Forums

Rövidhírek

1062
1455227657-1062
A blockbusterek minden hírfolyamot uraló jelenlététől távolodva, a ma kijött előzetesek közül kiemel
1
1061
1455217141-1061
És még csak riasztóan spoileresnek sem tűnik, vagy már csak az egekben van az a bizonyos ingerküszöb
12
1060
1455212810-1060
Az Ubisoft bejelentette azt, amit hitetlenkedve ugyan, de eddig is sejteni lehetett: Assassin's Creed nélkül marad a 2016-os év. Vajon a napra is kiengedik majd a 2007 óta csak folytatásokat kalapáló fejlesztőket? Ha igen, képesek lesznek visszailleszkedni a társadalomba? Álmodnak-e a szénaboglyák elektronikus hősökkel? Mind olyan kérdések, amelyekre nem kapsz választ ebből a cikkből.    
6
1059
1455202235-1059
Némi időmanipulálással sikerült elérni, hogy a Microsoftnak ne csak a legaktuálisabb konzolára, de legaktuálisabb operációs rendszerére PC-n is azonnal, azaz április 5-én érkezzen a Quantum Break. A konzolos verzió előrendelői pedig eleve kapnak egy PC-s példányt is, és a mentett állás átvihető lesz egyik platfromról a másikra. Közös multiról persze nincs értelme álmodozni, hiszen szokás szerint csak egyjátékos móddal készül fokozni a hangulatot a Remedy. rwurl=https://youtu.be/d4or8YE-6P4
11
1058
1455197880-1058
Megérte több év után portolnia a Dragon's Dogma: Dark Arisent PC-re a Capcomnak. A január 15-én megjelent akció-RPG eleddig a platformon a leggyorsabban fogyó játéka lett a kiadónak, és egyúttal eladásokat tekintve is a harmadik helyre ugrott - derül ki az MCV minapi cikkéből.
1
1050
1455028599-1050
Wyoming, 1989, nyár.
11
  • 106 / 202

Cikkek

1291
1466758794-1291
„A májust egyértelműen a Blizzard legújabb dobása vitte.” – Zoo
0
1275
1466199466-1275
13
1273
1466160111-1273
„Sikerült vajon a DICE iparosainak megugrani a lécet, vagy a játék elvész a feledés jótékony homályában? ” – Jabba boy
18
1232
1463482783-1232
29
  • 24 / 28

Bejegyzések

növekvő sorrend
No Wang 5 2020.04.30 - 00:30,cs Doom Cikkek
ZooWiRED: Prince of Persia - 1989 26 2020.04.30 - 00:29,cs Strato Cikkek
Ilyen ez a PoPszakma 7 2020.04.30 - 00:27,cs Doom Cikkek
There is a hole here now (Oldal: 1, 2) 40 2020.04.30 - 00:26,cs Doom Cikkek
VoltWiRED: WoltCraft, de már nincs (Oldal: 1, 2) 32 2020.04.30 - 00:24,cs Sunyi Cikkek
Aaand it's gone 29 2020.04.30 - 00:23,cs Doom Cikkek
Oh look: nothing! 4 2020.04.30 - 00:22,cs Doom Cikkek
Itt már nincs semmi 15 2020.04.30 - 00:20,cs Doom Cikkek
XCOM (Oldal: 1, 2, 318) 528 2020.04.28 - 06:11,k Törölt felhasználó Nagybetűs játékok
Dokumentumfilmek 7 2020.04.27 - 13:26,h Reaper Moziguru HQ

  Fórum Szálak Válasz Utolsó Hozzászólás
Nincs új
1208
39180
Költözünk Kanadai...
Chiller
2024 dec 29
Nincs új
110
6275
A Warhammer 40...
feketeninja
2022 feb 12
Nincs új
10
183
Megszavazta a nép...
Cheesy
2024 dec 06
Nincs új
2
1881
Kvíz-Só
SBKMozes
2025 jan 22
Nincs új
14
16320
Webdrótozós topik
Gabika
2025 feb 21
Nincs új
Alfórumok: Bugok (173), Kívánalmak (715), Kész (806), Wontfix (42)
Nincs új
8
93
Beágyazás teszt
psishock
2023 ápr 08
  Fórum Szálak Válasz Utolsó Hozzászólás
Nincs új
97
27065
Doom
ZakMegrekken
2025 már 04
Nincs új
28
20584
Ki milyen...
Asycid
11 óra 8 perc
Nincs új
6
5413
Warhammer...
Moken
2025 jan 29
  Fórum Szálak Válasz Utolsó Hozzászólás
Nincs új
55
40587
A Sör
dulakh
2025 már 05
Nincs új
41
57187
Ki milyen...
Sunyi
14 óra 41 perc
Nincs új
16
7923
Zeneileg aberrált
Vajk
2025 már 01
Nincs új
21
20148
PC-builder HQ
Zoo
2 óra 56 perc
Nincs új
11
20182
Rekeszizomtréning
Vajk
2025 már 03
Nincs új
8
30004
Világvégehangulat...
bitblueduck
1 nap 10 óra
Nincs új
14
11228
Autómánia
Moken
5 óra 40 perc
Nincs új
9
1774
Önreklám
Sunyi
2024 dec 06
Nincs új
11
1195
Bíborka
Asycid
2025 feb 23
Nincs új
8
1086
Könyvek, amik...
Taktikai Konzerv
2024 máj 19
Nincs új
5
221
Apgredezzuk...
Tno
2019 nov 30

Aktív felhasználók: 1
Infópanel
Téma: 1951, Hozzászólás: 391112, Populáció: 402
A közösség friss emberei: CarltonTah, LarryDulty, DanielPiemn, Karenchicy, davidBap

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!