynának a lóversenyeken és a
methodista templomokban. Sokkal nagyobb nehézségekbe ütközünk azonban, ha teljes biztonsággal meg akarjuk határozni azt a pontot, ahol szóban forgó összeg már nagyobb, semhogy vita tárgyát képezze. Egy azonban nyilvánvaló: a tízmillió fontra fordított idővalószínűleg
ugyanannyinak bizonyul, mint a tíz fontra fordított idő. A fenti becslés - két és fél perc - távolról sem pontos, de nyilvánvalóan van olyan időtartam - valahol két perc és négy és fél perc között -, ami egyaránt elegendő a legnagyobb és a legkisebb összegre. Sok még a kutatókra váró munka, de a végeredmény, ha majd közzéteszik, kétségkívül lebilincselően érdekes és azonnal hasznosítható lesz az egész emberiség számára.