Hozzászólások
Elsődleges fülek
Lassan kellene egy topikelnevezős, -elhelyezős topik is :) Helyesírási szempontból az illetékes helyen már tettem néhány javaslatot, jobb addig javítani, amíg nem sújt le a Grétsy.
Részemről továbbra is áll, hogy néhány hírt szívesen kiteszek nap mint nap, ha itthon vagyok. Mondjuk képfeltötési lehetőség nem ártana hozzá.
A pénz amúgy hogy áll? Van vagy lesz újabb adomonyozókör? Csak mert látom a plecsniket, nem tudom, hogy lemaradtam-e valamiről. A múltkori anyagi balhék taglalása után aggódom, hogy psishock nem tud miből sörözni. Annak idején arról volt szó, hogy sokáig jók leszünk, de azóta bármi történhetett.
Szerk.: Szerintem a legfrissebb bejegyzések listájánál is jobban mutatna a válaszoknál egy 0, ha nem érkezett hozzászólás. A mostani üres megoldásnál még hajlamos vagyok azt hinni, hogy a fórummotor bugos.
Gondolkoztam egy kicsit, hogy milyen japán szó az a Hiriro. Egy GN badge-es embertől azért várnék ékezeteket, illetve, legalább nagybetűvel kezdhetné a mondatot :D
Ha már Maniac Mansion, a foyltatása, a Day of the Tentacle sem kapható kereskedelmi forgalomban, ráadásul éppen abban helyet kap az előd is. Éppen most remastert készít belőle a Double Fine, szóval ez rövidesen rendeződik (bár arra kíváncsi leszek, hogy az első részt ez mennyire érinti). És azon sem lepődnék meg, ha utána a Full Throttle kipofozása következne.
Továbbra sem kapható még a The Curse of Monkey Island és az Escape from Monkey Island. Azt még értem, ha az utóbbit illik utálni, de az előbbi megérdemel egy szolid említést :)
Nem is tudom, ez a Negatív HQ olyan lelombozó. Biztos, hogy a tagadhatatlan gyász és a szomorúság okán is itt és így kell megemlékezni?
Neil Gaiman - Trigger Warning elolvasva.
már vételnél sejtettem, hogy nem fog annyira lenyűgözni, mint szeretném, szóval sajnálom, hogy ilyen drága paperback változatban vettem meg, de azért volt pár új és tényleg rendben lévő novella benne, ami kellő mértékben elgondolkodtatott/-borzasztott, etc.
és mivel most nincs egyéb feltétlenül elolvasandó izgalmas könyvötletem, így nekiálltam újraolvasnia Discworld szériát. próbálok heti 1 könyv haladást tartani, de későbbiek elég komolyan vastagodnak, illetve így is iszonyat mennyiségűnek érződik :D
illetve kicsit félek tőle, hogy megcsömörlök a stílustól így tömören, de talán észreveszem és közbeiktatok vmi mást majd ilyen esetben :)
basszus mennyi komment mindenhol :D
átnézem majd lassan és megoldásokat is keresek rá.
Aki akar cikkíró, moderator, GN, vagy hasonló rangra jelentkezni dobjon egy privit vagy ide egy kérelmet rá, és megkapja. Modetatorok pl a klasszikus rendfenntartás mellett ugye segíthetnek a helyesírási, topikmozgatási, topikelnevezési kérdésekkel ha van kívánalom valahol (és a jövőben is), azzal se nekem kell tökölnöm a ficsőrök kidolgozása helyett.
par joember mar egy mas vilagban tolja a metalt:
Anthony Jude Pero, R.I.P.: Mar 20th, 2015
Miklós Küronya, R.I.P.: Mar 23rd, 2015
Scott Clendenin, R.I.P.: Mar 24th, 2015
:(
jaja, vagom. :) ezert is tolom ide az osszes eszrevetelt.
aztan lassan kapcsolom a stressz teszt modot es akkor aztan lesz nemulass! :)
Ha jól emlékszem van hozzá egy multiplayer mod. Több százan egyszerre a pályán. Én annak adnék meg egy esélyt.
*kérném... fuck, rövid ez az 5 percnyi szerkesztési idő.
Stratoval átnyúztok az alapfórum struktúra kérdését is.
Ezen logika szerint kizárólag játékcímek mennek a 'Mainstream' témába, míg a GOG, Steam, Playstation, Xbox és minden más gyűjtő topik a 'Játékhangulatba'?
Szerk: Ja, és a 'Ki milyen PC..' topik címét kérem átnevezni 'Ki milyen videojátékkal játszott a héten?'-re.
Stratoval átnyúztok az alapfórum struktúra kérdését is.
Végre nem csak az offolás, hanem a nem megfelelő témában nyitott topikok miatt is van ürügyünk pörölni!
Viccet félretéve, nagyon tetszik a hatalmas gyűjtőtopikok elkülönitése, feldarabolása.
Ezen gondolat mentén a 'Hírek a HW Team figyelmébe' topikot megszüntetni talán nem is, de a jelenlegi rendszer mellett inkább ösztökélném a népet, hogy nyisson neki külön topikot a 'Hírek' témán belül. Nem minden hírhez kell regényt írni, így a kész hírek gyors minőségellenőrzés után mehetnének is a főoldalra.
Legalábbis a régi szerkesztőségnél sem valószínű, hogy a hírek megtalálása volt a gond, hanem Sogun mondjuk nem szívesen írt volna a Call of Duty-ról, vagy a napi szintű sajtóközlemények zöméről... Persze a mostani lelkesedést elnézve már ezen a ponton is van elég jelentkező, de 20 szakács felvétele helyett lehet 5-6 firkász + 3-4 kurátor/szerkesztő opció talán jobb lenne. Illetve a linkelés is ugyanúgy megmaradhatna - a meglévőkön kívül - is több szempont szerinti bontásban.
más szakoldalakról való kép linkelés kontra saját szerveren tárolás kontra képmegosztó szolgáltatás dilemmája
Imgur tudtommal 6 havonta igényel egy klikket az életbenmaradáshoz, amit gondolom csak a kereső botok teljesítenek.
A vízjeles képeknél Imgur és/vagy rendes forráshivatkozás meg tippre nem kéne gondot okozzon (bár huszadrangú oldalaktól eltekintve asszem csak a GameInformer szokott exkluzív tartalmat vízjelezni).
MK bulvár! Egy UFC-s csaj azzal vádolja a Netherrealmet, hogy róla mintázták Cassie Cage-et:
http://www.eventhubs.com/news/2015/jan/20/ufc-fighter-felice-herrig-feels-her-likenesses-were-used-inspiration-mortal-kombat-xs-cassie-cage/
Egy rakat kép, hogy növeljük az olvasótábort:
rwurl=http://media.eventhubs.com/images/2015/01/20_ufc01.jpg
rwurl=http://www.trbimg.com/img-50c92171/turbine/ct-red-1213-mma-photos-005/50...
rwurl=http://img.mixedmartialarts.com/method=get&s=feliceherrigweighins768x102...
Tesztelem a wall of text meg a Ctrl-v fícsöröket, meg egyébként sem tudom, melyik fórumon is kéne most írni, szóval ezt ide is:
Castlevania LoS 2: Revelations DLC
A röhejesen sablonos cím és az első rész borzalmas második kiegészítője alapján nem sok jóra számítottam, de végül sikerült kellemesen csalódnom a LoS 2 DLC-jében.
Sztoriból az alapjátékkal ellentétben itt nincsen sok: Alucardnak össze kell szedegetnie Drakula kardját és káosz póverjét, majd biztos helyre vinnie azt, plusz közben kiderül pár spoiler meg kapunk egy parányi részletet abból, hogy mi történt, miután Gabriel az első rész végén megütközött a Forgotten One-nal. Rövidke prológus ez tehát a LoS 2-höz, aperitif az ebédhez, de sajnos a játék végét lelövi, szóval annak végigjátszása előtt tilos nekikezdeni.
A Revelations "sztori módja" elég rövidke, mindössze 1,5-2 órát vesz igénybe a végigjátszása, de azért rakott a Mercury Steam ebbe is kellemes adag gyűjtögetni valót és Nem Game+ módot unlockolható max nehézséggel, szóval a maximalisták nagyjából 4 órányi játékot sajtolhatnak ki belőle. Ezúttal Alucarddal nyomulunk, aki akkora fanfavorit, hogy külsején a spanyolok nem is mertek változtatni (az eredetén már igen, de az a Mirror of Fate tányérjára tartozik), a Mirror of Fate-tel ellentétben pedig szokásos kardját is visszakapta. Jó vele harcolni, de Gabrielhez képest a különbség csak annyi, hogy egy picit gyorsabban és rövidebb hatótávval kaszabol, pluszfegyverei pedig nincsenek, vagyis a LoS 1 mintájára használja a két mágiafajtát. A képességek terén már sok a változás: a faterral ellentétben Alucard denevér alakban röpköd platformról platformra, szellemfarkasként jut át lezárt területeken és ugrik nagyobbat, a Prince of Persia Forgotten Sands alcímű epizódjának mintájára pedig a vár lerombolt elemeit tudja ideiglenesen visszaállítani.
A játékmenet terén is elég nagy a változás, az idő nagyobbik részében ezúttal ugyanis nem harcolni kell, hanem különféle fejtörőket megoldani. Szerencsére lopakodás nincs, így az első részre emlékeztető, hagyományosabb feladatok ezek, ennek pedig nagyon örültem főleg azért, mert némelyiknél tényleg gondolkodnom kellett a továbbjutáshoz. Az is jó pont, hogy a történet eleji rövid bevezetőt leszámítva teljesen új helyeken kell barangolni: a void swordért a Toy Maker szállásának eddig nem látott részeit kell tűvé tenni, majd a vár Forbidden Wing nevezetű szárnyát látogathatjuk meg. Bossfightból akad kettő is, az első sajnos csak a "fogtunk egy bevett ellenféltípust és csavartunk rajta egyet" sémát követi, de a második igazán jó és élvezetes, az érintett szereplővel pedig már az előzmények során is szívesen összecsaptam volna.
Rövid, de velős kiegészítő tehát a Revelations. Az alapjáték kedvelőinek kötelező program, bár a rövid játékidő miatt abban nem vagyok biztos, hogy megéri-e a 6 eurós alapárat.
7/10
Ekkora bullshotokhoz? :)
Szerkteszt: Egyébként a Rockstar nyilatkozata alapján úgy tűnik, nem direkt nyomták meg a Watch Dogs gombot a PS4 / Xbone verzióknál.
7. Filozófia topik
Helyette: Filozófiatopik
Alternatív javaslat: Filozófiai topik
8. Rekeszizom tréning
Helyette: Rekeszizomtréning
9. Közvéleménykutatás
Helyette: Közvélemény-kutatás
10. Boldogsághangulat és örömben üvöltő szoba
Lásd 6., csak ez már végképp durva :)
Ez a része még kalapálás alatt van a dolognak, cél kb. a KMZ által megkreált ikonok bevezetése (lila telefon - report, ignore, pm) commentnél a bbcode-ikonok lecserélése stb.
A HW-n ott volt a sajátomnál is! Igaz, az csak sima e-mailes megoldás volt. Amúgy jogos, csak valahogy hiányérzetem volt. Meg hülye vagyok.
Egyébként már írtam magamnak üzenetet itt, és rendben meg is kaptam :)
Ott van az avatarod alatt a pm-ikon, csak te nem látod. Vagy szeretnél magadnak üzengetni? De hát az hülyeség lenne... :)
Amíg betaban megy a cucc, szerintem jó ez a topik a hibabejelentésre, mert így legalább nem kell 3 másikat átnyálazni adott esetben...
Van már ennél alkalmasabb topik hibabejeletésre?
A lényeg, hogy az avatárom alatt nem jelenik meg a PM ikonja, csak az adatlapomra kattintva lehet üzenetet írni. Hogy tiltom le a rajongóimat, ha alapból meg sem szólíthatnak?
Még béta a cucc, az angol verzió még bétább, idővel az ilyen nyelvi dolgok is megoldódnak. Egyelőre a fasza működésre való koncentrálódás volt a cél, most jönnek majd az apróbb esztétikai problémák kiküszöbölése.
Már csak az eredeti Maniac Mansion meg a Full Throttle hiányzik és akkor teljes a klasszikus Lucasfilm/Arts játékok gyüjteménye.
Nem, nem ugrok bele a csapdába, nem szabad. :)
Leszek az első, mivel ma befejeztem a
A FUD fórumon írtam már a játékról első benyomást, ezt kábé tartom most is. Minden remek, szórakoztató, pörgős, akciódús. A fő sztori mondjuk lehetett volna kicsit hosszabb és bevállalósabb, de azért így sem lehet ok a panaszra. A boss (jellegű) harcok sajnos legtöbbször kimerülnek abban, hogy spameljük a golyót az ellenfélbe, amíg él. A grapple-re lehetett volna építeni pár bosslikvidáló mechanikát.
Engem eléggé megfogott a játék. Simán tovább tudok játszogatni vele úgy is, hogy csak gyűjtögetem a hegycsúcsok tetejéről az ősi koponyákat és közben próbálom egy szuszra kifüstölni az utamba eső nagyobb katonai bázisokat. Könnyen tudok magam elé saját kihívásokat állítani és jól szórakozom közben. Számomra van a játékban még annyi, hogy eltekerjem 50%-ig a teljesítési mutatót. Ha nem roskadozna a backlog kipróbálatlan játékoktól, mennék tovább is, de valahol határt akarok húzni. Még kimaradt jó pár faction mission, szóval nem kell csak a gyűjtögetésre meg káosznövelésre hagyatkoznom, ha esetleg elunnám.
Azért közben már telepítettem az eddig kimaradt Mafia II-t, szóval szép lassan átnyergelek arra...
1. Ki milyen PC játékot játszott a héten?
Helyette: Ki milyen PC-játékot játszott a héten?
Nem mellesleg az is kérdéses, hogy szükséges-e a platform szerinti megkülönböztetés. Ettől független, hogy a platform(család)ok kapnak-e saját topikot.
2. Készülő játékok, amik érdekelnek
Helyette: Készülő játékok, (a)melyek érdekelnek
Bár ez csak választékosabb, elfogadható a másik is. Tulajdonképpen ma gyakoribb hiba, hogy a delikvens helyesen próbál írni, és amelyt használ ott is, ahol nagyon nem kéne. Ugyanez áll a filmes megfelelőjére is.
3. Hírek az RW birodalom figyelmébe
Helyette: Hírek az RW-birodalom figyelmébe
4. Valve STEAM
Ennek így nem sok értelmét látom. Nem Valve STEAM a digitális disztribúciós platform megnevezése, hanem Steam. Persze ha ennél többet lefed a topik, lehetne Valve- és Steam-ügyek a neve, vagy persze ennél valami ötletesebb is. Vagy akár egyszerűbb is: Valve (Steam), Steam (Valve), Valve és Steam, stb. Van miből válogatni.
5. Szánalom bulvár kaka
Helyette: Szánalom, bulvár, kaka
6. Világvégehangulat és üvöltő szoba
Helyette: Világvégehangulat- és üvöltőszoba
Már ha világvégehangulat-szobáról és üvöltőszobáról van szó, nem pedig világvége-hangulatról és üvöltőszobáról. Az utóbbi fogalmilag szerintem még inkább szerencsétlen, már-már értelmetlen megfogalmazás, de mindenképp jó lenne megőrizni az autentikus címet, csak kicsit patchelve.
Ryan Reynolds as Deadpool:
http://www.theverge.com/2015/3/27/8300753/here-is-ryan-reynolds-in-the-o...
A Broken Age fejlesztését dokumentáló videók már mindenki számára elérhetők:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLIhLvue17Sd7F6pU2ByRRb0igiI-WKk3D
SEGA hétvége van a Steamen:
http://store.steampowered.com/sale/sega_publisher_weekend_2015/
Oké, leesett, hogy mi a bibi nálam. Nekem van egy ronda szürke admin(?) hasábom a kép tetején, ami rálóg az oldalra, és az takarja a kommentek felső két centijét, ha rányomok a Reply to linkre.
Ráklikkelsz a cikk címére és ott is vagy az aloldalon, ahol lehet szórni a kommentet. :) De igen, jó ötlet lenne, amíg nincs hozzászólás addig legyen kiírva hogy "Na most akkor én elsőként jól hozzászólok"
mire gondolsz? Ott egy kurva nagy elválasztóvonal minden hírnél, ami egyben a címsort is jelenti. http://i.imgur.com/TO8PFYu.jpg
HWn még ennyi se volt hanem volt egy kövérbetűs cím, aztán ennyi. :D
Amúgy ezért hírfolyam a neve mivel egy folyamatos feed vonal, és nem fizikailag elkülönült kockák. :D
áttettem 15percre. Meglátjuk változtatni kell majd megint, vagy jó lesz ez így akkor.
igazsag szerint nem tudom egyelőre megoldani, ahogy kivettem egyszeru javascriptel dolgozik nem belso drupalos/php szerveres ficsor, így minden oldalfrissítéssel ujrabeolvasodik, es igy abban a pillanatban resetalodik.
fontolgattam hogy egyszeruen kiveszem a vizualis szamlazot es mint a HWn, a hatterben hagyom dolgozni a rendszert. Szerintem ez lesz a legjobb megoldas ra. Mindenki tudja hogy kb 15 perce van kijavitani az apro bakikat ha felleptek volna veletlen postolas utan.
Nem az a rendszer lenyege hogy limitalja a felhasznalot es sztresszelnie kellene hogy hanyszor szerkeszthet, es mennyi ideig, hanem az hogy valamivel hosszabb ido utan, amikor tobb kapcsolatos komment is szuletett mar a postjara, ne tudjon visszaelni vele.
Azon is sztresszeltem pl szemelyesen a hw-n hogy vagy 5 alkalommal tudtam csak szerkeszteni, es nem egyszer megesett hogy olyan linkelos vagy mas tipusu post volt, ahol bizony ettol tobbszor kellett volna, de nem tudtam.
Igy az idoresetalodas miatt se idegeskednek a funkcioban, ha valakinek szuksege van arra hogy 10-15perctol tobbet szerkesszen rajta, legyen meg a lehetosege ennek a kitolasara ujrainditassal ugye.
Csak mint mondtam huzamosabb ido utan azert vesodjon be az a komment, hogy legyen egy kialakult stabilitasa a kommentsoroknak.
hu nem, de igazsag szerint azt vagtam hogy az "normalis" mivel az administrator toolbar amugy is van hogy bugos szokott lenni nalam neha, valamikor bedob egy hasonlo fekete csikot, valamikor nem, igy fel sem tunt. Viszont ez egy css hiba valahol a kodban, es frissen kerult bele, viszont levadasztam hogy kb hol lehet, igy hamarosan javul a dolog.
:DDD
persze hogy, de nem akarom nyuzni es szopatni az embereket. Ha ugy erzik cserelni akarnak, had tegyek meg. :D
Ellenkezo esetben barmikor folhuzhatja barki az agyas es lenyom egymas utan zsinorban 10-20 vagy barmennyi random felesleges hozzaszolast, csak hogy feloldja a zart. Mindezt jogosan. :D
tuti nem fog maradni. Igazsag szerint azt sem tudom most is még miért van kint, mivel eleve megfogja talalni a topikot aki megakarja.
ugyanaz a válaszom mint amikor a hozzászólások megfordításával próbálkoznak megmagyarázni hogy az milyen egyszerű. :D
Elméletben vágom hogy kurva egyszerű, de nem az a gyakorlatban. (legalább is nem nekem, de bárki nyugodtan megoldhatja és lobogtathatja a végeredményt, első dolgom lesz beimplementálni azt)
Ez egy alap kívánalom volt az elejétől fogva. Ha tudnék sima megoldást rá kódsorok és kompatibilitásokkal tökölés nélkül, megoldanám. Valószínűleg így rálátva könnyebb is megoldani mint a kommentsor megfordítást, de ameddig megtudok 20 másik ficsőrt oldani az az idő alatt amennyit elbasznék ennek a megpróbálásával, addig az előzőt fogom választani.
meg fogom oldani hogy saját szeróra lehessen képeket benyomni pl a cikkeknél, és a thumbnailező rendszert is hogy ne fogyjon el az emberek havi mobil adatforgalmi limite, miután rákattintottak a GTAs hírre. :D
jelenleg nincs azt hiszem.
A (Reply to #XYZ @Akárki) linkek cél-anchorját feljebb kellene helyezni, hogyha rákattintunk, akkor ne a megválaszolt hozzászólás közepére ugorjon a képernyő, hanem a tetejére. Ha lehet, akkor úgy, hogy a komment fejléce is látszódjon.
(A legfrissebb Chrome-mal tolom.)
a legtetejére ugrik normál esetben. Max olyan esetben találkoztam azzal hogy nem tudja belokálni, ha a komment túlságosan alső szélen van valahol, és nem tud annyira lescrollozni a motor, így csak addig megy el ameddig ugye tud (mint te is tudnál).
Save volt eredetileg az angol neve, innen a fordítás. Pontosan nem tudom milyen logika szerint van ez így, de gondolom mivel elkészített/legenerált weboldalak "lementésére" volt eredetileg ez a funkció kidolgozva a kezdeti drupalokban. Aztán született később a többi csatolt funkció mint a fórum, kommentek, miegymások, mind kapcsolódó módokon, és maradt ez az egységes név. Majd ki lesz Küldésre cserélve igen.
á igen. Igazság szerint ez a ficsőr rég készen áll, csak nem teljesen vagyok megelégedve a stabilitásával, így kispadra tettem amíg vissza nem tudok térni rá hogy meglessem mit tudok tenni az érdekében.
Azaz így ezzel a nekifutással belegondolva pontosítok is az előzőeken, majdnem készen van. :D
igazság szerint a főoldalon a címre kattanva fogod tudni majd elolvasni a teljes cikket a jövőben (ha hosszabb lesz), mivel bizonyos karakterszám után egyszerűen levágja majd a motor, hogy ne floodolódjon tele kurvahosszú interview-okkal meg hasonlóakkal a főoldal, hanem legyen egy egészséges kinézet.
Itt tudsz kommentelni is majd értelemszerűen, mint eddig is tehetted. Az hogy a hozzászólás számlázó gomb-bal is rá tudsz ugrani a cikkre mint a címre kattanva, csak egy plusz bónusz, de nem funkciót kiváltó ficsőr. Ha viszont nincs hozzászólás, értelemszerűen nincs szám sem amit láthaszt a főoldalon, és frissen kattanhatsz a címre ha kihívást érzel beszólni a szerzőnek. :D
oszinten szolva ugy voltam vele, fasznak kell eleve oda szoveg, ki is fogom komplett venni. Aki akar kedvenceket az fog tenni maganak, aki meg egyszeruen nem, azt minek nyuzni ilyen allandoan ott lebego nagging szarral.
a legjobb helyen vagy. =) 1 Feedback flood topik is bőven elég szvsz.
Teljesen jól funkcionál akkor a rendszer, mire eldöntöd hogy mit küldesz el magadnak, már tudnál is róla. xD
Mint Dulakh is említette, mások látják a PM mezőt aladtad, te is a másokét, de senki nem látja a sajátját, értelem szerűen.
iigen, mert a HW rendszere szar vótmá, milyen meg már alakul. :D
Mainstreaba minden mainstream gamingel szukebben kapcsolatos cucc mehet, azaz gog és a steam is boven belefer szerintem. Steam sticky-re van teve pl mivel kiemelkedoen az elsoszamu mainstream jatekmegoszto portal.
Playstation, xbox es nintendo a technika HQ (hardware/szoftver) topikban van, a mobilok, a pc es a tobbi ilyesmi mellett, a logika szerint.
abszolút jogos, moddok/adminok segítsetek ilyen kívánalmakban plz hogy ne nekem kelljen tökölni ezekkel az átnevezgetésekkel.
az egesz forum/fooldal egybeintegralasa hasonlo elkepzeles kivitelezesen apalult tolem is vegulis, a lenyege hogy lehet egy crowdsourcing subforum a felhasznaloknak ahol minden "hir" egy ujabb post lenne, azutan ezekre mind kulon kulon lehetne kommentelni ugye, annelkul hogy offolnank barmit is, azutan ha esetleg egy ilyen "minihir" hirtelen popularis lenne, egy cikkiro egy laza kattintassal ki tudna dobni a fooldalra hogy megnagyobb popularitast adjon neki, es a szerzonek. Ez a funkcio amugy mar most is megvan, a cikkirok/adminok bamilyen topikot ki tudnak dobni egy csekboxal barmilyen forumrol a fooldalra, ha ugy erzik hogy eleg popularis.
Meg is nyithassuk es elkezdhetjuk tesztelni mikent mukodik, de egyelore maradjunk ebben a klasszikus megoldasnal egyelore ugy javaslom, es majd ha beindultunk a legtobb eles dologgal gond nelkul, akkor probalkozunk extra ujdonsagokkal is, hatha jobban bevallik mint a regi modszer. Lehet tul komplikalt lesz es nem lesz ertelme hasznalni, lehet viszont pont faszanyosra ossze tudjuk hozni, majd kiderul.
Az alapok mindenkepp megvannak, nem sokba telik a kesobbiekben felhuzni a teszt kornyezet subforumot erre, az a lenyeg.
nyomjad öreg! :D