Hozzászólások

2017.06.27 - 09:59,k Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

This War of Mine

Eddig majdnem mindig volt meleg étel az asztalon, szépen fejlődik a barkács szoba, már két csapdánk várja a belesétáló kisállatokat, és mostanra befoltoztuk a házon tátongó lyukakat is, így kicsit nyugodtabban alszunk éjszaka. Szerencsénk van, mert az idő meleg, így nem kell a fűtéssel is foglalkoznunk, bár már kályhánk is van, ha hidegebbre fordulna. A rádiónak nem vesszük nagy hasznát, de legalább az időjárás előrejelzést minden nap meg tudjuk hallgatni.
Egy közeli, lakatlan házból hazahordtunk mindent, aminek hasznát tudtuk venni, és már a lebombázott iskolából is hazacipeltünk több hátizsáknyi cuccot. Ráment pár éjszaka és néhány fűrészlap, mire minden szobába bejutottunk, de legalább a helyi csövesek nem jelentettek problémát.
Marko egyik éjjel megölt egy idős házaspárt a saját házukban. Nem jelentettek fenyegetést rá, valamiért mégis végzett velük (mert nem jöttem rá, hogyan kell visszakapcsolni támadó módból guberáló módba). Kicsit megviselte a dolog, de egy üveg vodka helyre tette. Igaz, ettől egész éjjel részeg volt, másnap meg a másnaposság miatt panaszkodott folyton.
Már háromszor segítettünk a szomszédoknak, ami jó érzéssel töltött el minket. Remélem, nem lesz szükségünk azokra a gyógyszerekre a közeljövőben.
Bruno szerencsére jól főz, kevés alapanyagból is kiadós ételeket készít, csak a nikotinéhsége kergeti néha az őrületbe. Marko próbál minden éjjel dohányt szerezni neki, de ez nem mindig jön össze. Talán magunknak kellene termesztenünk, egy kis ráfordítással szerintem össze tudnánk hozni.
Remélem, hamarosan vége lesz a háborúnak, mert ez a napról napra élés, ez a sok halál és nyomorúság körülöttünk lassan felőröl mindenkit...

(Vasárnap óta játszom, és a 14. napon járok a játékban.)

2017.06.27 - 10:03,k Technika HQ 4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok... ugrás a hozzászólásra

Két hete volt 249-ért, gondolom ugyanitt :) Na akkor utánaolvasok jobban, meg esetleg dobok egy telefont, ennyiért lehet hajlandó leszek eltűrni a plusz 6 collt, meg a TV-séget :P (na meg a HDR-es quantum dotokat nyilván :D) (Már csak azt kell kideríteni, elbírja-e a kar, amit kinéztem... nem tudod, hány kiló?:P - ~14, ne törd magad:) )

2017.06.27 - 09:52,k Technika HQ 4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok... ugrás a hozzászólásra

Kifutott már a KS széria, így ne keresd csak Outletbe. Árgép szerint már csak ott van raktáron, ahol nem tudták eladni a felnyomott áron. Nekem kereken 249 volt. Itt érdeklődj esetleg, hogy lesz e még nekik, üzletben megnézhetők.

Kérdés, hogy mennyit kell várni hogy újra legyen hasonlóan jó ilyen áron, mert a rosszabbra értékelt Q széria ahogy nézem 750k 49 colon :P.

2017.06.27 - 09:46,k Technika HQ 4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok... ugrás a hozzászólásra

Hát ha Szegeden lennék, nem lenne olyan távol :P Ellenben az árgép rögtön 330-at dob fel 250 helyett, de csak mondom :) Hhh. Hajlított az nekem se kell, viszont inkább állványra raknám. Vagy hogy híjják ezeket a monitortartó karokat.

2017.06.27 - 09:42,k Technika HQ 4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok... ugrás a hozzászólásra

Ugyebár van 43-as verzió belőle, de az hajlított (egyébként én is 43-ast vettem volna, de nekem Indesign-ba ne torzítsa a széleket). Viszont így falra téve nem zavaróan nagy PC monitornak se a 49. Simán belátom játék közben és hát a nagyobb az mindig jobb :P Viszont amit fájlalok, hogy másodlagos monitort nem nagyon lehet/van értelme így mellé tenni még állítva se.

Amúgy KS8000 néven fut az USA-ban és KS7000 az EU-ban, ha review-t keresel.

(Hódmezővásárhely mennyire van távol tőled? :D)

2017.06.27 - 09:34,k Technika HQ 4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok... ugrás a hozzászólásra

Á, valszeg azért skippeltem az utánanézést, mert 49"-es. Na jó, mikor vagy otthon?:D (Pedig a múltkor már sikerült meggyőznöm magam, hogy a 43" nekem a legmegfelelőbb...(aztán mikor bemegyek a Media Markt-ba, mindig megállapítom, hogy ezt lehetetlen eldönteni.))

2017.06.27 - 09:32,k Játékok holdudvara Akciós játékok ugrás a hozzászólásra

Én a banner saga sorozatot egészítettem ki (1-es megvolt, megvettem a full packot), meg amit említettem DE:MD season pass-t.

2017.06.27 - 09:32,k Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Ez a Drenya játék egész jól hangzik, este rápillantok én is.

2017.06.27 - 09:31,k Nagybetűs játékok Diablo ugrás a hozzászólásra

Szubjektív, hogy minek hívod. A CD Projekt például expansionnek (nyilván letölthető tartalom, de mi nem az?). Egyénileg mindenki eldöntheti hogy ezen mennyire puffog, a józanabbaknál szerintem a tartalom minősége és mennyisége is meghatározó szempont. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy olyan megalomán projektek, mint a Witcher 3 életképesek lehetnének-e egyszeri 60 euróért, és utána ingyen adva mindent (expansiont vagy DLC-t, mindegy), vagy jobb lenne, ha ingyen se lenne. Mindenesetre a CD Projekt sikerrel építette az expansion pass ellenére tovább az imázsát, tehát jó fiúk tudtam maradni.

De nem offolni akartam ezzel, hanem a Blizzard hasonlóságára és másságára rámutatni. Nyilván nekik is megvannak az eltérő modelljeik arra, ahogy a különböző játékaikat fejik. Én is jobban örülnék egy nagy kiegészítőnek mondjuk nekróval és druidával. Már csak azért is, mert lassan (fekete péntek/karácsony táján) tényleg venni kéne a játékot, így most éppen érint, hogy milyen formában és kosntrukcióval jön tartalom hozzá. Tartok tőle, hogy olyanban, amire nemet mondok.

Az SC2 "Trilogy" és az Overwatch a saját szemszögemből hagyományos modellje jobban bejött, azokat vettem is serényen, ahogy elém tették :) Ugye a Diablo 3-nál már az indulásnál ott volt az Sc2-nél szigorúbb és problémásabb always online, valamint, ami az üzleti modellhez közvetlenebbül kapcsolódik, a balanszba belenyúló RMAH.

2017.06.27 - 09:28,k Általános csevejfarm Vásárolni voltam ugrás a hozzászólásra

Valami bővebb termékinfót tudsz linkelni? De'Longhimat megette belülről a rozsda, aztán mérgemben vettem egy klasszikus Szarvasit, de nem csak örök élet mire 1 kávét lefőz, de cserébe az íze is szar. Na meg mosogathatom külön az edényét mindig, mert ugye pohárba nem tud főzni...

2017.06.27 - 09:26,k Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=r_rSAbYyIq0

The film tells the story of humble London businessman Quan (Chan), whose long-buried past erupts in a revenge-fueled vendetta when the only person left for him to love -- his teenage daughter -- is taken from him in a senseless act of politically-motivated terrorism.

In his relentless search for the identity of the terrorists, Quan is forced into a cat- and-mouse conflict with a British government official (Brosnan), whose own past may hold clues to the identities of the elusive killers.

2017.06.27 - 09:16,k Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Zaxx][quote Mikka mákkal írta:
Lucky Number Slevinről meg: wow, az idő, amikor Josh Hartnettnek még volt karrierje. Szerintem a Sin City volt a legutolsó film, amiben láttam.

Annyira nem hiányzik. Amúgy vele mi történt?

2017.06.27 - 09:15,k Nagybetűs játékok Diablo ugrás a hozzászólásra

DLC =/= expansion

2017.06.27 - 09:17,k Technika HQ 4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok... ugrás a hozzászólásra

Igen, hát qled-es TV-k. Azért mégiscsak jobban örülnék egy monitornak, de ha képes a TV 24 ms alatti input lagot produkálni, lehet mégis elcsábulok.

<-erre

Samsung KS7000 TV kapcsán írom, amit 1./2. oldalon tárgyaltunk. Magyarországon olyan tavaly ősszel ment ez a TV, idén Q valami néven megy, de azoknak utána kell nézni, mert úgy hallottam kevésbé kedvelt mint a KS széria volt, de az már csak outletbe van. Ezzel kapcs. volt az, hogy mindennek megfelel, csak hát freesync természetesen nincs, illetve a hdmi miatt 60hz (panel hiába 120hz natív). Egyébként mivel a csatalkozói "one connect box"-on vannak, így van 1% esély, hogy kap display portot a jövőben :P.

Időutazást nem értem, day 1 úgy sincs értelme premium TV-t venni, mert 1 év alatt esik 600-ról 200-ra az ára :D.

(Monitort a 60hz miatt már lezártuk 1hsz alatt.)

2017.06.27 - 09:02,k Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Annyira borzalmas azért csak nem lehet a nép, hogy ne lehessen meglesni egy filmet

De.

2017.06.27 - 08:58,k Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

mikkamakka írta: mostmar van egy-ket plaza, ahol van jo minosegu mozi is. a viet mozi kultura (sajnos szinhazra is ugyanaz) ami miatt nem lehet/nem erdemes itt moziba menni.

Miért? Megdobálnak felszedett aknákkal? Annyira borzalmas azért csak nem lehet a nép, hogy ne lehessen meglesni egy filmet, a mozis run vége felé meg gondolom ugyanaz van ott is, mint itt: a kutya sincs a moziban. Amikor a WW-t néztem most, rajtunk kívül kb. 10-en voltak a teremben.

Lucky Number Slevinről meg: wow, az idő, amikor Josh Hartnettnek még volt karrierje. Szerintem a Sin City volt a legutolsó film, amiben láttam.

2017.06.27 - 08:53,k Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Azt ne feledd, hogy akkoriban még nem volt ilyen rossz, negatív sajtója a káosznak :-D Persze az eldák ismerték, mi is az, de ne az eldákkal nem beszélgetni kell, hanem lánckardélre hányni mindet.

2017.06.27 - 08:45,k Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Nem eldugott egyaltalan, anno HWn sokan lattak.

2017.06.27 - 08:43,k Nagybetűs játékok Diablo ugrás a hozzászólásra

A CD Projekt eközben a DRM-mentesség a DLC-ellenességre is építi az arculatát - kisebb ingyenes és nagyobb fizetős tartalommal.

Tetszett, ahogyan elegánsan szinonimát használtál a mondat végi DLC szó helyett, tompítva ezzel az arcon csapó ellentétet a két tagmondat között. :D

2017.06.27 - 08:49,k Zenebona HQ Ki mit hallgat most? ugrás a hozzászólásra

Sandalar: Ez egész jó! A videó is.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=1AfNOKQdY-U

2017.06.27 - 08:33,k Technika HQ 4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok... ugrás a hozzászólásra

In terms of input lag, we measured an extremely low average input lag of 20ms, making it very suitable for hardcore gaming sessions. Input lag also remains equally low while in HDR is enabled under game mode, clocking in at 23ms.

Ezt most a 28"-as kapcsán írod?
Nem olvastam még utána a HDR-nek tüzetesebben, mivel nem volt minek, de ez alapján ez akkor tényleg ilyen TV-s cucc... Akkor most utazzak vissza az időben két évet tényleg?:)

2017.06.27 - 08:30,k Nagybetűs játékok Diablo ugrás a hozzászólásra

A DLC-k kategóriája a külön megvehető a spoilerektől kezdve a (csak) külön megvehető ablaktörlőkön át a külön a kocsi mellé megvehető kisebb autóig, motorig terjed. Nincs olyan, hogy a DLC. Ráadásul a játékok és közönségük is eltérő, az egész nehezen megfogható, egy a bizonyos: pusztán a hagyományos modellt követve nehéz fennmaradni, azt kell meghackelni a több pénzért. Persze erre a Blizzard nem szorul rá, a kérdés az, hogy ők miért ne tegyék.

A CD Projekt eközben a DRM-mentesség a DLC-ellenességre is építi az arculatát - kisebb ingyenes és nagyobb fizetős tartalommal.

2017.06.27 - 08:16,k Nagybetűs játékok Diablo ugrás a hozzászólásra

...két hónappal később

2017.06.27 - 08:15,k Nagybetűs játékok Diablo ugrás a hozzászólásra

Ez a DLC egy hányingerkeltő "találmány".

Nagyjából olyan mintha vennél egy új autót amiben csak bal első ülés van. És akkor vehetnél bele egy jobb első ülést 120 ezer ft ért DLC csomag keretében...

2017.06.27 - 08:13,k Általános csevejfarm Cool Stuff ugrás a hozzászólásra

Ez engem is érdekelne :)

2017.06.27 - 08:02,k Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

a lucky number, tényleg nagyon jó kis film. én sem értem miért ennyire eldugott.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!