Hozzászólások
Elsődleges fülek
Egyelőre még nem szólt be senki nekem, nem láttam hogy fikázták volna egymást chaten. Mivel a többiek nem látják, hogy te milyen upgradeket tettél a hősödre stb. így azzal végképp nem tudnak vegzálni, lásd. ellenpélda: tárgyvásárlás dota-ban. Mondom ezt úgy, hogy Dota-t már csak fél évente 1 szer veszem elő és 1 játék alatt elmegy a kedvem az anyázások miatt. Klánok aktívan toboroznak, mert minden játékos után jár (akár solo-ban elvégzett misszióért, PVP-ért is) XP/Gold a klánnak. Aztán hogy később mi lesz, azt nem tudom.
miért olyan rövidek a póklogó lábai a jelmezen?
ami még fontos.
milyen a játékos bázis?
a szokásos moba-toxic, vagy inkább egymást segítő támogató hozáállás a jellemző?
a londoni rémtörténetekben van leginkább
Akit nem zavar a HOTS üzleti modellje, azt itt se fogja a store :D Elég hasonló a 2. Minden hőst nem nagyon tudsz kiunlockolni befizetés nélkül, viszont relatív gyorsan elérhető kb. 15 db, majd utánna szopkodós csak.
Szubjektív, hogy minek hívod.
Az utóbbi időben jöttem rá arra, hogy nem az. A DLC és az expansion pack nem ugyanaz, és nem is igazán arról van szó, hogy mekkora a tartalmi bővítés (az 50. Batman kosztüm is DLC, ahogyan a Fallout 3 Broken Steelje is), hanem arról, hogy mennyire különül el produkciós szempontból az alapjáték és a kiegészítés. Ha van Season Passed / "Expansion Passed", akkor DLC-t csinálsz, mert az alapjáték megjelenésének napjától vagy még azelőtt indul a vásárlócsábítás és a fejlesztés, szorosan az alapjátékhoz kapcsolva (ahogyan te fogalmaztál: a 60 dolláros áron felül akarnak pénzt keresni), vagyis az alapjáték fejlesztési folyamatának a részeként. Az expanziókat régen és most sem így csinálják: ott üzletileg az alapjáték sikerének függvénye a kiegészítő, és egy különálló produkció lesz a végeredmény egy elkülöníthető produkciós folyamat után (persze a DLC-knél is gyakran van szó outsourcolásról, de egy expanziónál a teljes belső fejlesztői hierarchia is megváltozhat, mert produkciós szempontból egy külön project).
Az XCOM: Enemy Within vagy a Civilization kiegészítői pl. egyértelműen az expansion packek sorát erősítik, ahogyan a StarCraft 2 két "folytatása" vagy a Wolfenstein: The Old Blood is ez a kategória. A Witcher 3 expanziók viszont DLC-k, hiába érnek fel tartalmilag (mmint a kettő együtt, és már ez is elég erős utalás arra, hogy DLC-vel állsz szemben) egy expanzióval. Nem haragszom én sem emiatt a CDP-re, de tény, hogy hazudtak, szóval visszásnak érzem azt, hogy ezt elfelejtjük csak azért, mert frankó melót végeztek.
Válaszolok sorban:
- ~1 méter és nem zavaróan nagy a képernyő mérete. Nem tudom hogy tudtam eddig 32 colon működni, baromi kicsinek néz ki már.
- Széleken kontrasztváltozás <- passz (írd körül)
- A "mélyfeketítő" fólia belátási szöge nem a legjobb sajnos, a szélén már kissé szürkül, de szemben ülve nem zavaró. Én ennyit beáldoztam a minden másban az OLED szintű képminőségért (ha az árat nézzük). Vegyes/világos képnél gond nincs. Ha nem az Underworld-öt nézed egész nap, akkor szerintem nem fog zavarni.
- Felbontásokkal nincs baja, toltam rajta 1024x768 fullscreen régi játékot is :D Egy élmény volt, de technikailag megy. Katonásan váltogat instant a felbontások között. Ami Windows 4k-t illeti lőttem pár screenshotot az első oldalon. Maga a Winnel nincs gond, de egy-két gyökér programnak nincs 4k verziója, így azt upscaleli.
- Smart nem zavar be, kicsit sokat kell lépkedni ha folyamatosan ki-be kapcsolgatod a játék módot. Ilyen idióta hangvezérléses távirányító van hozzá, de monitorként nem oszt/nem szoroz.
- Viszont ami nagyon jó: Oneconnect-> kivezet minden csatalkozót egy kis dobozban, amire mehet netkábel, USB, HDMI stb. Szépen tudod hálózaton keresztül is játszani a filmeket stb. Eddig mindent vitt mókolás nélkül (de persze PC-ről is tolhatod).
Összességében (árat figyelmbe véve) 8-9/10 -et adnék rá. Igazából nem nagyon van rá panaszom. HDR játékokkal kicsit kikúrt a Microsoft az új frissítéssel, mert ez a ki-be forcolható HDR nem igazán úgy működik ahogy gondolták (eddig egyből átváltott ha játékban benyomtam, most meg a képernyőbeállításokban kell kapcsolgatni), de ez időszakos probléma max. Youtube, filmek stb. cserébe mennek HDR-ben PC-ről is gond nélkül.
Ami nagy szopó viszont! Min. Rx400-500 vagy 1050-60 stb. kártya kell hozzá! HDMI 2.0a/b és HDCP 2.2 támogatás a 4k/60hz/HDR -hez. Mondanám, hogy 2.1-es HDMI-t kellene bevárni a TV-ken+ 2.1 HDMI-s videókari, de az passz, hogy milyen lesz/mikor lesz/mennyi lesz. De nem csodálkoznék, ha kiadnának új one connect dobozt, ami tudja a HDMI 2.1-et/Display portot. Szóval ezeket vedd figyelembe. Nekem RX570 van most (57k asszem), legtöbb játékkal 4K se gond, a nagyobb gépigényűek meg gond nélkül mennek 1440p-n Very high-on (az is egész jó amúgy már).
tetszetős.
ki fogom próbálni
Ezt is néztem, de a vélemények alapján végül talonba került. Van itthon pár silvercrest cucc, amivel semmi baj nincs a mai napig. Szóval, remélem. Meg 3 év a gari, ha jól emlékszem.
Nekem ez a nem sokkal drágább De'Longhim volt:
Árgép
A tartályának a tartócsavarjai nem rozsdamentes anyagból voltak, úgyhogy összerohadt az egész belülről a burkolaton be-bekukucskáló gőztől. Ami még nem lett volna akkora gáz, ha nem törik el rajta a tartályt és vízcsövet összekötő réz szelep (magától), amitől aztán szép méteres gőzt fújt ki egyszercsak, ami csak a tartály szétszedésével lett volna cserélhető (ha találok alkatrészt). :( Kerek 1 évig bírta, a gari után azonnal megadta magát.
Milyen távolról nézed amúgy? Milyen közelről vehető észre a szélein kontrasztváltozás? Black crush-t mennyire vettél észre? Felbontások kezelésével valami probléma esteleg? Smart funkciókat mennyire hatékonyan lehet elküldeni a picsába?:D (ez lehet abszolút nem probléma, soha nem néztem utána, TV-ként nem fogom használni) Őőő, asszem hirtelen ennyi:)
szerk.: áh, nem láttam h írtál
A tearing szinte hiányozna, így ez a probléma nem túlságosan érdekel:)
Filmekben mint írtam a 120hz natív + automotion nagyon csecse. Játékokban persze nem igazán működik (játék módban amúgy is ki van kapcsolva az opció, de teszteltem normálban és nem ért semmit). 60hz-ből ami elvárható azt tudja, ha nem 24/7 játszol kizárólag kompetitív játékokkal, akkor viselhető. Ha Skyrim-ban nyomsz egy vsync-et senkit se érdekel :D De mint szintén említettem már a cs-t is meg lehet mókolni, hogy ne legyen screen tearing. Csöpi-re ha rámész privátban neki is ilyen TV-je van, bár ő asszem inkább TV-ként használja.
Nyomom továbbra is rendületlenül. Eljutottam már a végére, de úgy van megcsinálva a sztori, hogy még sokszor neki kell futni, és lehet, ha teljesítem a követelményeket, van még tovább is. Szóval nemcsak a fejlesztgetés végett lendül neki újra és újra az ember, mint az FTL-ben, nagyon jó ez, hogy van egy mindenek felett átívelő történet. Fura, hogy az első 20 órában időnként feltűnő segítőnk és ellenségünk egy pillanat alatt eltűnt a sztoriból, kíváncsi leszek, így marad-e. Ami még nagyon tetszik, az a kontext-szenzitív duma, amit a gép és a szereplők mondanak, attól függően, mit csináltam előzőleg, meddig jutottam, teljesen értelmes módon kommunikálnak, és nincs igazán ismétlődés. Tegnap este felfejlesztettem teljesen a drone-okat, úgyhogy hiába jó a meló, most mennék haza, hogy teszteljem, mert már 2, pajzs és páncél nélküli drone is hasznos volt, de most 3 lesz csuma védelemmel. :) A glyphek több mint fele megvan már, sajnos subroutine még mindig csak egy. Lassan feljebb veszem a nehézséget, mert kezd könnyű lenni, így legalább a bevétel is nagyobb lesz. Király ez a játék. Ja, és az egyik zenéje az valami kegyetlenül jó, annyira feelinges közben az űrben kolbászolni, hogy na. Ki is kaptam a fájlokból, majd feltolom valahova, mert nincs fent sehol, ha jól láttam.
Ez felül nézetes shooter. WASD irányítás, egérrel célzás, nincs autoattack, nincs targetolás :).
Egy részt PVE, vannak ilyen ~5-10 perces missziók bossal a végén 2-3 fős COOP-ban. De van hero defense és naponta rotálódó speckó missziók is.
PVP részében van 3v3 arena (sima team deathmatch), 5v5 titan mód, ami MOBA annyi csavarral, hogy x mennyiségű pontok elérése után elindul végigpusztítani egy titán egység a pályán, amit ha legyaksz akkor utánna ti is bele tudtok szállni és jókat pentakillelni :P. + mini játékok (akadályverseny stb.)
Unlock rendszere olyasmi mint a HOTS-nak, tehát a legtöbb hős alapból lockolva van. HOTS-hoz hasonlóan amúgy az NCSOFT játékainak karakterei vannak benne (Lineage stb.)
Amiben még speciális hogy egyszerre 2 hőst választasz, akik közt 15 mp-enként tudsz váltani csata közben is, külön HP/MP csíkkal, de közös ulti töltődéssel.
Hősöket lehet még 3 féle képpen upgradelni (pl. sebzésre/lőtávra stb. pakolsz). Ez egy kissé bonyolultan érthető meg elsőre, hogy mi-merre.
Kb. 3 nap játékkal ki lehet maxolni 1-1 hőst, úgyhogy egyelőre nem érzem P2W-nek. PVE-hez vannak játékot befolyásoló vásárolható cuccok, de a PVP részén kb. mindegy hogy fizetős vagy e.
Pár hete jött ki amúgy.
Ebben elég jól végigmutat mindent:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=nJB4RjQI9n4&t=748s
Most nyomtam azért egy facepalmot, hogy pwm-et használ, kb. már el is felejtettem, hogy ezt nézni kell :D Ilyen ár-értékért (meg hogy a mozgásmegjelenítést se húzzák le nagyon sehol) mondjuk lehet még ezt is hajlandó vagyok lenyelni.
Erről még nem is hallottam. De látom, hogy egy újabb LoL klón.
Mennyivel másabb mint a lol vagy a hots? Érdemes belekezdeni?
Hm, lehet akkor visszanézek, de a corvette unlockolása után már csökkent a lelkesedésem, aztán azóta MxM-ezek nonstop.
Te sem rendeztél még be lakást :D
Az első hajóknál tényleg csak ennyi van de egy hármas szintűnél már nem fér ki egy képernyőre annyi szart lehet unlockolni.
Ami engem zavar, hogy kiválasztok bármilyen hajót a hangárban, hogy azzal szeretnék játszani erre mindig ugyan azt adja be kezdésnél és meccs előtt választhatom ki azt amivel szeretnék játszani valójában.
Van 1-1 fejlesztés az 1-1 alap rendszerre (+1-2% dmg stb.) + az egészet túltolták minimal designba. Gondolok pl. War thunderre, ahol nagyobb kalibert lehetett unlockolni, mindennek saját kis képe van, nem 1-1, hanem egy egész képernyőnyi fejlesztés és nem kötelező a köv. repülőhöz/tankhoz mindent kirakni.
Ez így olyan mintha nem is lenne, csak grindelsz érte fölöslegesen, mert köv. hajóhoz kötelező kihúzni, pedig legszívesebben leszarnád az egészet, főleg az elején.
Erős magyar valutában mennyit kell kipengetni érte? :D
Mi benne a vicc kategória?
Egyértelműen World of Tanks koppintás. Ott is hasonlóan lehet fejleszteni a tankokat. Tökéletesen bevált nem véletlenül másolták át úgy ahogy van.
Sterner: nem nyert, az egy másik játék :D
http://www.lidl-service.com/cps/rde/SID-C496420C-F9CCDDA4/lsp/hs.xsl/pro... Ő az. Annyi, hogy rezeg, amikor főz és eltáncol a pohár néha. Mondjuk, ezt olvastam más típusoknál is, mint "hiba".
Azért nagyon ne éld bele magad, mert elég kontent szegény még. A hajófejlesztések pl. egyenesen vicc kategória, de mivel ingyen van, így ideig-óráig el lehet lenni vele.
Zaxx][quote mikkamakka írta: Annyira borzalmas azért csak nem lehet a nép, hogy ne lehessen meglesni egy filmet,
Még itt MO-n is vannak kretének bőven. Elég csak egyet kifognod és máris el van baszva az egész mozis élményed. Nem olvastad amit írtam előszó gyanánt a Covenant topicban?
14,4 Kg (szerk. nem törtem magam, megy fejből is, mert a euronics-ban haza akartak küldeni, mert nem hitték el :D), úgyhogy bármelyik elbírja. Ha van valami kérdésed írd meg, aztán próbálok válaszolni.
Egyébként én is azért nem vártam már, mert a monitorok nem ebben az irányban haladnak, OLED-nek meg beállt az ára durván. QLED-et meg nem nagyon tolja a többi gyártó, eléggé lehúzott modelljeik vannak.
szerk2: Euronics-ról jut eszembe, náluk eleve olcsóbb, akciósan 279 szokott lenni pár hetente: https://www.euronics.hu/hu/termekek/samsung-ue49ks7000sxxh-suhd-smart-led-televizio/p/206138
Pl ha kíváncsi vagy, hogy mekkora kábelt fektettél akkor nagyon jól jön.
kezdetnek jól hangzik.
úgy tűnik a vérpistikék még nem cuppantak rá.
nem néztem végig a videót, itt sincs tárgyvásárlás ugye? csak a karakteredet kell skillezni.
ja és csoportos vagy egyéni szintlépés van meccs közben?