Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ebben sztem üzleti lehetőség van :-)
ennyit találtam hirtelen:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=9-bHj9DFcXg
Egyetértek, bitang pusztulatosan ergya szarok a bossfightok, nagyon nem illenek bele.
Ha jól rémlik, én úgy fektettem meg, hogy amikor csak lehet, sokkoltam, és amíg rázkódott, addig dobtam/lőttem rá mindent, ami volt. Így meglepően gyorsan elpatkolt ahhoz képest, hogy mennyit szívtam korábbi próbálkozásoknál, amikor végül én húztam a rövidebbet.
Diaszpora befejezve. Nem mondom, kemény dió volt, rengeteg atom-, részecskefizika, emelt szintű matek kellett (volna) a megértéséhez, és persze kémia, infós és biosz tudás min. középiskolai szinten :D Amit Dávid Gyula előadásain (netről letölthető free) hallottam és sprectumon láttam, az elég volt, hogy legalább ismerősek legyenek a fogalmak :D
Ennek ellenére érdekes volt olvasni, tetszett a történet is, de az agyam készen is volt minden olvasás után.
Más: megjött J.J. Abramsék S-e :) Fú, ha lesz egy kis időm a leállás alatt, akkor neku ugrom, addig ki sem csomagolom :)
Mennyit kell rádobni kb.? Széthekkeltem már mindent, rádobtam az összes hordót, de nem halt meg, aztán valami kósza gránáttól megfeküdtem.
Miért kell jó játékokat minősíthetetlenül szar részekkel elcseszni? Nem is arról van szó, hogy ez közepes, hanem arról, hogy a világ fosa lett beleékelve egy egyébként kiemelkedően jó programba.
Fú, voltam múlt héten AI expon, ott voltak ilyen elbaszott szétnyílós házak a GPU rigeknek. Meg egy csarnoknyi anime chatbot.
Imádnád itt japánban, ahol a legtöbb ATM nem ad pénzt banki nyitvatartási időn kívül :)
Olyat linkelni nem tudok.
Felebaráti szeretetnek? :D Hadd ne adjam a szádba a szavakat... :D
Szerintem csak az első rész botladozott, utána beindult.
ízlések és...
Olyan mint pina gomba nélkül, izé pizza. =D
Pontosan így voltam vele én is. Youtuberól tudtam meg ezt a trükköt is, miután vagy ötvenszer körbepróbálkoztam hogy hátha van valahol valami rejtett trükk amivel... Nem volt. Meg kell ölni és kész :-P
A későbbi bossoknál már vannak alternatívák, de ott se túl jók :-(
A játék többi része viszonk király sunnyogva is.
És még mi másnak vehető? :D
Leginkább az okoz problémát, hogy az eddigi praxis pontokat csak és kizárólag extra fícsörökre ("detektív mód"), hack levelekre meg sunnyogásra költöttem el, szóval ééérdekes lesz ez így... főleg úgy, hogy a csávó így felkap és kb. azonnal megöl Give Me Deus Exen, ráadásul ezt úgy is meg tudja csinálni, hogy fedezékben vagyok és nincs line of sight.
Oh well, majd átszenvedem magamat rajta egyszer, ahhoz képest meg nagyon frankó a játék, hogy a régi Deus Exen bealudtam.
-a bossfight kalap szar
-legegyszerűbbem úgy tudod kicsinálni fegyver nélkül, ha felkapod és hozzávágod a szanaszét heverő gázpalackokat, meg gránátokat stb.
Deus Ex HR DC
Első néhány óra: Wow, ez a játék kurva jó.
Első bossfight: Ez mi a fene? Ó, asszem kár volt lőfegyver nélkül bejönni ide. Mit kell itt csinálni? Ezt most itt le kéne lőni? Da fuq? Egyébként mit keres bossfight ebben a játékban? Mennyi élete van? Ezeket a turreteket tudom ellene használni? Well fuck knows, a játék eddig semmit nem mondott erről, biztos kéne hozzá valami aug. Lol, ez szar, lépjünk ki a fenébe.
Ha ez a javított bossfight a Director's Cutban, akkor soha nem akarom látni az eredetit.
íz és illat nélkül sem az
nekem a 60nes lakásban 16 van aminek van ip-je:D
Azért ez hang nélkül nem az igazi.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Wd2qRSzCj84
A kábeltörésen már én is gondolkoztam, de kis esélyt látok rá. Mondjuk egy csere belefér. Egymás mellett van a modem és a router, szóval nem nagy vaszisztdasz beléjük dugni egy másik kábelt.
Triviális kérdés, de ugye az ADSL uplink alhálózata és LAN alhálózata, illetve az első router és a második router alhálózata nem ugyanazon a címen van?
Ezt egy kicsit fejtsd ki jobban, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól értem.
Tegnap óta már egyébként úgy tesztelek, hogy a második router fel sincs dugva az elsőre. Csak a modem+1 db router a jelenlegi hálózat.
Amúgy van otthon valahol egy wifi Acces Point is (szintén TP-Link :), de azzal most nem bonyolítanám a helyzetet. :)
Ezeket a buta ADSL modemeket mindig utáltam, csak a szívás volt velük.
Mivel ezelőtt ugyanilyen konfigurációban működött, elképzelhető, hogy meghibásodott valami vagy a TP-linkben vagy a modemben, sőt a kábelszakadozás sem kizárható a modem és a TP-link között.
Kapcsolj le mindent a TP-linkről, ha kell reseteld ismét, hogy felmenjen a netre, a wifit se aktiváld. Megbízható kábelt használj, amit pl. számítógépekkel kipróbáltál. Figyeld meg, hogy droppol-e a megszokott időn belül (fél óra?). Közben menjen valami ping (winmtr), vagy más folyamatos forgalom. Ezután lassan, egyenként kapcsolj be mindent, előbb a wi-fit, majd a többi hálózati elemet, és nézd meg, hogy mikor szakad.
Triviális kérdés, de ugye az ADSL uplink alhálózata és LAN alhálózata, illetve az első router és a második router alhálózata nem ugyanazon a címen van? (Bár mint írtam, egyszerűbb, ha a LAN-on csak egy router van a második inkább switch-ként működjön.)
Jah, nem sok a 10-15 eszköz amúgy.
a démonok meg tudják szállni a számítógépeket is
:D
Nope, a modem nem wifis. Van egy bemeneti telefon meg egy kimeneti UTP portja, és kész. Nem routol, csak a telefonjelet alakítja át.
Nyilván a modem kimeneti portját kötöm össze a router WAN portjával. A router végzi a DHCP tevékenységet. A négy kimeneti portjából jelenleg 3 foglalt, de szerintem csak kettőt használunk: ami a lenti PC-be megy, meg ami a fenti másik routerbe.
A resetes kör megvolt az egyik routerrel, gyakorlatilag csak a netelérést és a wifi jelszót konfiguráltam rajta, semmi máshoz nem nyúltam. Vígan ment fél óráig, aztán lehalt, és azóta egyszer sem sikerült felcsatlakoznia. Modem+router újraindítás volt többször is, nem segített.
A 10-15 eszköz 3 lakásra szerintem nem sok. Számítógépekkel, mobiltelefonokkal lazán összejön. De ismétlem, nem a wifivel van a baj, mert azt minden eszköz gond nélkül eléri, hanem azzal, hogy a router(ek) nem csattan(nak) fel a világhálóra.
A routeren az IP address pool 100-as méretű, eddig nem volt baj vele, főleg, hogy az egyik routeren még IP cím foglalást is beállítottam a fix eszközökre. A lease time-ot tegnap az egyik routeren feltoltam 4 órára, de nem oszt, nem szoroz azon, hogy a netet eléri-e a kütyü.
Kezdek élni a gyanúval, hogy a szolgáltató szándékosan rontja az ADSL kapcsolatot, hogy ezzel ösztönözzön a korszerűbb, és általuk szívesebben támogatott tévénetre váltásra. :)
Tno írta:
plusz általánosságban a technológiával, számítógépekkel szembeni bizalmatlanságNa, ez pl. abszolút nem jött át, én arra emlékszem, amikor a cyberdemon-ba pumpálják a golyókat :) szerk.: persze ez vehető egyfajta bizalmatlanságnak is :D
Na de pont azért nem bíznak a technológiában, mert a démonok meg tudják szállni a számítógépeket (is) :-)
Lease time-t lecsökkenteni egy órára, pool-t megnövelni egy egészséges maximumra :)
Meglepő mennyi csatlakozást kibírnak ezek a kütyük. Nálam itt napi hatvan körüli MAC address-t logol a router, mindezt kb. 30 ember produkálja.
Fú de ótvar volt ez... emlékszem! Az utána jövő másik kettő is hihetetlen sz@r, de ahhoz legalább nem is kellett videót néznem.
Apropó:
Wasteland 2 Director's Cut
Piszok mód tetszik. Elszoktam a jó RPG-től, így a folyamatos quick save nem árt :D Hosszú idő lesz még végig megyek rajta.