Jelenlegi hely

ZooWiRED: Prince of Persia - 1989

Utolsó bejegyzés

ZooWiRED: Prince of Persia - 1989
 
Újszülöttnek a régi herceg is új

Számomra a Prince of Persia története már azelőtt elkezdődött, hogy találkozhattam volna magával a herceggel. Jordan Mechner zsenialitását ugyanis az első, Zaxx által már említett játékán, az 1984-es Karatekán keresztül ismertem meg még Commodore 64-en. Nem egyszerűen bunyós játékról van szó, hanem a PoP – hívjuk csak így, okkal bizalmas a viszonyunk – nulladik részéről. Ami ismerős az első felvonásból, az ugyanis már itt beköszöntött, mondhatni nemcsak rám, de a játékiparra is, mert egy nagyon friss és különleges játék volt a maga idejében, mai szemmel pedig annak is gyanúsan ismerősnek hangozhat, aki csak a későbbi remekművel ismerkedett meg.

 

A Karatekában szerelmes herceg(féleség) helyett fiatal harcművészként kell megmentenünk szívünk hölgyét az őt fogva tartó nagyon gonosz hadúrtól, akinek pribékjeit annak rendje és módja szerint le kell karatéjoznunk a végső összecsapás előtt. Mindezt a kor bunyós játékaitól eltérően lassabb, a PoP-ot megelőlegező harcrendszerrel, a kor szintjén elképesztően kinéző és reálisnak ható animációkkal. A harcok között oda kell figyelni, hogy időben átfussunk a lezúgó rácsos ajtók alatt. Bár a téma még keletebbi, a varázsos ázsiai hangulat és a játékok világában addig csak hébe-hóba megjelenő átvezetők itt is ugyanúgy jelen vannak. (Az ázsiai hangulatnál nehéz nem megemlíteni, hogy az amerikai borítón persze a pozitív japán karakterek mind fehérek és szőkék, és a játékban is fehér hajúak, ahogy akkoriban illett. Na, ebben sem esett messze Perzsia almája a fájától.) Bevallom, végigjátszani sosem sikerült, hiszen azt már akkor is nehezen viseltem, ha halál esetén a legelejéről kell kezdeni az egész játékot. Ennek ellenére gyermekkorom különleges élménye volt, mely azóta is velem maradt.

Jómagamnak viszont egészen 2013-ig a szemem elé sem került a PoP, amikor is vettem a fáradtságot, és DOSBoxot izzítva nekiálltam pótolni e nagy műveltségi hiányomat. Mit is mondhatnék, órákon át csak kínlódtam vele, hogy magámévá tudjam tenni az irányítását és a játék elvi alapjait, de ott tartottam, hogy hiába volt régen minden jobb, ezt most már mindörökre a vitrinben kéne hagyni. Aztán mégis nekifutottam újra én és hercegem, valahogyan sikerült átlendülnöm a holtponton, és onnantól, hogy ráéreztem, egyszerűen beleestem a játékba.

 

Mindez éppen azért is sikerült, ami miatt a Karatekánál is hajdanán: Mechner a már említett alapokra építkezett nagyszerűen, elsősorban ugrabugrával és feladványokkal bővítve a formulát, melyben a mai szemmel egyszerűnek ható harc is szerves része maradt az egésznek. A platforming a maga valószerű mozdulataival, mely szerint meg lehet kapaszkodni, elrugaszkodni a szakadék szélén pedig szokatlan módon nem a sarkunk hegyiről volt érdemes, valóságos relevációszámba ment. Újdonságaival és eszköztárával nemcsak az ún. cinematikus platformerek ágát hívta életre, olyan klasszikus képviselőkkel, mint az inkább akció-kaland Another World vagy a Blackthorne, de a megoldásait részben végül a Mario-vonal is hasznosította. A 3D-forradalom idején pedig a Tomb Raider (1996) nemcsak a mechanikai elveket vette át, de a billentyűkiosztást vagy a szinte éppen csak dimenzióbővítésen átesett karókat is a vendégmarasztaló vermek mélyén.
 

Szóval ahogy belejöttem, szívesen kezdtem újra a már teljesített pályákat is, hogy jobban abszolválva őket ne okozhasson gondot a szintidő. Amikor pedig – ahogy utólag olvasgatva megtudtam – az egyik legnehezebb hírében álló szakaszon elsőre villámgyorsan átszaladtam, az nagyobb sikerélményt adott, mint a szintén abban az évben játszott Demon’s Soulsban a legjobb pillanataim. Az meg, hogy a végső összecsapás után rögtön egymás után kétszer is sikerült banális módon, diadalomittasan megöletni magamat, és ennek ellenére nem törtem ketté a merevlemezt, szintén azt mutatja, hogy rám is tudott hatni a Mechner-mese.

Félreértés ne essék, nem áltatom magamat: a PoP nem az a klasszikus darab, amely elé le lehet ültetni a mai fiatalokat, mert egy más világ terméke. Sőt, a mai veteránokat se feltétlen. De a zseni és a játéktörténelem még mindig ott van benne, és akinek van hozzá affinitása, és rászánja az energiát, annak ezt máig képes meghálálni. Úgy gondolom, fogja még nekem is.
Zoo
 
Szerkesztette: Doom - 2020 ápr 30


http://www.wired.com/2012/04/prince-of-persia-source-code/

https://github.com/jmechner/Prince-of-Persia-Apple-II

Csak ezért :)



Ugyan a kilencvenes évek elején-közepén már kb. a fél világ addigi játéktermését végigjodáztam ZX Spectrumon, Atari800XL-en, C16-on, C64-en és Amiga 500+-on, de a Prince of Persia-val otthon valahogy nem találkoztam. Nemtom miért, de kiesett. Általános suliban a sok Videoton gép mellett volt egy 286-os Pc is. Na, azon láttam meg először. Később, a gimiben pedig volt szerencsém a Mac verzióhoz. Ezek ilyen örök élmények.

A cikk pedig remek. Köszi! Még sok ilyet!

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Kivalo a cikk, bar csak a feleig olvastam, mert soha nem szerettem ezt a jatekot :)

Parizer forever.



Emlékszem, amikor több évnyi Commodore-ozás után először láttam valakinél a Prince-t, el voltam ámulva, hogy mennyire folyamatos és élethű a herceg mozgása, hogy mennyire király az egész a lezúduló padlólapokkal, az előugró tüskékkel, és a lassan bezáródó kapukkal. Utána minden kicsit is számítástechnikai érdeklődésű ismerősnek a játékról meséltem, és vártam a pillanatot, hogy otthon is legyen egy olyan gép, amin elindul. Szerintem a Prince of Persia komoly szerepet játszott abban, hogy gémer lett belőlem.
Kösz a cikket, és vele az emlékek felidézését. A SNES verzió nálam kimaradt, de egyszer biztosan végig fogom tolni.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



A fémfogas csapda csattogása velem marad a halálos ágyamig. Nem igazán tudom, miért pont az lett ennyire meghatározó és maradandó.

ibi amentia latet



Gimnazista koromban találkoztam a POP-pal, és akkor valahogy nem frusztrált az, hogy elölről kellett mindig kezdeni, mert előtte csak "kazettás C64-en" játszottam, ott meg eleve sose volt mentés. Ellenben manapság! Bár tény, hogy amikor elkezdtem a böngészős verziót kajaszünetben melóhelyen, nem nagyon bírtam abbahagyni.

Fasza cikk lett! Jó ötlet ez a párhuzamos rálátásos megközelítés.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.


Lou képe
Lou
Donator

"Újszülöttnek a régi herceg is új" bekezdés kb negyede mobilon lelóg a képernyőről. A cikk amúgy tényleg nagyon jó, ha nem tudnám előre, hogy hülyét kapnék a mentés hiánya miatt (ami viszont ugye még is ölné a játékot) akkor hazaérve lehet újra belevágnék :)

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Lehet benne menteni (a Ctrl-G kombóval, tölteni pedig az indítáasi képernyőn tudsz a Ctrl-L-el), csak nem érdemes. :D A PoP2-ben már jobb, mert ott normálisan van asszem 10 slotod, szóval érdemes nagyobb egységenként menteni, aztán gyakorolni, kiismerni a későbbi pályarészeket. Ott már hasznos is, mert jobban el vannak rejtve a potionök (pl. van pár olyan pálya, amelyiken kettő is van belőlük), van egy pálya, aminek két bejárata van, az ellenfelek meg durvábban eltérnek egymástól, szóval van mit kiismerni bőven.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Gyakorlatilag pályánként lehet menteni, és csak a harmadiktól kezdve, ráadásul még sikeresen teljesített pályák után is érdemes újrakezdeni a gyengébb időeredmény vagy a meg nem talált életerő-növelők miatt. Lehet, hogy Lou is erre gondolt, ennél megengedőbbel tényleg meg lehetne ölni a játékot.

Teljesen mentés nélkül játszani, mint a Karatekát, az kemény lenne. De vannak ehhez is elég elborultak. Alapból nem brutálisan nehéz, csak át kell rá tudni állni, a mai mai fejjel nehéz lehet. (A Soulsok éppen erre az átállási igényre is építik a nimbuszukat.)

Sors bona, nihil aliud.



Teljesen mentés nélkül játszani, mint a Karatekát, az kemény lenne.

Én kissrácként abszolút nem tudtam a mentésről, igazából sosem használtam. :D Nyilván jó sokáig tartott úgy végigvinni a játékot, de konkréten a PoP volt az első platformer, amit be tudtam fejezni, szóval annyira brutálisnak azért nem mondanám, mert végső soron nem azon múlik a játék, hogy mennyire szuper ügyes vagy, hanem azon, hogy rájössz-e a pálya megoldására vagy sem - ha az megvan, onnantól már csak gyorsabbnak kell lenni meg megtalálni az esetleges potiont, és ugye ebben nagyon sokat segít az, ha mindig elölről kezded az egészet (mondjuk egy mai darabhoz képest nyilván "Dark Souls"). Emiatt persze kn. muscle memory lett a játék, így kb. a feltöltött FM Towns-os videóban láthatod azt a legbénább állapotomat, ami akkor üti fel a fejét, ha jó régen láttam utoljára (mondjuk a DOS-ossal valószínűleg gyorsabb lettem volna, mert az FM Towns port nem teljesen pontos: kicsit más a nekifutós ugrás és a harc is, meg is haltam mindkettő miatt párszor). :D

Még a második részben is el tudtam így jutni a flame-ig mentés nélkül, csak manual híján nem tudtam, hogyan kell átváltozni shadow prince-szé, szóval annál a résznél mindig skippeltem a pálya végét (a PoP 2-ben ilyen fícsör is van, asszem hármat lehet skippelni összesen).

Egyébként ha valaki manapság szeretne PoP-ozni, én melegen tudom ajánlani a Prince of Persia Classicot: jó remake, mert a level design-t megtartja, a nehézsége viszont a sok segítség (checkpointok, kikapcsolható időlimit, kis villogó izé, ami mutatja a helyes útvonalat, mindegy, mennyit futsz neki egy ugrásnak stb.) miatt enyhébb.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



"Újszülöttnek a régi herceg is új" bekezdés kb negyede mobilon lelóg a képernyőről.

Na, valami ilyesmire számítottam. :( Az a baj, hogy a keretet csak úgy tudtam megoldani, ha minden egzakt beállítást kap (maga a keret 800px széles, a betűméret is custom), szóval gondolom, hogy a mobilos felület ezt nem tudja felülírni. Az a gond, hogy keret fícsörünk sincs igazából, amit látsz, az egy egy cellás táblázat. :D

Szerk: FIXED! Kinyomoztam, hogyan lehet a szélességet százalékban megadni képpont helyett, így már skálázódik a mobiloshoz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Van valakinek ötlete, hogy a 2008-as Prince of Persiát hogyan lehetne beregelni az Uplaybe, ha az embernek lemezes változat van meg belőle, amihez nem járt kód?

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Valószínűleg sehogyan (asszem még az Ubi sem árulja Uplayen), de miért akarnál ilyen szörnyűséget csinálni?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Hogy ne kelljen elővennem a lemezt, ha játszani akarnék vele. Ha már ugye anno megvettem...

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



nem lenne sokkal egyszerubb csinalnod egy lokalis virtualis dvd-t belole (valamelyik ingyenes toollal, van rakat a neten beloluk), amit csak lazan mountolsz amikor epp jatsszani szeretnel vele, mint az az online maszlag?

Eredetileg is pont erre vannak kitalalva ugye, hogy ne kelljen tokoleszned fizikai dvdkkel magad korul.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Sőt valószínűleg valamilyen akcióban 1 dollárért meg is vehetném. Nem akarok foglalkozni semmi ilyesmivel, valamelyik digitális platformon legyen meg, ez a lényeg.A Mirror's Edge-et is sikerült nagy nehezen bepaszíroznom Originbe.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Nem akarok foglalkozni semmi ilyesmivel

remelem nem azt akarod implyozni az "ilyesmivel" hogy ha sajat dvd-det veszed le virtualisba hogy ne hasznalodjon el, illetve hogy konnyebben tudj vele dolgozni, akkor az "kalozkodas"? :)

Egyeb irant tobbet kell foglalkoznod azzal ha nagy nehezen kipaszirozod valamilyen digitalis platformbol, letoltod a digilalis verziot, telepited es azzal nyomulsz, sokszor online only modot megkovetelve.

A virtualis dvddel meg azonnal tudod (tovabb) jatszani a mar reg telepitett verziodat is.

Barhogy is nezed, kevesebb munka a virtualis dvdzes a te esetedben amit felvazoltal. :)

Persze ha szandekosan akarod megneheziteni a dolgodat, teszel es probalkozol ahogy tetszik es jolesik, csak max ne az legyen a kifogas hogy "nem szeretnel tokoleszni vele". :)

valamelyik digitális platformon legyen meg, ez a lényeg.

https://www.gog.com/game/prince_of_persia

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



remelem nem azt akarod implyozni az "ilyesmivel" hogy ha sajat dvd-det veszed le virtualisba hogy ne hasznalodjon el, illetve hogy konnyebben tudj vele dolgozni, akkor az "kalozkodas"? :)

Attól, hogy nem az, macera még lehet neki. :)

Az obvious choice nyilván a GOG-os verzió egyébként digitálisan, de asszem, hogy a Steamesben sincs DRM (még a Steamé sem).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Én is szeretem, ha valami megvan digitális üzletben is, nem kell backup, kliensből meg pillanatok alatt installálódik. És ja, a GOG-os verzió éppen erre is jó (csak még egyszer meg kell venni), én biztos nem kínlódanék direkt a UPlayjel. Jelen esetben a lemezes mellett legalább elmondható, hogy az is ugyanúgy DRM-mentes.

Sors bona, nihil aliud.



Nem, eszembe se jutott a kalózkodás. Nekem kényelmesebb letölteni bármikor bármelyik gépre, mint az egyiken (vagy mindegyiken) fenntartani egy több gigás iso-t valahol a könyvtárstruktúrában tök feleslegesen. Pláne ha minden játékkal ezt akarnám, ami csak fizikai adathordozón van meg. :D

A GOG is tökéletes, csak mivel Ubisoft csinálta, ezért gondoltam, hogy ha valahol, akkor ott lehetne aktiválni. Ahogy a Borderlandset is lehetett Steamen egy kis utillal, ami nyomott egy CD checket, majd hitelesítette a példányt.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



az extra igenyeket nem mondta, csak ennyi volt a koveteles a plz helpre: "Hogy ne kelljen elővennem a lemezt, ha játszani akarnék vele. Ha már ugye anno megvettem...", es erre adtam megoldast ra. :)

Egyebirant ha csak ez kell neki egy sima no-dvd crack is megteszi, nem kell dvd hogy bent legyen neki a drive-ban es kinlodnia vele.

Persze ha direkt szeretne hogy online uzletben is legyen meg, mert online backup, vagy mit tudom en milyen extra igenyek, akkor nem szoltam, nyilvanvalo hogy gog az egyik legjobb valasztas mint mondtam, de eredetileg nem ez volt a keres ugye.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



akkor ha nincs uplayes megoldasunk, talan a gog vagy a steam (es ne felejtsuk el a humble-t, hatha ott is megvan) a legjobb utad erre, mint emlitettuk is. Vagy ahogy te is emlitetted, ha nem surgos (gondolom nem az), akkor varsz valami olcso akcios variaciora es bezsebeled par dolcsiert csomagban.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



A konzolok prüntyögő hangzásvilága után bennem is mélyebb nyomot hagyott a PC-s verzió, bár én inkább az időre csukodó kapuk és a kardok csattogásának zaját tudom szinte bármikor felidézni.

Amúgy akit érdekelnek a készítés részletei, azoknak tudom ajánlani Mechner elődását.

rwurl=https://vimeo.com/53918011



valószínűleg én vagyok az egyetlen itt aki game boy-on játszotta :)

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


Lou képe
Lou
Donator

Zaxx írta:
Szerk: FIXED! Kinyomoztam, hogyan lehet a szélességet százalékban megadni képpont helyett, így már skálázódik a mobiloshoz.

thx! :)

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Ránéztem a SNES-es PoP-ra. Annak ellenére, hogy ebben a verzióban nem egy szőke, sápadt bőrtónusú főhősünk van, az intróban említik, hogy a hercegnő egy külhoni ifjúval ismerkedik, amikor Jaffar emberei elhurcolják, szóval duplán kezelték a perzsa-nem perzsa kinézet "problémáját". :)
További érdekesség, hogy Jaffarnak meg kék színű a bőre. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!