Hozzászólások
Elsődleges fülek
Life
Szerintem egynek jó volt. Ahol kellett izgultam. Lényeg, hogy ne kezdjen el kattogni rajta az ember, mert akkor az egyértelmű hülyeségek mellé társulnak továbbiak is.
Sajnos az a pár plot twist is pont előre kiszámítható. Kár érte.
Melyik projektort ajánljátok 200-ért?
Köztetek van olyan, aki úgy gondolja, hogy minden fontos jelenség az életben levezethető tudományosan?
Kénytelenek vagyunk erre törekedni, ha akarunk valahova fejlődni.
Egyébként úgy gondolom, hogy a filozófia is arra van, hogy megmagyarázzon dolgokat, és ez nem zárja ki se a matekot, fizikát, vagy bármelyik másik tudomány ágat.
De azért, ugye nem kaptál pánikrohamot? :)
Én most egy hét Balaton után jötem haza, és nemes egyszerűséggel nem emlékeztem a kapukódra... Ott álltam 10 percen keresztül és próbálgattam. :D
Ja, én is láttam. Gyakorlatilag most minden nap kitolnak egy peccset, ami 10+ problémát orvosol. Tegnap már 1.06-nál járt, pedig csak 5 napja jelent meg.
Mondjuk a szoftverejlesztő bennem kicsit tiltakozik az ilyen sűrű peccsek ellen. Ha belegondoltok, vajon mennyi időt szánnak arra, hogy leteszteljék, hogy a peccs mit rontott el az eddigi működő dolgokból? Nem hinném, hogy minden nap lenyomnak egy full regressziós tesztet a peccs kiadása előtt. :)
Igen én vagyok. Üdv mindenkinek "itthon"! Majd később aktívabb leszek, csak jelenleg költözés közeleg és eléggé sok a tennivaló.
Ha valaki beleolvas a kiemelt spoilerbe és utána azon nyíg, hogy jajj spoilerbe futottam, az milyen szintet üt meg (hogy minek a szintje azt mindenki maga válassza ki)? A kérdés költői, mielőtt újabb panasz cunamit kellene olvasnom.
Mastodon nem olvastam semmit, de számomra az elég egyértelműen szájbarágós lett.
A Zaxx vitába nem szólnék bele, mert nincs meg a napi 5 posztom, így nem vagyok "tag". :)
Joda írta:
Mint ahogy Ő tette mikor idejött és elkezdte osztani az észt, hogy Ő mekkora ász a moderátorkodásban és hogy itt minden mennyire szar és fos módon működik mikor szóltak neki, hogy ne offolja szét a topikot, mert nem szokás. Az alkalmazkodás és a hely tiszteletbentartása helyett jött a kurva nagy balhé, sértődés és társai. Nálam ott vágta el magát, mert ha valaki tagja akar lenni egy tizenxéves társaságnak akkor valamennyire tartsa már be az ottani szokásokat és ne Ő akarjon megváltoztatni mindenkit hanem Ő alkalmazkodjon. Szóval ja, ez van.
Ezzel viszont nem teljes mértékben értek egyet. Itt most általánosságban is beszélek, nemcsak az RW community-ről.
Az, hogy valami valahogy működik tizenx éve, az nem jelenti azt, hogy jól is működik. Lehet, hogy valóban jól működik, de inkább az a valószínű, hogy lenne értelmes helye a változásnak. Szóval érdemes nyitottnak lenni, mert az ilyen begubózott, "tradícionális", "bezzeg-az-én-időmben" csoportok magukra maradnak.
Az is jellemző, hogy egy kintről érkező személy sokkal hamarabb meglátja azokat a pontokat, hogy hol lenne érdemes változtatni.
Az viszont, hogy az újonnan jött hogyan lát neki a változtatás előremozdításának, az már az ő felelőssége. Egy ilyen helyen, mint az RW, nem lehet erőből eredményt elérni, azzal csak az ellenkezője sikerül. Valószínű Shay ezt nem látta/értette. Mellékesen szólva engem is sértett néhány posztja és utána már a rendes posztjaira sem tudtam úgy nézni, mint bármelyik tagéra.
Szerintem direkt csinálja a balhékat is :D Mitomén, rájött, hogy Grifter tartotta össze az oldalt, és mivel ő elment, kell egy másik fehér bálna, akit Ahab kapitányként üldözhet a közösség, és így megmarad az összetartás.
Esetleg csak jókat röhög otthon, hogy mekkora Troll :D
Ezt nem értem én sem benned Zaxx, amit Joda is ír, hogy minden hónapban felbaszod magad, beírod hogy mindenki mekkora hulladék, elköszönsz örökre, aztán egy hét múlva újra itt vagy mintha mi sem történt volna . Ezt miért csinálod? Nem kötözködésből, tényleg érdekel hogy ezt te magad mivel indoklod.
Gondolkodtam, hogy a világvége topicba tegyem-e, de nem volt világvégehangulatom, és nem üvöltöttem, úgyhogy ideteszem. Kb így éreztem magam, mikor kimentem a házból, és mikor visszamentem volna, a kapukódos felületen három E betű villogott, és nem tudtam bejutni:
A végén feltett kérdésemet ide az elejére bemásolom, ha valakinek nincs kedve elolvasni az irományom: Köztetek van olyan, aki úgy gondolja, hogy minden fontos jelenség az életben levezethető tudományosan?
Valahogy nekem a filozófiáról nem a konkrét fizikai valóság, az Univerzum, meg a természet, meg a matematika jut az eszembe... szerintem nagyon jellemző erre a fórumra, hogy a filozófiai topikban ilyeneket vitatnak meg :D És ezt tényleg nem bántásból írom, ez csak egy megfigyelés, talán még pozitívnak is vehető bizonyos értelemben.
Ettől függetlenül persze jó téma ez a matematika-természet felvetés. Még ha érdemben nem is tudok hozzászagolni. Legfeljebb annyit, hogy milyen érdekes dolog az aranymetszés. :D
De én inkább azt vitatnám meg szívesebben, mit gondoltok a nem megfogható dolgokról.
Én nem vagyok materiális beállítottságú, ahogy a barátom sem, pedig ő fizikus (legalább is van egy fizikus diplomája). Ezt így referenciaként írtam, hogy akkor én sem lehetek teljesen fogyatékos, ha velem van :D Bár ki tudja, valószínűleg, ha fogyatékos lennék, nem tudnám. De ha tudom, hogy fogyatékos vagyok, akkor már nem is vagyok annyira fogyatékos! Hú ez olyan filozofikus, tyű....
Elképesztő, mennyire nem írtam semmi érdemlegeset.
Köztetek van olyan, aki úgy gondolja, hogy minden fontos jelenség az életben levezethető tudományosan?
Tudom eddig azért ésszel kezelte mindenki, de plz a leakelt cuccokat nagyon óvatosan toljátok. Nem vagyok nagy spoilerfób, de azért szeretném még végigizgulni a sztorit és emellett szeretném a topikot is olvasni egy-egy rész után.
A topik akkor lesz jó, ha nem sírással lesz teli, mint úgy általában minden ezen a fórumon.
THE HYPE IS BACK!
SZIA!
Igen értjük, nem kell még 40szer leírnod hogy mekkora szar itt mindenki. Viszlát.
Mostantol komolyan az lesz, h akik eddig a konyvek miatt tudtak mindent elore azok atvaltanak a leakelt cuccokra es mostantol azzal menoznek? De jo lesz ennek a topicnak...
Árnymedve Zaxx altja!!
Biztosan nem vitazott eleget egy masik forumtarsaval.
Vagy a :D.
Gondolom te is elolvastad a leakeket :p
Normális diskurzusokra mindig van lehetőség, csak ugye ahhoz normális és értelmes emberek kellenek. Itt mindkét kategória hiánycikk, konkrétan csak butulás veszélye mellett lehet a fórumot olvasni.
Én a részemről csak azt sajnálom, hogy a konfliktusokat konfliktussal kezelő habitusom miatt túl sok támadási felületben részesítettem az RW-t ellepő világtalan idiótákat, kvázi egy jogos érvet adva nekik arra, hogy miért szabad itt világtalan idiótának lenni. Innentől mindegy, hogy nekem meg van 20 jogos érvem, az az egy is pont elég ahhoz, hogy a személyi felelősségeket illető viták állandóan elmenjenek abba a mederbe, hogy Zaxx geci. Most már persze mindegy, részemről off (így is túl későn), az meg nyilván megnyugtatja a lelkemet, hogy tudom: a közösség összevont keménymagja jóval nagyobb geci annál, ami én egy személyben valaha is lehetek, a vezetés pedig sokkal inkompetensebb bárminél, amit a HW-s pápák produkáltak. Bőven elég mérget nyeltem az utóbbi hónapokban Vajk és Moken részéről, elég volt.
Hát ezt nehéz megmondani, mert attól is függ mivel akarsz csákányolni.
Bitcoin (BTC) - Árfolyam $2500-$3000 közötti
Már csak Asic miner gépekkel lehet bányászni, de úgy se éri meg, mert a gép ára se valószínű, hogy visszajön. Mással pedig nem érdemes. Lehet, de nem érdemes. Tényleg nem.
Egyébként most augusztusban lesz a kettéválása a BTC-nek. Jó ideje megy a huzavona a kínai "bányász kolóniák" és a BTC fejlesztői között. A lényeg, hogy bevezetnek egy másik crypto coint Bitcoin Hash néven és fene tudja mi lesz az árfolyamokkal.
Ethereum (ETH) - Árfolyam $180-$300 közötti - Júniusban volt egy csúcs és $400-ig is felment.
Az egyik legjövedelmezőbb és legbiztosabb ALT Coin a BTC után. Egy egyetemről kibukott orosz diák készítette és úgy tűnik lesz jövője. Olyannyira, hogy nem csak tranzakciók bonyolítására akarják majd használni, hanem sok más területen is. A Microsoft, Toyota, JP Morgan és az ING stb. már egy szövetséget is létrehozott, hogy tető alá hozzanak egy használható megoldást ETH alapokon. Ha globálisan el tudna terjedni, akkor sikerülne valami egészen jót kihozni belőle.
A bányászatra visszatérve jelenleg AMD és NV kártyákkal is bányászható. NV oldalon csak 1070-ig, mert az a fölötti kártyákon a más típusú (GDDR5X) memória miatt nem fut elég hatékonyan a script.
Zcash (ZEC) - Árfolyam $150-$300 közötti. Júniusban volt egy csúcs és $420-ig is felment.
Az ETH mellett a 2. legjövedelmezőbb ALT Coin. Bányászható AMD és NV kártyákkal is egyaránt. NV kártyákkal jobban lehet, ezért ha full NV kártyás a rendszer akkor csak ezt érdemes.
Aztán ezek mellett létezik egy csomó más kisebb árfolyamú ALT coin amit lehet ETH bányászattal együtt számoltatni a GPU-n. Vannak Dual Miner scriptek amik képesek 100%-on hajtani a kártyákat. Tehát full speed ETH bányászat mellett még van erőforrás pl. PascalCoin-t is farmolni.
A témához kapcsolódó hasznos linkek:
Mit érdemes bányászni kérdésre - https://whattomine.com/
Calculatorok. Megéri, nem éri meg? - https://www.cryptocompare.com/mining/calculator/
Kereskedésre, eladás, átváltás - https://poloniex.com/exchange és https://www.kraken.com/
Én jelenleg bent a cégnél 2db GTX 1080-al csákányolok ZEC-et. Június eleje óta fut a dolog és most tartok ott, hogy az egyik kártya ára már fogjuk rá, hogy visszajött (persze volt egy kis tőzsde is a dologban). Természetesen teljesen ingyen, hűtött szerverteremben van a gép. Otthon senkinek sem ajánlom, mert a profitból még lejön a villanyszámla és szép hőséget is tud termelni.
Az viszont észrevehető, hogy nehezedik a történet és egyre lassabban érkeznek a kifizetések. Nagyon elterjedt mindenki számára és nehéz megjósolni meddig lehet még tartani a tempót. Én teljesen komolytalanul állok a dologhoz és nekem mindegy mikor térül meg a két kártya, de sokan nem így vannak ezzel.
mindenki nevében nem beszélhetek, de én pont a nyugira vágyom egy ilyen oldalon, lehet mert már egy vén fasz vagyok és felnőttem, de sztem a nagy többség se akar óvódás szintű személyeskedést wall of text formájában olvasgatni. amikor meg a kondizós csajjal rage-eltek egyet, hogy most aztán itt hagytok mindent majd ugyanúgy visszanéztek az csak még jobban gyerekessé tesz titeket sztem.
sterner, CJ, mi a bibi?
Eközben Lengyelországban :-)
rwurl=http://i.imgur.com/z5uiJc7.jpg