Hozzászólások
Elsődleges fülek
Én nem abból indulok, hogy mindenki informált, de nem is abból, hogy azért csalódnak tömegek, mert a reklám leghangzatosabb részét kiragadva a kontextusból túl komolyan veszik
Pedig pont ezért volt a nagy botrány az expansion pass miatt, ugye a tömeg szerint "elárulta" őket a CDP, ha még emlékszel.
bajos a saját terminológiád használatát kötelező jelleggel elvárni mindenkitől.
Ezért nem szeretek veled vitatkozni: egy idő után elkezdesz kitalálni dolgokat. :D Szó se róla, szerintem nagy hülyeség nem elkülöníteni egymástól a két kategóriát, és számomra teljesen egyértelmű, hogy milyen szempontok mentén lehet ezt megtenni, de eddig sem dőltem a kardomba attól, hogy ettől még továbbra is él a fogalomzavar... meg hogy sokan még kardoskodnak is a fogalomzavar mellett, és ezután sem fogok.
Sajnos az eddigiek nem könnyítik meg annak az eldöntését, hogy pusztán csak viccelsz, vagy komolyan próbálod a béka feneke alá süllyeszteni a diskurzus színvonalát. Szmájlit ugye jellemzően szoktál tenni az érvként használt humor után is.
Tudom, hogy erős a fanboykodás, de attól még nem értem, miért lenne röhejes az az érv. A CD Projektnél az a marketingtaktika, hogy "rendesebbnek" hazudják magukat a többi cégnél, ez pedig engem tulajdonképpen a Blizzardban is taszít (a játékaik egy részét szeretem, de ami az üzletpolitikájukat illeti, sóval hinteném be a helyüket), de lassan már a Valve-ben is. Ez az az imázs, amit az ilyen cégek gondosan kiépítenek magukról, hogy aztán visszaélhessenek vele (lásd "Blizzard árak", mikrotranzakciók, stb.), szóval a CDP esetében is tekintetemet a Gwent felé vetem, hátha ezzel akarják majd benyújtani ők is a számlát.
Ha egy ilyen érvelésért a sértegetés a jutalmam, akkor ám legyen, de nem mondanám, hogy rám cáfolt volna az elmúlt évtized.
Kép vagy videó, hogy mit nézzek? :D
Fórumon ilyet találtam:
rwurl=http://www.avsforum.com/forum/attachment.php?attachmentid=1696033&d=1475...
Re: KS8000 - Random red/blue color separation in Game Mode?
Hi this happens to me too whilst playing games on the PS4 pro and the original ps4. Here is a link to a avforums thread that shows the issue post #8444 of 17955. This has been happening on the last three of 4 firmares and im currently on the latest.
be is szarnék, ha ilyen lenne :D
azanyja, nem hittem volna, hogy a 2012 után lesz még ilyen szintű mainstream faszság :D
pedig hány jobb sorsa érdemes színész van ebben...
Király tornagyakorlat. Két gyerekem van, mind a kettő 3x szeretne legalább felülni. 18-25 kg-osak. Vaaajk, nem akarsz sörözni nálunk?
Ejha..
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=FStnSqKi9KI
Egyébként ez a red/blue color separation megesik veletek, Csöpi/n0k0m?
Ha előfizetsz akkor persze megy minden.
Hát ha ugyanaz a csávó irt olyat is akkor szerintem biztos korábbi leakjei is mindig full pontosak voltak eddig.
OPnak nem nevezném. Inkább full káosz. Biztos az ilyen Genji playerek majd őt is kurvára durván fogják tolni de amúgy eléggé katyvasz nekem (már a reddit leaknél is vakartam a fejem). Most toltam pár kört amikor csak egy Doomfist volt ugye mindkét csapatban és nem nagyon láttam érvényesülni. A doomfist only módok meg egyenesen full káoszosak.
Nekem ez a kari nem jön be. Se design se képességekre.
Akkor reménykedhetünk majd a support majomban is? :)
Amikor Bagoly próbálta, akkor ment.
LOL Android police:
RED (yes, that RED) announces a $1200 smartphone, unclear if battery is included in price
What processor does the Hydrogen have? We don't know. What version of Android does it run? Unclear. How big is the battery? Unknown. Is a battery included? Legitimately good question. (If this reference is not familiar to you, I highly recommend this video.)
Megy ez itthon egyáltalán?
rwurl=https://youtu.be/pfOAgKA7h7g?t=3260
:D
(a bevágott idő előtt a készítés, ~54 perc)
Amiknek a zöme ahogy nézem régi játékok remasterjei. LOL :)
Ezt a PDF-t mintha egy 5 éves rakta volna össze:
http://downloads.red.com/hydrogen.pdf
Egyáltalán van bárhol erről a technológiáról videó?
Ezen mindig röhögök, mert az eredetiben "splitters" van, vagyis "szakadárok".
De a vicc az hogy a félrehallás ellenére is működik a szöveg igazából :)
A RED is beszáll a telefongyártásba, és nem is akárhogy! Holografikus kijelzővel és agyrobbantó árral!
Ja, de nagyon OPnak tűnik egyelőre PTR-en. Extrém vicces felkenni vele a karaktereket falra vagy kombóval feldobni őket a levegőbe majd "lechargolni" őket a falra. 1vs1-ben nem sok esélye van a másiknak, ha sikerül elkapni.
Ja és megy a highlight save. Elég jó a cucc.
Lényegében minden confirmed amit hónapokkal korábban a rediten megirt a leaker
Az a baj, hogy te alapvetően hibásan közelíted meg ezt a dolgot: arról az oldalról, ahol mindenki informált. :D A marketing nem így működik, a cégek nagyon jól tudják azt, hogy a játékosok nagy-nagy többsége nem sokkal jut tovább a tagline-nál.
Igen, az a lényeg, hogy jól hangozzon, jobban a "valóságnál", de már az eredeti hírből látszik, hogy miről van szó. Én nem abból indulok, hogy mindenki informált, de nem is abból, hogy azért csalódnak tömegek, mert a reklám leghangzatosabb részét kiragadva a kontextusból túl komolyan veszik, és nem lépnek ennél tovább informálódás szintjén, ha tényleg érdekli őket a játék. (Vannak ilyenek, nem tagadom, ők még biztos most is azt hiszik, hogy a PS3 egy szuperkomputer, mert így harangozták be sok éve.)
csak mire a CDP valami előnyt szeretett volna kovácsolni belőle, az ipar már túllépett ezen a kategórián (pl. az Akrham Knight, vagyis a kapzsiságáról híres WB Games terméke is úgy csinálta már a Season Passt, hogy apróságok ingyenesen is pottyantak az alapjáték mellé a néhány hónapos post-launch dev periódus alatt - kösztümök, autómodellek, néhány pálya).
A Paradox, Creative Assembly, Firaxis, Relic stb. viszont még azóta sem. Egyébiránt amikor bejelentették a DLC-ket, az Arkham Knight még kanyarban sem volt, de még az expansion passt is hónapokkal az AK megjelenése előtt jelentették be. Most pedig én csak a Steamen annyit látok, hogy van egy rakat fizetős skin hozzá, és 90 eurós megjelenéskori csomagár sem volt semmi.
Ami a többi érvedet illeti, szerinten nem annyira számítanak:
Kár, hogy nem olvastad azt mégsem, hogy többször világossá tettem: nem azt mondom, hogy a Witcher 3 tartalmai kiegészítők (még nem tudom egyértelműen megítélni, semmi kedvem látatlanban állást foglalni), nem is azt, hogy nem értek veled egyet a CDP-vel szemben, hanem azt, hogy bajos a saját terminológiád használatát kötelező jelleggel elvárni mindenkitől. Illetve eleve vihar a biliben szintnek tartom, az ezen lovagolást (hol valós probléma ez?). Annál elmosódottabbak határok, az ezt firtató kérdéseimnek azonban egyikére sem kíséreltél meg válaszolni. Pedig talán ennek a tisztázása lehetne az diskurzus értelmes, a CDP-től független része, és ebben még nyitott is vagyok az álláspontodra. A többivel ezen a kommentemen túl már tényleg csak lakonikusan foglalkoznék, vagy úgysem, mert nem ér annyit.
A lényeg itt az, hogy a CDP marketingokokból az expansion elnevezéssel akarta kiemelni, hogy komolyabb tartalomról van szó, és elhatárolni őket az ingyenes DLC-itől. A játékosok pedig nem haragszanak ezért, mert utólag úgy látják, hogy a szokottnál nagyobb és minőségibb tartalmat kaptak. Ebben alighanem egyetértünk. Tegyük hozzá, tényleg hozzákapcsolódott a DLC kifejezéshez, hogy az maximum rövidebb single tartalmat kínál, és emiatt devalváló. Ráadásul a komolyabb tartalmakat, a kiegészítőket váltották le, melyek így erősen megritkultak ha vannak is kivételek. Ez azért egy jó ok egy újradefiniálásra, ahol nincs egyértelmű meghatározás, mely mindenki által axiómának tekintett iparági standard (én lépten-nyomon tapasztalom, hogy sokak számára a tartalom mennyisége a fő szempont, reprezentatív kutatásról nem tudok).
A Firaxishez meg: nem vagyok nagy Cives, az apró-cseprő cvilizációs-térképes DLC-k sosem érdekeltek, meg egyébként is: az expanziókról beszéltem, nem a DLC-kről. A Firaxis mindkét modellt csinálja, ennyi.
És erre a kétmodelles felállásra alapozza a játékait. Arról beszélek, hogy érdemes figyelembe venni, hogy ebben a szellemben készültek eleve. Az amúgy vicces, amikor az apró-cseprő scenario pack egy scenariót tartalmaz. Vagyis az már inkább hazugság.
Ez a "mi jobbak vagyunk a többinél" üzenet az, ami nem tetszik, mert tény, hogy nem jobbak, és egyébként is teljes nyugalommal állapodnak meg a WB Games-szel, vagyis a fizetős DLC-k egyik antikrisztusával a Witcher játékok konzolos forgalmazásában. :D
Sajnos az eddigiek nem könnyítik meg annak az eldöntését, hogy pusztán csak viccelsz, vagy komolyan próbálod a béka feneke alá süllyeszteni a diskurzus színvonalát. Szmájlit ugye jellemzően szoktál tenni az érvként használt humor után is.
Zaxx írta: ...addig a CDP-nél ez egy "ingyen DLC mindenkinek és sosem fogunk tőletek pénzt kérni ezért!" üzenetként kommunikálódott le.
Már megbocsáss, de ha értelmezési problémáid vannak, arról nem a CDP tehet.
2013.06.17.
https://www.rockpapershotgun.com/2013/06/17/cdp-on-free-witcher-dlc-next-gen-drm-concerns/
“Should we decide to do some big expansions or something, we’ll expect gamers to pay for it. But again, it’s all value for money. I think $15-$20 for new gameplay is a pretty honest and fair deal. But additional weapons and fixes, those of course come as part of the package.”
----------------
Zaxx írta: Ez a "mi jobbak vagyunk a többinél" üzenet az, ami nem tetszik, mert tény, hogy nem jobbak
Tény, hogy nem jobbak, mi? Mit szeretnél, adjanak mindent ingyen, esetleg fizessenek is, hogy játszani méltóztass vele? :D
----------------
Zaxx írta: teljes nyugalommal állapodnak meg a WB Games-szel, vagyis a fizetős DLC-k egyik antikrisztusával a Witcher játékok konzolos forgalmazásában. :D
Most őszintén, ki nem szarja le, kivel állapodtak meg, ha konzolon is ingyenesek a DLC-k?
----------------
Zaxx írta: A helyes szerintem az lett volna, ha csöndben csinálták volna az ingyenes, apró tartalmat peccsenként, az expanziókat meg rendesen, DLC-nek nevezve értékesítik.
Szerintem meg fogadd el, hogy ők expanziónak hívják a rendes kiegészítőket, és DLC-nek a fiszfasz letölthető kozmetikai hülyeségeket. Amivel egyébként oldschool gamerként teljes mértékben egyetértek.
Sajnos ez a tartalom jelenleg nem érhető el.
Elképzelhető, hogy a hivatkozás, amelyre kattintottál, már nem érvényes, vagy az oldal olyan célközönség számára látható csak, amelybe nem tartozol bele.
jo kerdes, ahogy nezem mivel latja hogy tumblr van az url-ben, szerintem triggereli a Tumblr reszet a kodnak es megprobalja kinyerni a linkbol az kep vagy video urlt es ugy beagyazni (ha nem sikerul neki, akkor sir ugy). Eredetileg van Tumblr beagyazas tamagatasunk is, azaz csak megadod az originalis linket aztan jolvan:
rwurl=https://mimibtsghost.tumblr.com/post/162586839708/things-only-jungkook-does
szerk:
mondjuk felcsereltem a sorrendet hogy eloszor csekkezzen mp4/webm vegzodest es ha az van akkor az szerint jarjon el. Ha az nincs akkor meg csekkezze tovabb hogy valami tamogatott megosztorol lenne e szo es banyassza beloluk a tartalmat. Ha az sincs, akkor a vegen sir hogy nem tud mit kezdeni vele. Igy koserul fest ahogy nezem.
Hmmmm.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Q1_HfhtB5eo