Hozzászólások
Elsődleges fülek
Hát utoljára jó 10 éve ettem ott, de nem emlékszem semmi atrocitásra. :)
Vajk írta: Mondjuk a Dukovny még hogy mondta, hogy bármit elvállalna már,
csak nem legyen xfiles, aztán öreg korára örül, ha legalább ebben
játszik újra :)
Psszt: 9 éve szünet nélkül kamera előtt dolgozik.
Kb. 4 éve néztem meg a régi x-akták összes részét, mind a sorozat, mind a mozifilmek közül.
Szerintem teljesen vállalható. Oké, a hangulat és a háttérsztori miatt jórészt, nem a rémek maszkjai miatt.
Mindenesetre nem éreztem kidobott időnek és hiányzott a cigarettázó férfi, Mulder és az idegen fejvadász.
Szerintem a sorozatoknak elég rendesen felfelé ível mostanában a megítélése, és ezzel együtt a rájuk épülő piac is szépen növekszik. Egy korábban szebb mozifilmes napokat látott hálivúdi sztárnak simán jó pályát jelenthet egy-egy tévés sorozatfőszerep manapság, akár két nagyfilm között is.
Változtak a dolgok azért azóta: anno filmekre vágyott meg arra, hogy ne legyen beskatulyázva, aztán jöttek az újabb sikeres sorozata, a Californication és időközben vhogy megbékélt a tévés karrierrel is.
Egyébként a most futó Aquariusban is elég jó, meg maga a sorozat is korrekt (jön is jövőre a 2. évad), tudom ajánlani.
Gyermekkorom nagy kedvence. Azt mondjuk nem hiszem, hogy újra nézném.
Mondjuk a Dukovny még hogy mondta, hogy bármit elvállalna már, csak nem legyen xfiles, aztán öreg korára örül, ha legalább ebben játszik újra :)
BME I-ben Mr. Dzsí még amúgy a büfés (aka Gecibácsi)? Aki a leeresztett kerekű amerikai kocsijában tárolja évekig a cuccot az épület előtt?
Annál gecibb vérprofi büfést nem láttam még, szinte látom, ahogy nyári szünetben vmelyik csepeli bányatónál árul lakókocsiból. Meg kellett fontolnod mikor odamentél már előre minden szót, hogy ne tudjon belekötni - persze még így is belekötött sokszor, kihívásnak érezte. Pl. az ilyenek, hogy
- Adjak aprót?
- (Megalázó hangsúllyal) Te dolgod..
Akkor neveztük el gecibácsinak, mikor egy elsőéves friss hús érkezett oda, nézelődött az üveg mögé, már helyezkedtünk nézni a show-t. Az alábbi párbeszéd:
- Jó napot, az a sajtos roló.. az friss?
(na ekkor már röhögtünk, hogy vége lesz mint a botnak.. :D)
- Miért? Ha nem friss, akkor nem kéred?
- Igen, akkor kérek inkább hotdog-ot.
- Akkor friss.
- Rendben, akkor kérek sajtosrolót.
- Jó. Mert amúgy hotdog már nincs.
Louis CK - Comedy Central Full Show
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=obaljnK6Qnk
Ez új? Mert még nem láttam.
Lehet, épp jó pillanatomban kapott el, mert beszartam.:D Majd megnézem otthon is, kevésbé fáradtan.
Vajk a harmadik commentben confirmálta. 3. komment = 3.
HL3 confirmed.
Lemondták, tehát van.
HL3 confirmed!!
Half-Life 3 Cancelled
technikai kerdes: hogy lehet amugy "canceled" valami amit el se kezdtek fejleszteni vagy tervezni, illetve bejelenteni? :D
Mai napig csak a fanok vagyaiban el ugye.
Statham a szokásos szinkronhangján tolta (Epres Attila) és nagyon jó volt. Ettől függetlenül biztos csekkolom majd eredeti nyelven is, kíváncsi vagyok az ákcsentre :)
Vannak friss emberek?
Azt hittem mi annyira belterjesek vagyunk, hogy a létszám már végleges. Aki ide akart jönni, már regisztrált. Max. akiket bannoltok, visszajönnek álreggel.
A végére értem a Portal Stories-nak. Kibaszott jó volt! Meglepett, hogy dolgozott rajta egy magyar srác is. :) Minden készítője előtt maximálisan emelem kalapom, egy pillanatig nem éreztem, hogy egy ingyenes moddal játszom. Simán hozta a Valve szinvonalat és a pályadesign egyszerűen észvesztően jóra sikerült. Minden pálya hihetetlen jól ki van találva és a fejtörők ahogy írtam már, kegyetlenek. :D Ha rájön az ember igazából nem túl nehéz, de mire rájön... Hát nem kevés idő. Nekem 8 óra volt az egész, jó sokszor elakadtam, de most néztem, hogy youtube-on vannak ilyen 3-4 órás végigjátszások. Szóval a hosszára se lehet panasz.
A Valve helyében már küldtem volna nekik állásajánlatot, mert amit ezek itt páran kreáltak az simán felér egy Portal 3-al. Iszonyatos minőség, jó humor, a sztori is aranyos (bár érződött hogy nem nagyon akarnak kiugrálni a már létező lore-ból) és a karakterek is jók. Mindenki tegyen vele egy próbát akinek bejön a Portal, megéri!
Tegnap sétáltam egy kicsit az esőben hazafelé, végre nem az izzadtság csorgott rajtam. Milyen jó is volt, amikor vagy 7 éve nyáron elkapott a jégeső hazafelé, úgy, hogy hazafele tekerés közben leesett a láncom, és a biciklit futva próbáltam tolni magam mellett a viharban.
Lepetézek. Ha találok egy helyet egy mázsa hamu közelében.
Ezek azok a jatekok amikbol csodalatosan ossze lehet vagni egy 20perces videot 20 oranyi unalmas jatekido utan, és nekem pontosan ennyi elég is beloluk :D
Bar ketsegkivul vannak benne ujitasok, pl hogy be lehet zarni valakit egy ketrecbe es ha meg akarna halni azzal hogy szetveri kezzel akkor elkabitod és eroszakkal megeteted/itatod/veratomleszted :D
Elég sok helyen felkapták a Boeing atom-meghajtását:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=PmEQRZ7v5PI
De azért ezt is bedobom, hogy az atommal hajtás elég régi, 1950 előtti ötlet. Sőt, tesztelt és működő ötlet:
https://en.wikipedia.org/wiki/Project_Orion_%28nuclear_propulsion%29
Most már hivatalosan van újra - külön! - Brontosaurus is, nem?
Chiller írta:
Got killed by an Apatosaurus while taming a Pteranodon in the
jungle at night because a T. rex attacked it.
Fix'd. Kids these days...!
Got killed by a brontosaurus while taming a pteranadon in the jungle at night because a T-rex attacked it.
Came back to find someone looting my corpse. Killed her with my fists.
Her boyfriend stabbed me in the back of the head. Died.Respawned, re-equipped, dodge shots from my OWN GUN THAT THEY STOLE, killed boyfriend with spear to the face.
Punched out woman while she was screaming profanity's at me in in-game voice chat.
Drowned her in a river, screaming the whole time.Got all my stuff back.
Threw a grenade into the thieves thatch hut. Boom.
Justice.
10/10 Would justice again.
NightBagoly írta: Azért nagyon durva, hogy mennyire vissza lehet butítani a motort
Irónia nélkül mondom, hogy irónia nélkül mondom, hogy teljesen lenyűgöző.
rwurl=http://www.nerfnow.com/img/1594/2556.png
:DDDD
Azért nagyon durva, hogy mennyire vissza lehet butítani a motort, nesze neked downgrade. :D
Witcher polo shirtpunchon. Kurvajo
http://www.pcgamer.com/total-war-warhammer-heroes-quests-mounts-and-magic/