Hozzászólások
Elsődleges fülek
Miller Justice League-et egyszer már szeretett volna csinálni, a Mad Max 5-öt pedig későbbre tervezi, szóval akár.
Szerintem nagyon túlgondolod te ezt, és olyan, közvetlenül a játékban nem is jelentkező tartalommal akarod kimagyarázni a kihívás hiányát, amire az Ubinál nem is gondoltak Désilets-ék annak idején. :D Valójában azért nincs a játékban kihívás, mert Montreálban úgy voltak a dologgal idő szűkében a srácok, hogy a folyamatos játékmenet és a helyszínek befogadása fontosabb a minute-to-minute gameplay minőségénél. Az eladások őket igazolták, annyira, hogy utána a kiadó már nem is foglalkozott komolyabban a játékmenet finomításával (igen, a Brotherhood környékén bejött a full szinkronizáció meg néhány, valamennyi gondolkodást igénylő nehezebb ellenfél, de gyorsan elhalt az a próbálkozás is), holott utólag Désilets is megmondta: az első rész kb. proof of concept techdemó volt.
A lényeg, hogy nem tudod nekem bemesélni, hogy egy Assassin's Creedben nincs helye a kihívásnak, főleg azért, mert én már 5 éve pont annak hiánya miatt nem veszek AC-t (majd ha rendes játék lesz, akkor beszélhetünk az Ubival, addig nem). A valamennyire műfajtárs Arkham játékoknak is jól állt a hard nehézség meg a new game+, pedig ha valaki, hát Batman van annyira profi harcos, mint Altair. :D
ezért sem effektív Altair a nyílt kardpárbajokban
Abban a verzióban, amivel én játszottam roppantul effektív volt. :D Onnantól, hogy Altair újra elsajátítja a countert, teljesen mindegy, mi történik a képernyőn, egyszerűen nem fogsz tudni meghalni. A játék alapján a keresztesek kiűzéséhez igazából hadseregre sem lett volna szükség, csak ráküldöd a fickókra Altair-t és ahogyan a peon mondja a Warcraft-ban: "Job's done!" :D
Az, hogy néhány ember melózik az endzsinen nem igazán egyenlő a komoly fejlesztéssel (régebben majdnem az egész stúdió Armored Warfare-t kalapált), amikor a My.com elvitte Oroszországba a melót, el is kellett küldeniük néhány fejlesztőt megint.
még mindig hegesztik a tankos csudát a ruszkiknak, nem?
Már nem, a kiadó átvitte a ruszkikhoz a fejlesztést is, az Obsi már csak az engine-t foltozgatja.
Tippre szerintem senkit sem az érdekel, hogy mennyire nincs köze a játékokhoz, hanem sokkal inkább az, hogy a teljes széria egy cinikus cashgrab. Az RE-filmek trashnek is szarok.
Én mondjuk leginkább annak örülnék, ha egy Bethesda Fallout-játék lenne egyszer jó, így nem kéne azért rimánkodni állandóan, hogy az Obsidian mossa le a gyalázatot.
Egyébként sanszos a dolog, mert most nem igazán tudni arról semmit, hogy mit csinál az Obsidian (kivéve persze az indie RPG-vonalat, de azokkal a címekkel nem lehet etetni az alkalmazottakat).
Kár érte, mert erősen vonzott egy ennyire "szerzői" Batman-film koncepciója, de ha nem Snydert hozzák ezzel pozícióba, akkor még így is csak nyerhetünk. :D
De ha veled elsősorban a karakter legyilkolásán keresztül lehet kommunikálni
Nincs erről szó, simán csak egy egyszerű, hatásos eszköznek tartom a főhős küzdésének bemutatására, Altair pedig küzd: önmagával, az előítéleteivel, a hitével, a saját környezetében betöltött pozíciójával. A játékmenet ebből semmit sem tud átadni, mert maga a design felületes, elnagyolt, így hiába jó, sőt, remek önmagában a tálalt sztorivonal, nem igazán tud berántani.
Mellesleg filmekben sem jó az, ha nincs tétje a cselekménynek. Ott van pl. a Matrix Reloaded, ahol azért - sem - érdekel, hogy mi történik a szereplőkkel, mert Neo szuperhősként irtja végig az egész filmet.
Képzeld el, milyen lett volna a hosszú verzió. :D
A DS-nek játszottam már az elejével és tetszett, szóval ott ilyesmire nincs esély.
Elhamarkodottnak meg annyira azér nem érzem a dolgot jelen esetben sem, mert az Isolation rettenetes egyébként, csak legalább van értelme annak, hogy az. :D Röviden:
- Amikor az orvosi részlegen 4x végigküld a játék ugyanazon a két folyosón az objective-ek miatt (és ebből egy az, hogy odaküld az egyik végére, kiírja, hogy "hú bazmeg, mégsem ez a kijárat, menj át a másik végére"), az szörnyű, és máshol is megcsinálja veled még vagy négyszer, mire már majdnem hajat tépsz.
- Amennyire remeknek érzed az Alien AI-ját (damn, ha észrevesz és gyorsan rászegezed a lángszórót, van, hogy nem mer neked rontani, hanem csak lassan, a fejét néha eltakarva, sziszegve közelít feléd: zseniális), annyira nevetségesen gagyi agyat kaptak az emberi ellenfelek.
- A cselekményvezetés vérzik pár sebből, a játék 2/3-a-vége felé konkrétan csak néztem néha, hogy mi a fene történik éppen, miközben a játék átment egy valamennyire fun, de baromira céltalan FPS-be.
- Egyszerűen túl hosszú és túl sokszor ül le a sztori. A Steam statisztikái alapján mindössze a játékosok 17%-a vitte végig az Isolationt, ez pedig több, mint elgondolkodtató.
- A space jockey-s rész baromira olcsó fanszervíz, viszont a fejlesztők legalább odaképzeltek egy plothole-t a két film közé, hogy aztán jól bezárhassák azt, kvázi úgy téve ezzel, mintha nem csak a fanszervíz kedvéért került volna oda az a jelenet (pedig rohadtul :D). LEKAPCSOLTÁK A VÉSZJELZÉST, ÚJRA VAN ÉRTELME AZ ALIENNEK ÉS AZ ALIENSNEK, MINDENKI ÜNNEPELJE A CREATIVE ASSEMBLY-T!!!! :DDD
- A metroidvaniás rész már annyira "hardcore", hogy tulajdonképpen a szerencsédtől függően büntetni tud a felfedezésért a játék. Pl.: a legelső pályán van egy ajtó, amit nem tudsz kinyitni, viszont valami érdekesen világító van mögötte (egy Nostromo log). Ki is írja a játék, hogy ide bizony torch kell. Haladsz a sztorival, begyűjtesz kétféle torchot, aztán egy ponton visszadobnak az első pályára. "Ó, hát én az elejéről emlékszem, hogy ha az objective-vel ellentétes irányba bandukolok most, akkor kinyithatom azt a torchos ajtót" - backtrackelsz 10 percet a pályán, odaérsz, a játék meg kiírja, hogy "bocs, haver, de ide bizony hármas szintű torch kell, ezt az ajtót nem lehet csak úgy kinyitni". Aztán ugyanezt megcsinálja veled az orvosi részlegen is, ha a kelleténél korábban akarod kinyitni az access tunerrel a neked segítő doki szobáját. A Steam statisztikái alapján mindössze a játékosok alig több, mint 1%-a vette a fáradtságot az egyébként tényleg érdekes Nostromo logok összegyűjtésére, pedig csak 10 db van belőlük... már megint erősen elgondolkodtató.
- Néha imádja felrúgni a játék a saját szabályait egy kis feszültségkeltés érdekében. Pl. remekül ki tudsz kísérletezni rengeteg módszert az androidok hatástalanítására... aztán a játék utolsó harmadában kapsz egy erősebb verziót belőlük, amire még az EMP sem hat. Külsőre csak a ruhájuk más, nincs megindokolva, hogy miért keményebbek.
Ezt a sokat csak és kizárólag azért lehet megbocsátani az Isolationnek, mert egy "magasztosabb cél" érdekében csinálja, ami röviden a feszültség változó szintű, de folyamatos fenntartása, meg a Sevastopol realista tálalása. Ha nem bírod neki lenyelni a csacskaságokat, akkor utálni fogod, ha igen, akkor viszont a végére megtalál az immerszió.
Alien Isolation - majdnem a legvége, de még egy ideig kotorászni fogok azokért a Nostromo logokért, szóval véleményben / értékelésben igazából itt a mondat végi pont.
Szerencsére van az úgy, hogy egy játékot még a milliónyi hibája ellenére is meg tudsz kedvelni a végére. Bár a millió túlzás, de hibából tényleg rengeteg van, sőt, meg merem kockáztatni, hogy ha eldobok egy követ, az csak és kizárólag olyan játékon landolhat, amiben jobb a pacing, de még így is tiszteletreméltó, hogy a Creative Assembly mindent képes volt alárendelni a világ- és karakterépítésnek... még úgy is, hogy ez jelentős részben az élvezhetőség rovására ment.
Egyszerűen nevetséges, hogy mennyire lassú a cucc, még egy sima transzportegységre is kb. egy percet kell várnod, hogy egyáltalán el tudj húzni a következő pályára, a történet pedig ólomlábakon lépdel és csak a végére lesz jó (pedig a derelictes résznél már azt hittem, hogy nincs remény a frankó sztorira). Emellett mindent baromira metodikuson kell csinálnod, a második fele tele van backtrackinggel, a metroidvaniás mechanikákat is a végsőkig nyújtják (3 féle torch- és hack ápgréd? tényleg?), a játékidő egy jelentős részében meg gubbasztasz arra várva, hogy elüljön a baj... és valahogy mégis ettől érzed leginkább autentikusnak és a 79-es film játékverziójának a dolgot, nem a grafikai kencétől.
Sokszor idegesítő, sokszor még gagyi is, de a fenébe, legalább megérte erőltetniük ezt a hozzáállást a fejlesztőknek, mert a végeredménynek sikerült átlényegülnie tőle valami egészen különlegessé. Valahol itt kezdődik a posztmodern játékfejlesztés.
Az életben nem mondanám azt rá, hogy jó játék, de maradandó és sok szempontból hatalmas művészi teljesítmény. Kurva jó, hogy nem kell pontoznom, mert ezt nem lehet.
Röviden összefoglalva: az AC szar, kivéve az első részét, mert annak még minimálisan értelme is volt. :D A Ubisoft is szar, elvégre felvizezett, patikamérlegen kimért, sematikus, tömegtermék hulladékot gyárt lassan egy évtizede.
Egyébként nem értek egyet abban, hogy "Altair profi gyilkos, tehát lehet könnyű a játék", elvégre a történet oroszlánrésze Altair vezekléséről szól a kezdőpályán elkövetett hibája miatt. Megfosztják a rangjától, elveszik az összes frankó gyilkolóeszközét, és a célpontok gondolkodásának megismerésével fokozatosan az Al Mualimba vetett hite is elhagyja a játék végére. Altairnak végső soron saját magát kell újból megtalálnia, az pedig nehéz dolog, vagyis semmi okod nincs arra, hogy a főhős életének legkeményebb időszakát félvállról vedd, pedig pont ezt fogod csinálni, mert meghalni teljes művészet a játékban. :D Egy videojátékban a játékmenet az, ami végső soron elhozza a beleélést, tehát mechanikailag relációban is kellene állnia a főhős helyzetével, mégsem áll, és látod, máris sikerült egy kissé félreértened. :D
Már csak a nagy múltra visszatekintő kalandjátékokat tekintve sem lehet lételemként tekinteni a nehézségi opciókra.
Nyilván akkor van értelme a dolognak, ha beleillik a műfaji vagy koncepcionális kontextusba. Ha én mondjuk 6 éves gyerekeknek fejlesztek vicces játékot, akkor valószínűleg nem fogom magasra lőni a nehézséget, és ugyanígy kíméletes leszek akkor is, ha a játékot felnőtteknek készítem ugyan, de van valamilyen magasabban elhelyezkedő, fontosabb célom (pl. meditatív játékot csinálok, ahol annyira fontos a flow, hogy a lehető legkevesebbszer akarom megölni a játékost). Szóval ne arra gondolj, hogy én azt mondom: minden játékban legyen lehetőségem vért izzadni, mindössze csak arról van szó, hogy azokban a tradicionális műfajokban legyen, ahol ennek a fajta élménynek helye van.
De érdemes megfordítani a kérdést is: szerinted miért ne legyen komolyabb nehézségi szint az AC-kban? Akárhogy is nézem, a nehézség hiánya semmiféle koncepcionális elképzelést sem szolgál (sőt, annak idején az AC3 vezető producere azt mondta - illetve hazudta -, hogy ők azért nem raknak nehézségi szinteket az AC-ba, mert nem akarják, hogy túl könnyű legyen :DDDD), és inkább a Ubisoft lustaságához és inkompetenciájához van köze a balansz terén. Az AC-nak nemcsak nehézségre lenne szüksége egyébként, hanem mélységre is, a komplexebb játékmechanikák pedig önkéntelenül is magukkal hoznák a magasabb kihívást.
A tágabb értelemben vett testreszabhatóság lehetősége pedig csupán egy szegmensét fedi a videojátékok egészének, nem az interaktivitás eredendő része.
Te nem érted, hogy én hogyan értem a testreszabhatóságot. :D Ha én a Doomban 7 fegyver közül válogathatok, és ennek a választásnak szerepe és értelme is van a játékmenetben (nem úgy, mint mondjuk az AC-ban, ahol a tőr tökre ugyanaz, mint a kard, csak az animációk mások), akkor máris testreszabtam, alakítottam az élményt, szóval tessék a legtágabban és leglazábban értelmezett testreszabhatóságot érteni a dolog alatt.
A jobban érthetőség kedvéért: pl. ha az Alien Isolationben összefutok egy androiddal, több lehetőségem is van:
- csendben elsunnyogok mellette.
- rávágok egy EMP gránátot és elmenekülök.
- rávágok egy EMP gránátot és szétverem a kalapáccsal.
- megbököm a stun batonnal és szétverem a kalapáccsal.
- lelövöm egy puskával.
- stb.
Bárhogyan is döntök, testreszabtam az élményt a játék keretein belül, a nehézség pedig annyiban számít, hogy "erőlteti" a minél több lehetőség felfedezését. A cselekedeteid visszacsatolása mellett a kihívás az, ami kreativitásra ösztönzi a játékost, egyébként csak ott egy adag lehetőség, amivel nem fogsz élni, hiszen a könnyebbik végét fogod meg (pl. ha az Isolationben adnak 50 töltényt a puskádhoz, akkor biztosan nem fogsz a stun batonnal vagy EMP gránátok építgetésével foglalkozni).
Döh Jimquisiton:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=6OJ05AjbVYk
Röviden: win, az eladások is jók.
TemplarGFX's Aliens Colonial Marines Overhaul:
http://www.moddb.com/mods/templargfxs-acm-overhaul
Lehet, hogy így már nem szar?
This state of the bad-ass art modification for Aliens: Colonial Marines reworks, reprograms and rebalances xenomorph AI, human AI, weapon mechanics, ballistics, animations, shaders, particles, decals, lighting, and engine features to get the best out of the game possible.
A filmes hasonlatodnál maradva: igen, működhet több síkon is egy film, de feltétlen szükség van a különböző rétegekre, illetve mindig a "nehézségi szint" mentén lennének meghatározva a síkok?
Nemcsak a nehézségi szint lehet meghatározó ezen a téren, hanem rengeteg minden más is (pl. remek dolog, ha egy játék támogatja az emergent gameplay koncepcióját, de ugye nem lehet mindent ennek mentén felhúzni, a túlzott erre fókuszálás meg be is tehet a játék többi elemének, lásd Fallout 4), de mivel most a nehézségről beszélgetünk, így nem akarom elvinni 500 másik irányba a témát.
Miért fontos? Az okés, ha neked igen, de a videojátékok egészét nézve?
Pont az interaktivitás miatt fontos: a videojáték aktív szereplővé teszi a befogadót, és ha aktív szereplő vagy, akkor szereted, ha bizonyos szinten van ráhatásod az eseményekre vagy testre szabhatod annyira az élményt, hogy az a játék korlátain belül a lehető legjobban szolgálja a személyes igényeiedet. Tulajdonképpen szükséged van az önkifejezés valamilyen formájára ahhoz, hogy behúzzon egy játék.
Plusz Squeenix trükközik azzal is, hogy nem lehet season pass nélkül megvenni most a játékot.
Fair and Square: not even once. :D
Mellesleg egyetlen olyan dolog van, amit objektíve, az ellenkezőjéről meggyőzhetetlenül utálok az Isolationben: hogy minden interakció real-time, még a konzolok olvasgatása is. Eddig ugyan csak egyszer fordult velem elő az, hogy a xenó akkor ölt meg, amikor éppen egy random e-mailt olvasgattam (mindezt úgy, hogy a konzolhoz cammogás előtt megvártam, hogy elhúzzon a szellőzőbe), de egy baromság az egész... főleg úgy, hogy egyébként a játékot ténylegesen pauzáló térkép képernyőt behozva nyugisan elolvasgathatsz mindent, csak annyira nincs rendszerezve a dolog, hogy lehetetlenség bármit is megtalálni a listában.
+abszolút kedvenc bug: amikor a biztonsági kamera átlát az átláthatatlan felületen, így beriaszt egy pillanatra, ami pont elég ahhoz, hogy a xenó leugorjon a ventből és 5 percig boldogítson.
miért lenne követendő egy játéknak minden igényt kielégítenie? Nem pont ez a fajta vonalzó mentén megrajzolt megközelítési mód eredményezi a legsemmilyenebb játékokat?
Szvsz a több nehézségi szint nem arról szól, hogy minden igényt kielégítesz, hanem inkább arról, hogy egy interaktív médiumnál valamennyire fontos választási lehetőségeket adni a játékosnak. Ugyanakkor pl. szerintem is úgy a legélvezetesebb az Assassin's Creed 1, ha megpróbálod beleélni magadat az orvgyilkos szerepkörbe: szépen-lassan felderítgeted a várost, összegyűjtesz minden információt, majd gondosan megtervezed az akciót, hogy a lehető legpontosabban tudd kinyiffantani a célpontot és gyorsan menekülj el. Kb. ezt a játékmódot akadályozza az, hogy ha lebuksz és megtámad egy seregnyi őr, minden gond nélkül le tudod őket verni, holott a realitás az, hogy a haszaszint egy sikeres akció után is megölték, nemhogy egy lebukást követően (persze a teljes igazság az, hogy öngyilkos merénylők voltak, szóval nem is törődtek a kijutással). :D
A DS már érdekesebb kérdés, hiszen ott a nehézség szerves része a játékélménynek, de ott meg pont az AC-nek azt az előnyét látom, hogy az is végig tudja játszani, aki csak szép tájakat akar nézegetni a Szentföldön. Ha mondjuk megfog a Dark Souls vagy a Bloodborne atmoszférája, a játékmenet viszont annyira nem érdekel, akkor miért ne lenne jogod végigjátszani? Az XCOM-ban sem ártott senkinek az easy meg a normal nehézség.
Ha nagyon filozofálni akarunk, akkor azt is lehetne mondani, hogy pl. egy filmnél te döntöd el, hogy a passzív befogadás milyen formáját választod: nézheted a művet felszínesen is meg keresgélheted a mélyebb összefüggéseket, igazából csak attól függ a dolog, mennyire vagy fogékony a témára. Egy videojátéknál ugyanez állhat az aktív befogadás formájára is.
Hé, tök jó, hogy damoqles-szel a kommentjeink egy része át lett rakva ide, a többi meg eltűnt az éterben. Good job, már meg sem kérdezem...
Tibre írta: kevesebb mint 10 óra? only single játéknál, hogy lehet ilyen faszságot elkövetni egy 60$-os játéknál?
Én mostanában az Alien Isolationnel múlatom az időmet: kb. 20 órás játék és egyértelműen túl sok neki: amikor leül, extrém köldökvakarás van és nyújtják, mint a rétestésztát. Elég a 10 óra a műfajnál, untig.
Vicces hogy a nagyi olyan mintha kataton allapotban vegetalna ellenben neha a legrandomabb helyeken tunik fel.
:DDDD Ez remekül hangzik.
A két példa továbbá mellőzi a nehézségi szinteket
Mellesleg ez mindkét címnél nagy probléma: az Assassin's Creed kiszorítja a hardcore közönséget azzal, hogy harc közben is el lehet aludni rajta, a Dark Souls meg a kazuár hangulathuszárokat ijeszti el a nehézségével + táplálja a "nagy a farkam, mert végigvittem a DS-t" hozzáállást.
kurva jó a hangulata.
Na ez az, amivel én sem tudok vitatkozni. Alien (1) fanoknak egy álom, és félve merem megjegyezni, hogy a Promcsi-fanok is megkapják, amire vágynak. :D
Beülsz, kikapcsolsz és nézed.
Azt kihagytad, hogy meghalsz belül.
Kivágni három companiont a beígért 7-8-ból egy Torment jellegű játékban kurvára kimeríti a kardinális kérdés fogalmát.
Pedig baromira igazuk van abban, hogy az egyes karakterek mélysége számít a mennyiségük helyett. A Tormentet sem azért szeretted, mert sok társ közül választhattál, hanem azért, mert mindegyik rohadtul ki volt dolgozva és elég sok kontent fűződött hozzájuk.
Jaa, hogy te ennyire vagy tisztában a dolgokkal.
Nagyon örülök a megállás nélküli frusztrációdnak, de szerintem nem vagy annyira hülye, hogy ne tudd, mit értek "Torment-folytatás" alatt.
Innentől akkor a Final Fantasy-epizódokra sem érdemes folytatásokként hivatkozni valószínűleg. :D It's spiritual successor now, guys! :D
Bár érteném, hogy miért geci húzás ez: nyilvánvaló, hogy stretch goaloktól függetlenül az inXile dönti el, hogy mi kerül bele a játékba, hogy mit kell adott esetben kihúzni, hogy mi élvez prioritást mással szemben stb. A játékfejlesztés nem úgy működik, hogy előre eltervezel valamit és simán csak megvalósítod, teljesen reálisan megtörténhet, hogy valami, ami papíron jó ötletnek tűnt (mondjuk a számszerűleg több companion), a megvalósítás fázisában már nem klappol.
Az egy dolog, hogy a Kickstarternél adott esetben jobban belelátsz egy projektbe (mint kellene), de nehogy már hazaárulásnak éljük meg, ha a korábban beígért dolgok közül kimarad néhány, elvégre jelen esetben tökre nem kardinális kérdésekről van szó. Nagyon buta nerdrage ez már megint, majd a végleges játéknál kiderül, hogy mi hogyan sikerült. A Tormenthez eleve őrültség folytatást gyártani a játék szent tehén mivolta miatt, szóval ha már beleálltak, legaládd hadd csinálják már úgy, ahogyan ők szeretnék (főleg úgy, az előzetesek alapján nem úgy tűnik, mint ami szarul jött össze).
Az Alien: Isolationt tekintve már lehet jogos, de azt meg nem lehet elvárni, hogy ezt tudja előre a játékos.
Valahol itt van a kutya elásva egyébként. Én nem az e-péniszem méregetése miatt szoktam hardon játszani (mert ahogyan mikka is tökéletesen megfogalmazta, az égegyadta világon senkit sem fog érdekelni, hogy te mennyire vagy kemény játékos... mondjuk az XCOM classic ironman végéről azóta is őrzök egy screenshotot a Steam-profilomon :D), hanem mert arra vagyok kíváncsi, hogy mi volt a fejlesztői célkitűzés, ezt pedig az esetek 90%-ában hardon kapom meg kompromisszummentesen.
Az Alien Isolationnek is azért hardon veselkedtem neki, mert azt ajánlja a Creative Assembly, mint intended élmény... és az eszköztáram bővülésével egyidőben egyre inkább kezdem azt gondolni, hogy valószínűleg a játék második felében már egyre jobban igazuk van. Onnantól, hogy van eszközöd a xenó elijesztésére már valamennyire felenged a cucc, szóval sanszos, hogy normálon már unnám. Ráadásul pl. tegnap úgy játszottam a játékkal, hogy közben CJ nézte sztrímen, és pont egy olyan résznél voltam, ahol egyszerre kell bujkálnod a xenó és az emberi őrök ellen, mire CJ közli, hogy amikor ő itt járt, már mindenki halott volt és csak a xenó volt társaságnak (CJ normalon nyomta). Simán a játék egyik legélvezetesebb része volt lassacskán előrehaladni, hol konfrontálódva az emberekkel, hol rájuk uszítva az alient, és ha normálon nyomtam volna, akkor lehet, hogy kimaradtam volna ebből a mókából. Meghaltam vagy 4x, mire sikerült túljutni, de volt annyira fun, hogy ne bánjam annyira, mert azt érezem, hogy nekem itt végre lehetőségeim vannak, miközben váltogattam a revolveremet, a stun batont, a molotovot meg a noisemakert. Először éreztem azt, hogy itt játékmenet van.
Real life Alien Isolation a 3-as metrón:
http://444.hu/2017/02/01/boldogok-lesznek-a-turistak-amikor-vaksotet-metro-viszi-oket-az-olimpiai-stadionba